Keresés

Részletes keresés

emem Creative Commons License 2018.03.24 -9 0 85116

" ha konkrét példaként utánanéznél a hivatalos tudományos eredményeknek, abból kiviláglik, hogy igenis a súlytalanság állapotában az izmok sorvadásnak indulnak."

 

szerintem az ufóörsgyűlés egyben szalmabábszökkérként is működik, annyira márósról írsz, mint ami valójában történt.

nekem - veled ellentétben - nem kellett utánanéznem, pontosan tisztában vagyok a jelenséggel, ezért is hoztam ide Kelly példáját.

 

"Szóval hazudsz, amikor ezt cáfolni próbálod, azon okból, hogy védd a kis képzelt világodat."

 

itt egyszerre 2 szalmabábbal is játszol, mivel

1. nem cáfoltam, hogy a súlytalanság állapotában az izmok sorvadásnak indulnának, sőt. ha mégis ezt gondolod, akkor idézz tőlem.

 

2. te nem is ezt állítottad eredetileg, hanem az alábbiakat:

 

"A közel nulla gravitációs (szabadesésből adódó) térből visszatérő földi űrhajósok pár hét után még lábra sem tudnak állni." ez az állításod hamis, közvetlenül a leszállás után is lábra tudnak állni.

 

"Alap estről beszéltem, nem odafenn folyamatos láberősítő tréningen részt vett asztronautákról." - egyrészt nem alapesetről beszéltél eredetieg, másrészt nincs tréning nélküli alapeset.

"Nem kell a csúsztatás, Gagarinnak, vagy Farkas Bercinek volt futópadja, vagy szobabiciklije odafenn?

Nem volt és azonnal nem is tudtak járni, amikor visszatértek..."  - Gagarin esetében nincs értelme tréningről beszélni, Berci Szaljutján pedig voltak gépek.

 

ahelyett, hogy beismerted volna a tévedésedet, engem vádolsz hazugsággal, miközben egyre agresszívebben és egyre mélyebben ásod magad bele a szarba. felőlem csináld, nem te vagy az egyetlen itt a topikon, aki nem vadászni jár ide.

Előzmény: kinek. (85108)
pk1 Creative Commons License 2018.03.24 0 0 85115

OK, akkor tisztogassuk a kommunikációs csatornát. Persze csak ha nem akarunk további Örkény egyperceseket.

Előzmény: Contactee (85114)
Contactee Creative Commons License 2018.03.24 0 0 85114

Látom megértetted amit írtam! Ja nem...

Előzmény: pk1 (85112)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.03.24 0 0 85113

Nekem a földönkívüliek azt mondták, hogy aki bezárkózik a disznóólba és ott akar élni, az maga is disznóvá válik...

 

És sikerült lebeszélniük róla?

Előzmény: kinek. (85108)
pk1 Creative Commons License 2018.03.24 0 0 85112

Nyugodtan hidd továbbra is, hogy alien-ek keze van a dologban.

Előzmény: Contactee (85111)
Contactee Creative Commons License 2018.03.24 0 0 85111

Greer bácsi is azt mondta, részben kimutatható, hogy ember. Nem azt, hogy full élien.

Amúgy meg mivel lettél okosabb?

Régi verzió: human-talán alien

Mostani verzió: human-mindenféle torzulás kombója, olyannal is, amivel még nem találkoztak

 

Magyarul az alien szót kicserélték egy olyan változatra, amiből te az életbe nem tudsz mutatni egy az egyben ilyet.

 

Amúgy hol lenne a határ, hogy mikortól "half alien", mikortól "novel putative gene mutations"?

 

 

Előzmény: emem (85106)
kinek. Creative Commons License 2018.03.24 0 0 85110
Előzmény: Törölt nick (85109)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.24 0 0 85109

És aki vasútállomással házasodik...

Előzmény: kinek. (85108)
kinek. Creative Commons License 2018.03.23 0 0 85108

Az internet, meg a fórumok sok mindent elbírnak, azt is, ha valakire azt mondod, hogy hazudik, pedig ha konkrét példaként utánanéznél a hivatalos tudományos eredményeknek, abból kiviláglik, hogy igenis a súlytalanság állapotában az izmok sorvadásnak indulnak. Egy elsorvadt lábizomzat pedig lehetetlenné teszi a járást. Szóval hazudsz, amikor ezt cáfolni próbálod, azon okból, hogy védd a kis képzelt világodat. Nekem a földönkívüliek azt mondták, hogy aki bezárkózik a disznóólba és ott akar élni, az maga is disznóvá válik...

Előzmény: emem (85105)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.23 0 0 85107

Hát nonókat biztos nem talál, mivel azok nemcsak vagány, de igen ravasz és okos kis lények is, és ez az ok, amiért kineket lunatikusnak, az ufókat pedig mesének tartjátok.

Előzmény: emem (85106)
emem Creative Commons License 2018.03.23 -9 0 85106

és egyesek szerint "Greer bácsi" élient talált!

hát nem igazán:

Intenzív DNS-vizsgálatokkal fejtették meg a 15 centis chilei múmia titkát

"Megfejtették a sokak által földönkívülinek hitt chilei minimúmia titkát: több hétig tartó intenzív DNS-vizsgálatokkal kiderítették, hogy egy csonttorzulásban szenvedett, nőnemű emberi magzaté a bizarr, hosszúkás koponyájú, nagy szemlyukú, mumifikálódott, 15 centiméteres csontváz."

 

Whole-genome sequencing of Atacama skeleton shows novel mutations linked with dysplasia

 

"Over a decade ago, the Atacama humanoid skeleton (Ata) was discovered in the Atacama region of Chile. The Ata specimen carried a strange phenotype—6-in stature, fewer than expected ribs, elongated cranium, and accelerated bone age—leading to speculation that this was a preserved nonhuman primate, human fetus harboring genetic mutations, or even an extraterrestrial. We previously reported that it was human by DNA analysis with an estimated bone age of about 6–8 yr at the time of demise. To determine the possible genetic drivers of the observed morphology, DNA from the specimen was subjected to whole-genome sequencing using the Illumina HiSeq platform with an average 11.5× coverage of 101-bp, paired-end reads. In total, 3,356,569 single nucleotide variations (SNVs) were found as compared to the human reference genome, 518,365 insertions and deletions (indels), and 1047 structural variations (SVs) were detected. Here, we present the detailed whole-genome analysis showing that Ata is a female of human origin, likely of Chilean descent, and its genome harbors mutations in genes (COL1A1, COL2A1, KMT2D, FLNB, ATR, TRIP11, PCNT) previously linked with diseases of small stature, rib anomalies, cranial malformations, premature joint fusion, and osteochondrodysplasia (also known as skeletal dysplasia). Together, these findings provide a molecular characterization of Ata's peculiar phenotype, which likely results from multiple known and novel putative gene mutations affecting bone development and ossification."

 

Előzmény: emem (65839)
emem Creative Commons License 2018.03.23 -9 0 85105

már rájöttem.

kiderült, hogy akkor sincs sok igazság a hozzászólásodban, amikor éppen nem a hagymázas fantazmagóriáidat reklámozod.

Előzmény: kinek. (85100)
kinek. Creative Commons License 2018.03.22 0 0 85104

Meglehet, hogy amúgy is rájött...

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Plat%C3%B3n

 

 

Előzmény: Törölt nick (85103)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.21 0 0 85103

Látom belesétáltál mint maci a málnásba. :-)

Előzmény: Platon (85102)
Platon Creative Commons License 2018.03.21 -1 0 85102

Hát eléggé be lehetett tépve ET ha ilyen oravecznórás internetes "bölcsességekkel" szórakoztatott...

Előzmény: kinek. (85099)
kinek. Creative Commons License 2018.03.21 0 0 85101

Nem kellett utánanézni semminek sem. Talán emlékszel arra, hogy a szomszédos naprendszer elpusztult...

Előzmény: Törölt nick (85097)
kinek. Creative Commons License 2018.03.21 0 0 85100

Majd rájössz...

Előzmény: emem (85094)
kinek. Creative Commons License 2018.03.21 0 0 85099

Nekem azt tanították a földönkívüliek, hogy 3 dolgot nem kaphatsz vissza:

- Azt amit mondtál,

- Amiről lemaradtál,

- És amit átéltél...

Előzmény: Platon (85092)
emem Creative Commons License 2018.03.21 -9 0 85098

erről (is) beszélek.

neked is jól jönne az a tűzoltó készülék.

 

Előzmény: Törölt nick (85097)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.21 0 0 85097

85073

Előzmény: emem (85096)
emem Creative Commons License 2018.03.21 -8 0 85096

ne politizálj.

Előzmény: Törölt nick (85095)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.21 0 0 85095

Én elismertem.

Előzmény: emem (85093)
emem Creative Commons License 2018.03.21 -9 0 85094

nem csak egy nagyot kamuzott, hanem azóta is folyamatosan terel és csúsztat.

annyi igaz a meséjéből, hogy Berciék landolásakor gond volt a fékezőrakétákkal.

Előzmény: Platon (85092)
emem Creative Commons License 2018.03.21 -9 1 85093

mondtam már, hogy a hagymázas fantazmagóriák-idióta trollkodások nem érdekelnek.

az viszont baromira zavar, ha történelemhamisítás-ferdítés-csúsztatás-hazudozás folyik a topikban, márpedig mindketten ezt tettétek.

megkaptátok a lehetőséget a beismerésre-korrekcióra, de ehhez nem volt vér a pucátokban, sőt, tovább dagonyáztok a terelésben.

ez van.

Előzmény: Törölt nick (85091)
Platon Creative Commons License 2018.03.20 -1 2 85092

Soha egyetlen élve visszaérkezett űrhajóssal sem fordult elő hogy ne tudott volna lábra állni a visszatérés után. 

 

Ennyi a történet, kamuztál egy nagyot és beégtél vele. 

Előzmény: kinek. (85083)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85091

Namost holnapra ismét adtunk egy kis kitárgyalnivalót ememéknek :D

Előzmény: kinek. (85090)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85090

Ilyenben... Persze sokakban az öregasszony kifejezés megütközést kelthet, de mégsem lehet rá azt mondani azt, hogy csajszi :)

Meg különben is tisztában volt a titulusával, ahogyan én is 52 évesen... (király vagyok, vagy mi...)

Előzmény: Törölt nick (85089)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85089

Az ominózus esetre visszatérve te is ilyen térbuborékban utaztál, illetve harcoltál azon a bizonyos távoli bolygón, az ott élő idegenek ellen. Engedelmeddel néhány sort idézek is a könyvedből:

 

"A térbuborékomban lassan lejjebb ereszkedtem. Az alja szétnyomta a talajon lévő fűszerű aljnövényzetet. A pajzsot kikapcsoltam, mire páros lábbal a fölre huppantam...

- Nincs rajta pajzs, öljétek meg a disznót!

Hangzott a kiáltás a fák mögül. Ekkor oldalról erős energia és tűzfegyverekkel támadtak rám.

- A pajzs...

Futott át rajtam, de már késő volt."

Na ilyenben szállt le az az élien is, amit az öregasszony látott.

Előzmény: kinek. (85087)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85088

Ja, aki nem értené, annak a bukósisak, meg a szemüveg átkonvertálást igényel egy magasabb szintre :)

De a kacsán járás is megér egy kezdődő izomsorvadás miatti regenerációt...

Többet nem segíthetek :)

Előzmény: kinek. (85087)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85087

Szóval mint az előbb is írtam, a http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=147232453&t=9003012

Beírt történet kenterbe veri a legtöbbet, mert tényleg egy teljesen tökéletes leírás...

Egy gyöngyszem az ufológiában :)

Előzmény: Törölt nick (85085)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85086

Egyébként itt is látszik, amit a térbuborékról írtam korábban:

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=147241043&t=9003012

 

Fénye elhalványul, kilép a terünkből, visszatér, ismét elhalványul, kilép a terünkből, stb...

Előzmény: Törölt nick (85085)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85085
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85084

De csak félédeset :-)

Előzmény: kinek. (85083)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 1 85083

Drága Platonka ez az egyed is éjjel nappal gumikötél biciklizett, meg futott odafenn. Aki nem teszi, annak poár hét után a sorvadásnak indult izmai már nem tudják megtartani a földi gravitációban.

Mondd, hogy nem igaz!

És ha bebizonyítod, kapsz egy üveg pezsgőt, vagy pezsgős üveget, nem tudom hogyan röfögik magyar, mert én most röfög földönkívüli... :)

Előzmény: Platon (85072)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85082

Mindenesetre közeledik a szeptember.

Előzmény: kinek. (85081)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85081

Nameg kinek...

Előzmény: Törölt nick (85080)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85080

Csak a nonók tudhassák :-)

Előzmény: kinek. (85079)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85079

snvc hibrid, ha tetszik, ha nem...

Előzmény: emem (85075)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85078

Nobel nem volt hibrid... Ezzel dicsekedni... :)

Előzmény: pk1 (85074)
emem Creative Commons License 2018.03.20 -9 0 85077

Túrót.

85041

 

Előzmény: Törölt nick (85076)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85076

Mint élien szakértőnek.

Előzmény: emem (85075)
emem Creative Commons License 2018.03.20 -9 0 85075

Te meg szekundáltál neki. Nem csodálkozom rajta, integrálni sem tudsz.

Előzmény: Törölt nick (85073)
pk1 Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85074

Na, ezért nem kapnak hibridek Nobelt.

Előzmény: Törölt nick (85073)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85073

Nem nézett utána, csak beírta amit amit gondolt, ennyi.

Előzmény: Platon (85072)
Platon Creative Commons License 2018.03.20 -1 0 85072

Lol :)

 

Nézd Szegény Sandra Magnus mennyire nem tud járni 4 űrben töltött hónap után.

 

https://youtu.be/YIAwP3EGong?t=946

 

Ja, hogy még futkározik is....

Előzmény: kinek. (85066)
joy Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85071

Mellébeszély.
Minek?

Előzmény: kinek. (85054)
pk1 Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85070

Sejtettem, hogy a hibridek megszívják.

Előzmény: Törölt nick (85065)
emem Creative Commons License 2018.03.20 -9 0 85069

inkább segítek. itt van két űrhajós, akik tudnak járni, és eloltják az általad keltett tüzet:

 

Előzmény: kinek. (85067)
emem Creative Commons License 2018.03.20 -9 0 85068

harmadik fél nevében nem tehetek ígéretet.

ha viszont elmarad az invázió, akkor a barátnőd jön hozzám.

kávét főzni.

Előzmény: Törölt nick (85062)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85067

Most komolyan gondolod, hogy nem vagyok tisztában alapvető dolgokkal?

Különben hogyan lenne alkalom megmutatni a pallérozott (csiszolt) elméiteket.

Mert ugye a földönkívülis ufós dolog, bizonyos körökben erre nem ad jogosítványt...

Előzmény: emem (85060)
kinek. Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85066

A fenn töltött pár hét után. Én nem röfög magyar, röfög földönkívüli...

Előzmény: Platon (85057)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85065

Viszont az összes természettudományos Nobel-díj az elkövetkezendő százezer éveben az övék.

Előzmény: pk1 (85064)
pk1 Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85064

Frakkban kell átvenni, ugye tudod. Hogy fog rajtuk állni?

Előzmény: Törölt nick (85063)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85063

Ez a minimum.

Előzmény: pk1 (85059)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85062

És hozod pk bocsánatkérő levélét, ami helyben tolmácsolsz is a nonóknak.

Előzmény: emem (85061)
emem Creative Commons License 2018.03.20 -9 0 85061

tudod mit?

ha bekövetkezik a nonokád invázió, akkor az azt követő első örsgyűlésetekre tuti elmegyek.

