GÖRBICZ ANITÁT ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG! Tegnap és tegnapelőtt nem fértem internet közelébe, de a nyolc napon még belül vagyunk, így nem megkésett a jókívánságom. Kívánom Neki, hogy az ide év Pünkösd másnapján kezébe foghassa az EHF serlegét csapattársaival együtt!
Ezek szerint valóban a levezető öreglányok csapatát szervezik Fehérváron. Sok értelme nincs... Talán Sterbinszky Amált és Gódornét is oda kellene vinni. :-)))
A következő tagok biztos jönnek: TOM2, Csbalázs,Wégé AVE (apropó!!!! AVE! a bátyádat is hozd ám!), valószínű Tomek is. A nemnetesek közül: Ordas, Sebi és talán Grábics Laci is. Nem tudon ipos jön-e? Chris meg inkább Pestre megy alsóbb osztályú kézit nézni!!!! :-((( Nem szép dolog ez!!!
Hiába, ez a következménye annak ha az újságíró rendszeres olvasója - és néha hozzászólója - a topicnak.
Amúgy érdeklődnék, hogy a szombati edzésen ( 10 óra, Magvassy!) hányan kívánnak illetve tudnak részt venni. Nehogymár csak ketten legyünk a Jakabbal!! :-))
Hatalmas volt az érdeklődés az EHF-kupa döntőjének első találkozója iránt, s nincs ez másként a visszavágó esetében sem. Az már biztos, hogy egy busznyi - egész pontosan negyvennyolc - ETO-drukker pénzt és időt nem sajnálva a helyszínen tekinti meg a herningi összecsapást. A hírek szerint azonban autóval is többen nekivágnak a nem kis távolságnak. A buszutazás egyik fő szervezője Cseszregi Balázs, aki egykor maga is kézilabdászott, így érthető a sportág iránti szeretete. A közelmúltban alakított szurkolói klub egyik vezetőjeként már több utat is szervezett, ez azonban az eddigi leghosszabb.
- A lányok teljesítménye után nem volt nehéz megtölteni a buszt - mondta Cseszregi Balázs. - Sőt vasárnap este alighanem legalább mégegy busznyi hely elkelt volna. Nagyon remélem, hogy a lefújás után EHF-kupagyőztesként ünnepelhetjük a lányokat.
Persze annak sem kell kétségbeesnie aki nem jut el Dániába. Róluk is gondoskodik a klub, a Sport1 által közvetített találkozót ugyanis a sportcsarnokban a kivetítőn keresztül követhetik figyelemmel az érdeklődők.
Szintén érdekeségre és kuriózumra tarthat számot, hogy a szurkolói csoport érdekes kezdeményezésbe fogott. A Graboplast-ETO - Herz FTC rangadót a tervek szerint ugyanis előmérkőzés vezeti fel. A meccs előtt a győri és a fradista szurkolók csapnak össze - kizárólag kézilabdában.
A játékosok népszerűségéhez egy adalék: a napokban új internetes oldal indult, mely elsősorban Görbicz Anitával, a Graboplast-ETO fiatal irányítójával foglalkozik. Az érdeklődők a www.gorbicz.tk címen érhetik el a jelenleg hazánkban még igencsak ritkaságszámba menő honlapot.
Deli Rita is Fehérvárra igazol 2002-05-16 Kézilabda - Sztárcsapat születik? (jármi)
Hazatérnek a lányok. Farkas Andrea, a kézilabda-válogatott kapusa már visszatért Franciaországból, a jövőben a székesfehérvári Cornexi játékosa lesz. A jó példa ragadós, mert ide igazol Siti Beáta, a dán Ikast Bording irányítója. A legújabb hírek szerint pedig Deli Rita, a Hypo NÖ balátlövője is a remek fehérváriakhoz igazol.
– Valóban igaz a hír, mindhárman alá is írták a szerződést – mondta Zsiga Gyula, a csapat vezetőedzője. – Szeretném megnyugtatni a játékosokat, hogy nem eléjük helyezzük őket, de változik a keret a bajnokság után. Néhány játékos szabadlistás lesz, de erről csak később döntünk. Szeretnénk erősíteni, ezért hozzuk az úgymond sztárjátékosokat, hiszen rájuk kíváncsiak a szponzorok, a nézők, és persze hozzák az eredményeket is. Alulról is építkezünk, így leigazolunk néhány tehetséges fiatal játékost, akik később meghatározóak lehetnek a csapatban.
A székesfehérvári vezetőség továbbtanulási lehetőséget biztosít a lányoknak, ezzel is megpróbálnak segíteni a jövő tervezésében. Az idén a harmadik helyezés volt a cél, sajnos "csak" negyedikek lettek. Jövőre azonban már bele szeretnének szólni az első hely sorsába
"
Tévé helyett tele csarnok 2002-05-15 (jármi)
Ezt is megértük! Eddig kezüket-lábukat összetörték a csapatok, hogy képernyőre kerüljenek. A férfi kézilabdázók azonban kivételek. A hét végén Szolnokon kerül sor a Magyar Kupa-elődöntőkre és -döntőre. A Cegléd, a Dunaferr, a Fotex Veszprém, és a Pick Szeged száll ringbe az elsőségért.
Nos, az MTV nem tudta vállalni, hogy Szolnokról közvetítse a mérkőzést, így felvetődött a helyszíncsere: Budapest adjon otthont a Magyar Kupa-döntőnek.
– Ebbe azonban a csapatok nem egyeztek bele – mondta Sinka László, a szövetség főtitkára. – Mondván, inkább nem kerülnek képernyőre, de szeretnének telt ház előtt játszani. Szolnokon biztosan megtelik a sportcsarnok, a fővárosban aligha lenne ilyen nagy érdeklődés. Szerencsére, a Sport1 vállalta a közvetítést, így aki nem tud elutazni Szolnokra, az megnézheti a tv-ben az elődöntőt és a döntőt."
Hmmmm...... És azt hiszem még igazuk is volt. Még jó, hogy van egy Sport1.
(MTI) A Veszprém nyerte a férfi kézilabda bajnokságot, miután 29-23-ra gyôzött Orosházán, és ezzel behozhatatlan elônyre tett szert. A BL-finalista együttes fennállása 11. aranyérmét ünnepelhette. A második helyen a Szeged, a harmadikon a Dunaferr végzett.
Rájátszás az 1-6. helyért: Orosháza-Veszprém 23-29 (12-14), Pécs-Szeged 23-28 (10-17). Az élcsoport: 1. Veszprém 22 pont/9 mérkôzés (már bajnok), 2. Szeged 21/10, 3. Dunaferr 14/10
A Mezőtúr nyert, méghozzá toronymagasan, gyakorlatilag már hónapok óta eldőlt a dolog. A csapat tele van rutinos, volt NB I-es játékosokkal, mint Bordás, Gulyás, Lukács, Szemenov. Az már más kérdés, hogy magas az átlagéletkor, a magasabb osztályhoz pedig erősíteniük kell.
A Kondoros a középmezőny alján végzett.
Johevi:
Szerintem elképzelhető, hogy vétlenül sérülést okozzon egy játékos a kapusnak, ok, elfogadom, nem gyakori. Mondjuk szélső beugrik, a kapus sem a vonalon áll, lövés után ütköznek, a szélső estében véletlenül eltalálja a kapus lábát. Én a megyében ismertem olyan kapust, akinek szinte passziója volt kirohanni a kapuból, és szinte "labda is, baba is" jelszóval, lerúgta-ütötte a támadó fejét.
Ami pedig a helyi lapok tudósításait illeti: sok vitát folytattam erről, akár külön tanulmányt is lehetne róla írni, de az biztos: amig világ a világ, a helyi tudósító elfogult lesz a csapatával szemben. Lehet ez ellen tiltakozni, küzdeni, csak nem érdemes.
Holnaptól minden játékvezetonek jár egy pár füldugó meccsenként....
Vagy Pesten minden meccset a Siketek csarnokban kell játszani...
Az öreg Haide ( Tekauer párja ) mondta egyszer : Gyerekek, a bíró a meccs alatt felejtsen el magyarul...
"Érdekesség ( rossz példa a szövetségek együttmüködésére ) : A Salgótarjánban játszik valaki, aki másik igazolással a Verpelétben is játszik...."
Akkor ennek még lesz folytatása... Egyébként tudomásom szerint az ilyen és ehhez hasonló turpisságok kiszűrésére van egy program az MKSZ-ben, amit a jövő évtől állítólag be fognak vetni.
Egy igen figyelemre méltó írásra bukkantam...
Johevi, Brunó, Redondo figyeljetek!
Népszabadság Online: Csak a siket bíró lehet pártatlan
2002., május 15
A legfrissebb tudományos kutatások szerint csak teljesen süket futballbírók biztosíthatnák, hogy a bajnoki meccseken minden esetben pártatlan döntések szülessenek. Sportstatisztikák szerint az angol bajnoki meccseken a hazai csapat általában kétszer nagyobb eséllyel indul a győzelemért, mint a vendéggárda. A wolverhamptoni egyetem munkatársai a hazai csapat győzelmi esélyeinek alakulását vizsgálva arra jöttek rá, hogy a végeredmény leginkább a focidrukkerek által keltett hangorkán függvénye. Alan Nevill és munkatársai kísérletükbe 40 szakavatott bírót vontak be.
A kiszemelt játékvezetőknek 47 videofelvételt mutattak, amelyekről azt kellett eldönteniük, hogy történt-e szabálytalanság vagy sem. A bírók közül azok, akik a felvétel alatt hallhatták a hazai csapat szurkolótáborának őrjöngését, 15 százalékkal kevesebbszer ítéltek a szabálytalankodó hazai játékos ellen, mint azok, akik a felvételeket hang nélkül látták.
A wolverhamptoni kutatók vizsgálódásai alapján kijelenthető: a hazai pálya előnye többé már nem mítosz, hanem tudományos tény. A nagyhangú szurkolótábor teljesítménye, eredményessége mérhető.
Ugy néz ki a Vácnak idén 8x is sikerül orrhosszal lemaradni a feljutásról ( volt amikor egy ponton, volt amikor gólkülönbségen és volt amikor egymás ellenivel maradtak le...)
Mult héten kikaptak Salgótarjánban, így már csak egy pont az elönyük a Tarján elött, két forduló van, viszont a Vác egyszer pihen.
Érdekesség ( rossz példa a szövetségek együttmüködésére ) : A Salgótarjánban játszik valaki, aki másik igazolással a Verpelétben is játszik....
Egy kérdés ezzel kapcsolatban :
Egy játékos hogy tud a kapusnak szalagszakadást okozni???
Ha egy lövés viszi el a lábát, vagy földetéréskor szakad el, arról a játékos nem tehet.
Ha ütköztek vagy a játékos is vétkes akkor viszont büntetni kellett volna !!!
Más: Azt hiszem Brúnó másolta be a Tolna megyeiek közgyulésén elhangzottakat. Ott olvastam többek közt, hogy elégedettek a tudósításokkal.
Szvsz az ide bemásolt NB I/B-s és NB II-es összefoglalókból világosan kitunik, hogy a hazai tudósító írja az összefoglalókat és a legritkább esetben tudnak semlegesek maradni.
Az más kérdés, hogy ezek a helyi lapokban jelennek meg, ahol természetesen a hazaiaknak szurkolnak az ott lakók.
dél női- Cegléd
észak-nyugat női- Sárszentmihály
észak-nyugat ffi- vagy a Pápa vagy a Várpalota, lehet, hogy már eldőlt, ezt nem tudom
észak ffi- Vác vagy a Salgótarján
dél-nyugat női- Tamási
dé-nyugat ffi- ez az ominózus Simontornya vagy a Keszthely
Az is érdekes lehet, ezekből mennyi fogja vállalni az NB I/B-t... Szerintem idén elég jó lehet az arány, talán csak a Sárszentmihály csapata nem fogja vállalni a magasabb osztályt.
Úgyhogy jövőre elég jó kis NB.I/B-s bajnokságok lesznek, legalábbis reményeim szerint.
Brunó! Nem a Kondoros nyerte a dél-keleti NB.II-t?
Ugyan, Fafa, hisz tudod, több szem.... :-))
Ha jól tudom, ez a meccs éppen a bajnoki címről döntött, nem? Legalábbis az MKSZ honlapon található táblázat alapján!
Ha már itt tartunk, megpróbálom összeszedni az NB II bajnokait. Ha valaki tud segíteni, azt szívesen veszem.
Ami biztos: Szeghalom (női dél-kelet), Mezőtúr (férfi dél-kelet), Dunaferr II (férfi dél), Tiszaújváros (női észak-kelet), Mezőkövesd (férfi észak-kelet), Csömör (női észak).
Ja, akire gondoltál fafa, nem volt ott és nem játszott a pécsi döntőben, helyette szerintem egy "narancsos" szerepelt azon a poszton!
Ma jelent meg a Sztár Sport cimü ujság. A cimlapon Pádár, Farkas Á, Görbicz.A belső poszteren Görbicz Anita, egyéb oldalakon Fradiról, Győrről cikkek. Győriek vigyázzanak ha vesznek, minden 5 lapból 4-ben hiányzik a poszter.Ejnye, ezek a postás fiuk!!
Brunó ,nem akarom a boltodat rontani, de én is találtam egy-két érdekes cikket megyei lapokból...
Férfiak, NB II.
A Simontornyai TC–Keszthely mérkőzés 14–16-nál a 30. percben félbeszakadt. Simontornya, 250 néző. V: Kóbor, Tóth. Si-montornya: Pech– Hóka 1, Teimel L. 2, Teimel J. 1, Halasi 2, Orosz 6, Lampert. Csere: Farkas, Villányi (kapusok), Bara-nyi 1, Kiss 1, Papp, Cserháti. Játékos-edző: Teimel Lajos.
A találkozó emlékeztek meg Szabó Gyuláról, a 60-as évek legendás simontornyai csapatának tíz éve elhunyt játékosáról, edzőjéről. Mind a Varga Trans-Fer Kft. által adományozott új szerelésben pályára lépő STC, mind a vendég Keszthely idegesen, kapkodva kezdett. A kapusok jól védtek, ezért az első gól csak a 4. percben esett. A két büntetőt is hibáztak, ennek ellenére a 10. percben 4–3-ra vezettek. A folytatásban felváltva estek a találatok, majd a simontornyaiak főleg a kapufát forgácsolták, míg a vendégek sorra betaláltak (21. perc: 8–12). Szünetig a hazaiak elsősorban gyors indításokból csökkentették hátrányukat (14–16).
A Keszthely a második félidőre nem jelent meg a pályán, ezért a játékvezetők lefújták a mérkőzést. Történt, hogy az STC kapusának, Farkas Gábornak súlyos sérülést – szalagszakadást – okozó vendégjátékos a szünetben nem az öltöző felé, hanem a nézőtéri kijárat felé ment, ahol ápolták a kapust. Ott ingerelte a nézőket, majd összeszólalkozott velük. Lökdösődés támadt, a keszthelyi kézilabdázó színészi képességeket csillogtatva elesett, a vendégek pedig a fenti okra hivatkozva nem vállalták a folytatást.
Pünkösdi Kupa Kalocsán
Kézilabda
Pünkösdi Kupa néven több napos kézilabda fesztivál lesz a hét végén Kalocsán. A hagyományos utánpótlás sportversenyre immár harmadik alkalommal kerül sor. A megnyitót május 17-én, pénteken 19 órakor tartják a városi sportcsarnokban. A rendezvény érdekessége, hogy öt helyszínen egyszerre 64 csapat lép pályára a város pályáin. A pénteki megnyitótól a hétfő délutáni eredményhirdetésig összesen 191 mérkőzésre kerül sor. Az ország minden szegletéből érkező csapatok az 1985-91-es korosztályt képviselik. A tornán négy segesvári és két székelykeresztúri együttes is részt vesz, megadva ezzel a rendezvény nemzetközi jellegét. A fesztivált megtiszteli jelenlétével Mocsai Lajos, a női válogatott szövetségi kapitánya, Kovács László mesteredző, a Heraklész program képviselője és a kiskunhalasi Klucsó Jenő, Lekrinszki Tivadar játékvezetői páros, akik vezetnek mérkőzést is.
A főiskolás bajnokság döntőjéről eddig csak egy rövid írást találtam a Dunántúli Naplóban. Ha valaki esetleg többet tud, például, hogy kik lettek a legjobb játékosok, az írhatna róla!
D.N.:
Mind a férfiaknál, mind a nőknél ezüstérmet szereztek a pécsiek az egyetemi és főiskolai kézilabda-bajnokság döntőjében. A férfiaknál a Szeged, a nőknél az Eger lett a legjobb. A legjobb pécsi férfijátékos különdíját Szögi Balázs, a legjobb pécsi nőét Horváth Orsolya kapta, Balogh Piroska pedig megosztott gólkirálynő lett. A keddi díjátadáson részt vett többek között Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára is.
És egy másik cikk:
Erősebb mezőny, mint tavaly
Komló
A vártnál kissé nehezebben sikerült kiharcolnia a bentmaradást az első osztályban a Komlói Bányász férfi kézilabdásainak az alsóházi rájátszás során. Volt olyan forduló, ami után kieső helyen álltak.
Pedig az alapszakaszt nyolcadik helyen zárták, ami öt bónuszpontot jelentett, és stabil bentmaradást ígért. Aztán március 29-én a Rév és Tsa meglepetésszerű győzelmet aratott Komlón, ami után már nem volt olyan rózsás a helyzet.
– Az idei mezőny jóval erősebb volt, mint egy évvel ezelőtt, amikor szintén az alsóházban küzdöttünk a bentmaradásért – hozza szóba az ellenfeleket Fenyvesi Károly edző. – Elég csak arra gondolni, hogy a Nyíregyháza a bajnokság közben visszalépett, a Tiszaföldvár is anyagi gondokkal küszködött a végén, és a nyár folyamán Kiskőrösön is megszűnt a férfi kézilabda. Ehhez képest most ugyan hallani lehetett a Győr gondjairól, az Elektromos és a Rév fúziójáról, de mindenki becsülettel végigküzdötte a bajnokságot, az újonc-kieső Csömör például nyolc-kilenc játékossal megerősödve játszott, még szezon közben is igazoltak. Az Orosházáról nem is beszélek, akik a felsőházba jutottak újonc létükre, még akár nemzetközi kupában is indulhatnak.
Persze csak az ellenfeleknél keresni az alapszakasz után a rájátszásban látott botlások okait badarság lenne. Meglehetősen akadozva alakult ki a csapat már az ősszel is. Télen ugyan érkezett Csopics, aki gyorsan megsérült, egy hónapig szinte csak a meccseken volt valamelyest emiatt bevethető. Kékesi az edzések nagy részét nem Komlón végezte, és teljesítménye bizony sok esetben meg sem közelítette azt, amivel egy esztendeje a szurkolók kedvencévé vált.
– Mikor három meccset nyertünk zsinórban, kicsit elszaladt velünk a ló. Nem vettük kellőképpen komolyan itthon a Révet, ki is kaptunk – idézi fel a rájátszás elejét Fenyvesi Károly. – Emellett meg kellett kezdenünk a csapat átszervezését is, az idősebb, kiöregedő játékosokat folyamatosan fel kellett váltani a fiatalokkal. Ez a folyamat jövőre is folytatódik, de úgy gondolom, nem mondhatunk le Papp László, Kalocsay Attila vagy Szergej Tolsztih tapasztalatairól sem.
Móczán Zoltán
És két hely is van még a kocsiban?
Mert én egy kollegámmal menni akartam, csak a buszról már lemaradtunk. Ha beférnénk, írd meg milyen feltételekkel tudnál kivinni minket. Kösz
Na, egész jól telibe találtam...:) Kocsis Ágitól elnézést kérek, hogy elfeledtem!
(Én nem találtam ezt meg a mai nyomtatott NS-ben. Csak az online-ban van?)
TISZAVASVÁRI, NAGYATÁD. Május 24. és 26. között rendezik meg az idei junior Európa-bajnokságok selejtezõit, amelyeken Magyarország mindkét válogatottja hazai pályán harcolhat a továbbjutásért. A férfiak Tiszavasváriban mérkõznek meg Észtország, Románia és Fehéroroszország korosztályos legjobbjaival, és a csoportelsõ jut az augusztus 9. és 18. közötti lengyelországi Eb-re. A nõk Nagyatádon játszanak Ukrajna, Franciaország és Dánia ellen - a négy együttesbõl kettõ jut tovább az augusztus 23. és szeptember 1. közötti finnországi tornára. A férfikeret: Kapusok: Szabó Tamás (Komlói BSK), Tatai Péter (Gyõri ETO KC). Mezõnyjátékosok: Törõ Szabolcs, Császár Gábor (Dunaferr SE), Józsa Máté (Rév Kõbánya SC), Bakos Dávid, Iváncsik Tamás (Gyõri ETO KC), Földi Péter, Vadkerti Attila (Tisza Volán SC), Stéhli Csaba (Hort SE), Cifra Tibor, Horváth Roland, Gulyás Péter (Fotex KCV), Tarnavölgyi Gergely (Szabolcs KSE), Nyikes Csaba (Balatonfüred). Edzõk: Tóth László, Velky Mihály. A nõi keret. Kapusok: Herr Orsolya (Gyõri Graboplast ETO KC), Lengyel Edit (Dunaferr SE), Tamaskovics Gabriella (K. Spartacus Váczi Toyota). Mezõnyjátékosok: Szabó Valéria, Szûcs Gabriella (DVSC-Valdor), Orosz Edina (Vasas), Blaskovits Adrienn, Simon Orsolya (Herz-FTC), Szórádi Katalin, Jenõfi Katalin, Mörtel Renáta, Bódi Bernadett, Kári Horváth Renáta (Gyõri Graboplast ETO KC), Kocsis Ágnes (Liss Hódmezõvásárhely), Bulath Anita, Vincze Melinda (Dunaferr SE). Edzõk: Kovács Péter, Szarka Éva."
Kapusok: Herr, Tamaskovics, Lengyel E.
Jobbszélsők: Kári-Horváth, Bódi B.
Jobbátlövők: Vincze M., Jenőfi
Irányító: Blaskovits, ?
Beállós: Szórádi, Simon O.
Balátlövő: Bulath, Mörtel, Szűcs G.
Balszélsők: Szabó V., Orosz E.
Nem mondom, hogy ez tökéletes, de nagyjából ez a keret. Irányító poszton bevethető lenne még Görbicz is, de őt már nem hívta be Kovács Péter, illetve beállós poszton a debreceni Sütő sérülése miatt már jó ideje nem tud játszani.
Nem tudna valaki véletlenül egy hozzávetőleges női junior válogatott keretet beírni? Azaz kik fognak szerepelni jövő hétvégén péntektől-vasárnapig Nagyatádon a 4-es selejtező tornán? Ha jól hallottam Görbicz Anita nem lesz köztük pl. Amúgy a magyarok mérkőzései az első két napon 19:00-től kezdődnek előtte 17:00-től a másik két csapat játszik. Vasárnap meg 13:00 kor lesz a dánokkal az utolsó meccs.
A jegyárak se rosszak: 3 napos bérlet 2400 Ft, 2 napos: 2000 Ft, napijegy: 1200 Ft.
Mi is arra gondoltunk, hogy Ausztria-Németo. felé vesszük az irányt, úgyhogy ebben egyeznek az elképzeléseink.
Másrészt én is igazolni tudom, hogy a meccs után volt még jelentkező, hiszen mi is ott toporogtunk a büfénél, Csbalázs-al beszéltünk is.
Sajnos nem volt nálunk pénz, így érthető okokból (amelyeket Csbalázs vázolt fel nekünk) lemaradtunk a buszról.
Ellenben egyik társunk jókat beszélgetett Siti Beával és társaival, amelyet aláírások és egyeztetések(a visszavágóval kapcsolatban) zártak.
Úgyhogy az alaphangulat megvan, viszünk dobot és szétkürtöljük Dániának, hogy:
Mi vagyunk a legnagyobbak hej-hej...
Görbiczék Dániában hódíthatják el az EHF-kupát
2002.05.14. 16:19:01
A múlt hétvégi zöld-fehér napok fiestahangulatáról a Ferencváros győzelme után egy nappal a Győri Graboplast ETO gondoskodott. A frenetikus hangulat vasárnap átköltözött a Magvassy sportcsarnokba, ahol a történelem némiképp megismételte önmagát.
Az ETO 1999 után újra az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kupájáért szállhat harcba, és a sors ezúttal is világklasszisokkal teletűzdelt dán ellenfelet juttatott a lányoknak. Három évvel ezelőtt a háromgólos hazai győzelem kevésnek bizonyult Viborgban, ezúttal viszont az Ikast-Bording ellen ötgólos előnyt (30-25) hozott Görbiczéknek a fiatalos lendület.
