En csak annyit irtam, hogy nem raboltak szet az orszagot, a lopasok sokkal kisebb nagysagrenduek voltak. Azt sehol nem irtam, hogy jo volt a gazdasagpolitikajuk, mert tenyleg eladositottak az orszagot. A maiak viszont kiszamithatatlanok, adhoc hoznak torvenyeket, ez sajnos szinten roppant karokat okoz a gazdasagban. Szlovakia lassan fenyevekkel van mar elottunk, Romania fejlodese pedig ketszer olyan gyors, mint a mienk. Szoval... Ekozben a budai varat oncelu epitkezesekkel elfoglalja a kormanyzat, a 16-os buszra mar most sem lehet sokszor felferni, pedig meg csak a turistak hasznaljak.
A "rablóbanda" az 8 évig uralkodott anno szegfűvel a kezében (és "hazudtak reggel, délben, meg este"). :-D Ellenben végre valami, amiben abszolút egyetértünk, én is teljes mellszélességgel a hajdani nyugati kapu helyreállítását szorgalmaznám!
Ez a téma kivételesen pártsemleges. Sőt, ha úgy tetszik a magukat konzervatívnak mondó rablóbanda is tAlan simán raharapna.., plusz 10 Mrd mar nem számít.,, ;-)
Köszönettel veszek minden ilyen segítséget. És nem ismerek senkit aki felkarolhatná a témát. Jóba meg pláne nem vagyok azon döntéshozói szarfejekkel, akikhez el kéne jusson a téma. Ördögi kör.
Ha alaptalan egy nagy nyilvánosság előtt elhangzott kijelentés ("jogtalan tetőablak") alaptalan, azaz rágalom, akkor azt célszerű jogilag megtorolni. Ez nem hiszem, hogy meg fog történni, tehát q.e.d.
Abszolút nem! :-) De meg lehet közelíteni "vaktában hadakozva és fröcsögve" egy helyzetet, "kígyót-békát kiáltva" (nulla közeli realitással és / vagy logikával) és ép ésszel, szolidan, a tények mentén. Előbbi a "ballib" hagyományokon alapszik... :-)
Sehogyan. :-) Miért kellene mindent kommentálni ami nem haladja meg az ember ingerküszöbét? :-)
(A helyében én sem reagáltam volna, ez tipikus esete a "'felhívás táncra" -helyzetnek. Ha reagál, megint egy "adok-kapok" -ba torkollik az egész, holott a közmeghallgatásnak nem erről kell szólnia. Nagyon helyesen tette, hogy türtőztette magát és nem ült fel a provokációnak!)
A valahai esetet előcitálni amúgy is értelmetlenség:
1) Nincs ember, aki nem hibázik. (Sosem állítottam, hogy NGT "szent" volna, csupán azt, hogy régen végzi jól a munkáját.)
2) A (Szerinted is) jogtalan tetőablakot felhozni egy jogállamban példaként, hogy "ugyan már had készítsenek mások is olyat", abszurdum a köbön. :-)
Úgy tűnik, hogy a polgármester a szemedben ártatlan, akit minden alap nélkül támadnak. Bátorkodlak emlékeztetni egy e helyütt korábban már szóba került esetre. Az ő és akkori felesége által bérelt, Tóth Árpád sétányi állami lakás tetőtéri bővítésénél a kezelőnek feltett állampolgári kérdésre, miszerint mennyit fizetett, hogy – saját pénzből – megduplázhassa a lakását, nem fogadták el az elsőfokú bírói döntést (hogy az adataikat kitakarva ki kell adni a szerződést), és a fellebbezés után a kezelő ügyvédje mellett a jogász végzettségű felesége beavatkozóként még saját ügyvéddel is tovább harcolt azért, hogy titokban maradjon ez az adat. A bíróság másodfokon is azt mondta, hogy fontosak a személyiségi jogaik, de egy állami padlás ügye még fontosabb közérdekű adat, tehát ki kell adni a szerződést. És ez akkor sehol sem jelent meg a ballib médiában, pedig érdekes lett volna, hiszen elég jellemző egy emberre a titkolózása, amiről jogerősen kiderül, hogy alaptalan volt az álláspontja.
A Várban régóta tetőablak-tilalom van érvényben. A mostani közmeghallgatáson felmerült, hogy jó lenne legalább akkora ablak létesítését lehetővé tenni a felső lakások bővítésénél, amekkora a fent említett lakáson készült engedély nélkül. A polgármester erre egyáltalán nem reagált, tehát ki sem kérte magának a tényállítást. (Nagyon érdekel, hogy ezt miképpen fogod kommentálni.)
