Keresés

Részletes keresés

Tiger205 Creative Commons License 2005.10.18 0 0 7188
1968-ban a Szovjetunió és a Varsói Szerződés további négy tagországa – Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Bulgária és Magyarország – a „korlátozott szuverenitás” doktrínájára építve, az országok belügyeibe való be nem avatkozás elvét durván megsértve végrehajtotta Csehszlovákia katonai megszállását. A magyar párt és a kormány a Parlamentet megkerülve a beavatkozásban való részvétel mellett döntött. A Magyar Néphadsereg kijelölt csapatai, alapvetően a 8. gépkocsizó lövészhadosztály erői hajtották végre a feladatot. A magyar katonai alakulatoknak 1968. július 27-én hajnali 3 órakor rendelték el a teljes harckészültséget és a tartalékosok mozgósításának a rejtett végrehajtását. A csapatok július 28-án foglalták el az Aszód és Rétság közötti területen kijelölt várakozási körleteiket, itt készültek fel a feladat végrehajtására.

A Csehszlovákiába történő bevonulást augusztus 20-án éjszaka rendelték el. A magyar egységek fő tevékenységi körzete a Léva–Csallókör–Nagyszombat–Vágújhely–Nagytapolcsány–Aranyosmarót határolta terület volt. Ezen a területen fegyveres harcra, az ott lévő csehszlovák alakulatok lefegyverzésére nem került sor. Jelentősebb incidens csak Nyitrán történt, amikor a magyar harccsoport figyelmeztető lövésekkel oszlatta fel a helyi tüntetőket. Egy másik esetben ugyanez a harccsoport fegyverhasználat nélküli harckocsibevetéssel vett birtokba egy illegális rádióadót. Csehszlovák részről veszteség egyik esetben sem volt. A magyar alakulatok vesztesége – nem fegyveres harcban – 3 fő. Szeptember közepén a magyar csapatok zömét – a Nyitrán lévő harccsoport kivételével – a Kis-Kárpátok erdőségeiben vonták össze. Csapatainkat október 23-a és 31-e között elsőként vonták ki Csehszlovákiából.

 

 

S egy kép az említett korszakból:

 

Előzmény: Tiger205 (7187)
Tiger205 Creative Commons License 2005.10.18 0 0 7187

Más:

mintha itt kérdezte volna balaki anno, hogy mely csapataink voltak kirándilni 1968-ban.

íme erre egy "megkésett válasz"

 

TGR

 

1968 augusztusában a Varsói Szerződés csapataival együtt a Magyar Néphadsereg kijelölt csapatai is bevonultak Csehszlovákiába. A 8. gépkocsizó lövészhadosztály (Zalaegerszeg) kötelékében a 14. légvédelmi tüzérosztály (később 14. ezredként a jelenlegi dandár egyik jogelődje) Illés László százados (később a keszthelyi 7. légvédelmi tüzér-, majd rakétaezred parancsnoka) parancsnoksága alatt 1968. július 21. és október 22. között oltalmazta a Nyitra térségében települt hadosztályparancsnokságot. Emellett itthon teljes harckészültségbe helyezték a honi légvédelmet is, és ezzel együtt a pápai repülőteret a 7. légvédelmi tüzérezred (Keszthely), a taszárit pedig a 18. légvédelmi tüzérosztály (Nagykanizsa) oltalmazta.

Tiger205 Creative Commons License 2005.10.18 0 0 7186

Szia Taxxx!

 

Azt hiszem, két malomban őrlünk!

:o)

 

1/ szerintem is sokmindenre kevés pénz jut a költségvetésből, s azok mind fontosabbnak tűnnek egy átlagembernek, mint a sereg.

A seregről kialakult civil kép:  felesleges, pénznyelő, pazarló, ahol rangkórságosok parancsolgatnak a máshol elhelyezkedni nem tudó szerdzsók felett...

Ezen a rossz imdzsen NEM változtattak alapvetően, s ez a vezetés BŰNE.