Az EHF-kupa döntőjének sorsolása után a győri együttes vezetői igyekeztek előnyként felfogni a párharc hazai kezdését, mondván: ha itthon bemennek a lövések, akkor minden bizonnyal elhiszik a fiatalok, hogy Dániában is ugyanolyan kapura kell játszani, és nem ijednek meg a túloldal nagynevű kézilabdázóitól. A pszichés felkészítés a vasárnapi mérkőzés tanulsága szerint Mehlmann Ibolyánál tökéletesen sikerült, a junior világbajnoki ezüstérmes átlövő nem tisztelve az olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat felvonultató Ikastot, egy félidő alatt hét gólt szórt a dán kapuba.
"Előzetesen nem csak rám hegyeztük ki a támadásokat, egyszerűen így jött össze. A lendületünk és a közönségünk vitt előre, s ebben a rohanásban a második félidőre kicsit el is fáradtam, s ekkor már kimaradt egy-két ziccer. Sajnálom, hogy nem sikerült a hétgólos vezetésünket megtartani, de ígérem, hogy Dániában is nagyon kemények leszünk, és egy pillanatra sem adjuk föl."
Vura József fiatal társulatának - mivel a rutinban nem bízhatott - akarattal és fiatalos lendületével kellett kiharcolnia a sikert. A kezdeti idegeskedés után folyamatosan vették föl a játék fonalát Görbiczék, és növelték előnyüket a német Grit Jurack vezérelte dánok ellen. Az ETO erejét mutatja, hogy egy teljesen váratlan szituációhoz is kitűnően alkalmazkodtak a lányok: a találkozó játékvezetői túlzottan keménynek találták Kindl Gabriella védelembeli ténykedését, és időe lőtt felültették a lelátóra a válogatott játékost. A Győr azonban pillanatok alatt átszervezete a játékot, és szinte zökkenőmentesen oldotta meg a váltást.
"Csak jókat mondhatok a csapatomról, kitartóan küzdöttek, hajtottak a lányok. Az első félidő játékába azonban sok hiba csúszott, az előre megbeszélt taktikát nem oldottuk meg maradéktalanul. A második játékrészben már kevesebb gólt kaptunk vonalról, a dánok átlövési kísérleteiből pedig több labdát szereztünk, és beindult a játék. Ez a kiszámíthatatlanság szép a fiatalságban, Mehlmann Ibolya a kupameccs előtti bajnokin egyszer sem talált be az ellenfél kapujába, ezúttal pedig a mezőny legjobbja volt. Jósolni nem szeretnék a visszavágóra, viszont a hasonlóan elszánt, lendületes játékot megígérhetem" - értékelte a döntő első találkozóját Vura mester.
A ferencvárosi mérkőzéshez hasonlóan az EHF-kupa döntőjében is kulcsfontosságú szerep jutott a hazaiak kapusának, Irina Sirina azonban saját teljesítménye helyett a győri együttes legfőbb értékét emelte ki: "Az első mérkőzés sikerét a csapategység hozta, nagyon együtt voltunk. A visszavágóra van mit javítani a támadójátékon, de saját teljesítményemmel sem voltam maradéktalanul elégedett, több lövést is foghattam volna."
A győri közönség kevésbé volt kritikus kedvenceivel, a lefújás után kupagyőztesként éltette a lányokat. Bár az előrejelzések szerint a herningi arénában a macedónhoz képest hűvösebb légkör várható, ez azonban nem azt jelenti, hogy a dániai visszavágón ne izzadnának majd meg Görbiczék.
Dehogy lettetek kizárva!!! Ha van kedvetek, meg főleg időtök gyertek edzésre is!!! Ha nincs akkor csak a csütörtöki derbire!!!! Szeretettel várunk titeket Csak most volt egy ilyen lehetőség, hát kihasználjuk, úgysem fogtam labdát lassan 8 éve.
A hír tényleg igaz, az a busz, ami a csíksomlyói búcsúra a csoport kis létszáma miatt nem indulhatott el, megtelt. Ha több járművet lehetett volna mozgósítani, a mérkőzés után 10 perc alatt legalább kettő megtelt volna.
Amennyiben egyénileg nekivágtok az útnak, javasoljuk az Ausztria, Németország útvonalat. Ez távolságban nem a legrövidebb, de elkerülhető a magyar-szlovák, szlovák-cseh és cseh-német határ, ami időben sokat jelenthet.
Találkozzunk pünkösd hétfőn Herningben a sportcsarnok környékén!
Jó utat és HAJRÁ ETO!!!
Politikától függetlenül többet érdemel ez a sport, mint a foci. Nem annyira pénzben, mint odafigyelésben. Itt nagyságrendekkel kisebb összegekkel lehetne csodákat tenni, az alap - mint láthatjuk - megvan hozzá. Hihetetlen erős lesz a mostani, újjáalakuló válogatott, de az utánpótlásra még többet kell áldozni, mert idővel lemaradunk. Meg kell nyerni mindkét kupát, arra talán felkapják a fejüket az illetékesek és az eddig kívülálló, nem érdeklődő sportbarátok is. Hajrá Lányok, mindent bele!
Nekem van egy olyan érzésem, hogy a kézilabdának nem jön rosszul a kormányváltás... Gondoljunk csak arra, hogy az MSZP politikusai között olyan volt kézilabdások vannak, mint a komlói Páva Zoltán vagy Bakonyi Tibor. Sőt, Vass Károlynak is jó kapcsolatai vannak a köreikben...
Remélem, végre a kézilabda minden területen olyan elismert lesz, mint amit valóban megérdemelne a sportág népszerűsége, eredményessége alapján egyébként megilletné! Nem igaz, hogy az illetékesek nem veszik észre, hogy a kézilabda a legdinamikusabban fejlődő labdajáték, sportág a világon!
Brunókám, ma nagyon ráértél...:)) De legalább szállítod az érdekes, hasznos infókat! Neked ez lejött a Tolna Megyei Napló oldaláról?
Én is olvastam ezt a tanulságod cikket a Népszabadságban. Azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek az új kormányzati felállás milyen hatással lesz a kézilabda lehetőségeire? Ugye, most úgy néz ki, hogy Jánossy György lesz a sportminiszter, mellette, ha jók az információim, Szilvássy György lesz az államtitkár. Vajon mit hoz ez nekünk, kéziseknek? Ráférne a sportágra egy kicsit nagyobb támogatás, mondjuk legalább eredményessége arányában!
A rangadó hétközben nem tűnik valami jó ötletletnek nekem. Remélem, nem bosszúlja meg magát!
Én is olvastam ezt a tanulságod cikket. Azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek az új kormányzati felállás milyen hatással lesz a kézilabda lehetőségeire? Ugye, most úgy néz ki, hogy Jánossy György lesz a sportminiszter, mellette, ha jók az információim, Szilvássy György lesz az államtitkár. Vajon mit hoz ez nekünk, kéziseknek? Ráférne a sportágra egy kicsit nagyobb támogatás, mondjuk legalább eredményessége arányában!
A rangadó hétközben nem tűnik valami jó ötletletnek nekem. Remélem, nem bosszúlja meg magát!
Hajdúnánás (HBN - F. L.) - Hiába várták a nánási kézilabdás hölgyek a Göd csapatát, a Duna-parti társaság nem érkezett meg NB I/B-s női kézilabda-bajnokság 24. fordulójának mérkőzésére. Hajdúnánás-Göd - elmaradt. Miután a gödiek az összecsapás kezdési időpontjáig nem érkeztek meg, így a 70 perces kötelező várakozási idő letelte után a játékvezetők lefújták a találkozót. Árva Csaba, a nánásiak szakvezetője ezt követően arról tájékoztatta a Naplót, hogy ismereteik szerint az ellenfél el sem indult a mérkőzésre, szinte biztosra vehető, hogy csapata újrajátszás nélkül, 10-0-ás gólránnyal jut az újabb két bajnoki ponthoz. A végső szót természetesen a szövetségben mondják ki. A nánásiak legközelebb szombaton 16 órától a Kecskemét együttesét fogadják.
Tisztújítás a kézilabdázóknál
A szövetség feladata: erősíteni a piramis alapjait
Az elmúlt hétfőn tartotta tisztújító küldöttközgyűlését a Tolna Megyei Kézilabda Szövetség. A közgyűlésen rendhagyó módon ezúttal két év szakmai és gazdasági munkája került napirendre. A küldöttek elfogadták az új sporttörvényhez igazodó alapszabály-módosítást, és határoztak arról is, hogy vissza kell térni az éves beszámolókhoz. A közgyűlés a következő négy évre a szövetség élére Horváth Ferencet, az elnökségbe Herczig Gábort (általános alelnök), Cserháti Pétert (szakmai alelnök), Taksonyi Istvánt (főtitkár), Dravecz Tibort (JB-elnök), Dravecz Károlyt (az edzőbizottság elnöke), Schmidtné Pintér Valériát (utánpótlás bizottság elnöke), Tóth Károlyt (igazolási, átigazolási bizottság elnöke) és Kerekes Antalt választotta. Az ellenőrző testület elnöke Merk Károly, tagjai Bacs József és Lesták István lettek. A megyei szövetség legfontosabb feladata a piramis alján olyan jól szervezett bajnokság lebonyolítása, mellyel közvetve hozzájárul a magyar kézilabdázás nemzetközi hírnevének megőrzéséhez. A vidéki fellegvárak legyenek példák a többiek számára. A teljesség igénye nélkül meg kell említeni a kocsolaiakat, ahol évek óta eredményes nevelőmunka folyik, pedig lehetőségeik igen csak korlátozottak. Céltudatos, szakmailag megalapozott műhelymunka zajlik a Varga Trans-Fer UKSE gárdáinál is, a szekszárdiak a különböző korosztályos bajnokságokban országosan is remek eredményeket érnek el, akár csak a gyönki fiúk a középiskolás bajnokságban. A felnőtteknél a Tamási női csapata a közelmúltban nyerte meg az NB II-es bajnokságot, a férfiaknál pedig a simontornyaiak ifjúsági és felnőtt csapata harcolta ki az aranyérmet. Újabban biztató híreket hallani Tengelicről – ahol elkészült a sportcsarnok –, s a mindig nagy hagyományokkal rendelkező Dunaföldváron is megmozdult valami... A közgyűlésen felvetődött a média, a sajtó szerepe is. A hozzászólok jónak, színvonalasnak ítélték meg az NB-s mérkőzések beszámolóit, ám hiányolták a megyei bajnokságokról szóló tudósításokat. A jövőben erre mindkét félnek nagyobb figyelmet kell szentelnie. (varga)
Azt hiszem, érdemes szólni arról, hogy milyen izgalmasan alakul a férfi NB I/B keleti csoportjának küzdelme. Miközben nyugaton a Tatabánya hetekkel ezelőtt feljutott, addig keleten még nem dőlt el semmi, három csapat is esélyes a végső győzelemre.
Jelenleg az Ózd vezet 33 ponttal, második a Békés (32), harmadik a Tiszaföldvár (31). Az Ózd legutóbb kikapott a kiesés elől menekülő Fehérgyarmat otthonában, és ezzel lett újra nyílt a bajnokság.
Két forduló van hátra, az utolsó előtti párosítása: Hajdúböszörmény-Tiszaföldvár, Ózd-Abony, Szabolcs KSE-Békés. Az utolsó fordulóban Tiszaföldvár-Ózd és Békés-Újkigyós.
Az már más kérdés, hogy a hírek szerint egyik csapat sem rendelkezik megfelelő anyagi háttérrel, vagyis a bajnoki cím nem jelent automatikus feljutás vállalást is...
Az van, hogy ha tegyük fel odakinn ekzdünk és hárommal kikapunk a Szkopjétól, mi is örültünk volna. És csak kettővel győztünk itt. Azt hiszem ezen a szinten ekkora tétnél, ahol a két csapat kb egyforma, már nem lehet elvárni 7-8 gólos győzelmeket. Semmi garanciát nem látok arra, miért ne lenne korrekt játékvezetés és miért ne játszana jól Sitike és Fari és miért ne vernénk meg őket odakinn is. Persze lehet hogy nem így lesz, de ámítás és magukat csapják be azzal, ha tutira veszik a sikert.
Az utolsó mondatot visszavonom, kiszaladt a számon, nem idevaló, igazad van.
Utolsó mondatod kivételével - amit kár volt ide pötyögni - egyetértek veled. Persze ez a fajta mentalitás távol áll tőlünk (magyaroktól) sőt ha ezt tenné egy csapat nagyon kiakadnának a szurkolók is. Mi sem eshetünk abba a hibába, hogy elhiszük a sima győzelmet a visszavágón. Nem örültem annak sem, hogy az NS arról ír, hogy a kupa már a kezünkben van csak el kell hoznunk.
Az olimpiai döntő óta az utolsó utáni pillanatig nem tudom elhinni, hogy megvan a kitűzött cél!
Hétfőig a lányok próbáljanak meg regenerálodni és fejben felkészülni arra, hogy odamegyünk és szétszedjük a dánokat!
Még szép, nem is kell. Én eléggé unom ám ezt az állandó nagyképűzést. Mi is beleestünk ebbe a hibába, pl. tavaly a Vibrog után ugye csak 3 gól volt a hátrány, ünnepeltünk odakinn, aztán bezakóztunk itthon is (holott előtte és utána is símán 5-7 góllal elverjük őket itthon).
Nem olyan rég egy felhőtlenül ünneplő podgoricai csapat nyilatkozott olyanokat, hogy maguk is lehitték, aztán hatezren kusshadtak, amikor öttel vezettünk odakinn. A Prokopp aszonta ősszel, miután kettővel kikaptak Pesten, hogy őt ez nem izgatja, ezt a Fradit úgyis elverik legalább hárommal. Aztán csak Sitikén múlt, hogy nyertek egyátalán eggyel.
A Szkopjénak is nagy a szája, nem mintha nem lenne rá oka és nem ők lennének az esélyesebbek, de hát a Podgorica is így volt. Ahhoz képest, amilyen szarul támadtunk én inkább óvatos lennék a helyükben.
Szerintem ezek a dánok akkor is ódákat zengtek volna, ha egy tucattal kapnak ki. Engem zavar, hogy ennyire lenézik a csapatiankat, mintha ott se lennének. Lelkiterror és megfélemlítés ez, aminak nem szabad bedőlni. Aztán majd lehet tiszeteltkört futni a kupával a csarnokukban.
Olyanok, mint a Viktor, nincs az a vereség, amit ne magyaráznának meg győzelemként.
Számomra is megdöbbentő volt, hogy miként lehet ekkorát javulni. Az előző évadben még az NB1/B-s szintet sem ütötte meg a játéka(?), most meg simán viszi a válogatott szintet. 3 ilyen akciógólt vágni emberhátrányból, nem volt piskóta... Érdekes amúgy, hogy Nagy Anikó mögött nemcsak Mehlmann, hanem anno Nagy Kriszta is szenvedett, Dániában meg jól játszott.
Csbalázsnak még egyvalamiben legyen igaza legalább: EHF kupa-győzelem idén! :)))
"úgytűnik CsBalázsnak végül kivételesen igazat lesz abban, hogy a válogatottban Mehlmann lesz az egyik biztos pont a jobbátlövő helyén!"
Hiába, aki ért a kézilabdához... :-))) Meg mi az, hogy kivételesen? :-))) Egyébként ez a csaj hihetetlenül sokat fejlődött. Tavaly még azt is kérdezgettük még mi győri szurkolók is, hogy mit keres a mi csapatunkban ez lány? Aztán tessék, úgy látszik csak játszania kell. Kilépett Nagy Anikó ányékából és mára az egyik, ha nem legjobb jobbátlövővé vált!
Nem rémült meg az ETO a dánoktól
2002-05-14 (a nyomtatott MH cikke)
A győri kézilabdázóknak csak akkor lesz igazi ünnep pünkösdhétfő, ha a csapat megőriz valamennyit ötgólos előnyéből az Ikast Bording elleni EHF-kupa-döntő dániai visszavágóján.
A Graboplast ETO 30:25-ös győzelme igazolta Vanyus Attila ügyvezető elnököt, aki a hazai kezdés hallatán azt mondta, ez kifejezetten előnyös. "Van hat tinédzser a csapatunkban, jobb volt, hogy ők a hazai közönség előtt találkoztak először az ellenfél olimpiai és világbajnokaival - mondta a mérkőzés után. - Így ők is rájöhettek, hogy nem verhetetlen az Ikast, s a végén még akár nagyobb is lehetett volna a különbség."
A győrieket a bajnoki szezon előtt sokan leírták, hiszen válogatottak sora távozott az ETO-tól, de a vb-ezüstérmes juniorokra épülő új együttes jobban szerepel, mint elődje. Most már az fenyeget, hogy a vetélytársak szétszedik a Győrt, de az elnök szerint elképzelhetetlen, hogy bármelyik klub annyit fizetne valamelyik kézilabdázóért, amennyiért megválnának tőle. Márpedig Görbicz, vagy az Ikastnak nyolc gólt dobó Mehlmann már most is kurrens cikk a kézilabdapiacon.
Anyagilag egyébként - ellentétben az idei évtől már pénzdíjas Bajnokok Ligájával - veszteséges az EHF-kupa-részvétel, a győriek csak a döntőt tudták rentábilissá tenni - a dán hirdetők jóvoltából. A gazdasági - és sportdiplomáciai - erőviszonyokat jelzi, hogy az Ikast mindenképpen pünkösdhétfőn akarta játszani a visszavágót, holott ez ellentétes az európai szövetség szabályaival, s miközben az ETO vezetői arra vártak, hogy a dánokkal tárgyaljanak az időpontról, egyszer csak telefon érkezett az EHF bécsi központjából, hogy hétfő este játsszák a visszavágót. "Furcsa dolgok ezek, már az is sokat sejtet, hogy mindhárom magyar kupadöntősnek hazai pályán kellett kezdenie. Most a hétfői játék nekünk anyagi veszteséget jelent, de ezt még csak fel sem vethettük" - panaszolta Vanyus Attila.
A legfájóbb mégsem ez, hanem - az ötgólos, reményt keltő előny ellenére - a játékvezetés. "Megnéztem a meccs videofelvételét, s a spanyol kettős női tagja szinte egyetlenegyszer sem ítélt a javunkra - mondta az elnök. - Érthetetlen volt a felfogása, a párja csak néha tudta kompenzálni a tévedéseit. Ha korrekt a bíráskodás, a hét-nyolc gólos különbség is reális lett volna." Azt már csak csendben tegyük hozzá, hogy a herningi visszavágót német játékvezetői kettős dirigálja, amelynek mindkét tagja hölgy... (Erdei Tamás cikke)
SZVSZ,
Biztos lehet valami igazság abban, hogy a gazdagabb klubok előnyt élveznek a kupadöntőkben, mert ez a Fotex meccsein is érződött, az első félidőben mindkét alkalommal szétfújták a veszprémiek játékát, épp amikor lendületbe jöttek volna (a hazai meccsükön is), és most tessék, az ETO-val meg a Fradival is eljátsszák ezt a bírók!
De az ETO most annyival jobb volt az Ikastnál, hogy még a semlegeseket is meggyőzhette arról, hogy jobb csapat mint a Grinit nélkülöző Ikast. Siti Bea jól játszott, Nitescut majdnem teljesen kikapcsolta + lőtt 5 gólt, de a dán sztárok csak csodálkoztak, hogy milyen jók és lendületesek a magyar lányok! Mehlmann Ibolya szenzációsan játszott, úgytűnik CsBalázsnak végül kivételesen igazat lesz abban, hogy a válogatottban Mehlmann lesz az egyik biztos pont a jobbátlövő helyén!
Barnát szerdán műtik
A női kézilabda NB I-ben hosszabb szünet van, de ez nem jelent mindenkinek pihenőt. A Liss-HNKC-ra a hét végén MK-negyeddöntő vár. Az ellenfél az „alsóházas" Vác lesz.
Farkas József, a vásárhelyiek edzője – már az MK-meccsre gondolva – megtekintette a Békéscsaba–Vác mérkőzést, amely 23–23-as döntetlennel zárult.
– Jó benyomást tett rám leendő kupaellenfelünk – mondta a szakember –, végig hajtottak, mentek, mint az „őrültek", Mátyás Auguszta pedig szokásához híven tíz gól felett termelt. Nem lesz könnyű meccs a szombati.
Nem könnyíti a Liss-HNKC dolgát, hogy az SZKKSE–Bőcs NB I/B-s meccsen a kettős játékengedéllyel rendelkező Barna Évának kiújult a vállsérülése. A korábban levált porcdarab beakadt, s ezt szerdán Budapesten atroszkópos eljárással megműtik. A gyógyulási periódus így is öt-hat hét, vagyis a nem túl bő kék-sárga keret tovább szűkült egy fontos derbi előtt.
Ugyancsak kedvezőtlen hír az együttes háza tájáról, hogy elmarad a televíziós debütálás. A tervek szerint a Cornexi-Alcoa–Liss-HNKC mérkőzést május 30-án adta volna a „királyi tévé", de a közvetítést visszamondta a Magyar Kézilabda-szövetség. Így marad az eredeti időpont: június 1.
Hétfőn és kedden négy játékos a főiskolai bajnokságon szerepel – ezúttal egymás ellen. Baunok Bernadett és Kósa Anikó az Eger; Szőke Olga és Szabó Mónika pedig a szegedi SZTE-JGYTF színeiben lép pályára Pécsett.
Érdekes lesz a távollét „igazolása", mert Farkas József csak a győzteseket engedte el... Kocsis Ágnesre pedig – a junior válogatott tagjaként – a jövő héten vár feladat. A tatai edzőtábor után Nagyatádon játszik Európa-bajnoki selejtezőt Kovács Péter csapata. A bajnoki szünet ellenére tehát mozgalmas napok várnak a vásárhelyiekre.
"Hétvégi megbízható információ szerint Brigovácz Nikolett is hazatér"
A hir valoban igaz, de csak részben! Valoban hazatér, de csak a nyári holtszezonra! Azért edz a Fradiban, mert a dán bajnokságnak vége és ott már nem edzenek! Másrészt pedig esze ágában sincs egyenlöre visszajönni magyarországra játszani! :((
Na most kerültem csak gép elé, mert egy kis Szigetközi túrán vettem részt. A meccseket (FTC & ETO) azért persze láttam, igaz csak TV-n.
Bízzunk benne, hogy a Fradi a visszavágóra feljavul, mert néhány kulcsjátékosa igencsak visszafogott volt az első meccsen. Igaz persze az is hogy a macedónok nagyon keményen és szorosan védekeztek ami megzavart pár játékost.
A Podgorica elleni meccs után sem adtam volna egy fabatkát a továbbjutásért, remélem most is tévedek.
Ami az ETO-t illeti azért a 7 gólos különbség jobban tetszett volna, de talán az 5 is elég lesz. Főleg ha tényleg bírók vezetik a meccset. Ami a spanyol hölgy kézilabda tudását illeti.... Na mindegy nem akarom minősíteni de azt hiszem Magyarországon a II. osztály meccsein kellene kezdenie gyakorolni. A németektől én is félek, mert emlékeim szerint már láttam őket vezetni. Nem ők fújták a junior VB-n a döntőt? De valamelyik akkori meccsünket biztos, és azt hiszem nem értékeltük túl magasra a teljesítményüket.
Okos játékkal, gyors indításokkal és a vasárnapihoz hasonló kapusteljesítménnyel meglesz a kupa.
Más. A szurkolói meccsről nem sokat hallottam mostanában. A meccs halasztás gondolom vonatkozik a mi meccsünkre is igaz? Bár a május 23-a (ami csütörtök) nem igazán jó, de mindent megpróbálok, hogy ott lehessek.
Szlovákiában országos dínomdánom kerekedett a jégkorong-válogatott világbajnoki menetelése nyomán. A döntőbe jutást követően órák alatt elkeltek a jegyek a sebtében kifutópályára állított charterrepülőkre; lakodalmi menyaszszonytánc időpontját tolták odébb „a” meccs miatt; az oroszok felett aratott győzelem után pedig Rudolf Schuster államfő a göteborgi döntő helyszínén pálinkázgatott a játékosokkal. A szomszédban, persze, nem történt semmi különös, csak ami az amúgy is különös becsben tartott csapatsportokban aratott sikerek idején a világon általában történni szokott: a kifejezés szoros és átvitt értelmében egyaránt nemzeti színekbe borult az ország.
Nálunk is tapasztalható volt valami hasonló a tavalyi vízilabda Európa-bajnokság idején, más kérdés, hogy, fájdalom, akkor nem sikerült megfelelni a túlcsorduló igényeknek. Most éppenséggel nincs se vb, se Eb, amely közelebbről érintene bennünket, akad ellenben egy sportág, amely klubjai „farvizén” szép lassan – a sydneyi olimpia és a romániai női Eb után – újra a csúcs közelébe vitorlázott. A kézilabdáról van szó, arról a játékról, amelynek idei európai kupadöntőibe három magyar együttes is bejutott (a Veszprém férficsapata mellett az FTC és a Győr női társulata). Jelzem, volt már ilyesmire példa, de részint nem sokszor, másrészt meglehetősen régen: 1982-ben, majd 1994-ben.
