Az egy ócska kamu, hogy jáááj engem nem is érdekel, hogy hányan olvassák a blogomat. Minden blogger alapvetően azért kezd el publikálni, hogy mások elolvassák az írásait.
A Művalkesz azért költözött a gumilóra mert az UP azt mondta, hogy az egy hatalmas frankóság lesz és a majd dől oda a tömeg. Hát nem lett hatalmas frankóság és nem dőlt a tömeg :) Uj Péternek sem jön be minden jóslata.
Amúgy nyilván az ős művalkesznek sokat számított, hogy az egyik szerzőjük az Index főszerkesztő alapítója. Az Index és UP nélkül a művalkesz soha nem futott volna be.
Az nem igaz, hogy ne lett volna esélyük több tízezer kattintásra. Mindig is volt és most is van. Olyan tartalmat kell csinálni és olyan csapattal amit a fogyasztók szeretnek. De látom, hogy te is dogmatikusan tagadod, hogy ez lehetséges.
Órákat beszélgettem erről boros újságírókkal, laptulajdonosokkal... nem értik, egyszerűen nem értik. Mondom, mindenki azt hiszi, hogy az online tartalomgyártás az olyan amit minden bölcsész csak úgy kiránt a seggéből. Aztán amikor ez nem sikerül akkor vagy azt mondják, hogy ők nem is akarták vagy azt, hogy ilyen nincs is.
A bloggereket aligha érdekli különösebben, hogy tömegek olvassák az írásaikat. Egy blogot olvastak (relatíve) tömegek, a MűvAlkeszt, de ők is simán elkövették a nézettségben a harakirit, amikor átköltöztek a Gómijó alá, számomra nem világos megfontolásból.
A többieknek sose volt esélyük többtízezer kattintásra, láthatóan jól meg is vannak nélküle, akik még blogolnak.
Az egyéb boros tartalmak pedig láthatóan nem találták meg azt a konstrukciót, amiben hosszabb távon színvonalas tartalmat lehet előállítani és esetleg pénzt is lehet csinálni a dologból.
Szerintem alapvető félreértés, hogy a hóna alá nyúlt az Index. Ő volt az Index :) Az Indexet ilyen arcok csinálták. Az a trükkjük, hogy tudnak olyan tartalmat előállítani ami százezreket érdekel. Ez egy szakma! Ez az amit a magyar boros közélet soha nem akart elfogadni. Hogy a kommunikáció és a tartalom gyártás az egy szakma. Nagyon aranyos és kedves lányok és fiúk képzelték magukat a magyar boros közéletben borszakírónak, meg borbloggernek és bor boros megmondóembernek... de nem egyik sem tud olyan tartalmat előállítani ami érdekele 1-2 ezer embernél többet. Az, hogy hogyan érjünk el 100 ezer embert az egy szakma. Úgy, ahogy az is szakma, hogy hogyan kell csempézni úgy, hogy az szép is és tartós is legyen. Szakma! De ebben a pipacsvirágos szép hazában lakik 10 millió tartalomgyártó és 10 millió online kommunikációs szakértő.
Aztán a borszakírók, borújságírók, borlaptulajdonosok, borbloggerek azon sírnak, hogy jaj nekik nem nyúlnak a hónuk alá és jaj hát őket nem reklámozza senki és hát ők csodát csinálnak, de a világ nem érti meg őket... De amikor mondom nekik, hogy csajok-srácok, 100 ezer ember elérése az egy szakma amit csinálni kell és egy tudás amiért fizetni kell akkor azt nem értik.
Ez a Magyarosi egy profi szakember... lám-lám tudja is hozni a 100+ elérést akár Index nélkül is. Nem azért van neki 100 ezres elérése mert az Index a hóna alá nyúlt, hanem azért volt az Indexnek kétmilliós elérése mert dolgozott náluk 80 olyan arc akik együtt tudtak olyan tartalmat csinálni ami behúz ennyi fogyasztót.
Magyarósi Csabáról és a videóinak színvonaláról nem állítottam semmit.
Nem is tudnék, ugyanis nem néztem meg egyet se, és nincs is a közép-, valamint hosszabb távú terveimben a videóinak a nézegetése.
Annyit állítottam, hogy a pár évvel korábbi Index főoldalának támogatásával bármilyen fos kontentre (is) lehetett látogatottságot generálni, és az ilyesmit művelő arcokból könnyen lettek megélhetési bloggerek.
