Minden amit az újra előtérbe kerülő megújuló energiaforrások eltüzelésére alkalmas készülékekről tudni érdemes, hogyan kell kiválasztani, hol lehet kapni, hogy lehet csinálni
Szép estét, helyzetjelentést teszek :D csak így kisebbe, hátha érzelmeket indukál :D
2016-10-05 és 2017-01-18 között elfogyott 3,35 tonna tüzifa. Idén jóval hidegebb van, viszont kapott a padlás 20cm gyapotot, + 2 nyarat száradt tüzifám is van a tökszáraz mellé, tavaly a tökszáraz mellett csak 1 nyarat száradt fám volt sajnos, így tavaly ugyan ezen időszakban eltüzeltem 4,1 tonnát :D Tehát 750 kg-mal jobban állok, mint tavaly. Ez így elsőre igen durvának tűnhet, kíváncsi leszek a végjátékra, nem tudom mit reméltem legutóbb amikor írtam a különbséget, talán akkor 250kg volt, nem tudom. Viszont ha tovább húzódik a tél, akkor bizony megint meg kell bontani az 1 nyarat száradt kupacot... azaz már meg is lett bontva, volt pár lábonszáradt példány, amit megkezdtek a bogarak...
Tehát továbbra is tartom kijelentésem, miszerint a durvább tél ellenére spórolok a tüzelő mennyiségével :D sajnos az árak megint elszálltak, pénzügyileg nem tudom hogy jövök ki a végén. Meg ugye elég nehéz számolni is, ha mindig megbontom a friss kupacot, de hát idénre kevés tökszáraz fám maradt, meg csak 4 erdei maradt a kétnyarasból is... szerintem még 6 erdeit nem tüzeltem el, ha szerencsém lesz, február közepéig-végéig kitart a 4+2 erdei.
Itt az enyém, ezen 40 darab van írva, de van, hogy nagyobb törik. Amúgy november 2. hete volt, hogy elkezdtünk fűttögetni. Volt, hogy 2-3naponta gyújtottunk be, mert nem kívánta a ház.(sem mi, szerencsére nem sokk kívánnivalót hagy maga után a ház szigetelése)
Ő írta, én tőle vettem.(az egyébként 3db M30-as rekesz fa, nem kevés).
Úgy értelmeztem, hogy egybe berakja, meggyújtja, égeti nagyon, aztán primert lezárja, a plutónium meg forralja a 80 fokos vizet, csak szekunder levegővel, füstgáz nélkül, vagy lehűtött füstgázzal, ez még nem teljesen kerek.
Gyakorlatilag leizzít láng nélkül egy nagy fatömeget(cserépkályhában tüzelnek így).
Kérdés a hatásfok, meg hogy mit kezd a ház az átlag sok kilowattal, ami pillanatnyilag még több.(nekem -10-ben kell 5-6kW, el nem tudok képzelni 25kW-nál nagyobb pillanatnyi teljesítményt közvetlenül lakásba, puffert is 18-20-szal fűtöttem).
Kormi ne átlagolj, a felforrás egy teljesítmény küszöb meghaladásakor következik be és rövid idő alatt, 1+10+1 az tizenkettő, átlagban 4, a viz meg felforr 5-6 nál. Tehát ez a logika ide nem jó.
kisebbre vettem a szivattyút, és láss csodát 10 fokot nyertem, köszi . megnézetem vkivel a füstgázt még, és remélem jo lesz minden.
valak kérdezte, hogy nem kicsi a kazán a házhoz. elégnek kell lenni, mivel elsősorban a puffert fűtöm, de 34kw elg kell legyen 160nm re. azt viszont továbbra is ugy gondolom, hogy ez a kazánkonstrukcio rossz. jobb lett volna mást válsztani.
A tied valszeg az Égszövös változat barnaszenes, azokon nincs szekunder nyilás a tűztér ajtón, de van belső öntvény ajtaja, kreálhatsz rá utólag a fatüzeléshez jól jön.
50 kiló fa 6 óra alatt, az 70% hatásfokkal is csak átlag 23kW/óra, attól nem nagyon kéne forrnia a víznek 80 fokon, akármilyen nukleáris sugárzás is van benne, szerintem.
Ha 1 órát veszünk begyújtás/leégésnek, akkor marad 5 óra égésidő, 28kW/h.
Azt úgy el is tudod nyeletni a lakással, vagy az 5 óra fűtésidő alatt a belső hőmérséklet is emelkedik vagy 8 fokot?:-)
Ha én bezárom a tűztérajtót, akkor ott semmi levegő nem megy be elvileg :D max ha hibás a szigetelés :D nincs pici tolóajtó, tervezek vágni rá, csak hát hideg van :D
Nehogy vegyél ezért egy infra hőmérőt, nekem sem azért van mert otthon vegyessel is fűtök! Hatezerél meg pláne ne az csak saccolni jó, ami használható és hitelesíthető az jóval drágább, veri a százat.
Ha nem raksz rá menet közben és 70-80 között van a víz egy bő órát, akkor mindig leég, lemezesen leválik, "levedlik".
Én nem rakok rá soha, hagyom leégni és újra pakolom a parázs nélküli tiszta rácsra és újra gyújtom felülről.
Ha nem fénylik feketén a kazánfalad mint a bitumenes hordóban a bitumen akkor az nem kátrány, lerakódás mindig volt és lesz is, de az laza szerkezetű és leválik, lekotorható.
Ne nyisd ki a tűztér ajtót az úgy nem jó, akkor biztosan lehűtőd a tűzteret.
Ha megvan épen a belső öntvény ajtód akkor van, ugyanis a két ajtó között melegszik fel a szekunder levegő 70%-a!!
Ja, infrás hőmérőt nem vettem a Lidl-ben, 6 ezer forint szerintem sok érte.
Ezek az alágyújtósok mennyire jók? Ma is vagy 2kg gyújtós ment rá, elsőre meg sem gyulladt... vékonyra hasított fenyőt kellene meggyújtania, azt tudja egymagában?
Régen mértem, 40-50 kiló max, egyszerűen vagy telepakolom, vagy csak csökkentett töltet, vagyis egy sor fa tejes magasság-5 centi, ami hátul üresen marad oda 4-5 centi vastag hamuzárás a rácsra.
A füsthőt azt hőelemes kézi műszerrel, a füstcsövön lévő lukon bedugva a szondát..
Egy vegyes tüzelésű kazán azért nem a környezetvédelem mintaképe, ezt szögezzük le, de lehet elég normálisan működtetni környezetvédelmi szempontból, de egy fagázos lamda szondás Öko kazánnal soha nem veszi fel a versenyt!
Ha Kunszentmiklósi gyártású kazánod van ne agyalj a szekunder levegő előmelegítésén, már gyárilag benne van a kazánban csak te nem tudsz róla, sőt van tercier levegő bevezetés is.
Kátrány: ne hajtsd 60 fok alatt, felső begyújtást használj, alulra a legvizesebb, felülre a legszárazabb fát rakd. begyújtást követően keletkezik és rakódik le némi kátrány de az égsi ciklus végéig leég a kazán falról.
Por, salak, hamu lerakódás mindig lesz, de ezt lekotorhatod a kazánfalról gyorsan, én 2-3 naponta kaparom végig a kis "kapával".
A visszatérőt meg nem mérni, hanem 45-50 fokra emelni kell a kazánba belépés előtt.:))
Te füstgáz hőfokra szabályzol és tulajdon képen a kazánba beáramló levegőt manipulálod a pillangó szeleppel.
Más a vízhőfok figyelésével, huzatszabályzó ajtónyílás változtatásával éri el ugyan ezt.
Egyik módszer esetében sem tudod hogy az égés tökéletes e vagy nem, ahhoz kellene egy lamda szondás figyelő és beavatkozó rendszer, ami ugye egyik esetben sem létezik.
A Tanár Úr mondotta anno, "gondolják előbb végig és utána még egyszer, ez nem kerül pénzbe...."
Elvileg ha nem látod a füstöt, akkor is lehet helytelen a tüzelés, nyomhatja ki a tüdőrákot... persze ezerszer jobb, mint amikor dől a fekete füst végig :D
Elvileg az újabb totyákat úgy kell üzemeltetni, hogy lezárod mindkét ajtót, alul kapja a primer levegőt, max a huzatszabályzó dumál bele, a tűztér ajtón meg kinyitod a szekundert, és így ahogy van, tudja a 8 órát, ha rendesen teletömöd... viszont minél jobban zárod, annál tovább tart az égés mint írták, és minél több levegőt adsz neki, annál gyorsabban, de jobb hatásfokkal ég. Elvileg ha nem kap semmi levegőt, akkor is hasonlóan kéne viselkednie, max a huzatszabályzó nyit egy kicsit az ajtón. Elvileg ha száraz a fád, nem is lehetne kátrányos a tűztér...
Most arra gondolok, hogy jó alapos vakarászás után zárt ajtókkal kellene elgyújtanom, mert a finom barnás-szürkés moha már megvan, de rárakódik a kátrányra, ami talán begyújtáskor egyből ki is csapódna? Még -15°C-ban sem olvadt le igazán a kátrány, még akkor sem járt maxon a kazán...
Persze kéne mérnem a visszatérő vizet is, csak nem visz rá a lélek, hogy rendeljek netről kb. 2000 Ft-ért :D a szekunder levegőnek dobok össze szerintem egy kis dobozt, útvesztővel, talán sikerül előmelegíteni, főleg ha hozzáér az acél a belső ajtóhoz.
Elméletileg és gyakorlatilag a lángfázisos idő letelte után vissza szoktam húzni 1-es állásba a hármasról, ha el nem felejtek lemenni a kazánhoz.
Leszögezem én felső begyújtással üzemelek, a leírtakat ennek tükrében kell értelmezni, a ful szekunder levegő azért kell az első 3 órában hogy javuljon az égés, kevesebb füst és elégő kátránygőzök. Bő egy óra múlva nincs látható füst a kémény kitorkolásánál.
Később sem szabad elzárni csak csökkenteni, mert ez a levegő biztosítja a mag felső felületének magas hőmérsékletű izzását, így tud elégni minden elgázosodott anyag.
Tölgy és bükk a fűtőanyagom és nyers gyertyán, ezt utóbbit alulra pakolva használom el.
Nincs pillangó szelepem, nem kellet, nem is volt és nem is lesz.
"mindegy , hogy vízhőfokra vagy füstgázra szabályzol, máris kompromisszumot kötöttél! Úgymond, kompromisszum nélkül, csak a tüzelőanyag pillanatnyi adagolásával tudnál szabályozni "
Ez azért nem igaz.
Mindenféle szabályzás nélkül 20% hatásfokkal a varjakat fűtöm, szabályozva meg 60% hatásfokkal a vizet.
Ezt már én is felvetettem, kicsit kínos a téma a kollégáknak, az jött le nekem :D
Az itteni vélekedés szerint elvileg kátrányt fogsz gyártani, aztán idő előtt ki fog lyukadni a kazán, közben meg még tüdőrákot is gyártasz a környék gyerekeinek...
Elvileg több fa fog fogyni. Elvileg. Az is egy elv, hogy ha nem füstöl a kéményed, akkor elérted a lehető legtökéletesebb égést.
Kezdettől nyitva a szekunder, a kedvedért megmértem az öntvény ajtón a nyílást 42*22 mm.
Rámértem infrával az izzó magra a szekunder nyíláson keresztül 1420 celsius fok.
A láng fázisos égés kb. 2óráig van, nyalja a láng a tálcákat mind a két szintet a füstgáz 280-310 fok közötti, de utána már nincs hosszú láng csak egy izzó farakat legfeljeb 1 centis sárgás vörös lángokkal, de idővel az is eltűnik csak egy 1400 fok körüli izzó tömb marad ami úgy mond infra sugárzóként működik és a füstgáztérben nem melegít ezért esik 90 fok környékére a füst hőfok.
1.) Megkövetem Uram, elírtam, a szekunder van nyitva folyamatosan nem a primer mert az lezárt 70 foknál.
2.) Kérem elolvasni 88740-es hozzászólást, ja puffer nincs bekötve a rendszerbe.
3.) Ez a legaranyosabb."A tűz égését nem lehet vízhőfokra szabályozni, mert akkor már kompromisszumot kell kötni.
