Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
És maradjunk is Csernobilba, Már 3 éve voltam itt de a hely azok közé való amit bár hányszor , bármikor, megint 1 napot sikerült itt lennünk. Mint írtam már voltam itt de mivel a hely hatalmas ezért mindig sikerül ujjabb és ujjabb helyeket találnom. A Csernobil melletti Csernobil 2 néven futott Duga radar. Annak idején írtam már a helyről úgyhogy nem részletezem, de a lényeg hogy a "szovjet fakopács" feladata a látóhatáron kívül indított rakéták korai észlelésére volt alkalmas. A terület előzetes bejelentéssel látogatható, de ehhez előbb be kell jutni a lezárt 30 km körzetbe. Volt még egy hely amit akkor nem néztünk meg, de most igen, ezt a hatalmas objektumot el kellet látni energiával, megnéztük ez honnan ment be a Dugához. Az lesz a következő
Mielőtt azzal vádolnának hogy nem is kihalt laktanyák a képeim. Persze azért ez is volt, rögtön egy extra helyszín, Csernobil környéke, most nem részletezem az erőmű környékét, nekem csodás, de rögtön itt van egy volt Dvina TÁS , kicsit más mint nálunk , úgy 3 órát sétálgattunk az erdőben, de meg lett. Fedezékek, és legénységi épületek , az ellenség képei, rengeteg szúnyog és pók de átverekedtük magunkat.
Visszatérve a német-lengyel kirándulásunkhoz, egészen pontosan már Lengyelországba: az ország északi-északnyugati részén a szovjetek három atomfegyver tároló komplexumot építettek a 60-as évek vége felé. Mindhárom objektum rendkívül hasonló kialakítású volt, a területükön elhelyezett 2-2 bunker pedig típusterv alapján épült, gyakorlatilag az utolsó centiig egyformák voltak. Ilyen tároló Magyarországon is létesült a Tótvázsony/Nagyvázsony közeli erdőben, csakúgy, mint a Varsói Szerződés országaiban (Romániát kivéve). A lengyelországi objektumok közül kettőt szinte nyom nélkül eltüntettek a rendszerváltás utáni időszakban, leszámítva magukat a bunkereket. Igaz ezek is teljesen kifosztva, lecsupaszítva maradtak csak meg. A harmadikat viszont sikerült teljes épségében megőrizni, ez jelenleg látogatható nagyszerű múzeum. Ahogy előzetesen terveztük, mindhárom helyszínt sikerült végigjárnunk. Először a két lepusztított objektumot - pontosabban, ami megmaradt és látható még belőlük - mutatom be, majd a végül a kifogástalan állapotban levőt. Ez utóbbinál részletesebben is írok majd a bázisok történetéről, szerepéről, felépítéséről.
A három közül az első, 3003-as számú létesítmény a Wędrzyn melletti, jelenleg is aktív tüzérségi gyakorlóterektől alig pár km-re, a német határtól pedig jó 50 km-re található. Parkolóhelyünktől mintegy 10-15 perces erdei sétával jutottunk el a fotón látható nagy, betonlapokból álló térre, amely egykor fogadhatta a bázisra érkező szállító és futárhelikoptereket. Kerítésnek, kapuknak, épületeknek már nyoma sincs… Ha jól emlékszem, itt-ott egy árva kerítésoszlopot, szögesdrót darabot, és néhány futóárkot, földbe ásott fedezéket/beállót láttunk. Ennyi maradt a laktanyából…
A valaha zárt, és szigorúan őrzött technikai területre is csak a fák között futó utak emlékeztetnek. És persze a két tároló. A bunkerbe jutás nem volt egyszerű, miután a rakodóajtó nyílását előregyártott vasbeton elemekkel zárták le, majd földdel betemették. Ahogy arra számítani lehetett, az évek során néhány kíváncsi ember megtalálta a módját, hogy a bejárathoz férjen… Igen keskeny résen kellett ”élével” átpréselni magunkat, aztán egyesével beadogatni a cuccokat.
A kétszintes központi belső tér kiábrándító látványa a rakodórámpákkal. A jobb oldali fotón látható összetákolt falétrán lehetett az alsó szintre jutni.
A négy tároló terem egyike. Legalább szemét nem volt sok…
A bunkert teljesen kiürítették, bárkik is csinálták alapos munkát végzetek, szó szerint szinte csak a csupasz falak maradtak.