Szóval: van nekünk egy kollektíve „földobálandó” játékunk, amely nem pusztán hagyományosan kedves a számunkra, ráadásképp eredményes is. Csakhogy a magyar, önemésztő típus lévén, nem feltétlenül éri be ennyivel, s alkalmasint fölteszi a kérdést: ha a magyar kézilabda ott is van a spiccen, vajon ott van-e maga a sportág? Sinka László szövetségi főtitkár szerint az „Ostblock” hajdani kiváltságából mára világszerte ismert és elismert játék vált, noha az európai hegemónia változatlan. Ugyanakkor feltétlenül reménykeltő, hogy Afrikában és Ázsiában néhány éve különleges rokonszenv övezi a sportágat, sőt Dél-Amerikában szintén akadnak biztató jelek, ám nagy szívfájdalom: az Egyesült Államokban még mindig markáns közöny tapasztalható. A főtitkár – aki tagja az európai szövetség végrehajtó bizottságának – úgy véli: Amerika meghódítása távlatokat nyithatna, az új sportok iránt kevéssé fogékony tengerentúliak azonban a szüntelen internacionális próbálkozások dacára mindeddig nem adták be a derekukat. Ezzel együtt: az EHF-nek 46, az IHF-nek 147 tagországa van; a sydneyi olimpia alkalmával az ausztrál televíziónézők „ranglistáján” a negyedik helyre került a kézilabda, s a NOB kimutatása szerint világszerte is az első tízben volt.
További kérdés: vajon van-e okunk némi grimaszolásra és fanyalgásra idehaza?
Földesiné Szabó Gyöngyi egyetemi tanár három évvel ezelőtti kimutatása alapján a kézilabda mind az igazolt versenyzők számát, mind a szurkolói érdeklődést, mind a tévés nézettséget tekintve „ezüstérmes” a dobogó tetejéről – önpusztítása ellenére: természetesen – leszoríthatatlan futball mögött. Sinka a számok mögé nézve úgy fogalmaz: az utóbbi időben egy csomó települési önkormányzatnál fedezték föl, hogy milyen lehetőségek rejlenek a sportágban. „Minden sport elsődleges célja a szórakoztatás, és a kézilabda – amint azt a rangadók telt házai és a szimpla mecscsek iránti jelentős érdeklődés tanúsítja – rendkívül szórakoztató játék.”
Ugyanakkor a főtitkár korábban többször hangot adott abbéli panaszának, hogy az intézményesített elismerés messze elmarad a sportágat valójában megillető respekttől. A Magyar Olimpiai Bizottság legutóbbi eredményességi lajstromában például ötödik a kézilabda, a támogatási listán viszont csupán tizenkettedik. „Az állami segítség mértékét a legkevésbé sem tartjuk megfelelőnek – magyarázza –, mert a kézilabdát az eredményessége és a népszerűsége is többre predesztinálja. Miközben az FTC által a Bajnokok Ligája-elődöntőben fölülmúlt jugoszláv Podgorica vagy a döntőbeli rivális, a macedón Szkopje együttese lényegében az adott ország központilag dédelgetett kirakatcsapata, addig nálunk a teljes sportág támogatását kifogásoló megjegyzésünkre az a sajátos piacgazdasági válasz érkezik: a kézilabda annyit szerepel a képernyőn, hogy abból bőven eltarthatja magát.”
Azt mondják egyébként a sokat tapasztaltak, hogy – politikai rendszertől függetlenül – azért „pechesek” mifelénk az úgynevezett nemzeti identitástudatot amúgy rendkívüli mértékben növelő csapatsportok, mert az olimpiákról egy, ad absurdum két aranyat hozhatnak, szemben jó néhány másik sportággal. Meg azt is, hogy az egyéb (sport)kérdésekben oly aktív állam hűvös távolságtartására adott minden más magyarázat csak duma.
"...NEM igaz a hír hogy Borók Rita a Dunaferrben folytatja pályafutását."
Ehhez képest - origo [sport]:
Borók Rita Dunaújvárosba szerződik
2002.05.13. 12:58:31
Hiába lett a csapat második legeredményesebb játékosaként bajnok a dán Viborg együttesével, Borók Rita, a nőikézilabda-válogatott jobbátlövője úgy döntött, két év után visszatér Magyarországra. Csupán egy dolog változott: a célállomás. Debrecenben ugyanis személyes okok miatt nem tartottak igényt a klasszisra, így inkább a Dunaferrt választotta.
Hosszú ideje nyílt titokként kezelte a hírt a hazai kézilabda-társadalom: Borók Rita, az Európa-bajnok nőikézilabda-válogatott játékosa két esztendő után hazatér Dániából. A Vasas már január óta komoly tárgyalásokat folytatott a játékossal, ám a szakosztályban kialakult helyzet miatt a kontraktus nem jött létre. Így Debrecen került szóba, ahol az átlövő korábban szép éveket töltött el, s mivel ott építkezik, nem volt vitás, elsőszámú célpontja a hajdúsági város. A dán Viborggal bajnoki aranyérmet szerző játékos (akinél a csapaton belül több gólt az egész idényben csak Heidi Astrup szerzett) meg is kezdte a tárgyalásokat a DVSC-Valdor gárdájával, de kiderült, személyes okok miatt nem szívesen látják az együttesben.
"Komáromi Ákos, a Loki ügyvezetője január elején felhívta a barátomat, s megkérte, hogy képviseljen engem a tárgyalásokon, melyek rögvest meg is kezdődtek. Komáromi egy alkalommal telefonon velem is beszélt, és február végére gyakorlatilag mindenben, még az anyagi kérdésekben is megállapodtunk, azaz szinte biztosnak tűnt, hogy a cívisvárosban folytatom a pályafutásomat. Ezután sokáig nem keresett senki a Lokitól, s mivel más csapatok is szerettek volna leigazolni - a legjobb magyar csapatok mellett a Hypo is hívott, míg a Viborg plusz kétéves kontraktust kínált -, végre írásba is akartam foglalni a szerződést. Megkerestük tehát az ügyvezetőt, aki márciusban óriási megdöbbenésünkre csak annyit közölt, hogy a továbbiakban nem tárgyalnak, mert nem tartanak rám igényt. Arra hivatkozott Komáromi, hogy Nagy Sándornak, a csapat egyik tulajdonosának 1998-ban nézeteltérése volt a barátommal, aki emiatt nem akarja, hogy visszajöjjek a Lokiba" - nyilatkozta Borók a Hajdú-bihari Naplónak.
Az Európa-bajnok jobbátlövő elmondta, kilencvenkilenc százalék, hogy a Dunaferrbe szerződik. A bajnokcsapat éppen ezen a poszton küzd problémákkal, hiszen az anyaszerepre készülő Radulovics Bojana hiányában csupán a fiatal, húszéves Gráner Beáta az egyetlen bevethető játékos.
Szombaton találkoztam/láttam a csarnokban Sast (aki állítólag a csapattal edz), Becz Marist, aki igencsak hetyke menyecske lett és már igazi nő, na és Deli Ritát, aki még mindig igencsak az... :-)
Hétvégi megbízható információ szerint Brigovácz Nikolett is hazatér,valamint NEM igaz a hír hogy Borók Rita a Dunaferrben folytatja pályafutását.Olyasmi hírek is kelltek napvilágra, miszerint a kohászból is többen eligazolnak.
Hehe, de igazából én nem örülök neki. Mivel az a meccs érdektelen, az ifi játszott volna. Persze érdektelen lesz jövőhéten is, egy nappal a kupameccs után...és nagyon fontos Loki meg Dunaferr meccs előtt. Most borítékolom a tarcsi alibizését, de hát had gyakorlojon Pasi, Blasi és a többiek.
Tegnap nagyon ideges voltam a hülye spanyol luvnya miatt, de még így is 5 gól lett. Odakinn ha korrekt a játékvezetés, meglehet ez a kupa.
Ne izélgessé má, asszed olyan nagy öröm, hogy itthon maradok?! :))) A csarnokban "természetesen" nem tudok ott lenni, viszont hamarabb visszautazok és megnézzük páran az albiban (ha a Sport1 nem veszi le műsorról, mint már kétszer is...).
Üvöltsetek helyettem is, és ha nem rekedtek be meccs után, haza se gyertek! ;)
Nyugi hazahozzuk!!! Én is csak a német picsáktól tartok!!! A halasztás racionális döntés volt. Ja, ha valaki nem tud kijönni Dániába, - bár szerintem ilyen AVE-n kívül nem létezik!:-))) - az a Magvassyban is megnézheti, ha olyan nagy lesz az érdeklődés, akkor a csarnok kivetítőjén!Büfé lesz. :-)))
Megpróbáltam a lehetetlent, lefordítani magamnak dánról az Ikast oldalán található cikket a tegnapi meccsről (http://www.ikasthandball.dk/nyheder/nyheder.asp?NewsID=271). Ha valaki esetleg tud dánul (vagy van ilyen ismerőse), lefordíthatná :) Köszi.
Amennyi nekem lejött belőle: hiányolták a himnuszokat, bár a magyart a közönség elénekelte, szokásosan lelkes kelet-európai közönség volt, ideges volt fiatal magyar csapat az elején, ahol az Ikast akár 5-6 góllal is elmehettet volna. Na itt adtam fel, a második félidő leírásában még kiemelték a feltűnően jól játszó, mindössze 19 éves magyar irányítót -vajon ki lehet ő? :))),- Görbicz Anitát ... akinek ezúton is boldog születésnapot kívánok, meg az EHF kupa serlegét a kezébe egy hét múlva ;)
"Amúgy jobb ha tudjátok, hogy az időpontmódosítás oka csak és kizárólag a szurkolói kézilabda, néhányan ugyanis jelezték a szövetségnél, hogy nem jó nekik a szerdai időpont:-))))))) "
szóval már ezt is el tudták érni a Fradisták!:-)))
Skandallum, kérem! Hihetelen skandallum ami történik!:-))))))
Fehérgyarmati VSE-Fevill-Ózd 22-21 (11-12)
Fehérgyarmat, 500 néző, v.: Bakos, Homann. Fehérgyarmat: Lencsés - Jakab 6/2, Csonka 2, Csapos, Tóth Zs. 8, Sipos 3, Pásztor 3. Csere: Leskó (kapus), Szűcs, Varga L., Peterman. Edző: Varga József.
Ózdi KC: RAPOVEC - Bencze (3), Lovas (4), Csörgő (1), Ördögh (7), Papp (4), Orosz (1). Csere: Vitális (1), Mészáros, Bidlek (-). Edző: Závodszky István.
Kiállítások: 8 illetve 10 perc. Hétméteresek: 5/3 illetve 4/3. A nagy szívvel játszó, bentmaradásért küzdő gyarmati csapat bravúros győzelmet aratott a bajnokesélyes ellen.
Závodszky István: - Ezt a játékot fejben is játszani kell, és ha a hozzáállásbeli hiányosságokat is hozzávesszük, akkor csak ilyen eredmény születhet.
Gratulálok a Graboplast ETO-nak! Szerintem nagyon jó eredményt értek el ilyen bíró teljesítmény mellett. Viszont félek a két hüje német picsától...
Amúgy jobb ha tudjátok, hogy az időpontmódosítás oka csak és kizárólag a szurkolói kézilabda, néhányan ugyanis jelezték a szövetségnél, hogy nem jó nekik a szerdai időpont:-)))))))
Nagyon jó döntés, szükség van az egy hétre, hogy föl tudjon készülni mindkét csapat, arról már nem is beszélve, hogy mennyire rosszul jött volna akárkinek egy sérülés a két meccs között... Mondjuk én így sem tudok ott lenni, de ez már egyéni szoc. probléma :)
Minden érintettnek!
Friss hírek szerint a két klub megegyezése alapján a Győri Graboplast ETO - Herz-FTC női bajnoki mérkőzés időpontja 2002. május 23. csütörtök!
Végre valaki meglátta, hogy mindkét csapatnak a nemzetközi kupa fontosabb, mint a hazai bajnoki!!
Egy kínainak két eredménye lehet:
1, sikerül = gól
2, nem sikerül = szabddobás kifele ( nem kapja meg a játékos, csak beugrik, söt, ha a védö beugorva a hatos felett elüti, akkor is )
viszont abban az esetben igazad lehet, ha a védö a hatosvonalról ugrik el. Lehet, hogy itt is ez volt.
Nem azt mondtam, hogy hiba nélkül :) Ezeket én nem is tartom annyira hibának. Egyszerüen "muszáj" neki megpróbálni. Néha meg nem értik a többiek, mit is akar (volt egy pöcizős bejátszása, amin Kulcsár Gyöngyi is alaposan meglepődött, pedig ziccerben állt). Az utóbbi meccseken rendre elszórta 8-9 méterről a labdákat, nagyon kevésszer jött be neki, most rendesen visszafogta magát. Én is láttam már nagyképűen játszani, de nem tegnap...
A kínaira visszatérve, ha a hatos területe fölött ér bele a védő, az szerintem nem szabályos, azért fújták vissza.
"és Görbe is végre higgadtan, okosan, nagyon kevés hibával játszott, és ismét maradt a végére pár jó húzása. " Hááááááááááááát.........
Görbe az utolsó öt percben megpróbált hátrafele lábközt bepattintani egy labdát a beállónak, leindultak belöle, majd 29,35 körül ( ahelyett hogy végigtámadtuk volna a hátralévö idöt !!! ) feladta 10 méterröl kínaira a jobb kettönek. Azt hittem lefordulok a székröl a TV elött, hogy lehet valaki ilyen fegyelmezetlen...Más kérdés hogy a bírók befelé ítéltek...
Apropó : Tudtátok, hogy sikertelen kínaiért kifelé jár szabaddobás ??? ( A beugró játékos nem kapja meg a labdát, akkor indokolatlanul ugrott be a kapuelötérbe !!! Még akkor is ha a védö üti el a labdát)
Görbitz az ország egyik legjobb és legtehetségesebb játékosa, ehhez kétség sem fér, de az lassan benne is tudatosul....
Sirinában az tetszik, hogy egy felesleges mozdulata sincs, csak mindig odanyul, ahova jön a labda.
Először is gratulálok a Fradinak az előnyhöz, de kicsit féltem őket, amolyan egyszeri bravúrnak tartom a podgoricai sikert - ne legyen igazam. Kicsit sok volt szerintem a technikai hiba, de ki ne lenne ideges egy BL döntőn...
A mi meccsünk pedig... fantaszitkus volt. Nem gondoltam volna az első félidő láttán, hogy ennyivel jobbak tudunk lenni az Ikastnál. Ha az elődöntő izlandi bírópárosa vezeti a tegnapi meccset, elég lett volna az ificsapatot küldeni Herningbe, mert 10-15 góllal nyerünk, de teljesen semleges jv-kel lazán 8-10 gólos előnyt szerzünk. Nem rossz az 5 sem, kb. 50% esélyünk van, és sajnos azt kell mondanom, hogy a bírókon nagyon sok fog múlni. Ha a két német hölgy is így vezet majd a dánoknak, mint ez a fogalmatlan picsa, akkor elszálltunk.
A szurkolás szerintem egy picit jobb volt az elődöntőben, de akkor pontosan tudtuk, hogy mit is jelent a +6, úgy azért még jobban lehet örülni a góloknak :) A színvonal kérdésében veszem a bátorságot, hogy Staffan Holmqvisttel ne értsek egyet, ugyanis egyértelműen jobban játszottunk, mint az elődöntőben, egy egyértelműen jobb csapat ellen. Sirina csodálatos volt, Mehlmann első félidei teljesítménye világklasszis, és Görbe is végre higgadtan, okosan, nagyon kevés hibával játszott, és ismét maradt a végére pár jó húzása. Most még jobban sajnálom, hogy nem tudok kimenni Dániába, de remélem, hogy Balázsék segítenek majd hazahozni a lányoknak a megérdemelt kupát :)))
Gratulálok az ETO-nak és a Fradinak!
Sok szerencsét és sikert a visszavágókra is.
HAJRÁ MAGYAR KÉZILABDA!
Tóth Tímea, külön gratula a jó játékhoz!
Sajnos, csak NAGYON nehezen tudott nyerni a DUNAFERR a CORNEXI ellen és a Pálinger Katit is arcon kapta egy hetesnél a Kulcsár leány (nem volt túl sportszerű, dőlt a vér rendesen).
Bár az enyém vélemény nem pártatlan, de a végén a hetes jogos volt. Az pedig érdekes kérdés, hogy a D.ferr a meccs hajrájában ca.7-8 percig miért nem volt képes gólt elérni? Akkor ugyanis sima az ügy, így meg lehet magyarázni a hetest.
Hajrá Duneferr!!! Gyerünk lányok!
Cherry, nem lapoztam vissza megkeresni véleményed a nöi játékvezetésröl, de kb. nekem ugyanaz.... :-)
Sajnos a Nemzetközi Kézilabdaszövetség néhány éve kitalálta, hogy kellenek nöi játékvezetök. Minden országnak felajánlották hogy a betelt nemzetközi kereten felül kinevelhetnek egy nöi párost, aki vezethet nemzetközi meccseket.
Ez a nöi jv. is így kerülhetett ide. Nem csalt, nem akarta befolyásolni az eredményt, egyszerüen bepánikolt, nem mert ítélkezni, emberileg összeomlott a mérközés súlyától.
Példa: 2 olyan hetest nem adott meg, hogy hihetetlen. Ha valaki "direkt" nem adna meg hetest, biztos hogy nem ezeket választaná, annyira nyilvánvalóak voltak, ö lefagyott mint a Windows... Még szerencse, hogy a mezönyböl befujta öket a társa. Ellenben, hogy kompenzálja a hibáit, a kis, jelentéktelen dolgokat próbálta felnagyítani ( szabaddobás visszarendelése 2 méter miatt, szabaddobás arrábvitele a szaggatotton 1 méterrel stb).
Ugy gondolom, hogy a játékvezetöket nem az alapján kellene szelektálni, hogy ffi vagy nö. Alakuljon ki egy sorrend a tudás és teljesítmény alapján és ha az elsö tízben nyolc nöi páros van, akkor legyen. Ha nincs egyse akkor ne legyen...
Sajnos a második félidö végig arról szólt, hogy a férfi jv. próbálta egalizálni a nö hibáit.
Ez alapozta meg a jv ellenes hangulatot, pedig nem is hibáztak többet egyik csapat kárára sem, függetlenül attól hogy a teljesítmény alapján a nö nálam megbukott.
A kiállítások nagy része jogos volt ( el kellene azon gondolkozni, hogy Kindl minden második meccsen pirosat kap...), egy-két kiállítás elmaradt a dán oldalon, de volt olyan tévedés a Györ részére, ami senkinek nem tünt fel...
Ettöl függetlenül a visszavágón fújó nöi páros lehet korrekt ( söt remélem !!! ) de ezt anemzetközileg eröltetett nöi játékvezetést tulzásnak tartom.
Sok sikert a Fradinak és a Györnek a visszavágón, remélem két kupával leszünk gazdagabbak !!!!
Gratulálok az ETO-nak és a Fradinak a kupadöntők első meccsén aratott győzelmeikhez. Az ETO ötgólos előnye pont határeset, remélem elég lesz a kupagyőzelemhez. Bár nagyon kemény visszavágó lesz Herningben. Bátran, erőszakosan és gyorsan kell kinnt is játszani. Személy szerint én a játékvezetőktől nagyon tartok, jó lenne, ha rámcáfolnának. Irina Sirina tényleg fantasztikus, de ugyanez mondható Mehlmann Ibolyáról, Görbicz Anitáról, Kulcsár Gyöngyiről, Kindl Gabrielláról és Carmen Nitescuról, s a mindig megbízható Lovász Zsuzsáról. A Fradi kétgólos előnye kevésnek tűnik, de vittek ők már véghez Podgoricában is csodát. Bízzunk benne, hogy sikerül a nagy bravúr. Sugár Tímea jól védett, Kirsner Erika pedig az első félidőben volt jó. Farkas Ági a büntetőket nagyon jól lőtte a mumus Dinunak. Kár, hogy évközben sérült volt Benyáts Beatrix, erőnlétileg így még nem az igazi. Emiatt a jobbátlövő poszt lyukasnak tűnik a Fradinál. Azt kívánom, hogy a visszavágókon is úgy lejtsen a hazai pálya, ahogy az első meccseken.
Nagy-nagy gratula a Győrnek, parádésak voltak a második félidőben! Erőnlétileg sokkal jobban bírták, a két kapus közötti különbség is óriási volt! Ez az 5 gól elég lehet, bár a Győr néha-néha beleszalad idegenben még egy-egy nagyobb vereségbe, gondoljunk csak a Fradi elleni meccsre... De remélem, nem így lesz, és begyűjtik a győri kézilabdának már nagyon kijáró kupát!
A játékvezetésről annyit, hogy mindkét döntőn számunkra (magyarok) kissé kedvezőtlen volt, de ez valószínűleg abból adódik, hogy a jv-k túlságosan is akarták bizonyítani, hogy korrektek, nem fújnak úgymond hazai pályát, aztán ez már átlendült a másik oldalra... Ez mondjuk egy tendencia az utóbbi években, hogy tisztul ilyen szempontból is a sportág, gondoljunk csak arra, hogy a Fradi két legutóbbi idegenbeli meccsén milyen jó és tisztességes játékvezetést kapott! Csak remélni lehet, hogy ez marad a döntő két visszavágóján is, mert szerintem ez lehet a két csapatunk legnagyobb ellenfele.
(Azt azért megjegyezném, hogy a két páros korántsem döntőbe illő színvonalon fújt, de mondhatnám úgy is, nem voltak ide valók...)
Nagy gratula a Fradinak és az ETO-nak is! Mind2 meccs óriási volt. A bírókról inkább nem szólnék egyik meccs esetében sem... Remélem, mindkét csapatunk megnyeri a kupát.
Most sokakat el fogok keseríteni:
A dániai visszavágón két német hölgy bíráskodik majd.
Az ellenőr pedig egy Helga Magnusdottír nevű izlandi illetőségű személy lesz...
Node:
szuper volt ma a Győr, én nagyon bízom a kupagyőzelemben!!!
5 gól nem is túl sok és nem is túl kevés. Bár örültem volna ha többet nyerünk (amire reális esély is lett volna), de így is örülök, mert nem lesz unalmas a visszavágó. Sirina és Mehlmann tényleg a legjobbak voltak. Mindketten akkor nyújtották a maximumot, amikor szükség volt rá. Ilyen játékkal a visszavágón nem lehet gond.
Hanem a másik dolog, ami nélkül viszont nem lehet szó nélkül elmenni:
A kézilabdához, más csapatsportágakhoz hasonlóan hozzátartozik az is hogy két csapat egyanlő esélyekkel indul, egyik csapat számára sem szabad több előnyt biztosítani. Ez a játékvezetés alapvető feladata lenne. Ezt az esélyegyenlőséget mi ezen a napon nem kaptuk meg.
Mindhatja bárki, hoy tévedtek a játékvezetők. Elismerem, tévedhetnek. Ők is emberek, és egy ilyen játék esetében biztosan nem lehet mindent észrevenni és meglátni. De az már enyhén szólva furcsa, és gyanús hogy az pálya egyik oldalán nem veszik észre (vagy elnézik) a szabálytalanségokat, lépéshibákat, engedik a kémény játékot, és ezt a másik oldalon nem teszik meg. És ha erre nem képes egy játékvezető, akkor nem értem hogy hogyan tud (engedik) ezen a pályán maradni hosszú távon. A női játékvezetésről sokan ismerik a véleményem, ezzel nem kívánok foglalkozni. Félek a visszavágótól, hogy ez a játékvezetési stílus ismét megismétlődik.
És most ne mondja rám senki hogy kizárólag az elfogulság beszél belőlem, mert nem igaz.
De mindegy, mert úgyis mi fogjuk nyerni a kupát, ha törik ha szakad!
nagy volt mikor épp eldöntötték, hogy Mehlmann lett a meccs legjobbja, akkor a másik komoly jelölt, Sirina zsinórba elkezdett parádézni :)) szerintem addig is ő volt a legjobb, persze Ibolya is kiváló volt.
megtudja valaki mondani nekem a győriek 9es számú, szőke játékosának a nevét? azt láttam a hátára írva, hogy Netti, de milyen? ;) köszi
És tegyük hozzá: nagyon parádés megoldásokkal! Szvsz ez volt a legjobb meccsünk az egész bajnokság során. (Én már délután megrendeltem a meccs végi örömjátékot, a fiúk meg rendesen hozták is :-)))) Köszönjük szépen, fiúk!