Mert a népnek NAGYON nem kell sereg, amíg nincs rá szükség, de ha lenne, akkor nagyon lkellene. A baj, hogy nem lehet egy sereget összerittyenteni (még ha ven is felderítési adat) mondjuk 3 hét alatt!!!

De hisz ezt te nálam is jobban tudod!

 

2/ Vannak kötelezettségeink / vállalásaink.

Azt lehet teljesíteni és nem teljesíteni.

Ez ilyen egyszerű...

Mi nem teljesítjük.

Ennyi.

Ha nem teljesítettük volna az IMF-ét, nem kaptunk volna hitelt...teljesítettük.

 

Angol VKf megint hangsúlyozta a seregre (még) többet kell költeni minden NATO tagnak, mert a terrorizmus elleni harc, stb...

PERSZE Lehet AZT csinálni, hogy nem költünk annyit, amennyit elvárnak / igértünk.

De akkor ha mi kérünk, ne lepődjünk meg, ha hasonlóan állnak hozzánk.

 

3/

S akkor, ha tényleg jönen valami (madárinfluenza,  tömeges népmozgás (mondjuk előbbi miatt), ellenséges sereg (mondjuk előbbi miatt)  - akkor NAGYON rossz, ha ez előbbi két pontban leírtak iatt nem támaszkodhatunk sem:

- saját haderőnkre

- sem a NATO segítsgére....

 

Hideg fejjel gondolkodva most: csak ennyi.

Semmi  általd említett föld föltt járás.

* Ami van, azt költsük el értelmesen (ne dupla tripla áráért vegyünk szart)

* Propagáljuk pozitívan a sereget, hogy szeresse őket a nép (és értse meg, mire való, kell)

* Ja, és nem árt, ha az, aki mondja, tényleg szereti is...na de legalább érdekelje!!!!

 

 

S akkor a tartalékosok körüli problémát nem is említem, mert ez nekem kissé személyes ügy.

 

 

üdv:

tGR

Előzmény: Törölt nick (7185)
Tiger205 Creative Commons License 2005.10.18 0 0 7184

Szia Csóka!

 

OFF:

Vonat - kolléga - és igazolom, hogy  tényelg régóta követi a topicot. A mostani képeket pedig én is szorhgalmaztam, hogy rakja ide fel!

ON:

 

Taxxx!

 

igazad van, meg nem is!

Miért nem??

 

Mert lehet, hogy a bérköltség nem sok, de mi lenen, nem 235 hanem mondjuk 280 md forinthoz kellene viszonyítani!?

(Mennyit is vállatunk a NATO felé?)

 

Az eszközöknél fontos a korrekt beszerzés/fenntartás arány megtartása (messze a világszinvonal alatt vagyunk) - de a személyi jellegű / eszközökkel kapcsolatos  ráfordítás arányszám  elég bonyolult dolog - és nem is mindig azt mutatja meg, amit akrunk látni.

 

A nehéztechnikákat IGENIS meg lehetett volna tartani!

Ha pl. a honvédség nem venne DRÁGA kutyaólat, fagyigépet, töltényt 50 helyett 100 forintért, Merci terepjáró x forintért, stb, stb....

Értelmesebb célra fordítva a pénzt....

 

Meg kell(ett volna) nézni, ki mit ajánl fel olcsóbban (ingyen?) NATO-n belül, és ha értelmes, használható dolgot, akkor lecsapni rá!

A semminél a használt is jobb!

 

Szerintem IGENIS kellene vagy 3 könnyű, három(kettő) nehéz lövész és két harckocsi-zászlóalj, (6*600 + 2*450 = 4,500 fő  harcoló nem is olyan sok) TELJESEN feltöltve (Dee-re utalok) és közölve az állománnyal, hogy meddig és hol fog szolgálni a közeljövőben.

Létszámot ITT (csapatok) nem csökkentenék, hanem növelnék.

Nem ártana két tüzérosztály sem a fiúk támogatására....