Természetesen nem irigylem tőlük, soha nem voltak ilyen ambícióim.
A szoban forgo tartalmat nem mint "boros tartalmat" tette fel Magyarosi a netre, hanem egyszeruen mint egy vlog epizodot. Ezeket hetente szallitja es mindegyiknek megvan a szazezres+ nezettsege. A vlog epizod nezoi nem Thummererre voltak kivancsiak, hanem arra, hogy Magyarosi mit kanyaritott ez alkalommal. Ha a nezok par szazaleka levesz egy Thummerer bort a kozertben a polcrol a kovetkezo bevasarlaskor ok mar ennyivel is beljebb vannak. Hogy ez a marketing mibe fajt Thummerernek nem tudom, de nem is erdekel, nem az en dolgom. Magyarosi sokmindenrol csinal videot, a napelem telepitestol a fu gondozasig. Itt egy granola gyarto kis magyar cegrol keszitett videoja: https://www.youtube.com/watch?v=SsORjukf4fE Ez par honapos, szinten szazezer+-os nezettseggel. Az a vicc, hogy korabban nem hallottam errol a cegrol, de a vlog utan a DM-ben eszembe jutott, megkerestem a ceg termekeit, es azota is vasarlojuk vagyok, mert a termekek tenyleg jok. Nem lepodnek meg azon ha kiderulne, hogy egy ilyen 15 perces video erezheto forgalom novekedest tud okozni.
Magyarosival kapcsolatban azert megjegyeznem, hogy az en tapasztalatom szerint szart nem promotal. A vlogjaiban eddig minden olyan termek promocio amit en lattam nagyjabol mind szinvonalas termekrol szolt, es maga a vlog se volt gagyi. Amator eszkozokkel es koltsegvetessel azt hiszem o ezt a mufajt nagyjabol kimaxolja. Hogy hogy jutott el eddig a nezettsegig azt nem tudom, nem tudom az index meddig es hogy nyult a hona ala. Ma mar ugy tunik, hogy onjaro a dolog, van egy stabil kozonsege, ami meg talan bovul is.
Ez így van, de te is tudod, hogy akit állandóan kinyomtak a főoldalra, az a tartalomtól tökéletesen függetlenül is "eladhatóvá" vált - gyakorlatilag bármilyen színvonaltalan szart írtál, ha kint volt 2 napig a posztod, lett 20-30000 látogatód.
Magyarósiék aztán részlegesen leváltak, amikor már elég ismertek lettek.
A Magyarósi Csabát és a Szűcs nevű haverját ezerrel tolta az Index éveken át, van nagy látogatottságú, szintén Index-tolta blogjuk is - semmi különös nincs abban, hogy több embert ér el a videójuk, mint a teljes magyar boros színtér összes videója.
Szerintem jobban tennéd, ha tájékozódsz, mielőtt valakit inszinuálsz... a szigetcsépi Gálék (Gálné Dignisz Éva és Gál Csaba, az utóbbi évfolyamtársam volt) rozéját választották be a parlament borai közé.
Náluk is 2 gyerek van, de semmi közük az egri Gál Lajos cégéhez és gyerekeihez, valamint azok funkcióihoz.
2014-ben Alkonyi Kristóf és Ripka Gergely próbálkoztak egy boros csatornát felfuttatni a Youtube-on. A legjobban futott videóik 1-2 ezres nézettséget értek el, de jellemzően 200-500 nézettséggel futottak a videók. Pedig dolgoztak vele és két a boros szkénában ismert srác csinálta.
Mostanában a Kóstolom csapata tolja keményen a Youtube tartalmat. De az elmúlt egy évben nem volt olyan videójuk ami elérte volna a 300-as nézettséget. 1-2 éves viszonylatban azért tudtak 1-2k-s elérést is.
A Furmint USA egy komolyabb tőkével megtolt projekt. Az elmúlt 3 évben nem nagyon tudtak még az 500-ig sem elmenni... Fiáth Attila nekik csinált videóját 597-en látták négy év alatt.
Vicces rákeresni a Top100 magyar bor videókra.. 200-300-as nézettségek.
