Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Az üdülős okfejtéshez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az üdülők teljes gőzzel dolgoznak a kereskedelmi értékesítésen. Igen magas%ban nem honvédségi pihenők használják. Alapvetően nincsen ezzel semmi gondom, de megint miért a honvédelemre szánt pénzből akarják egy KHT piaci részvételét javítani????
No, én ebből a J. nyilatkozatból indúltam ki: ...Nekünk van két nagy üdülőnk, a két nagy üdülőbe megfordul évente körülbelül 10 ezer ember. A 10 ezer ember ellátásához szükséges bizonyos élelmezési eszköz....
Akkó? J. félretájékozott J., vagy én? Te 34+3+1-ről teszel említést. Bizti nem tudja mi van az irányítása alatt. (Bár bizti ha ezt veszi figyelembe, bekapja a riportertől, hogy egy fagyigéppel előállítva a fagyit, miként juttatják el azt másik üdülőbe?)
A nyugágy oksi. Egyszerűen: Kell! Ha megmá ennyi fele osztják stimmel. ( Én csak a HM két üdülőjében jártam még. Nem gondoltam, hogy még ennyi van, mert mintha hallottam vón, hogy eladogatják.)
Ha éngem kértek volna meg hogy ajánljak egyet akkor egy két ízű ( két tartályos ) poralapú +víz ) keverő, fagyasztó kombigépet ajálottam volna : 1 500 000 Ft-ért
Még annyi hogy ha közbeszerzésen ment a dolog akkor a tervezővel zabáltatnám fel a sok fagyit, ert ő volt aki ilyen brutál gépet btervezett a kiírásba !!!
Vagy az a gép mégsem olyan brutális csak......... !?
Az MH objektumaiban a fakivágást (elszáradt, vagy beteg fák esetén is) csak pályázaton nyertes magáncég végezheti. Egy éve még a fakivágás ára 100 ezer Ft/db volt!!! (A fa is a fakivágóké lett) Ha a fa csak 10 cm átmérőjű volt akkor is annyi volt az ára! Darab-darab. (Lassan közeledünk az aranyárú WC-ülőkéhez, ami az USA hadseregben pár éve hatalmas botrányt kavart.)
Basszus! Öregszem! Most esik le a tantusz! Ha jól értem Bocsi a pilóták élelmezésének kiegészítéséről beszélt. A Juhász meg az üdültésről. No, miről is van szó???
Üdv Mindenkinek! Olvasom a HM sajtószemlében a Napkelte interjút J.F.-el. Elindított nehány kérdést bennem. Mivel vót szerencsém üdülni nékem is a B.kenesei HM üdülőben, bizton merem állítani, hogy fagyiból nem szenvedtünk hiányt. Volt, hogy ebéd után is felszolgáltak oljan háromgombócost, vagy ha süti vót desszerként nyomhattam a pressóban is fagyit, ha kívántam. Gondolom az ebédhez kapott fagyi is az alatta levő pressó gépéből származott. Vagyis a fagyi megoldott. Persze ez két éve vót, azóta a helzet fagyiügyileg alaposan is megváltozhatott. Mi van a napozóágyakkal, 4.5 milláért? Erről ki tud bővebben, mert az interjút olvasva, J.F. ezt csak úgy szörmentén említette. Tud valaki bővebbet? Üdv: Öreg Csóka
Daliás idők.:-)) A következő sörözésünkkor emlékeztess, hogy meséljem el kis kalandunkat H. Balázs úrral, aki szerencsésen hazatért szerény hegyvidéki hajlékába, miután +gátolták abbéli tevékenységében, hogy a Kossuth tér kövezetére vesse magát a parlament ablakából.:-)))
Csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy nem feltétlen a teljesítménye eltúlzott a gépnek. Lehet, hogy pont akkora, amekkora kell. Csak a számlázásnál csúszott meg a ceruza... Kicsit nagyon...
Persze a lényeget tekintve semmi különbség abban, hogy túl nagyot vettek reális áron, vagy pont megfelelőt jó drágán...
