Nem mondtam, hogy baj van vele, ár ezt az egyet kiemelned a tendenciális leírásomból. :) Amit próbáltam érzékeltetni, az az, hogy
nem túra van, hanem teljesítménytúra
nem vadkemping van, hanem bushcraft
nem barlangászni megyünk, hanem "kalandtúrára a föld alá"
Ezek mind-mind azt segítik elő, hogy a kocaturistákban kialakítsanak egy olyan önképet, amihez szorosan hozzátartozik egy rakat felszerelés, ruha, étrendkiegészítő, pulzusmérős-dzsípieszes karóra és jó nagy adag sznobság megvásárlása.
Természetesen a TT-zők közt is akadnak szép számmal igazi turisták is. De az arány, ahogy már írtam, mintha megfordulni látszana.
Nem tudom, ez így átmegy-e, mert nem egyszerű megfogalmaznom.
ha azért kell pecsételés mert azért csak szeretnénk igazolni hogy becsülettel végig lett járva, akkor miért olyan a rendszer hogy pecsételéssel is lehet becstelenkedni?
A viccet félretéve, szerintem aki komolyan veszi a Kéket, nem fogja elcsalni a szakaszokat, teljesen mind1, milyen távolságra vannak egymástól a bélyegzők; vagy h 1-et, esetleg 2-őt kell pecsételni, amikor megszakítod a túrát. Ha valaki meg csalni akar, az igazolás nehezebbé / szigorúbbá tétele nem fogja elrettenteni. Mondjuk nem is értem e mögött a "filozófiát". Szerintem az ember ezt magáért teszi, mégis kinek / minek hamisítja meg az eredményeket?
Vagy kamerázzák be a Kék teljes útvonalat és legyen nyomon követhető online.Esetleg még titkos fegyverek is lehetnének,amikkel le oda lehetne pörkölni azoknak,akik le akarnak térni a kék jelzésről...:)
A fuzet melle csomagoljanak egy gps jeladot, amit kotelezo jelleggel be kell kapcsolnia a delikvensnek es kozben elo videon keresztul latszodnia kell. Illetve a rangerek legyenek felszerelve ujlenyomatolvasoval es 24/7-ben jarorozzenek a keken es mindenkitol szedjenek ujjlenyomatokat. Aki meg nem emlekszik a vizsgan, hogy a fak milyen sorrendben jottek jobb es bal oldalt, illetve melyiken milyen allapotu volt a kek jel automatikusan legyen eltiltva a tovabbi kektura probalkozasoktol. Bar lehet egyszerubb lenne csak annak elfogadni a teljesiteset, aki mar egyszer meg egy korabbi kekturabizotsag ellenorzese alatt teljesitette, mert azokon kivul mas biztos csal.
Ha írnak testre szabott APP-ot, akkor az okostelefon GPS-e alapján még lehet belőle kihozni valami félmegoldást, de mennyivel jobb lett volna, ha eleve jó kódokat csinálnak...
Egyrészt arra, hogy látom, másrészt a túra olyan útvonalán vannak szemetek, ahova a kocatúrista nem megy fel, és a jelekből egyértelmű, hogy favágó, vagy vadász sem lehetett. Persze nem láttam, és nem bizonyíthatom, de gyanú igen erős.
Jogos a kérdésed.Szerintem akkor már inkább az alkalmankénti kirándulók szemetelnek,nem pedig a turisták.Bár én a legtöbb szemetet a települések környékén szoktam látni,azt meg a helyiek csinálják.
Általában nincs velük gond, de itt van pl. a Gerecse 50 és résztávjai. Tavaly 10000 feletti induló az összes távon! Ez már nem normális: hosszú, tömött, cammogó sorok az erdőben, brutál sorok a rajtban. Ennek tényleg semmi értelme. Idén meg csak előnevezés, tán 8000 főre való korlátozással, de 2000-2500 Ft nevezési díjjal. Na, ez már lehúzás!