Az idei kézilabda NBI/B talán egyik legngyobb (negatív) meglepetése:
Győri ETO II - Tatabánya BSC 30-34
Nem tudom mi történt, vagy a raggel 10 órai kezdés vagy a Graboplast sportcsarnok zavarhatta őket, de borzasztóan rosszul játszott mindenki. 2-9-nél már lehetett sejteni hogy valami nincs teljesen rendben. Első 8 perc - 4 kapufa, védekezési hibák stb. Volt amikor 8 góllal is mentek a vendégek. A második félidő elejére sikerült 3 gólosra csökkenteni a hátrányt, de kevésnek bizonyult.
Így egy nagyon hosszú hazai veretlenségi sorozat szakadt meg.
Az ifi 42-16 lett ez is nagyobb különbség a vártnál. De legalább pozitív irányban.
Amennyiben a Fradi és a Dunaferr játsza a kupadöntőt, akkor le kell játszani a harmadik helyért is a meccset, és a harmadik helyezett csapat indulhat a KEK-ben. Szerintem elképzelhető az is, hogy a két kupaelődöntő vesztese közül az egyik lemond a KEK indulás lehetőségéről, akkor a másik csapat indulhat, így előfordulhat, hogy a Hódmezővásárhely KEK induló lesz, kiszorítva a DVSC-t. (Ha a Győr EHF-t nyer, akkor indulhat +1 csapat? A férfiaknál igen, a női kiírást nem találom az EHF honlapján...)
Én nem hiszem, hogy rangosabb lenne. Az EHF Kupa mezőnye általában jóval erősebb, hiszen a nemzeti kupákat némi szerencsével nyerhetik gyengébb gárdák vagy éppen egy olyan indul, aki mondjuk hamadik lett. Ezért szüntették fociban is.
A Fradinak gratula!!! Szvsz meglehet, a Podgorica nekem erősebbnek tűnt, de Sitinek és Farkasnak fel kell javulnia.
Mág szerencs, elképzelem mit szólna a Fradi meg a Dunaferr, ha a szövetség a Szparit meg a Vácot kérné fel :-)
Egyébként az ETO-nak leginkább a KEK-et kéne választani, mert az rangosabb mint az EHF. (feltéve ha nem a Loki nyeri pl.)
A Fradi és a Dunaferr indul a BL-ben. Ez tuti. A Győr, a Cornexi és a Loki osztozik a 2 EHF-kupa, és az 1 KEK-helyen. Ha Fradi-Dunaferr Magyar Kupa döntő lesz, akkor a kupaharmadiké a KEK. Más esetben az indul a KEK-ben, aki kupadöntőbe jutott (bármi is ott az eredmény), és nem Fradinak, illetve Dunaferrnek hívják.
Persze másképpen is megegyezhetnek a csapatok.
Hivatalosan nem jelent semmit, hogy egy csapat a bajnokságban melyik helyen végez, a nemzetközi kupákra a szövetség jelöli a résztvevőket, de bevett szokás szerint a bajnok indul a BL-ben, a kupagyőztes a KEK-ben, stb...
Ha valaki gyűjtöget, az indulót a szövetség kéri fel!
Udv!
Egy kerdesem lenne: a KEKben melyik csapat indul, ha egy BL vagy egy EHF kupaban szereplo csapat nyeri a Kupat? Es mondjuk a Vasarhely a 3.-4. helyen vegez? Vagy majd a szovetseg eldonti?
Elore is kosz a valaszokat!
Agradzsag
Fél lábbal már Európában a Loki
A női kézilabda NB I-ben: DVSC-Valdor-Hódmezővásárhely 25-20 (13-8)
Debrecen (HBN - K. Z.) - A vártnál kissé nehezebben, de legyőzte nagy riválisát a Loki, és ezzel bebiztosította ötödik helyét az NB I-ben. Ez a pozíció pedig szinte biztosan EHF-kupa-szerep-lést ér majd.
Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 600 néző, vezette: Nagy F., Túróczy.
Hódmezővásárhely: Szabó K. - Szabó M., Kósa, Nikolics 5/4, Asztalos 2, Huba 3, Baunok 3. Csere: VÖRÖS (kapus), Kocsis 2, BARNA 5, Szőke. Edző: Farkas József.
Bár már egy hónapja nem játszott itthon a Loki, a megszokottnál mégis jóval kevesebb szurkoló buzdította a debreceni lányokat.
Az Oláh Gábor utcai csarnokot így is megtöltötték azonban a drukkerek, akik nagy örömmel konstatálhatták, hogy kedvenceik gyorsan faképnél hagyták ellenfelüket.
A színvonalát tekintve feledhető találkozó első félidejében Kocsikék komótosan növelték előnyüket, és amikor egy perccel a szünet előtt 13-7-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző tábla, úgy tűnt, fölényesen nyer a DVSC-Valdor. A vásárhelyiek azonban váratlanul összeszedték magukat, és a második játékrész közepén egyetlen gólra megközelítették a piros-fehéreket. A váratlanul izgalmas összecsapás döntő pillanataiban azonban jobban összpontosítottak a debreceniek, így végül begyűjtötték a két bajnoki pontot, ami azt jelenti, hogy az ötödik helyet már semmilyen körülmények között nem veszíthetik el.
Ez pedig, ha csak valamelyik kis csapat nem visz véghez óriási bravúrt a Magyar Kupában, azt jelenti, hogy a lányok az ősszel ismét kiléphetnek a nemzetközi porondra.
Váczi Sándor: - Nem tudtunk végig koncentrálni, sok volt az üresjárat.
Farkas József: - A szünet után feljavult a védekezésünk és a kapusteljesítményünk, a sok kihagyott ziccer azonban megbosszulta magát.
Nem esünk egymásnak, és - én legalábbis - nem keveredtem el. Csak hát egy ekkora ziccert nem illik kihagyni :-)))))) (Fafa ugyanis nem női vonalról beszélt, hanem "anblokk" kézilabdáról.)
Kedves Fafa! Az eddigi itteni hozzászólásaid alapján azt hittem, tájékozottabb vagy kézilabdában. Pécsnek ugyanis már van egy ütőképes kézilabda-csapata, méghozzá az NB I felsőházában!!!!!
Történetének legnagyobb sikerére, EHF-kupagyőzelemre készül a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapata. A Rába-parti zöld-fehérek egyszer, 1999-ben már elbuktak a siker küszöbén, s ezúttal kísértetiesen hasonló körülmények között javíthatnak a pszichés felkészülésre nagy súlyt fektető Görbiczék.
Három évvel ezelőtt egy jóval rutinosabb győri társulat menetelt az EHF-kupa döntőjéig, ahol azonban a Viborg nagynevű csapata minimális különbséggel - idegenben lőtt több góllal - elorozta a magyarok orra elől a trófeát. A fináléban ezúttal is dán ellenfél vár az ETO-ra, a világklasszisok sorát felvonultató Ikast-Bording.
Az első pillantásra kedvezőtlen sorsolást - a magyar csapat itthon kezdi a párharcot vasárnap délután - a győri vezetők igyekeztek javukra fordítani, mondván: nem baj, hogy a lányok saját pályán találkoznak először a klasszisokkal, mert ha itthon jól megy a játék, és bemennek a lövések, akkor elhiszik, hogy idegenben is ugyanolyan kapura kell játszani, és meglehet a hőn áhított siker.
A győri szakembereknek több videót is sikerült beszerezniük a dánokról, így már közelebbi benyomásai is vannak a nagy nevekről Kindl Gabiéknak. "Egy nagyon erős csapatot láthattunk a felvételeken, de együttesünk annyira elszánt, hogy foggal-körömmel harcolunk majd a győzelemért. Az ETO nagyon fiatal, harapós játékosokból áll, a feltörekvő generáció nagyon meg akarja mutatni tehetségét. Ezeknek a lányoknak szinte még semmilyen komoly felnőtt eredménye nincs, a rutin tehát nem mellettünk szól, de a Győr egysége és fantasztikus közönségünk ereje elég kell hogy legyen" - mondta a válogatott átlövő.
A találkozó utáni napon tizenkilencedik születésnapját ünneplő Görbicz Anita nagyon várja már mindkét nevezetes eseményt: "Annyira szeretném, hogy egy sikerrel megvívott első mérkőzés után kétszeresen ünnepelhessek. Az idény elején a fiatalokból álló csapatunk minden tagja hatalmas elszántsággal vetette magát a bajnoki és a nemzetközi küzdelembe, de azt magam sem gondoltam, hogy eljuthatunk az EHF-kupa döntőjéig. A videofelvételeket látva, azt kell mondanom: sajnos borzasztóan erős együttes az Ikast, de semmi sem lehetetlen. Még egy hat-hétgólos győzelem sem. Sokat beszélgetünk a lányokkal, és igyekszünk előnyként gondolni a hazai pályán zajló első mérkőzésre. Talán jobb is, hogy itthon kezdünk, mert így nem járhatunk úgy, mint a sorozat első körében a Cornexi, akik az első találkozó nagyon megijedtek a nevektől, és Ikastban beleszaladtak egy súlyos vereségbe" - kommentálta a pszichés felkészülést az ETO fiatal vezéregyénisége.
Pircs Anikó"
Az Ikast tényleg "borzasztóan" jó csapat, de ezért lesz "borzasztóan" jó elnyerni előlük az EHF-kupát. Mindent bele csajok!
CsBalázs!
Küldtem mélt,de mivel a levelezôm két hete "klezmer" zenét játszik nem vagyok biztos,hogy megkapod-e.Ha igen mihamarabb válaszolj légyszíves!
freg
Győrben 4 ezer az ülő, 2 az álló. Az is sok, de ha belegondolunk, hogy enyhén szólva nem mindennapos eseményről van szó (a BL döntőre ez meg hatványozottan érvényes), szerintem megér ennyit. A klubok próbálnak minél több lóvét kihozni így egy meccsből, ez is érthető. A másik dolog meg, hogy mindenki sajnálkozik, hogy nincs pénze szeretett csapatának még a normális működésre sem. Hát most itt az alkalom, hogy személyesen és közvetlenül támogassa az egyesületet azzal, hogy megveszi a kétségtelenül drága belépőt...
Nyilván sokan vannak, akiknek a napi megélhetés sem egyszerű, így szinte lehetetlen kigazdálkodni ezt az összeget, pláne több emberre egy családból. Ez sajnálatos, de be kell látni, hogy a döntő már külön kategória.
A Délmagyarországból egy pletyka és annak gyors cáfolata:
"A vásárhelyiek éppen készülődtek az induláshoz, amikor érkezett a hír: a békéscsabai női kézilabdacsapat vezetőedzője a férfi válogatott kapitánya, Skaliczky László lett. Lapunk megtudta, csupán edzéseket tart Csabán. "
Lehetséges, pontosan nem tudom, de pl. a múlt héten a Szparinál csak ikszelt a Dunaferr és Győrben is kikapott. Viszont úgy emlékszem, Debnrecenben pedig a Győr kapott ki. Úgyhogy lehet, hogy lesz még tétje.
Nagyon jól tudod, június 1-jén lesz ez a találkozó!
Nagyon szimpatikusak a pécsi csapat tervei, remélem, sikerül megvalósítani az elképzeléseket és a kosárlabda mellett, most már lesz egy ütőképes kézilabda csapatuk is!
Bár a PEAC-Pikker NB I. B-s női kézilabdázói csak vasárnap játszották bajnokijukat, az már a mérkőzés előtt eldőlt, hogy az első helyen végeztek és feljutottak a legmagasabb osztályba.
Két éve nem vállalta fel az élvonalat a női csapat, mert nem tudták megteremteni hozzá az anyagi hátteret, idén úgy néz ki, merőben más a helyzet.
– Köszönhetően névszponzorunknak, rendezett háttérrel fejezhetjük be a szezont, és jó reményünk van az előrelépésre is – mondta Schwara László szakosztályvezető. – Beigazolódott, hogy évekkel ezelőtt jól döntöttünk: nem kiöregedő sztárokra, hanem fejlődőképes, főleg saját nevelésű fiatalokra építettünk. A szakmai vezetést is jó kezekbe helyeztük, hiszen Danyi Gábor azóta már korosztályos válogatott mellett is kap feladatot. Jó kapcsolat kezd kiépülni az NB II-es mohácsiakkal, és a TÁSI-t is bevonva jó utánpótlásrendszert tudunk felépíteni. Megkezdődtek a tárgyalások az NB I-hez szükséges támogatókkal, és már a szakosztály-vezetőség, valamint a sportbizottság is kinyilvánította szándékát az első osztályra.
Az NB I-hez és a biztos bentmaradáshoz azonban igen sok kérdésben kell előrelépni. Erősítésként 4-5 játékos szerződtetésével lehet számolni. Elengedhetetlen a gazdasági társasággá alakulás, ennek minden vonzatával, irodával – a szakosztályvezető diplomatatáskája az élvonalban már kevés. Ketté kell választani a felnőtt- és az ificsapatot, ez megnövekedett edzői munkát és edzésidőt jelent. Az új profi játékosoknak szükségük lenne 2-3 sportolói lakásra is. Az utazás, játékvezetői költségek is megduplázódnának. Ki kell építeni a kiszolgáló személyzetet, hiszen eddig nem volt technikai vezetőjük, szükség lesz egy új edzőre az utánpótláshoz, javítani kell az orvosi háttéren. Mindez éves szinten 40-50 millió forintot jelentene.
– Mindenképpen elvállaljuk az NB I-et – mondja Schwara László. – Kiépülhet egy támogatói körünk, nem pusztán a PTE és a sportbizottság segítségére számítunk. Az NB I. sztárcsapatai közül kettővel is tárgyalunk, hogy tehetséges fiataljaikat nálunk versenyeztessék, mintegy fiókcsapatként kezeljenek, ez is a nálunk folyó szakmai munkát minősíti. Két-három év múlva pedig már igen tehetséges saját fiataljaink is az NB I. kapuján kopogtatnak majd.
Móczán Z.
Tudom, hogy megint nekem fognak többen támadni, de a tegnapi Győr-Batta meccs sem volt vesztiszta...
Johevi!
A küldésekről kialakult vita kapcsán jutott eszembe, a saját bőrömön éreztem, hogy még megyei szinten is milyen problémás a küldés...! Úgyhogy köszönjük a jövő heti segítségeteket! :)
Azt hiszem tévútra futott ez a hasonlatom, felejtsük el. Ha egy jv. 75%-t teljesít nem azt jelenti, hogy 10-böl 2-3 hibát csinál. Minden hibának más szorzója van pl. egy mühiba elkövetése hibátlan játékvezetés mellett ( ilyen nincs...) bukást jelent.
Én nem azt mondtam, hogy "elszórakozza" hanem téved. Minden mérközésen el van nézve 2-3 lépés 2-3 büntetö, egyéb aprópp hibák. Ezek alapján jön ki az ellenöröknél a végeredmény.
Egyébként az eddigi NB I-es éves ellenörzések átlaga kb. 75%...
Három év után újból EHF-kupa-döntőt játszik a Graboplast-ETO női kézilabdacsapata. A zöld-fehérek 1999-ben és idén is dán csapattal vívják a döntő ütközetet és hasonlóan az akkori fináléhoz, a kinti mérkőzés színhelye ezúttal is a herningi sportcsarnok lesz. Remélhetőleg az eredményben már nem lesz hasonlóság, hiszen akkor a Viborg összesítésben jobbnak bizonyult a győrieknél. Az ellenfél ezúttal az Ikast Bording együttese lesz, az első találkozóra vasárnap 17.30 órakor kerül sor Győrben, a visszavágót május 20-án játsszák Dániában.
Az Ikast a napokban játszotta a dán bajnokság döntőjét a Viborggal, mely a két győzelemig tartó párharcot magabiztosan nyerte meg: az Ikast otthonában 26 – 19-re, hazai pályán pedig 27 – 22-re győzött.
Ami a nemzetközi porondot illeti, a dánok éppen egy magyar együttessel kezdték meg menetelésüket az EHF-kupában. A Cornexi-Alcoát hazai környezetben 43 – 20-ra verte az Ikast, így a székesfehérvári visszavágón egy szűk, 29 – 26-os vereség is belefért. A következő „ áldozat ” a török Anadolu University volt. Mindkét találkozóra Dániában került sor, az elsőn 34 – 23-ra, a másodikon 37 – 24-re diadalmaskodtak az északiak.
A legjobb nyolc között a horvát Podravka Vegeta következett. Koprivnicán ugyan 28 – 26-ra kikaptak a dánok, a visszavágón azonban nem okozott gondot ledolgozni a kétgólos hátrányt. Ikastban tízgólos, 32 – 22-es hazai siker született, így az elődöntőbe jutott a csapat, ahol a német Lützellinden várt rájuk.
Az eredményt tekintve egyértelműen itt volt a legszorosabb a küzdelem. Az Ikast saját környezetében hatgólos előnyre tett szert, miután 28 – 22-es győzelmet ért el, a visszavágón a németek 31 – 28-as sikerükkel csupán megfelezni tudták a különbséget. Mindez azt jelentette, hogy 56 – 53-as összesítéssel az Ikast bejutott az EHF-kupa döntőjébe.
Az Ikast csapatában kézilabdázik egyébként a világ egyik legjobbjának tartott Kjersti Grini, valamint náluk játszik Siti Beáta is. Emellett meg kell említeni a németek 155-szörös válogatottját, Grit Jurackot vagy a közel 150-szeres dán válogatott Tonje Kjargaardot.
A két együttes eredménysora alapján teljesen egyforma esélyekkel indul a sorozat, a játékosállományt tekintve talán valamivel rutinosabbak a dánok, de éppen az eddigi mérkőzéseken bizonyították a győri fiatalok, hogy képesek a legnagyobb bravúrra is. Talán éppen az szól a győriek mellett, hogy miután az Ikast elbukta a bajnokság döntőjét, elvárja a dán közvélemény, hogy a nemzetközi kupát elnyerje a társaság. Ez a nyomás pedig a Graboplast-ETO malmára hajthatja a vizet.
A találkozóra várhatóan ötven dán szurkoló érkezik, ami egy kicsit kevesebb a vártnál, ezért a vasárnapi találkozóra korlátozott számban még kaphatók ülőhelyre szóló belépők is.
Vasárnap még ellenfélként látjuk Siti Beátát az EHF-kupa döntőjében
Siti Beáta előbb Magyarországra jön. Aztán haza. A különbségtételt az indokolja, hogy az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó vasárnap még a dán Ikast színeiben szerepel Győrben az EHF-kupa döntőjének első mérkőzésén, nyáron pedig Székesfehérvárra szerződik a Cornexi együtteséhez. Ahhoz a csapathoz, amelyet az Ikast az idei kupasorozatban hazai pályán 23 góllal vert tönkre és ejtett ki.
— A Cornexi elintézése után Dániában megkönnyebbüléssel fogadták a hírt, hogy a másik ágról a szintén magyar Győri ETO jutott be a kupadöntőbe? — kérdeztük Sitit.
— Bár nem mondják ki, van bennük ilyen érzés. De úgy látom, kissé leengedett a társaság, aminek a fáradtság az egyik oka. Négy emberünk küzd ugyanis keresztszalag-problémákkal, gyakorlatilag csere nélkül játsszuk a meccseinket. Ezért kaptunk ki a bajnoki döntőben a Viborgtól is. Diktáltuk a megszokott iramot, aztán amikor ötven perc után elfáradtunk, nem volt kit behozni. A Győr ellen ettől még kétszer hatvan percen át mindent bele kell adnunk, ami a csövön kifér, ha a végére félholtak leszünk is. Igaz, kicsit fura hangulatban készülök ezekre a mérkőzésekre, mert látom a történet végét, most búcsúzom az Ikasttól.
— Mert, mint ahogy itthon készpénznek veszik, vesszük, a Cornexihez szerződik. Ez már tény?
— Annyiban nem az, hogy még nem írtam alá a szerződést, de mindenben megállapodtunk. Bár meglepetésemre kiderült, hogy nem vagyok ingyen igazolható, valamennyit fizetni kell értem, de remélem, ez nem lesz akadály.
— Világklasszisként hívták Dániába, ahol aztán többet ült a padon, mint amennyit játszott. Ez mindent meghatározott, vagy így is megérte kiszerződnie?
— Ha tudnám, mi vár rám, még egyszer nem vágnék bele. De így, hogy túlvagyok rajta, azt mondom, nem bánom. Keveset játszottam, de sokat tanultam. Például jó volt látni, hogy az itteni amatőrök a sport öröméért kézilabdáznak, és ez egészen más hozzáállást feltételez. Én már korábban is próbáltam így gondolkodni, de ha ott a nyakadon a teljesítménykényszer, mint egy kés, akkor nehéz. Másrészt még mindig csodálkozom rajta, a dánok milyen keveset és milyen ötletszerűen edzenek. A Lützellinden elleni EHF-kupa-elődöntőre például paintballozással készült a csapat. Máig nem értem, ilyen munkával hogyan lehet hosszú távon eredményt elérni.
— A skandináv életstílust jól viselte?
— Nagyon tetszik, hogy a dánok praktikusan, egyszerűen élnek. Ha pluszpénzhez jutnak, nem az autójukat akarják azonnal lecserélni, inkább elmegy két hétre nyaralni a család, mert szerintük az több élményt ad. Viszont külföldön jöttem rá, hogy bár a GDP-nk nem ezt mutatja, mi, magyarok sok mindenben mégis nagyon jók vagyunk. Jobbak a dánoknál is, akik el vannak telve maguktól, és semmit sem tudnak rólunk, Kelet-Európáról, arról, hogy mit eszünk, mit iszunk, hogyan érzünk. Kint jöttem rá, milyen jó magyarnak lenni.
— Ehhez képest lemondta a válogatottságot, igaz, kijelentette, ennek kizárólag az az oka, hogy megromlott a kapcsolata Mocsai Lajos szövetségi kapitánnyal. Dániából könnyebb ezt megüzenni, de itthon is szilárdan tartja majd magát a nem-hez?
— Szívem-lelkem a válogatotté volt, de a kapitánnyal nagyon rossz a személyes kontaktusom, sem vele, sem az általa képviselt szakmai vonallal nem tudok már azonosulni. Két jó évet szeretnék még eltölteni a kézilabdában, magyar csapatban, magyar társakkal, és azzal az edzővel, Zsiga Gyulával, akivel remekül dolgoztam együtt a Dunaferrnél. Mindent megteszek azért, hogy a Cornexi sikeres legyen.
— És utána? El tudja képzelni, hogy 2004-ben bekapcsolja a televíziót, és fotelban ülve nézi végig, mire megy a magyar válogatott az olimpián?
— Persze, hogy el tudom. Akár úgy is, hogy az ölemben ül már a kis porontyom, és együtt szurkolunk a lányoknak.
"Másrészt pedig a játékosoknál nem lehet a teljesen hibátlan teljesítményt venni 100-nak, mert olyan egyszerűen nincs. Én azért azt mondom, hogy a 100-as teljesítménybe hibák is beférnek, és az általad említett példa szerintem megkaphatja a 90 %-ot is, a sok hiba ellenére."
Ezen talán nem kellene vitatkozni. A 100% ugyanis 100%, és nem 90%, satöbbi. Attól, hogy nincsen ilyen (100%-os) teljesítmény, a fogalom még létezik, és azt jelenti, amit.
Johevi! Azt mondod, hogy egy bíró kb 75 %-ot nyújt egy meccsen, ami sokkal jobb, mint pl a Fari teljesítménye pl. egy 15 gólos meccsen. Én ezzel keményen vitába szállnék.
Egyrészt: ha a jv. 75 %-ot teljesít, az azt is jelenti egyében, hogy minden 10 ítéletéből 2-3 rossz, helytelen. Azért ebben a formában már nem olyan kedvező a kép, nem? Szerintem ez elég nagy hiba-arány.
Másrészt pedig a játékosoknál nem lehet a teljesen hibátlan teljesítményt venni 100-nak, mert olyan egyszerűen nincs. Én azért azt mondom, hogy a 100-as teljesítménybe hibák is beférnek, és az általad említett példa szerintem megkaphatja a 90 %-ot is, a sok hiba ellenére. És szvsz azért a játékosok a meccseken elég sokszor hozzák a tudásuk 70-75 %-át.
Összefoglalva: szvsz nem szerencsés ilyen jellegű párhuzamot vonni a jv és a játékos között.
Mi is úgy tudjuk, hogy a Pécs most nem hagyja ki a lehetőséget. Az év elején, amikor az önkormányzati pénzosztás volt, zároltak számukra valami pluszt, amit akkor kaphatnak meg, ha feljutnak. Hogy ez mire lesz elég, az más kérdés, mert szerintem is kb 3-4 posztra igencsak ráfér az erősítés. (És akkor még szó sincs arról, hogy esetleg a jelenlegieknek is más igényeik lesznek az NBI-ben, mint az NBI/B-ben voltak.) Továbbá még arra is kíváncsi leszek, hol fognak játszani, mert a PEAC csarnok - a nézők szempontjából - totálisan alkalmatlan NBI-re. A Városiban meg edzeni nem fognak tudni, mert az a női kosarasokról szól.
