Ebben a videóban állítólagos véletlenek vannak egymás után. Húsz mérföldre az első felbukkanás helyétől van egy labor ahol koronavírusokkal is kísérleteznek. Bill Gates pénzel ilyen alapítványt. Van ellenszerre vonatkozó szabadalmi beadvány is. stb. Még van pár dolog. Ezt a videót egy orvos tette fel. Ennyi véletlen lenne?
https://www.youtube.com/watch?v=rAa2Sxhv7jM
Aki politizálni fog a topikban, az mostantól kezdve véglegest kap. Az összes nickjén.
Jelezném minden elméletgyártóknak, hogy amennyiben bizonyítást nyer, hogy az itteni hozzászólók tevékenységének a hatására következett be valakinél egészségkárosodás, (mert például abbahagyta egy gyógyszer szedését), úgy a hatóságok felszólítására a fórum üzemeltetője ki fogja adni az itteni hozzászólókról a rendelkezésére álló adatokat, hogy eljárás indulhasson ellenük. Ennek fényében javaslom a továbbiakban mindenkinek megfontolni a házi receptúrák és kúrajavaslatok közzétételét, továbbosztását és kitárgyalását a fórumon.
Amelyek között mindösszesen 3 pozitív esetet találtak. Az ebből kihozott 0.029% fertőzöttségi arányt így hatalmas statisztikai hiba terheli.
Számolgatok még egy kicsit. Mekkora intervallum lehet ez a bizonytalanság?
Azt tudjuk, hogy 3 esetet találtak a nem reprezentatív mintában. Tehát a teljes populációban legalább három fertőzött van. Alá menni nem is érdemes, hát kezdjük itt.
Mennyi a valószínűsége annak, hogy a teljes populációban összesen három fertőzött van?
Nézzük először a kombinatorika példát kicsiben.
Legyen N=20 fő a teljes populáció, ebből (visszatevés nélkül) veszünk 5 fő mintát. Ezek közül 3 fertőzött.
Mennyi a valószínűsége, hogy összesen három fertőzött van?
Először is háromból választunk hármat, az három alatt három.
Aztán a maradék 20-3 közül választunk 5-3 személyt.
A nevezőben pedig húsz alatt öt, mert 20 közül választunk ötöt.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság a törvény által előírt határidőt 45 nappal túllépve, egy semmitmondó válaszban a szemünkbe hazudja, hogy nem ismerik ezeket az adatokat.
Holott nyilvánvalóan ismerik.
Szerinted meg "központi utasításravárva" tagadják meg közérdekű adatok kiadását, nehogy "valakiilletéktelen fontoskodó valamire használni akarja".
Elképesztő!
Ilyen szovjet bolsevik rugókra járna a NER potentátok agya?
A Nagymogul közvetlen iránymutatása és engedélye nélkül már mukkanni se mernek?
De mi jól ismerjük ezt a paranoiát!
Ez egy végletesen centralizált autokrácia hatalmi reflexe.
Mert mindent előbb meg kell szűrni. Ez jó nekünk, vagy megint csak céltáblát teszünk ki a fontoskodóknak. De jó lenne egy központi utasítás. Nem feltételezem, hogy buták lennének. Inkább attól tartanak, hogy valaki "illetéktelen" valamire használni akarja. Közben lábonlövik magukat.
Az élet és az evolóció törvénye, hogy a zsákmányállatok közül az öreg, beteg, legyengült példányokat megeszik a ragadozók. Nekünk - csúcsragadozóknak - talán nincsenek mégcsúcsabb ragadozóint, akik belőlünk táplálkoznak?
(Ördögi kör ez.)
Az orvostudomány jelképe a mitológiai Sybilla lehetne.
Mert a születéskor várható életkor egyre emelkedik a tudományfejlődésével.
De nem adatik meg hozzá a fiatalság, szépség, egészség.