Oh... Igazán semmi. Azon kívül, hogy 25 évet éltem ott, rokonaim ma is ott élnek és én (manapság is) szinte minden nap arra járok. :-) (Kb. nem tudok úgy 2 saroknyit gyalogolni pl. a Batthyány téren, a Fő utcában, vagy a Mátyás templomnál, hogy rám ne köszönne egy ismerős. :-) )
Egy szó, mint száz: Sokkal több közöm van hozzá, mint a jelenleg is ott élők 3/4 -ének!
"... akit ugy tunik, ma mar csak minel tobb lakas olcso megszerzese izgatja...tovabba a luxusautok..."
Tipikus "ballib" üresfejű hozzászólás. :-)
1) Nem szerzett lakást, bérli!
2) Nem szerzett autót, az Önkormányzaté!
3) Nem luxus, hanem villany.
(Amúgy minden stimmel. :-D Szóval már megint bölcsebb maradhattál volna, ha csöndben maradtál volna. :-) )
Emlékszem, nem rég világgá kürtölte az Index és egyéb pletykaoldal, hogy NGT ellen vizsgálatot folytat a rendőrség lakás, autó ügyekben. A ballib tábor állva tapsolt, majd pár nap múlva a rendőrség csípőből cáfolta az egészet. (Semmiféle vizsgálat nem folyik. :-) ) Jó volna már az efféle hisztit abbahagyni, úgysem, vezet sehová. (Ja, de... Egyre röhejesebbé teszi azokat, akik ezeken lovagolnak. :-) )
Ez egyáltalán nem mond ellent az általam leírtaknak, ez pontos fogalmazás. Különben miért ne tapsolhatna az is, aki nem kapott korrekt választ? Mit is írtam három éve a választás előtt? "Nem vagyok a lobbistája, de nem tudok nála jobb aspiránst a polgármesteri tisztségre."
Ez persze nem zárja ki, hogy az ember jobbító szándékkal tegyen észrevételeket, javaslatokat, még ha a hozzászólása közben egy-két jelenlévő, nagyon hűséges állampolgár rá nem ordít, hogy nem azért jöttek ide, hogy ezt hallgassák...
"Vastapssal zárult az idei közmeghallgatás, ahol dr. Nagy Gábor Tamás polgármester részletesen beszámolt az elmúlt egy év fejlesztéseiről, gazdasági eredményeiről, a kerületi programokról és a tervekről is.
Az itt lakók kérdéseire a polgármester mellett dr. Nagy Teodóra jegyző, Varga Antal alpolgármester, Krammer György rendőrkapitány és Vas Hunor a GAMESZ igazgatója válaszolt.
A kerület honlapjára e-mailen lehet írni, amire gyorsan válaszolnak, de a bejelentőnél nem marad nyoma az e-mailnek. Ennek javítását régen megígérték. A polgármester reagálása: ezt nem tudják megoldani, ezért azt javasolja, hogy elküldés előtt a levélíró mentse le a szöveget...
Mi kozod van az elso kerulethez? Amugy meg, ami a keruletben tortenik, es az itt tenylegesen elo embereket foglalkoztatja, azokat a temakat nem razhatna le magarol ngt, akit ugy tunik, ma mar csak minel tobb lakas olcso megszerzese izgatja...tovabba a luxusautok...
... és ebben mi az izgi? Ami jogilag nem az Önkormányzat dolga, azt persze, hogy lepasszolja. (Persze szebb lenne, ha MINDENNEL törődnének, avagy nyaggatnák azokat, akinek a dolga lenne, de erre semmi nem kötelezi őket. Így effektív számon sem kérhető rajtuk.)
A köz ismét türelmesen meghallgatta a hivatalos beszámolót. Örvendetes, hogy most már más illetékes szervek (nyomozati) kérdéseire is született meghallgatási igény
Ma este volt a törvényben elírt éves közmeghallgatás. (Ha ezt nem írná elő az EU, akkor nem is rendeznének ilyent?)
Öt órától csaknem este kilencig tartott. A kerületi képviselők, hivatali dolgozók, önkormányzati vállalatvezetők és a rendőrkapitány mellett kb. még 70 lakó is volt, néhány kivétellel idősek.
A polgármester másfél órában számolt be a kerület eredményeiről. Nagyon meggyőző volt, azaz hogy mindenen rajta tartja a kezét és a figyelmét. Írásban 70 kérdés érkezett és a helyszínen beadott kérdésekre is reagált.
Sajnos több kérdésre azt válaszolta, hogy ez nem az ő asztaluk, a kérdező forduljon az illetékes szervhez. Márpedig az ő dolguk volna, hogy minden kérdést továbbítsanak annak, akitől várható a megoldás.