Reményeim szerint ez lenne a helye annak a nemzetközi makroökonómiai diszkussziónak, amit már évek óta folytatunk különböző topicokon egy pár emberrel, és amely megérdemelne egy saját topikot. Valamint nagyon remélem, hogy a társalgás hamar eléri azt a szintet, hogy a topik bekerülhet a Polgazd Fórum védett keretei közé.
Az itt megvitatandó témák közé sorolnám pl az amerikai hitelválságot, és a nyomában kibontakozó recesszió gyanús folyamatokat, Kina, Ázsia emelkedését és esetleges bukását, a világméretü erőforrás, energia és élelmiszer inflációt, a tőke és pénzpiacok folyamatait, a fentieket befolyásoló geopolitikai eseményeket, stb
Nem örünék annak viszont, ha magyar aktuálpolitikai témák jönnének fel, valamint a hitelpénzrendszer vagy a derivativ, opciós piacok eredendő gonoszságáról szóló fejtegetéseket sem szivesen olvasnék itt.
csak annyit, hogy a németek soha többet nem követik el azt a hibát, hogy egy "Hitler" -hez hasonló alak megkaparintsa a hatalmat. Ahogy elnézem, most is van nekik fedezetük arra, hogy ne a "fegyver gyártásra" koncentráljanak. A legutóbbi problémát is 1 millió új K+F munkahely megteremtésével oldották meg. Istennek hála, saját "autó gyártásuk" is van. Ha csak a hazai igények kielégítésével kezdik meg a foszilis energia hordozók kiváltását, máris megoldották a hazai "recessziós" problémát. Ha a német gazdaság pörög, az magával viszi több másik ország gazdaságát is.
bocs, ahogy újra olvasom, a kínai gazdaság esetében természetesen a megrendelések csökkenése a reál gazdaságot súlytja, nem a fekete gazdaságot. ( már ott is zártak be gyárakat miatta )
A svédek már a kilencvenes évek közepén váltottak. Annak idején, amikor leállították a tank hajó gyártást, (még világ elsők voltak abban a műfajban, de már látták, hogy Japánnal nem vehetik fel a versenyt) a szerkezet váltást előre kidolgozták úgy, hogy mindenkinek munka lehetőséget biztosítottak. Azok a családok, akik vállaták, hogy ennek érdekében elköltöznek addigi lakóhelyükről még támogatást is adtak ( különben ezt a támogatást azok a külföldiek is megkapják ma is, akik a hiány szakmákban települnek le és vállanak munkát) Nekik több eszük van mint nekünk, mivel mi drága pénzen kiképezzük itthon a szakembereinket és nem biztosítunk nekik itthon megfelelő szintű munkát, így itt hagynak bennünket. Mégha lakást is adnak a betelepült szakembernek az sem kerül annyiba, mint annak a képzése. Itt követtük el a legnagyobb hibát, az elmúlt 19 évben. Mára azt értük el vele, hogy az oktatás szinvonala is mélyrepülésbe kezdett nálunk, úgyhogy egyre kevesebb szakember kerülhet abba a helyzetbe, hogy odakinn is megállja a helyét, igényt tartsanak a munkájukra.
Az arabok és a többi olaj exportáló ország is jobban járna, ha a mostani olajból származó profitjuk egy részét az új energia hordozók fejlesztésére fordítja, ezzel meghosszabítják a profit képző tevékenységük folytatását. Az olaj készlet véges és egyre drágábban lehet majd azokat kitermelni, a felhasználókhoz eljuttatni. ( erre már topicot is nyitottak a fórumon, ajánlom figyelmedbe. -abban a topicban már évekkel ezelőtt leírtam erről a véleményem-)
ja, a másik ország, ha még emléxel erre a hitleri német ország volt. Az eredményét ismered legalább? Ne kövessük el újra ezt a hibát ( a németek biztos, hogy nem mennek be mégegyszer abba a "zsákutcába".)
Az EU piacait is elárasztották az illegális termékekkel. (itt most, nemcsak az ázsiai, hanem a nálunk is ismert "nyomott áron" forgalomba hozott "lejárt szavatosságú" termékekre is gondoltam.). Minez, korrupció nélkül nem történhetett volna meg. A legelső és legfontosabb teendő, a korrupció elleni védelem megszervezése. Ezt akár már hétfőn is megtehetik.