A mi Merkely-nk, (Merkely Béla SOTE rektor) képtelen felismerni, hogy a nagy felhajtással végrehajtott 2020 májusi H-uncover vizsgálatai tudományosan értéktelenek. Az eleve túl kicsire tervezett mintának alapvető szervezési ügyetlenségek miatt csak a kétharmadát (10575 fő) sikerült levenni. Amelyek között mindösszesen 3 pozitív esetet találtak. Az ebből kihozott 0.029% fertőzöttségi arányt így hatalmas statisztikai hiba terheli. Az évtizedek óta végzett országos kereskedelmi, társadalmi vagy politikai felméréseket figyelve még egy laikus is tudja, hogy a 9.6 milliós magyar lakosságban egy 3%-os jelenség biztonságos kimutatásához legalább 1500 fős reprezentatív mintára van szükség. Hogy lehetne akkor 10575-ös mintával kimutatni egy ennél százszor kisebb jelenséget?
Ennek alapján ez a 0.029% ugyanúgy lehetett volna akár 0.001%, vagy 0.3% is.
Ezzel mást nem szabadott volna kezdeni, mint levonni a tanulságot, hogy meg kell ismételni a felvételt legalább egy nagyságrenddel nagyobb mintán. Merkely ehelyett győzelmi jelentést fabrikált belőle: jól áll a védekezés, nagyon kevés a fertőzött. A nagymogul pedig annyira nekibátorodott rajta, hogy tavaly egész nyáron és ősszel nem törődött se az egészségügyi intézmények felkészítésével, se az intenzív terápiás szakdolgozók kiképzésével, se az iskolai fertőzések ellenőrzésével, se a maszkhasználattal a tömegközlekedésben, üzletekben, vendéglátóhelyeken, se a tömegrendezvények visszafogásával. (Szerinte a szakértők tavasszal túlzottan riogattak.)
Az eredmény nem is maradt el, jött az egymásba torlódó 2. és 3. hullám 30.000 halottal.
Merkely dolgozatát az egyik vezető tudományos folyóirat, a "New England Journal of Medicine" épp az alul-mintavételezettség okán utasította vissza, de ő azért ki akarta sütni a maga pecsenyéjét, leközöltette egy saját beosztottja által szerkesztett öregedéstudományi lapban, ahol példátlan módon 1 hét alatt lezavarták a lektorálást. Külön érdekesség, hogy mit keres a szerzők között Merkely Béla ortopédus fia?
Na, akkor legalább kiderült miért adta ki pár napja a tisztifőorvos azt a stupid utasítást, hogy a háziorvosok végezzék a tesztelést. Amit aztán az egyöntetű szakmai tiltakozás hatására gyorsan vissza is vont.
De majdnem 800.000 db. gyorstesztet azért kiosztottak a háziorvosoknak. Ami brutális mennyiség ahhoz képest, hogy a járvány eddigi másfél éve alatt Magyarországon mindenféle típusú (antigén, PCR, stb) tesztből mindösszesen 7.127.710 darabot végeztek el. Az elmúlt hetekben pedig naponta átlag 13.000-et.
Ám ezt a 800.000 darabot most valamiért hirtelen ki kellett szórni a központi raktárból? Nehogy rájuk romoljon? Amit valamelyik haveri fürkész valamikor jócskán túlárazva leszállított?
A halálozási ráta sok tényezőtől függ. Az orvosi ellátás szinvonalától, a nép egészségi állapotától. Ezen kívül ott vannak a gazdasági és kulturális különbségek is. Miféle sztenderd viszonyok között kellene az elvi halálozási rátát meghatározni? Talán a barlangi ősember szintjén? (A másik véglet, hogy mindenkit meggyógyítanak.)
Mi már nem félünk a haláltól, leéltük a magunk életét. De mi lesz a gyerekekkel? (Stirlitz)
Olyan fogalmakkal és adatokkal vagdalkozol itt összevissza, amelyeknek nem ismered se a jelentését se a kiszámítási módját.
Például a halálozási ráta:
A 9204-ben és 9207-ben halálozási rátaként értelmezted azt a 0.1%-ot, amit úgy kaptál, hogy a (feltételezhetően) covidban 2 év alatt elhunyt 8 milliót elosztottad a föld 8 milliárdos lakosságával.