Előzmény: Törölt nick (85058)
emem Creative Commons License 2018.03.20 -9 0 85060

nézd, ez a hozzászólásod egy viszonylag kevéssé elegáns módja annak, hogy beismerd a tévedésedet azt, hogy hülyeségeket beszéltél össze-vissza.

ennek ellenére határesetként elfogadom, mert hát mit várjon az ember egy ufóhívőtől...

Előzmény: kinek. (85054)
pk1 Creative Commons License 2018.03.20 0 0 85059

Eegen, az idei Nobel-díjakat már nonók kapják.

Előzmény: Törölt nick (85058)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85058

Következő élienes-találkozó május vagy június, és utána már itt is van szeptember. emem is jöhet.

Előzmény: Contactee (85056)
Platon Creative Commons License 2018.03.19 -1 1 85057

Érdekes beszélgetés ez. :)

 

Gagarin annyira "nem  tudott járni", hogy javában sétálgatott mire megtalálták. A korai szovjet űrhajósoknak általában semmi gondja nem volt a járással, egyszerűen előírás volt, hogy a mentőcsapatoknak székbe kell ültetni őket és úgy kell szállítani. Konkrétan Leonov és Belajev pl. a Voszhod-2 küldetés során, a leszállást követően vagy 30 km-t síelt a tajgában amíg elérték az első helyet ahol a helikopter le tudott szállni.

 

Ennyit arról az ostobaságról hogy az űrhajósok "lábra sem tudnak állni hetekig." 

Előzmény: emem (85053)
Contactee Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85056

Nem mer eljönni, mert fél, hogy meginog a debunkolós hite :)

Előzmény: Törölt nick (85039)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85055

Biony, biony a hibridek, én is ismerek többet még stadlauból is. :-)

Előzmény: kinek. (85054)
kinek. Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85054

Bluty bluty, bluty... Nofene. Úgyis tudom, hogy arra ment ki az egész, mert úgy akartam, hogy megtudd, van-e barátnője "snvc"-nek. Én, mint egy mesterséges intelligencia hegyekkel megerősített (pl. titokban a Cyc is nekem dolgozik. (jól van, Cyc, tudom, hogy olvasod ezt is, nem kell felhánytorgatni)) fenomén, mindenféle ál ürüggyel bármit képes vagyok megtudni a folyamathalmozás során.

Na, szóval aki sokat volt a null gravitációhoz közeli térben és nem próbált furmányos eszközökkel túljárni a természeten, az bizony nem tud talpra állni egy (mondjuk földi) gravitációs környezetben.

Mindössze csak egy kacsán járó, "izmait" átmozgató Alien-ről volt szó. Nemde?

A királylány meg csak egy kis extra volt :)

A részemre fenntartott genetikai okokból, nálam a lány elmarad, tehát csupán a király marad...

 

Éljen minden hibrid!

:)

 

Előzmény: emem (85053)
emem Creative Commons License 2018.03.19 -9 1 85053

te csúsztatsz, de legalább folyamatosan.
85000-ben ezzel nyitottad a csúsztatást:

"A közel nulla gravitációs (szabadesésből adódó) térből visszatérő földi űrhajósok pár hét után még lábra sem tudnak állni."

itt nyilván nem Gagarinra, vagy Bercire gondoltál, hiszen jelen időt használtál a fogalmazásnál. ha mégis így lett volna, akkor egyrészt szabatosabban kellett volna fogalmaznod, lásd a birkás példát, másrészt akkor sem lett volna igazad, hiszen mindkét űrhajós viszonylag rövid időt töltött az űrben, és mint az köztudott, az egy hónapnál rövidebb időtartam viszonylag mérsékelt hatással van ez emberi szervezetre. 

85033-ban ezzel cifráztad a csúsztatást:

"Alapesetről beszéltem, nem odafenn folyamatos láberősítő tréningen részt vett asztronautákról."   (* helyesírási hiba általam javítva)

egyértelmű, hogy nem vagy képben, nincs ugyanis alapeset vagy minősített eset, a kozmonauták-asztronauták régóta rendszeres testmozgást végeznek.

85040-ben ezzel tetézted a csúsztatást:

"Nem kell a csúsztatás, Gagarinnak, vagy Farkas Bercinek volt futópadja, vagy szobabiciklije odafenn?

Nem volt és azonnal nem is tudtak járni, amikor visszatértek..."

nem jó példák, Gagarin repülése ugyanis összesen 108 percig tartott, és hát nem volt elvárható a Vosztok-1-től, hogy komplett edzőterem legyen rajta.

Bercinek pedig volt futópadja és szobabiciklije is, a Szaljutok már a 70-es évektől rendelkeztek ilyen gépekkel, és előírás volt a napi testmozgás.

<The space station is equipped with number of electronic monitoring systems for checking the astronauts’ blood, urine and cardiovascular system. The men exercise daily on the stationary bicycle and treadmill to keep their muscles in tone.>

Salyut May Yield Permanent Space Station

úgyhogy felőlem mesélhetsz még, királylány, a tények azonban makacs dolgok.




Előzmény: kinek. (85040)
joy Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85052

Akkor csöppnyi terjesztés:
Rövidtávú űrrepüléskor nincs különösebb probléma ez emberi izomzattal.
Hosszútávú mennyjáráskor azonban érzékelhetően gyöngülne a fizikai erőnlét, ezért vannak fönn különböző gumis-rugós edzőeszközök.

Azonban egyik sem segít a súlytalanság elkerülhetetlen beavatkozásán az ember egyensúlyszervébe, ami már egy rövid utazáskor is jelentkezik!
Amíg a vestibuláris rendszer működése vissza nem áll a földi gravitációs viszonyokhoz /pár perc, de lehet akár több óra is/, addig támogatás kell az erősen szédelgő-tántorgó űrutazottnak.

Még a zűrbe sem kell röpködni:
https://youtu.be/UHafvZvwa_w

emem Creative Commons License 2018.03.19 -8 0 85051

ja, nem.

Előzmény: emem (85050)
emem Creative Commons License 2018.03.19 -9 0 85050

tőled azért többet vártam...

Előzmény: Törölt nick (85041)
pk1 Creative Commons License 2018.03.19 0 1 85049

Nem feltétlenül vízben. A közeg állhat mágnesgolyókból is, ezzel már szimulálható a felhajtóerő. :o)

Előzmény: szg307 (85047)
joy Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85048

Mééémitcsinálnakhasemmisincsrajtukcsaknémiruci?
:o)))

Előzmény: pk1 (85046)
szg307 Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85047

Azt azért túlzásnak érzem :D

 

Előzmény: pk1 (85046)
pk1 Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85046

Jó, hát extrákkal még úszni is lehet.

Előzmény: szg307 (85044)
szg307 Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85045

Előzmény: pk1 (85043)
szg307 Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85044

 A biciklire rögzítik az embert, és a futópadhoz is gumicsíkok szorítják. Szóval igen.

Előzmény: pk1 (85043)
pk1 Creative Commons License 2018.03.19 0 0 85043

"Gagarinnak, vagy Farkas Bercinek volt futópadja, vagy szobabiciklije odafenn?"

 

Ezek az eszközök súlytalanságban használhatatlanok.

Előzmény: kinek. (85040)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85042

Egyébként a csokoládé, vagyis a kakaóbab, a világon először és sehol máshol, a Maja birodalomban bukkant fel, mint az Istenek eledele. Ők termesztették és az uralkodók használták (meg mások, az "Istenek" akiktől tanultak)...

Lehet, hogy ez is a feladatuk volt? Aztán amikor magukra hagyták őket, akkor próbálták erőszakkal visszakapni az "Isteneket"...

Alattvalói szív kivágás, élve nyúzás, stb...

Szomorú dolog, de akkoriban tényleg így volt.

A mai Európában a nép zömének nem hiányzik az Isten. Ez sem jó...

Előzmény: Törölt nick (85038)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85041

Nem kell a csúsztatás, Gagarinnak, vagy Farkas Bercinek volt futópadja, vagy szobabiciklije odafenn?

Nem volt és azonnal nem is tudtak járni, amikor visszatértek...

 

Nálad a pont.

Előzmény: kinek. (85040)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85040

Nem kell a csúsztatás, Gagarinnak, vagy Farkas Bercinek volt futópadja, vagy szobabiciklije odafenn?

Nem volt és azonnal nem is tudtak járni, amikor visszatértek...

Ezek le vannak írva, igaz Farkas Bercinek a gerince is megsérült, mert nem indultak be a fékezőrakéták, de akkor is...

Meg különben is. Én vagyok a király :)

Te csak királylány lehetnél...

Előzmény: emem (85037)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85039

Pedig ha igent mondtál volna, meglepetésként a barátnőm főzött volna. Egy kávét. Mást úgyse nagyon tud. Ellenben sok mindent megtudhattál volna a nonókról.

Előzmény: emem (85031)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85038

Akkor lehet, hogy az élien valójában azért kacsázott, mert elhízott a sok csokitól amit az útra vitt. Mint Gombóc Artúr :-)

Előzmény: kinek. (85029)
emem Creative Commons License 2018.03.18 -9 0 85037

Az általam betett cikk a valóság, azaz az alapesetet írja le, te viszont konfabulálsz. 

Előzmény: kinek. (85033)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85036

Ego sum Lux aeterna...

 

 

Csak most és csak neked!

Na jó, legyen a kétdés környezetre konvertálva: négyzet

Előzmény: joy (85035)
joy Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85035

"Az kocka (egyébként)."
Et tu, mi fili buta?

Előzmény: kinek. (85030)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85034

FromStadlau azért mindig újrapróbálkozott a pizzákkal és végül néha lett ehető is belőlük.

A gond inkább az, hogy jelenleg úgy tűnik, lemaradtál róla, mert heteken belül feladja a magyarországi harcálláspontját.

Úgyhogy ha sokat gondolkodsz, valamiről lemaradsz és kimaradsz...

 

Előzmény: emem (85031)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85033

Alap estről beszéltem, nem odafenn folyamatos láberősítő tréningen részt vett asztronautákról.

Kíváncsi lennék arra, hogy ha felkerülnél és a szájtátáson kívül semmit sem csinálnál, hogyan szállnál ki a földet ért kabinból :)

Előzmény: emem (85032)
emem Creative Commons License 2018.03.18 -8 0 85032

értem én, hogy nehéz beismerni, hogy butaságot írtál, de ennyire nem kellene elmerülnöd az alternatív valóságban (mondom ezt egy élienekkel-térbuborékokkal fantáziáló lunatikusnak).

ha elolvastad volna a cikket, akkor tudnád, hogy pontosan azt taglalja, hogy mennyire nem fitt az ember egy hosszú űrbéli tartózkodás után, viszont az eredeti állításod, mely szerint még egy év után sem tudna még csak lábra sem állni, nem igaz. pont.

Előzmény: kinek. (85025)
emem Creative Commons License 2018.03.18 -8 0 85031

most be kell valljam a gyengeségemet: már majdnem eljutottam odáig, hogy igent mondjak, de a rendszeresen odaégetett pizza elvette a kedvemet.

még ha snvc barátnője főzne... ja, nincs neki.

Előzmény: FromStadlau (85021)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85030

Az kocka (egyébként).

Előzmény: joy (85028)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85029

Bárki tud térbuborékban közlekedni, de gondoskodni kell levegő utánpótlásról és nem árt némi csokit is magunkkal vinni az útra...

A térbuborék először átlátszó, amikor ki-be lehet mozogni belőle, aztán elkezd látszani, de még félig áttetsző, majd amikor már nem áttetsző, hanem "világít" akkor már még ugyan a terünk része, de már csak nagyon gyengén hat rá a terünk. Ekkor nem is lehet a terünkből lelőni, még atombombával sem. Amikor a fénye elkezd halványulni, akkor kezd kilépni a terünkből. Amikor teljesen elhalványodott (eltűnt), akkor már kilépett a terünkből...

Gyorsan összefoglalva röviden ennyit még a térbuborékról, csak ide a fórumba...

Előzmény: Törölt nick (85024)
joy Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85028

Ya
.

Előzmény: kinek. (85026)
joy Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85027

Minek, kinek?
Köll a francnak!
Rég ismerik a földi időjárások változásait, hatásait, hisz nem ma jöttek le a falvédőről!


Csillagutazó szuperlényeknek fölösleges, hisz személyi szférájukban megteremtik maguknak a megfelelő légkört, a rabszolgákat pedig nem pusztítják ki életterük brutális átalakításával, köll, hogy boldogan szolgálják uraikat.

Ergo, értelmetlen energiapazarlás lenne.

Előzmény: Törölt nick (85019)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85026

A vénasszony akkoriban igazat mondott. Hiteles beszámoló volt. Pont.

Előzmény: joy (85014)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85025


"...azonban egyszerűen csak nem igaz, ezért korrekcióra szorul.
Az kétségtelen, hogy a súlytalanságban eltöltött hosszú idő megviseli az emberi szervezetet, de egyrészt ennyire azért nem súlyos a helyzet." (a helyesírási hibát én javítottam az idézetben)

Egyébként érdekes cikk volt amit beraktál, node:
Nem kell mindig citromba harapni, amikor megismerhetsz dolgokat a világból...
Ez az egész csak egy kiragadott példa volt részedről arra, hogy aki minden nap a futógéphez és a szobabiciklihez kötözve erőlködik odafenn, az néha pár másodpercre meg tud állni a lábán (különben miért kellett két oldalról elkapásra készen várakozni és csak azokat a képkockákat összevágni, amikor épp nem t@knyolt el.
Amúgy is, a földetért kabinból, ha olyan fitt a földet érés után, miért nem a saját lábán szállt ki?
Gagarin, meg Farkas Berci? Olvastad a beszámolóikat? Csak utánuk próbálkoztak fitten tartani a lábizmaikat és csak azóta vannak odafenn láb edző erőgépek.

Szerinted egy földönkívüli űrhajóban futógép, meg szobabicikli van a zongora mellett?
Hehehe!

Előzmény: emem (85008)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85024

És mit szólsz a kacsaként menő élienhez? Kinek is ilyen térbuborékban volt.

Előzmény: FromStadlau (85022)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85023

Azért nem írtam, mert nem jött össze a Denveri út.

Előzmény: FromStadlau (85022)
FromStadlau Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85022

Túl sok szó esett már a gyanúsan ufó alakú, furcsán égett pizzámról, de a denveri utadról semmit nem írsz.

Csak azt nem értem, hogy San Francisco után miért egy ilyen unalmas, steril várost választottak, ráadásul 3 napra?

Előzmény: Törölt nick (85011)
FromStadlau Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85021

 

 "...a hardcore ufóhívőkkel, snvc meg mesél nekik a nonókról. nem is értem, hogy bírja ki röhögés nélkül".

 

Nos, ez inkább fordítva szokott történni, de csak fantáziálj szabadon. És megvolt a lehetőséged, hogy személyesen győződj meg róla, persze nem éltél vele...  

Előzmény: emem (85009)
Az igazi Vitobácsi Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85020

;)

Előzmény: emem (85009)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85019

Mert szabályozni akarják majd az időjárást. Ezért a tesztek.

Előzmény: joy (85018)
joy Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85018

Időjárásteszt mi a túrónak?
Tesztelte Földet Szentpeti jópárszor jégkorszakokkal, hosszú forró nyárral...stb.
Évtizedek óta rendes tél sem volt, ez a mostani télvégi hűvös csak ott van ahol lennie kell: télvégén.
Az igazi teszt július közepi hófúvás lenne a Kárpátlavórban.

Előzmény: Törölt nick (85016)
joy Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85017

https://24.hu/tudomany/2017/02/01/meglepo-eredmenyt-hozott-a-nasa-ikerkiserlete/
A végén kiderül, hogy a Föld-Mars-Föld járat pilótái kétszer hosszabb ideig élnek.
:o)

Előzmény: emem (85008)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85016

Mert akkor is időjárásbefolyásolási tesztet csináltak mint most. Az invázióhoz nincs köze.