 

Amit nem értek: 

- miért kell akkora ÖLTP egy 30,000-es mint egy 150,000-es seregre (ha kell)

- miért van még mindig egyáltalán Száraöldi és Légierő prarancsnokság (ennyi emberre(?)  +1 lépcső a piramisban)

- minek a 80+ tábornok (lásd újra Izraelt mint példát)

- minek külön személyügyi és HR főosztály (nem mintha nem tűnne Palásti tábornok szimpatikusnak <és elég fiatalnak> de az, hogy "kutyarabló" volt korábban, az nem biztos, hogy jól mutat sokak szemében)

- minek ennyi minisztériumi épület ennyi helyen

 

De hát én csak egy vacak civil vagyok, nem érthetek a fontos honvédelmi dolgokhoz!

 

TGR

Előzmény: Georg Wolf (7170)
vonat35 Creative Commons License 2005.10.18 0 0 7183

Üdv Öreg Csóka!

 

Régebben már szóltam hozzá, és sokszor olvasom a topicotokat. Bár civil vagyok, de műszaki és egyszerűen fáj a szívem, amikor látom, hogy a hajdani csúcstechnológia az elmúlt 2-3 évben egyszerűen a szemétre kerül. A légvédelmi rakéták topicba tettem még néhány képet, ahol a telep többi része is látszik, most a KRUG rakétarendszer járműveit vágják szét.

 

Mondjuk én vagyok a guberáló, és ha érdekel, néha felteszek képeket a lomtalanításból...

 

Üdv:

 

vonat

Előzmény: Georg Wolf (7170)
J Dagain Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7180
Szia Civil!

Jól látod!Csak túl későn ,és túl optimistán!

John Doe
Előzmény: Cifu (7178)
J Dagain Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7179
Sziasztok!

Lehet,hogy minden gépre majd két légierős tábornok van.Lehet kb 2500 "harcoló"katonánk van.De ,hogy jövöre új állomány tábla szerint ismét 200 katona útját adják ki,és azt csapatnál ,arra fogadni merek bárkivel.(Négy év alatt ez lessz a negyedik szerződés módosításom,beosztásom,....ez ám a reform...)

John Doe
Cifu Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7178
A probléma csak az (legalábbis az én ködös, civil szemeim szerint), hogy a leépítések úgy zajlanak, hogy volt hajdan egy parancsnoki szint, majd szépen lassan az alul lévőket elkezdték felszámolni. Így kialakult a mai helyzet. Kiváncsi lennék, hogy például az egy szem vadászgép-századunk esetén hány papírtologató van, és hány valóban munkát végző személy. Jó, rendben, tényleg szűkösek a lehetőségek, nem tarthattunk fent féltucat repülőszázadot. Oké. Legyen egy század. De akkor ott csak olyan emberek szolgáljanak, akiknek valós feladatuk, munkájuk van...

Rosszul látom vajon?
Előzmény: Törölt nick (7177)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7175
Ja, és: Az összes többi e mondat fölött felsoroltak meg mind-mind dugába dőlnek, mert alapja ez a 275 milliárd. Ugyi, ha most legutóbb hat, vagy húsz milliárddal csökkentették az éves összeget, akkó mi van, ill. mi lesz?
Georg Wolf Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7174
Szia taxxx!

... Meg kell említenem: jövő évi költségvetési támogatásként mintegy 275 milliárd forinttal számolhatunk, s noha a parlamentben a költségvetési vita még hátravan, de a honvédelmi tárca költségvetése, a más tárcák esetében tapasztalthoz képest, nem csökken....

Én meg ma hallottam GY.F. kiállását az euró 2010-es bevezetésével kapcsolatban, ahol az is elhangzott, hogy ez csak költségvetési megszorításokkal megy. (Ezzel még a parlamenten kívüli pártok és a civil szervezetek is egyetértenek.) Most átmegy a 275 milliárd, de tudtok mondani egyetlen egy költségvetési évet, amikor is a költségvetés módosítása nem azt jelentette, hogy elvonnak a tárcáktól, és így a honvédelmitől is?
Én nem tudok. És Ti? (No, ez ám a duma!)

