Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
A honvedelem.hu-ról idézem. Szerintem ebben a cikkben van egy javaslat, amit kipróbáltatnék az egész sereggel:
Napi 18-20 óra felkészítés, ezen belül két óra testnevelés, a harcolóknak – a tereptan foglalkozáson – ötven óra alatt 90-100 kilométer menet, harmincöt kilós felszereléssel. Nem mondható, hogy könnyű őszi sétára invitálták parancsnokaik az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonáit.
Mint arról már beszámoltunk, 2005. szeptember 1-jén alakult meg a különleges műveleti zászlóalj, a NATO-szabályok szerinti különleges műveleti feladatok végrehajtására. Alaprendeltetése a különleges felderítés, közvetlen katonai akciók végrehajtása, katonai segítségnyújtás és a terrorizmus elleni harc katonai feladatainak végrehajtása. A megalakulással párhuzamosan megkezdték felkészülésüket a fenti feladatok elsajátítására, begyakorlására, az új technikai eszközök, fegyverek és felszerelések fogadására; az első századának az alapkészenlétet 2006. december 31-ére kell elérnie.
E folyamat egyik állomása a táborfalvi gyakorlótéren megtartott háromhetes felmérő-felkészítő foglalkozás. A kiképzésen a harcoló beosztású katonák mellett részt vettek a zászlóalj nem harcolói is – személyügyes, gépjárművezető, egészségügyis –, és ők is elsajátították a különleges műveleti feladatok alapjait.
– Ez a döntés némi riadalmat keltett a katonák – tiszthelyettesek, tisztek – körében, mert hiába cáfoltuk, azt hitték, ez a három hét a kiválogatásról szól, vagyis aki nem felel meg, annak távoznia kell az alakulattól – mondta Sándor Tamás őrnagy, a zászlóaljparancsnok helyettese. Az igazság ezzel szemben az, hogy a zászlóalj vezetése úgy döntött, ha már különlegesnek hívják a zászlóaljat, akkor abban is legyen különleges, hogy az alegység minden egyes katonája képes minden harcoló beosztás ellátására.
Ennek megfelelően a háromhetes kiképzés alapvető célja a katonák fizikális és mentális képességeinek, korlátjainak megismerése, annak kiszélesítése a különleges műveleti feladatok érdekében. A nem harcoló beosztású katonák is sajátítsák el a tájékozódás alapjait, a térkép és tájoló használatát (nappal, éjszaka és bonyolult körülmények között), ismerjék meg és gyakorolják a zászlóalj által végrehajtandó feladatokat, egyszerű és bonyolult viszonyok között. A képzés végére mindenkinek képesnek kell lennie a rajszintű könnyűgyalogos feladatok tervezésére, irányítására, végrehajtására.
A kitűzött cél elérése érdekében a kiképzők mindegyike részt vett már külföldi speciális képzésen; a feladatok végrehajtása során folyamatos csapatépítés is folyik. Az alapelv az, hogy – békebeosztásától függetlenül – mindenki „lövész”, és a három hét alatt mindenki lesz parancsnok és beosztott is. Így előfordul, hogy egy rajtaütés során a rajparancsnok egy szakaszvezető, a géppuskás pedig őrnagy. Természetesen nem lehet megkövetelni, hogy a több éves felderítői tapasztalatokkal rendelkező, harcoló beosztású katonákhoz hasonló feladatokat hajtsanak végre a nem harcolók is, ezért tematikájában és intenzitásában némileg különbözik a két állománykategória felkészítése. Persze nem túl sokban, csak míg a harcolók harmincöt kilós felszereléssel száz kilométert menetelnek, a nem harcolók „csak” harminc kilométert, és 20-25 kilós felszereléssel. A harcolók tereptani és harcászati kiképzést folytatnak, begyakorolják a légi szállítási feladatokat, a nem harcolók feladata még kiegészül a helységharc alaptechnikáinak begyakorlásával, a szakaszerejű rajtaütés végrehajtásával. Egy dologban viszont nincs különbség: a harmadik hét végén harcoló és nem harcoló, beosztott katona és parancsnok egyaránt gyalogmenetben tér vissza Szolnokra. A mintegy nyolcvan kilométeres távot huszonnégy óra alatt kell teljesíteniük.
Természetesen ennek a kiképzésnek nem az a célja, hogy az emberi teljesítőképesség határáig megterheljék a katonákat – erre majd később kerül sor –, most a tudásszint, a felkészültség szintjének mérése az elsődleges. A százhuszonegy fős induló létszámból, a megterhelő feladatok ellenére is, eddig csak mintegy húsz fő hagyta abba korábban a kiképzést, főleg egészségi okokból. Ám azoknak sem kell távozniuk a zászlóaljtól, akik azért függesztették fel a kiképzést, mert fizikálisan még nincsenek felkészülve ilyen nagy megterhelésre. Ők az áprilisban induló következő felkészítésen folytathatják.