El kell dönteni, hogy megpróbálom a legtökéletesebb égés feltételeit biztosítani, ahol a megtermelt hő legnagyobb részét átadja a víznek, vagy megpróbálom elnyújtani az égést, nem feltétlenül a legjobb hatásfokon."
mindegy , hogy vízhőfokra vagy füstgázra szabályzol, máris kompromisszumot kötöttél! Úgymond, kompromisszum nélkül, csak a tüzelőanyag pillanatnyi adagolásával tudnál szabályozni(mint például én amikor a csúszdás módszerrel szalmával tüzelek) ami ugyebár egy vegyes kazánnál gyakorlatilag hasábfás tüzeléssel kivitelezhetetlen!
"Az is egy elv, hogy ha nem füstöl a kéményed, akkor elérted a lehető legtökéletesebb égést."
Ehem. Idézet tőlem?:D Nekem pontosan ez a véleményem. Ha füstöl is begyújtáskor, a legkevesebb ideig tegye. Ha nincs füst, elégettél mindent, amit lehetett. Szerintem ezt nem nagyon lehet űberelni.
Üdv ! Melyik állítás nem igaz? Csak annyi lett írva ,hogy legyen támpontja a fűtés teljes idejében a kazán belsejében lévő hőfokokról,és szerintem a legjobb támpont a füstgáz hőfok !A fa égése/bomlása során természetesen van sugárzó hő is ,ami más formába jelentkezik a füstgáz hőfokba ,de jelentkezik ! Írod itt a 90 c fokot ,hát kezdj el olyan füstgázzal egy felfűtési ciklust,és zárd a pillangót ! Nem jobb ha a bevált füsthőfokon teszi ezt,persze összehangolva a többi szabályozó lehetőséggel ,megpróbálva optimalizálni a kazán teljesítményét/hatásfokát,aminél azért nem mindegy a füstgázhőfok szerintem !Túl kicsi ,akkor nincs teljesítmény ,túl nagy úszik a hatásfok szerintem !:-)
A szekunder levegőnyílás végig nyitva van nálad? Én az egyáltalán nem használom, csak a primert. A szekundert hogy kell beállítani és az mi miatt fontos?
Azt már leírni se merem, hogy nem volt időm átalakítani a régi pillangószelepet (kisebb, mint ami ebbe kell), úgyhogy még anélkül fűtök. De most hétvégén bekerül a helyére az is.
Igen lezár 70 fokos víznél, és lezuhan a füstgáz 90 fok körüli értékre.(mert ha nem akkor felforr a víz)
De csak azért forr fel, mert kicsi a szivattyú, vagy gravitációs üzemben van. Egy pufferes rendszernél nem forr fel, mert állandó hőfokú a visszatérő vízhőmérséklet.
A primer viszont nyitva van
Talán a szekunder, mivel a primert 70 fokon lezárja a huzatszabályzó.
Vagyis füstgáz alapján szabályozni csak egyes esetekben lehetséges, egyébként kell a vízhőfok is mindenféleképp.
A tűz égését nem lehet vízhőfokra szabályozni, mert akkor már kompromisszumot kell kötni.
El kell dönteni, hogy megpróbálom a legtökéletesebb égés feltételeit biztosítani, ahol a megtermelt hő legnagyobb részét átadja a víznek, vagy megpróbálom elnyújtani az égést, nem feltétlenül a legjobb hatásfokon.
Nem hozatok szenet, csak fát, azt is az erdészettől. Most kezdek el körülnézni, mert megint árat emeltek, de nem hinném, hogy lenne az erdészetnél olcsóbb forrás...
De még a katasztrófavédelmis sem biztos hogy jól tudja :D itt már senkiben sem lehet bízni, majd ha felszólítanak, pótolod, feleslegesen beruházni szerintem tökmindegy.
Ezt már én is felvetettem, kicsit kínos a téma a kollégáknak, az jött le nekem :D
Az itteni vélekedés szerint elvileg kátrányt fogsz gyártani, aztán idő előtt ki fog lyukadni a kazán, közben meg még tüdőrákot is gyártasz a környék gyerekeinek...
Elvileg több fa fog fogyni. Elvileg. Az is egy elv, hogy ha nem füstöl a kéményed, akkor elérted a lehető legtökéletesebb égést.
Igen lezár 70 fokos víznél, és lezuhan a füstgáz 90 fok körüli értékre.(mert ha nem akkor felforr a víz)
A primer viszont nyitva van és izzítja a magot, a füst hőfok nem emelkedik a víz viszont igen, 80 fokig is fölkúszik, majd úgy 2 óra múlva lecsökken 70 alá a víz és rányit a huzatszabályzó akkor viszont a füstgáz is fölugrik azonnal és így hintázik a rendszer még van a tűztérben égőképes izzásképes anyag azután kialszik és lehül a rendszer.
Vagyis füstgáz alapján szabályozni csak egyes esetekben lehetséges, egyébként kell a vízhőfok is mindenféleképp.
a bésztílt ritkán tolom vegyesben, ezért nálam alig van parázs, illetve olyankor már szivattyú lekapcsol, levegő elzár. golyóssal szoktam még várni, mert azért valamit még fűt a parázska :)
de ugye önmagában füstgázra nem jó vezérelni, mellé szokás kötni egy előremenőt figyelő hőelemet, hogy legyen "vészindítás"
No erre kívántam rávilágítani, az infra sugárzás vagyis a sugárzás útján átadott hő.
Nagytűzterű kazánok belsejében levő izzó mag sugárzás útján oly mértékű hőt ad le a kazánfalnak hogy forrni tud a rendszer ha a mag izzását nem szabályzod le. viszont a füstgáz hőmérséklet szinte jelentéktelen, kézzel tudom fogni a füstcsövet, viszont a kazánfalnál kezd elgőzölögni a víz, süvít. a szivattyú 5600 litert nyom óránként.
Ezért nem esek hanyatt a füsthőmérséklet alpján történő szabályozástól. Persze aki nyárfával vagy szalmával fűt annak ilyen élményei nem lesznek.
Amúgy az az égési ciklus 2 és fél óra + még ugyanennyi az izzós szakasz, tehát hat óra, bükk vagy tölgy üzemanyaggal.
"huzatszabályzó víz 70 foknál, tökéletesen elzárja a primer levegő útját."
Akkor miért csodálkozol a 300 fokos füstgázon?
Kösd ki a huzatszabályzót, aztán nézd meg a füstgázt.
Előző kollégának azért javasoltam a füstgázmérést, mert az is lehet túl van fojtva a kazánja, alacsony a füstgázhőmérséklet, ezért nem fűt rendesen a kazán.
az egyik az üzemi állapot, ami tart 2,5-3 órát, a másik meg mondjuk mennyi is? 3/4 óra talán?
de ha újra raksz rá fát, akkor nem 90 fok lesz a füstgáz...
bár a füstgázas dolgokkal én sem értek feltétlenül egyet, egy hagyományos vegyes kazánnál nem árt tudni. részemről menjen fullon, csak akkor legyen elég hőcserélő felület :) hogy ne a fojtással szabályozzam
"A többivel maximálisan egyet értek ,sőt rá kell jöjjön az ember ,hogy a füstgáz hőfok tudása szinte a legfontosabb paramétere a vegyes tüzelésnek !"
Ez az állítás így nem igaz.
Miért?:
Toya vagy Kazi kazán fával telerakva begyújtva felülről, huzatszabályzó 70 fokra állítva, szekunder levegő teljesen kinyitva. Egy óra múlva füstgáz hőfok 280-310 fok, vizhőfok 68 fok lángolva ég a tüz dönget a kazán.
Kettő és fél óra múlva füsthőfok kb. 90 fok, vizhőfok 79, láng füst nincs világos vörösen izzik a rakat fa a tűztérben.
a rutinrókákat már senki se vágja át, no meg évek óta egy helyről veszik esetleg!
az új emberkék meg soxor bejönnek, kérdeznek, aztán sose látni őket többé:)
egyébként, most hogy mondod: platós kocsi méterfával megjön, sofőr előre szól, hogy tessék lemérni, mert utólag kellemetlen lenne, ha valami kiderülne. paraszt leméri, szélte-hossza-magassa. stimmel, sofőr ledobálja, fizetés, távozik.
aztán csak kiderül, hogy kevesebb a fa..., majd az is, hogy a kocsira úgy tették fel a rönköket, hogy az alsó sor ritkásra hosszára, a többi meg sűrűn keresztbe volt rakva
Talán egy hónapja, volt egy beírásom, hogyan vágtak át a szénszállitók. Kértem, hogy folytasssátok, érdemlegessen senki nem szólt hozzá. Ezek szerint, vagy csupa talpig becsületes fuvarosokkal vagytok körülvéve, akit féltéknyen őriztek? vagy anyira szégyenlitek, hogy benneteket is át tudnak vágni, inkább hallgatok róla. Esetleg, dögöljön meg a szomszéd tehene, ha már a miénket elvitte a vész? Vagy esetleg amiről nem tudok, az nem fáj.
Minek foglalkozni pimf dolgokkal, az a tizenvalahány ezres becsapás kit is érdekel. Eb úra fakó, több is veszett Mohácsnál, ilyen a vílág.
Szóval a szikrafogó témakörben szerintem kapott bőséges és elégséges tájékoztatást a lakósság. Magam is többször foglalkoztam a témával. Még a megyei tűzmegelőzési fórumon is felvetettem. Jelenleg a szabályozás úgy néz ki, hogy annak kell szikrafogó, akinek éghető tetője, előtetője van és vegyestüzeléssel fűt. A szikrafogót szakembernek kell felhejeznie és tisztítania. Ezért a tetőre elvileg kell tetőkibúvó is, mert a kéményseprő nem mikulás és valahogy ki kell jutnia a tetőre. A tisztítás nem ingyenes, nem tartozik bele a lakóssági sormunkába. A szikrafogó akár 2-3 havonta is igényelheti a tisztítást, azért gyakori vendég lesz a feketuhás ember. A szomszéd házára nem kell szikrafogó a mi tetőnk miatt, akkor sem, ha annak kéménye 15 méteren belül van.
Ha kérdés van , keressetek bátran, de inkább pü, mert ide nem járok gyakran. facen megtaláltok
A hidegebb időben célszerű feljebb emelni a kakás előremenő hőfokát,mert ha a termosztátos helységben hosszabbakat megy lekapcsolás nélkül ,akkor az egész lakást akár túl is fűtheted valamennyivel szinte észrevétlenül ,és ez nagyon "leszívja"a pufiból a nehezen betermelt energiát !:-)
Üdv ! Nem is kéne egy/első lendülettel elérni a 80 c fokot !"57 fokos visszatérővel 34 kw-os kazánnal nehéz elérni a 23 fokos DT-t. "!:-) A többivel maximálisan egyet értek ,sőt rá kell jöjjön az ember ,hogy a füstgáz hőfok tudása szinte a legfontosabb paramétere a vegyes tüzelésnek !:-)
Ha a szomszéd valamilyen épülete 15 méternél közelebb van és a szomszéd zsindelyt rak a tetőre, te vagy köteles a saját kéményedet szikrafogóval ellátni.
Üdv ! Jól olvastam ,hogy 57 c fokos a kazánvédőd? Ha így van ,akkor kb 10 c fokos dT-vel tudja csak fűteni a pufid, és ha közben nagyon viszi a lakás a pufiból a meleget előfordulhat az opciód !:-) Amúgy a lakást hány fokos vízzel fűtöd a pufiról?
Szerinted 60 fokos vízből mi vagy ki fog 80 fokosat csinálni? Vedd fel a termoszt 80 fokra és had menjen. Ha gazdaságosan akarsz fűteni, minél hamarabb fel kell nyomni a puffert nem.
zárt rendszer, 5tagos 34 kw, csötermosztát 60fokra állitva, probáltam 70en is, de pikk pakk visszahül 60ra. a kéménypillangószelep félig zárva, de én úgy vettem észre hogy kevesebb levegővel jobban müködik. a legjobban a fabrikett vált be, azzal 65fok megy gazdaságosan. de ugye a pufferba 80 jo lenne. ezt kéne elérnem valahogyan :)
volt olyan is, tök nyitott ajtóval tüzeltem. annyit értem el, hogy megzabált 30kg fabrikettet. egyszer sikerült a 75fok, akkor 1zsák rossz diót dobtam rá kinomba...a füstcső szinte izzott. nagy élmény volt .