”Üdítő” kivételként két 3 m3-es tartály a helyén maradt. Az egyikben vizet, a másikban a dízelaggregátor működéséhez szükséges üzemanyagot tárolták.
A területen található másik tárolóra is sort kerítettünk, ha lehet azt mondani, ezt még az előzőnél is rosszabb állapotban találtuk.
Visszatérve Ostravához. A repülőnap "NATO Day" még mindig 2018 ősze . Mint írtam nem először vagyunk ott. Nekem mindig nagyon tetszik. Nem csak repülőnap, inkább egy egyre jobb haditechnikai bemutató. Most először nem egy napra mentünk, már előző nap megszálltunk Ostravában. Még így is reggel hatalmas sorok fogadtak,szép lassú bejutás, a végén pedig úgy 2 km gyaloglás. Előnyök: Ingyenes belépés ,rengeteg látnivaló. Hátrányok: a parkolás annyiba kerül mint egy komoly belépőjegy, nem lehet másfelé menni, irgalmatlan tömeg, olcsó sör :-) de drága WC :-)
A felhozatal csodás , nagyon nyomult az USA és Németország. B52, C17, M1, Apache, Németek komplett szárazföldi technika, Leopárd A2 , Puma, és még sok minden, Mindig szívesen megyek vissza, szerintem a volt VSZ országokban ez a legkomolyabb ilyen rendezvény.
jó kérdés, talán azért mert amúgy ezen helyiségekben meg is lehet szállni ilyen körülmények között, nyitásra mentünk oda és lehet volt egy csoport akik előttünk mentek el, és még nem csináltak rendet. De ez csak tipp.
2018 ősze. 3 napot Csehországba mentünk, alapvetően a NATO day néven futó Ostravai repülőnap volt a célpont, ezen már többször jártunk egy igazán színvonalas "repülőnap" de rengeteg szárazföldi technika is van. De erről majd legközelebb. Hazafelé pedig 1 nap Brno . Hát szebb város mint Ostrava, ez utóbbi egy igazi ipari település, gyárak, sok elhagyott terület, volt bányász telepek, sok fura ember. Brno viszont igazi kis ékszer, este sörözés és tradicionális Cseh ételek. Másnap reggel pedig ez a Cseh védet objektum. 10-Z néven futott. A Brnoi pártvezetés és környékének védet vezetési pontja. Jelenleg múzeum. Az ottani várhegy és a katedrális aljában van bevágva a sziklába. Nagyon jó állapotú, nemrég még aktív volt, bár a berendezés 60 as évek. Olyasmi mint nálunk egy volt PV bunker. Néhány kép, és persze Karel Gott, és a végén még egy kis söröző is van, bunker , hideg Cseh sör , mi kell még ! :-)
Boldog Új Évet kívánok a Kihalt laktanyák topik tagjainak és olvasóinak!
Hazánkban is bőven vannak még olyan célpontok, helyszínek, objektumok amelyekről eddig kevés szó esett, vagy egyáltalán nem kerültek bemutatásra itt (nem véletlenül). Szerencsére az elmúlt 1-2 évben is gazdag "termés" volt... :)
Remélem, hamarosan többet is írhatok ezekről, addig is egy-egy fotó róluk!
Szép új évet mindenkinek! Rég írtam ide , sajnos lusta lettem, úgy néz ki mintha nem mentem volna sehová. Szerencsére nem így van, megpróbálom ha már új év van akkor legalább a 2018 as évet kicsit feldolgozni . Nem fogok rengeteg képet felrakni mert nagyon macerás lett ide képeket rakni de talán egy egy jellemző kép több mint 100. Tehát az első 2018 március, kedves barátom Hibácskó Ferenc ( Volt Tüzér ) szokásos zsámbéki kiállítása kapcsán. Igazán színvonalas rendezvény, nemsokára ismét lesz ám !
Igen igen, az a forrás is azt írta, hogy kiváló minőségű volt ez a szovjet készlet, csak nem akartam részletezni. Akkor ez nem szőkítés volt, hanem az olajjal való mutyizás kezdete, első lépése nagyban.
A különböző verziókat tudom, tájékozódtam a témában, most is, de ezt a cikket nem találtam meg, viszont van egy jó, ahol videóban mutatja és mondja vmi volt olajos csávó, Nógrádi asszem.