Soha egyik kórokozó halálozási rátáját nem tudták kiszámolni eddig, ez matematikai képtelenség, ezek csak becsült értékek a becsült kutatások alapján. Ahhoz ismerni kéne hogy hány ember fertőzödött meg a vírussal idáig, ez a szám ismeretlen, a hivatalos szám többszöröse, nem tudjuk hányszorosa, 10, 20x-osa akár. Sőt még a halottak száma is ismeretlen, mert hivatalosan eddig 5 millió ember halt bele, ennél lehet jóval kevesebb és jóval több is, kérdés hogy kit számítunk koronavírus áldozatnak, egyáltalán nem egyértelmű. Plusz közben mindenféle vakcinával is elkezdték az embereket oltani, a világ 1/3-a már be van oltva, tehát ez is is árnyalja a képet.
De te nyilván ismered a halálozási ráta kiszámításának módját, és mindjárt le is írod hogy mi a covid halálozási rátája, nem csak vagdalkozva, nos várom...
A TBC halálozási rátája ugyanígy ismeretlen, de ami biztos hogy minimum 1-2 nagyságrenddel nagyobb a covid halálozási rátájánál. Ezt mindenféle vagdalkozás nélkül lehet írni, ez nem konkrét szám. És ez lett volna a mondanivalóm lényege hogy nagyságrendekkel nagyobb problémák kerültek háttérbe a covidra fókuszálás miatt. De te megtaláltad azt amibe bele tudtál kötni, a lényegi részét te sem cáfolod ezekszerint, tehát igazat adsz nekem. A számokat meg várom hogy pontosítsd, bár ahhoz utána kéne nézned előszőr, megér ennyit?
a világ nagyrésze (sic.) sötét mint az éjszaka
Igen pontosan így van. Vegyük például amerikát, az emberek 20%-a gondolja azt hogy a vakcinákba chipek vannak, és sokan közülük egyetemet végzett emberek. Vagy hogy a holdraszállás kitaláció, lapos a föld (33%), lehetne sorolni. És sok ország van ahol a tudtalanság az oktatás hiányából ered, vagy szegénységből fakad. Pontosítok, a világ egy része tanulatlan, másik része tanult de ennek ellenére sötét.
Szomorú dolgok ezek, és nem látom hogy vitatkozni tudnál ezzel. Tehát ebben is igazam van.
"az egy betarthatatlan ígéret volt, hogy mindenkinek jut kórházi ágy és lélegeztetőgép."
Gép még jutna, csak kezelő és ápolószemélyzet nem. A nagymogul fürkészei meg portyázói több mint 16.000 darabot fürkésztek össze, brutálisan túlárazva, de még az eddigi csúcson is "csak" 1600-ra volt szükség.
elég sok fontos dolgot ki lehet számolni. Például a halálozási rátát is.
#Alapvetően két értelmes viszonyítás lehetséges.
Az élőkre vonatkoztatva, és a megbetegedettekre vetítve. Nem keverendő.
(A kémiában is több féle százalékot használnak.)
De azt mindenképpen tudni kell, hogy ezek feltételes valószínűségek. És a feltételrendszer országonként különböző.
Egészen másképp alakulnának ezek a százalékok, ha engednénk elszabadulni a járványt, és nem lenne elegendő kórházi ágy (Romániában éppen ez következett be). Jelenleg az orvosoknak esélyük van megmenteni a menthetőket. A menthetetlenekkel is küzdenek, merugye Hippopokrátesz. De ha túl sok ágyat köt le ez a járvány, amiatt más ellátások késnek vagy elmaradnak. (Egyik kollégám nagyjából három éve vár műtétre. És egy újabb tetőzés esetén még legalább egy évet kell várnia.) Sajnos az egy betarthatatlan ígéret volt, hogy mindenkinek jut kórházi ágy és lélegeztetőgép.
Ha túl sok lesz a kórházi beteg, az orvosoknak nem lesz esélyük minden megmenthető lelket megmenteni.