Előzmény: emem (85012)
joy Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85015

Minek?
:o)

Előzmény: Törölt nick (85002)
joy Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85014

Ágyaspálesz csodákra képes.

Előzmény: Törölt nick (84998)
joy Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85013

Hm.
Nem kell semmiféle színes térkapu a transzportáláshoz.
Én 1*űen lefexem, elalszok, és rövid idő múlva már Csillagvándorral száguldunk valamelyik szomszédos galaxisban.

Előzmény: kinek. (84999)
emem Creative Commons License 2018.03.18 -7 0 85012

hagyjál már, a 2013-as márciusi nagy havazás is a nonó invázió előkészítése volt, aztán mégsem lett belőle semmi!

Előzmény: Törölt nick (85010)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85011

Az tényleg nem semmi, ahogy Fromstadlau odaégeti a pizzát.

Előzmény: emem (85009)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85010

Most ott nincs érdekes, jöttem ide informálni benneteket az élienek dolgairól. :-)

Előzmény: Az igazi Vitobácsi (85006)
emem Creative Commons License 2018.03.18 -7 0 85009

az hagyján, de azt képzeld el, amikor örsgyűlést szerveznek a hardcore ufóhívőkkel, snvc meg mesél nekik a nonókról.

nem is értem, hogy bírja ki röhögés nélkül.

Előzmény: Az igazi Vitobácsi (85006)
emem Creative Commons License 2018.03.18 -7 0 85008

nem igazán izgat, hogy milyen élienes-térbuborékos meséket hozol ide, mivel a sok lunatikus hozzászóló hagymázas fantazmagóriája után már jelentősen csökkent az ingerküszöböm.  

alábbi állításod:

 

"A közel nulla gravitációs (szabadesésből adódó) térből visszatérő földi űrhajósok pár hét után még lábra sem tudnak állni."

 

azonban egyszerűen csak nem igaz, ezért korrekcióra szorul.

az kétségtelen, hogy a súlytalanságban eltöltött hosszú idő megviseli az emberi szervezetet, de egyrészt ennyire azért nem súlyos a helyzet.

Watch astronaut Scott Kelly struggle to walk on Earth after a year in space

<In an exclusive video given to The Verge by PBS, Kelly is seen trying to walk on a straight line right after landing in the steppes of Kazakhstan. He slowly gets up and stumbles. Putting one foot in front of the other looks like a gargantuan task, as if his legs are made of jelly. Six hours after landing, his steps are a bit quicker, but still uncertain. And after 22 hours, he’s much more stable, but still wobbly. It’s as if Kelly is a one-year-old just learning how to walk.>



másrészt pedig nem csak feltétlenül az átmozgatás a probléma, hanem a térbeli tájékozódás:

<That’s because zero gravity messes with our sense of orientation. On Earth, we know where is up and where is down. In space, not so much. Sensors inside our ears, which are part of the vestibular system that controls balance, are thrown off — often causing astronauts to feel dizzy or queasy the first few days in space. Once they get back to Earth, it takes a while for their bodies to readjust. Hence, the walking problems.>

(nem) szívesen.

Előzmény: kinek. (85000)
Az igazi Vitobácsi Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85007

Sokuk tényleg kacsán jár.

 

 

 

 

Előzmény: kinek. (85000)
Az igazi Vitobácsi Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85006

Óriási figura. A polban még keményebben tolja.:)

Előzmény: emem (84993)
emem Creative Commons License 2018.03.18 -7 0 85005

"extrém hideg"

LOL!

Előzmény: Törölt nick (85004)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85004

Itt a tél, a nonók bekapcsolták a fagyasztót.

Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85003

Ráadásul hasonló térbuborékban, mint amiről te írtál az új könyvedben.

Előzmény: kinek. (85000)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85002

Látom megújult a weboldalad.

Előzmény: kinek. (85001)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85001

Ja, akit érdekel a lebegés, itt olvashat róla:

 

http://kinek.tk/terbuborek.html

Előzmény: kinek. (85000)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 85000

Ez a "kacsán járás" egyébként az embereknél is megfigyelhető, amikor valaki (porckorong kopás miatt) nehezen mozog, akkor a súlypontját áthelyezi az egyik lábára, majd a másikat előre lendíti és a súlypontját áthelyezi a másikra és fordítva ugyanígy.

A közel nulla gravitációs (szabadesésből adódó) térből visszatérő földi űrhajósok pár hét után még lábra sem tudnak állni.

Mindössze ennyi a cikkben szereplő "kacsán járás" titka. Csak át kellett mozgatnia magát, azért jött le a földre. Egyébként rendesen járnak, de sokszor lebegve úsznak a levegőben...

 

Előzmény: Törölt nick (84998)
kinek. Creative Commons License 2018.03.18 0 0 84999

Ez a zöld színű térkapu nem újdonság számomra, többször voltak nálam zöld színű térkapun a szobámban és ezt már a cikkhez képest 10 évvel korábban leírtam:

 

A tudatos észlelés 2006. október 12-én hajnalban nyílt meg számomra, amikor felriadtam és azt láttam, hogy az általunk megszokott méretarányokhoz képest egy valamivel nagyobb fejű és alacsonyabb termetű látogatóm, a levegőben lebegve, egy zöld színű, gyengén világító térkapun keresztül távozik a szobámból.

 

 

Előzmény: joy (84996)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.17 0 0 84998

Nem mindennapi estről adott hírt a Dunántúli Napló 2004 májusban. Egy idős néni egy hízott kiskacsához hasonlította a földönkívüli lény járását.

 

A Pécstől jó harminc kilométerre, Sumony-Csobokapusztán élő 79 éves hölgy ébren volt egy 14 évvel ezelőtti éjjelen, amikor negyed tizenkettő körül az ablakból meglátott egy, a villanyvezeték magasságában elhúzó fénycsóvát, ami leszállt az utca betonlappal fedett közkútjára.

 

 

Olyan kisebb, kerek kerti asztal méretű gömb volt – mesélte már másnap reggel a szomszédoknak. Amikor „kutat ért”, kialudtak benne a lámpák, és kiszállt az ufó. Egy bukósisakszerű valami volt a fején, azon szemüveg, a kezén pedig hosszú ujjú kesztyű. Ment vagy ötven métert a járdán, úgy totyogva, mint egy hízott kacsa. Aztán visszafordult, beszállt a gömbbe, ami megint fényes lett, és a fák magasságában elrepült Kétfa irányába – emlékezett vissza a néni.

 

A csobokapusztaiak meg vannak győződve, hogy a hölgy igazat beszélt. Az ugyancsak az idősebb generációhoz tartozó falubeli néni teljes mértékben szavahihetőnek tartja a szemtanút, így aztán ufónak nevezik ők is a szombat éjjeli látogatót. Megerősíteni látják az elbeszélést abban, hogy a néni unokája másnap hozott egy újságot, amiben a fotók alapján a nagyi azonosította az ufót.

joy Creative Commons License 2018.03.17 0 0 84997
joy Creative Commons License 2018.03.17 0 0 84996
joy Creative Commons License 2018.03.17 0 0 84995

?

Előzmény: Törölt nick (84994)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.17 0 0 84994

Vitobácsit most tiltották a nonók egy hétre a poltopikból. Gondolod véletlen? :-)

Előzmény: emem (84993)
emem Creative Commons License 2018.03.17 -7 0 84993

Ez tényleg így van, mint ahogy a mai extrém hideg

(muhahaha) is csak a fejében létezik.

Előzmény: Az igazi Vitobácsi (84991)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.17 0 0 84992

Az a baj, hogy a bolygónkra is :-)

Előzmény: Az igazi Vitobácsi (84991)
Az igazi Vitobácsi Creative Commons License 2018.03.17 0 0 84991

Lol. Pedig nonók vannak. Beköltöztek svnc fejébe.;)

Előzmény: emem (84984)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.16 0 0 84990

Jön a nagy hó és hideg, a nonók telet csinálnak a tavaszból.

Előzmény: pk1 (84989)
pk1 Creative Commons License 2018.03.16 0 0 84989

Mert nincs olyan zseni, aki nem mondott néha hülyeséget is.

 

(Fordítva nem igaz! Nem feltétlenül zseni az, aki itt hülyeségeket szór.)

Előzmény: Contactee (84987)
kinek. Creative Commons License 2018.03.15 0 0 84988

Biztos addig nem kapott oxigént, amíg ki nem mondta...

Előzmény: Contactee (84987)
Contactee Creative Commons License 2018.03.15 0 0 84987

????

 

Egyébként a "zárkózz be a bolygóra, mert letámadnak az alienek" nettó hülyeségnek mondható tőle

Előzmény: kinek. (84985)
kinek. Creative Commons License 2018.03.15 0 0 84986

Lotfi Begi korábban a konyhafőnök V.I.P. 2. műsorban is látható volt az RTL csatornán.
Kis szösszenet tőle még pár napig:

http://kinek.tk/audio/Hooligans_Lotfi_Begi_Paradicsom.mp3

kinek. Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84985

https://index.hu/nagykep/2018/03/14/stephen_hawking/

 

Stephen Hawking még az életben csak a weboldalamról ismert (csodálattal irigykedett rám). Most már egy más (rendesen működő alien) testben folytatja odaát...

Sajnos nem tudta áthozni ide azokat a dolgokat amiket korábban megismert (térkapuk, térutazás, stb.). Viszont megpróbálta és ennek nyoma maradt...

Emléke itt maradt a halála után is, de igazából nem halt meg :)

Majd ha hajnalban ott áll az ágyad mellett és a komor ábrázata mögött kacarászik, miközben vidáman mozgatja végtagjait, akkor örülj neki, mert megszenvedett érte.

emem Creative Commons License 2018.03.14 -7 0 84984

miért csodálkozol?

minden topikon tudják már, hogy troll vagy.

Előzmény: Törölt nick (84983)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84983

Nem, szó szerint átköltöztek:

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=147190731&t=9233883

 

:-)

Előzmény: emem (84981)
emem Creative Commons License 2018.03.14 -7 0 84982

azokat meg a nonók írják.

a kör bezárult.

Előzmény: Törölt nick (84980)
emem Creative Commons License 2018.03.14 -7 0 84981

szerintem ne politizálj.

vagy nem értesz hozzá, vagy rossz az időgéped.

Előzmény: Törölt nick (84979)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84980

A szakcikkek kötik a negatív törésmutatóhoz.

Előzmény: emem (84978)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84979

Épp átköltöztek a poltopikba is :-)

Előzmény: emem (84978)
emem Creative Commons License 2018.03.14 -7 0 84978

"kötik"?

 

kik, a nonók? vicces kis lények, na.

Előzmény: Törölt nick (84977)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84977

Igazad van, összekevertem. De a láthatatlanságot mégis mindig a negatív törémutatóhoz kötik.

Előzmény: pk1 (84976)
pk1 Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84976

Kevered az áteresztőképességet a törőképességgel. Erre jó példa az éppen az általad említett üveg. Sőt gyémántot is említhettél volna (n=2,4). A másik véglet a klórgáz a majdnem 1-es törésmutatójával - de azt meg a színe (fényelnyelése) alapján könnyű észrevenni.

Előzmény: Törölt nick (84975)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84975

Az üvegnek pedig 1.5 mégis átlátszó. Valami akkor se stimmel az elméleteddel.

Előzmény: pk1 (84974)
pk1 Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84974

Miért? A vákuumnak talán negatív törésmutatója van?

Előzmény: Törölt nick (84973)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84973

Ennek azért nézz utána.

Előzmény: pk1 (84970)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84972

Jól is tetted. Képzeld el mi lesz, ha a nonók jégre tesznek...

Előzmény: emem (84971)
emem Creative Commons License 2018.03.14 -7 0 84971

én már ma reggel is bekapcsoltam az ülésfűtést.

biztos ami biztos.

Előzmény: Törölt nick (84965)
pk1 Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84970

A láthatatlansághoz 1-es törésmutató kell.

Előzmény: Törölt nick (84969)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84969

Röpködek azok mindenhol, csak láthatatlanok a negatív törésmutatójú űrhajó burkolat miatt.

Előzmény: pk1 (84968)
pk1 Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84968

A sztratoszférában. Ott röpködnek, nem?

Előzmény: Törölt nick (84967)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84967

Jóval hidegebb lesz az, -5 is lesz nap közben.

Előzmény: pk1 (84966)
pk1 Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84966

Mit értesz "kemény mínusz" alatt? -1 C fok már az?

Előzmény: Törölt nick (84965)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.14 0 0 84965

Pedig igen hideget fognak csinálni, nappal is kemény mínuszok lesznek. emem is tapasztalja majd. Hihetetlen kis lények.

Előzmény: pk1 (84964)
pk1 Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84964

Nem támogatom. Ott van nekik a Plútó, fagyasszanak ott.

Előzmény: Törölt nick (84961)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84963

Nem tudom mit akarsz folyton Macronnal, az egik legnépszerűtlenebb francia politikus. A nonók viszont teszik a dolgukat.

Előzmény: emem (84962)
emem Creative Commons License 2018.03.13 -7 0 84962

én meg azt hallottam, hogy Macron lemond, ha elmarad az extrém hideg.

Előzmény: Törölt nick (84961)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84961

Bréking! Most kaptam az infót, hogy a jövő héten érkező extrém hideget a nonók időjárás befolyásolási tesztje okozza! Egy hétig tart majd a kísérlet.

Törölt nick Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84960

Mint a mienk. Lemaradt.

Előzmény: Törölt nick (84959)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84959

Ezt csak képletesen írtam. De a szemük sokkal fejlettebb.

Előzmény: pk1 (84958)
pk1 Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84958

Hogy lehetnek sasszeműek, ha nem saspupillájúak? Ja persze, a Higgs mező ...

Előzmény: Törölt nick (84957)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84957

Jó hogy említed, rendkívül jól látnak még kevés fényben is, természetesen színesben. Mondhatnám azt is sasszeműek.

Előzmény: pk1 (84956)
pk1 Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84956

Nem. Színlátásukról pl. nem írtál. Mint ahogy arról sem, hogy az alábbi jelenséget a nonókat is megvezetik-e:

https://mivoltma.444.hu/2016/02/22/19-optikai-csalodas-amit-nem-dolgozol-fel-konnyen

Előzmény: Törölt nick (84954)
pk1 Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84955

"Ha nem akkor is bejut."

 

Mint Télapó. Cipőket pucolni!

Előzmény: Törölt nick (84953)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84954

Az élienek (legalábbis a nonók) biológiáját már ismertettem.

Előzmény: emem (84950)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84953

Vagy az ajtót, ha be akarod engedni a nonót. Ha nem akkor is bejut. Ravasz kis lények.

Előzmény: pk1 (84949)
emem Creative Commons License 2018.03.13 -7 0 84952

ne csodálkozz, a midikloriánok módosították a Higgs-mezőt.

Előzmény: pk1 (84951)
pk1 Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84951

Valahogy a Star Warsban sem durrogtak a légkörökben. Cserébe viszont az űrbeli robbanások hallatszottak.

Előzmény: emem (84950)
emem Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84950

NASA konferencia a nonokád technológiáról:

 

NASA SonicBAT media briefing on August 24, 2017

 

Előzmény: pk1 (84949)
pk1 Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84949

Igen. Ablakokat kinyitni nem kell, mert hangrobbanás az nem lesz.

Előzmény: Törölt nick (84948)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84948

Vagy ezt: "Bréking! Holnap érkeznek a drónok!"

Előzmény: pk1 (84946)
pk1 Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84946

Már tudom, mit fog posztolni snvc aug 31-én: "Bréking nyúz! A nonók elhalasztották az inváziót."

emem Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84945

Laci hozzászólásainak kétségkívül van egy határozott íve, a nyüvis riporttól kezdve a Capellán át az aranylacis tandemig.

és itt van a végállomás: összenőtt, ami összetartozik.