Üdv: Öreg Csóka
Előzmény: Törölt nick (7172)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7173
Szió!

No, én tudom, ugyanis elfogtam egy (belső) levelet!
Emlékezz(etek) rá, mikor említetted a Sánt(h?)a Gábor szds. esetét. Ugyi Ő (teljesen logikusan, és felelősen) tette MINDKÉT elöljáró pk.-ja felé azt a bizonyos javaslatát, hogy (legjobban ismerve az afganisztáni körülményeket) kint hagyja a következő váltás beindulásának segítésére néhány emberét. Elemista szinten érthető, ésszerű javaslat. Mi volt a válasz? Egyik parancsnokságon dicsérték, és engedélyezték, a másikon ledorongálták, és tiltották. No, most az elfogott levél sorai között azt olvasom, (mert a sorok között olvasható a lényeg) hogy kell az iljen ellentmondások feloldására egy DÖNTNÖK. Vagyis, egy harmadik valaki bevonása, (és ez legyen a légierő, mert ők mégis csak többet forognak éles helyzetben), mivel hadvezérecskéink zömének nem adatott meg az éles helyzet puskaporszagának megizlelése. Ugyi hadgyakorlaton az a szokás, hogy jön a döntnök, és dönt. (Kinevezi a halottakat, és a végrehajtott feladat győztesét.) Hát ezért kell bevonni a pártatlan légierőt.
Persze megfordúlt az is az agyagomban, hogy -mint említetted- sok a tábornok, és mivel az idő folyamán megtanúlták, hogy a lázas semmittevést is el tudják adni munkának, és ezt tökélyre vitték, hát adtak nekik olyan elfoglaltságot, ahol nagy kárt nem tudnak okozni. Ugyanis, ahogy látom, a missziók végzik a munkájukat ÖNÁLLÓAN, minden egyébb fesőbb hazai beavatkozás nélkűl, főleg, hogy szinte mindegyik alá van rendelve egy más nemzet parancsnokságának. (Ezt csak én gondoltam, nem mertem az elfogott levél sorai közt olvasni.)

Üdv Néktek!
Előzmény: Farkas Roland (7168)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7170
Üdv Néked Vonat!

Ahogy nézem "nick"-edet, új fiú vagy köztünk. Légy üdvözölve! Remélem visszamenőlegesen is beleolvasgattál a topikba. Láthatod, hogy itt azon topiklakók gyülekezete található, akik aggódnak kishazánk honvédelméért. Nem titkolt célunk, hogy esetleg ötleteket is adjunk, a vak tyúk is talál szemet alapon. (Bár nem nagyon reménykedünk ebben.)
No, a két beszúrt képedről: Elgondolkodtam, hogy miért is tetted be őket? Elnézegetve én azt látom, hogy szokatlanúl kultúrált módon vannak letárolva inkurens anyagokból, valszeg továbbhasznosításra szánt hulladékok.(Kerítés, darabolt anyag...)
Mi a mondandód?

Üdv: Öreg Csóka
Előzmény: vonat35 (7164)
Némedi László __ Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7169

http://www.honvedelem.hu/hirek/kiadvanyok/magyar_honved/parancsnoki_kommunikacios_trening

 

volt már ez a cikk idelinkelve, ha igen akkor is érdemes elolvasni újra...

(Juhász válaszol a kérdésekre...)

Farkas Roland Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7168

Megmondaná nekem valaki, hogy erre a lépésre milyen épeszű magyarázatot lehet adni?

 

Én még ennél balfékebb intézkedést még sosem láttam. A sz@rnak emelték kétcsillagos tábornoki szintre az Isaszegi tábornok beosztását???

 

http://www.honvedelem.hu/hirek/kiadvanyok/magyar_honved/a_legujabb_legieros_8222alakulat8221

 

na polemizáljunk kicsit... több a légierős tábornok mint a repülni képes vadászgépeink száma?