A HTO-tól semmi baja nem lett a motoroknak, illetve az adagolónak. De a mutyizottól előfordult, a faluban is volt olyan az akkori tsznél, hogy egyidőben az összes motor adagolója beállt, de csak a BOSCH adagolósok, az orosz meg egyéb keleti gépek bírták, ugye az nem olyan finoman illesztett volt.
Ha nem tudták megakadályozni, hogy a vagonba a vámos beleöntse a szinezőt, akkor kénsavval oldották ki, a kénsavat meg mészhidráttal semlegesítették. Az egyik videóban mondta a srác, hogy akkor okozott bajt a szőkített a motorban, ha a tartályok aljára kiülepedett mészhidrátos trutyis gázolajat is levitték. Mint mikor kannából öntöd, ott is benne kell hagyni az alját.
Az SZA által használt üzemanyagok (mint bárhol a világban) a legjobb minőségűek (voltak). Ezt több ismerősöm is is megerősítette :-) akinek volt szerencséje használni. Felénk, a spec-náztól nem került ki egy csepp sem.
A szőkítéshez a fűtőolajat (HTO) használták fel, ami tulajdonképpen megszínezett gázolaj, dízel. A festés sok esetben az árúsító helyen (kútnál) történt, ilyet az SZA nem használt.
Az aki ilyet használt -főleg traktorokban- semmi károsodást nem okozott. Az üldözés, az ára miatt volt. Emlékezetem szerint olyan ötszörös volt. (HTO:4-5,-Ft., dízel:15-20,-Ft)
Egy biztos, sokan meggazdagodtak rajta, és nagyon kevesen buktak meg.
Ha utána keresel, itt a neten is nagyon sok,ezzel kapcsolatos anyag van.
Igen, valószínűleg nem. :) :) :) Bezzeg nálunk, nem maradtak "hasznosítatlanul" az ilyen ojjektumok.
Egyszer a neten olvastam egy cikket, belinkelni nemtudom, nem most volt. A lényege röviden: a szovjet hadsereg a Magyarországról való kivonuláskor az itt lévő üzemanyagkészletét nem vitte magával, hanem felajánlotta megvételre. Először a magyar államnak, az akkori piaci ár alatt kicsivel. Az államnak nem kellett, mert hogy nem megfelelő minőségű, stb. Aztán valami tisztekből vagy volt tisztekből álló csoport vette meg, harmadáron, majd adta tovább. És hogy ez volt az első olajozás. Viszont csak ebben az egy forrásban olvastam ezt, sehol máshol.
Továbbra is a berlini agglomerációban maradva, Gosentől alig néhány perc autózással jutottunk el a következő célpontunkhoz. A Niederlehme melletti erdős területen 1939-ben alakították ki egy közeli hadianyag (nitropenta robbanóanyag) gyár raktárbázisát, ahol az előállításhoz szükséges egyik fő összetevőt, alapanyagot, a metanolt tárolták a második világháború végéig. Az objektumot olyan jól álcázták, hogy megúszta a szövetségesek bombatámadásait. Részben ennek (illetve, hogy az 1945-ben ide érkező szovjetek csak részben bontották le az épületeket, és szerelték szét a vezetékeket) köszönhető, hogy a meglevő három, fektetett helyzetű, henger alakú tartály ma is a helyén van. A tartályok kapacitása egyenként kb. 1.400.000 liter.
A korábbi külszíni fejtésnek és a helyén kialakított óriási földalatti tartályoknak köszönhetően igen tagolt a domborzat. A keletnémet Néphadsereg (NVA) 1963-ban tette rá a kezét a területre, ettől fogva a Légierő/Légvédelem részére használták, mint a 44-es számú üzemanyag (kerozin) és kenőanyag raktár (TSL-44). A ’70-es években további két hatalmas, a meglevőknél sokkal nagyobb és más szerkezetű tartállyal bővült az objektum. Valójában két, közvetlenül egymás mellé helyezett tárolóról van szó, köztük egy közös szivattyúházzal. Ennek bejárata és belső tere látható a középső fotón, míg két oldalán a tartályok tetejére és a bejáratukhoz vezető lépcsősorok.