Nagyon érdekes, az nem török úgy tudom magyar tulajdon. Nekem is az van 5 tagos, és már többször is volt hogy 100 C fölé is ment a vize, szerencsére nem lett semmi se a kazánnak sem másnak. Ennek nem elég ha az alsó kisebb ajtót nyitod, vagy a huzatszabályozóval (láncos) szabályozod. Ki kell nyitni az alsó ajtót, vagyis sok levegőt kell neki adni, mikor már föl ment a hőfok 70 C fölé akkor bezárom és innentől megy a láncossal, csak azt rövidebbre kell venni, tehát hogy jobban nyitott legyen.
Na most mivel forgalomban kapható ez a jó kis tűzveszélyes bitumenes zsindely, ezért gondolom felhasználható az egyszerű polgár számára is. Hiszen akkor nem lenne forgalomban ugyebár... gondolom van hozzá telepítési leírás is, hisz a hatályos törvényeknek megfelel. Menjünk mert már álmos vagyok :D szóval lehetnek hozzá kiegészítő tartozékok, előírhat a hatóság hozzá különböző elemeket. Nyilván ha kimegy egy kéményseprő, és látja mi a helyzet, akkor neki kutya kötelessége már vagy sok-sok éve figyelmeztetni a tulajdonost, ha nem megfelelő valami.
Tegyük fel, 10 éve törvénybe van valami foglalva, ami miatt a kéményseprő nem szólt eddig nekem. Leég a házam, papírom van róla, hogy a kéményseprő takarított, és mindent jónak talált. Ugye ha nem talált volna rendben mindent, nem adott volna papírt... na most akkor hol a hiba? Kirúgják a kéményseprőt, mert nem jól végezte a munkáját, gondolom nem sajnálnátok. Viszont ha egy tök felesleges szabály miatt nem veri tíz-százezres költségekbe a tulajt, akkor ugye nincs semmi dícséret neki, ha meg pénzt költet el veled, akkor ő a hülye. Vagy engem vesz elő a bíróság, és kb. wc papírnak sem lesz jó az a hivatalos vélemény, amin még pöcsét is van, miszerint minden rendben. Most tégy igazságot :D
A törvény azért van, hogy rend legyen. Valahol meg kell húzni egy határt, és aki a határon van, mindig háborogni fog. A törvényhozó, az ellenőrző szerv, a felhasználó, mind egységes egész, meg kell hogy legyenek a megfelelő kapcsolatok, a szükséges kommonikációs csatorna, meg maga a párbeszéd. A büntetés egy eszköz, ami segít rendet tartani, főleg ha hülye a törvény. A törvényalkotó jelen esetben pont ugyan annyira felel a tűzesetért, mint a tulajdonos, aki szart a kéményre, meg a kéményseprő, aki meg sem nézte, csak adta a papírt, vette el a pénzt.
Most legalább bejönnek, mert megüthetik a tökeiket ha valami gebasz lesz... a túl hamargyorsan megalkotott törvény ritkán jó, főleg az utóbbi 100 évben :D
Tök egyszerű ám az egész, el kell zavarni a töketlen törvényalkotót, az impotens végrehajtó szervet, és normális alapokra helyezve, logikus és használható törvényeket kell hozni. Ja hogy ahhoz meg meg kéne mozdulni, meg dolgozni kéne, hát akkor bukta az egész gyerekek, marad minden a régiben... Nem ilyen törvényeket kell életben hagyni, miszerint pl. déli falon lévő 6,5-8,25 méter közti d160cm kémény esetén ha a 0,15huzatotátlépi, akkor ha öntvény akkor és gázkazán is van ami tök független, akkor barna szemű kéményseprő esetén mi a teendő, kivétel ha szemüveges a tulajdonos...
kéne egy kis segitség. az a gondom, hogy képtelenség felfüteni a kazánomat 65 fok fölé. van puffer, 57fokos visszatérő szelep, a kazán öntöttvas Caldera nevezetű török csoda. már mident probáltam, ott tartok hagy a kazán konstrukcio egy nagy fos. szivesen vennék bármilyen normális ötletet.
Hát ha van régi beszállítod ,attól esetleg megveheted,amúgy méterfát vegyél,és a platón köbözd le lerakás előtt !:-) A majdnem többség mindig variál,nem ajánlom hogy tőlük vegyél fát(kivétel erősíti a szabályt) !:-)
Viszont szokás felszólítani, legalább kétszer. Ezen kívül szokás ideiglenesen megengedni a használatot, aztán tavasszal lakatot tenni rá.
Szép volt Szöcske, látom bejön az új munkahelyed! :D :D :D :D
,, Mit csináljak? Fagyjak meg, mert nem jutottam száraz fához, csak vizeshez?''
Ezek alapján igen, volt rá egy-két éve hogy beszerezze. Ha nincs rá keret, az önkormányzatnak/államnak lenne kötelessége valamiféle segítséget nyújtani.
Hülye egy helyzet, de azért a kéményseprők is lehetnének segítőkészek, pl. azon az említett lakossági fórumon fel is lehetett volna szólalni, hogy mit csináljon a jópó'gár...
Szerintem a szikrafogó vagy a fém tisztítóajtó sem múlt hét kedden bevezetett jogszabály...
Most mit mondjak? Hülyének kell nézni a lakosságot, de legalább is feltételezni, hogy nem hallottak a jogszabályokról. Elsőnek tájékoztatni kellene mindenkit, hogy mégis mit kéne csinálni, mit fognak ellenőrizni, és mi lesz, ha szar a kémény. Szigorítások, büntetések, más úgysem hoz eredményt, mert szép szóra nem hinném hogy sokan rendbetették volna a kéményt.
Azt is elismerem, hogy életveszély meg minden, de egy-két nap alatt nem fognak leakasztani egy vadi új szerelt kéményt 200-400 ezer forintért...
Volt egy kis időm azóta, kipróbáltam az állandó égetést és az eredmény meglepő. Vesztésre áll a kátrány és nemhogy több, de sokkal kevesebb fa fogyott el, mint eddig. Begyújtottam annyi fával, hogy felmenjen a vizem 70-75 fokra, de erre már a kazánban csak némi parázs maradjon. Alul ugye elzár az automata. Ennek ellenére én pakoltam a parázsra 2-4 hasábot és viszonylag jól megnyitottam a középső ajtón a szekundert. Az eredmény, hogy a fa nem bűzölög, hanem lánggal ég, de mivel nincs megpakolva, nem tudom megforralni a vizet. Van viszont állandóan 70 fok körüli víz, bent egyenletesebb a hőmérséklet, a kazán belseje pedig barna, fa meg alig fogyott az eddigiekhez képest. Köszönöm a jó tanácsokat, szerintem ezzel a módszerrel most megleszünk erre a másfél szezonra, amíg át nem lesz alakítva a rendszer.
a pufi egyébként bírni fogja, 10 fok alá elég nehezen hűl egy egyébként felmelegített lakás:) tehát szomszédasszony bekapcsolja érkezés előtt pár órával! ha meg ő is síelni van? akkor cumi :D
Korrigálom magam, elolvastam a többi részt is. Tehát én 4mm-es verzióban tuti nem venném meg, attól fölfelé -pláne a 6-os- már súlyban ok. Az már nem ég szét 10 év alatt.
Szia nekem is kétaknás kazánom van 3 hete, még tanulom. A linkeltnek elsőre a súlya nem győzött meg, a 20 Kw-os verzióra csak 150 kg-ot ad meg a tájékoztató. Az enyém kb. ugyanekkora teljesítményű, de gyárilag 230 kg. (Fröling FHE-15, szénnel asszem 22 Kw, fával 17-19 Kw). Amúgy szuper. 10 évesen vettem jó állapotban.
Sokat olvasgattam vissza, de azért kérnék egy kis segítséget. Van egy régi öntöttvas kazánom. A tűztér elég keskeny, kb 30 cm, magasságra 50cm, hosszúságra 40. Szénnel próbálkozom tüzelni, de nem akar sikerülni. Ha a primer levegőt lezárom, fehér por képződik és beolt mindent. Ha nyitva a szekunder, az csak akkor megy ha hátul a pillangószelep nyitva van 3/4-re, vagy máskülönben visszafüstöl. Parázslani nem akar, mindenképp kell neki primer levegő - láng. Ha otthagyom éjszakára, reggel még találok parazsat, de 20fokra visszahűl az egész3-4 órán belül. A rostélyon 10 centinként van keresztbe 1centi, hosszában 3 centis nyílás. Szerintetek hogyan állítsam, hogy jó legyen, mennyit tegyek rá, mit hogyan állítsak? Orosz diószén, előző házban gondom nem volt cserépkályhában, de itt hetek óta nem tudok dűlőre jutni. Alig akar 60C fölé menni 2óra alatt.... Akácfával brikettel 80 is simán megvan egy órán belül.
szerinted egyébként normális, aki itt dicsekszik azzal, hogy bútorlappal fűt? persze ez egy olyan ország, ahol semminek nincs következménye, pedig jó lenne, ha az ilyen tömeggyilkosokat a hatóság megkeresné akár fórum hozzászólás alapján is, és jól benyomnák a fejüket a kéményükbe...
mikor ma hazaértem a kellemes meleg házba, eszembe jutott egy kérdés: aki vegyessel fűt, sosem megy el otthonról több napra télen, vagy megkér egy szomszédot vagy barátot, hogy tüzeljen nála, hogy ne 8 fokos házba érjen haza?
Tetszetős :D lehet szülői házba inkább egy ilyen kellene, könnyebb szabályozni (puffer nélkül), mint egy sima vegyest?
Vagy ugye ,,B'' verzió, a legolcsóbb lemezkazán, mondván úgyis olcsó a gáz, tavasszal meg ősszel az fog menni, vegyes csak akkor, ha átlépi az ingerküszöböt a gázszámla :D
Meg hát, én is terveztem, hogy akár két órás utat is bevállalok, ha a gyártó ad egy időpontot meg egy címet, ahol meg lehet lesni. De ugye kérdés az ára, mert ha mondjuk egy 100-ast kéne hozzátenni, és vehetsz egy atmost, viszont annyira nem jó az a csepregi kétaknás, akkor én inkább nem venném meg.
Nos, az úrról tettem be egy linket, az ő szabadalmi ötlete a katalizátor.
Namost tettem be róla egy másik facebook bejegyzést is, miszerint a normál vegyes kazánja agyonverte a kétaknás osztrák elgázosítót...
Ennek tudatában javaslom, gondold át még egyszer a kérdésed! :D vagy ott a telefonszám, hívd fel a doktorurat - fogszakorvos? -, aztán ő majd megmondja.
A normál csepregi vegyeskazánt is úgy árulják, hogy teletömöd, adsz neki alul-felül, de lehet csak szekunder levegőt, és használod, gravitációs üzemben fél napig égni fog a tűz, reggel megpiszkálod, megtömöd, elmész dolgozni, délután megint megpiszkálod.
Az is sokatmondó, hogy a műszaki adatok között az égésidő több mint két óra. Nem úgy van, hogy több mint 4, vagy 6 óra. Ha én az egyszerű totya kazánomat teletömöm, vígan elég két-három óráig.
Ami viszont pozitív, vagy a minimális kéményhuzat kazánonként meg van adva, ahogy a füstgáz tömegáram is, bár kérdés ez mennyire jelentős, mennyit jelent, mennyire valós.
Ami lemaradt, az az ár... lehet Talicska úr is jobban járt volna egy ilyennel...
Már letömeggyilkosoztad akinek diesel autója van, most jön a többi.
Persze te egy ártatlan ember vagy aki védi óvja a környezetét, de a más környezete nem számít, leszarja, hogy kínában azért van szmog, hogy neked legyen olcsó napelemed. Szerinted a napelem gyártáskor mennyi környezetszennyezés történik?
Tehát mivel a te napelemed egy sokkal sűrűbben lakott területen készül és ott marad a környezetszennyezés, te egy nagyobb tömeggyilkos vagy.
Persze azért ne legyél annyira nyugodt, mert az a rengeteg környezetszennyező anyag nem marad kínában, körbekerüli a földet többször.
kipróbáltam én is... :) Ez ha jól sejtem azt jelenti, csak kipróbáltam...Fával fűtök, 3 éve száradó akáccal...De hogy tömeggyilkos lennék? :D Te beteg vagy... :)
Szomszéd bútorlappal fűt , az ég mint a veszedelem... Kifigyeltem a technikáját. Begyújtás bútorlappal, olyan 6-7 db 15X20 as "kockákkal" :) ,majd arra ha beindul, megy a feketeszén....Brutális az eredmény...kipróbáltam én is... :)
Fenyődeszkánál is be kell állítani a füsthőfokot, meg el kell felejteni a huzatszabályzót.