A Farkas Agis hasonlatod kicsit santit, ugyanis a Fari a sajat (illetve a csapat) penzet szorakozza el, ha gyengen jatszik, mig a biro szinten a csapatet, illetve a Farkas Agiet.
Sajnos a betegsége miatt fél éven keresztül többhetes befekvös kivizsgáláson kell részt vennie. Akkor tud(na) vezetni amikor kint van, de öszre biztos felépül.
Ha ilyen jól tájékozott vagy, akkor egy kérdést feltennék. Már elhangzott itt vagy a cseten, hogy az Oláh-Szelecz párostól elvettek egy pár mérkőzést. Azaz mostanában egyáltalán nem vezetnek. Miért? Aki tudja, írja be!
Én a káosz helyett a "nehéz" szót használnám...
Sajnos jelen pillanatban a rangadók levezetésére elég kevés páros alkalmas. Ezeknek az elosztása bonyolult.
Egyik bírót nem kéri az egyik csapat, másik bírót a másik csapat, harmadik páros beteg, negyedik érdekelt ( pl. Horváth-Marton veszprémi, hiába vezetné le korreten nem küldik oda + figyelni kell, nehogy ráfogják, hogy segített a Fotexnek másik meccsen, ) következö páros esetleg külföldön van, következö más rangadót vezet ( bármily meglepö NB I alsóházban is vannak rangadók és ök is elvárják, hogy pl. nemzetköziek fujják! Pl pont a Cserepes-Jancsó fujta mult héten a Salgótarján-Vác ffi NB II-t (!!!) ahol a feljutás dölt el, a Klucsó-Lekrinszky pedig egy másik NB II-es döntöt...), lehet hogy egy csapat nem akar bírót 300 km-nél messzebröl, lehet visszamondás és idöpontmódosítás ami borítja az egész 3 hétre elöre megcsinált küldést stb.stb.
Szóval ez az egész küldés egy kurv@ nagy sakkozás....
De ez inkább a játékvezetés topic táméja, akik érdekel ott folytathatjuk.
Egyébként nincs szarabb a berögzödésektöl:
egy rossznak tartott jv. is le tudhat korrektül vezetni egy meccet, és egy jonak tartott jv-t is lehet szidni.
Muszáj neked mindig a mundér becsületét védeni???:-))) Pontosan tudod, hogy ez a páros 2 évig nem vezethetett nekünk, majd amikor ez a letiltásosdi megszűnt, akkor egyből rátették őket a Tromos-ETO ffi meccsre, ahol elvettek tőlünk két pontot, aztán most már hova tovább állandó jv-i lettek a Dferr meccseinknek!!! Egyébként meg magáról az elvről az a véleményem, hogy szar. Bár szvsz ilyen elv nem létezik, csak éppen, figyelmetlenek, nemtörődömök a küldők. Másra nem is merek gondolni...
Nem kellene senkinek sem engedni! Én azt is elképzelhetőnek tartanám, hogy a kiemelt rangadókra az első X (pl. 5) páros közül sorsolással válasszanak jv.-t! (ld.: Seria A)
A másik: szerinted Vanyus, ha akar, nem tud beleszólni a küldésbe? Mindenki más meg igen? Ennyire nem lehetsz elfogult...
Az elvvel lehet vitatkozni, mindenesetre előnyei is vannak annak, hogy ha az oda-, és visszavágót ugyanaz a páros vezeti. De ezt az egészet a győriekkel történő kitolásként beállítani nevetséges! Tavaly az Oláh-Szelecz 3 FOTEX-Dunaferrt vezetett, Klucsó-Lekrinszky pedig 4 vagy 5 FOTEX-Szeged meccset! Idén is rengeteg olyan küldés van, ahol ugyanaz a páros vezeti a visszavágót is (Csak néhány: Komló-Rév; Hargita-Dunakeszi: Nagy-Túróczy, Vasas-Cornexi, Fotex-Pick: Klucsó-Lekrinszky).
Ebben igazatok van, nincs annál rosszabb ha ugyanannak a csapatnak vezetsz sokadszor, annál már csak az rosszabb ha ugyanazt a párosítást vezeted sokadszor...
Szerintem is hibás a küldés ( függetlenül attól, hogy az év végi meccset, ami x-lett, nem vezették rosszul, ellentétben az itt olvasottakkal, de persze ez megítélés kérdése.)
Ugyanakkor furcsa, hogy a csapatok hagyták, hogy így legyen. ( Tudni kell, hogy a csapatok elég rendesen "bele próbálnak szólni" a küldésekbe ).
Dunaferr SE–Győri Graboplast ETO KC 06. 01. 16:00 Cserepes-Jancsó
Ez vicc, ugye???? Magyarázzátok meg nekem, hogy ugyanaz a páros, hogyan vezetheti háromszor ugyanazt a párosítást???? Kíváncsi vagyok, hpogy errő a tisztelt játékvezető kocsmatársak ,mit gondolnak?? Ne mondjátok, hogy erre nem lehet odafigyelni!!! Ne nézzék már hülyének a szurkolókat könyörgöm!!!! Undorító, gusztustalan, aljas dolog ez...
Ha egy edzö nem akar nyerni, nem mondja a játékosoknak, hogy leadjuk a pontot, hanem össze-vissza cserél, vagy például ugy jár el ahogy Te leírtad: A Hódmezövásárhely alig tudta megverni a Kecskemétet. Nos ebben az esetben szerintem nem is akarta, csak nem sikerült kikapni, mert a Kecskemét még gyengébb csapattal állt ki...
A kupából rendszerint megváltás a csapatok 70%-nak a kiesés, kinek hiányzik plusz 2-3 meccs az ország másik végén?
Én már vezettem 8 közé jutásért (!!!) olyan meccset, ahol egyik csapat sem akart továbbjutni, majd a végén az ügyesebb edzö - aki tudott veszteni - kiröhögte a másikat, aki ott buslakodott, hogy utazhatnak a következö fordulóban 350 km-ert + szállás, + kaja.
Ami a jv-ket illeti:
Egy jv. a meccsen kb. 75%-on teljesít, amit pl. Farkas Ági egy 15 gólos meccsen sem közelít meg. ( mellette ellö 8-at, elad 4-et, védekezésbe hibázik 9-et ), sot azt mondom egy jv. a meccsen hibázik 4-5 komolyabbat, csak az a kérdés hogy ezt mikor, milyen állásnál teszi. A sporik pedig nem döntenek el eredményt !!! Idén egy eset volt, amikor az általad említett párost levették az ÖSSZES (!!!) meccsröl. Ez egyedi eset.
érdekesség : a jv-k nagy részének megvan az edzöi képesítése, az edzök nagy részének nincs jv-ismerete.
Egyszer egy NB I-es edzö kitöltött egy jv vizsgatesztet ( amit egy jv-nek 40/40-re illik hoznia ) és 25 pontot ért el... Szóval én pl. néha nehezen állom meg, hogy egy velem foglalkozó edzönek ne magyarázzam el, hogy inkább mit kéne csinálnia csapatával hogy megnyerje a meccset...
Az Esztergomot én legutóbb a Szpari ellen láttam, +5-röl kaptak ki 4-gyel....
Valamint : néha épp a játékos érdeke, hogy ne kerüljenek fel... évek óta vannak a bajnokságokban csapatok, akik mindig "csak" 2-3 helyen végeznek. Egy játékos inkább királykodik alacsonyabb osztályban ( több pont=több pénz ) mint feljussanak, lecseréljék a csapat felét erösítés címén, esetleg öt is elküldjék a feljutott Esztergom játékosai javarészt maradtak NB I/B-ben....), vagy alig szerezzenek pontot (=kevés pénz)
Egyébként aranyos a naivitásod, a világba vetett optimista reményed :-)
Hát immár harmadszor is -nyilván véletlenül- a Cserepesék fujják a Dunaferr-ETO meccset!!! Az a páros akit az ETO, mig lehetett az előző években letiltott.Nyilván nincsenek jó viszonyban egymással.Ha ezt a játékvezető küldők nem tudják-már hogyne tudnák- akkor azért, ha tudják és ez a rosszabb akkor azért kéne eltakarodniuk arról a posztról ahol vannak.Hiába, a fejétől bűzlik a hal. Elnézést attól a jónéhány tisztességes játékvezetőtől, bár ők vennék át a hatalmat, de reménykedjünk, ami késik az nem múlik.
A Pécs minden valószinüség szerint indul az NB-1 ben ugyanis ugy hallottam a győri vezetőktől, hogy már megkeresték őket, hogy tudnának-e adni, akár kölcsönbe játékost nekik jövő szezonra.
Az alsóházi vitához és a rájátszáshoz. A Liga ugy tudom már áprilisban döntött, hogy marad az idei lebonyolitási forma azzal a külömbséggel, hogy a fiuknál marad az idei bónusz pontos rendszer, mig a lányoknál az alapszakasz után az egymás elleni eredményt viszik magukkal a csapatok.
Az alsóházhoz: nekem a legszinpatikusabb csapat az Esztergom. Összeszedték a szükséges pénzt, jól felépitett szakosztályi modell szerint müködnek,Laurencz mester kiváló szakmai munkát végez, a más csapatoknál többnyire nem játszó játékosok sokat fejlődtek. Úgyhogy hajrá Esztergom, remélem jövőre is az NB-1-ben
NB I nők rájátszás X. Forduló. Játéknap: 2002. június 09.
1-6. helyért: Herz FTC–Dunaferr SE 06. 08. 16:00 Herczeg-Südi, Falu P./Ihász I.
DVSC-Valdor–Cornexi-Alcoa 06. 09. 18:00 Horváth-Németh, Taizs I.
Liss H.vásárhelyi NKC–Győri Graboplast ETO KC 06. 08. 18:00 Belső-Rózsa, Kabók J.
7-11. helyért: Váci NK–Vasas SC 06. 08. 17:00 Cserepes-Jancsó, Rupnik K.
Esztergomi KSE–K. Spartacus Váczi Toyota 06. 09. 17:00 Klúcsó-Lekrinszki, Fojt I.
Van a csarnok közelében valami kis kocsma vagy étterem vagy valami, ahova a Cornexi-Dunaferr meccs után át lehet menni megnézni a Sport 1-en a Győr-Ikast meccs 2. félidejét? Köszi az infót előre is!
Végre valaki az alapján mond véleményt hogy mit látott egy-egy adott mérkőzésen...
Arról már nem is beszéve hogy "Nevezzétek meg a csapatoknál lévő hunyókat ne csak vagdalózzatok"
Ez bizony tökéletesen így van !
Megosztom veletek egy morfondírozásomat is, hogy idén egyáltalán lesz-e kieső az NBIB Nyugati csoportjából? Tegyük fel a következőeket: a Pécs nevez NBI-be a többi csapat maradni akar NBIB-s ha lehetséges. Illetve pont hogy egy olyan csapat nem akar maradni, amelyik a helyezése alapján megtehetné, de a drágalátos önkormányzata inkább 800 millióért szállodát vásárol minőségi sport támogatása helyett(valószínűleg a focisták is visszalépnek az NBIB-től az adott városban). Persze megtehetik, mégiscsak egy szállodában van nagyobb üzlet nem? Főleg egy olyan városban ahol már most EU szinten vannak az árak...
Az NBI-ből mondjuk a Békéscsaba esik ki amelyik ugye csak Keletre tud, vagy benntmarad ha a Túrkeve nem indul.
Magyarul már két hely felszabadult, a háromból két kieső csapat (Komárom, Szombathely) megmenekült.
Menjünk tovább: a 3 NBII-es bajnok (ÉNY, DNY, D vagy É) közül már csak egy nem nevez akkor az utolsó helyen álló Szekszárd is megmenekült, amelyik akár az NBII DNY csoport megnyerésével is biztosíthatta volna az NBIB-s helyét, de onnan félidőben első helyen állva(!) visszaléptek!
Így most ott a múlt héten a Tamási nyerte meg a bajnokságot, ahol hiába a vadonatúj (O. V. és D. I. által felavatott) sportcsarnok még gondolkoznak az induláson hogy lesz-e elég pénz hozzá. Ha már kettő NBII-es bajnok nem nevez akkor még egy szabad hely lenne, ezt pl. ajánlanám akár az NBIB Keleti csoportjának utolsó helyén álló csapat figyelmébe is!:) Mert pl. pesti csapatokat gond nélkül átmozgathatnak a két csoport között...
Összefoglalva: valószínűleg sok változás nem lesz jövőre se a mezőny összetételében és úgyis mindent a pénz dönt el ki hol indul! Júliusra a nevezések lezárultával már mindent tudni fogunk hogy hol volt és hol nem volt elegendő ebből a szükséges rosszból!
Akkor már említsük meg konkrétan is hogy a Keleti csoportot a Túrkeve a Nyugatit meg a Pécsi EAC-Pikker nyerte meg!Tényleg nagy kérdés mindkét helyen hogy lesz-e elegendő pénz az első osztályra. Túrkevén gondolom mindenképpen megpróbálnak összekaparni rá pénzt, még ha csak egy évre is, hiszen még tart a lendület.
Ugyanezt élhettük át mi marcaliak is kisvárosunkban amikor a megyében először és valószínűleg nagyon sokáig utoljára is nálunk lehetett elsőként NBI-es kézilabda csapat. Ráadásul ha a Fradit nem is vertük meg de jópár neves csapatot (pl. DVSC) megszorongattunk és a már akkor is nagyon jó játékosokból álló bajnoki negyedik helyezett Cornexi legyőzése és az azt követő ünneplés öregkorunkig felejthetetlen lesz!:)
Aztán a második évre nálunk is elfogyogatott a pénz, csökkent a lendület és most itt vegetálunk a másodosztályban nem túl fényes jövő elé nézve, de akkor is megérte!!!
A Pécsről még annyit hogy remélem végre nem szúrnak ki velük, idén azért a kosarasoknak se ment olyan jól Pécsen hiába ők a nagy kedvencek. Ráadásul ez a csapat duplán is megérdemelné hogy elindítsák őket az NBI-ben, hiszen második évünkben az ő helyükön indultunk az első osztályban...
Ehhez a pontleadósdihoz szólnék. Kissé dühítenek az ilyen hozzászólások! Elnézést a szedett-vedett beírásomért, de...
Van kézilabdás a közelemben. Eddig soha nem hallottam tőle olyat, hogy az edző azt mondta volna: Gyerekek! Leadjuk ezt a két pontot! Szerintetek egy edző, ha ilyet mondana, hogy nézne a játékosok szemébe legközelebb?
Nevezzétek meg a csapatoknál lévő hunyókat, ne csak vagdalózzatok!
Addíg, amíg sokszor a bírók döntik el a végeredményt, pl. egy Vác-Vasas meccsen, addíg nem lehetne a csapatok nyakába bármit is varrni. Tudtommal ez a bíráskodás után egy darabig nem fújhattak a bírósporik!
Voltam az Esztergom-Győr meccsen is. Az Esztergom bizony megközelítette a Győrt a meccs alatt. Voltam Vasas-Ezstergom meccsen is. Ha jól emlékszem a félidő végén x körüli eredmény volt. Lehet, hogy egyfélidős a csapat, de az ellenfél is foghat ki rossz napot.
Egyébként ehhez jó példa. Hódmezővásárhely tavaly 6-tal nyert a Vasas ellen az MK-ban, majd következő héten CSAK kettővel verte az akkor NBI/B 7. helyzett Kecskemétet, ahol a csapat 90%-a ifi vagy serdülő korú volt. Láttam mindkét meccset. A Kecskemét közel volt a győzelemhez!
Egy gyengébb csapat ellen a nagycsapatok fejben közel nem készülnek úgy, mint egy rivális ellen.
Arról meg nem beszélve, ha a szponzorok látják, hogy nem megy a csapatnak, elpártolnak. Ugye nem gondoljátok, hogy a Vasas örül, ha nem a 7. helyért küzd!
És, hogy ki játszik az NBI-ben az csak pénz kérdése. A Szpari nem egyszer kieső helyen állt, de az NBI/B-ből felkerülhető csapat nem tudta felvállalni a felsőbb osztálybani szereplés költségeit.
Egyébként el tudom hinni, hogy Esztergom "beért". A Vasasban pedig ugye nem kell mondanom milyen hangulat lehet. De azt nem tudom egyik lányról sem elképzelni, hogy eleve feladnak egy meccset!
Egy vidéki csapat mögött ott van az egész város + lehet hogy a megye. Egy pesti csapatot néha még a kerülete sem támogat....
A Fradi legnagyobb vidéki drukkerei pont a Kisvárdai vezetök voltak. A tech.vezetö éttermét is "Étterem a Fradihoz"-nak hívták....
Egyszer a Fradi pont a Kisvárda ellen biztosította be az aranyat. Együtt ünnepeltek...
Gondolod, hogy nekem nem szimpatikus egy Túrkeve vagy egy Derecske? Százszor jobban örülnék, ha ők lennének az NB.I-ben, mintsem egy Szpari pl. De pont amit johevi mond, abban van a nagy igazság, lehet, hogy egy év kánaán után kifulladnak, mint a Kisvárda vagy a Miskolc és teljesen megszűnik a kézilabda...
Ja, egyébként a nagy Fradit Kisvárádn soha nem verték el, nézz csak utána! :)
És az általad említett csapatok, akik nagy nehézségek árán 2-3 évig huzták az NB I-ben, majd belerokkantak, ma azt mondják az NB I/B-ben, hogy abból a pénzböl másodosztályban 10 évig királyok lehetnének...
Ha ennyire egyszerű lenne az egész, hogy igazolnak majd játékosokat, akkor mindenki ezt tenné. De ennek az apró kis tényezőnek óriási anyagi kihatása van. Nekem is volt szerencsém látni a keleti bajnokot, azaz a Túrkeve csapatát a közelmúltban. Megnyerték a bajnokságot, de hogy elindulnak-e majd az NB I-ben az nem akarat, hanem pénz kérdése. Túrkeve egy kisváros, ahol nagyon nagy szó, hogy első osztályú csapat van. Ha egy évre első osztályú ez a csapat, akkor egy évig első osztályú. Szponzort pedig nem olyan könnyű szerezni egy kisvárosban. Ha az Önkormányzat nem áll oda vastag bukszával egy ilyen csapat mellé, akkor szinte kizárt, hogy hosszútávon bent maradjon az NB I-ben. Sokkal nagyobb városokban is nehéz összeszedni annyi pénzt, ami egy nívós első osztályú együttes fenntartásához elég. Lásd Pécs, Szeged, Nyíregyháza és még hosszasan sorolhatnám, ahol nincs első osztályú csapat. Ott a Vác példája, ahol az első években még pénz is volt, elértek szoros eredményeket, mert akik emlékeznek arra, hogy az akkori BL győztes Dunaferr is hogy tudott Vácott nyerni, vagy hogy a Győr is csak egy góllal volt jobb az akkori Vácnál, azok tudják, hogy nem lett volna az rossz csapat. Csakhát a pénz elszállt, a csapat megmaradt és most küszködik, mert ezt másnak nem lehet nevezni. Szóval én amondó vagyok, hogy ezek a csapatok egy-egy évre feljönnek, majd eltűnnek az első osztályból. Hol van már egy Kisvárda, egy Miskolc, egy Derecske, egy Kiskunhalas, hogy csak a Keleti régiót említsem...? Tengődnek a másod vagy harmadosztlyban.... Ugyanakkor azoka a szurkolók még mindig felemlegetik, hogy valamikor volt ott egy Kisvárda-Fradi meccs, ahol a nagy Fradi nem tudott nyerni....
Tökéletesen egyetértek veled, én is láttam a női NB.I-be felkerülő csapatokat, de valóban, ha nem igazolnak 4-5 meghatározó játékost, kár elindulniuk, mert még gyengébbek lesznek, mint a Csaba vagy a Szpari.
Szerintem az a gond, hogy az NB I/B-böl felkerülö csapatoknál az NB I alján lévö csapatok még így is 10 góllal jobbak... Hiába van az NB I alján 4-5 gyenge csapat, jövöre is ennyi marad, mert vagy nincs feljutó, vagy a feljutó is harmatos. Az elmult 2 hétben volt szerencsém mindkét NB I/B-s feljutót látni, és valóban kiemelkednek a másodosztályból, de fényévekre vannak az elsötöl. Persze igazolhatnak 5-6 játékost, de ehhez sok pénz kellene.
Számomra az is furcsa, hogy II. sorszámu csapatok a másodosztályban évek óta dobogósok ( Györ II, Fradi II, Dunaferr II ) ami ritka nagy kritika a többi csapatra nézve. Tudtok olyan sportágat, ahol hasonló elöfordulhat ? Ráadásul ezek többnyire ifi csapatok. Persze ez semmit nem von le a fiatalok érdeméböl !!!
Nem is kell, hogy minősítsd, minősíti őket az eredményeik. Itt nem csak a csapatodra gondoltam, hanem a Vácra, a Vasasra, Békéscsabára, Szparira, akik így visszazuhantak a hosszú évek kitartó munkájával. Nem csak emiatt persze, de ez a hozzáállás, gondolkodásmód is közrejátszott, ez egészen biztos! Mert az a csapat, amelynek egyszer azt mondják, nyerj, egyszer azt, hogy ikszelj, egyszer meg hogy nyerj, abból szerinted milyen társaság, klub lesz?
"Ha annyira előre akar lépni az Esztergom, akkor mutassa meg egy Vasas, Vác ellen is, hogy igenis tud nyerni, küzdeni"
A tények : az Esztergom ezidáig háromszor találkozott a Váccal. Az alapszakaszban otthon nyertünk idegenben kikaptunk. A rájátszásban otthon nyertünk az idegenbeli meccs a következő fordulóban lesz. Tehát nyerni mindenképpen tudtak - kétszer is...
Ami pedig a küzdést illeti, azt nyilván az alpján veted fel hogy számtalan Egom meccset néztél végig...
Az "ezek a csapatok azért tartanak ott ahol" lekicsinylő gondolatodat meg nem is nagyon akarom érdemben minősíteni.
Biztos mindenkinek igaza van, vagy legalább is jól érvel a maga akarata mellett, ugyanakkor szerintem a nagycsapatok vezetőinek is jó ez a jelenlegi forma. Miért is? Megpróbálok most győri, fradista, fotexesként gondolkozni. Ha ott lennék tréner, akkor lehet, hogy nagyon nem örülnék, ha ma egy Fradi-Dunaújváros vagy Győr-Fradi mindent eldöntő bajnoki találkozóra kellene felpörgetni a csajokat, majd alig, hogy lejátszottuk a meccset, akkor irány a BL döntő. Mert ha jól számolom a meccsszámokat és az időpontokat, akkor most kezdődne valahogy a bajnoki döntő, ami fafa szerint 3 nyert meccsig tart. És most lesz a BL finálé első felvonása is. Hát nem tudom, hogy ennek mennyire örülnének a Kőbányai úton. Szerintem ez a Hódmezővásárhelyi kirándulás pont jó volt a csajoknak, hogy aztán a BL-ben bizonyíthassanak.
Egyszer már én is írtam egy javaslatot ide a rájátszásról.
Amit fafa ír, az kicsit sántít, hiszen ha az 1. a 12-el játszik stb., az összesen 6 párharcot, egyszersmind 6 továbbjutót jelent. Ebből még lehet 3-at "csinálni", de akkor hogyan lesz ebből elődöntő?
Inkább jusson csak az első 8, vagy csak az alapszakasz első 4 helyezettje a rájátszásba.
És a negyed-, illetve elődöntők csak 2 nyert meccsig tartanának. A döntő pedig 3 nyert meccsig.
Jövőre például egészen érdekes rájátszást lehetne csinálni, hiszen lesz 4 igazán jó csapat.
Amikor ezt a múltkor már leírtam, Luca azzal érvelt, hogy nem szerencsés, ha egymás után akár 5 meccset játszik egymással két csapat, mert a játékosoknak elegük lesz egymásból.
A többi sportágban viszont sehol nem okoz problémát. Jégkorongban egész évben szinte csak egymással játszik a Dunaferr és az Alba Volán, aztán a bajnokság után összejönnek, és együtt majdnem feljutnak az A-csoportba.
Én mindenképpen egy igazi, kieséses rájátszást támogatnék. Az akár még kevesebb meccset is jelentene, mint most.
Ne haragudj, hogy ezt mondom, de a válaszod első felének nem sok reális alapja van. Ebben a formában nem lenne egy csapatnak sem az az érdeke, hogy ne nyerjen minél több meccset, mert aki előrébb végez, az játszana otthon több meccset, és azt Te is tudod, milyen előny ez kézilabdában is... Egyébként - ezt Te is tudod - éveken keresztül jártam kosármeccsekre, ott ez a forma dívik, de senkiben sem merült fel a bunda gyanúja. Talán ezért...