A háromhetes felkészítésben más alakulatok, szervezetek is segítik a különleges műveleti zászlóaljat. A HM EVI pszichológuscsoportja, Tarnóczi Richard alezredes vezetésével, folyamatos vizsgálatot folytat, többek között mérik a katonák intelligencia-, fáradékonyság- és agresszivitásszintjét a feladatok során, nappal és ékszaka egyaránt. A kiképzők biztosításában besegített az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj, a kemény kiképzés végrehajtásához elengedhetetlen élelmezést pedig az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár logisztikusai biztosítják – Sándor őrnagy szerint „kolosszális” szinten és minőségben.
:-))!....Ne bánd mán a Pétert! Itt mindenki aki "tépi a száját" egy külön "autista"! Ti is, meg mindenki! Mén zríkoljátok a Pétert? (Még jó, hogy érti a sutkát!)
Más: B.dragonffly! mit szólnál, ha a rendfokozatokat a főtisztitől számítva (Kivétel a nagy gyakorlattal bíró, missziót megjártakat) devalválnák. Mondjuk a főtisztekét, és a tábornokokat egy vagy két nagyságrenddel. Pl: ales-örgy, ezd.-ales, undsoweiter... (A tábornokokét lehetne kettővel, MERT MEGÉRDEMLIK! (Lorelei-reklám!) Tiszti, tih, és szerdzsó marad! Tudod, mikor az infláció miatt a zsozsót mán alig lehet "ésszel" kezelni akkó mindent leosztanak tízzel. No, én úgy látom, hogy kis seregünkben egy iljen rendfokozati infláció van, és az elérte a kezelhetetlenség határát. (mert nevetséges a fötiszti, és tábornoki kar létszámaránya) Keleti Gyurka mán úgy is kitalálta, hogy állítsák vissza a nyugállományú előmenetelt. (Nagyon helyesen!) Ez gyakorlatikag azt jelenti, hogy ha valaki nyugba megy, lehet még akár vezérezredes is! Ui: Méltetlan az, hogy valaki "beáldoz", és a reform ideológiája alapján "leépűl", segítve ezzel a reformot, és nem ismerik el érdemeit! (Érdemei elismerésekor előléptetik.) Nos?
Sőt! A piros lámpánál sem hagyja abba a futást (hátizsákkal), hanem helyben fut tovább! ]:-)))) Ugye-ugye ha nem csak a zöldet figyelte volna tisztelt kolléga úr...
A mai, magyar Nemzetőrségben - tudtommal - a legkisebb rendfokozat százados, katonáik nincsenek, de van jópár ezredesük és tizenvalahány tábornokuk is.
De kérdezem: kik ezek? Milyen szervezet és főképpen mi alapján adományozzák maguknak a rendfokozatokat? Aki másodszor mondja a bemutatkozásnál a nevét, az a magasabb rf-ú? Mert mindig űbereli az előtte szóló rendfokozatát? Nézegetem a Szerdzsós honlapot (nagyon tetszik), majd kíváncsiságból kattintottam az un. Nemzetőrségre. Előbbször kiszáltak a molylepkék a gépemből, majd felszedtem az állam a sok vitéz, lovag meg mittudommégmilyen rangok olvasatán. Remélem nem nekik kell védeni valaha valamit is. Fefe
És nem is járunk ettől oly messze. A honvédelem.hu-ról:Sólyom László köztársasági elnök október 20-án a Sándor-palota Tükör-termében – a honvédelmi miniszter előterjesztésére, 2005. október 23-ai hatállyal – altábornaggyá léptette elő Győrössy Ferenc József vezérőrnagyot, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnokát; dandártábornokká nevezte ki Orosz Zoltán ezredest, az MH 86. Szolnok Helikopterezred parancsnokát és dr. Varga Béla hadbíró ezredest, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiuma vezető-helyettesét, valamint 2005. november 2-ai hatállyal dandártábornokká nevezte ki Ignéczi András ezredest, a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Titkársága vezetőjét.
Vagyis: az ezredpk-i beo is tábornoki beo. Őszintén mondom egyiküktől sem irigylem az előléptetést. Csak éppen így az általad vázolt helyzet állhat elő hamarosan.
Én sem a minőséget kifogásolom. A gond csak az, hogy magánemberként ugyanezen eszközöket olcsóbban tudom beszerezni, mint a sereg. Ez számomra meglepő!