A jelenlegi válság a kínai gazdaságot is vissza veti és azt már ők is látják, hogy nem a reál gazdaságot, hanem a fekete gazdaságot sújtja leginkább, tehát az ő érdekük is a piac megtisztítása. Ha ez megtörténik, akkor újra termelni kell az európai minőségi termékeket, aminek piaca is lenne. ( emlékszem, amit már más topicokban is írtam annak idején egy "Salamander" cipőt hat évig is hordtam ( eddigi legkényelmesebb cipőm volt ) most is van olyan cipőm, amit húsz ével ezelőtt vettem (alkalmi, de kényelmetlen, azért még tartós) Ma, egy köép árkategóriás cipő, - 15 - 20 ezer forint között jó, ha két szezont kibír ) Gondol bele mekkora poicséklás ez az alapanyagban, az energia hordozókban , nem beszélve mekkora kizsákmányolása az élő emberi munka erőnek. Ha ebben az ütemben pazaroljuk a természeti kincseinket, akkor teljesen elpusztítjuk az unokáink elől az élet teret. Tanuljunk meg végre takarékoskodni a természet adta kincseinkkel.
Amit az USA-nak javasoltam a recesszió elkerülésére, az európai autó ipar számára is megoldás jelenthetne. ( az európai körülmények még ideálisabbak is lennének erre. ) A foszilis energia hordozókról folyamatosan áttérni más, alternatív meghatású autókra, a vasúti árúszállítás fejlesztése az EU-ban 15 éves távlatban, az EU-ban is lecserélhető lenne a járműpark 85%-a . A most "favorizált " két gázvezeték építés teljesen értelmetlen. Legalább az egyiket le kell állítani és azt a pénzt a "foszilis enerdia hordozók kiváltására" fordítani. Egységes energia törvényt kidolgozni az EU-ban. Miért nem használja ki az EU. az ár-apály erőművek adta lehetőségeket? A táv vezeték hálózat már össze van kötve EU.-s szinten. Ha csak ezt a két dolgot elkezdenék, akkor máris nem lenne "recessziós hangulat" az EUban.
Az újraszabájzott globális gazdaság kidolgozásában sem az IMF, sem az EU-ból Almunia és "szakértői" csapatára nem merném bízni, mert abból semmi jó nem sülhetne ki.
Hiszen éppen az a baj, hogy mindenki nyakig ül az adósságban és nem tud többet fogyasztani. De nincsen is hova, nem kell több 300 m2-es ház az USA-ban, nem kell több SUV. A meglévő megtakarítások viszont a felső 1%-nál vannak ill. Kínában és a Közel_keleten. Ők nyilván nem fognak lemondani róla és többet fogyasztani már nem tudnak ill nem akarnak.
"valószínűleg fél éven belül, 10 -20 ország is bedőlhet"
Nagyon optimistán itéled meg a helyzetet. Ha sürgősen nem rendezik a Globális gazdasági szabályozókat , sokkal több ország fog bedőlni a válság során.
Viszont, ha azok az államok amelyek rendelkeznek saját "tőke tartalékkal" (nyugdíjalapokkal) és azokat felhasználva elindítják ezt a gazdaság élénkítő folyamatot az a csődbe jutott államoknak is hamarább lehet kiút, mintha ezt nem tennék. ( a 29 -es válság után melyik két ország választotta a "termelés fokozását" a válságból kivezető útnak? remélem, most több ilyen ország lesz és nem fegyvereket fognak gyártatni az emberekkel)
Már megkérdeztem, most újra megteszem. Szerintetek mi az oka annak, hogy a svédek egyedül 200 milliárd €-s gazdaság fejlesztő csomagot indítanak? miből is? ők, miért nem "válságról", hanem fejlesztésről gondolkoznak? ( az IMF-nek 200 milliárd $-os pénzügyi alapja van? a kettő között, nem látsz ellent mondást? )
Nincs kiút. Amit leírsz, az egy évtizedes program lehetne a világnak. A gond viszont akut, olyannyira, hogy valószínűleg fél éven belül akár 10-20 ország is bedőlhet. Vagy több.
mert 2001-2002től indult be az a monetáris politika ami feltrántotta a forintot a mostani értékeltségi szintre, de szerintem ennek most vége van, és a forint, meg mellesleg a többi KKE valuta is be fog zakózni, és visszatérnek oda, amit a külkermérleg, az devizaeladósodás + jegybanki kamatok nélkül érnének
Nem tudom, én a pénzem zömét nem akarom kockáztatni, forintban akarom elkölteni és kibaszottul jó lehetőséget látok abban, hogy 5-6%os reálkamatokkal dobál meg a jegybank. Már kétszer nagyon jól jártam igy, egyszer 1995ben másodszor pedig 2002-2005 között.