 

üdv, roland

 

st_patrick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7167
Jelentem a szolnoki csapatpihenő a tudomásom szerint még működik.
Előzmény: Georg Wolf (7152)
st_patrick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7166
Üdv! Egy volt hőr ismerősöm azt mesélte, hogy ezt azért használták Ferihegyen hogy a repgépek burkolatában ne tegyen kárt... Szóval megint újat mondtál. Mondjuk nem volt nehéz dolgod:-)
Előzmény: Volt tüzér (7140)
st_patrick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7165

Érdekes a szöveg értelmezése:-)

Ha jól értem, laktanyákat adnak el hogy újakat építsenek? Számomra úgy tűnik h jól értem, csak elhinni nem tudom...

 

Erről eszembe jut egy megtörtént történet. A szomszéd faluban feltörték az italbótot, márkás italok tűntek el. A tetteseket megfogták. Kérdés:

-Mit csináltak a lopott italokkal?

Válasz:

-Eladtuk.

-És az árával?

-Elittuk.

 

valami hasonló színvonalat érzékelek itt is:-(

 

Előzmény: Törölt nick (7134)
vonat35 Creative Commons License 2005.10.17 0 0 7164

Ez a kép ebbe a topicba való:

 

Meg nem nevezett város külterülete múlt pénteken.

 

Üdv:

 

vonat

 

 

Georg Wolf Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7163
Hát, ez ugyanott áll! (És rohad tovább!)
Előzmény: HPéter1978 (7162)
HPéter1978 Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7162
De kár ezért a "KENESE"-ért! Jutott rá zsozsó, vagy tovább rohadt? Ki látta pölö az idén?

Ha minden igaz idén májusi kép:
http://galeria.webalbum.hu/displayimage.php?album=lastup&cat=10085&pos=17
Előzmény: Georg Wolf (7159)
J Dagain Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7161
Sziasztok!

Az ilyesmi nálunk bevett gyakorlat:

"Élő adásban égett le Bush

Spontán beszélgetést tervezett a Fehér Ház Bush és tíz amerikai, illetve egy iraki katona részvételével. Biztos ami biztos, a katonák kérdéseit leegyeztették. Pechjükre már ez is adásba került.

Index (ugyelet@mail.index.hu)
2005. október 14., péntek 11:57

Kapcsolódó anyagaink:
• Arab Kánaán vagy véres széthullás http://index.hu/politika/kulfold/iralk1644/

Kínos bakit vétett a Fehér Ház. George W. Bush elnök csütörtökön élő adásban beszélgetett tíz amerikai és egy iraki katonával, akik Szaddám Huszein szülővárosában, Tikritben várták a kapcsolást, jelentette az AP. Az elnök a spontánnak tűnő beszélgetésben a szombati alkotmányos népszavazás kapcsán kitartott az iraki jelenlét mellett, mondván a harcot a totális győzelemig folytatják.

Ezután a tervek szerint Bush a katonáknál érdeklődött volna a biztonsági helyzetről.
Hol az őszinteség?

A tervbe azonban egy apró hiba csúszott, a közvetítés elején adásba kapcsolták azt a mikrofont is, amin keresztül a védelmi miniszterium helyettes államtitkára, Allison Barber egyeztette a válaszokat a katonákkal, írja az AP.

Az ügyből akkora botrány keveredett, hogy Scott McClellan fehér házi szóvivő is magyarázkodásra kényszerült. Mint mondta, mindösszesen annyi történt, hogy megbeszélték a katonákkal, hogy mire számíthatnak a konferencián. A demokraták szerint azonban kiderült, hogy az elnök nem akar őszintén beszélni az iraki valóságról."
belic Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7160
Hello!

Most hirtelen nem talaltam ra linket, de lattam mar (a legutobbi C+D-n) olyan magyar monitort, ami 3D-s kepet mutatott, minden extra szemuveg nelkul.
Akkor egy "tajkepet" mutogattak rajta.