Viszont ha végiggondolom, akkor hamarosan a zászlóalj parancsnoki beosztások ezredesi beók lesznek (a dandárparancsnoki pedig vezérőrnagy), a századparancsnoki beó pedig őrnagyivá válik... A szakaszparancsnokaink hamarosan főhadnagyi vállapokat kell, hogy hordjanak.... ezek után először felszámoljuk a szakaszainka, hiszen hadnagyként nem lehetsz szakaszparancsnok, majd a századokat és a végén becsukjuk a sereget, mert alúlról fogy el a piramis alapja... hmmmm.... viszont a végén lesz pár száz ésetleg ezer 4*üos tábornokunk....
Lehet azért tudunk annyi mindent tanulni a rajparancsnokainktól ,mert a mieink fele ott kezdett?Nem pedig, éretségi után 10 hónapos tanfolyam után csapatra helyezett fiatal fiuk,lányok.....ehhh hagyjuk.......
A hadszíntéri tapasztalatok és a magyar katonák véleménye alapján a NATO-tagállamok seregeiben használt legmodernebb eszközökre cserélik a külföldi missziókban részt vevő magyar katonák védőfelszerelését A német Bundeswehrnél rendszeresített hátizsákokat, az amerikai hadseregben használt por- és fényvédő szemüvegeket kapnak a Magyar Honvédség külföldi missziókban részt vevő katonái. A honvédelmi tárca a "profi katonáknak profi felszerelést" szlogen jegyében csaknem négyszázmillió forintot költ békefenntartóinkra. Megkérdezték a katonákat is, mit irigyelnek külföldi kollégáiktól fotó: Sárközy György A hadszíntéri tapasztalatok és a magyar katonák véleménye alapján a NATO-tagállamok seregeiben használt legmodernebb eszközökre cserélik a külföldi missziókban részt vevő magyar katonák védőfelszerelését. Egy katona kilencvenezer forint értékű védőfelszereléssel utazhat ki, növelve biztonságát és nem utolsósorban komfortérzetét. Jelenleg ezer magyar katona teljesít szolgálatot főként Afganisztánban, Irakban, Cipruson, a Balkánon és a Sínai-félszigeten. Bocskai István, a tárca szóvivője azt mondta, hogy a "profi katonáknak profi felszerelést" szlogen jegyében döntött a tárca a beszerzésekről. Korábban érkeztek olyan észrevételek, miszerint más tagállamok katonáihoz képest a magyarok gyengébb minőségű védőfelszerelésben kénytelenek ugyanazokat a feladatokat – így harci feladatokat is – ellátni. A tárca mindezeket figyelembe véve ragaszkodott a minőséghez, igaz, a lehető legalacsonyabb áron. A minisztérium mindenből legalább kétezer darabot rendel, hogy legyen elegendő készlet a váltásoknak, illetve hogy maradjon az előre nem tervezett küldetések ellátásához. Az első darabok rövidesen megérkeznek, jövő év végére pedig már minden katona az új eszközökkel vonulhat külföldi szolgálatra. Farkas Roland százados fél évet töltött Afganisztánban, ám a felszereléssel kapcsolatban nyíltan megfogalmazott kritikái miatt ez év márciusában leszerelni kényszerült a hadseregből. Az MDF katonai szakértőjeként lapunknak most úgy nyilatkozott, hogy ezek a felszerelések rendkívül fontosak a harci övezetben szolgáló katonáknak. Életeket menthet, ha valakinek nem a kényelmetlen felszerelés igazgatásával kell foglalkoznia a kritikus pillanatokban. Az Afganisztánban és Irakban szolgálók felszerelését egyébként tudomása szerint mindig is kiemelten kezelte a katonai vezetés. Amerikai egyenruhát kaptak s például olyan napszemüveget, amelyben még hegeszteni is lehetett. Az egykori tiszt úgy vélte, nem volt hiábavaló egyes hiányosságokra felhívni a figyelmet. A honvédség gyorsított korábbi beszerzési gyakorlatán, a szükséges felszerelések hamarabb a katonákhoz kerülnek.
Csak van valami hozadéka az elmúlt időszakok fórumának. Fefe
Külömben is ,ha ilyen szervezet lenne ,akkor nem tudna misszióba menni (úgy mint a mostani KRK -ra készül) Y őrmester úrhölgy X tábornok előterese Székesfehérvárról.Szóval eltünne a szakmaiság!Ez végzetes lenne.
Hihetetlen! El sem tuttam képzelni,hogy ilyen is van a honvédségnél.Nem is találkoztam senkivel aki ismerné,pedig nagyon kevés harcoló alegység van.. És még ki tudja mi minden van....