Szija fijúk! De örülök, hogy beindúlt a fantáziátok! Örülök, hogy ragozátok a 6982-met. Gyerekek, akik a tábortűzhöz kicsinyt közel vannak, mongyátok má: Hogy reagálják le ezt az agyasak? Q.va kiváncsi vagyok! Tuggyátok ez oljan lehet, mikor a horgász húz a bottal vagy húszkilót, és amikor szákol egy rohadt nagy iszappal teli bakancsot húz húz ki! Szegény Bocsi! Ezt lekommentálni, anélkűl hogy ne izzadna le! Marha jó! Fagyi, háromezer adag, tízmilla, meg az eü könyves kiszolgáló személyzet, télen-nyáron fagyi, amortizáció, gépkarbantartás stb! Én javasoltam az ELIN fagyigépeket öt fő/bd viszonylattal, és az ötletem ingyen van, de ki is kap ebből jattot? Mert ekkora baromságot csak érdekelt ember tud elkövetni! Ezek nem ismerik a "Szólj anyádnak, hozzon pénzt" szolgáltatást? Istenemre mondom, egy nem frekventált helyen lakom, de a "Famili" dalos kocsija - tudod: "Szój anyádnak hozzon pézt"- legalább százféle, (no jó: ötven) fagyi- jégkrém választékkal járja még a falusi utcákat is. Basszus, szerintem még fizetnének is érte valakinek (bocs: árengedményt adnának a seregnek) ha ők vónának a beszállítók! És ha kérik minden nap 13 óra, harmincnyócperc, húszmásodperckor a kecsói reptér tiszti étkezdéjénél lennének, (vagy egyébb más hajózó fiúk által látogatott helen) és hajózó fiaink legnagyobb elégedettségére, a legutobbi nyertes "plébojnyuszi", előnyalással vinné a ki a fagyit az asztalokhoz. Apám! Magyar Hadsereg!.... (Bocs Fiúk: A vezetőitek! DE TI IS TEHETNÉTEK ÉRTE! Persze, aki tesz: Kivétel erősíti a szabályt!) Üdv: Öreg Csóka
"Más kérdés, hogy egy a 30 alatti, itteni olvtársunk, 2035 után emlékszik e majd még arra, hogy : igeeeen........mintha erről olvastam volna már valamit úgy 30 éve egy fórumon."
Azért mielőtt eljótékonykodjuk a 3700 adag fagyit, felhívnám a figyelmet arra, hogy nem lehet tudni, milyen teljesítményű készüléket vettek. Csak azt, hogy 10 millából ekkorát is lehetne venni... Meg gondolom kisebbet is... Akár egészen kicsit...
A győr melletti HÖR kiképzőbázis az Csornán volt. Adyligetet nekem is volt szerencsém megismerni, mint rádióskiképzésen részt vevő. Mikor visszakerültem Sopronba ahol nem kellett rádiós, ezért telefonközpontos lettem, majd őrsre kerültem. Már mindent összecsomagoltunk az átthelyezés előtt, amikor kiderült, hogy a zárócsoporttal csak rádión lehet a kapcsolatot felvenni, és irány szép kék melegítőben a rádiószoba. De azért átthelyeztek, ha már egyszer meghozták a döntést (bár az igazat megvallva én sem bántam)
nem is tiltakoztam, csak azt sajnáltam, hogy nem tőlem vették... ...így hogy alapozzam meg a későbbi vállalatbirodalmamat (ahol ez lenne az első egymilla dollár)...
Ne felejtsd el, hogy bele kell számítani az új gép költségét is. Hiszen mondjuk 9 év után ki kell dobni a gépet, akkor újat kell venni, tehát az önköltségbe most bele kell számítani az újratermelés költségét, tehát egy új fagyi gép árat 9 év alatt.
Nem számoltunk azzal sem, hogy a fagyizóban tölcsérben kapod (vagy legalább eldobható műanyagba), míg itt kell szakács, pultos, mosogató is, és egy karbantartó (vagy kötni kell karbantartási szerződést), és kellenek eszközök is hozzá.
És még ne is számoljunk a köjál által megkövetelt konyha és hűtési környezetről.
Hmmm, ráadásul télen én nem nagyon szeretem a fagyit, tehát vagy csak nem-téli időszakban használják. Tehát nem is szabad teljes évvel számolni vele, így kell kiegészítő édesség (van 9millióért egy alig használt forrócsoki automatám)...