A Békéscsabával kapcsolatban pedig annyit, hogy én még véletlenül sem védeném őket, gyalázatosan szerepelnek, csak én nem szeretem az ilyen dolgokat. Ha annyira előre akar lépni az Esztergom, akkor mutassa meg egy Vasas, Vác ellen is, hogy igenis tud nyerni, küzdeni! Mindegy, szerintem ezt zárjuk le. Nincs értelme beszélni erről, ezek a csapatok ezért is tartanak ott ahol... Ha nekik ez az előrelépés útja, akkor menjenek ebbe az irányba!
Ennek a rájátszásos rendszernek is megvan a bundázási háttere: csak itt nem a rájátszásban, hanem az alapszakaszban adnák-vennék a meccseket, hogy ki-kivel szeretne majd a nyolc között találkozni. Nagyon léptünk tehát előre, nem májusban lennének a bundameccsek, hanem februárban, márciusban. Szerintem meg nem tudod kiiktatni a rendszerből, hogy legyenek előre lefutott eredmények.
Nem szégyen az, ha egy Vasas leadja a pontot az Egomnak, ő is jól jár vele. Amúgy abban van igazság, hogy a Békéscsaba nem emiatt esik majd ki, hanem amiatt, hogy a rájátszásban alig tudott pontot szerezni a vetélytársaktól.
Az iménti beírásomnál egy hibát követtem el, természetesen az első nem a tizenkettedikkel játszana, hanem a nyolcadikkal és így tovább, mert így "jön ki" a végén a döntő két résztvevője. Az alsóházban négy csapat lenne, ők játszanának a kiesésért.
A mérkőzések száma annyi lenne, amit az előbb írtam.
Bocsánat az elírásért.
Hogy a kérdésedre válaszoljak, Luca nagyon nem érti az én elképzelésemet a rájátszásról! Pedig nem egy ördöngősség...
Szóval, jelenleg az alapszakasz után az élcsapatok plusz 10 mérkőzést játszanak a rájátszásban. Ez összesen - most hogy csak 11 csapat van - 30 mérkőzést jelent egy élcsapatnak.
Az én elgondolásom szerint maradna az oda-visszavágós alapszakasz, majd jönne a rájátszás. Az első a tizenkettedikkel, a második a tizenegyedikkel és így tovább. Ez az élcsapatoknál -két nyert meccsig tartó párharcok- tuti, hogy csak két meccset jelentene. Az elődöntőben -továbbra is kért nyert meccs kellene a továbbjutáshoz- valószínű, hogy három meccsig tartana a párharc. Ez, kedves Luca, még mindig csak 5 meccs maximum! Aztán jöhetne a döntő mondjuk 3 nyert meccsig, ami valóban eltarthat 5 meccsig is, de ez akkor is csak 12 mérkőzés pluszt jelentene, ami azt jelenti, hogy a jelenlegihez képest lehet, hogy még kevesebb meccset is jelentene az élcsapatoknak...! Igaz, lehet, hogy kettővel többet is. Nem hiszem, hogy ezen bármi is múlna, de az biztos, hogy sokkal izgalmasabb lenne! (És a sustorgásokat is kizárná...)
A ffi Magyar Kupa döntőjének helyszíne még nem ismert, mivel még nem történt meg a licitálás. Az időpontja viszont ismert, május 18-19.
Vagy Te nem érted, vagy én nem értem a fafa211 által tippként adott rájátszás lényegét. Én azt szűrtem le, hogy az 1. helyezett csak a 12. helyezettel játszana egyenes kiesésben. És így tovább, de már csak hatan...
Kicseng valami igazság rostas szavaiból, bár a megfogalmazás elég nyers, az azonban tény, hogy van valaki a mezőnyben, aki ilyen adottságok mellett is hajlondó megdögleni a győzelemért, ne adj isten beleszúrni az ellenfélbe 1-2 tüskét. Sajnos(?) a mai versenysportban elengedhetetlen kellék a vagányság, aki nem rendelkezik ilyen személyiségjegyekkel, az úgy járhat mint, ahogy már jártunk, mi magyarok is nemegyszer...
Mellesleg szerintem az Ő esetében szó sincs nagyképűségről, egyszerűen ilyen a játékstílusa, rengeteget vállal, ennél fogva többet hibázik.
Remélem a jövőben a jelleme előnyére változik, egy "gyereket" ugyanis még könnyedén meg lehet tanytani viselkedni...
...bárcsak azokat a bejátszásokat is tanítanák valahol.
Fafa! Az, hogy a bányászok ember-emlékezet óta nem szereztek pontot idegenben, csak egy csecsemő vonatkozásában lehet igaz :-))) Tőlünk sajnos ősszel elvittek egy pontot, és az alapszakasz vége felé is nyertek legalább egyszer idegenben, de most lusta vagyok átmenni a handballnet-re, pontosan megnézni. Én azért ezt a pontszerzést nem tartom akkora meglepetésnek. Szerintem pl az nagyobb meglepi volt, hogy az Orosháza megverte a Dunaferrt, most a rájátszásban.
"Azzal a rájátszási formával, hogy az első játszik a tizenkettedikkel és így tovább, két nyert meccsig mondjuk, teljesen ki van zárva a bunda lehetősége! "
Ez most kinek is jó? Szerintem a szurkolóknak sem jó fáradt játékosokat látni a pályán.
A győri lányok utoljára április 1-én, húsvét másnapján kaptak 1, azaz egy szabadnapot.
A többi napon
- 1-2 edzés,
- utazás + edzés
- meccs + edzés
- utazás + meccs
Gondolom a Fradinál is ugyanez a helyzet.
Ez nem panasz, csak megjegyeztem!
Azt még nem is tudom, hogy hány plussz meccset rájuk osztanál.
Bajnokság, nemzetközi kupameccsek, hazai kupameccsek, rájátszás. Azokról a játékosokról meg nem is beszélve akik válogatottak. Ennyi.......
A Győri Graboplast ETO házi góllövőinek élcsoportja:
Görbicz Anita 136/25 5,44
Lovász Zsuzsa 133/27 4,93
Carmen Nitescu 122/27 4,52
Mehlmann Ibolya 117/27 4,33
Ha kézilabdában létezne a jégkoronghoz hasonlóan kanadai táblázat, azt szvsz Carmen Nitescu torony magasan vezetné. Lehet, hogy nálad Carmen egy meccset sem játszana végig, de Győrött örülnek az igazolásának és teljesítményének.
Nem is állítottam, csak a meccset láttam, "háttérinformációim" valóban nincsenek.
Viszont úgy gondolom hogy ha másnak vannak akkor írja le őket teljesen vagy inkább hagyja az egészet. Mert nekem így egy kicsit "érdekes" - persze lehet hogy rosszul látom.
Itt a topicban jónéhányan tudják, hogy pontosan mi történt ezen a mérkőzésen, bár a teljes igazság még nem lett leírva. Te nem tartozol a jóltájékozottak közé.
Mielőtt még jobban belemerülnél saját fikcióidba a következőket ajánlom szíves figyelmedbe :
1. Mivel gondolom az Esztergm-Vasas meccsnek csak az eredményét ismered, magát a mérkőzést nem láttad, nem biztos hogy érdemes bármilyen mélyebb következtetést levonnod. Ha láttad volna tudnád hogy a játék képe alapján nem nagyon lehetett szó semmilyen bundáról. Persze mint esztergomi elfogult vagyok de a városi tévéből szívesen felveszem neked a meccset és alkalom adtán eljuttatom hozzád, magad is meggyőződhetsz a véleményem valós vagy valótlan mivoltáról...
2. A Békéscsabát senki nem ejti ki. Ha kiesnek annak ők lesznek az okai. Többek között az hogy nem is olyan régen otthon 6 góllal kaptak ki az Esztergomtól a rájátszásban és előtte meg szintén vereséget szenvedtek Esztergomban is. Na ennek sokkal több köze lesz az esetleges kiesésükhöz mint a te elméleteidnek...
3. Ha ismernéd az Esztergom játékosállományát - csak feltételezni tudom hogy valószínűleg nem ismered - tudnád hogy nagyon sok csapatból összeszedett játékosokból áll. Olyan játékosokból akik kevés kivételtől eltekintve nem játszottak meghatározó szerepet korábbi csapatukban. Idő kellett hozzá hogy a csapat játéka némileg összeálljon. Ennek szerintem több köze van ahhoz hogy a rájátszásba milyen "érdekes" eredményeket értek el mint a te elméleteidnek... ( Főleg ha hozzá vennénk hogy már az alapszakaszban is jó néhány olyan mérkőzés volt amit a nyilvánvaló rutintalanság miatt buktak el )
Lehet, hogy lefutott lenne egy Dunaferr-Esztergom meccs, de ez két nyert meccsig tartó párharcnál akkor is max.két meccset jelentene, ami nem a világvége. Ki beszélt itt 3 meg 4 meccsig tartó párharcokról? De utána a felső ágon az elődöntők, alsó ágon pedig a kiesési "elődöntők" sokkal nagyobb izgalmakat hoznának, mint a jelenlegi. Ez sem jelente a jelenlegihez képest meccsszámnövekedést. És még egyszer mondom, a bundázás lehetősége a minimálisra csökkenne!
Mint írod, a vezetők is úgy okoskodnak, inkább mennének Esztergomba, mint Csabára. Persze, egyértelmű számomra is, ezért írtam azt, hogy érdekesek ezek az eredmények...
Váczi Sándor: - A saját kishitűségünk miatt nagyon sok gólt ajándékoztunk a dunaújvárosiaknak
Debrecenből a szokásnak megfelelően csak ketten indultunk Újvárosba :-(( (Gy.T.)
Pesten csatlakoztak még 3-an hozzánk. (tököli, Campi és Frizuravarjú) Innen busszal folytattunk útunkat. Érden társult hozzánk még a Hadosztály egyik vezetője is. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, végig esett az eső. Kicsit magas jegyárak fogadtak minket, bizonyára a kettős rangadó miatt. A meccs kezdéséig megtekintettük a még épülőfélben lévő stadiont. (nyoma se volt biztonsági őröknek, így még a gyepszönyeget is megtiszteltük :-)) Egyébként nagyon szép lesz, lásd fotók!
A maradék időben csocsópartit vívtunk a hazai ultrákkal - a hazai pálya előnyét jooocskán kihasználták :-) De az egyik meccsen majdnem sikerült gooolt rúgnunk :-()
A csarnok nem telt meg, de azért a "kedves" rendezők megváratták velünk a meccs kezdetét, és csak utána mehettünk be a vendégszektorba az állójeggyel. Kiraktuk a drapikat (Lokisták, SzLK, és egy Magyar zászlót) - nem sokkal rá jött is a rendező, hogy kössük le a drapi egyik felét, mert ott menekülő kapu van :-() Erre szólt egy másik rendező, hogy hagyja a ... mert az a kapu úgy is be van ragadva, és nem használják. De neki mondhatott az ember bármit ...
Igéretünkhöz híven most szurkoltunk. Létszámunkhoz képest nem volt rossz, főleg a második félidőben. A Red Alert és a V.H. egész jooo teljesítményt nyújtott! Szinte végig szurkoltak, és elég változatosan. Végig baráti volt a hangulat! A végén Hajrá Vidék!-kel és a másik csapata nevének skandálásával köszöntünk el.
A lefújás után át is adtuk a terepet a szegedi szurkolóknak, akik között nem sok ultrát véltünk felfedezni. Főleg családok érkeztek. Pestig szintén busszal, majd onnan vonattal értünk haza fél 12-re.
A mérkőzésről nem sok jooot tudok mondani :-((
Talán csak annyit, hogy a legelején 1-0 volt nekünk. Kiemelni se tudok senkit. A győri meccs után megfogadták gondolom az edző kérését, és lőttek bőven, viszont nagyon pontatlanul. 6 gol egy félidő alatt ... A második félidőben már voltak jobb periodusaink, de ekkor a hazaiaknál már inkább fiatalok játszottak. A végére felzárkoztunk -8 ra, de a végén egy perc alatt kaptunk 3-at :-(( Talán még annyit, hogy bekerült a keretbe Csepregi Márti is, de sajna nem jutott szóhoz.
Remélem csütörtökön győzünk a Vásárhely ellen!!!
"Nitescu viszont nálam egy meccset se játszana végig."
És tudod miért nem? Mert kosárlabdán nőttél fel. Ez nem az a játék, ahol nem lehet testtel ütközni.
Görbiczet összehasonlítani Kökénnyel, meg iszonyatos hülyeség. Teljesen más karakter a két ember. És - bár most bizonyára szentségtörő leszek és kapok hideget meleget - Görbe alapképességei sokkal jobbak mint Kökéé voltak. És mondok egy példát Grini is végig pofázza a meccse, na és attól még klasszis. Attól meg kérlek tartózkodj, hogy az alapján, amit a pályán csinál emberileg minősítsd. Mint sportriporter illene tudnod, hogy teljesen más az ember a pályán, mint civilben. Ha nem ismered - márpedig úgy tűnik nem ismered - a pályán kívűl, akkor talán nem kellen "lenulláznod". Vagány, sőt néha bulizik is, de a pályán megszakad a győzelemért. Megjegyezem Kindl Gabival véletenül sem egy korosztály. Mondjuk a színészkedés benne van a játékban, de magyar mezőnyben van néhány Oskar-díjas játékos.A Cornexinél maradva: Kulcsár és Németh Helga! Egyébként a kiállítása nem volt jogos, egyből leejtette a labdát, amint fújtak, a piros meg... Amint a Luca is írta még véletlenül sem anyázta le a sporit. És ha figyeled elsősorban, amikor káromkodik magát szidja egy-egy hiba után.
Egyébként tegnap tényleg Gyöngyi volt az egyik legjobb, de elsősorban azért nyertünk, mert a meccs közepén fantasztikusan védekeztünk.
Abban igazad van, hogy Görbe nem az a szerény típus, de tényleg rászálltak egy kicsit, mióta felkapta a sajtó. Az ő alkata olyan, hogy érzékenyebb a durvaságokra. De emlékezzünk rá, hogy mekkora maflást kapott az ETO-Cornexin Németh Helgától (agyrázkódás), és most is volt az első félidőben egy betörése, amikor olyan pofont kapott, hogy még nekem is fájt. Kiállítás persze sehol. Ugyanúgy mint amikor Lovász Zsuzsi kezét rántották vissza ziccer közben. Amúgy Görbe most igenis jól játszott, a csapat érdekeit szem előtt tartva. Volt néhány rossz lövése is, de olyan labdákat szedett össze, amit más nem valószínű, és olyan gólpasszokat adott, amit más biztos, hogy nem tudott volna...
Görbicz még egy kislány, május 13-án lesz 19 éves. Amolyan lázongó típus, ami kellő mértékben még előny is lehet, az viszont tényleg nem lenne jó, ha mindenféle szabályon kívülinek érezné magát.
Nekem meg kifejezetten nem lenne az ínyemre egy négy (vagy akár három) nyertes meccsig tartó FOTEX–RÉV és TSA párosítás, vagy hogy női vonalnál maradjunk, egy Dunaferr–Esztergom rangadó. Ezek biztos nagy szakmai fejlődéssel kecsegtetnek mind a játékosoknak, mind az egyesületeknek, és roppant nagy sportszakmai értékük van. A mai magyar mezőnyt ismerve előre lehet borítékolni a bajnoksi sorrendet, amitől nagy eltérés nem szokott lenni.
Nézd meg azt az Esztergomot vagy a RÉv-et, akik az alapszakaszban alig szereztek pontot, most azért elvesznek egy egy meccset a vetélytársaktól. Arról meg kár filózni, hogy egy Vasas jövőre hová utazna szívesebben: Esztergomba, ami egy óra sem Budapestttől, vagy Békéscsabára, ami legalább 3 óra. Esztergomba, ahol akár jövőre nyerhet is, vagy Csabára, ahol általában zakó van kilátásba.
Kérem szépen, lehet hozsannázni, de kérdezd meg bármelyik csapatvezetőt..., mindegyik így gondolokozik.
Eredményesen szerepeltek a magyar résztvevők az április végén Görögországban rendezett kézilabda Középiskolai Világjátékokon. A dunaújvárosi Rosti Gimnázium fiúcsapata az első, a debreceni Irinyi Gimnázium lány csapata a harmadik helyen végzett. A békéscsabai Nagy Ferenc-Túróczy József játékvezetői kettős bronzmérkőzést vezetett a tornán.
Görögország második legnagyobb városa, Thesszaloniki, valamint négy kisváros adott otthon a két évente megrendezett Középiskolai Világjátékok ez évi kézilabda seregszemléjének. A közel 25 nemzetet felvonultató tornán hazánkat a tavalyi diákolimpia győztesei, a dunaújvárosi fiúk és a debreceni lányok képviselték. A tornára az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) delegált játékvezetőket, a nemzetközi utánpótlás keret, a Young Referees Project tagjai közül. A meghívott játékvezetők között volt, az itthon az NB I-es keretbe tartozó Nagy-Túróczy kettős is. A magyar csapatok közül a dunaújvárosiak az első, a debreceniek a harmadik helyen végeztek. Sikeresek voltak a magyar játékvezetők is, a meghívott közel 20 páros közül ők vezették a legtöbb mérkőzést, összesen hetet. Az utolsó két napon rendezték a torna helyosztóit, amelyek közül az egyik női negyeddöntőt, valamint a fiú bronzmérkőzést kapta a magyar páros. Az EHF ellenőrei a tornát követően nyolc játékvezető párost emeltek ki, akik a következő időszakban újabb nemzetközi feladatokra számíthatnak, jövőre pedig európai kupasorozatok selejtező mérkőzéseit dirigálhatják. A kiválasztottak közé a Nagy-Túróczy kettős is bekerült, akiknek ehhez a teljesítményhez a világjátékok utolsó napjait meglátogató Staffan Holmqvist, az EHF svéd elnöke is gratulált.
A körmeccsnek varázsa volt a fiu OSB-n is, mert péntek reggel 8.30-kor a Rév-Dunaferr meccsel kezdödött a hatos torna, és mint vasárnap kiderült ez volt a döntö....
Azért Gertsmár Renáta védelmében hadd mondjam el, hogy ő is nagyon tehetséges, ügyes játékos, de mondjuk láttam már jobban is játszani, mint ahogy ment neki most az OSB-n. De miután a szakma látta így, valószínűleg jól döntöttek.
A szavazólapok leadása úgy történt, mint egy Eb-n vagy egy VB-n, tehát az utlsó meccs előtt már beszedték. De itt körmérkőzés volt, tehát csak véletlen, hogy az utolsó meccsen dőlt el végül a bajnoki cím sorsa. Mondjuk én sem értek egyet ezzel a szokással, hiszen aki a döntőn kiemelkedőt nyújt, az az igazi szerintem, mert az a legfontosabb meccs.
(Itt úgy voltak vele, hogy lezajlott addig 14 meccs, azon az egyen már nem múlik semmi.)
De hogy vígasztaljalak, lesz még Temes Berni és Bódi is pályafutása során nem is egy verseny legjobbja... Sőt, Temes még jövőre is játszhat az OSB-n!
A Százhalombatta-Komló meccshez: a 'Batta megy még Győrbe és a Révhez is, ha Győrben kikap, akkor a Révvel ki-ki meccset fog játszani, minden pontra szükségük van, miért adtak volna a Komlónak? A Komló matematikailag kieshet még, (szerdán Komló-Csömör, ha nyernek, bentmaradtak), annyira nem lehetnek biztosak a dolgukban, hogy pontot adjanak más csapatnak...
Ezeket az érveidet most vegyem komolyan?! Vicc!
Akkor a bajnokság előtt le is ülhetnének a csapatok technikai vezetői és megbeszélhetnék a bajnokság összes meccsének eredményét, minek izzadni 8 hónapon át...
Ez a megbeszélősdi abszolút árt a sportágnak, a nézők, szurkolók hülyére vétele az egész! Az, hogy a csapatok vergődnek anyagilag, a sok apró összetevő mellett, ez is benne van!
Azzal a rájátszási formával, hogy az első játszik a tizenkettedikkel és így tovább, két nyert meccsig mondjuk, teljesen ki van zárva a bunda lehetősége!
Kár lett volna érte, jó lesz az még a kupadöntő utánra ;)
Amúgy külön öröm volt a tegnapi túrán, hogy semmiféle probléma nem volt a két tábor között, senki nem szidta az ellenfelet, és a meccs után is békésen beszélgettek a srácok pár cornexis ill. RBD-s szurkolóval.
Hát a Cornexi-ETO meglehetősen sima volt, egyszerűen azért mert jobb az ETO, ennyi és nem több. Görbe piros lapját pedig megelőzte egy röhejes két perc, mert nem letette, hanem leejtette a labdát, ami nem gurult el így sem. Meg aztán a heteseket és a 2 perceket is érdemes figyelni.Óriási hazai pályát fújtak Horváthék.
Nem hiszem, hogy nagy bűn egy olyan – talán előre is egyeztetett – eredmény (jelen esetben az iksz), ami a két mérkőző csapatnak megfelel. Miért kockáztasson egy Vasas, vagy egyí Esztergom, ha mindkettőnek tökéletesen jó az iksz. Miért fusson egy Vác, ha nem léphet előrébb és ki sem eshet. Nem mindegy, hogy hetedik vagy nyolcadik, esetleg kilencedik lesz? Igaz ebben az előre megbeszélt eredményekben mindig lesznek, akik jól járnak, és lesznek olyan csapatok, akik nem. De ha belegondolsz, akkor a világversenyeken sem megy ez másként, és más sportokban is megfigyelhető. Lásd labdarúgás mostnai hétvége.
Real Madrid–Mallorca X
Schalke 04–Wolfsburg 2-es
vagy azt, hogy a holland első osztályban 9 meccsből hat iksz lett....
Szóval ez nem kerülhető el.... legalább is szerintem.
Fel vagyok háborodva, még úgy is hogy nem láttam :)
Komolyan tényleg nem értem, hogy miért nem lehet megvárni az utolsó meccs végét a szavazólapok leadásával. Nem lehet olyan nagy munka összesíteni 6-8 szavazólapot hogy 10 perc ne lenne rá elég.
Nem hinném, hogy a tegnapi Cornexi-ETO legfontosabb jelenete Görbe kizárása volt, fél perccel a vége előtt... Inkább arról kéne beszélni, hogy láthattunk egy aránylag jó, színvonalas mérkőzést, amely igencsak hasonlóan alakult, mint az előző (első félidő -1, vége +2/3). Tán csak annyi a különbség, hogy most simább volt. Az első félidő 23. és a második félidő 50. perce között, azaz majdnem egy teljes félidőn keresztül 5, azaz öt gólra volt képes a Cornexi, és ez a nagyszerűen összeállt védekezésünk gyümölcse, Sirinával az élen. Pedig kaptunk kiállítást bőven, hetest is rengeteget dobott a Cornexi, és nem hiszem, hogy pont a hazaiaknak lenne okuk a bírók teljesítményével foglalkozni... Egyszerűen jobbak voltunk, ebben az évadban negyedszer is. Szép volt lányok, hajrá ETO!
Valóban, Bódi jól játszott, sőt a torna válogatottjába is bekerült, de ez a sorrend kizárlólag (!!!) a szakma itélete, miután minden edző kapott egy szavazólapot, amin megnevezhette, kit tart a legjobbnak...
Pl.én sem értettem ezzel egyet teljesen, mert pl. az utolsó Dunaferr-Győr meccsen Temes Berni nagyon jó volt, 10 akciógólt lőtt a torna legfontosabb meccsén, de a szavazólapokat már előbb le kellett adni...
A hétvégével kapcsolatban még egy megjegyzésem lenne. Nagyon felháborított néhány eredmény mind a női, mind a ffi bajnokságban. Az utóbbi időben feltünően sok a döntetlen a bajnokságokban... Egész évben alig-alig volt, most hirtelen három is, négy napon belül. Szerdán a Vác-Szpari, szombaton az Esztergom-Vasas és a férfiaknál is egy, a Batta-Komló... A női meccseken egyértelműen látszik, hogy ezekkel az eredményekkel a Békéscsaba gyakorlatilag ki lett ejtve, a Komló pontszerzése talán még totógyilkosabb, hiszen emberemlékezet óta nem szereztek a bányászok pontot idegenben.
Ez a fajta rájátszás sajnos hordozza is magában a bundázás lehetőségét, mivel vannak csapatok, amelyeknek már mindegy, hiszen tuti, bentmaradnak, így nincs tétje a meccseiknek... Ezért kellene a kosárlabda mintájára a rájátszást bevezetni, mert akkor 100%-osan ki lenne zárva ez a lehetőség.
A péntektől vasárnapig Dunaújvárosban rendezett lány OSB-n a következő sorrend alakult ki:
1.Győri ETO
2.Dunaferr SE
3.Békéscsaba
4.DVSC
5.Vasas
6.PEAC-Tási
A Győr teljesen megérdemelten lett első, egyetlen döntetlenjük volt a Debrecen ellen. Nagyon szép eredményt ért el a Békéscsaba, rendkívül lelkesek voltak, a Dunaferrtől és a Győrtől is csak kis különbséggel kaptak ki. Negatív meglepetés talán a Debrecen szereplése, de ők rendkívül fáradtak voltak, mivel nem sokkal korábban értek haza Görögországból a diákolimpiai világbajnokságról, ahol harmadikok lettek.