Gondolom azért kátrányosodik, mert jól lefojtjátok az égést.
Nem tudom mit számít mennyi a parazsa, kit érdekel, ha jó hatékonysággal felfűti a puffert.
Fűtöttem tölggyel, nyárral, fenyővel, mind más beállítást kíván a kazántól, mindenkinek más a kazán kémény, nem lehet egyenbeállítást használni.
Ismerni kell az égés folyamatát, figyelni kell a kilépő füstgáz hőfokát, ennek arányában az előremenő víz hőfokát, aztán a legideálisabb beállítást alkalmazni, ahol a legkisebb füstgázzal arányos az előremenő víz hőfoka.
Nekem egy kb 32 éves Mezőgép Monor lemezkazánom van. A 90-es évek elejétől kb. 2005-ig csak állt, mert akkor gázzal fűtöttünk. Korábban volt olajégővel, szénnel is használva de most már kizárólag fa. 80 körüli előremenővel dolgozik, eddig semmi baja. Remélem még 1-2 évet kitart, aztán utána nyugdíjba mehet.
Fával, igazából nem volt gondom kirakattam az erdei köbmétert, itthon lerakással egy időben, és passz.
A Váci erdészettől vásároltam és velük meg voltam elégedve. Egyméteres törzseket rendeltem utoljára talán 2015. -ben.
Akkor csak egy gondom volt vele, sürgössen elkellett égetnem, mert teli volt mindenféle féreggel a csertölgy. Csak annyi a gondom, hogy mivel későn rendeltem a férgek miatt rohamtempóban kellett felfürészelni, és összehasogatni, és elégetni. Emiatt a jobb vállamban artritisz jelentkezett, és egy évig kellett gyógytornára járnom, hogy valamennyire helyre jöjjön. 2016.-ban fát nem is vettem, kiméltem magam.
Te megveszed az erdésztől, az nem fog átverni. majd meg egyezel a fuvardíjban valakivel.Évekig vettem Zalából a fát erdei köbméterre. általában valamelyik szomszéddal. Mivel pontos adatok nincsenek 10q/ m3 ben számoltam. A kamiont mikor lemértúk A 24 m3 közelítette a 30 tonnát. Szerencsére sosem buktunk le útközben tengely túlsúllyal. Szóval az erdész nem fog becsapni.
A jómultkor feltettem egy kérést Budapest környékén megbizható fuvarost keresek tűzelő házhozszállításra.
Ilyet senki nem tudott, vagy senki nem mert ajánlani egy válasz sem érkezett.
Mindenkinek meg van a tanulságos tapasztalata, ne szégyeljük osszuk meg egymással legalább névnélkül csak a jelenséget leírva, hogy tanulhassunk belőle.
Jó amikor valaki kérdezett az interneten konkrétan, magam sem mertem megmondani, hogy milyen simlis az ürge, kinek hiányzik a per hitelrontás miatt. Mert bizonyitani nehéz.
Nekem van közeli ismerősöm, aki közel 40 évet rántott le egy vidéki nagyváros tüzéptelepén. (Weimar rakodógép,mázsaház, stb....:) Állítása szerint azt vágták át a legjobban,aki "okos" volt... De nagy vonalakban MINDENKIT! Mondjuk alapból képzetlen, nem jól kereső fizikai munkásként 3 házat építtetett fel. Nyaraló, autók stb... Megy a mai napig a biznisz rendesen.
Ez nem bizalom kérdése, hanem személyes tapasztalat., vagy nevezd élménynek.
Az ilyet általában a becsapott emberek szégyennek érzik, és nem beszélnek róla, emiatt aztán a csalók biztonságban érzik magukat. Ez olyan, mint a közéleti tabuk, vannak dolgok amiket tilos nevén nevezni., mert akkor jönnek a megmondó emberek és rögtön különféle jelzőkkel aggatnak tele.
Jézus szerint " Nektek pedig az igen legyen igen, a nem pedig nem."
Tüzeltem raklap darabokkal is. Igaz inkább felesben a hasítottal. Elég gyorsan ég, mert vékony, de van benne energia. Ha száraz. Gyorsan is szárad. 1km-re van a raklapgyár, fenyőből dolgoznak, nem kezelik.
A fenyővel az a helyzet, hogy sok levegőt kér és ég mint a zsír. A gyanta kiválóan elég ha helyesen tüzelsz. Nekem van primer/szekunder/tercier levegő szabályzás is. A primer csak begyújtáskor megy, amíg fel nem szalad 200-220 fokig a füst, aztán zárom. Onnan szek+terc (utánégető). Nem kátrányos se a tűztér, se a hőcserélő, se a kémény. Volt már olyan is, de akkor vizes fával tüzeltem. Tölgy, akác, nyár, mindegy ha vizes, kátrányoz. Ugyanígy mindegy ha száraz és nem fojtogatod, akkor meg nem. Egyszerű ez, mint az 1x1, de mint azt is, tanulni kell.:D
Ja, igaz is. 100m2 körül. Nem a miénk, csak vendégségben voltunk.:D
Fával nyomom. Mostanság ha harapja a mínuszokat, akkor 45kg, tegnap elég volt 30kg is. Főképp fenyő, de néha teszek bele egy kis tölgyet is, a hidegre tartogattam.:D Én 110m2/285m3 fűtök.
1./Nem fekete, hanem barnaszenet adtak el lengyel szénnek.
Pontosítva:
Lengyel diószén helyett cseh diószenet. Kőszén helyett, barnaszenet.
A kettőt úgy lehet megkülönböztetni, hogy a barnaszén, ha rátaposol kőre téve szétomlik, a kőszén pedig nem reagál rá. Ez a szenesek féltve őrzött titka. Ha egy fuvaros, aki gyermekkora óta tüzelőt szállít, azt mondja, hogy nem ismerem ezt a szénfajt6át, akkor biztosam, nem azt a szenet kapod, amit kifizetsz.
2./ Ha beülsz a járműbe, és kimész a széntelepre. akkor van olyan hídmérleg, aminél vagy a mérleget tudod nézni, vagy a hidat. Ha a mérleget nézed, akkor a hídszélére feltud lépni, egy-két ember. akik élő súlyukkal keresik meg a fuvardíjon felüli extraprofitot.
3./ Ha egy fuvaros nem fuvardíjat, mond, hanem kedvezőnek tűnő szén árat úgy kezdj el gyanakodni, mert biztosan tudja, hogy átvág, és ez a normál fuvardíjnál nagyobb jövedelmet eredményez számára.
4./Hiába látod, a hídmérleg kijelzőjét, ami digitális, mert egy kattintással lehet módosítani az értéket számítógépes kapcsolat esetén.
5./ Lengyel diószén helyett orosz diószenet, adtak.
Az orosz diószén feltűnően csillogó.
6./ Ha a fuvaros sutyorog a telepvezetővel, akkor beszélik meg az átvágás mikéntjét, és mértékét.
A kolléga nem hasított fenyővel szeretne tüzelni, hanem deszkákkal. Márpedig hogyha raklapként volt használva, szinte biztos hogy valamilyen anyaggal kezelve van, hogy időtállóbb legyen és ne gombásodjon. A deszka igen is el fog lobbanni. Ami lassabban fog égni, az a tuskója.
Én csak a saját tapasztalatomat írtam le.
Nem vagyok egy tüzelőmester. Bármilyen jó tanácsot megfogadok ezzel kapcsolatban.
nagykunsági: Öntől is szívesen fogadok tanácsokat, hogyan tudnék hatékonyabban tüzelni fenyő deszkákkal, mert végig deszkáról volt szó.
55+. Inkább 60. Nem egyszerű ez, mert 55-57 fok a kondenzációs minimum, de ezt a vas felületén értsd. Ha belül ég a tűz (a csövön kívül), az a felület melegebb lesz. Minél nagyobb a patron, annál szebben ég a tűz (kevésbé hűti vissza a víz a tüzet), de annál kevesebb lesz a felvehető hő is (hőmérséklet különbség függő), viszont a tökéletesebb égés plusz energia felszabadulásával jár, amivel megint csak nyerőbe fordulunk, ha azt fel is tudjuk venni víz oldalon.
Aztán a végén még lesz pár száz kilónyi vasad+vized, ami 50-55-60 fokon marad és szépen elhűl miközben a kazánházat fűti...
A gyári előírások (már ahol vannak pl. faelgáz kazánok, vízteres kandallók) 60 fokos patront kérnek úgy rémlik.
Az urban legendre nem tudok reagálni, de napi 15m3 -9 fokos átlag mellett sok vagy jó? Számításom szerint ez 1650HUF/-9fokos nap. Ez lakás, nem ház, 100+ éves, dupla ablakos, amik szelelnek itt-ott, szigetelés nélkül, padlás alatti. FÉG cirkós kp-i fűtés.
Kazánvédő szeleppel kapcsolatban kérdeznék. Szüleimhez szeretnék ilyen szelepet, egy 25KW körüli vegyeskazánhoz, 1000l-es pufferrel, nyitott rendszerbe. Látom , hogy az ESBE VTC511-es szelepek alapból választható hőfokú patronnal vannak szerelve. Melyiket tanácsos elsőre választani? Gondolom az 50 vagy 55 fokossal nem lehet nagyon mellé nyúlni, ugye?
Akkor álltam vissza a vegyesre amikor a ház a korábbi napi 8-10 M3 helyett 16-20-22m+ gázt igényelt holott szinte minden nyílászárót kicseréltünk
...akkor nálam megint hajlott a tér, azt hiszem.(ebből a molyfinggal kevert levegőből napi 18m3 kellett most, a -10, -15-re virradó reggeles napokon, bezzeg a békebeli szocialista, dupla fűtőértékű (68mJ/m3) kűkemény gázból elment 50 köbméter is esetenként, naponta:-))), szigetelés előtt.
Feldolgozással kapcsolatban van valakinek valami tuti tippje? Lapra szerelni és utána darabolni, vagy láncfűrésszel egyből méretre vágni? Kinek mi jött be?
Vídialapkás körfűrészlap(mindig vigyázz, hogy ne tudjon befeszülni, arconvágod vele magad), az nem veszi zokon, ha elvágsz vele véletlen 1-2 szöget, láncfűrész szerintem felejtős ehhez.Szárítani is kell valamennyi időt, főleg ha esőverte/napszítta, inkább előbbi esetben.
Jól ég, hamuzásnál egy mágnessel összeszeded a szögeket, szezon végére lesz 5-6 kiló vasat, leadod, kapsz érte 90 forintot:-)
Ha fektetve akarod használni akkor a fűtésszerelődnek kell rá hegeszteni egy két dogot. (4 lábat, túlfolyó csonkot) Így nem látszik a szint. De láttam már olyat, hogy állítva használták kiegyenlítőnek. Levágták a tetejéről a kupolát és nem engedték tele, hanem csak félig. így nem tudott túlfolyni és látszott a szint is. Hegeszteni sem kellett semmit. Érdekes egy megoldás de működik. :)
Ha meg akarod pucolni akkor így csináld. A szigetelő palást két végét vágd le és üsd le róla, vágd végig a középső lemezt hosszában és csavard le a tartályról. Nehezen fogja engedni a purhab. Spaklival vésd le a hab nagy részét majd sarokcsiszolóba befogható drótkoronggal csiszold tisztára. Piszkos meló nagyon.
Ahogy írod ezeknek az "eldobható" raklapok nagy aránya fenyő, kisebb része nyár. Lapra szerelni nem érdemes mert időigényes. Ha az a lényeg hogy kis helyen elférjen akkor a kockák mellett vágd és utána sűrűn el tudod tárolni, ha ez nem számít akkor meg ahogy pont jól esik neked és a kazánodnak.
Értem én , de jelenleg csak párhuzamosan rá van kötve a puffer a fűtéskörre (vastagcsöves-gravitációs) így kicsit fájó lenne a 95 fokos öntöttvas radiátor.
Egyébként van kazánvédő ,keverőszelep két keringető ,rex-ek ,digi termosztátok, digi hőmérők(a vezérlést kell még összeraknom) csak most a faék verzióról volt szó vagyis hogy tudva hogy kevésbé komfortos és nem használja ki a puffert rendesen de viszont áram és mindenféle okosság nélkül is működik úgy hogy kevésbé van fojtva a kazán mert megy a meleg a fűtésbe és a pufferbe egyszerre vastag csöveken.
