Mennyivel jobb lenne inkább külföldi kézre játszani, mint Gyurcsányék a nemzeti vagyon nagyrészét...
A dagadt mit csinál? Miközben lopja a haveroknak az uniós és állami pénzeket, támogatja és maximálisan (törvényekkel, kedvezményekkel stb.) csontig kiszolgálja az uniós multikat és ezzel gyarmati szinten tartja az ország termelő kapacitását.
"Amíg az ellenkező állítás be nem bizonyosodik, addig ez van, ez a hiteles, még akkor is, ha a fideszdroidok számtalanszor írják le az ellenkezőjét."
A hivatkozott cikkben két állítás szerepelt:
"Az Index vezetésével olyan átalakítási tervet közöltek a héten, amelynek nyomán a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki tudta meg a 24.hu.
...
Azt is szerettük volna megkérdezni, hallott-e arról, hogy el akarják távolítani pozíciójából, úgy tudjuk ugyanis, hogy egy szűk körű tanácskozáson már elhangzott a váltás lehetősége a vezérigazgatói poszton."
Bodolai tagadta, hogy megvádolta volna Dull Szabolcsot azzal, hogy baloldali politikusokkal akarja szétverni az Indexet, de azt bevallotta, hogy az ügyet kiváltó posztot indulatosan tette közzé egy zárt Facebook csoportban, és erőteljesebben fogalmazott, mint ahogy gondolta.
Az Index Zrt. elnöke hangsúlyozta, pontos munkajogi sértés miatt történt Dull felmondása, nem baloldali pártokkal való szövetkezés vádja miatt.
bruhhhahha. Hol van most a sok retek! pár hsz-es troll?
Dull Szabolcs szerint nincs hírértéke a székely petíciónak.
Amikor tíz napja újraindult a kampány, egyedül Dull Szabolcs, az Index most elbocsátott főszerkesztője mondott nemet arra, hogy beszámoljon a kampánynyitásról, és segítse a székely ügyet...
Bodolai tagadta, hogy megvádolta volna Dull Szabolcsot azzal, hogy baloldali politikusokkal akarja szétverni az Indexet, de azt bevallotta, hogy az ügyet kiváltó posztot indulatosan tette közzé egy zárt Facebook csoportban, és erőteljesebben fogalmazott, mint ahogy gondolta.
Valójában az a döntés már 2014-ben megvolt, amikor Spéder és Simicska (akkor még mindkettő) bősz fideszesek voltak.
Ők hozták létre az Index-csoportra ezt a konstrukciót, amely szerint az Index cég és annak szerkesztősége függ a másik tulajdonostól.
Igaz, közbejött 2017., amikor egyikük sem volt már annyira fideszes (mondhatni: a Fidesz kinyírta mind Spédert, mind Simicskát), de a konstrukció már összeállt és innentől az Index cég, a szerkesztősége és maga a Bodolai-féle alapítvány is függött az IndaMedia cégtől és annak tulajdonosaitól.
Vaszily Miklós, a Fidesz híres-hírhedt médiagyilkosa épp ez év tavaszán vásárolta be magát ebbe, a meghatározó és nyomást gyakorolni képes cégbe.
Az Index nem a Népszabó. Az egy más kategória volt.
Ennyire fáj, hogy lehet csinálni egy valóban független új portált, amibe a médiahóhérok ezentúl nem tudnak belenyúlni úgy, mint a többinél? Origo, Heti Válasz, stb., hogy csak ezeket említsem.
Ha a szerkesztőséget az olvasók finanszírozzák, akkor a függetlenségük megtartható és Vaszily csak kívülről nézheti az egészet.
Szerintem nem fideszes a Bodolai, csak egy sima balek, aki összevissza csapkod, saját magával is ellentétesen nyilatkozik és fogalma sem volt, mit kezdjen a helyzettel. Mint ahogy azzal az erőteljes nyomással sem, amit Vaszilyék gyakoroltak rá.