Előzmény: Fat old Sun (84940)
pk1 Creative Commons License 2018.03.13 0 0 84944

Nincs mit cáfolni? Akkor sajnos nekem volt igazam.

 

(úúúgy de úúúgy szeretnék már Canossát járni, dehát nincs miért)

Előzmény: Space Brothers (84941)
Kreezpeebékön Creative Commons License 2018.03.12 -1 0 84943
Előzmény: Kreezpeebékön (84921)
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84942

Könnyesre dörzsölöm a szememet, hogy ez a véleményed. Mi lesz most vajon? :))

Előzmény: Fat old Sun (84940)
emem Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84939

nem hinném, hogy engednék felülni, még csak kísérleti fázisban van:

New Supersonic Technology Designed to Reduce Sonic Booms

"Graves explains that SonicBAT is an unusual test in that it uses a typical military aircraft with its loud sonic boom to help engineers better understand the sounds from future quiet supersonic aircraft

"We're hoping we can eventually lower sonic booms to a low rumble," he said. "The goal is to eventually accommodate jets that can fly from New York to Los Angeles in two hours.""


nem kell ide élien technológia.

Előzmény: pk1 (84930)
emem Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84938

zsír.

akkor áprilisban el sem megyek szavazni.

Előzmény: Törölt nick (84937)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84937

Az összes kormány az országokkal együtt. Egyetlen központi kormány lesz.

Előzmény: emem (84936)
emem Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84936

és akkor Macron megy a levesbe?

Előzmény: Törölt nick (84935)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84935

Azért most már egyre több vadászgépek által készített felvételet hoznak nyilvánosságra a nonók járműveiről, a legkomolyabb médiumokban is. A nonók szerint fel kell készíteni a lakosságot szeptemberig. Kiadták az utasítást a kormányaztnak, hogy szivárogtassák ki a felvételeket.

Törölt nick Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84934

Nem is akarunk.

Előzmény: pk1 (84930)
emem Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84933

egy külső nézeti rajzot is, pls.

az csak nem bonyolult.

Előzmény: Törölt nick (84926)
emem Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84932

(nem tud, csak fejteget)

Előzmény: pk1 (84931)
pk1 Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84931

Ha tényleg mindent elmondtál arról, amit kérdeztem, akkor ez irányú tudásod nulla. Kérlek, cáfolj érdemben, ha nem így van.

Előzmény: Space Brothers (84920)
pk1 Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84930

Fogadjunk, hogy nem lesztek képesek hangrobbanást előídézni.

Előzmény: Törölt nick (84926)
Kreezpeebékön Creative Commons License 2018.03.12 -1 0 84929
Előzmény: Kreezpeebékön (84928)
Kreezpeebékön Creative Commons License 2018.03.12 -1 0 84928
Előzmény: Törölt nick (84926)
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.12 0 0 84927

Látom a mondatot alá is írtad a neveddel.

Előzmény: Fat old Sun (84922)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.11 0 0 84926

Majd elkérem amikor Denverbe megyek velük.

Előzmény: emem (84925)
emem Creative Commons License 2018.03.11 0 0 84925

mi lenne, ha te is "fejtegetnél", kíváncsi lennék a negatívenergiahajtómű kapcsolási rajzára.

meg a matekra is persze, ami mögötte van.

lehetőleg integrálás

i hibák nélkül.

Előzmény: Törölt nick (84923)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.11 0 0 84924

Lássuk be, itt tobzódnak az élienek.

Törölt nick Creative Commons License 2018.03.11 0 0 84923

emem, sun újabb videót közölt a Washington Post, most egy nonó drónt láthattunk.

Előzmény: Kreezpeebékön (84921)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.03.11 -1 1 84922

Ferdíthetsz nyugodtan a dolgokon ha ez megnyugtat, attól az még nem lesz valós

 

Az nem csillag volt, hanem idegen űrhajó!    szerencsétlen ..   :D :D :D

Előzmény: Space Brothers (84920)
Kreezpeebékön Creative Commons License 2018.03.11 -1 0 84921
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.10 0 0 84920

Na ez a hsz is azt bizonyítja, hogy csak szórakozol és szándékosan összemosol mindent.

Ferdíthetsz nyugodtan a dolgokon ha ez megnyugtat, attól az még nem lesz valós

Előzmény: pk1 (84919)
pk1 Creative Commons License 2018.03.10 0 0 84919

"Minek kérdezel ha már kialakítottad előre elfogult álláspontodat?"

 

Tehát már te is személyemmel foglalkozol. Nem a kérdés érdekel téged, hanem a kérdező. A meghajtásról volt szó, amiről semmitmondó találgatásokat írtál. Nincs hangrobbanás, de van leszállási nyom? Érdekes, azt, meg a látványt nem tudta megelőzni a Higgs módosítás. Tény, hogy még egy vadászrepülő sem érte utol a Vénuszt. Az meg hogy lehet, hogy az objektum még le is szállt, de a repülő nem érte utol?

Előzmény: Space Brothers (84918)
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.10 0 0 84918

Minek kérdezel ha már kialakítottad előre elfogult álláspontodat?

Vagy mutatsz nekem olyan melléknapokat, Vénuszokat, capellákat, amik lehagyják a vadászrepülőket, kimutatja a radar, leszállási nyomot hagy a talajon? Előre is köszi!

"Fájó", hogy csak a tévedésekkel foglalkoztok, míg amikre nem lehet ezeket az ócska szövegeket rásütni, azt egyszerűen félre toljátok, mintha nem létezne. Pedig igen, csak ez önkényes szelektálás.

Előzmény: pk1 (84914)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.10 0 0 84917

A nonók sebessége szuper sőt hiperszónikus, és mégsincs.

Előzmény: pk1 (84916)
pk1 Creative Commons License 2018.03.10 0 0 84916

Így van. A lufik általában szubszonikus sebességűek.

Előzmény: Törölt nick (84915)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.10 0 0 84915

Vagy mert a technológia olyan.

Előzmény: pk1 (84914)
pk1 Creative Commons License 2018.03.10 0 0 84914

"Miért nem számoltak be hangrobbanásos ufóról?"

 

Talán azért, mert a Vénusz, a Capella, a melléknapok és a meteorológiai ballonok különféle okok miatt nem járnak hangrobbanással.

Előzmény: Space Brothers (84893)
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.09 0 0 84913

Én legalább merek fejtegetni, veled ellentétben Mr. CopyPaste :)

Előzmény: emem (84910)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.09 0 0 84912

Talán az enyém. A nonók azért mégiscsak egy más kategória.

Előzmény: emem (84910)
emem Creative Commons License 2018.03.09 0 0 84911

bocsánat, így néz ki helyesen: "szórakoztatnak"

Előzmény: emem (84910)
emem Creative Commons License 2018.03.09 0 0 84910

egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a te trollkodásod, vagy Laci "aerodinamikai" "fejtegetései" szórakoztatnak jobban.

Előzmény: Törölt nick (84909)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.09 0 0 84909

Hát úgy, hogy a területükhöz tartozik az a naprendszer is.

Előzmény: emem (84908)
emem Creative Commons License 2018.03.09 0 0 84908

akkor hogy értetted azt, hogy "uralják" ezt a bolygót?

Előzmény: Törölt nick (84907)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.09 0 0 84907

A nonók igen vagány kis lények, de az ilyen helyeket nem szeretik. Ezért jöttek hozzánk.

Előzmény: emem (84905)
pk1 Creative Commons License 2018.03.09 0 0 84906

"Van Skóciában legalább egy olyan birka, aminek legalább az egyik oldala fekete."

 

Azért szerintem az a lehetőség  még fenntartható, hogy a bolygó mágneses, stb. terét sokkal könnyebb szabályozni, mint egy egész csillagot, tehát egy magas szintű technikai civilizáció ott is megél, ahol a csillag néha nem úriemberként viselkedik.

 

Snvc valami rebesgetett a Higgs mező módosításáról, ha tényleg van ilyen, akkor még az is lehet, hogy nem is a bolygón laknak, hanem a csillagban, az a kitörés meg a nyári szünet kezdetét jelezte. :o)

Előzmény: emem (84905)
emem Creative Commons License 2018.03.09 0 0 84905

igen vagány lények ezek a nonók, hogy nem csak a bolygót, hanem az ottani életet lehetetlenné tevő napkitöréseket is uralják:

Nem lakható a szomszédos exobolygó

 

"Még 2016-ban számoltunk be arról, hogy a hozzánk legközelebbi, szomszédos csillagrendszerben is lakható bolygó lehet. Ennek esélyét ugyan azóta némileg kétségbe vonták, egy új megfigyelés azonban szinte teljesen minimalizálja az élet jelenlétének valószínűségét. 
A Proxima b névre keresztelt égitest ugyan megfelelő távolságra kering csillagától, egy szakemberekből álló csoport azonban a chilei ALMA-antennahálózat segítségével most egy olyan jelenséget vizsgált meg, amely komoly gátat jelent az élet megjelenése, illetve annak megmaradása szempontjából. Kiderült ugyanis, hogy a Proxima Centauri 2017 márciusában egy olyan méretes napkitörést produkált, amely a Napnál megfigyelt legnagyobbakhoz képest is tízszeres eltérést mutatott. Ennek következtében a bolygó felszínét hatalmas mennyiségű sugárzás érte el, így nem sok minden maradhatott ott életben – amennyiben pedig a hosszú évmilliárdok során számos alkalommal került sor ilyen kitörésekre, ennek esélye valóban minimálisnak mondható."

Előzmény: Törölt nick (77729)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84904

Cső. :-) Azt hitted leherapom a fejed a másik topikon pedig dehogy.

Előzmény: emp (84903)
emp Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84903

üdv itt :)

Előzmény: Törölt nick (84901)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84902

Talán. De lehet, hogy közelebb van az igazsághoz.

Előzmény: Törölt nick (84901)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84901

Ez már hozzászóláshamisítás.

Előzmény: pk1 (84900)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84900

Összefoglalva az eddig leírtakat:

"Amivel a hajó működik, az vagy a hajó körül van, vagy a közepéből folyik ki."

 

Előzmény: Space Brothers (84899)
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84899

Amivel a hajó müködik. Hogy mivel, azt nem tudom, de nyilván nem azzal, amivel a mi rakétáink 

Előzmény: pk1 (84895)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84898

Mindenütt ott van? Ott is, ahol a módosított Higgs-mező van? Egy részecskének egyszerre többféle tömege van ott?

Előzmény: Törölt nick (84897)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84897

Dehogynem, az mindenhol van. A nonók fotonokkal tudják befolyásolni. Ha a Higgs mező változik, az megváltoztatja a részecskék tömegét, és ezzel együtt például az anyagok mindenféle tulajdonsága is változtatható. Ezt már Dávid Gyula is megírta.

Előzmény: pk1 (84896)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84896

Higgs mezőt emlegetsz, oszt nem is az van ott. Hát hogyan lehet Higgs mezőt módosítani? Mi változik meg attól?

Előzmény: Törölt nick (84894)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84895

Mit értesz energia alatt? Létezik önmagában energia? Ha nem, akkor az valaminek az energiája. Minek?

Előzmény: Space Brothers (84893)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84894

Mit hazudtam, meséld már el.

Előzmény: pk1 (84892)
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84893

Az energia körbeöleli az egesz korong alakú hajót, az a tere. Vagy magából a test közepéből ered. Rakétánal - repülőnél ez nem mondható el, csak a "végpontból" ered és ez nyomja előre. Úgyhogy miért lenne ez bibi? Teljesen egyértelmű hogy más módon működik az a technológia. Mindig elmarad a hang ufóékná vagy halk zümmögés van csak. Miért nem számoltak be hangrobbanásos ufóról?

Előzmény: pk1 (84880)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84892

Értem. Tehát a 84885-ben hazudtál.

Előzmény: Törölt nick (84891)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84891

Mert nem tudjuk befolyásolni. A nonók tudják és ezzel rengeteg a földön még nem ismert jelenséget tudnak előidézni.

Előzmény: pk1 (84890)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84890

Éppen ezt kérdem. A szuperszonikus repülők okozta hangrobbanást miért nem akadályozza meg a Higgs mező?

Előzmény: Törölt nick (84889)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84889

Most az ufók által okozott hangrobbanásról van szó, nem a repülőgépekről. Hogy az ufók hangrobbanást produkálnának arról nem tudok.

Előzmény: pk1 (84888)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84888
Előzmény: Törölt nick (84887)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84887

Például?

Előzmény: pk1 (84886)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84886

De akkor néha miért van mégis hangrobbanás?

Előzmény: Törölt nick (84885)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84885

Telitalálat!

Előzmény: pk1 (84884)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84884

Tehát azt állítod, hogy a Higgs mező miatt nincs hangrobbanás, ugye?

Előzmény: Törölt nick (84882)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84883

Lacival egyeztettél-e?

Előzmény: Törölt nick (84881)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84882

És a Higgs mező is. A nonók azt is meg tudják változtatni.

Előzmény: Törölt nick (84881)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84881

Térenergia például a mágneses vagy elektromos tér is.

Előzmény: pk1 (84880)
pk1 Creative Commons License 2018.03.08 0 0 84880

Érted is, amit leírtál? Mi az "energiatér"? Definition needed. Az erő rakétáknál sem egy pontból ered - pont ezért lényeges a rakéta alakja. A hangrobbanás nem "sebesség növelésekor" lép fel, hanem állandó sebességnél is, ha az nagyobb a hangsebességnél. Sajnos magyarázatodat még kevésbé érzem kielégítőnek. Érted, mi a bibi?

Előzmény: Space Brothers (84872)
Kreezpeebékön Creative Commons License 2018.03.08 -1 0 84879
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.07 0 0 84878

Megvan az időpont, ismét utazhatok a nonók egyik űrhajóján, most Denverbe, három napra. Na majd közvetítem az eseményeket.

Hy Creative Commons License 2018.03.07 0 0 84877

:o)))

Előzmény: Törölt nick (84876)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.07 0 0 84876

Kicsit.

Előzmény: joy (84873)
joy Creative Commons License 2018.03.07 0 0 84875

Ez 1 nagyon rossz Sci-Fi képzelgés.
Ne kezdj regényírásba!

Előzmény: Space Brothers (84872)
joy Creative Commons License 2018.03.07 0 0 84874

Íme egy "negatív tömeg meghajtás"ú jármű:
https://www.youtube.com/watch?v=Favi1tAVdzc

Előzmény: emem (84869)
joy Creative Commons License 2018.03.07 0 0 84873

Meteismered...

Előzmény: Törölt nick (84867)
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.06 0 0 84872

A legtöbb ufó gömb vagy csészealj alakú, korong szerű a beszámolók szerint.

Az energiatér (ami fogalmam sincs milyen meghajtás)magába foglalhatja a hajó testét, valamennyire a körülötte lévő atmoszférát is. Az erőt a jármű KÖRÜL gerjesztik, és nem egy pontból ered, mint a repülő vagy rakétahajtóművek esetében.

A mező az ufót körülvevő atmoszférára is hat így maga a hangrobbanás is elmarad. A hagyományos repülőgépek félrenyomják maguk elől a levegőt. Sebesség növelésekor lökéshullám darabokra töri az előtte lévő levegőfalat, ekkor jön a hang. Lehet ezért nincs is hangrobbanás és a beszámolókban néma vagy csak "halk búgó" ufóról van szó, sosem hangosakról.

Előzmény: pk1 (84865)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.06 0 0 84871

Mármint űrhajó típusonként.

Előzmény: Törölt nick (84870)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.06 0 0 84870

Azt nem tudom lerajzolni, igen bonyolult. Ráadásul űrhajónkét változik a felépítése.