Tehát az önköltségszámítás:
gép ára: 9 milla (egyszeri kiadás)
újratermelés költsége (évi 1 milla)
humán költség (szakács, pultos, mosogató kb évi 2 milla)
fogyó eszközök (vagy műanyag tölcsér, vagy edények, evőeszközök)
karbantartó vagy karbantartási szerződés (kb fél-egy milla)
egyéb termék (pl tejallergiás pilótáknak, vagy télen forró csoki) pár milla
szerintem megérte, csak kár hogy nem tőlem vették meg, így Hawaii helyett maradok itthon...
Barna István? tábornok, az akkori budapesti rendőrfőkapitány is kerek-perec visszautasította a belügyminiszter vonatkozó elképzeléseit. Nem is sokáig maradt meg a posztján.
Elméletileg ugye a kiindulási alap az az, hogy szabályosan csinálunk mindent. Azaz számolj monnyuk 400 hajózó státuszban levő emberkével... Szóval 4 gombóc/400 fő (ne vizsgáljuk a földrajzi elhelyezkedést vagy azt, hogy dolgozik-e az illető), azaz 1600 gombóc/ nap. Tételezzük fel, hogy télen nem esznek, nyáron akár többször is ehetnek az emberkék fagyit. Szóval ott tartunk, hogy 1600 gombóc / nap. Számolja már ki valaki, hogy mikor vagyok nullán!!! Valaki jó közgázos kellene, mert én ebbe csak tönkremegyek. Nem tudok ilyen számítást végezni... Egyáltalán mennyi ideig tud egy ilyen ketye dolgozni? 2 év? 10 év? Ugye nem kell spec alapanyagot beszerezni? De mi van azokkal, akik puncsosat szeretnének? (Én szeretem a puncsosat. Sok mazsolával) és ha valakinek tejalergiája van? Az nem repülhet? Ha igen akkor annak muszály fagyit enni????
Őrület. Már hullik a hajam. Főleg azért mert ezt a fagyigépet az ÉN pénzemből is vették, és rohadtul idegesít, hogy egyrészt baromságokra költik, de mégjobban idegesít, hogy ráadásul madárnak és hülyének is néznek. Valaki valahol kitalálta, hogy van még egy kis pénz valamelyik kereten és el kellene költeni. Ezzel még nincs gond, csak azzal, hogy egy el****ott beszerzés után nem rúgták ki a Bocskait és azt aki aláírta a beszerzést. Ennyi a problémám a dologgal. A nyugdíjas otthont/SZOT üdülőt/állatmenhelyet (tessék behelyettesíteni a szimpatikus szervezetet) lehet támogatni, de ne a HM költségvetésből. Annak megvan a rendszeresített költségvetési fejezete. Szerintem.
Vedd csak azt, hogy ez 9900 doboz (kb 1kg) jó minőségű jégkrém. Ha egy pilóta megeszik egy dobozt naponta, akkor húsz pilóta majdnem másfél évig napi egy doboz jégkrémet lapátol be! Akkor viszont a felszedett kilók miatt fegyverzetet már nem lehet a gépre szerelni!
Ha csak négy pilóta eszik napi egy doboz fagyit, akkor a 9900 doboz fagyi hat és fél évre elég!
És ez még csak a fagyigép ára. Ha hozzáadom az alapanyagok árát, akkor szerintem (sacc/has) tizenöt-húsz év alatt megértül a fagyigép. Ha viszont vettek volna egy BOSCH MUZ4EB1 típusú (mondjuk M-2005 néven rendszeresítve) fagyigépet 9900,- HUF+ÁFÁért, akkor már néhány hónap múlva megtérül a cucc!
Viszont vegyük figyelembe, hogy így ezerszer olcsóbb lett volna!
Kecskeméti vadászpilótáknak jár a fagylalt a HM szerint 2005. október 11. 0:01
Magyar Nemzet - Haraszti Gyula Vadászpilóták ellátására vásárolja meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) azt a lágyfagylalt-készítő gépet, amelyre közel tízmillió forintot költenek el a szaktárca költségvetéséből – közölte a hét végén Bocskai István, a HM szóvivője.
Lapunk szombati számában számoltunk be arról, hogy 9,9 millió forintért a szaktárca fagylaltkészítő gépet vesz, de akkor nem kaptunk választ a honvédelmi tárcától arra, hogy hol használják majd a cukrászati eszközt. A HM szóvivője szerint a gépet a kecskeméti vadászpilótáknak vásárolják, akik veszélyes munkát végeznek, ezért az úgynevezett élelmezési normák szerint jár nekik az édesség.