Ha van egy engem érdeklő látnivaló a közelben,amit nem érint a kék,akkor nyugodt szívvel letérek,megnézem,majd valahol újra rácsatlakozok a kékre.Ez mindig többlet kilométerrel jár,szóval nem a rövidítés a cél,de számomra oly mindegy,hogy két jellegtelenebb út közül melyiken is megyek.Természetesen ha szép a vidék,akkor azért visszamegyek a leágazópontig,de különben semmilyen lelkiismereti gondom nincs belőle.De megértem a te álláspontodat is.:)
> És még egyszer leírom: a kéktúrán a csalást sehogy nem lehet megakadályozni, se dupla pecsételéssel, se pedig dupla dátumozással!
100%-ban megakadályozni valóban nem lehet, de mondjuk egy pecsétcsere már megviccelheti a duplapecsételős delikvenst
namost a dátumozós izénél már nem lesz ilyen
(és most ne írd azt, hogy mennyi idő pecsétet cserélni meg hány gyereke van az mtsz elnöknek ami miatt úgysem lesz pecsétcsere, már maga a lehetőség is elrettentő tud lenni
voltam olyan TT-n ahol volt egy rubrika: mozgó EP
soha nem volt semmiféle mozgó EP, de már a tudat.. ugye :-)
az rossz érzés, azért nyavajgunk, mert a mozgalom kiírója önként felpuhítja az ellenőrzést
félreértés ne essék, szigorítást sem szeretnék, ez a mostani egy jó kis egyensúlyi állapot
Hát nem tudom, lehet most én vagyok a kötözködő, de szerintem nem szabad kihagyni "1 m" sem. Mi is szoktunk letérni, megnézni valamit, de akkor vissza a letérőponthoz és onnan folytatjuk tovább. Részemről nem fér bele más úton menni mint a kijelölt. Nyáron voltunk a Zalaszántó-Rezi között mentünk a Locus térkép után, kissé furcsa volt hogy elágazik a kék, de mentünk a régi jelzésen mint utóbb kiderült, amikor lefrissítettem a térképet. Nem örültem, de inkább visszamegyek és megcsinálom majd még egyszer. Mert így érzem korrektnek. Valóban jó ötlet a sok köztes erdei pecsételőpont. Amikor azt írtam kevesen akarnak csalni, nem gondoltam hogy bár nem rossz szándékból, de ennyire általános a kék jelzés elhagyása. Érdekes.
Mi a baj a TT-kkel? A gagyi penzlehuzosokat nem szeretem, de vannak jok. Ez egyfajta sport amit kivetelesen az erdoben, hegyeken kell csinalni. A kovetkezo az lesz, hogy tiltsak be a nem nagyzsakos turazast es futast az erdoben? Az utobbirol mar hallottam ilyen hozzaallast is....
Valamilyen szinten jót tesz a marketing. Hiszen, bárki aki végigjárta, tudja, hogy vannak falvak, amelyek a Kéktúra nélkül már rég kihaltak volna (és vannak, amelyek annak ellenére is kihaltak). Viszont ha egyszer az összes újgazdag pesti proli elindul, nem tudom mi lesz a vége... Így is rengeteg a szemét a kéktúra vonalán, ennek jó részét kéktúrások hagyják ott.
Szerintem az ellenőrök max. heti egy délutánt töltenek benn az irodában, hogy csekkolják a füzeteket. Ők tényleg többszörös OKT teljesítők, viszont heti egy délután kevés arra, hogy a füzeteket is ellenőrizzék és a "mindig jó hangulatú beszélgetést" is lebonyolítsák a delikvensekkel. De még azt is nehezen lehetne megszervezni, hogy mindenki mondjuk hétfő délutánonként jöjjön a füzetéért, mert ők pont akkor vannak benn! Arról nem is szólva, hogy szerintem mindkettőjüknek van családja, nem lehet elvárni tőlük, hogy hetente többször is becsászkáljanak délutánonként az MTSZ-be a meghallgatások miatt!