Előzmény: emem (84868)
emem Creative Commons License 2018.03.06 -1 0 84869

súlyos üzemzavar léphetett fel a negatívenergiameghajtású hajtóműben, ezért zuhant le a nonokád drón:

 

 

emem Creative Commons License 2018.03.06 0 0 84868

te snvc, rajzold már le nekem a nonokádok negatívenergiameghajtású hajtóművét.

utaztál már az űrhajójukon, igaz? akkor biztos láttad, hogy néz ki.

Előzmény: Törölt nick (84867)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.06 0 0 84867

Az hogy a szkeptikusok, csak földi meghajtásban tudnak gondolkodni, és az olyanokat mint a negatív tömeg meghajtás nem is ismerik.

Előzmény: pk1 (84865)
Kreezpeebékön Creative Commons License 2018.03.06 -1 0 84866
pk1 Creative Commons License 2018.03.05 0 0 84865

Mi köze ehhez  hajtóműnek? Kicsit pontosítanod kéne magyarázatodon.

Előzmény: Space Brothers (84857)
joy Creative Commons License 2018.03.04 0 0 84864

Elkezdődött a H-idegháború, 5 év és megvolt az első H-bomba.
Azóta folyamatosan pukkannak az ufo-gombák.

Előzmény: Space Brothers (84834)
joy Creative Commons License 2018.03.04 0 0 84863

Menyit fizettél az ittas vezetésért?
:o)

Előzmény: Törölt nick (84860)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.04 0 0 84862

Nagyon vagány és ravasz is lények.

Előzmény: pizzaboy_ (84861)
pizzaboy_ Creative Commons License 2018.03.04 0 0 84861

"Félelem és reszketés Simontornyán"

Előzmény: Törölt nick (84860)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.04 0 0 84860

A nonokádok az éjjel Simontornyán bukkantak fel.

Törölt nick Creative Commons License 2018.03.03 0 0 84859

Na itt egy kisebb felderítő jármű repül el a hold előtt:

 

https://www.youtube.com/watch?v=b4qWaNuMzOI

Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84858

Nembeszélve attól hogy a téridőt is tudják manipulálni.

Előzmény: Space Brothers (84857)
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84857

persze, mivel a hajtóművük nem olyan és nem úgy helyezkedik el nekik, mint nekünk pl a vadászrepülőgépeken

Előzmény: pk1 (84835)
Space Brothers Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84856

mitől hiteltelen?

Előzmény: emem (84846)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84855

Élien drón lebeg az út felett:

 

https://www.youtube.com/watch?v=T1aa5CcUtQ0

Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84854

azért nincs kijelölt forgástengely, hogy a műszerei minden irányban feltérképezhessék a naprendszert

 

Ez így van.

Előzmény: emem (84853)
emem Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84853

így van, pontosabban:

 

" Rotation period estimates are inconsistent and varied, with reported values between 6.9 and 8.3 h (refs 4,5,6,9)."

ez még csak hagyján, de gondolom azért nincs kijelölt forgástengely, hogy a műszerei minden irányban feltérképezhessék a naprendszert. a másik verzió az, hogy az oumuamuanauták szerettek volna sugárban hányni.

"No single rotation period can explain the exhibited brightness variations. Rather, 1I/‘Oumuamua appears to be in an excited rotational state undergoing non-principal axis rotation, or tumbling. "

Előzmény: pk1 (84849)
emem Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84852

értem.

a "korong", az valóban egy konzekvens és egzakt meghatározás.

Előzmény: Törölt nick (84848)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84851

És azért forog, hogy a műszerei feltérképezhessék a naprendszert. Azt is megállapították, hogy a külsejét fél méter vastag szénben gazdag anyag alkotja, ami valószínüleg a szonda szélszálerősítésű anyagból készült burkolata. 

Előzmény: pk1 (84849)
pk1 Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84850

Azok voltak a szép idők! Manapság csak pixelekre telik.

Előzmény: Törölt nick (84848)
pk1 Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84849

A "vad pörgés" 7 óra/fordulat.

Előzmény: emem (84847)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84848

És furcsa mód mindegyik szemtanú korongokat látott az égen az ország különböző részeiben. Ennek azért elég nagy összeesküvésnek kellett volna lenni, hogy mindenki ugyanazt a mesét mondja.

Előzmény: emem (84846)
emem Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84847

ezek a tudóskák csak nem bírnak leállni az átlátszó szkeptikus magyarázatokkal:

Gyorsan pörög a rejtélyes aszteroida

"Csillagközi látogatónk egy ütközés miatt válthatott vad pörgésbe. 
Tavaly ősszel számoltak be a hírügynökségek egy csillagközi objektum felbukkanásáról, erről azóta több tanulmány is napvilágot látott. Az érdekes forma, a kisbolygó pályája, valamint annak mozgása nagy érdeklődést váltott ki, egy új anyagban pedig néhány további következtetést is levonnak ezzel kapcsolatban. 
A részletes tanulmányban arról olvashatunk, hogy az `Oumuamua nyúlánk formája, valamint vad pörgése a legnagyobb valószínűséggel egy ütközés eredménye, bár eddig még nem vehettük szemügyre az ennek következtében kialakult krátert, ami további részleteket árulna el – ez pedig nem is lesz egyhamar lehetséges."

szerencsére az ezen a fórumon is publikáló szerzők tanulmányai segítségével tudható, hogy valójában a csillagközi romboló/intergalaktikus szonda (amely 2 hónap alatt száguldott át a Naprendszeren, majd teret/dimenziót váltott) mesterséges gravitációt előidéző forgásáról van szó.

Előzmény: emem (84048)
emem Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84846

anekdotikus bizonyíték áll csak rendelkezésre.

várjál, lefordítom: nem annyira hiteles szemtanúk totál hiteltelen meséi.

és persze a történelmi háttér sem mellékes.

Előzmény: Törölt nick (84844)
emem Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84845

ehhez még én sem kellek, ott van a cikkben a megfejtés.

Előzmény: Törölt nick (84830)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84844

ememmel beszélném meg, de eltűnt.

Előzmény: pk1 (84843)
pk1 Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84843

Ezt Lacival beszéld meg.

Előzmény: Törölt nick (84842)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84842

Korong alakú repülő tárgyak még ma se tudják átlépni a hangsebességet, 1946-ban a Bell X1 sem korong alakú volt.

Előzmény: pk1 (84840)
pk1 Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84841

Elég lett volna Orson Welles-t megkérdezniük.

Előzmény: Törölt nick (84838)
pk1 Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84840

Véleményed szerint.

Előzmény: Törölt nick (84839)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84839

Viszont ha elolvasod a cikket abból egyértelműen más derül ki.

Előzmény: pk1 (84837)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84838

A nonók tesztelték a lakosság reakcióját.

Előzmény: Space Brothers (84834)
pk1 Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84837

Olvasd el az alcímet is.

Előzmény: Törölt nick (84836)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84836

Ez nem földi technika.

Előzmény: pk1 (84835)
pk1 Creative Commons License 2018.03.02 0 0 84835

1900 km/h, 2000 km/h - hangrobbanás meg semmi?

Space Brothers Creative Commons License 2018.03.01 0 0 84834

Kis Ujság, 1947. július (1. évfolyam, 5-31. szám)

joy Creative Commons License 2018.02.28 0 0 84833

Átmenetek hóhányóba.

A szomszídnak is annyi:
https://index.hu/tudomany/2018/02/28/ha_volt_is_elet_a_szomszed_csillag_bolygojan_tavaly_ota_mar_biztos_nincs/
Persze, akik időben elindultak, már itt lehetnek.
:o)

Előzmény: Törölt nick (84832)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.27 0 0 84832

Milyen üres lett ez a topik, eltűnt mindenki.

joy Creative Commons License 2018.02.26 0 0 84831
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.25 0 0 84830

emem biztos megfejti...

Előzmény: joy (84829)
joy Creative Commons License 2018.02.25 0 0 84829

No, ez végre egy UFO!
A körítés pedig ufonautikus.
:o)

A videót azt felejtsük el, semmi-maszat!

Előzmény: Törölt nick (84828)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.24 0 0 84828
Előzmény: joy (84826)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.24 0 0 84827

Akkor ezek szerint elhunyt?

Előzmény: Menroting (84825)
joy Creative Commons License 2018.02.24 0 0 84826
Előzmény: Törölt nick (84824)
Menroting Creative Commons License 2018.02.23 0 0 84825

R.I.P.Vgyuri..:-(

Előzmény: Törölt nick (84812)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.22 0 0 84824

Látom elaludt mindenki, a szkepók is. Újdonság pedig nincs.

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.20 0 0 84823

Ja tényleg a Sarka... Én csak megpróbáltam diszkrét lenni :-)))))

Előzmény: kinek. (84822)
kinek. Creative Commons License 2018.02.20 0 0 84822

Bion bion, kiszera méra pávaá, a teplőce korán virágzik... Na jó, hagyjuk a pezsgőt, de a sarka... Na a Sarka Kata, vagy mi, az aztán nem semmi, nem cserepesedett... :)

Előzmény: Törölt nick (84821)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.20 0 0 84821

Ne is mondd: a keze kicserepesedett, a pizza odaégett, a borról megfeledkezett, és még a mercit sem vette meg. :-)))

Előzmény: kinek. (84820)
kinek. Creative Commons License 2018.02.20 0 0 84820

FromStadlau az oka mindennek, nem használ Níveát a kezére, meg az odaégett mirelit pizza a gondosan odakészített retro tűzhellyel, a kevés bor, kontra menő merci, amit egyébként simán megengedhetne magának...

Az én kocsimnak ehhez semmi köze sincs. Meg különben is, nekem félszáz felett már mindent szabad. Még inni is :) Ha már a BKW is szóba jött, meg jön a világvége...

Na, egyesek szemében most lettem alkoholista :) Pedig nem vagyok az, csak jár a szám... Ja, apropó, hol hagytad a pezsgőt?

:)

Előzmény: Törölt nick (84818)
kinek. Creative Commons License 2018.02.20 0 0 84819

Mert nem mondtam külön, hogy a BMW-vel megyek, meg különben is, vagy vezetek, vagy iszok :)

Inni szerettem volna... De majd leeszem a schnitzelhaus-ban és most már két kocsikerék nagyságú rántotthúst kérek krumplisalátával az elmaradt innivaló miatt :)

Előzmény: FromStadlau (84814)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.20 0 0 84818

Hát itt meg mi történt? Egy árva nonokád csatacirkáló sem kószál erre?

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.17 0 0 84817

Majd csak túléled. :-)

Előzmény: FromStadlau (84816)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.17 0 0 84816

Na, most ez a Mercedes kitaláció fog kísérteni egy ideig:( Nem rossz egyébként

Előzmény: kinek. (84809)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.17 0 0 84815

Igen, mert a mobilod amit riasztásra állítottál, elbénázta.

Miért nem adnak már a nonok neked egy megbízhatóbb kütyüt?? Az nem is közvetett, de közvetlen bizonyíték lenne és most nem fájna a fejem pk1 kérdése miatt

Előzmény: Törölt nick (84805)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.17 0 0 84814

Ugye mindenki azt hitte, hogy a BMW-vel jössz, de erre a BKW-vel jöttél... ha tudtuk volna több bor lett volna...

Előzmény: kinek. (84806)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.17 0 0 84813

Ja, és persze Corso vezeti a CIA kopasszal :)

Előzmény: Törölt nick (84812)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.17 0 0 84812

Megidézted vgyurit :-)

Előzmény: Space Brothers (84811)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.17 0 0 84811

Egy régebbi "ballon" lencsevégen:

https://youtu.be/4XtUyzZxOYo

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84810

Na igen... Ma megtudhattuk, hogy Fromstadlau mániája a Mercedes, pedig 7 hónap múlva ingyen kaphatna egy vadiúj csészalajat is.

Előzmény: kinek. (84809)
kinek. Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84809
Előzmény: FromStadlau (84791)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84808

És milyen ropogós :-)

Előzmény: Space Brothers (84807)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84807

nagyon vagány kis pizza!

Előzmény: Törölt nick (84804)
kinek. Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84806

... és még a bor is kevés volt...  :)

Előzmény: Törölt nick (84805)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84805

És még a másodikat is elégette. :-)

Előzmény: Törölt nick (84804)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84804

Csak a szokásos... miközben beszélgetünk az ufókról FromStadlau szokása szerint elégette a pizzát:

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84803

Én a nonókon kívül csak a legnagyobb hírportálokból tájékozódom, nem a facebookról. Rajta sem vagyok.

Előzmény: emem (84802)
emem Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84802

nem kell mindent elhinni abból, amit a nonók mesélnek neked.

fake news!

 

Megvan, miért működnek az álhírek egy csomó ismerősénél

 

"Ha tartunk attól, hogy mi is áldozatul eshetünk a szimpla álhíreknek, kezdetnek követhetjük a belgiumi kutatásról beszámoló Scientific American egyszerű tanácsait. Mielőtt elhinnénk (és megosztanánk) valamit, próbáljuk átgondolni, hogy

  • Miért tartjuk hitelesnek az adott infót?
  • Szól mellette bármilyen bizonyíték?
  • Esetleg csak annyit hallottuk, hogy már megszoktuk?
  • Nem tudunk olyasmiről, ami megcáfolná?

És természetesen figyeljünk a forráskritikára, nézzük meg, vannak-e hivatkozások, lehetőleg keressünk rá az eredeti forrásra, és nézzük meg, megbízhatóbb oldalakon is megtalálható-e az információ."

Előzmény: Törölt nick (84800)
pk1 Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84801

Akkor miért nem mondod?

Előzmény: Törölt nick (84800)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84800

Dehogynem.

Előzmény: pk1 (84799)
pk1 Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84799

Csak ennyi? Be se kell ültetni kromoszómába, sejtmagba?

Előzmény: Törölt nick (84798)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84798

A hibridizáció abból áll, hogy bizonyos DNS szakaszokat módosítanak vagy cserélnek ki.

Előzmény: pk1 (84795)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84797

Csakhogy én teljes mértékig egyetértek velük, ezért megbíznak bennem, ami pk1 szerint felér a bolygóárulással. :-) Másokkal azért nem osztanak meg infókat, mert nem bíznak bennük. De úgy rémlik erről már beszéltünk a mekiben.

Előzmény: FromStadlau (84796)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84796

Ez azért nem egészen stimmel, elvégre neked felfedték magukat:) És, ha egy ilyen pici országban csak egy ilyen szerncsés is van, akkor világméretben az elég sok hibrid és magunkfajta barátsága... Miért tennék?

Előzmény: Törölt nick (84794)
pk1 Creative Commons License 2018.02.16 0 0 84795

Nincsenek hibridek. Még a kromoszómaszámok sem egyeznek.

Előzmény: Törölt nick (84794)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84794

Az megint más kérdés, hogy a hibridjeik köztünk élnek, viszont ők sem fedik fel, magukat.

Előzmény: Törölt nick (84793)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84793

Én nem tapsztaltam, hogy ne mondtak volna igazat, hogy másokkal mi a helyzet azt nem tudom. Hogy miért nem mutatják meg magukat megmondták: mert alacsony feljettségű és intelligenciájú civiliációval eleve nem tárgyalnak.

Előzmény: FromStadlau (84792)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84792

És szerinted miért lennének feltétlen őszinték hozzánk/hozzád? Ha nyíltan nem mutatják egyértelműen meg magukat, akkor pont neked vagy nekem a korrekt infókat fogják adni?

Előzmény: Törölt nick (84789)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84791

OK, ez kicsit zavarosan lett megfogalmazva. Valahogy úgy értettem, hogy, ha te pl. azt mondod "Roswell", akkor én mit hozok fel a védelmében.

De mint mondtam, jön majd előbb utóbb itt a fórumon valami, ami előhozza a közvetett bizonyíték kérdését, akkor mehet majd pro és con

Előzmény: pk1 (84790)
pk1 Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84790

Észrevetted, reagáltál is rá: "ha a számba akarsz adni egyből egyet, akkor ne tőlem kérdezd:)"

:o)

Előzmény: FromStadlau (84788)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84789

Azt simán elcseszték.