Az egyik szervízbejárat búvónyílását szerencsére nyitva találtuk, ezen keresztülmászva a külső vasbeton héjszerkezet és a belső fémtartály közötti kb 80 cm széles térben, egy rácsszerkezetes fém járófelületen találtuk magunkat. Innen létrán (jobb oldali fotó) másztunk le a talapzatig, majd lenn körbesétálva egy másik szerelőnyíláson keresztül jutottunk be magába a 31,5 m átmérőjű, 4.930.000 literes tartályba. Talán mondanom sem kell, hogy hihetetlenül impozáns, és egészen elképesztő akusztika jellemzi… A kupola tetejének közepén levő nyíláshoz egy létra vezet nagyjából 11 m magasba. Természetesen nem hagytuk ki, hogy felkapaszkodjunk rajta, gyakorlatilag a tetejéig.
Az NDK megszűnése után a terület a Bundeswehrhez került, de ekkor már nem volt szükség a kiürített objektumra, így magára maradt pusztulásra ítélve… Több elképzelés is született a hasznosítására, de ezekből idáig nem valósult meg semmi.
Másnap reggel egy szintén magántulajdonban levő területre látogattunk Berlin egyik kis elővárosában Gosenben. Valójában ez inkább egy nyaralóövezet, kis telkekkel, családi házakkal, közvetlenül a berlini városhatár mellett, az autópálya körgyűrű közelében.
Ebben a nyugodt környezetben, a település szélén - anélkül, hogy a közelben lakók bármit is tudhattak volna az itt zajló munkák valós céljáról - a műszaki alakulatok 1982-ben elkezdték építeni a Stasi egyik legfontosabb, ”Kombinát” fedőnevű objektumát. Ez a 1/15V2c típusjelzésű védett létesítmény volt az Állambiztonsági Minisztérium külföldi hírszerző igazgatóságának harcálláspontja (a minisztérium központja egyébként Berlin Lichtenberg városrészében működött). A HVA (Hauptverwaltung Aufklärung) élén 34 éven keresztül a hidegháború egyik leghatékonyabb kémfőnöke Markus Wolf állt. A bunkert 1984 májusában helyezték üzembe, és a következő években egy valóságos Stasi városka épült fel a Gosen melletti elzárt területen. 1988-tól itt képezték ki és tanították az ügynököket, akik sok egyéb mellett elsajátították a munkájukhoz szükséges idegen nyelveket is. A 3-4 szintes lakóépületekben szállásolták el az alkalmazottakat, tisztviselőket, tanárokat, saját kultúrház, sportcsarnok, uszoda, étkezde található a területen. Az épületek legnagyobb részét hasznosították, lakják ma is.
A bunker és a hozzá tartozó épületek természetesen egy különálló, kerítéssel elválasztott és szigorúan őrzött területet képeztek a ”Stasi város” többi részétől. Az ott tanulók és dolgozók nem is tudtak a létezéséről.
A lejáratok ebből a teljesen hétköznapi, jellegtelen épületből nyílnak. Egyedi megoldásként a lépcsősorok pihenőjén egy-egy szennyeződés mentesítő ”zuhanymedencét” alakítottak ki, ahol a lábbelikről mosták volna le a veszélyes anyagokat.
A főbejáratoknál (hiszen a bunker szimmetrikus, tükrözött kialakítása miatt kettő volt belőle) is volt egy dekontamináló részleg. A bútorok, berendezések jó része már hiányzik, de azért még így is akad látnivaló, és érdekesség. Az alsó fotókon látható mustár színű fémdobozok (szovjet gyártmányú RDU-k) a bennük levő levő betétekkel a megengedettnél nagyobb mértékű szén-dioxid koncentráció lekötésére, semlegesítésére szolgáltak.
A jobb oldali fotón Markus Wolf heverője látható, többé-kevésbé még a helyén látható…
A gépészet, a vízellátó és a szűrőrendszerek nagy része még egész tűrhető állapotban van…
…a konyha és a vizesblokkok, wc-k állapota viszont már erősen hiányos.
Az egyik vészkijárat függőleges aknája és a hozzá nyíló búvóajtó.
A bunker közelében található a gépjárműpark részére épített garázssor, mögötte az őrség épületével, valamint az őrszázad páncélozott csapatszállító járműveinek (BTR-70) FB-75 típusú védett fedezéke (jobb oldali fotó). Ez utóbbiból kettő is volt a zárt területen belül.