Bel
Előzmény: Némedi László __ (7158)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7159
De kár ezért a "KENESE"-ért! Jutott rá zsozsó, vagy tovább rohadt? Ki látta pölö az idén?
Némedi László __ Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7158

http://www.io2technology.com/technoogy/images

 

amerikaiak...

alul van video a katonai alkalmazásra (nem túl kreatív)... ...ezek azt hiszik, technológiával lehet nyerni... ...nem láttak még magyar szuronyrohamot (vagy már a szurony is leépítésre került??)  :)))

J Dagain Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7157
Szia Öreg Csóka!

Szolni kellene nekik,hogy tudok Francia ágyat darabja 32 000 ft -ért.Sőt ha 100 db ot kérnek 30 000 ft.Kényelmesebb és 15 000 ft -al olcsóbb mint a napozóágy.Nem én hanem a napozóágy tud valamit.Szerintem 1 Nő és 1 koktél is van az árban.
De még ez sem semmi.A 3 000 000 (három millió) ft -os drótvágó a valami.(Afganisztánba hozták ki a mercedeszekre.) Az anyagköltsége kb 150 000 ft MAX!!

John Doe
Előzmény: Georg Wolf (7152)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7156
Szia taxxx!

Oké, oké! De: Két éve üdültem B.kenesén a "nagyban". Az általad említett csapatpihenő a nagyüdülő mellett már az enyészet jeleit mutatta. Ott, helyből mondták, hogy mán abban az évben nem is volt használatban. Akkor mán említették az eladását. Azóta megváltozott (visszaváltozott? ) a státusa?
Nógrádverőce? Életem párja asszonygya, mán isten tudja mióta nincs má. (Még aktív vót és mán nem vót.) Nem csak valami "üdülési lehetőséggel" törlesztik a vételárat? Csak egy szokásos dolog: A mi szakszervezetünk eladta Hévízen a Hotel Carbonát. A vevő viszont biztosított tíz éven keresztűl bizonyos számú üdülést a szakszervezetünk számára.
No, mindegy, de kicsit csiklandozza a fantáziámat az iljen eladások "meséje", mert sok mindent megéltem, és a dolgok lényege mindig a részletekben rejtőzik. ( Mint az ördög!)

Üdv: Öreg Csóka
Előzmény: Törölt nick (7155)
Némedi László __ Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7154

nagyon drága ez a Honvédség nekünk, és nem a "harcolók" miatt.

 

régen (khmmm a szóbeszédek alapján) 5-10%-nál nem volt több a zsebbe menő rész...  (régi szép idők :))

 

 

Georg Wolf Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7153
BRRRR!
4.5milla/100db!
Georg Wolf Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7152
Szia Fiúk!

No, végre egy konkretum a cikkből! Száz anapozóágyak száma. Gyors fejszámolás: 4.5 milla/db= 45 ezer! AZANNYA!
Joe! Te tudsz valamit!??
No, visszatérve az üdülőkre: Taxxx aszongya, hogy van 34 üdülő. Én tegnap hallottam, (majdnem hivatalosan) hogy mán csak öt létezik. Ezek név szerint: B.kenese, Mátraháza, Hajduszoboszló, Buják, Erdőbénye. Két csapatpihenő: Máji, Csopak. EÜ: (résztulajdon) Hévíz, B.füred.
Ki hogy tudja? Mer ennyi helyre tán elég a napozóágyak száma. De mér 45ezer/db?
Üdv: Öreg Csóka
Előzmény: J Dagain (7151)
J Dagain Creative Commons License 2005.10.16 0 0 7151
Szia Roland!

Nem lepődnék meg ha a napozóágyak ára is töbszöröse lenne a kereskedelmi árnál.
Meg azon sem döbbennék meg ha valamilyen szálak lennének egy fejes és a cég között.És ez nem is az első lenne.De csak azt teszik, amit megengednek nekik.
Sajnos én csak sirni tudok már ezen.És várom ,milyen új dolgot kapunk csapaton.Pl az a semmire nem használható nyégyszínnyomásu lövész zsák.

John Doe
Előzmény: Farkas Roland (7150)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!