Előzmény: pk1 (84786)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84788

Jajj PK1... ne dramatizáld el kérlek:) Nulla emberismeret az én hszólásaimban nem szerepelt. Nagyon polarizált a szövegértésed. Konkrét esetet nem hoztál fel vagy én nem vettem észre, de mondom, előbb-utóbb úgyis lesz (bár egyre kevesebb az ilyen mostanában).

Előzmény: pk1 (84783)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84787

Így van, de túlélted:) Persze tudod, hogy az egy, itt a fórumon szereplő konkrét esetre vonatkozott.

Előzmény: Törölt nick (84782)
pk1 Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84786

Akkor ez a Le Pen győzelem mi volt?

Előzmény: Törölt nick (84785)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84785

Pedig őket még nem kaptam hazugságon. Emberi szokás.

Előzmény: Törölt nick (84784)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84784

Az a baj, hogy az élienek esetében is 0.

Előzmény: pk1 (84783)
pk1 Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84783

"ha adódik konkrét eset megbeszélése itt a fórumon."

 

Javasoltam, de elhajtottál. Azt meg 0 emberismeretemmel nem tudhatom, mi nyerne tetszést előtted.

Előzmény: FromStadlau (84781)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84782

A szkeptikusságod én is tapasztaltam :-)

Előzmény: FromStadlau (84781)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84781

Mondom, le fogom írni, ha adódik konkrét eset megbeszélése itt a fórumon. Általánosságban leírva több oldal lenne, mert ugye (legalábbis szerintem) komplex dolgokról van szó. Tudod és nem vagyok "ufo hívő" (sőt jóval szkeptikusabb mint valószínű gondolod).

Előzmény: pk1 (84780)
pk1 Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84780

"Látod például ezért nem vitázom"

 

Nincs vitakényszer. Elég, ha leírod állaspontodat.

Előzmény: FromStadlau (84779)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84779

"Neked attól még jogodban áll hinni abban, hogy millió számra rabolják el az alföldi parasztembereket..." Látod például ezért nem vitázom, mert ezek az előregyártott feltételezések, mondatok, amiket egy vitánkban visszakapnék.  

 

"te is legalább 50 éve használt elcsépelt kiszólásokat szajkóztál" Nem tudok róla. Csak megemlítettem egy hülye 50 éves klisét, amit te Fényhajónak tulajdonítottad és ezáltal autómatikusan nekem. Ennyi. Hol a többi elcsépelt kiszólás? És hagyjuk ezt a Fényhajó dolgot, elvégre te rugóztál snvc-vel és a másik Lacival rajta, míg ezalatt be sem írtam ide csak vonatoztam Stadlauból messzi Bp-ig.

 

"Akkor miért legyen különbség köztetek a szememben?" Mert jó emberismerőnek tartod magad.

 

"... te is belerúgtál abba, aki tanítványnak jelentkezett nálad"  Na ez tényleg visszafordított magas lóról beszélés, plusz a te szavaiddal élve "kisasszonyosan" durcizzol.

 

Offoltam... Megindokoltam, hogy miért. Majd, ha jön olyan beszélgetés itt a fórumban, ahol belevesszük a témával kapcsolatban és nem boxmeccsként a közvetett bizonyítékokat, akkor majd biztos megtárgyaljuk.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: pk1 (84778)
pk1 Creative Commons License 2018.02.15 0 0 84778

Figyelj kérlek, nem állítom biztosra, hogy Fényhajó vagy, de ez utóbbi hozzászólásodat akár ő is írhatta volna, mert te is inkább szerény személyemmel foglalkoztál, te is magas lóról beszéltél, te is belerúgtál abba, aki tanítványnak jelentkezett nálad, te is kisasszonyosan durciztál, te is legalább 50 éve használt elcsépelt kiszólásokat szajkóztál és te is offoltál. Akkor miért legyen különbség köztetek a szememben?

Szerintem közvetett bizonyíték sincs idelátogató idegenekre. Neked attól még jogodban áll hinni abban, hogy millió számra rabolják el az alföldi parasztembereket (legalábbis ahogy Fényhajó). Ha valaki elém tár egy bizonyítékot, természetesen elfogadom.

Előzmény: FromStadlau (84777)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84777

"UFO landing on the Whithouse lawn"... Ha ezt a legalább 50 éve használt elcsépelt kiszólást Fényhajónak tulajdonítod elég gáz. De, hogy pont EZÁLTAL próbálsz engem beazonosítani, akkor sajnálom, de tényleg azt kell mondjam, hogy nagy gáz van (már az emberismereted metodológiájával is).

Figyelmesebben elolvasva kérdésed végét "... ha közvetett bizonyíték nincs arra, amire nincs", szóval ebbe mégsem látom értelmét belemenni ingadozó free wifin (de egy stabilon se).

Előre, valószínű évtizedek óta eldöntötted a véleményed, talán unatkozhatsz, így jöjjön a boxmeccs. Inkább másra hagyom ezt. Ha kedve van igazi Fényhajónak, majd vele csinálhatod.

Szerinted egyetlen egy, még közvetett bizonyíték sincs. Szerintem elég sok és sokfajta. Úgyse fogjuk meggyőzni egymást.  Szívesebben beszélgetek ilyesmiről olyanokkal, akik őszintén érdeklődnek és nem sportból vagy unalomból űznek egy ilyen fórumot.

Előzmény: pk1 (84771)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84776

Nem, tulajdonképpen ők is tőlünk tanulták el, de nagyon szeretik, és egyre jobban terjed náluk.

Előzmény: emem (84775)
emem Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84775

akkor ezt is tőlük kaptuk?

igazán vagány kis lények ezek.

Előzmény: Törölt nick (84774)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84774

Amikor mondtam, hogy sakkoznak a nonók kinevettetek.

Előzmény: emem (84773)
emem Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84773

nem igazán.

erre mit mondasz?


"Iljumzsnov – aki egy időben megfontolta, hogy elinduljon a FIFA vezetéséért – egyébként korábban azt állította, elrabolták az ufók, akik mellesleg a sakk feltalálói. (BBC)"

Előzmény: Törölt nick (84765)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84772

Semmi. Szeretem.

Előzmény: pk1 (84770)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84771

A helyzet most: az egyik olvtárs emberismeretre buzdít, a másik szerint ez elavult, mert a nonóismereté a jövő.

pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84770

Jó, de mi bajod van a pezsgővel?

Előzmény: Törölt nick (84769)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84769

Inkább a nonókkal foglalkozz, szeptembertől úgyis ők uralkodnak.

Előzmény: pk1 (84768)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84768

Lehet, hogy tévedtem, lehet, hogy nem. Még nem tudhatom. De akkor most mi lesz az emberismerettel?

Előzmény: Space Brothers (84767)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84767

"egy személy több nicken való működése aligha nevezhető összeesküvésnek,"

 

Az nem, de az igen, hogy több nicket is egy személynek tulajdonítasz :)

 

"Az viszont már összeesküvés, hogy mind falaztok Fényhajónak."

 

Nem Fényhajóval van dolgod - neki volt esze és lelépett innen - , így tehát tévedésbe estél.

Előzmény: pk1 (84764)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84766

Ezt milyen közvetlen, objektív, tudományos vizsgálódás után állapítottad meg?

Előzmény: emem (84740)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84765

Ez mekkora konteó :-) Emem is irígykedik.

Előzmény: pk1 (84764)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84764

Mivel a konteó összeesküvés vélelmezés és mivel egy személy több nicken való működése aligha nevezhető összeesküvésnek, tévedésbe estél.

 

Az viszont már összeesküvés, hogy mind falaztok Fényhajónak.

Előzmény: Space Brothers (84763)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84763

Egyesek másokat látnak bele nickekbe, de még mi vagyunk a konteósok..no comment :))

pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84762

Te emberismered Fényhajót? Mert akkor lesz pár kérdésem. Tudod, a hosszú úton való elinduláshoz ...

Előzmény: FromStadlau (84760)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84761

akkor a fehérházas dumával zavart meg, azt, gondolom, tőle tanulta

Előzmény: Törölt nick (84759)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84760

Előbb írtam egy hosszú választ, de a McD wifije megette... ezért is jó, ha újra vonatra szállok. De ezzel nem kerülöm ki a kérdésed, csak késni fogok. Ja és ez a fényhajó dolog tényleg eltévedt, az emberismerethez hosszú út vezet:))

Előzmény: pk1 (84757)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84759

Ő tényleg nemfényhajóstílusúnemfényhajó. :-)

Előzmény: pk1 (84757)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84758

Még áll a meghívás, de csak akkor, ha az ilyen finomlelkű kategorizálásoktól tartózkodsz:

 

 

"ha nem lenne egyértelmű, te a lunatkus részhalmazhoz tartozol".

 

Ha én vagy Spacebrother kapná visszapattan, de kinek aztán tényleg valaki aki a légynek se árt... 

Előzmény: emem (84726)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84757

OK, ha nem akarod, akkor ne menj bele a vonatodba, csak azt árult el, kedves Fényhajóstílusúnemfényhajó, hogy miért gáz az, ha közvetett bizonyíték sincs arra, ami nincs.

Előzmény: FromStadlau (84700)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84756

No problem, addig is élem valahogy az életem (egyébként nem tanács csak vélemény volt).

Előzmény: Fat old Sun (84739)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84755

Ez nem probléma. Az általad belinkelt cikk szerzői sem léteznek a tudományban.

Előzmény: Törölt nick (84754)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84754

De ha nem léteznek hogyan tudnak állítani valamit?

Előzmény: pk1 (84753)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84753

Valóban nem hazudnak. Csak létezők tudnak hazudni.

Előzmény: Törölt nick (84752)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84752

Azért mert bizonyítja amit a nonók állítanak. Ergó nem hazudnak.

Előzmény: pk1 (84751)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84751

Mi az oka annak, hogy földi szerzők cikkét linkeled ide, amikor nonókkal érintkezel? Kommentálást kérek, hogy a nonók mit szóltak ehhez a cikkhez, enélkül ez offolás.

Előzmény: Törölt nick (84750)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84750
Előzmény: pk1 (84749)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84749

"a fénysebességnél gyorsabb virtuális fotonok létét bizonyította a tudomány"

 

Nem bizonyította, mivel semmit nem kell bizonyítania, ami virtuális.

Előzmény: Törölt nick (84748)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84748

Az enyém csak egy elmélet, de a nonók negatív tömeg meghajtását és a fénysebességnél gyorsabb virtuális fotonok létét bizonyította a tudomány.

Előzmény: pk1 (84747)
pk1 Creative Commons License 2018.02.14 0 0 84747

Miért e múlt idő? Tévesnek bizonyult az elméleted? Remélem, helyreigazítottad a neten "nincs bizonyíték szuperluminális gravitációs meghajtásra, pk1-éknek volt igaza" címmel.

Előzmény: Törölt nick (84698)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84746

Ha a CNN-t nézem ott is csak az amcsik lebukott ufóprogramját közlik.

Előzmény: emem (84743)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84745

itt egy újabb ufó

https://youtu.be/OFsXj8R6iR8

Space Brothers Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84744

Linkelj! (azokból nem szoktam)

Előzmény: emem (84743)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84743

hát talán nem a (magyar nyelvű) bulvárújságokból kellene informálódni.

Előzmény: Space Brothers (84741)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84742

"Úgyhogy te jobb, ha nem próbálsz velem pimaszkodni, nálad nagyobb fiúkák is lepattantak már rólam. Szerencsétlen."

 

Hiszek neked! Nekik már caps lockkal írtál mintha ordítanál és megijedtek, mi?:)

Előzmény: Fat old Sun (84715)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84741

Nem nagyon látok haladást ez ügyben. Sem ufo (légköri anomália) ügyben. Sem adatok rendszerezését nem találok a tudománytól ez ügyben. Akkor hol is van arra utalás, hogy dolgoznak rajta?

ki az a Zoli?

Előzmény: emem (84728)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84740

ha nem lenne egyértelmű, te a lunatkus részhalmazhoz tartozol.

Előzmény: kinek. (84737)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84739

Szólni fogok, ha szükségem lenne a tanácsaidra, addig bírd ki valahogy.

Előzmény: FromStadlau (84734)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84738

Ez a bojler már csak legenda és szinonima.

 

Viszont érdemes életbe tartani :-)

Előzmény: kinek. (84737)
kinek. Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84737

Ez a bojler már csak legenda és szinonima.

Viszont:

 

Ezek a különös sebek egy eltérítés után 2009.06.30.-án rajtam keletkeztek reggelre, amik nem véreztek és eltűnt a bőröm is belőlük:
http://kinek.tk/movie/20090630_01.mpg
http://kinek.tk/movie/20090630_02.mpg
http://kinek.tk/movie/20090630_03.mpg

Gyógyulás folyamata:
http://kinek.tk/movie/20090703_video032.mpg
http://kinek.tk/movie/20090809_video034.mpg

Még régről:
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=91602145&t=9003012
Ezekre egyébkén Vgyuri, aki a földönkívüli "furulyát" még a szétfűrészelés előtt egyben, a saját kezében is tarthatta,
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=87610917&t=9003012
korábban azt mondta, hogy, ezeket a sebeket vagy én képzeltem oda és megjelentek, vagy nem tudja, hogyan lehetett...

Én hajszálereket, nyirokrendszert, meg idegeket kikerülve biztos, hogy nem tudtam volna álmomban ilyeneket kanyarintani magamnak, amik nem fájtak és nem is véreztek. A fórumról a szúnyog és bolhacsípés sem volt kielégítő magyarázat...
Elég csak megnézni a videókat.

Előzmény: emem (84729)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84736

Kinek térkapmérője tetszett a legjobban.

Előzmény: FromStadlau (84732)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84735

Látod, megint feltételezel. Rossz szokás.

Előzmény: Fat old Sun (84733)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84734

Tudod, a bulvárban tényleg vannak önjelölt mindent tudók. De, ha esetleg más dolgok olvasásához (és utána végiggondolásához is kedved lenne), akkor rájönnél, hogy teljes rosszindulatú hülyeség a sok feltételezésed. De gondolom ez téged nem zavar. Origo bulvár, Bors, stb. tényleg remek szórakozás lehet...

Előzmény: Fat old Sun (84715)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84733

elcsodálkozál, hogy mennyire reális talajon mozognak

 

Az itt nyomott műsor alapján ez valóban meglepő lenne.

Előzmény: FromStadlau (84732)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84732

Kezd több lenni a feltételezgetés, mint a legrosszabb ufo hívők repertoárjában. Mellesleg a bojlerről fotót és videót is tudok mellékelni (sőt kedvenc kinek fotómat csavarhűzóval a kezében). Persze manapság semmilyen fotó és videó nem számítható bizonyítéknak. Ami igaz is meg nem is.

Ja, ami a beszélgetéseinket illeti, elcsodálkozál, hogy mennyire reális talajon mozognak, snvc trollkodása főleg csak a beavatlanokat téveszti meg:)

Előzmény: emem (84729)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84731

de gondolom ezeket is egy élientől kapta ajándékba.

Előzmény: Törölt nick (84730)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84730

Csak csavarhúzóval és kombináltfogóval.

Előzmény: emem (84729)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84729

te, és kinek nem valami pándimenzionális hókuszpókusszal szereli a bojlert? mondjuk átküldi egy térkapun, a nonók meg viszaküldik megjavítva?

mert azt pl. elfogadnám bizonyítékként.

Előzmény: Törölt nick (84727)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84728

ezen is végigmentünk már többször is, Zoli is elmagyarázta, hogy miért nincs dolga a tudománynak az ufójelenségekkel (élien értelemben).

az eddig még nem ismert légköri jelenségekkel volt is, van is, és lesz is, nyugi.

csak az a szemét MTA adna pénzt, igaz?