Már meg is beszéltük, hogy ha nem lesz ilyen esős/havas idő akkor elhozza egyik nap meló után.
Amúgy nagyon rendes a főnököm, Ő tényleg megbecsüli a normális alkalmazottakat és ott segít, ahol tud.
Azt mondta, hogy megkérdezett 3-4 céget, akik raklapok gyártásával és javításával foglalkoznak, hogy nem vinnék e el ingyen őket és egyik sem hajlott rá. Egyik cég azt mondta, hogy ha fizet nekik 200ft/db áron átveszik.
Már azt tervezgette, hogy felteszi netre a hirdetést ingyen elvihető, még szerencse, hogy megkérdezett előtte.
Igazából azért nem tudtam, hogy jó lenne e tüzelőnek, mert mi szinte mindig keményfával fűtöttünk és ezek nagy része ránézése is fenyő.
Amúgy megnéztem és volt benne pár eu raklap amik, már eléggé hiányosak voltak. Ha javíthatók, akkor megpróbálom eladni őket javítás után, hátha kapok érte némi pénzt.
Nem tudom mennyi fog majd elmenni naponta ebből, de nem hinném, hogy 2x annyi, mint a keményfából. Ez azért lenne fontos, mert a fatárolónkban kb. 2-2,5 évnyi fa fér el.
Feldolgozással kapcsolatban van valakinek valami tuti tippje? Lapra szerelni és utána darabolni, vagy láncfűrésszel egyből méretre vágni? Kinek mi jött be?
Szeretném a földszinti kört leválasztani az emeleti körről, mivel az emelet eltérően kéri a meleget, mint a földszint, de ha kell a csapokkal újra egy körként is tudnám üzemeltetni.
Mellékelek egy rajzot, a fekete színű a meglévő bekötés, a piros színű a tervezett bekötés.
Kérdezem szerintetek jó-e az elképzelés, ha egyszerre megy a két szivattyú, azok is megfelelően
Üdv, szerintem is mondj igent :D nem hinném hogy eu-s raklapok, de ha van közte, akkor javítsd meg, 1500 forintért beveszik ha jól emlékszem, annyiból meg több tüzetőt tudsz venni, mint amennyit kiad egy raklap :D nekem 3500-ért vették vissza a raklapokat, vagyis hát annyit számoltak fel érte, gondolom sokan megtartották... én pl. vettem is, tüzifa alá első osztályú, nem fog vizesedni a fa, meg még szellősebb is lesz a rakat.
Van köztetek olyan aki használt raklapokkal fűt? Ha igen milyen tapasztalatai vannak? Esetleg ellenvélemény is érdekel, hogy miért nem jó.
A munkahelyemen hegyekben állnak a használt raklapok és ma a főnököm, mivel tudja fával is fűtünk, megkérdezte, hogy nem kellenek e, mert neki fizetnie kellene az elszállításért és inkább odaadja, ha kérem. Még el is hoznák hozzánk.
Igen,ez történik. És ezért is ajánlott a magasabb patron berakása.
De az alap kérdés az volt,hogy miért nem lehet 50 fokossal használni ha pufis a rendszer.
A választ azzal kezdtem,hogy lehet használni 50-el,csak nem olyan jó. (lehet itt abba is kellett volna hagynom a választ,mert nem sikerült a "magyarázat" valami közérthetőre)
Nekem így működött évekig, a kazánnak nem lett baja.
Ha félsz akkor érdemes berakni agy kazánvédő szelepet (20ezer +szerelés) ez megakadályozza , hogy túl hideg víz kerüljön a kazánodba.
Ha az egyszerűbb megoldást választod akkor a merülőhüvelyes kapilláriscsöves termosztátot javaslom. A kazán hőmérője helyére dugva az érzékelőt . ezeknek csak pár fokos a hisztérzise (kapcsolási érzékenység)így ha 60 fokon indul akkor 57 fokos víznél már ismét leáll, tehát nem hűti vissza a kazánt.
Egy KZ3-as kazánt használunk keringető szivattyúval. Jelenleg nincs semmi termosztát. Begyújtás előtt mindig bekapcsolom a keringetőt, majd mikor már nem rakok a tűzre lekapcsolom. Viszont szeretnék beszerezni egy csőtermosztátot. Ha a víz eléri a 30-40 fokot, akkor bekapcsolja a keringetőt. Viszont van egy félelmem. Ha a kazánnál a víz eléri az adott hőfokot, a rendszer másik vége pedig még valamennyivel hidegebb és mikor rákapcsol a keringető, a hőmérséklet változás nem fogja elrepeszteni a kazánt?
Érdekes módon most kizárt pufferrel , kikapcsolt keringetővel is átforog a kazánvédő (forró a cső) nyilván csak részlegesen működik mert melette ott a 2"-os nyelves párhuzamosan.
csak keringető:) de azok szinte álladóan fix fokozaton mennek, a puffertöltő is 3-on...
huzatszabályzás sincs, a primer ajtó ki van nyitva résnyire és kész
nem kapcsol semmi semmilyen füstgázra és előremenő hőfokra, full manuál minden, még a puffertöltőt is kézzel kapcsolom:) bár annak van csőtermosztát, de nem használom
(valamelyik nap megszaladt a drága, mert elbambultam, 105-110 foknál azért már bugyogott, de itt az élő példa, hogy ha van vtc-d, akkor nem gravitál el rendesen. és a forrástól sem véd semmi. nyitott rendszer, ergo nem vészes a dolog
Mert nálam is úgy van kötve hogy vész esetén tudjon gravitálni, de nem szeretném a felfűtés alatt végig hideg visszatérővel járatni a kazánt, mert drága évente újat venni.
Nincs elektronika ? Keringető sincs? Huzatszabályozás sincs? Nem szalad meg a kazán ?
Én most szigetelem a puffert és gondolkozok a gravitációs üzemen keringető nélkül , bár nálam tesztüzemben egy idő múlva 70 foknál zárt a huzatszabályozó hiába van 2" cső.
A frissen vágott nyarat nem gyújtod meg, azt garantálom neked. Amikor hasogatod szét, még fröcsögni fog belőle a víz. Minél előbb darabold fel. Viszont nagyon gyorsan szárad, ha megfelelően feldolgozod és tárolod, ősszel már nyugodtan fűthetsz vele.
3, azért mert neked nincs, még nem jelenti azt, hogy tudod mennyit jelent
4, visszaolvasva látható, hogy mindenki, aki később rakott be pufit, csak áldani tudta
ha valaki tényleg a faéket szeretné, azt is lehet. nálam van pufi, de nincs elektronika és semmiféle szabályozás/vezérlés. úgy is mondhatnám, hogy fészliftes faék:) viszont naponta 1* gyújtok, a kazán nincs fojtva, megy fullon, 3-4 óra alatt tele a puffer és megy a lakáskör is
Üdv ! Maradjunk annyiba,hogy a beépítendő Vtc hőfoka elsősorban a kazánba visszatérő hőfokát fixálja,mivel a kazán dT-je folyamatos változáson megy keresztül a felfűtés teljes idején !:-) A kevesebb fa is van emlegetve ,ott már belép a kazán hatásfoka ami megint sok ismeretlenes/összetevős feladat,és annak eléréséhez bizony a megfelelő mennyiségű fa elégetése szükséges Vtc patron hőfokától függetlenül !:-)
Lehet azt,csak nem telkesen ésszerű. Ha 20fok DT-t tud a kazánod akkor 50-es patronnál 70 fokra fűtöd első körben a pufit és utána mikor az egész átmelegedett utána 90-re, ami meg már azért odafigyelős,hogy ne legyen gond. Ha 65-ös van benne akkor az egészet egy menetben 85-re fel tudod nyomni nem kell második adag.
Ezt általában akinek van kitapasztalja,hogy egy töltet meg 2-3db fa és megvan egész keresztmetszetében a 85fok.
Elvileg kevesebb fával megvan a 85 így mintha egyszer átmelegíted az egészet 70-re és utána még fűtöd,hogy 91 legyen.
Akkor miért nem lehet az 50 fokos patront használni, akkor az 50 fokos vizet is ki lehet venni a kazánból, vagy nem jól gondolom? Nekem is 50-es van benne.
Puffernél kezdek arra hajlani, hogy vízszigetelem a kazánház sarkát, aztán fokozatosan felhúzok két falat, maximum 1,4 méteres kocka szépen elférne a kazán mellett...
Tavaly alig volt mínusz, az ideire leszek kíváncsi, mert ha ilyen hidegben áthidal egy napot, akkor lesz kocka puffer...
Kezdeni kellene valami találgatós játékot, mert szerintem melegebb időben több fa fogyott, mint ami indokolt lenne... mitől lehet? :) mi okozhat ilyen gondot? Kémény tisztítóajtaja ezúttal zárva van...
Ott művészet nem kátrányt gyártani ,mert nem öntvény rostély van ,hanem vízrostély ami így is nagyon hűtheti a tűzet,mert folyamatába kapja a hideg visszatérőt a kazán !:-)
Nem igazán..Mióta a Bar.szab-ót használom ,már sikerül a felülről begyújtás,nem harapja le a nagy huzat,a gyújtósról,a lángot...
Ja a kazán hőcserélőin,a korm már olyan színű,mint a hamu,az oldalán és alján meg kezd a kátrány pikkelyeződni,mint a hal,meg már nem csillog,hanem fekete por színű! de nem értem mitől?
Ha bezárom a bar. szabályzót,akkor van 450 fokos füstöm a kazán pillangója után 30 cm el mérve..A bar.szab. a kémény falába van,kb 60 cm rel feljebb a kazán füstcsövétől...Ha kinyitom a bar. szabályzót,a beállított értékkel,ugy csak max 340 fokos füsthő megy a kéménybe bele...12M magas 6 téglás...
Idén kap majd 160 as 6 méteres saválló kéményt a kazán,ja és min.40 fokos kazánvédőt....Nem akarok reckérozni evvel a nagy tégla kéménnyel....Gondolom a savállónak nem árt majd a bar.szab..
Üdv ! Szerintem ha ennyi a füstgáza ,akkor az ki fog találni ,nem tud a barometrikussal annyit visszahűteni,és a kátrány nála a kazánba termelődik, a" kvázi" vízrostélyos öntvénykazán jóvoltából !:-) Kazánod amúgy hogy "teszi"a dolgát?(Burnyt)
Most járok a puffer felfűtés utolsó fázisában. 170 fokos kilépő füstnél82 C alul felül. ez kb 1/2 -3/4 óra múlva mire leesik 10 cra a fústgáz 88-90 fokos lesz
Egyébként egyszer felmásztam meg mértem.A kazán prospektusban megadott 240 fok 6 méteres kéményt feltételezett. így adott meg 240 C-ot de ez 10 m-nél már 340 lett és így működik jól a kazánom.
Van /volt olyan olvtárs ,aki ezt valaha is mérte,hogy mennyiből mennyi lesz ,mivel ez is sok ismeretlenes dolog, ami sok mindentől függhet ! Nekem szerelt kéményem van 10 m ,szerintem 50-100 c foknál többet nem hűlhet(ez csak tipp),de nem lehetek messze a valóságtól !:-)
A háromszáz feletti füstgáz az elégséges kéne legyen ,hogy a kéményed ne kátrányosodjon!:-) Mi újság kazánvédő ügyben ......??Gondolom az nincs ,van viszont az öntvénykazánba kátrány helyette !:-)
Tegnap normál üzemmódban használtam a kéményt és a kazánt, kb20 kg nyárfa az egész rendszert 56 fokra bírta felnyomni,ez 2 jó vedér 14L-es nyárfa volt!
Ma csak 1,5 vedér nyárfa,de kinyitottam a Bar.szabályzót 18mBar érték beállítással és 70 fokra nyomta föl a rendszert...Ennyit tesz,ha nem a nagy kémény szívja a tüzet,hanem egyenletesen ég??
Nagyon tönkre verem így a falazott kéményemet,ja a füsthő Bar.nélkül max 450 fok,,Bar.-ral csak 340 max és míg ég a fa,310-330 fok között stagnál.....Adjon már vki tanácsot vagy véleményt.....köszönöm...
Egy ugyan az a komplett rendszerünk ,és Én is szeretem megtölteni rendesen az amúgy nagyon kicsi pufim !:-)Gázt főzésre/fürdésre használjuk kb havi 30 m3.