Az OSB legjobb játékosa a dunaferres Gertsmár Renáta lett, a gólkirály címet a szintén dunaferres Takács Dusmáta szerezte meg, a legjobb kapus címet pedig a győri Hoffmann Kitty érdemelte ki.
(CsBalázsnak és Chrisnek mondom: én ezen kívül még egy kategóriában hirdettem győztest... Az volt a legegyértelműbb! :) )
HÓDMEZÕVÁSÁRHELY: Vörös - Szabó M. 3, Nikolics 3 (2), Asztalos 3, HUBA 6, Kósa, Baunok. Cs: Szabó K. (kapus), KOCSIS 5, BARNA 4, Szõke, Szendrei. Edzõ: Farkas József
FTC: Sugár - MRAVIKOVÁ 4, Benyáts 1, Pádár I. 2, FARKAS 7 (3), SITI 5, Kirsner 2. Cs: MIKLOSOVÁ, Pastrovics (kapusok), TÓTH T. 7, Pádár M. 3, Kovács V. 1, Lõwy 2 (1). Edzõ: Németh András
Cornexi-Alcoa-Gyõri Graboplast ETO KC 27-29 (15-14)
Székesfehérvár, 700 nézõ. V: Horváth P., Marton
CORNEXI: Grosu - Turtóczky 1, NÉMETH H. 5/1, VIRINCSIK 6/3, KULCSÁR A. 8/4, Tóth M. 3, Kenyeres 3. Cs: Kurucz (kapus), Kovács T., Lõw 1, Grezner, Borbély. Edzõ: Zsiga Gyula
Talán még annyit fűznék hozzá, hogy Jókait is ki lehetne emelni, hiszen ő is sokat tett azért hogy jól szerepeljen a csapat. Az NS úgy látszik megint csak arra figyelt, hogy csak az játszhat jól, aki 5 gólnál többet dob.
Én em éreztem úgy hogy a bírók sokminent elnéznek, igaz tévedtek párat, de nagyjából korrektül vezették a meccset.
Örülök hogy nem szakadt meg a fehérvári jó sorozatunk.
Én speciel örülnék, ha a lányok megcsodáélnának minket és azt a "magas" színvonalat, amit mutatunk majd. Képzeld ennyi röhögés után mennyit fognak a pályán produkálni :-)
Viszont azt meg én hallottam,mikor a nyakához értek a Görbicznek, és jött a nagyhalál jelenete igen csak trágár módon szólt a bírónak mert nem ítélte meg a 2 percet.Valamint az egész meccs alatt mint egy kocsis ugy beszélt.Továbbra is állítom elég önző játékot játszik a pályán.
A Görbicz csak ennyit mondott:
Tudtam, hogy a végén ki fogsz állítani!
Ennyi......és egy szóval sem több. A bíró utána szaladt és közölte Görbével, hogy piros, mert kurvaanyáztál (bocs ez a bírószájából hangzott el).A Görbicz egy szóval sem szidta a bírót.
Lehet, hogy a spori nem tudta elviselni a tegezést.
Hidd el......nem a pálya széléről hallottam. Külön rákérdeztem egy pár perce.
Nb1-es kosaras volt, így jó magasra ugrik, tehát átlövőnek jól lesz... Elég durva is, mert "jó vidéki" módjára, utálja a pesti csapatokat... Anno a Vasas-Fradira is csak "köpködni" jött ki velem... :-)))
A válazs ige, miért is ne. Elnézve a csapatunk súlyát (szvsz átlag egy 100-as) szükség is lesz a sűrű cserére. No az meg különsen vonzó, hogy 2 m-es a srác. Milyen poszton vehetjük figyelembe??
Ez az a kiállítási csarnok, ahol 99-ben elvesztettük az EHF kupa döntőjét a Viborg ellen. Ez akár rossz jel is lehetne, de én inkább abban hiszek, hogy nem lehet belelépni kétszer ugyanabba a folyóba.
Megállapodott egymással tegnap Vanyus Attila, az ETO KC elnöke és Lovász Zsuzsanna, a Graboplast- ETO játékosa. Eszerint a kézilabdázó újabb egy évre, 2003. június 30-ig aláírt az egyesülethez.
A kapus Irina Sirina után tehát egy másik lejáró szerződésű kulcsjátékossal újított szerződést a klub.
Nyárig a két beállós kontraktusáról is tárgyalnia kell a klubvezetésnek, hiszen mind Kulcsár Gyöngyinek, mind Szvetlana Moszkovajának lejár a szerződése. Az ETO KC vezetése Kindl Gabriellával is tárgyal, hiszen december 31-én a csapatkapitány is szabaddá válik. A töb- bieket hosszabb távú szerződés köti a zöld-fehérekhez. Ennek ellenére több fiatal játékost is megkörnyékeztek más klubok, de egyik tehetség sem kíván távozni Győrből.
Ami a férficsapatot illeti, nagyon nehéz helyzetben van a társaság, hiszen a bajnokságban várhatóan hetedik helyen végző gárda pénzhiánnyal küszködik. Folynak tárgyalások lehetséges szponzorokkal, ezek azonban továbbra sem vezettek eredményre. Ha nem történik komolyabb változás, a mostaninál is nehezebb helyzetbe kerülhet a győri férficsapat.
"Az Európai Kézilabda Szövetség elkészítette a női Európa-bajnoki és a férfi világbajnoki pótselejtezők játékvezető-küldését. E szerint a magyar férfi válogatott június elsején, Szegeden a horvát Josic, Rudic, egy héttel később Kijevben pedig a macedón Nacsevszki testvérek által dirigált mérkőzésen lép pályára Ukrajna ellen."
A vastagon szedett rész szava hasonlít a Pfingsten szóra. Németül Pfingsten = Pünkösd, azaz itt ez Pünkösd 2. napja, azaz hétfő, azaz május 20-a, 20 óra.
Irinyi-siker Hellászban
Ismét dobogóra állhatott a Diákbajnok Világjátékán az Irinyi középiskola csapata.
A debreceni kézilabdás lányok remek játékkal bronzérmet szereztek a nagyszabású seregszemlén, melynek idén Görögország adott otthont. A szabályok értelmében az országok a diákbajnokaikkal vehetnek részt a rangos viadalon, így miután a hazai küzdelemsorozatban az irinyisek nem találtak legyőzőre, ismét debreceni együttes képviselhette Magyarországot a lányok kézilabdatornáján.
A hajdúsági fiatalok győzelmi reményekkel utazak a mediterrán országba, s az elődöntőig ment is minden, mint a karikacsapás. A csoportküzdelmek során a franciákat 29–22-re, az izraelieket 27–19-re, a cseheket 34–19-re, az olaszokat pedig 48–8-re verték Komáromi Ákosné és Teleki Mária tanítványai. A negyeddöntőben a dán együttes esett áldozatául a magyar menetelésnek – 27–19-verték a magyarok az északiakat –, s erre a sorsra jutottak volna a horvátok is az elődöntőben, ha a szerb bírói páros nem csalja el a mérkőzést. Így aztán a magyarokban nagyott kellett nyelniük, mert ugyan elfogadták az óvásukat, de a találkozó újrajátszására nem volt idő, s papíron maradt a déli szomszédaink 23–20-as sikere. A debreceniek a bronzcsatában vigasztalódtak, miután imponáló magabiztossággal 39–15-re verték a szlovák riválist.
– Fényesebb is lehetett volna az érem, de nincs okunk a szomorúságra, mert méltóképpen képviseltük Debrecent és az országot ezen a rangos eseményen. Harmadik alkalommal szerepeltünk a világjátékokon, s mindannyiszor dobogós helyen végeztünk, korábban a labdarúgók lettek harmadikok, majd a kézilabdás lányok vitték a pálmát. Ez az eredménye az Irinyiben zajló céltudatos, színvonalas munkának – értékelt Kovács Gábor, a középsikola sporttagozatának igazgatója, aki a magyar delegáció küldöttségvezetője volt Görögországban.
A Diákbajnokok Világjátékán bronzérmes alakulat: Lajtos Nóra, Benikovszky Éva, Szolnoki Tímea, Soós Viktória, Sütő Edina, Kiss Beáta, Csáki Viktória, Bordás Zsuzsa, Juhász Gabriella, Sopronyi Anett, Nagy Beatrix, Molnár Anett, Varga Zita, Fehér Alexandra. Edzők: Teleki Mária, Komáromi Ákosné
Egy kis érdekesség az Ikast honlapjának friss híreiből:
"Ikast-Bording besluttede tirsdag aften, at flytte EHF Cup-finalen mod Ungarske Györ Graboplast til Messecenter Herning.
Lodtrækningen tidligere på dagen, magede det således at Ikast har fordel af hjemmebane i den anden og afgørende kamp, som oprindelig skulle være spillet enten den 18. eller 19. maj. På grund af pinsen har de to klubber i samklang med EHF besluttet, først at spille kampen 2. pinsedags aften kl. 20.00, hvor der bliver direkte transmission på TV2.
Denne kamp bliver således den ultinmative afslutning på håndboldsæsonen 2001/2002, og Ikast-Bording giver nu hele 4.000 tilskuere muligheden for at få denne oplevelse med. "
Bár a norvég nyelv nem tartozik az általam értett, vagy beszélt nyelvek közé, az idézett szövegből kitűnik, hogy az EHF oldalán szereplő 20-i dátum sehol sem szerepel.
Valaki meg tudná mondani a pontos dátumot???
Lehet, hogy a teljes buszos programot át kell szervezni??
Péntektöl vasárnap délig mennek a meccsek a Siketek csarnokban és a Tromos Népfürdö uti pályáján.
Én holnap délelött és délután is vezetek, szombat este felteszem az addigi eredményeket.
Nyikus Pista szerint egy teljes szektornyi drukker jön Dániából!!! Ezért volt még nehezebb ülőhelyet szerezni... Azért szerencsére sikerült, hála néhány lusta bérletesnek :)))
Ezek a dán elég barátkozó népség, végülis lehetne realitása a meccsnek, csak kicsit későn jutott eszembe...
Én szívesen beszállnék a szurkolói meccsbe. Bár nem drukkolok egyik csapatnak sem, de ha bevesztek, akkor játszanék. Hogy vonzóbbá tegyem az ajánlatot: balkezes vagyok, de szívesen állok kapuba is.
Egyébként ez a dán szurkolói meccs nem is hülyeség, biztosan sokan jönnek Dániából.
Mekkora mezek? Nekem qrva nagy kell!!
Gondolom hétvége jobb mindenkinek. A hely érdekes kérdés, jobb lenne csarnokba,de hol?
Vagy adyvárosi betonpálya?
Mezek rendben vannak!!! Hozni csak a rövidnacit, cipőt stb-t kell. Edzés? át azt nehéz lesz összehozni, de próbáljuk meg!!! Javaslatok helyszínre, időpontra????
A DK-ból: Wégé, The AVE (de asszem ő nem tud jönni), ipos, TOM2, Chris Cherry, karesz4, Csbalázs és még néhány nem netező szurkoló. Úgyhogy mi megvagyunk és leszünk, de aki játszani akar még nyugodtan jelezze!
Információk szerint mivel a Fradi fehér mezt tudott szerezni, mi zöldben fogunk "virítani". A mezeket Balázs rendezi-rendezte. A kapu mögötti hangosból is vannak fiatalok, akik vállalták a megmérettetést.
TOM2
ipos!
Sajnálom, hogy nem tudsz velünk tartani.
Karesz!
Tervezett indulás 19-én vasárnap 9-10 óra körül, mérkőzés 20-án hétfőn 20 órakor, a várható érkezés kedden az esti órákban. Ez a forgalomtól és a hangulattól függő időpont.
Ide is bemásolom a másik topicba írtakat, természetesen a kézimeccsünkről van szó:
Hát még nem végeztem közvéleménykutatást, de eddig TOM, Csbalázs, ipos, karesz4, The AVE és jómagam szerepléséről hallottam.
Tényleg igazán összírhatnánk egy csapatot. Aki akar és tud jönni az írjon már ide!(természetesen akár ebbe, akár az ETO topicba)
Egyébként ha az ETO-tól kapunk mezt akkor szólni kell a Jakabnak, hogy előbb ő húzza fel a szerelést. Ha neki jó akkor nekem is! Sajnos úgy tapasztalom, hogy a mezkészítők nem a normális méretekben, hanem 60-70 kg-os nyápicokban gondolkodnak.
Úgy látom, jó a hangulat. Tudomásom szerint a szurkolói mérkőzés 16 órakor kezdődne - bár eddig tart a munkaidőm és mostanában kézilabda miatt sokat lógtam - és 2x15 percben egyezett ki a két csapatvezető. A súlyokkal tényleg nincs baj, egy százast én is be tudok vállalni. Az ügyben legilletékesebb Balázs, kérdésekkel Őt bombázzátok!
Karesz, ipos!
Van valami döntésetek Dániával kapcsolatban? Szeretnénk a buszt teljesen megtölteni és várjuk mindazok visszajelzését, akik korábban érdeklődtek.
Ajaj,ez így nem lesz jó,ha nálunk Balaggio nem ér rá jelentôs hátrányba kerülhetünk "súlyilag".Egyébként az ETO-FTC meccs elôtt lenne,remélhetôleg annyival korábban,hogy még véletlenül se fussunk bele szurkoló hadaink zrikáiba vagy a csapatok véleményezésébe:-)))
Hurrá, hurrá!!! Ezek szerint továbbra is nálunk játszik a jelenlegi legjobb magyar jobbszélső!
Én mennék edzeni is, meccselni is, de csak ha szombaton v. vasárnap jövünk össze. Jól kicsesztek velem ezzel a szerdai időponttal... Javaslom, ha esetleg nem jön össze a megfelelő létszám egyik és/vagy másik oldalról, halasszuk el az egyik HÉTVÉGÉRE. De akár visszavágót is lehetne rendezni :)
Csbalázstól származó információ szerint Pavlikné Lovász Zsuzsi újabb egy évet írt alá a Graboplast ETO-nál! Hála istennek! Bajban lettünk volna a jobbszélen nélküle.
Szurkolói (ETO-Fradi) kézimeccsről mi hír? A Fradista barátaink már edzést is tartottak, nálunk meg semmi? Mint tegnap említettem a kapus posztot szívesen bevállalom. Bár kézi meccsen elég régen védtem, de talán még maradt valami a Gyáéves időkből.
A Larvik nyerte a norvég bajnokságot, 100 %-os teljesítménnyel, 22 meccsen gyűjtött 44 ponttal. A második a Nordstrand Oslo lett (31), ugyanennyi ponttal 3. a Tertnes, Leganger csapata, akivel így könnyen összefuthat jövőre magyar gárda az EHF-kupában. Az idei norvég ismerősök közül a Baekkelagets 4., a Gjövik og Vardal a a 10. helyen végzett.
Németh András kereken tíz éve, 1992 nyarán szerződött edzőnek a Ferencváros női kézilabdacsapatához. Azóta nyert a Fradival öt bajnokságot, hat Magyar Kupát, bejutott vele 1994-ben a KEK-döntőbe, idén végre-valahára a Bajnokok Ligája döntőjébe is, és ennek az eredménysornak köszönhetően itthonról és külföldről kapott számos ajánlatot. Ahogy visszaidézi ezeket, azt mondja, igazából csak kettő gondolkodtatta el, mindkettő a bécsi Hypótól érkezett.
Nemrég aztán befutott a harmadik is, és Németh András némi tépelődés után úgy döntött, aláír — újabb négy évre a Herz-FTC-hez.
— A Fradiénál mennyivel kedvezőbb feltételeket kínált a Hypo? — kérdeztük Némethet.
— Sokkal kedvezőbbet, a két és fél, háromszorosát fizette volna. Megalapozhattam volna a nyugodt öregségemet. Az osztrákok négyéves szerződést ajánlottak, én erre azt feleltem, maximum két évről lehet szó, aztán most úgy néz ki, mégis négy lesz belőle, de itt, a Fradinál.
— Az általános sportbölcsesség szerint egy edzőnek három-négyévente kell váltania, ön pedig tíz ferencvárosi év után négy újabbat ír alá, miközben visszautasít egy szinte visszautasíthatatlan felkérést. Miért?
— Belém vésődött a múlt, az itt töltött esztendők egyre erősebben tartanak a klubnál. Maglódi Lajossal és visszavonulása óta Kökény Beával remek stábot alakítottunk ki, szívesen dolgozunk együtt, és a családomhoz se csak látogatóba szeretnék hazajárni.
A váltás szükségességéről pedig annyit: kézilabdában végtelen a variációs lehetőségek száma, aki mégis csak önmagát ismétli, az egyszerűen lusta. Engem viszont az ösztönöz, hogy egyre több új gyakorlatot találjak ki, ezért, ha elszerződnék, szerintem egy évig gondolkodnom sem kellene, mégsem vezetnék két egyforma edzést.
— De nem szerződik, marad. Akár életfogytiglan, na jó, pályafutása végéig is?
— Akár addig is. El tudom képzelni.
— És ha néhány év múlva úgy alakulnak az erőviszonyok, hogy nem a BL-döntő vagy a bajnoki cím, hanem mondjuk az ötödik helyezés lesz a reális célkitűzés?
A Viborg HK lett a dán bajnok, miután tegnap 27-22-re legyőzte az Ikastot.
Ja, és Majken Larsen úgy döntött, hogy még egy évig folytatja. Korábban ui. bejelentette visszavonulását.
(MTI) - Nagy lépést tett a bajnoki cím megvédése felé a Veszprém, miután a férfi kézilabda NB I szerdai rangadóján simán legyőzte a rájátszásban eddig százszázalékos Szegedet.
Rájátszás az 1-6. helyért:
Veszprém-Szeged 32-23 (14-9)
Elmaradt a nagy csata: a vendégek csak öt percig tudták tartani a lépést, azután Éles vezérletével elhúzott a Veszprém.
A hazaiak a folytatásban is biztosan őrizték előnyüket, a Szegedben csupán Eklemovic és Bajusz játszott jól.
A két csapat jövő vasárnap is találkozik egymással.
Ikast Bording EH - Győri Graboplast-ETO KC
2002.05.20. 20:00
Jv.: Ehrmann, Künzig GER !!!!!!!
Feltétlenül muszáj erőltetni egy kupadöntőben ezt a két német p...t?????? nem igaz, hogy nem lehet normális bírókat küldeni. Bár gondolom szándékos:-((((
T. Kocsmatársak!
Aki az Ikast - Graboplast mérkőzésre e-mail-en jelentkezett, kérem erősítse meg részvételi szándékát, mert szeretnénk tisztán látni, mennyi helyre lehet még utasokat fogadni.
Köszönettel: TOM2
Dánia is elúszni látszik, a teherbelökött hétfő esti kezdés miatt... Nem fognak elengedni szabira (pláne nem két napra, mert utána még valahogy vissza is kéne érnem) :((( Sovány vigasz, hogy Fehérvárra viszont megyek! :)
Az a gyanúm, hogy a magyar sport terén minden egyesületben előfordult, hogy állami pénzeket nyúltak le, az FTC-nél is. Ezen túlmenőleg pedig a lényeg az, hogy Dferr. legalább eredményes is, speciel nekem tök mindegy, hogy milyen pénzekből csinálták a BL győztes csapatot, azóta is erre büszke az egész magyar kézilabdás társadalom, na meg idehozták Radulovicsot nekünk, akivel olimpiai döntőt játszott a válogatott. Szvsz Németország sokkal több állami pénzt mozgósít, hogy válogatottjai ilyen eredményesek legyenek, meg orba szájba honosítgatnak, aztán mégis milyen sikertelen a női csapatuk hozzánk képest! Ugyhogy inkább erre menjen el az állami pénz, mint Hrutka Jani szerződéseire!
Inkább valami irígységet érzek itt Dr. W.GY. részéről, ami teljesen felesleges, mert a fradi szintén lehet BL győztes!
Ja, meg nem tudom mi abban a rossz, ha egy magyar játékos átigazol az egyik magyar csapatból egy másik magyar csapatba, vagy éppen külföldre? Épp a fradi játékosok második vonala: Tóth Tímea, Kovács Veronika, Pádár Margit bizonyította be most, hogy nem csak klaszsisok kellenek egy csapatba, és mindenkit lehet pótolni. Az átigazolások SZVSZ egy csapat fejlődését is elősegíthetik, hiszen új, vagy korábban mellőzött játékosok léphetnek előtérbe! S így egyre több nemzetközi klasszis lesz Magyarországon a magyar játékosokból!
Az az igazán érdekes, hogy mindkét csapat azonos helyzetben van, és mégis olyan időpontot választottak, ami egyiknek sem jó... Miért??? Komolyan nem értem, ennél csak jobb időpontot lehetett volna találni. Gondolom egyik sem fog kockáztatni, de azért mindegyiktől elvárják a győzelmet, és emellett a kupákat is haza kéne hozni. tetézi a bajt, hogy a hétközi meccs miatt a győri szurkolói csapat lemondhat egy tehetséges, ám rutintalan balátlövőről is ;)
Hát hogy mi beleegyeztünk volna-e más időpontba, nem tudom. Szeretném hinni, hogy igen. De ezt ugye sose tudjuk meg, ezen kár vitázni :-)
A sportszerűség pont olyan valami, ami nincs betűve szedve a szabálykönyvben, hanem valami etikett. Amit persze nem _kell_ betartani, csakhát akkor az illető (csapat) ne lepődjön meg, ha ezért fikázzák. Főleg, ha az olyan nyilvánvaló sportszerűtlenség, mint a másik két csapat óvási ügyébe való belugatás vagy a három különböző időpont direkt el nem fogadása. Azt ugye te sem hiszed, hogy a Dunaferrnek mind a három felajánlott időpont elfogadhatatlan volt...? Kezdettől fogva dörzsölték a tenyerüket, hogy milyen kapóra jön ez a csarnokfelújítás, nincs az az isten, amiért ők beleegyeztek volna bármibe is. Mondom, papíron igazuk van, talán más is így tett volna, de attól még kaphat tőle más meg hányingert. Továbbá, úgyanúgy zavarna, ha a Fradi követne el ilyesmit. A Dunaferre se emiatt haragszom, hanem ezek csak úgy halmozódnak bennem :-)
Egyébként igen, a Dominó óvása se tetszik, de itt inkább a Szövetség a hibás, ők ugyanis azt mondták a meccs közben hosszasan tanakodva, hogy Katonás bentmaradhat, utána meg újrajátszatják, és ezzel minket sújtanak. Itt is hozzátenném, anno nagyon ronda volt, amikor a Veszprém elleni focimeccset újrajátszattuk, vagy amikor Kuznyecov miatt lesték a videót, ahelyett hogy elvették volna tűlünk a három pontot, ahogy jogos lett volna.
Az utolsót sem neked szántam, csak az bosszant, és ez tényleg, amikor egy szponzor 3 milliárdos veszteséggel számol és elégedett vele, majd leigazolja Pigniczkit és Pálingert, hogy a többiről ne is beszéljek. Persze úgy könnyű, ha a "hiányok" rovatban szereplő milliárdokat az állam kiegészíti. Így könnyű. legfeljebb a hármast átjavítják hatosra és felhúznak egy jégcsarnokot is. Azt hiszem érthető mi ebben a zavaró. Az arcátlanság ne továbbja meg ezekután az, amikor (bármelyik) szakosztály aranyérménél hallom a mivagyunkalegnagyobbak-at. És még el is hiszik... :-(
Hihetetlenül gyenge játékvezetés mellett. Azt javaslom, hogy legyen ez az alap, és ezentúl csak akkor említsük meg a jv.-ket, ha véletlenül vmelyik páros az elfogult szurkolók számára is elfogadható teljesítményt nyújt - bár ennek a valoszínűsége a nullához tart...
Az, hogy más többet lopott el az állami kasszából még nem menti fel azt, aki azt "jóra" fordítja. Ez pontosan így van, nem mentettem fel a céget, csak megemlítettem, hogy talán tett annyit a magyar kézilabdáért mindezek mellett, hogy ne csak pocskondiázva lehessen róla beszélni!
a legnagyobb baj egyébként az, hogy a tavalyi bajnokság csak azon múlt, hogy a sorsolás úgy hozta, mi Győrben játszottunk és kikaptunk, a Dunaferr Pápán és nyert. Hát erre csak gyönyörű egy általánosságot tudok válaszolni, a sportban nincs olyan, hogy "ha"... Ezért lehet, hogy nem a Dunaferr-re kellene haragudnod...