Szeritnem az a 250 forintos szint kezdettől fogva egy pozitív irányba eltolt szint volt, ami nem is jelentett egyensúlyi állapotot, a kelleténél erőseb forint könnyen közrejátszhatott abban, hogy 2005 óta lassul a magyar gazdaság, és előtte sem tudott úgy felpörögni mint a többi régiós
( a lengyelek pl nem csináltak struktúrális reformokat mint a szlovákok, mégis volt náluk 7%ot meghaladó növekedés)
Szerintem az eredeti egyensúlyi reálárfolyam valahol 290-320 körül lehet, az exceles "modell" szerint a 2000es euróárfolyamnak ma 350 forintnak kéne lennie az infla reálfelértékelődése nélkül
ráadásul a 11.5%os kamatból legalább 4-5% arra kell hogy ezt a fenti rést a nominális és egyensúlyi árfolyam között fenntartsa, ami viszont a megváltozott körülmények között nem fog menni, mert most a valutaválság esélye nem 1-2% és a távoli jövőben lehetséges, mint az volt 2002-2007 között, hanem több mint 50%, és akár heteken hónapokon belül bekövekezhet, szóval a forinttal kapcsolatos árfolyameszteség a forintba befektetők számára sokkal nagyobb mint eddig bármikor, ennek kamattal ellentartani 25-30%os kamatokkal lehetne rövid távon, de azt meg senki nem hinné el, hogy ezt a kamatot a magyar gazdaság akár fél évig tudná fizetni
szerintem aki teheti, pláne ha van deviza adóssága, kezdje el diverzifikálni a bevételeit euró felé, vagy abba a valutába amiben el van adósodva, így kiküszöböl egy kockázatot
ha valakinek van megtakarítása, akkor én leginkább yenbe raknám, mivel ez carry trade valuta volt, most várhatóan felértékelődik
"A mostani dollarerosodesnel latszik, hogy az amerikaiaknak milyen oriasi osszegu befektetesei vannak/voltak kulfoldon. Szerintem sokszorosan nagyobbak, mint az europaiaknak."
És még annál is nagyobb adósságai. Az a különös, hogy el tudták intézni, hogy a dollárkövetelésekkel ne szaladjanak amerikába a külföldiek, de ők szépen behajtják kintről a saját követeléseiket. Nyilván az USA az amerikai privátszférán keresztül szívja be a világból a dollárjait. Valami ilyesmire utal a magyar nyögdíjalapok hatalmas vesztesége is.
A dolog másik oldala, hogy a nagy külföldi dollárkészletek néhány állam kezében vannak, akiknek nem érdekük amerikát tönkretenni, ezért ülnek a követeléseiken.
Kérdésem. Ha nagy a defláció dollárban, akkor nem lehet, hogy a külföldi államok benyújtják dollárkövetelésük egy részét, és mindjárt helyreállnak a dolgok?
Van kiút. Legelősször a "globális kereskedelmet" kell megfelelő mederbe szabályozni, hogy mindenkor a reál gazdaságot tükrözze. Aki ettől eltér, a legszigorúbb büntetésben részesüljön. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy újabb "lufikat" fújjanak fel, mely a mostani válság eredendője. Ki kell dolgozni olyan koncepciót, mely közép és hosszú távon is megoldást jelenthet a ma már ismert várható problémákra. (pl. a foszilis energia hordozók kiváltása kb. 15 éves idő intervallumra tervezve. ugyanakkor ezzel együtt, az innováció védelme. ha ezt nem tesszük meg, ismét katasztrófális helyzetbe hozzuk magunkat. a környezet védelem fokozott érvényesítése, a minőségi áruk gyártására helyezzük a hangsúlyt -anyag és energia takarékosság- . a szociális biztonság megteremtése, az öngondoskodás megvalósítása. ebben az esetben már a demográfiai problémák nem jelentenek problémát. - számoljatok utánna egy 2, 2,5% os reál kamat 30 -40 évi folyamatos megtakarítással megfelelő anyagi alapot biztosíthat az inaktív kor anyagi fedezetének biztosítására. annak idején levezettem, ha 25 éves korban havi 100 €-t takaírtasz meg, 62 éves korodra 1 millió € tőkéd lesz. ha 30 évesen kezded el a megtakarítást, havonta már 200 €-t kell félre tenned ahhoz, hogy 62 éves korodra meg legyen az 1 millió €-d. 35 évesen ha kezdesz, már 400 €-t kell félre tenned, tehát öt évente meg kell dupláznod a megtakaírtásaidat, ha ugyan azt az eredményt akarod elérni.