Aki a múltban él olyan mentalitással, nagyapámnak is jó volt nekem is jó lesz, azt nem győzöd meg.
Nem is akarom.
Azokat akiknek az igazi fűtés a cserépkályha, nem győzöd meg. Pedig a cserépkályha este meleg reggel hideg. Lakásban van 8-10 fokos hőingadozás.
Tudom, abban nőttem fel. Reggel hideg volt. Pedig vályogház, fafödém, ahogy az ősök megírták a nagykönyvben.
2 évig laktunk apósoméknál, kocka ház radiátor vegyesfűtés.
Ez kb dettó, mert este volt begyújtva, gravitációs rendszer. Valóban elég volt napi 1-2 töltet, csak meleg nem volt a házban. Mióta gáz van , ugyanez van, mert "gázzal nem lehet úgy felfűteni a lakást mint vegyeskazánnal." Miért nem? "Mert akkor nem tudjuk kifizetni a gázszámlát"
Nálam már padlófűtés van, és egyenletes hőmérséklet.
Ezt valóban nem lehet megvalósítani őskori elavult rendszerrel, csak egy korszerű agyonkomplikált rendszerrel lehet megoldani. /Igen szöcske a hőszivattyú és napelem is agyonkomplikált./
Nálam alapból két termosztát van . Egy vezetékes a cirkóhoz és egy rádiós a vegyes(pufferhez). A gáz az elmúlt 2 évben nem kapcsolt be Ki kell tapasztalni mi az a pont amikor még rá merek dobni egy utolsó hasábot.Most már 95 fok környékéig merem fűteni a puffert. (mellette azért van 1-2 vészmegoldás)
Erre azt mondom már (lassan) kényelem. A VTA (45-65) hőfokát sajnos a külső hőmérséklet függvényében nekem kell tekergetni. Nem is tudom hogy élem túl??? Egyébként a leg izgalamasabb a jövö évi fa beszerzése összevágása. Imádom
Üdv ! Én még nem is a meló miatt tartom nehézkesnek a "csak" vegyes kazánt,mert ha megszakadsz sem tudsz egyenletesen fűteni vele ,mert vagy meleged van vagy reggel hidegbe kelsz,v x + variáció,de komfort az kevés,ami az idő múlásával azért nem annyira nyerő,pedig az előzetes meló ugyanannyi , "csak"közben egy pufid van pluszban, ami mindjárt nyerővé teheti ezt a "munkás"fűtést, amit mi ráadásul szeretünk is csinálni minden nyűgjével együtt !:-)
Sőt a legjobb volt a barlangban ahol a középen rakott tűz köré ült a család. (VICC VOLT)
kb 38 éve fűtök vegyessel, illetve olajégővel szénnel fával. (pár évig gázzal) régen volt egy állandó minőségű szén megfizethető árakkal. Jött az olcsó olaj vége lett azt tankolták a traktorokba is. Jött a gáz vegye-vigye mindenki , leáldozott az olajkályháknak olaj kazánoknak, Fűts olcsó gázzal rengeteg van. Volt egy darabig aztán mocskosul elkezdett drágulni és a fűtőértéke jelentősen leromlott. vegyes kazánom akkor is volt . Évekig gyüjtögetett fahulladék elégetésére. Persze ez akkorra csont száraz volt.Akkor álltam vissza a vegyesre amikor a ház a korábbi napi 8-10 M3 helyett 16-20-22m+ gázt igényelt holott szinte minden nyílászárót kicseréltünk.És itt kezdődött az a gond hogy hány éve száradt fával kezdek el fűteni. Gyakorlatilag 2 éves teljes mennyiséggel kéne rendelkeznem.Aztán a másik kurva nagy gond hogy közben öregedtem 301 évet és a tököm se jár le óránként a pincébe, nem rakok még rá éjfélkor hogy reggel ne hidegben keljek fel, és nem megyek le reggel 5 kor hogy 8-ra ne fagyjon be a seggem. hát kb ennyi
Úgy veszem észre,hogy akinek nincs puffer tartálya az már nem is ember.Pedig az őseim is én is és a fél település e nélkül fűt.Mindenki megelégedésére.Picit többet kell vele dolgozni de működik.Van aki hely hiány van aki anyagiak miatt nem tudják bővíteni a rendszert.Szerintem 1 köb.m fával kell több és meleg van mindenhol.Ha a család, ahol több generáció van ez nem lehet probléma.Nem is beszélek az ilyen kapcsoló, olyan olyan retesz 8 fajta hő kapcsolóról.Túl van misztifikálva az egész. Múltkor voltam három településsel arrébb egy ismerősnél,Új ház, gáz nincs,Vegyes tüzelés.A kazánház úgy nézet ki mintha a NÁSÁnál lennék.Kiderűlt, hogy ugyan annyit tüzel el, mint én az egyszerű ember,igaz 13 nm-el nagyobb a háza. De viszont szigetelt.Tehát,ez az egész, amit itt olvasok egy két embertől agyon van variálva .
Puffer nélkül a kazánvédő azt fogja eredményezni hogy ha alacsonyabb a vízhőfokod mint a kazánvédő akkor csak a kazánt melegíted, szaggatottan fog működni a szivattyúd . Azt hiszem ez az 5. telem mióta megcsináltam puferrel stb. mindíg lehetne rajta finomítani ,mindíg vannak olyan külső tényezők, szél, légnyomás változás egy roszabb minőségű fa ami azonnali beavatkozást igényel az ideális égéshez. Ha még egyszer hozzákezdenék csak faelgázosítóba gondolkodnék.
Üdv ! Figyú nem Te vagy a hibás ,mert pufi nélkül a vegyes kazános fűtést normálisan/komfortosan szinte lehetetlen üzemeltetni ,vagy a kazánházba kell/kéne születni/lakni !:-)És a visszatérőd ha oda születtél ,még akkor kátrányosodhat a kb 20-30 c fok körüli visszatérő víztől,feltételezve hogy kb egy 50-60 c fokos vízzel kitudod fűteni a lakásod !:-)Ezért minél alacsonyabb hőfokú Vtc szelep(45-50 c fokos) beépítése javasolt,ami kicsit javít a kazán belsejébe uralkodó állapoton !:-)
én ezzel úgy vagyok, hogy aki nem lusta begyújtani, fűteni, az ne legyen lusta este/éjszak kimenni és a láncost bezárni... vagy hűti a kazánt, oszt jónapot:)
vannak egyébként a lustáknak is megoldások, kicsit visszább (múlt héten?) volt róla szó, képekkel dúsítva
na meg az örök klasszikus belimo-s megoldás
hozzászólást 500-ra, aztán ctrl+f, majd beírni: huzatsza vagy belimo
Ha nagyjából jól tüzelsz ,akkor azért olyan mennyiségű kátrány nem keletkezhet ,amit a következő begyuttás le ne vinne/szárítana :-) Azt azért túlzásnak tartom ,hogy mosószeres vízzel mosogasd/mosogassam a kazánt,és a kaparó is lehet jó éles ,mert ha problémát tud okozni a min.4mm-es kazánbelsőnek ,akkor az bili lemezből készült !:-)
"Tehát fojtott égés van alacsony visszatérő vízhőmérséklettel..."
Ezért gondoltam a kazánvédő szelepet, vagy hülyeség az alacsony visszatérő miatt ezt beépíteni?
"Kisebb adag fát kellene tenni többször, megpróbálni úgy adagolni a fát, hogy a huzatszabályzó ne működjön. Mondjuk beállítanád vész esetére 95 fokra. "
Reggel és este gyújtok be úgy, hogy lehetőleg mire lezár a huzatszabályozó, egy izzó fatömeg legyen a kazánban. Persze, nem mondom, hogy ez mindig előírásszerűen sikerül. Ha lezár, adok neki másodlagos levegőt és az alsó ajtómon is van egy csavar, ami annyira be van tekerve, hogy kapjon azért onnan is levegőt annak ellenére, hogy az automata lezárja az alsó ajtót. Ha újra szükséges rátenni, sosem pakoljuk tele!!!
Sokan azt hiszik milyen jó dolog, pedig mást se csinál, mint lefojtja a tüzet, ha a kazánvíz elérte a beállított hőmérsékletet.
Tehát fojtott égés van alacsony visszatérő vízhőmérséklettel, így nem csoda , hogy van kátrány. Ennek nagyrésze azért kerül a kéménybe, mert mikor lefojtja a huzatszabályzó , nagyon alacsony lesz a füsthőmérséklet.
Jó dolog a kazánvédő, de az alacsony füsthőmérséklet ellen nem véd.
Kisebb adag fát kellene tenni többször, megpróbálni úgy adagolni a fát, hogy a huzatszabályzó ne működjön. Mondjuk beállítanád vész esetére 95 fokra.
Tudom, de nem tudok mit csinálni vele. Ahogy írtam az előbb is, nem bűzölögtetem a kazánt. 50 fokos vízzel indul a keringető szivattyú, és a huzatszabályozó is úgy van beállítva, hogy 70-75 foknál zár le és ezt tartja is szépen, egy kis másodlagos levegő adásával. A fám száraz (mérem) és a huzat is megfelelő. Akkor lehet hogy nem kellene megvárni a kazánvédő beépítésével a következő szezont? Vagy engedjem még feljebb, 80 fokra a vizet?
A kémény az alacsony hőfokú égés miatt kátrányosodik.Ami ugye az alacsony hőmérsékletű kazánvíz miatt van. A kémény, ha a tetején 60 fok környékén van a kilépő füsthőmérséklet nem kátrányosodik el. Méterenként kb 15 fokot hül könnyen kiszámolható mi az ideális kazánból kilépő füst ideális hőmérséklete. A kazán gyártók az ideális kilépő füstgáz hőmérsékletet laborkörülmények közt adják meg.
Inkább úgy mondanám, hogy a keringető szivattyú menne 40 fokig. Kátrányom sajnos mindig van, hiába a jó huzat + száraz fa. Igaz csak egy nagyon minimális réteg marad, ha kihűl a kazán, 1 mm sincs. De fekete. Inkább a kéményben szarabb a helyzet, mióta hideg van. Nem volt időm leszigetelni a fagyok előtt a padláson mert lebetegedtem és ott most eléggé randa a helyzet belül. Na de majd kap Konnixot, aztán ha kiszáradt majd kiseprem. Még másfél szezon, aztán talán tudok profibb rendszert építeni, puffer tartály, jó kémény, stb. Addig ezzel kéne optimalizálni, amennyire lehet.
Automata huzatszabályozóm van merülőhüvelyes termosztáttal. Nem szoktam manuálisan lefojtani a kazánt. Esetleg olyat szoktam, hogy ha már leég (tehát nem kell oxigén az égéshez) akkor kiakasztom a láncost, hogy lassabban hűljön le a rendszer.
Közben az jutott eszembe, mi van ha befűtésnél 50 fokra állítom a termosztátot (hogy ne legyen olyan alacsony a visszatérőm), éjjelre meg leveszem 40-re?
Oké, de 66 liter forró víz megy a lakásba. Ez max 1 óra.
De gondolom úgy szeretnék megoldani, ahogy most csinálják, késő este megpakolja a kazánt, lefojtja , aztán az tart neki órákon át 40 fokos vizet, amivel szinten tudja tartani a lakás hőmérsékletét.
ha kazánvédőd lesz, akkor is indítható bármikor a szivattyú, legfeljebb a kazánban forgatja a vizet:) ha 60 fokos a patron, akkor értelemszerűen 60 fok felett érdemes bekapcsolnia
a 40 fokos vizet viszont nem fogod tudni keringetni a lakásban, hiszen 60-65 fok alatt a kazán vizét forgatod!!! ehhez valamilyen módon ki kell zárni a kazánvédőt. cserébe kevésbé hűl le a kazán a következő begyújtásig.
nagykunsági így csinálja, majd beszámol mi módon, és meddig tart ki így a kazán vize:)
Sziasztok! A következő szezonra mindenképpen szeretnék egy kazánvédő szelepet beépíteni zárt rendszerű kazánomhoz. Puffer nincs és a jelenlegi formában nem is lesz. Ha minden összejön két év múlva szeretnék majd egy "profi" rendszert kiépíteni. Most ez van, ezzel kell fűteni. Arra vagyok kíváncsi, hogy ha a kazánvédő szelep beépítése megtörtént, utána lehet-e alacsonyabb hőfokra állítani, hogy mikor induljon a keringető szivattyú. Most ötven fokra van állítva, akkor indul a keringető és ott is kapcsol ki. Így, amikor a visszatérő megérkezik sem megy 60 fok alá a vizem és utána szépen visszamegy 70-75 fokra, amit meg is tart. Szóval csak annyit szeretnék az egésszel elérni, hogy a kazán védve legyen az alacsony visszatérőtől, de mondjuk a keringetőt meg levenni 40 fokra, hogy még a 40 fokos vizet is keringesse majd éjjel. Hideg szerencsére nincs a házban hajnalra sem, most, hogy -17 fok volt sem ment le 20 fok alá a hőmérséklet reggelre (nincs szigetelésem még). Csak nem akarom, hogy egy csomó energia kárba vesszen. Remélem nem kérdeztem teljesen hülyeséget.