(Például a kritikus pillanatban a döntést gyorsan kell meghozni. És az adott beteg állapotát jól kell ismerni. Egy tévedés halálos lehet.)
Van olyan ismerősöm, akinek elcserélték a leleteit, és tévedésből operálták meg.
Hány hullám kell még, hogy ezt a zemberek megértsék?
Szóval csak szépen tessenek felvenni a maszkot az oltottak is.
(Az orv.tud. nem a matematikára épül, hanem egy tudásbázisra. Szoktak egyáltalán számolni az orvosok? Esetleg az aneszteziológus, hogy egy hatvan kilós alkoholista elaltatásához - műtét céljából - mekkora dózis szükséges? Ismerősök meséltek egy ilyen történetet. Paraszt bácsitól meg kellett kérdezni, hogy mennyit iszik naponta, mert az első kísérletre nem sikerült elaltatni.)
Olyan fogalmakkal és adatokkal vagdalkozol itt összevissza, amelyeknek nem ismered se a jelentését se a kiszámítási módját.
Például a halálozási ráta:
A 9204-ben és 9207-ben halálozási rátaként értelmezted azt a 0.1%-ot, amit úgy kaptál, hogy a (feltételezhetően) covidban 2 év alatt elhunyt 8 milliót elosztottad a föld 8 milliárdos lakosságával.
Aztán a 9243-ban már 0.06%-nak állítottad a "hivatalos adatok alapján".
Most meg a TBC halálozási rátáját mondtad 10-20%-nak. Nem tudom honnan szedted ezt, de ha úgy számolnák a halálozási rátát, ahogy te "kihoztad" a covidra 0.1%-ot, akkor ez a 10-20% azt jelentené, hogy 2 év alatt 800 - 1600 millió ember halt volna meg TBC-ben. Az előző mondatodban viszont még te magad írtad le, hogy évi 1.5 millió ember hal meg TBC-ben.
Ilyen nevetséges blődlik után remélem nem csodálkozol, hogy a legkevésbé se veszem komolyan amit írsz.
Te nem egyszerűen pontatlanul idézel itt valamiket, hanem a megértés leghalványabb szikrája nélkül.
"A világjárvány gyakorlatilag lenullázta az évek hosszú során elért eredményeket a tuberkulózis visszaszorításában – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentésére hivatkozva a Financial Times."
A lenullázta valóban túlzás, de ez volt leírva, nem beképzeltem. TBC-ben évente 1.5 millió ember hal meg, 150 ezer gyerek. Ennek a halálozási rátája 10-20%. A covid első évében 40%-al több TBC esetet diagnosztizáltak, ez ennyivel több halálozást is fog jelenteni, és ez a gyerekeket sem kíméli, belehalnak. Mert az erőforrásokat a 0.1% halálozási rátájú, az influenzánál kicsivel veszélyesebb covid kötötte le, egy 100-200x halálosabb kórokozóval pedig nem foglalkoztak eléggé, meg úgy általában az emberek egyéb egészségügyi problémái a háttérbe szorultak az elmúlt 2 évben. Érted ugye már hogy mi a probléma a covid túlreagálásával?
Évente 100 millió körüli ember hal meg a földön, különböző betegségekben, és ennek árnyékában az összes létező erőforrást egyetlen erősebb nátha, influenza visszaszorítására fordítani, amiben túlnyomórészt idős és beteg emberek halnak meg, nem tűnik túl józan gondolatnak, és erkölcsileg is aggályos az idős és beteg embereket előtérbe helyezni a gyerekek életével szemben.
Most meghalt 4-5 millióval több ember a világon, és talán a covid vakcina megmentett ezen kívül ugyanennyi embert. Más vírusok terjedése, kezeletelen betegségek miatt, meg ennek a többszöröse fog meghalni, de már az összes korosztályban, az igazán veszélyes kórokozók a fiatalokat, gyerekeket is megöli nagy számban. A védekezés évek távlatából minuszos lesz, több áldozatot fog eredményezni, mint amennyit megmentett.