Bocskai István állítja: a beszerzésnél a legolcsóbb ajánlatot választották, és a fagyigép segítségével kisebb költséggel láthatják el a pilótákat édességgel, mintha a boltban vásárolnának. A szóvivő egy televíziós nyilatkozatában úgy érvelt: „sokkal olcsóbb, ha ezt mi állítjuk elő, mintha kereskedelmi forgalomból szerezzük be. Azt gondolom, hogy ez egy olyan észszerű és gazdaságos beszerzés, amely biztosítja annak a normának a biztosítását, amelyet nálunk szabályok, törvények írnak elő.”
Tízmillió forintból szakértők szerint a kereskedelmi forgalomban már olyan fagylaltgép is vásárolható, amely óránként 150 kiló fagyit készít. Ez négydekás gombócokkal számolva több mint 3700 adagot jelent.
Szintén szombaton számoltunk be arról, hogy több mint 4,5 millió forintot költ napozóágyakra a honvédelmi tárca társasága, a HM ReCreativ Kht. Erről szólva a szaktárca úgy nyilatkozott, hogy az üdülőkben osztják majd szét az ágyakat. Információink szerint az augusztusban megkötött szerződés alapján a szaktárca közhasznú társasága több száz napozóágyat vesz az üdülők számára.
Gondoltam beteszem ezt a cikket, mert nem értem, hog milyen megsemmisülésről beszéltek? Mi az, hogy nem történik fejlesztés, új eszközök beszerzése? Nem értem. Mi a probléma a sereggel?????? Kecskeméten megoldódott az egyetlen probléma, ami a Magyar Légierő előtt állt. Van fagyi. Jövő tavasztól kényelmes nyugágyakon tölthetik jól megérdemelt pihenésüket a tisztek, tiszhelyettesek, legénységi állományuak, amikor Kenesére, .... ööööööö, izé, szóval amikor a HM Üdülőkbe mennek pihenni. Feltéve, hogy a kereskedelmi vendégek miatt lesz helyük.... Ha elég ügyesek, akkor a pihenésről videófelvételeket is készítnek és azt a missziókban használt házimozi rendszereken nézhetik katonáink, akiknek így jüval magasabb lesz a morálja.
Biztos vagyok benne, hogy Hamburgerék és a többiek is élénken helyeselnek, hogy ezek a régóta hiányzó kényelmi tényezők is bekerülnek a sereghez, hiszen már minden más felszerelés és kiképzés világszinvonalon áll rendelkezésre. A pilóták is a hajózó pihenő plafonháig ugranak, hiszen már csak a fagyi hiányzott nekik az évi 300 óra/fő lerepülése közben....
üfv
dragonfly
Megint megcsináltak valamit szeretett előljáróink.
Bocs, hogy belepofázok, de nekem is vannak némi emlékeim, merthogy éjszakás lévén egész délelött a rádió mellett ülhettem.
Egy habzószájú egyszer azt nyilatkozta, hogy a katonaság vagy a rendőrség ha kell erővel is, de megtisztitja a dunahidakat.
Na, erre jött igen gyorsan G.Á. rádió nyilatkozata. Az inkriminált kijelentés többet nem hangzott el. Már nem emlékszem ki volt ez a lüke. Miniszter? Államtitkár? Hivatásos rendőr vagy katona?
Lényeg, hogy a feszült helyzetből nem lett baj! Az összes érintett végül józanul -és jól- döntött.
Szerintem érdemes lenne utánanézni, de pont a precedens volt itt a lényeg. Amikor az új - bár inkább átbarkácsoltnak nevezném - Alkotmányt megfogalmazták, az inkább általánosságban írta le az Államfő jogköreit. A Für Lajos által kieszközölt Alkotmánybírósági döntés azt a célt szolgálta, hogy anélkül, hogy az Államfő jogköreit korlátoznák, - tehát kvázi megszégyenítenék - mondassék ki, hogy konkrét parancsokat ( a kormány és a honvédelmi miniszter megkerülésével ) nem adhat ki, tehát nem utasíthat közvetlenül alakulatokat cselekvésre, vagy laktanyában maradásra. Mivel erre az alkotmányozáskor valószínűleg senki sem gondolt, ez így implicite nem lett megfogalmazva...