Nagy hirtelen polifoamot sikerült beszerezni. 15 mm vastag. Körbe is szabtam három oldalára próbának. A hőmérséklettel nincs baj, 95 fokig hőálló. Viszont a ragasztással nehezen boldogulok. Valakinek van pozitív tapasztalata polifoam ragasztásával? A legtöbb ragasztóra alapból ki van írva, hogy PE-t nem ragaszt.
Régebben a széntüzelésre tervezett kazánok esetében amolyan ökölszabályként használták, hogy a kazánban minden m2 hőátadó felület 10kW hőteljesítményre képes.
Veszel egy 150 literes HAJDU bojlert használtan a Jófogásról. Nekem is az van fent vagy 15 éve, igaz csak 120 literes. Szerintem ez a legolcsóbb megoldás.
Akartam már kérdezni a szakiktól A vegyes tüzelésű kazán teljesítményét ,hogyan mérik stb. Mert van olyan kazán aminek a tűztér mérete Tűztér (Mélység., Szélesség, Magasság)540*460*400 és 46kwatt másik gyártónál ugyan ekkora tűztér csak 35kwatt
Talán egy-ketten hadilábon állnak a gyönyörű hánymássalhangzóttudunkegymásmellépakolni lengyel nyelvvel, így magyar leírás nélkül majdnemhogy kínai :D
Van rajt valami vezérlés, meg egy ventillátor, tehát lehet hogy faelgázosító? Vagy túl szép az ára ahhoz?
Olcsó, ami lehet hátrány is, de súlyra megvan, és jónak is néz ki :)
1,7m2 fűtőfelület az így passz, más majd megmondja jónak számít-e, tippre nem rossz az sem. Mondjuk egy rajz nem ártana róla, de így elsőre szerintem nem lehet olyan rossz ;)
azért került volna föld alá, mert akkor a felszínen nem foglal helyet és mehet rá a fólia. ez eddig rendben van, de ne olyan anyagokkal szigeteljen, ami tökéletes hőelvonó...
de sebaj, majd szöcske kihasználja a kontinentális felmelegedést:D
egyébként meg remélem hogy visszajön majd, mert piszkosul kíváncsi vagyok az eredményre...
Köszönöm, na ezzel még el kéne játszani egy kicsit, mert a 4kg nem hinném, hogy reális :D (vagyis az rohadt sok ezek szerint elvileg) majd ha lesznek pontosabb adatok, akkor jobban közelíti a valóságot.
Vagy tervezem 12 órára, nekem az is jó, 35-38kw kazán gyorsan felnyomja a pufit, közben meg kap a lakás is meleget.
HA körbeszigetelem a házat, az is nyújtani fogja majd a puffer használhatóságát :)
Igen, ez is igaz. És mivel jelenleg lehül a ház 15°C-ra, így először vissza kell fűtenem 22°C-ra, a napi kg-okat ez is nyomja. Másik oldalról meg visszanyomja a puffer, mert az meg egész nap küldené a meleget...
Nem akkora baromság az a földbe tett tartály, mint elsőre látszik. Én a fólia útjait levinném 50cm-rel talajszint alá, netán magasított ágyások is lehetnének, már eleve az a verzió melegebb elméletileg, ahol földbe van sűllyesztve a normál fólia/üvegház. Árpád-kori házak, vagy előttiek mind földbe vannak sűllyesztve, kipróbálták, építettek és kifűtöttek egyet, meglepően meleg volt.
Csak rendesen körbe kell szigetelni oldalt, meg a tartály alatt én még a talaj szintje fölé is vinném a szigetelést. Most hogy fával fűti a fóliát, az egy dolog, nyilván nem spórol, meg telik rá, akkor meg már telik szigetelőanyagra meg munkásokra is. Ugyan írta, hogy annyira nem keres jól, de szerintem bőven kap annyit, mint egy kezdő mérnök, így a pénzzel nincs baja, csak mindig költi valamire :D
Azt azért észrevettem, ha másról van szó nem biztos, hogy a pozitívumokat emeled ki.
Most vonatkoztassunk el a 17 m3 -től, meg attól is , hogy volt tavaly is -10 cfok, meg +10 cfok is.
Én azt szeretném tudni: ha tavaly +5 fokban elfogyott 14 m3 gáz, idén meg a - 10 fokban fogyott el 14m3 gáz, akkor ez milyen javulást eredményezett, akár százalékban, vagy m3 ben, vagy forintban, vagy akármiben amihez te értesz.
Ennél is érvényes az a dolog, hogy ha a lakásban 1 cfokkal szeretnénk a hőmérsékletet emelni, az bizonyos % nyi fogyasztás növekedéssel jár. Az előbb felvázolt esetben ez talán épp ennek a fordítottja?
Aztán, ha ez túl bonyolult, akkor felejtős, nem akarok annyira belemászni.
Nekem épp elég ez, hogy ráadásul ez az eredmény fele kw ra állított cirkóval értem el, azonos üzemidővel.
Vagy ,ha jól belegondolok, még nem is azonos, mert a 8 kw al kevesebbet megy, és ritkábban kapcsol mint tavaly a 15 kw al.(a 15 kw al sem kapcsolgatott, hanem folyamatosan ment, mert volt itt valaki , aki azt feltételezte, tévedett:))
Aztán valaki védte Lajost, -más nickel- lehet ő volt, mondtad, hülyeség.
Én próbáltam, én vetettem fel azt, hogy miért nem számoljuk ki neki mekkora butaságot csinál, nem kárörvendve rajta.
De lehet magasabb szempontok vonatkoznak rá, és akkor nincsen vesztesége, konkrétan nagyon olcsó neki a tüzelő. És ez esetben semmi nem számít.
Kormi: úgy legyen:)
Tegnap elég fura nap volt.
Nem beszélve arról, hogy a 2 fórum szinte átfordult vegyes és puffer.
Úgy gondoltam most, hogy a kémény kivezető szakaszát (kb 1 méter) és a kazán előlapját, (ahol a hamuzó, a tűztér ajtó, és a felső rész, mondhatni füsttér ajtaja van) azt kihagynám.
Így kerülne a két oldalára, a hátuljára és a tetejére.
A vastagság max 5 cm lehet az egyik oldalon (ahol a láncos ajtó van) és a tetején, a mérők és szabályzók miatt.
Marad at 5 cm kőzetgyapot illetve valamilyen habszerkezetű anyag.
Az előbbi tűzálló is egyben, az utóbbi (ahogy olvastam az armaflex is +95 celsius hőállóságú) könyebben felrakható.
Külső fém borítást nem csinálnék, mert akkor árban összemérhető és egyszerűbb lenne egy kazáncsere.
A kőzetgyapotot valahogy körbekötve tudnám elképzelni, míg a a zártcellás habok valamilyen hőálló ragasztóval rögzíthetők.
Nem. Az a hamuzó tálca nyílása. Az előző tulaj azt a tárcsát állítgatta kézzel. Az oldalsó nyílás mindig zárva volt. Arra került fel a láncos, így a tárcsát én zárva tartom.
ja, mondjuk 5 centiset valahogy felapplikálni:) ha már a nagy lapokat az oldalán leszigeteled, az is sokat jelentene!!! azért van felület, biztos megfelel 22-es radiátorból 600*1600-nak
bár én golyónyomott alulemezből hajtogattam a bésztílre egy darabot, az sem rossz! ha meg valami lakatos ismerős tudna lemezből készíteni egyet, az kezelhetőbb lenne
azt tudtam, hogy nincs benne annyi fa, mint ami rá van festve:) de ennyire gusztustalan valaminek nem gondoltam. volt még otthon belőle, de már kikerült a konténerbe
az a baj, a lamináltról mindenki azt képzeli javarészt fa. közbemeg több benne a műanyag. szóval azzal fűteni tényleg az autógumival vetekszik. csak arra nincs fa mintázat festve, ezért nem csapja be az átlag kazánfűtőt.
lajosunk szerintem sem volt rossz ember, egyébként is te kezdted nyektetni a festékes nyílászárókkal, vagy nem ? :D
majd visszajön, beszámol, öömbódottá
(bevallom tegnapi bűnömet, hogy legyen kit ekézni! fűtés közben a kezembe akadt egy féltenyérnyi kis laminált padlódarab. gondoltam ez is szépen el fog égni... aszatkurv@!!! soha többet, olyan rohadt büdös volt, mikor újra kinyitottam a rakteret...)
Most vissza tekertem a cirkó panelján 8 kw ra. -10 cfoknál eszik 12-14 m3 t.
Mivel tavaly télre átlagos 14-17m3-t adatot adtál meg, idén viszont nem átlagost, hanem -10-re 12-14-et, ezekből azt feltételeztem, hogy ha tavaly 14-17 között szórt a fogyasztásod, akkor a melegebb napokon volt 14, a hidegebb napokon pedig 17.
Ha nem is ilyen mértékben, mint idén, de azért tavaly is előfordult -10.
A kevés pontatlan adatodból tehát azt szűrtem le, hogy
tavaly -10 fokban 17m3 körül lehetett a fogyasztásod, hisz azt adtad meg legnagyobbként.
idén -10 fokban 12-14 m3 körül szór.
Ebből következtettem arra, hogy minimum napi 3 köbméter gázt megspórol a szigetelésed.
A minimum megengedi, hogy ettől több legyen, szóval én a legrosszabb esetet számoltam neked, már aszerint is megspórolsz fűtési szezononként ha jól emlékszem 60-70ezer forintot.
Ha már ezzel megérte a szigetelés, akkor szuper.
Ha ettől többet is spórol, akkor mégjobb, hamarabb megtérül.
törölte magát, sok volt neki, hogy mindenki szembe jön az autópályán, és csak ő egyedül a helikopter :) bár erős a gyanúm, hogy itt van más néven, mert a vége felé volt egy nick, aki feltűnően a pártjára állt minden témában :)
ööö izé! a füstcsöved csappantyúja azért van, hogy "csökkentsd" a huzatot, illetve a ha leégett a rakatod, akkor lezárd a kémény felé, ne rántsa ki annyira a meleget. bár ha jók az ajtók tömítései, akkor tök mind1...
a begyújtáskor használatos csappantyú meg a kazánon található... (ha esetleg nem voltam teljesen érthető)
"Kis finomítás, füstcső csappantyú mennyire zár be, ha meleg már?
Begyújtáskor teljesen kinyit? 100 %? És meleg állapotban kb mennyire maradjon nyitva? mennyire zárjon le?
Remélhetőleg a jövő héten már tudom mérni a füst hőmérsékletét.
A primert alulról láncos vezérli, mely 70-75 celsius elérésekor zár.
A visszatérő víz ketté van osztva és a mellékágba szerelt keringtető olyan 45 celsiusos előremenő esetén indul."
begyújtáskor full kinyit, mikor meg már átmelegedett a füstcső és valszeg a kémény is egy kicsit, akkor full lezár!
én azt a láncost 90 fok felett záratnám, addig csak adja a levegőt, égjen a tűz. pontosan úgyis csak füstgázméréssel tudnád szabályozni. nálam ki van résnyire nyitva az alsó ajtó, oszt csókolom:)
80 foknál indítom a keringetőt, aztán be is áll 75-80 fok körülire. ahogy telik a pufi, akkor meg már 90-95 fok az előremenő. na most ilyenkor a láncos már lezárna, tehát a víz hőfokára állítgatni nem feltétlenül jó megoldás... mondjuk én általában mellette vagyok, figyelek rá
Egy kg fában 14-16Mj energia van, az ~4kW(váltószám Mj és kW között 3,6).Óránként 4 kg fa égetésével elvileg beviszel a rendszerbe 16kW hőteljesítményt.Ha 50% a kazánhatásfokod, akkor 8kW jut be vízoldalon a lakásba, a másik 8kW kimegy a kéményen, illetve létre sem jön a fagázok el nem égése miatt.