Aztán ott van az állami pénzzel erősen kitömött, szerintem százmilliókból csinált, kurvára gáz Magyar bor Személyesen kampány aminek a fő produkciója az 2k nézettségig futott, de az egyes video posztok úgy 50-100 között futottak... pedig ezt már az az Ipacs Géza arculati tervező csinálta akineka nevétől azonnali magömlése lesz mindenkinek.
Nade!!! A nagy kedvencem a Magyar Borod nyári kampánya. Na, ezen már röhögni sem tudtam... 2 subscriber, 1-2 lájk a videón... kommentek engedélyezve de semmi. Mégis 400k nézettség. LOL!!! Ezek a baromarcúak NER pénzből betolták ezt a két videót valami nigériai klikk gyárba és ráhúztak 400k kamu nézettséget. :D :D :D
A Terra Hungarica videóinak top listáján 16-7k környékéig futott a Kaló, Takács 'Hollóvár' Lajos meg a SAP videó. De 2-4k-t minden videója hozott. Azért ez vicces egy kicsit.
De nézzünk meg pár komolyabb játékost:
Vargabor... a facebookon van 200k követőjük (LOL, az is nigériai lájkgyárból) de a Youtube videóik 300-500 nézettségig futnak.
A Bock videói akár 1-2k nézettségig is elfutnak. Nem rossz a fostalicska mezőnyben.
Na de nézzük a marketingben legendásan erős Bortársaság videóit. 2-5k körül fut pár videójuk.
Ezek mennek... kereshetek bármit, azt látom, hogy a magyar boros közélet egyszerűen nem tudja használni a Youtube-ot... sem.
Ezek után 115k elérés az nemcsak, hogy piszok jó, de három nagyságrenddel komolyabb mint a tízmilliós, százmilliós marketing kerettel dolgozó NER üzemek és nagyvállalatok.
Rendesek, egy fiatal sráctól vettem át, így sos jelleggel is megcsinálták galvanizálással, ki lehet hozni házilag olcsóbban, de semmire nincs időm idén:
Egy dolog, most hogy benne a hordó, azon gondolkodom nem lesz-e gond abból, hogy élben találkozik a görgővel. Nincs leszedve szögben.
Egy olyan pincészetnek aki félmillió palack bort tölt le évente és élelmiszerláncok polcain versenyzik a fogyaszók kegyeiért lényegében teljesen mindegy, hogy kikből áll az a 115 ezres nézőszám. Ekkora tábort boros tartalommal elérni nagyon nagy szó.
Ugyanezt a tábort a Mitiszol? kampánnyal elérni is hatalmas frankóság lenne.
Megrökönyödéssel vegyes meglepetéssel látom, hogy a Gál Szőlőbirtok és Pincészet is befutott... sokat segít ha van államtitkár meg miniszteri tanácsadó is van a családban. Boráf
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a rendezvényt köszöntő levelében hangsúlyozta, hogy „változó világunkban egy ország, egy nemzet versenyképessége a megújulási erejében rejlik. A magyar bortermelés ezt az erőt példázza: az évszázados hagyományok tiszteletben tartása mellett képes volt az állandó megújulásra, példáját adva a múltat, a jelent és a jövőt összefogó szerves fejlődésnek. Az Országház bora borválogatás ennek az időtállóságnak, megújulási képességnek és minőségnek a támogatója és hirdetője” – idézi a házelnököt a közlemény.
> az kérdés számomra, hogy a 110 ezer néző kikből áll, pl a borok értékesítése szempontjából relevánsak-e?
en a video hatasara vettem par palack bort toluk, es alapvetoen nem is csalodtam. korrekt ar/ertek viszonyt talaltam. sot, ha normalizalodik a helyzet el is megyunk par napra hozzajuk.
csaba vlogjait szerintem tipikusan a 20-30-as korosztaly nezheti, a fiatalabbak talan nem, es gondolom az idosebbek se nezik ezeket sokan. marpedig ez a korosztaly, mint fogyaszto, talan a legfontosabb. beloluk lesz a fizetokepes kozeposztaly, ha minden igaz. raadasul a 110 ezer nezo mara 115 ezer lett, megneztem kivancsisagbol. nem kis szam ez magyarorszagon.
Hoppácska. Az amiről a főméltóságos úr beszél az azt jelenti, hogy simán ki tudunk majd írni akármennyi erjedő lét a pincekönyvből mondván... eladtuk murciként.