A legalsó szinten helyezték el a három tekintélyes méretű dízel-aggregátort. Ezeknek ma már csak a talapzatai maradtak meg, a gépeket, csakúgy, mint a berendezéseket, elvitték a szovjetek. A jobb oldali fotón látható falnyílás felső részét véséssel bővítették, hogy a túloldali helyiségben levő rakodóaknához tudják a kelleténél nagyobb technikát szállítani… A fal mellett futó levegőcsövek méretei is önmagukért beszélnek, a bunker vegyianyag-tároló részének levegőellátását biztosították egy teljesen különálló körön.
Szintén legalul, a -4.-en találhatók azok a kisebb helyiségek, amelyekben a német időkben az üzemben előállított klór-trifluoridot raktározták. Két folyosón, egymással szemben, 16-16, azaz összesen 64 szoba volt, amelyek mindegyikében egy-egy 1,5 tonnás, korrózióálló fémtartályokban tárolhatták a ClF3 gázt nyomás alatt, folyékony halmazállapotban (1 tonnát tartályonként). A tartályokat a mennyezetre függesztett sínrendszerrel és liftekkel mozgatták a bunker felső szintjén átvezető vasúti rakodóhoz. A szovjet időszak alatt ezekből a tároló helyiségekből munkaszobákat, „irodákat” alakítottak ki.
Minden tárolószobából egy mennyezeti nyíláson keresztül lehetett a szennyezett levegőt elszívni és kivezetni a bunkerből. Szükség esetén ezeket a nyílásokat a középső és jobb oldali fotókon látható ”sapkákkal”, szelepekkel nyitották (ez utóbbi két fotót még 2007-ben készítettem, azóta sajnos már csak annyi maradt meg belőlük, amennyi a bal oldali képen látható). A szovjet időkben ezeknek a szerkezeteknek már nem volt szerepük, a szelepek állandóan nyitva voltak, biztosítva a levegő megfelelő keringését.
Az előbb említett szennyezett levegőt egy 90 m hosszú, saválló padlóburkolattal ellátott alagúton keresztül vezették el és semlegesítették, mielőtt a szabadba került volna. Az alagutat szintén lefalazták a szovjetek, mi is csak egy rövidebb szakaszát tudjuk megnézni. Jobbról a második fotón egy víztorony (a vegyiüzem hűtő/fűtő rendszerének óriási vízigénye miatt), mellette pedig a bunker közel 12 m magas nyugati szellőzőtornya látható.
A sportcsarnok kívül-belül:
A Szarin gyár a terület keleti részén található, rengeteg épület (maradvány) föld alatt, föld felett egyaránt, amelyekre ezúttal már nem jutott időnk (ezeket egy következő alkalommal tervezzük bejárni). Az üzem erőművének monumentális, csontváz-szerű építményét viszont alaposan megnéztük.
A következő nap egyetlen helyszínt terveztünk megnézni, de az olyan és akkora objektum, hogy napokat el lehetne ott tölteni, ha a látogató mindent szeretne alaposan végig bogarászni… A magam részéről 2007-ben jártam ott először egy vezetett túra keretében, de azóta a terület tulajdonosváltáson ment keresztül, így most német barátaink kapcsolatainak segítségével jutottunk be a létesítménybe. Az egész nap erre volt szánva.
Falkenhagen történelme két jelentősebb fejezetre bontható. Mindkét időszakban az ország legtitkosabb és legnagyobb jelentőségű objektumai között tartották számon (már aki tudott róla) - nem alaptalanul. Egy mondatban összefoglalva, a Harmadik Birodalom földalatti hadianyaggyár és vegyiüzeméből a hidegháború idején a szovjetek legfontosabb harcálláspontja került kialakításra (az NDK-ban értendő).
1939 és 1943 között a Wehrmacht itt, Falkenhagen falucska (Berlintől keletre, a lengyel határtól alig több, mint 10 km-re) melletti sűrű erdőben építtette fel hadifoglyokkal, rabokkal, kényszermunkásokkal azt az óriási, 4 szintes földalatti bunkert, ahol az ”N-anyag” fedőnévű klór-trifluoridot (ClF3)gyártották és tárolták. A leginkább rakéta hajtóanyag alkotórészeként, valamint gyújtóbombáknál használt vegyület egy rendkívül agresszív, heves reakciójú gáznemű anyag. A környezetével érintkezve szinte mindent lángra lobbant, hihetetlenül korrozív tulajdonsággal rendelkezik. Ha ez önmagában nem lett volna elég, Albert Speer javaslatára Falkenhagenben kezdték volna előállítani a Szarin ideggázt is. A bunker környéki erdőket is az objektumhoz csatolták, így egy 32 km2 területű hadianyag üzemben folyt a termelés. Részben, hiszen a ClF3-ból (nincs pontos adat) összesen 25-50 tonnát sikerült gyártani, mielőtt 1945 április közepén megérkezett a Vörös Hadsereg, viszont a Szarin-gyár addigra csak 70-80%-ban készült el. A termelés valójában csak 1944 októbere és 1945 februárja között folyt, majd Hitler parancsára Falkenhagent kiürítették.