Ezen kívül kismillió romboló hatása van és lesz, társadalmi, gazdasági, pszichés, felsorolni is nehéz. Biztos van olyan alternatív valóság is, ahol a covidot mint egyetlen problémát sikeresen legyőztük, és nemsokára minden folytatódik tovább a megszokott módon, de láthatóan még a problémát sem értette meg az emberek túlnyomó többsége.
ma már egyre kevesebben gondolják azt hogy érdemes volt az első évben napi 24 órában egymást túllicitálva riogatni egymást hogy mennyire veszélyben van mindenki
A leges-legelején sokkal könnyebb lett volna megfékezni az egészet.
Olyan ez, mint a tűzoltás. Kicsi tüzet könnyebb eloltani.
(Erről jut eszembe, erdőtüzeknél szokásos ellen tüzet gyújtani.)
Tulajdonképpen az is egy lehetséges megoldás, hogy minél gyorsabban elérni a teljes fertőzöttséget. Nyilvánvalóan ezt nem lehet megtenni, mert a kórházak nem bírnák a terhelést. Sokkal többen halnának meg, és egyszerre sokkal többen esnének ki a napi munkából. Viszont a fokozatos nyitással mintha ezt a stratégiát követnénk. Olyan mértékű csak a korlátozás, hogy a kórházakat ne terhelje túl, és legyen esélyük a megbetegedettek jelentős részét megmenteni - mármint azokét, akik nem kerülnek lélegeztető gépre.
s politikai számításból gyártunk majd helyette olyat, amit a kifejlesztőik mindmáig nem voltak képesek elfogadtatni a világ nagy részén.
Nem tudom, hogy ez mennyiben szakmai, és milyen mértékben politika - egyes országok részéről.
A semminél valószínűleg jobb.
Ha precízek akarnánk lenni, minden egyes embernél fel kellene mérni a kilátásokat.
Létezik természetes immunitás? Valószínűleg létezik, mert sokan csak enyhe tünetekkel estek át - még az oltások előtt. Habár az egyes mutánsok esetében ez is eltérő lehet. Tudományos módszerekkel meg kellene vizsgálni, hogy kiknek nincs szükségük oltásra. Folynak ilyen vizsgálatok? (Egyik kutatónk szavaival élve: száz doktorit lehetne írni belőle.)
Előfordul, hogy az oltás hatására nem indul meg az antitestek képződése? Tudományos vizsgálatokkal megállapították már, hogy ilyen esetekben egy másik vakcina hatására mégis elkezdődik a védettség?
Arról van némi tudomásuk az orvosoknak, hogy bizonyos betegségek esetén egyik vagy másik vakcina ellenjavallt.
És sajnos tudomásul kellene venni, hogy bizonyos embereken a vakcina sem tud segíteni. Nekik az egyetlen túlélési esélyük a karantén. Persze "rabságban" élni évekig nem hangzik túl jól.
Nyilván nem azt hiányolom, hogy az első oltás után kiadott pár napos igazolásokkal nem utazhatnak külföldre, hanem azt, hogy még a két kínai vagy két orosz után felvett egy (nyugati) oltással se. És a kormány nem engedélyezi, hogy megkaphassák a szabad utazáshoz szükséges második (nyugati) dózist. Ezzel "jutalmazva", hogy engedték magukat rábeszélni a keletire. Nehogy a kormánynak nyilvánosan el kelljen ismernie ezt a politikai okból elkövetett járványügyi szakmai hibát.
És mi lesz a jövőben? Leállították a világszerte elfogadott és leghatékonyabb mRNS vakcinák jövőbeni behozatalát, s politikai számításból gyártunk majd helyette olyat, amit a kifejlesztőik mindmáig nem voltak képesek elfogadtatni a világ nagy részén. Ehelyett a főmogul egyszerűen kijelenti, hogy "az legalább annyira jó, mint a többi".
Akárhányszor ismételgeted ezeket, csak a te tájékozatlanságodról árulkodnak. Meg arról, hogy szándékosan nem akarsz tudomást venni a valóságról, s inkább egy képzelt valóságban élsz: "évtizedes munkákat sikerült lenullázni, mint a TBC elleni küzdelem".