 

azt viszont nem értem, most dogmatikus vagyok, vagy tagadó?

Előzmény: Space Brothers (84713)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84727

Az biztos, hogy nem unatkoznál velünk, főleg hogy még mi se értünk mindenben egyet :-)

Előzmény: emem (84723)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84726

lehet, hogy meggondolom magam.

szórakoztatóbb lehet, mint egy Bödöcs-est.

Előzmény: Törölt nick (84724)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84725

ejnye már, Laci, hol marad a szövegértés?

hol írtam olyat, hogy attól hihető, hogy hagyományos dolgokkal van alátámasztva?

bizonyítékot kérek, ennyi.

ettől még nem leszek tagadó.

még mielőtt...

 

 

Előzmény: Space Brothers (84712)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84724

FromStadlau nagyon szkeptikus a nonókkal kapcsolatban de Laci talán még nála is jobban az, Kinek már nem annyira mert ő is kapcsolatban állt velük. Szóval van vita :-)

Előzmény: emem (84721)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84723

nem a társaságotok érdekel, hanem snvc trollkodása.

de azért köszi.

bár az is igaz, hogy baromira unatkoznék mondjuk pk1 és Sun társaságában, veletek bezzeg....

Előzmény: FromStadlau (84688)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84722

A kérdés nem az volt, hogy szerinted mi az én álláspontom, hanem hogy milyen állítást tettem, ami tévedés?

Ennyire problémás számodra a szövegértés? Elég gáz...

Előzmény: Törölt nick (84720)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84721

nem, arra vagyok kiváncsi, ahogy megtrollkodod őket.

tényleg elhiszik sz ufód meséidet?

meghajlok előtted, mester :-P

Előzmény: Törölt nick (84683)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84720

Te kérdezted, csak válaszoltam. Erre lehurrogsz :-)

Előzmény: Fat old Sun (84719)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84719

Az álláspontomat engedd meg nekem, hogy én magam határozzam meg, nem szorulok a segítségedre.

Te egyébként már régen elvesztetted az esélyét is annak, hogy komolyan lehessen venni.

Előzmény: Törölt nick (84718)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84718

Az egész témában elfoglalt álláspontod téves. Mármint hogy nincsenek itt a földönkívüliek, hanem az egész kitaláció.

Előzmény: Fat old Sun (84717)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84717

Miért? Mit állítottam, ami tévedés?

Előzmény: Törölt nick (84716)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84716

Én arra lennék kívácsi, vajon te mikor ismernéd el, hogy tévdtél ufó ügyen?

Előzmény: Fat old Sun (84715)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84715

Ha nincs igaza snvc-nek akkor is megcsinálhatod - már most is -, mert teljesen igaz lenne :)

 

Tudod, van egy olyan szó, amivel te nem tudsz mit kezdeni: ez a "tévedtem". Azt hiszed, hogy attól keményebb csávó vagy, ha tévedhetetlennek hiszed magad, és konokul ragaszkodsz védhetetlen baromsághoz, akkor is, ha fehéren-feketén kiderült, hogy nem volt igazad.

Aki képes beismerni a tévedését, az csak hitelesebb ember lesz, neked viszont az addig sem nagy respekted végleg átment a negatív tartományba.

Ezután, ha normális helyen szóba kerülsz, csak megvonják a vállukat, hogy "ja persze, az a hülyegyerek, aki ufónak hallucinálta a csillagot..."

És ez független attól, hogy a "kongresszusaitokon" hogyan nyaljátok  egymást körbe az többi ütődöttel.

Úgyhogy te jobb, ha nem próbálsz velem pimaszkodni, nálad nagyobb fiúkák is lepattantak már rólam. Szerencsétlen.

Előzmény: Space Brothers (84711)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84714

"Ez érdekes. Magyarországon pl. mikor nyilatkoztak a hatalom szóvivői ebben az ügyben?"

 

Tagadták, hogy lenne ilyen dokumentum. Még jó hogy itt pihikézik nálam kettő :) Ennyit a kormányok igazmondásáról.

 

főleg miután egy volt katonai repülés vezető a képembe hazudta, hogy ilyen dokumentum nincs, pedig neki is jelentettek ufót a pilótái az ötvenes években.

Nagyon hihető: berepül valami a légtérbe a hidegháború idején, a pilóták észlelik is, rá küldik őket, beszámolnak róla a felettesnek, de dokumentum az nem készül róla. lol!

Előzmény: pk1 (84707)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84713

"nem lehet eldönteni, hogy mi látható.

ebből szerintem mi következik? vállat vonok, semmi.

és szerinted? összeesküvés, eltitkolás, idegenek!!!

egészségedre."

 

Mondjuk az adatok rendszerezése, kategorizálása, stb. a "a jövőbeli adatok fényében talán majd rájövünk arra mi a fenék ezek" féle hozzáállással, nehogy úgy járjatok mint a gömbvillámmal meg a földrengésfényekkel?

De ja. semmi. maradj csak dogmatikus

 

 

Előzmény: emem (84647)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84712

"valamivel alá is kellene támasztani ahhoz, hogy hihető legyen."

 

Ergo neked csak az a hihető kategória, amit még hagyományos dolgokkal megtudsz magyarázni.

Amit nem, mert nem illeszkedik rá semmi, az már nem hihető. Micsoda szortírozás!

 

"nem ez derült ki, mint ahogy ez már többször kitárgyalódott itt a topikon."

 

Nem ez derült ki? Akkor jó! Akkor tessék, magyarázd meg mondjuk a Gordon Cooper észlelését. Űrhajós-tudományokhoz értő ember, aki színtisztán fényes nappal látta az ufót - aminek leírása semmire nem emlékeztet - és erre ráadás az ufó filmre vétele, majd ennek eltulajdonítása. Várom a magyarázatot.

Előzmény: emem (84678)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84711

"1. Ha igazad lesz szeptemberben, akkor én végigvonulok a Körúton egy nagy táblával a kezemben, hogy "Elbaszott seggfej vagyok!", és ugyanezt fogom ordítozni is. Az erről készült videót felteszem ide, ebbe a topikba."

 

Ha nincs igaza snvc-nek akkor is megcsinálhatod - már most is -, mert teljesen igaz lenne :)

 

Amúgy egyszerűen lehengerlő fogadás, snvc-nek el kell fogadnia, egyszerűen visszautasíthatatlan!

ilyet is csak egy gyerek találhat ki. :))

Előzmény: Fat old Sun (84656)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84710

Te mondtad, neked kell igazolnod.

Előzmény: Törölt nick (84709)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84709

Pár éve azt hiszem legutoljára, akkor is tagadta a hadügyminisztérium, hogy foglalkoznának ilyesmivel.

Előzmény: pk1 (84707)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84708

Nekem nem kellene elhinni, mert rég tudom. De az űrtestvérek Laci biztosan tapsikolna örömében, te meg szentségelnél :-)

Előzmény: Fat old Sun (84706)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84707

Ez érdekes. Magyarországon pl. mikor nyilatkoztak a hatalom szóvivői ebben az ügyben?

Előzmény: Törölt nick (84703)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84706

Te meg nyilván vakon elhinnéd, mert azonnal elfelejtenéd, hogy addig mi volt róluk a véleményed. Te “logikusan gondolkodó ember” :DDD

Előzmény: Törölt nick (84705)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84705

Nem ezt mondtam, hanem hogy ti akkor sem hinnétek el.

Előzmény: Fat old Sun (84704)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84704

Vakon elhinni kizárólag azt kell, ha az amerikai hadsereg vezérkari főnöke bejelenti, hogy itt vannak a varangyok. Akkor semmiféle kétség nem férhet a hatalom szóvivőjéhez.

Előzmény: Törölt nick (84703)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84703

Erre mindin logikusan gondolkodó ember rájöhet, már aki nem vakon hiszi el azt, amit a hatalom szóvivője éppen bemesél neki.

Előzmény: pk1 (84702)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84702

Aha, szóval te is elhiszed ezeket a csacskaságokat.

Előzmény: FromStadlau (84700)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84701

Nagyon szívesen. Sejtettem, hogy ezt vártad, legyél boldog vele:)

Előzmény: Fat old Sun (84692)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84700

1. Nem vagyok és nem voltam "Fényhajó", mindig a jelenlegi nickemmel voltam itt kivéve az első alkalommal, mikor kitiltottak, de akkor sem Fényhajó voltam.

2.Van sok közvetett bizonyíték, de, ha a számba akarsz adni egyből egyet, akkor ne tőlem kérdezd:)

3. Indul a vonatom Stadlauból (igen ilyen egyszerű oka a nickemnek), szóval most nem megyek bele, de, ha szerinted még közvetett bizonyítékok sincsenek, akkor nagy gáz van:)

Előzmény: pk1 (84691)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84699

Pont erről beszélek. Köszi. :-)

Előzmény: pk1 (84697)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84698

Az csak az én elméletem volt.

Előzmény: pk1 (84696)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84697

Ő ki? Valami öregkatona?

Előzmény: Törölt nick (84694)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84696

Például. Hibás integrálás eredményét miért tekintené bárki is bizonyítéknak?

Előzmény: Törölt nick (84693)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84695

Hát a te hülyeségeid biztos nem azok.

Előzmény: Törölt nick (84693)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84694

Szerintem akkor sem változna a szkeptikusok véleménye, ha az amerikai hadsereg vezérkari főnöke jeletené be, hogy itt vannak az idegenek. Akkor is valami nagyhatalmak közötti félrevezetésre gyanakodnának.

Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84693

Számodra mi a bizonyíték? Hogy a CNN-en nyilatkozik egy élien?

Előzmény: Fat old Sun (84692)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84692

Köszi, kb. ezt vártam. De facto semmi sincs, mindent jobban tudók, meg megbízható szavahihetők viszont dögivel, csak sehogy se akar figyelni rájuk senki ... Hülye egy világ ez :)

Előzmény: FromStadlau (84685)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84691

Szia Fényhajó, akkor lássuk a közvetett "bizonyítékokat". Elsőként talán az Oumuamua-t. Mi utalt itt intelligenciára?

Előzmény: FromStadlau (84685)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84690

Kimaradtak az "a"-k. Ez van amikor az ember mobilról pötyögtet.

Előzmény: Törölt nick (84689)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84689

Még nem kaptam rajt őket ilyesmin. Sőt tudomány sem. Ez van.

Előzmény: pk1 (84682)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84688

Emlékezz vissza... meghívtunk, csak te ignoráltad (mint az ufokat:)

Előzmény: emem (84680)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84687

Ok, majd szólsz.

Előzmény: FromStadlau (84686)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84686

Szombaton csak még nem tiszta, hogy hánykor...

Előzmény: Törölt nick (84684)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84685

Konkrét bizonyíték Fat old Sun... CNN interjú egy aliennel és persze a kimaradhatatlan UFO landing at the Whitehouuse lawn:)

Ha ezt kérded, akkor sajnos ilyen csemegék nincsenek (és nem is lesznek). Ilyen közvetlen bizonyítékok nincsenek (legalábbis az átlag civil világan). Csak közvetettek, de olyan számban és változatosságban, hogy oda kell(ene) figyelni.

Én mellesleg nem emlékszem, hogy írtam volna, hogy az UFO-k földönkívüli űrhajók. Ez csak egy a hipotézisek között. De intelligenciára utaló jelenségek, amiket hosszú idő óta jól-rosszul, de óriási számban megfigyeltek és a mainstream tudomány ignorál. Te meg úgy tűnik csak a bulvár sajtóra koncentrálva kritizálsz és megkérdőjelezed. Szíved joga:) 

Előzmény: Fat old Sun (84671)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84684

Na jó közbe kinek szereli fromstadlau bojlerét is. :-)

Előzmény: Törölt nick (84683)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84683

Minek? Ugyanazekről beszélünk mint most. A nonókat ismered, az álláspontokat ismered.

Előzmény: emem (84680)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84682

Hazudtak neked.

Előzmény: Törölt nick (84681)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84681

Az ufóbolondok lehet, én biztos nem ismerem, ellenben ismerem a nonókat. Tőlük is tudom amit tudok.

Előzmény: Fat old Sun (84677)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84680

figyi, nem csinálnál egy rejtett kamerás felvételt a következő ufós összejövetelről?

hadd röhögjek én is.

Előzmény: Törölt nick (84679)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84679

Mindkettő igaz.

Előzmény: emem (84676)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84678

"kiderül, hogy ezek az emberek egytől egyig demencesek, rossz megfigyelők, Nobel betegségben szenvedő tudósok, pénzsóvárok és sorolhatom."

nem ez derült ki, mint ahogy ez már többször kitárgyalódott itt a topikon.

azt nem minden esetben kell vitatni, hogy az észlelő látott-e valamit, de innen eljutni az ufók bizonyított ténykedéséig - hát az egy elég nagy ugrás.

egy tetszőleges ufós állítás pedig nyilván nem egyenértékű azzal, hogy X.Y. egy mókust látott az erdőben - valamivel alá is kellene támasztani ahhoz, hogy hihető legyen.

ez az alátámasztás hiányzik.

pont.

Előzmény: FromStadlau (84670)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84677

de az viszont államtitok kategória

 

amit az ufóbolondok azért pontosan ismernek.

Előzmény: Törölt nick (84675)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84676

tehát most ott tartunk, hogy:

 

tagadják, tehát igaz

beismerik, tehát igaz.

Előzmény: Törölt nick (84675)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84675

Biztos hogy tudnak, de az viszont államtitok kategória, a nép meg csámcsogjon kénytelen-kelletlen a kiadott semmitmondó ufójelentéseken.

Előzmény: pk1 (84674)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84674

Milyen lelepleződések? Azt senki nem vitatta, hogy a kormányok hülyeségekre költik a pénzeket. Nonókat azonban ők sem tudnak prezentálni.

 

 

Előzmény: Törölt nick (84673)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84673

Egyébként az anyázós stílus azért van, mert dühíti a szkeptikusokat, hogy a napvilágot látott lelepleződések folytán egyre inkább bebizonyosodik a tévedésük.

Előzmény: FromStadlau (84670)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84672

Pedig jól mondod, inkább hisznek egy hazugságra kiképzett állami hivatalnoknak, mint azoknak az űrhajósoknak, katonáknak, pilótáknak akik testközelből megtapasztalták a földönkívüliek jelenlétét.

Előzmény: FromStadlau (84670)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84671

Te tudsz-e konkrét bizonyítékot? Én pl. nagyon szeretnék már látni egyetlenegyet. Olyat, ami egy kicsit több, mint a "megbízható tanúk állították, hogy ..."

Előzmény: FromStadlau (84670)
FromStadlau Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84670

"the experiment came to nothing and the program was closed down"

Itt ez a bizar probléma… akik szkeptikusoknak nevezik magukat (őszinte tisztelet a kivételnek) gondolkodás nélül elfogadnak és elhisznek(?) plusz érvelnek egy ilyen nevetségesen klisé szöveggel. És szerintük aki ilyesmit megkérdőjelez, az konteo őrült.

Viszont, ha akárkiről szót ejtünk a másik oldalról, legyen az G.Cooper, E. Mitchell és sokan-sokan mások, akkor a kritikus gondolkodás érdekes mód felélénkül és kiderül, hogy ezek az emberek egytől egyig demencesek, rossz megfigyelők, Nobel betegségben szenvedő tudósok, pénzsóvárok és sorolhatom.

Nagyon furcsa. Lehet levonni belőle következtetéseket, de megpróbálok tartózkodni, mert csak belekeverednék az eléggé anyázós stílusba, ami itt mostanában megy.