A világháborút követően számos épületet lebontottak a területen, de a szovjetek csak 1959-ben kezdték meg a bunker átalakítását a saját céljaiknak megfelelően. 1965-től a Nyugati Stratégiai Irány (Главное Командование Войск Западного Направления - Nyugati Hadszíntér) legfelsőbb parancsnokságának előretolt harcálláspontja, közvetlenül a moszkvai vezérkar alá rendelve, valamint a VSz EFE központi harcálláspontja. Ez utóbbi elnevezésnek van némi ”leleplező” áthallása, hiszen a VSz EFE valójában egy békeidős hadszervezet volt, minősített helyzetben azonban az alakulatok gyakorlatilag a szovjet haderő részét képezték volna. Néhány évig az NDK-ban állomásozó szovjet haderő (GSzVG - Группа советских войск в Германии) harcálláspontjának szerepét is ez az objektum töltötte be.
A bunker makettje Falkenhagen templomában kiállítva, ahol a létesítmény történetét bemutató kis tárlatot is meg lehet tekinteni.
A földalatti objektum méreteit talán jól érzékelteti, hogy a német időkben egy 180 méter hosszú, 6x6 m-es profilú alagútban egy iparvágány vezettek keresztül a bunker felső szintjén. A bal oldali két fotón az egykori vasúti alagút két végének bejáratai, természetesen a szovjetek ezeket is alaposan átalakították, szinte már semmi nem látható belőlük. Itt-ott azért még néhány vasúti szakasz megmaradt, jól látható a bochumi öntöde 1941-es évszáma.
A szovjet érában az alagútban, annak nyugati részénél, egy kétszintes bejárati zsilip és dekontamináló részleget alakítottak ki (ha ezt is beleszámoljuk, akkor valójában 5 földalatti szintről beszélünk). Itt mentünk be ezúttal mi is. A két jobb oldali fotón látható DZ-80-180/25 típusú, 3,5 tonna tömegű, különlegesen erős szerkezetű páncélajtót csak két harcálláspontnál használták az NDK-ban, Falkenhagenben és Wünsdorfban (a GSzVG, majd ZGV főhadiszállása Berlintől délre).
A következő fotókon alig emlékeztet valami az egykori vasúti alagútra, de a bal oldali képen látható a teljes keresztmetszete – igaz jelentős részben beépítve, átalakítva.
A bunker teljes alapterülete 15600 m2, a magassága (a vb szerkezet külső befoglaló mérete), nem számítva az irdatlan méretű szellőző tornyokat, kb 27 m. Szinte mindenhol - még a legalsó szinten is - meglepően nagy, tágas terek vannak, de könnyen el lehet keveredni a folyosók, helyiségek, átjárók labirintusában.
A hadműveleti, kiértékelő terem a mínusz 2. szinten. A szovjetek 1992 őszén távoztak innen, és a ZGV (Западная Группа Войск - Nyugati Hadseregcsoport) képviseletében átadták a laktanyát és a védett létesítményt a német hatóságoknak. A berendezések legnagyobb részét leszerelték és elszállították. A valaha itt szolgálók a falakon hagyták jellegzetes kézjegyeiket falfirkák, rajzok, feliratok formájában.
Két és fél szintet (mivel a bunkerben van egy félemelet is…) foglal el a következő fotókon látható három, egyenként ~160 m3-es óriási víztartály (ivóvíz, technikai/hűtővíz, szennyvíz). A helyiségnek saját kis ”lépcsőháza” van, amin keresztül lejutottunk a terem padlószintjére a tartályok talapzataihoz.
Néhány éve voltam Farkasmályban borkóstolón. Annyi repülőeszköz volt a levegőben, mint a Heathrow közelkörzetében. Igaz, hogy azok zömében még motor sem volt (siklóernyősök, vitorlázógépek). Megnyugtatott a borász: nem az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt látok annyi repcsit! :D