Óránként 8kW energia az naponta 8*24=192kWh hőmennyiség, ami 192*3,6=691Mj, 691000kJ.
Hőmennyiség(Q) számítási képlet az Q=c*m*dT, ahol c a víz fajhője(4,2kJ/kg*°C), m a víz tömege, dT a hőmérsékletkülönbség.
Puffert általában 50fok dT-re szoktak méretezni, 90-re fűtöd, 40-ig hűtöd le.
Tehát:
Q=c*m*dT
691000=4,2*m*50
691000=210*m
3290=m
3290 kiló vízbe tudsz beletenni 1 napi hőmennyiséget, ami ugye több, mint 3290 liter, a 90 fokos víz sűrűségét most nem tudom beleszámolni fejből.
A számítás bármelyik szereplője(fa mennyisége/energiatartalom, kazánhatásfok, puffer dT) befolyásolja a végeredményt, de közelítő értéknek talán jó.
Lehet tévedtem valahol, a topik fizikusai kérem javítsanak ki:-)
Végül is megértelek benneteket, talán elsőként lakatolt le engem.
De tudom, hogy olvas minket.
Egyébként nyilván egy ötlet volt a részemről, ami nem gond, ha elbukik.
Szocsi: rendben, örülök a sikereidnek. Nem parázom.
Azt azért kifejthetnéd, ha 14m3-t - gáz- fogyasztottam tavaly a +5 cfokban, az mitől egyenlő a jelenlegi 14 m3 fogyasztásommal a mínusz -10 fokban. Vagy csak a te fogyasztásod a fejlődő-spórolós, mert nálad saját magad fele hajlanak a számok. Csak másoknál nem.
Amúgy, igaz írtad, hogy ez nehezen összehasonlítható....
de a rendszerből is kéne jönnie !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! nem csak a tartályból.mekkora csődarabra van rárakva , az nem fagyott el, szét ne pukkaszd a rendszert, lehet jól működik .?
Ha lemez kazánod van abba még torlókat is tudnál könnyedén rakni.. Ja a secunder levegővel is segítenél....
Nálam,míg nem volt br. szabályzó,alig érezted nyitott kazán ajtónál,hogy forró a tűz,miután beleraktam a kéménybe sokkal több meleg tartózkodott a kazánban...Vannak a készüléknek hátránya is,a helységet nagyon ki tudja hűteni,ahova be van rakva,ja meg ha túl nagy a kéményed,6 téglás,túl tudja hűteni....Ezekkel vigyázz! Ja és ez lassítja a füstgáz áramlási sebességét a kazánból,de sokkal jobb módon mint a pillangó szelep..
Kardos olvasótársunk tartálya szerintem is tökéletesen lett megoldva.
A 10 m3 es meg egyenesen fenomenális.
Ilyen és hasonló képekkel, szakmai számításokkal kellene Lajosunknak segíteni, hogy sikeres legyen a projektje. Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be mi is a zasszonynak illetve a családunknak akarunk télen a fűtéssel a házban meleget csiholni.
A többi részlet kérdés, eltérések vannak, kinek- kinek a környezete adta lehetőségek szerint.
Mi is stresszesek voltunk a meló elött, én még mindig az vagyok, ha 96 cfok fölé megy a kazán.
Tehát legyünk megértőek, és ne a szöcsi féle trollos diesel fogyasztásokat elemezzük, hanem inkább tegyük össze Lajosnak az anyagár és energia számításokat.
Vannak itt nagy kaliberek Joe, Blue, Kardos, Nagykunsági, Kapocska, Kormi, Szummo Jano és még sorolhatnám, de szenilitásom már-már határtalan.
Azt már elértük Lajosnál, hogy a padlásra nem teszi fel a tartályt.
Most 1 méter magasság elrejtés miatt megy bele olyan költségekbe, kockázatokba, amit nem kellene megtennie. Az is köztudott, hogy a szakemberek- tisztelet a kivételeknek-eszement dolgokat is elvégeznek jó pénzért, csak munkájuk legyen. Pl. energetikusa mit számolt ki?
A tervei maradhatnak, de ne rakja földfelszíne alá. A szigetelése a tartálynak a plusz beton érzéseim szerint a tartály árának a kétszerese is lehet, és nem biztos, hogy jó lesz. Szerintem.
Szocsi picit rendszer idegen itt de, néha ír olyan dolgokat is , ami úgy-ahogy még elviselhető.
Végül is ő is azt írta, hogy nem lesz az úgy jó, de nem tudja kifejezni magát, mert szélmalom harcot vív a falujában a pet palackosokkal. Vagy az van, hogy a napelemjei mellett , ami elfedett a hó, azt a kibaxott sört sem ihatja meg igazoltan. Nem tud lemenni a kazánházba, rakni a kazánra.
Szocsi, nem ám besértődni, értsd a viccet.
Lajos meg majd vissza jön.
Én is törölni szoktam magamat, ha úgy látom jónak.
Amúgy is telihold van, lesz és ilyenkor feszültség van, napelemek nélkül is.
Szóval azt kellene csinálni ,hogy a szakemberek, nem én, versenyezzenek a jobbnál jobb ötletekkel a siker érdekében. Az időképen is versenyeznek, sőt még fogadnak is az időjárás jóslásában, és van egy emberke, aki a nyarat és a telet is pontosan megmondta félévre előre.
Tehát ,akinek van energiája, hajrá.
Véleményem szerint.
-picit unatkoztam...
-10 cfok.
Szép estét.
(aztán nyáron Lajosnál bográcsból esszük a birkapörköltet, nem rossz ember ő sem. :)
a regiszterek álltalában nem 1/2"-os csőből vannak , ha akkora a kötése levágod , és a visszatérőt beleoltod ha csak alulra tudod a két bekötést akkor rakj rá légtelenítőt
Ne szűkítsd le teljesen. Raksz rá egy csapot a csap előtt után kötöd a radiátort. Addig zárod a csapot amíg nem fogod vissza a többi helyiség fűtését, de már melegszik a wc radiátor.
Sziasztok! Létezik valami egyszerű megoldás a problémámra? Adott padlásteres családi ház vegyes-és gázkazánnal,vastag előremenő és visszatérő ágakkal.(eredetileg garavitációs volt,most már természetesen keringtető szivattyús)
A rendszer jól működik azt leszámítva,hogy a wc-ben nincsen fűtőtest csak a visszatérő ág csöve megy keresztül a helyiségen.(kb.1,5mx1,5m) A wc-n természetesen ajtó és egy kicsi ablak is van,de eléggé hideg ilyenkor sajnos.
Tudtok valami megoldást a dologra,hogy tudnánk egy kis meleget varázsolni oda is?
1962.-ben ipari tanulóként, egy napíg kellett fütenem a tanmühely kazánját.
Az oktató elmagyarázta a feladatot, én meg végrehajtottam. Tehát tuskón kellett a teher autó gumikat fejszévvel összevágni, és azzal melegiteni fürdéshez a vizet. Végrehajtottam a feladatot.
Aztán amikor bontásra került a tanmühely, találkoztam a kazán alkatrészeivel, csak találgattam, hogy mi lehet. Közös erővel rájöttünk, hogy a kazán földi maradványai. Teljes járat rendszerek voltak véglegessen begyógyulva, a sok kátránytól.
Lényegében a cikk a nehéz anyagi helyzetre vezeti vissza a szemét égetést. Én konkrétan egy embert ismerek akit rádobja a szemetet a kazánra. Kőműves vállalkozó. Szép ház, szép autó, nyaraló, motorcsónak minden ami kell csak sajnos agya nincs, pedig így is úgy is kifizeti a szemétdíjat, ha semmit nem rak a kukába akkor is, de neki jobban esik elégetni.
Ha a lignitről meg mindenki tudja, hogy a legszennyezőbb tüzelő akkor talán be kéne már végre tiltani a lakossági felhasználását. Légvonalban kb 100m-re van egy böszme nagy ház s ebben a hidegben a kéménye 7/24-ben tolja a szart. Még szerencse, hogy ritkán hozza erre a szél.
Igen az is jó lehet. Volt nekem is egy házi barkács verzióm, de leszedtem mert akkor nem melegedett át a kémény a nappaliban. Úgy voltam vele, hogy kb ugyanazt a hatást elérem a füst pillangóval és még a nappalira is jut egy mini cserépkályha.
francba, most csak abból fogjuk megtudni, hogy megépült a földbe ásott betonnal és agyaggal "szigetelt", szakember által tervezett 5m3 puffer, hogy az ország téli átlaghőmérséklete fél fokkal megemelkedett :)
Erre senki nem tud jó választ adni, az egész a kémény huzatától függ. Ki kell tapasztalni mi az a pont ahol még jó az égés (nem dől a füst a kéményből és a víz is rendesen melegszik).
Nálam ha teljesen nyitva a pillangó akkor be se tudok gyújtani mert túl nagy a huzat. Úgyhogy nekem a begyújtástól egész addig míg intenzíven ég a tűz kb 45°-ban zárva van a pillangó, majd ezután mikor már nincs heves égés már nagyrészt parázs van, szinte teljesen zárom.
alulra vastag, aztán jöhet vékonyabb, felül egész vékony gyújtósnyi. arra rádobsz egy kocka rózsaszín gyújtóst (gázolajos csutka, ki mit szokott), meggyújtod, aztán még 1-2 marék vékony fenyőgyújtós.
füstcsappantyút értelemszerűen kinyitni :D ha a füstcső meleg már (1-2-5 perc), füstcsappantyú visszazár
a bésztíl pont fordítva, azt alulról gyújtjuk meg. van ott is vegyes mód, ritkán használom
nem, én abból indulok ki, hogy többen is javasoltuk a "pince" kialakítást, szigorúan szigetelve...
a samott az semmit sem fog szigetelni, sem a beton, sem az agyag. nekem mind1, de a legjobb szigetelő a levegő. ellenben a talajvíztől tartani kell majd. nem vagy hülyegyerek, tudom hogy meg fogod oldani, még a segítségemet is felajánlottam:)
egyébként felszín fölé lett volna érdemes telepíteni, szigetelni mint az állat, aztán csőkígyó mehet a talajba...
hozzáférhető, kötőelemek és hőmérők javíthatóak/cserélhetőek stb
Kedves Ízeltlábú!Nem nagyon szoktam írogatni,inkább csendes olvasó vagyok,de amit te művelsz itt az kritikán aluli!!!Nem akarsz inkább levetkőzni és vigyázni a ruhádra?Unalom ellen kiváló elfoglaltság ahelyett hogy itt osztod az észt!
én csak örülök neki, ha felfűtöd az egész földet az 5m3 tartályoddal, akkor az én hőszivattyúm sokkal gazdaságosabban fog üzemelni, mert melegebb közegből dolgozhat :D
Mivel szeptemberben koltoztunk ide. Igy sajnos nem volt elore vasarolt kiszaritott tuzelo. Hasitott cser valoszinu idei vagas. Sajos magas a nedvessege(25-30%). Melle fa brikett es papir a begyujtashoz. Jovore mar lesz szarazabb, de most ezek a feltetelek. Termeszetesen minden jo tanacsot szivesen fogadok.
a talajvíztől hogyan fogod elszigetelni az 5m3 tartályt? a víz sajnos elég jó hővezető, nem csak a fóliasátor lesz ott fűtve, hanem az egész környék, kivéve, ha csak 20 fokos vizet tervezel a tartályban tárolni...
szóval ez akkor működik, ha a gödröt kibetonozod, víztől szigeteled, azon belül hőszigeteled. Ha a fóliát fűteni akarod, akkor a tetejére ne tegyél hőszigetelést, csak alulra és oldalra. de ez azért nem lesz olcsó. Ha meg csak bevágod a földbe, akkor gazdaságos nem lesz.
Nalam is ilyen a rendszer. 22 foknal nem is szeretnek melegebbet. De ez a homerseklet jo lenne minel stabilabban. Mi lehet a jobb kazannak? Allandoan pakolni vagy ujragyujtani? Mert a 60 fokos viz fenn tartja a homersekletet, de valoszinu jobb lenne a kazannak a magasabb uzemi homerseklet. Puffer még nincs. De tervben van.