Csak akkor látok megoldást, ha a globális piac szabályozásánál azokat a biztosítékokat beépítjük a szabályozó rendszerben, amelyek biztosítják az egyenletes növekedést a gazdaságban, a pénz piacon pedig szigorú szabályokkal regulázzuk meg azokat az "ügyeskedőket", akik ezt az egyensúlyt megbontani igyekeznek.
Tudod, meg kell tanulnunk betartani és betartattni a szigorú "technológiai fegyelmet" az élet minden területén. Úgy is fogalmazhatnám, hogy ki kell építenünk a tisztességes, korrekt üzleti élet működési kereteit és a legszigorúbb büntetést alkalmazni azokkal szemben, akik vétenek ezek ellen. Ha ezt nem tesszük és azt folytatjuk amit eddig tettünk egy újabb, minden eddiginél súlyosabb háború előtt állunk. Ott, abban a háborúban, már esélyünk sem lesz a túlélésre. SENKINEK!
"Tényleg sok embernek van a dollárban befektetése" De 10x vagy 100x annyinak van dollárban adóssága. Ez a fő dollár erősítő tényező. A fél világ USD adós.
a dollára sem merek fogadni. Tényleg sok embernek van a dollárban befektetése,és sok államnak,tehát ha pénzre lesz szükésgük akkor egyszerűen a dollár árfolyamát a padló alá küldik.
ami a külföldieknek dupla gond.mivel nem tudod a dollárt a boltban elkölteni
Ezzel csak az a gond, hogy az EU-n belül Kelet-Európa nélkül is a gazdaságból kiindulva (csökkenő termelés, növekvő munkanélküliség) óriási gondok kezdődnek lassan. Egyébként pedig hogyan lehet megmenteni Kelet-Európát a valutaválságoktól? szvsz sehogy.
Elindul a multi cégek munkahely bezárása, aztán a forint végleg megroppan.
Recesszióban sohasem jók a feltörekvő piaci valuták. Hát még most!
A forint iránti kereslet nyilván lecsökkent (deviza hitel leállás, befektetések leállása), úgyhogy az árfolyam is esni fog. Más kérdés, hogy Nyugat-Európát is el fogja érni a problémahegy, de egy kicsit később. De nem is euróm van, hanem USD. Az USA nincsen idegen devizában eladósodva, ő áll a lánc végén. Ráadásul defláció lesz náluk (is), ami erősíti az USD-t.
én a 11.5%os kamatozású forintra szavazok. még azon is gondolkozom, hogy határidős euró eladást kötök forintra. 11.5% kamat + potenciális 10% forinterősödés.
Az elmúlt években a forint egyensúlyi árfolyama 250 körül volt. De a reálgazdasági recesszió ezt felülirhatja.
Azon kellene gondolkoznunk, hogy mi a francot tehetünk egyéni szinten. Melyik valuta a menekülőút ebből. Vagy az arany?
Szerintem az USD, de egyesek szerint ha Nyugat-Európában EUR deleveraging is beindul, akkor már az euró is erősödhet (szűkülő money supply). Ebben nem lesz könnyű bármit is kieszelni.
Igen, nem csak mi, hanem az egész régió is meg fog roppanni. Párhuzamosan vele -hasonló okok miatt- Ázsia nagy része és Dél-Amerika is. Majd Nyugat-Európa és végül az USA és Kína.
Az euro övezet államkötvényei között is kezd kamatspread kialakulni. A görög államkötvényeken már valami 118 bp van a némethez képest. Ez durva. Ukrajna napokra van a defaulttól. Románia, Oroszország küzd, mint disznó a jégen. Az európai bankszektor kitettsége az emerging market bubblere 20-30%a a GDPnek.
A fókusz hamarosan lekerül Magyaroszágról. Nincs itt semmi különös. A régió fog megroppani.
Where previously there was no limit to investments in MBS issued by US federal housing loan agencies, namely Fannie Mae, Freddie Mac and Ginnie Mae, insurers will now be given a maximum ceiling of 50% of their offshore investment limit to such products by the three institutions. Maximum exposure to MBS and collateralized issues by any of the individual agencies will be set at 25%.