Néhány évvel ezelőtt, amikor felmerült a Kéktúval kapcsolatosan néhány tucat újítási ötlet, már akkor megijedtem, hogy komolyan GPS-track és QR kód alapú lesz az igazolás. Meggyőződésem, hogy egy valamire való természetjárónak boldogulnia kell tudni Gps nélkül is, térkép és iránytű alapján meg kell tudnia határoznia tartózkodási helyét, és haladási irányát. Minimális terepismerettel pedig akár még ilyen eszközök nélkül is. Az ilyen kütyük kiegészítő információt adhatnak, de nem helyettesíthetik a túrázás élményét (az eltévedés is élmény, sokszor igen szép, és izgalmas helyre is el lehet tévedni!!! Ennek lehetőségét viszont korlátozzák.). Soha nem értettem, miért okoz gondot valakinek a pecsételés, és a dupla pecsételés, és nem értem azt sem, miért okoz problémát a papír-alapú igazolófüzet. Ezért az ilyen vitához hozzászólni nem tudok.
Megjegyezném, hogy a Kék-kör tulajdonképpen nem is kör (bár én összekötöttem a teljesség kedvéért). Ha rajtam múlna valami újítás, én azt oldanám meg inkább, hogy az AK Hollóházánál kezdődjön.
Lehet, hogy az új (és mindig "megújuló") szabályok következtében előbb-utóbb az lesz a vége, hogy csak járni fogok a Kéken, és nem teljesítem. (De van még két elkezdett igazolófüzetem, azzal néhány évig el leszek.)
Bocsi, ez a hsz elkerülte a figyelmemet. Viszont ha tényleg azonos linkre mutatnak a QR kódok a pecsételődobozokon, akkor tényleg igazolásra teljesen alkalmatlanok! Ebben az esetben egyszerűbb lenne a dobozok átmatricázása, vagy uram bocsá' a cseréje, mint teljesen új igazolópontok kiépítése. Hiszen az lenne a jó, ha ugyannál pontnál lehetne pecsételni is, meg a QR kódos nyilvántartást is használni.
Annyival egészíteném ki,. hogy a telefonokban nagyrészt un. agps rendszer van. Ez szolgáltató 'jelenlétét' feltételezi, ennek hiányában lényegesen lelassul a pozíció meghatározás. Ahol nincs mobil térerő ott könnyen lehet 1 km-t is gyalogolni mire az agps 'szagot fog'.
A mostani ellenőrök többszörös teljesítők. Érdemben el tudnak beszélgetni a teljesítőkkel, és ki tudják szűrni azt, hogy valaki csak összekever egy helyet egy másikkal ( első teljesítésnél ez nem is nehéz ) vagy sosem jártak ott.
( De teszem azt a kéktúra képfelismerős játék is lehetne erre eszköz :- ) Szóval megvan a lehetőség az alaposabb ellenőrzésre is.
Szerintem már az van, vagy legalábbis erősen kialakulófélben van. Nem sok hagyományos bakancsos túra maradt, viszont özönlenek a 30/50/70 telejsítménytúrák, a minél több résztvevős, minél gyorsabban végigrohanós események. MINDEN a teljesítményre megy, és a telefonos appokra, amikkel mérni lehet ezeket és azonnal közzétenni.
Tudom, hogy régen is voltak TT-k, de akkor is úgy látom, hogy erősen borul az arány az ilyen típusú "túrázás" felé.
Tehát igazolásra teljesen alkalmatlanok. Valami olyasmi okostelefonos alkalmazás kellene erre a célra, ami a Vérkörön is van. Ott a terepre kitett QR kóddal jelölt pontok érintését rögzíti és továbbítja, ahol talál térerőt. Ez végülis egy pontszerű GPS-es nyomkövető. A kéken kitett QR kódok helyett a nyomvonal valamilyen szintű követését végezhetné igazolás gyanánt. Ez jelenleg több szempontból is gázos: nem látom a szándékot az ilyen jellegű fejlesztés elindítására és a mai telefonok GPS használata melletti korlátos üzemideje.