Előzmény: Törölt nick (84642)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84669

én értem egyébként, hogy ragaszkodsz az imidzshez, de már régen lőttek az álcádnak.

szerintem elhagyott téged  a (itt a topikon is bemutatott) barátnőd, és a felszabadult idődet kétoldali trollkodásra fordítod.

azt mondjuk azért megnézném, amikor Lacinak meséled a nonokádos meséidet, közben meg majd megszakadsz a visszafojtott röhögéstől.

Előzmény: Törölt nick (84668)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84668

Azt bizonyítja, hogy videóra vették az űrhajóikat. Hivatalosan is.

Előzmény: emem (84666)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84667

Borzalmasak ezek az élien szakértők :-)

Előzmény: Fat old Sun (84665)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84666

a vadászgép felvétele mit is bizonyít?

hogy a nonók az epidermiszen keresztül választanak ki?

a kukoricás "képed" pedig nagyságrendekkel gyengébb, mint az, amelyiket loptál.

 

Előzmény: Törölt nick (84661)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84665

Ne idegeskedj, ebből már nem magyarázkodsz ki, hiába fárasztod magad. 

Előzmény: Törölt nick (84664)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84664

Nyilván, én akarom megváltoztatni a tétet. Előbb kellett volna meggondolnod, de nem reagáltál.

Előzmény: Fat old Sun (84663)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 -1 0 84663

Mellébeszélsz, de ennyi elég is. Akinek eddig nem lett volna világos, az is látja, hogy szánalmas, gyáva kis figura vagy.

De jogod van hozzá, legalább szépen demonstrálod az ufóbuzik összes "hitelességét".

Előzmény: Törölt nick (84662)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84662

A fogadásnak vannak alapszabályai, amit nem akarsz betartani. Komolytalan.

Előzmény: Fat old Sun (84660)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84661

Nem csak azzal. Mi van a vadszgépek kamerájával készített két felvétellel? Vagy kukoricásban mászkáló éliennel ami én fotóztam?

Előzmény: emem (84657)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84660

Megkapod a pezsgődet is. A tiedre nem tartok igényt.

Nos? Mered vállalni, vagy maradsz inkább nagypofájú troll?

Előzmény: Törölt nick (84659)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84659

Mikor néhány napja kérdezted hogy "fogadunk?" én azonnal felajánlottam a tétet, tehát a szabályok szerint ezt kell (kellett volna) elfogadnod.

Előzmény: Fat old Sun (84656)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84658

Le Pen is milyen fájintos elnök lett, igaz?

Előzmény: Törölt nick (84655)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84657

ez mind nagyon szép és nagyon jó.

azt az egyet felejted el, hogy a "beismert" megfigyelések élien vonatkozását egy eredetileg CGI, később általad ellopott képpel tudod "bizonyítani".

mármint a szokásos konteós handabandázáson kívül.

csak szólok, ezt még Laci sem vette be, pedig ő aztán igazi ufóhívő.

Előzmény: Törölt nick (84648)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84656

Oké, akkor a feltételek:

 

1. Ha igazad lesz szeptemberben, akkor én végigvonulok a Körúton egy nagy táblával a kezemben, hogy "Elbaszott seggfej vagyok!", és ugyanezt fogom ordítozni is. Az erről készült videót felteszem ide, ebbe a topikba.

 

2. Ha nem lenne igazad, akkor te csinálod meg ugyanezt.

 

Szerintem teljesen korrekt ajánlat, most mindjárt meglátjuk, mennyit érsz.

 

 

(  szerintem éppenséggel te vagy most ideges :DDD  )

Előzmény: Törölt nick (84655)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84655

Most miért vagy ideges? Felőlem fogadhatunk egy üveg peszgőben, már felajánlottam egyszer. Nem jött válasz.

Előzmény: Fat old Sun (84654)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84654

Tettél egy határozott állítást. Mernél-e fogadást kötni ezzel kapcsolatban? Ha igen, megmondom, hogy pontosan miben kellene megállapodnunk, ha nem, azzal máris bebizonyítottad, hogy szánalmas pojáca vagy, és csak a szád nagy.

Előzmény: Törölt nick (84637)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84653

Persze. Egy bélféreg és egy denevér gyermekei.

Előzmény: Törölt nick (84652)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84652

Nyilván nehezen hihető, hogy vannak lények akik a bőrükön keresztül táplálkoznak, és ultrahanggal kommunikálniak. De hát ez a földönkívüli biológia.

Előzmény: pk1 (84651)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84651

Mi tagadás, ők hihetőbbek nálad.

Előzmény: Törölt nick (84650)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84650

Figyelték is, így kezdtek el foglalkozni az ufókkal és a földönkívüliekkel. Lebuktak, immár többszörösen. És még mindig beveszitek ha egy hivatalnok kiáll a mikrofon elé.

Előzmény: pk1 (84649)
pk1 Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84649

Ja, hát illik figyelni a légteret, te meg az így született dokumentumokat kikiáltod ufo-aktáknak.

Előzmény: Törölt nick (84648)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84648

Ez az, hogy bevesztek minden hülyeséget amit az aktuális hatalom hazudik. Évtizedekig azt hazudták hogy a kormányok nem foglalkoznak olyan ostobaságokkal mint az ufók. Erre a bírósági ítéletek nyomán az egyes országok kormányai sorozatban hozták nyilvánosságra az ufó aktáikat, ami állítólag nem is létezett. Mert természtesen nem foglalkoztak vele. Most éppen az amcsik buktak le az ufókat vizsgáló programjukkal, és ti simán beveszitek hogy nem is úgy volt, mert az illetékes hatóság kiadott egy újabb hazugságot.

Előzmény: emem (84646)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84647

és ez miért probléma?

a nyilatkozatokban olvashattad is, hogy (ezeken felül is) rengeteg észlelés létezik, ahol nem lehet eldönteni, hogy mi látható.

ebből szerintem mi következik? vállat vonok, semmi.

és szerinted? összeesküvés, eltitkolás, idegenek!!!

egészségedre.

Előzmény: Space Brothers (84644)
emem Creative Commons License 2018.02.13 0 0 84646

persze, el is magyarázom:

ha nem így lenne, azaz lenne egyértelmű bizonyítéka az idegenek létezésének/ittlétének, akkor arról elsőként ennek a topiknak az ufóhívő részhalmaza értesülne, mert hiszen hát.

ehhez képest a topik ufóhívő részhalmaza által bemutatott legerősebb bizonyíték nem más, mint:

1. a brazil ufóbloggertől általad lopott "nonokád" kép, melyre az egész mesédet felfűzted, és ami miatt még Laci is trollnak tart(ott) téged (jogosan).

2. Laci legeklatánsabb ufóészlelése, melynek során a Capella szcintillációja vezette őt félre.

és ezek ugye a "legerősebb" "érvek", a lunatikus hozzászólók hagymázas fantazmagóriáiról ne is beszéljünk.

Előzmény: Törölt nick (84642)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.13 -1 0 84645

A tisztességes eljárás az, hogy ha valamit nem tudunk megmagyarázni, arra azt mondjuk, hogy nem tudjuk. Az ufóbuziknak ez persze érthetetlen dolog, számukra minden, amiről nem tudják, hogy micsoda, az az idegenek egyértelmű bizonyítéka. (“Az nem csillag, hanem ufó!” - meg ehhez hasonló baromságok) Na ez a nagy égés inkább.

Egyébként: Condon (Freud bácsi mosolyog:))

Előzmény: Space Brothers (84644)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84644

Magyarul nem tudtak mit kezdeni az anomáliákkal és megmagyarázatlan észlelésekkel. (Egyik példa rá az interneten körbejárt videó is a projectből)

 

Mire lehet költeni dollármilliókat három éven keresztül, ha nincs semmi?

Ha valami nincs, akkor lezárják pár hónap alatt és nem költenek rá többet. Ennyi.

 

Annó még a Condomot a kételkedők is kritizálták a végső "ítélet" és módszerei miatt, míg a Blue Booknál utólag kiderült, hogy szándékosan ferdítettek.

Na ez a nagy égés inkább.

 

 

Előzmény: emem (84641)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84643

Ha pedig mégsem, akkor találhatsz ki új hülyeséget.

Előzmény: Törölt nick (84637)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84642

És ezt elhiszed?

Előzmény: emem (84641)
emem Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84641

mármint mivel égtek be? ezzel?

"the experiment came to nothing and the program was closed down"

hát ez tényleg nagy égés.

Előzmény: Törölt nick (84636)
pk1 Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84640

TE mit tettél azért, hogy rajta legyenek?

Előzmény: Törölt nick (84639)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84639

Csak ha a nonók is rajta vannak listán.

Előzmény: pk1 (84638)
pk1 Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84638

Akkor te nem mész szavazni áprilisban.

Előzmény: Törölt nick (84637)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84637

Viszont a nonók szeptemberben átveszik a hatalmat.

Előzmény: pk1 (84634)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84636

Csak a szokásos. Beégtek a szkepók.

Előzmény: emem (84635)
emem Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84635

8 Scientific Conspiracies That Turned Out To Be True

 

"The US government really did investigate UFOs

So much for Area 51 being a fiction conceived by conspiracy theorist loons. Last year, the Pentagon confirmed that the US government had been investigating “anomalous aerospace threats”, or what you and I might refer to as UFOs.

Between 2008 and 2011, the Advanced Aerospace Threat Identification Program received close to $22 million, which, admittedly, isn’t exactly a large slice of the Defense Department’s annual budget of $600 billion. Ultimately, the experiment came to nothing and the program was closed down – at least, that’s what official sources are saying."

pk1 Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84634

Még mindig itt tart. Pedig már 2012 is elmúlt.

Előzmény: emem (84633)
emem Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84633
krixkraksznonó Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84632

A másik lebutuskázása már nagyon a véredben van. Már csak arra kéne válaszolnod mire fogod oktatni az emberek a videósorozatodban, továbbá megtaláltad-e már az Egyiptomi Vatikáni Múzeum címét?! :)

Előzmény: Space Brothers (84618)
krixkraksznonó Creative Commons License 2018.02.12 0 0 84631

Nyilván mindenkinél okosabb az aki azt hiszi beveszik az emberek, hogy a Szíriuszon járt és Mari nénin keresztül kommunikál E.T.-vel, a világ összes energiaproblémáját megoldó gravitációs távcsövét a sekrestyében tárolja, csak nem akarja nyilvánosság elé tárolni mert az buta + dimenziós emberek úgyse értenék. Mindezt villanyszerelő végzettséggel és egy kamu egyház vezetőjeként. :) Nagy a gond.

Előzmény: Space Brothers (84615)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84630

Van egy másik eset is, akinek volt egy ilyenje, de sajnos az elkallódott. Csak egy 1975-ös füzet maradt meg a dologról, amibe az illető magának jegyzetelt dolgokat erről :(

Előzmény: kinek. (84628)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84629

Kisfaludyt én nem tudom komolyan venni. Vágónak Egelyvel is volt vitája, ott is kultúráltan állt a témához.

 

Szerintem ufológusként nem is lehet megélni, Pusztay is úgy tud, hogy ott van az újságja.

Előzmény: kinek. (84627)
kinek. Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84628

A Bakó rúd:

http://rtl.hu/embed/1028523

 

Szerintem Ridley Scott innét vette a furulyát :)

http://kinek.tk/movie/prometheus_furulya.mp4

Előzmény: Space Brothers (84598)
kinek. Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84627

Én eddig még nem néztem olyan videót, amikor nevesnek mondott, magát felvállaló szkeptikus és ufós egymásnak feszül. (2013-ról beszélünk.) Nekem szimpatikus volt a Vágó István (televíziós vetélkedők egykori megélhetési műsorvezető sztárja) hozzáállása a megismeréshez, nem volt benne semmi fröcsögő rosszindulat, mint ami elterjedt róla (vagy remek színész is társul az IQ mellé). Kisfaludy György (jelenkori ufós megélhetési szereplő) viszont hátrányból indult és nem is tudta leküzdeni a kisebbségi érzését, ezért összelapátolt egy csomó nem kézzel fogható dolgot. Persze attól még a földönkívüliekkel tényleg lehettek dolgai...

Az ufós témával egyébként pont az a gond, hogy aki megélhetés miatt a témában kiáll és minél többször áll ki, annak minden egyes alkalommal egyre többet és többet kell mondani, még akkor is, ha nem tud, mert azt várják el tőle, ezért van annyi hülyeség az ezekről szóló (főleg külföldi, és a rájuk hivatkozó magyar) könyvekben...

Előzmény: Törölt nick (84601)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84626

A nonók egyik hajóját már láttad, amikor eltűnt a felhők között.

Előzmény: Space Brothers (84622)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84625

a Polgár Jenő hivatalba'

Előzmény: Törölt nick (84624)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84624

Persze, mert tudom hogy igaza van.

Előzmény: Fat old Sun (84623)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.11 0 1 84623

Rólad készséggel elhiszem, hogy komolyan veszed.

Előzmény: Törölt nick (84621)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.11 -1 0 84622

Nem a capellát láttam élien űrhajóünak.

Az új nickek az adminnak köszönhető, aki a trollok/dogmások szó szerinti anyázását ki nem törli, de az én hsz-et sorra. (fogadjunk ez is ki lesz )

Ha másnak akarnám kiadni magam, akkor értelem szerűen 1. tagadnám hogy én vagyok 2. változtatom az írásstílusom.

Egyiket sem tettem meg.

Persze készíthetsz összeesküvés-elméletet erről a fejedben, attól még nem lesz igaz.:)

Előzmény: pizzaboy_ (84620)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84621

Szerintem remek kutató, és a könyvei is jók. Ha valaki, ő biztosan komolyan vehető a témában.

Előzmény: Fat old Sun (84619)
pizzaboy_ Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84620

Pedig az évek során sok ilyet végignéztem, elhiheted. De nyilván nem rád gondltam, te kivétel vagy, hiszen nem te nézted a Capellát élien űrhajónak pár évvel ezelőtt. Már nem is emlékszem, de más nick volt az biztos.

Előzmény: Space Brothers (84613)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.11 0 1 84619

Az első években itt volt ő is a topikban, aztán valamiért elkullogott.

Előzmény: Törölt nick (84617)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.11 -1 0 84618

Még szerencse hogy olyan nívós emberek mint ti ketten itt vannak nekünk! :))

Előzmény: Fat old Sun (84616)
Törölt nick Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84617

És mi a helyzet Sós Tiborral?

Előzmény: Fat old Sun (84616)
Fat old Sun Creative Commons License 2018.02.11 0 1 84616

Ennél a Kisfaludynál talán csak a Verőczei a nagyobb barom. Olyan mértékű szellemi környezetszennyezés, amit az ezek  meg az epigonjaik véghezvisznek, még Magyarországon is párját ritkítja, pedig itt elég erős a mezőny...

Előzmény: krixkraksznonó (84614)
Space Brothers Creative Commons License 2018.02.11 -1 0 84615

Nem ajnároztam. Azt írtam, hogy annyira nem hülye és hogy felettébb okosabb nálad (ez a hsz-is ezt bizonyítja). Nem ugyanaz a kettő. :) Sőt, még azt is írtam, hogy engem nem vett meg... de hát mit is várhatnék egy ilyen kis butus embertől mint te :)

Előzmény: krixkraksznonó (84614)
krixkraksznonó Creative Commons License 2018.02.11 0 0 84614

Nagyon gyengén tolod a trollkodást. Egyértelmű, hogy szélhámos, megrögzött hazudozó aki érvelni nem tud, de neked ennyi kielégítő arra, hogy ajnározd. Végül is már számtalanszor bizonyítottad, hogy közéleti kérdésekben sem állsz a toppon (mintha nem is ezen a bolygón élnél), de azért legalább elmondod magadról, hogy joggal szapulod a tudomány munkáját. Mi mást tehetne egy felnőni nem akaró álomvilágban élő feltűnési viszketegségtől szenvedő kisember.

Előzmény: Space Brothers (84612)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!