Egyébként szerintem tévedsz, vannak sportolók és csapatok, akik képesek sportszerűségre. Mindenki magából indul ki... Sajnos akkor én ilyen sportszerűtlen vagyok, aki egyetért a Dunaferr-rel, ez van. Továbbra sem hiszem, hogy túl sok ilyen sportoló/csapat lenne, de gondolom válaszodban sorold majd az ellenpéldákat... (Ugye most a Dominó is ugyanolyan megitélés alá esik, mint a Dunaferr, óvni mertek a Fradi ellen, mekkora sportszerűtlenség...)
Ezekután ugarbugrálni hogy "mi vagyunk a legnagyobbak hej hej" enyhén szólva is gusztustalan. Ezt gondolom nem nekem szántad, mert nem talált...
Most már ez van ezt kell szeretni,nem adjuk fel,végülis egy nap szabi belefér.
Hagyjuk már ezt a Dunaferr-állam összefonódás dolgot a francba,hisz a Dunaferr most szarul is áll anyagilag(bár ha valóban oda ír alá Borók akkor nem annyira,mert ô nem egyedül szokott érkezni).Nem ezen múlnak a dolgok és most visszanézve a meccset videóról azon sem,hogy Bába gyúró úr lekurvázta a játékosunkat,bent a pályán,miközben elvileg ápolnia kellett volna a sajátját...Ez csak minôsít.
Az, hogy más többet lopott el az állami kasszából még nem menti fel azt, aki azt "jóra" fordítja.
Egyébként szerintem tévedsz, vannak sportolók és csapatok, akik képesek sportszerűségre. Mindenki magából indul ki...a legnagyobb baj egyébként az, hogy a tavalyi bajnokság csak azon múlt, hogy a sorsolás úgy hozta, mi Győrben játszottunk és kikaptunk, a Dunaferr Pápán és nyert. Ezekután ugarbugrálni hogy "mi vagyunk a legnagyobbak hej hej" enyhén szólva is gusztustalan.
A szurkoló meccsre van több lehetsőég is ezek szerint, fater is beugorhat bármikor, ha nincs jobb. De a szerdai meccs nagy baj, szerintem ez meghiúsíthatja a dolgot...ki fog ráérni, hogy hétköznap 3-4 kor már Győrben legyen...én talán összehozhatom de ez így nem lesz oké :-(
Szokás szerint helyesbíteni szeretnék!:) Mivel a saját két szememmel láttam a "kissé" tartalékosan felálló Dunaferr II. (Berta és Bulath sem játszott pl.) és a Szombathely TK mérkőzését így tudom hogy sokkal simább hazai győzelem született 29-22 lett a vége... A játékvezetés is egész jó volt csak a vendégeknek nem kellett volna 4 sárgát adniuk:), de még mindig jobb, mint hogyha 4 piros lett volna egy mérkőzésen...
NB I. B, Nyugat, a 22. forduló eredményei, férfiak: Bp. Honvéd-Daewoo Interautó – Novolakk DSE 18-18, Hargita KC – Szentendre KC 28-15, Balatonfüredi KC – Alsóörs MMH Bau SE 20-23, Hort SE – Izzó SE 23-19, Tatabánya-Tatai CSKC – Alba Regia SE 35-22, Szigetvári Takarékszövetkezet SE - Pelikán-Siklós 27-20.
Nők: Győri ETO KC II. – Postás-Matáv SE 36-22, Marcali VSZSE – Tolna KC 29-20, LRI Malév SC – Komáromi AC 32-20, Hévíz SK – Tatabányai SC 31-31, Ferropatent Szekszárd SE – Nagyatádi NKK 28-26, Dunaferr SE II. – Szombathelyi TK 29-27, PEAC-Pikker - Óbudai Goldberger 27-24.
Ez a meccs az egyelőre bizonytalan időpontban megrendezendő Győri Graboplast ETo KC - Herz-FTC meccs felvezetője:-) lesz.
De akár rendszeresíteni is lehetne.
Így van, a csapatok képviselői elfogadták a két jv.személyét! A Hargitai-Palkovits páros fogja fújni! (Igaz, hogy az eredeti a Hargitai-Markó, de a Palkovits urat személyesen a Győr kérte fel, biztos, valami megbízást fog teljesíteni...:)) )
Ezúton szeretnék minkenkit megkérni, aki az Ikast - Győri Graboplast ETO mérkőzésre e-mail-en jelentkezett, részvételi szándékát legkésőbb kedd estig a csbalazs@enternet.hu-n, vagy a tom2@axelero.hu-n - pontos névvel és elérhetőséggel - erősítse meg. Nemleges válasz is érdekel bennünket.
Nehogy elfelejtsem mondani, hogy nagyon szép gesztus volt a Dunaferrtől, hogy a fradis lányoknak egy-egy szál - ha jól tudom - rózsát adtak át. Köszönöm, hogy így gondoltak Rájuk!
A végeredmény talán igazolja a két csapat közötti különbságet, de a meccsen látottak alapján nem volt ennyi. Mindkét csapat rosszul játszott, sokat hibázott. A jv-k szerint a vendégek nagyon durvák volt a meccs. Rengeteg volt a kiállítás volt, Nitescu és Nikolics nem is úszta meg kizárás nélkül. Nitescu esetében az a nevetséges, hogy két kiállítást is úgy kapott, hogy nem is ő követte el a szabálytalanságot. Egyedül talán ő és Mehlmann emelhető ki a többiek közül.
Megint nagyon látszott a fáradtság mindenkin, de úgy látszik ez Vura mestert nem nagyon zavarta, hiszen csak az utolsó 6-7 percben engedte játszani a fiatalokat, vagy azokat, akik eddig kevés lehetőséget kaptak. Igaz éltek a lehetőséggel, mert éppen a mérkőzés végére jött bele a csapat a játékba, és állította be a nagyobb különbséget. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy miért ugyanaz a 9 ember játsza végig az összes meccset, még akkor is amikor hullafáradtak, stb. Több lehetőséget kellene adni a többieknek is.
A kapuscsere nagyon érdekesen zajlott. Sirina a második félidő végén cserét kért, de Vura nem akarta lecserélni, oda sem figyelt rá. Erre Sirina egy hetesnél szólt Herr Orsinak, hogy ő jön, és cseréltek. Meg is érte, hisz Orsi egy hetest, és lövések sorozatát hárította.
Ezen a mérkőzésen mutatkozott be élete első NBI-es felnőtt találkozóján a még serdülőkorú jobbszélső, Bódi Bernadett, aki egy akció és egy hetesgóllal gyarapította a golók számát, és egyáltalán nem volt megijedve a feladatától. (miért is lett volna).
Lucáéknak meg ezúton is szeretném megköszönni a fuvart!
Annyit szeretnék megjegyezni a Dunaferr milliárdjaival kapcsolatban, hogy Ők legalább tettek vmit a sportban, a sportért az állam pénzéből, nem hiszem, hogy a Happy End Kft. vagy a Vegyépszer Rt. hasonlóan cselekedne... (Anyázások és politikai témájú reagálások mail-ben jöhetnek, a topic nem erről szól...)
A tényeknél maradva: a Dunaferr már nem támogatja a szövetséget, Sinka kétségbe is van esve, mert nagyon nincs pénze a szövetségnek... Az óvás-ügy tényleg csúnya volt, de - kezeket a szívre - jónéhány csapat ugyanígy küzdött volna, nem? Az időpont-nem-elfogadás viszont nevetséges: melyik csapat menne bele egy olyan változásba, ami csak az ellenfélnek jó, neki nem? Lehet sportszerűségről, meg ilyenekről dumálni, de - kezeket ismét a szívre - ezt semelyik csapat sem tenné meg!
Más: a jövő évi bajnokságoktól kezdve pénzdíjas az összes ifibajnokság! NBI-ben az első 4, NBIB-ben az első 3, NBII-ben a bajnokcsapat, míg OSB-ben az első 6 csapat kap helyezéstől függően díjazást, összesen 10 millió Ft értékben.
RED
Ui.: a szurkolói meccs jv.-iről Csbalázs már igyekezett gondoskodni: fafa211-ről és rólam lenne szó, ha továbbra is él a lehetőség, akkor részemről OK a dolog!
A tegnapi dán kupadöntőn elért eredmény alapján továbbra is várjuk az Ikast - Graboplast ETO mérkőzésre a jelentkezéseket. A busz előzetesen lekötve. A mérkőzés május 20-án pünkösd hétfőn este kerül megrendezésre. Tervezett indulás 19-én vasárnap reggel, hazaérkezés hétfőn az esti órákban.
Az utazás költsége: 16.000,- Forint.
Jelentkezni csbalazs@enternet.hu, vagy tom2@axelero.hu, illetve minden győri felnőtt bajnoki mérkőzés előtt a Magvassy-csarnok emeleti büféjében.
Ha valakit érdekelne, a dán rájátszás döntojének elso meccsén Ikast-Viborg 19-26 (7-15).
Gyerünk ETO, hozzatok el egy hasonló eredményt!:-)
más: a Viborg megszerezte Laila Lejeune-Duchemannt és Natasja Burgerst a következo idényre.
ja és a csattanó a végén, (gondolom Victory fog 'örülni') szintén dán forrásból tudom, 99% hogy Borók Rita a Dunaferrben folytatja a következo idénytol...
Ezt nem lehet megunni :-)
Egyébként nem mondtam, hogy nincs utánpótlás nevelés Újvárosban, sőt, nagyon is jó (ahogy Győrben is, bár itt ugye már hozzászámolom az ifistaként megszerzett embereket - Kindl, Mehlmann stb.)
A többi, amit felsoroltál, hát, nem én mondtam...nincs bennem egyébként zsigeri utálat, pontosan olyan "kifejlődött ellenszenv" amiről te is írsz! Mert igen, csípte a szemem, hogy állami milliárdokból tartják fenn a szakosztályaikat és büszkék rá, csípte hogy nem veszik észre a saját szemükben a gerendát máséban meg a szálkát is, hányingerem volt attól, amit a győri meccs óvási ügyében tavaly rendeztek, gusztustalan volt, hogy nem fogadták el a felajánlott időpontokat és Pápán játszottak, nem tartom szerencsésnek hogy ugyanaz a nagyszponzor tejel egy klubnak, mint a válogatottnak és a szövetségnek satöbbi, satöbbi.
Ettől még szurkolóikkal lehetek jóban és el is simerem őket, attól függően, mennyire képesek objektívek lenni. Mert én már százszor kijelentettem, hogy nem tertottam helyesnek és igenis lopott pénz a Torgyán a focinak és elítéltem. De még egyetlen újvárositól se hallottam, hogy "igen, mi tízszer annyit szedünk az államkasszából és tartjuk fenn a szakosztályainkat és ezért szégyellem magam". Az első ilyen szurkolóval érdemben fogok majd tudni tárgyalni.
Csbalázs!
Ma kiderült, hogy mi a szurkoló meccsen fehér mezben fogunk játszani, azt tudtunk szerezni. Jó lenne, ha nektek zöld (vagy bármi más sötét lenne).
A másik a bíró-kérdés, én megkérdeztem a fatert, valszeg elvállalná (20 évig volt kézibíró), bár már nem mai csirke az öreg, de azért elsétálgat 2*15 percet és hazai pályát is fog fújni :-)
Holnap 15.55-kor kezdődik A Dunaferr-Fradi és elvileg at M2 közvetíti! Ha 16.00-kor kapcsolnád be a TV-t akkor lemaradnál az első 7 Dunaferr gólról...:-) Majd szurkolunk helyetted is a Csapatért! Redondo jön?
Nekem az a véleményem, hogy 2 csapatnál van igazán jó utánpótlás nevelés. Egyik a Győr, a másik a Debrecen. Valaha a Vasast is oda soroltam volna és a Sparit is. A többinél nulla.
A nevelés pedig kiskorban kezdődik, nem pedig akkor, amikor egy ifikorú játékost leigazolnak.
Bocs, ha már volt róla szó, de pontositsunk. Holnap 16.00 a Dunaferr-Fradi? És TV-s meccs, ugye? Sajna én nem megyek, de jó szurkolást mindenkinek, aki megy!
Mondjátok, Ti még nem unjátok? Mert ez a téma állandóan visszajön: a Dunaferr csak igazolgat, utánpótlásnevelése nulla, mindenkit megvásárol, a játékosoknak semmi szivük nincs, csak pénzért hajtó, egyéni érdekeket előtérbe helyező emberek...Ezt én már hihetetlen unalmasnak és valótlannak tartom! Közben pedig egyesek ki vannak akadva (ezt elsősorban Dr. W. Gy. -nek irom!), hogy miért van vkinél úgymond zsigerből jövő Fradi-utálat? Akkor én kérdezhetném, hogy Nálad miért van zsigerből jövő Dunaferr-utálat? Ez persze más... Meg különben is egy csapat megitélésén (nálam) nagyon sokat számit, hogy szurkolóik közül kikkel milyen viszonyban vagyok, vagy hogy közölük ki hogyan ir, vélekedik a Dunaferről. Mikor idejöttem a DK-ba, máar akkor is kedvenc csapatom volt a Dunaferr, de egy csomó Fradi-meccsre jártam, szurkoltam nekik is, de az itt lévő néhány hozzászólás miatt (is), a következő meccseken már egyáltalán nem ugyanúgy néztem a Fradira.
Nem tudom, ez mennyire volt érthető, de a lényeg: Te, a szurkoló egy csomó mindent tehetsz azért, hogy a csapatodra (is) máshogy nézzenek. SZVSZ.
A Dunaferrnek pedig gratulálok a győri győzelemhez, a lényeg a 2 pont volt, és szerintem a Győrnek nincs oka keseregni, hisz egy esetleges EHF-győzelem többet jelent egy magyar bajnokságbéli ezüstéremnél.
Győriek!
Akinek megvan az ETO-Dunaferr meccs felvétele és odaadná nekem, kérem ne törölje le addig, mig nem láttam! Köszönöm.
Vasas - Vác 34 : 26 (18:12)
Sokkal jobb volt végig a Vasas, vezetett már 11 góllal is. Az utolsó 15 percben már jobbára a cserék és a fiatalok játszottak. Nagypon jó volt Csenki Judit, Koroknai Viki és az elején Prok Bea is... Végre normális játékvezetés volt: Klucsó-Lekrinszky... bár Augusztának sokat a nevére befújtak a végén, így csökkentve a Vasas előnyét!
A május 20-i mérkőzésre a busz a rendelkezésünkre áll. 50 főnél a várható költség: 16.000,- Forint.
Az útra jelentkezni a csbalazs@enternet.hu, vagy tom2@axelero.hu címen lehet. Részleteket e-mail-en keresztül.
Hát én nem igazán láttam Brigót nagyot alakítani, emlékeimben az él, hogy sorozatban rossz, gyenge lövéseket küld meg. Biztos volt persze jó meccse is, de hát egy Bl döntőben kell majd fakítani.
Persze legyen neked igazad és váltsa meg a világot.
Szerintem nem jobb Borók Brigónál,és figyelembevéve milyen produkciót nyújtott zöld-fehérben anno,véleményem szerint kár lenne az ominózus jobbátlövő poszton kockáztatni,keresgélni,maradjunk annál, ami többé-kevésbé bevált:SASNÁL.Fari mellé egy olyan technikai képzettségű,"gátlástalan" átlövőt képzelek el mint Ő.
A vörös maffia :-)
Jellemző, fizetés nincs, kupatovábbjutás dettó, de ők akkor is igazolnak játékosokat. Most vagy mi vagyunk nagyon hülyék, vagy ők nagyon ügyesek.
Ugy hallottam, hogy Dunaujvárosban ebben az évben eddig egyszer kaptak 1 havi fizetést. Ennek ellenére Borok már 1 hónapja nem a Cornexivel, hanem a Dunaferrel tárgyal.
Itt Endrével értek egyet, számomra "saját nevelés" az, ha valakit ifi korában hoz el egy klub. Nem kétlem, hogy Farinak Fradi szíve van, ahogy Kökénynek is az volt, pedig ő kőkemény Építőkös volt. Érdekes, őt soha senki nem tudta elvinni tőlünk.
HAsonlóan saját nevelsének fogom tekinteni Mehlmannt Kindlt és Pálinger is győri marad nekem Pigával együtt.
Szerintem Borókra most szükségünk van, 2 éve nehezen fért be, itt volt Brigovácz, Deli és annyira nem is ment neki jól. Szerintem sokat fejlődött Dániában és a válogatottban, és szerintem szükségünk lenne rá, Brigovácznál jobb.
De hát nem én döntök ebben a kérédsben.
Johevi, ez a hasonlat király volt !!!!!!!
Amúgy meg acsarkodhattok ugyan a Dunaferre, de véleményem szerint inkább azon kéne drukkolni, hogy bárcsak lenne még 10-15 ilyen cég az országban! (És most nagyon szépen kérem, ne kezdjünk el politizálni!!!! Most szigorúan arra koncentráljunk, hogy ott legalább a sportba is toltak pénzeket rendesen.)
"Nem is örültem neki, hogy anno a piros-fehér állami csapat egy csettintéssel elvitte Farit"
Farit Kaporoncarol vette meg a Dunaferr!!!!
Egyebkent meg fiatal korukban a Fradi is csomagban vette meg a Szparitol a ket Farkast meg fiatal korban, es ha a szivedre teszed a kezed akkor latod, hogy igazi Fradi neveles keves van a mostani csapatban. Bar az igaz, hogy a jatekosok tobbsegebol Nemeth Andras csinalt jatekost es valszeg mashol nem futottak volna be komoly karierrt.
A Cornexiben Helga a balatlovo, nem hiszem, hogy a helyere valakit is venni akarnanak!!! Egyebkent Borok 1 v 2evet jatszott a Fradiben es nagyon nem talalta a helyet, tehat valoszinuleg nem is vagyik vissza, raadasul a Debrecennel is elkellne egy balatlovo, mert a belso posztokon naluk is az a lyukas.
Nem is örültem neki, hogy anno a piros-fehér állami csapat egy csettintéssel elvitte Farit, Szemit meg a Gabit. Az sem volt vigasz, hogy tudtam, úgyis visszajönnek mert ott csak a lővéért játszanak, bár Ági valóban volt Dortmundban és Koprivnicán is. De végül hazatalált.
Itt nem is ez frusztrál igazán, hiszen Brigovácztól Delin át Borókig sokan mentek rajtunk keresztül, hanem az zavar, amikor valaki vissza akar térni, ezt látványosan bejelenti, kvázi kelletti magát és hiányposztra jelentkező játékosok esetén a kisujjunkat se mozdítjuk, pedig csak vissza kéne őket csábítani.
A focis példa valóban erős volt, de azt megérteném Boróknál, hogy "haza" Debrecenbe vágyik, de azt már kevésbbé, hogy kis pénzért (vagy nem is olyan kicsi?) többért inkább megy Fehérvárra, mint a Fradiba. Persze azt hsizem itt nagyon sok múlik a mi hozzáállásunkon, ha megfelelően udvarolnánk egy játékosnak, biztos rá lehetne dumálni. Ha meg persze nem fontos (nekünk), akkor nyilván neki se lesz az.
Szerintem is rossz hasonlat : egy Derby szintü csapatnál is annyi pénzt keresel, hogy nem tudod elkölteni, másrészt egy sztárcsapatnál te csak EGY játékos vagy a többi közül és lehet hogy ugy eltünsz vagy kispadozol mint a szél. Jelen esetbe hol van már a York, Cole csatárduó ???
Vagy a focit vegyük példának : hány játékos nyilatkozta az utóbbi évtizedben hogy élete álma teljesült, aztán ugy eltünt mint Berényi Nóra a barátok köztböl!!! ( Nagy N, Lakos, Vámosi, Jagodics, Kuntics, Kopunovics ) van aki inkább azt vállalja hogy kisebb csapatban legyen nagyobb játékos. A foci OFFért elnézést. Ezen kívül vidéken minden sportág jobban eladható és jobban kötödik a városhoz.
Azért ez elég hülye hasonlat doki. Ha a Cornexit megerősítik, akkor inkább lesz "Liverpool", de már most sem "Derby". Ráadásul miért lenne mindenkinek "Manchester" szíve? Nekem például meg még néhány milliónak nincs, neked meg néhány milliónak van. Ettől kezdve inkább ahhoz igazol valaki, ahol megfizetik. Egyébként Fari is évekig ezt csinálta.
Érdekes, ha én focista lennék és hívna a Bl döntős, angymúltú, legnépszerűbb Manchester United, meg egy "vidéki" kis csapat Derby County kétszer annyiért, gondolkodás nélkül az első választanám, száz okból is.
A Dunaferr-rel tévedésben vagy...! Bár ha a vasárnapi választásokra gondolok, akkor már lehet, hogy nem sokáig fognak Újvárosban keseregni és visszatérnek a régi szép idők...
Bórok várhatóan Fehérvárra nem szerződik.És szerintem talán amugy azért jönnek ilyen csapatokba a hazatérő játékosok,mert anyagilag jobban járnak.Amint hallható a Dunaffer, és a Cornexi a jelenlegi legjobban fizető klub.
Sajnálom,hogy nem nyertek Mehlmann Ibiék-örülök,hogy Ő ismét gólerősen kézilabdázott-!Mindenesetre remélem MI megverjük a Dunaferrt! Mert szerintem furcsa lenne ha nem győznénk...
Ja, persze, hirtelen kiment a fejemből az állami milliárdokból herdáló és elő sportklub, aki futószalagon veszi a játékosokat :-)
Ha viszont nálunk ilyen kevés a pénz, akkor kész csoda, hogy idáig eljutunk, mert fogalmam sincs, mi tartja itt(hon) a játékosokat. Főleg a fiatalokat.
Talán azért kaphatnak annyi pénzt az említett klubok (és ezáltal a játékosok), mert a bajnokságuk kvázi egycsapatos. Abba az egy csapatba viszont öntik a pénzt a szponzorok és nekik igazából a nemzetközi siker számít, ami azért többé-kevésbé meg is van. Nálunk a több jó csapat miatt többen várják a pénzt - van aki megkapja, van aki nem...
Erről jut eszemebe, remélem a mi vezetőink is látják a hiányposztokat (ez biztos) és remélem erőlködnek is azok pótlására. Fel leszek háborodva, ha hagyják Borókot pl Fehérvárra menni, és nem csúsznak előtte térden, amikor nincs rendes átlövőnk ott. Ha adja isten BL-t nyerünk, nem is érteném meg miért választaná bármelyik hazatérő járékos a Cornexit a Fradival szemben...és ez igaz külföldi játkosokra is, hihetetlen hogy Podgoricában Szkopjéban, Ljubljanában, Volgográdban többet keresnek a játékosok (???). Tudom, hogy bennük van nemzeti érzés is, de azért biztos találnénk köztük olyan (átlövőt) akit vonz a BL győztes csapat. Ha Logvin, Sipkuviene , Fridrikas stb játékosok enegdtek a Hypónak, akkor mi miért nem tudunk?
Talán többet kéne pihentetni, főleg most, hogy az első két hely elúszni látszik. Az ETO-nak idén már csak két fontos meccse lesz: Az EHF kupadöntők. A harmadik helye akkor is meg van, ha a hátralévő meccseken Görbe csak a partvissal lép pályára törölgetni, és nem hiszem hogy érdemes lenne bármit is kockáztatni. Ha pedig hihetünk és bízhatunk, akkor az esetleges BL győzelmünkkel még a BL indulás (?) is lehetséges, az EHF meg úgyis meg van.
Itt lenne valóban az alkalom arra, hogy pl. Köbli A játsszon, ráfér és a csapatra is. (Meg aztán látványnak se utolsó :-)
Tegnap váltottunk erről néhány szót! Igazad van én is többet játszatnám Köblit és a többieket, főleg sima meccsen. Sajnos most nagyon elfáradtunk, de ez tényleg várható volt. Ez van. Most a végén fel kell töltődni és még egy utolsó nagy másfél hónapos menettel megnyerni az EHF Kupát és ha lehet az MK-t is. Abban viszont nem értünk egyet, hogy eddigi ellenfeleinket az első hat helyezett a magyar bajnokságból megverné. Az első három igen, de a Cornexi már kínlódna a Fredrikshaven és Gjövik ellen is. Az EHF Kupa mezőnye erejét tekintve jobb, mint a KEK-é, és persze gyengébb mint a BL-é. A döntő egészen mása lélektani helyzetből indul, mint egy bajnoki. Ahogy az Osló, úgy az Ikast is meg fog ijedni a 3500 örjöngő szurkolótól, ami mint tudjuk sokat jelent.Tegnap úgy éreztem, hogy a szurkolók is kimerültek voltak nem csak a csapat.
Szrnka nyilatkozatát eszéhez kell mérni! És nem ő lőtt jól, hanem Sirina volt iszonyat gyenge. A szokásos középre menő Szrnka-lövések bepattantak róla mind egytől-egyig. Csak néhány lövése volt igazán jó. Kiss Szilárdnak meg nem kellen kimutogatni a közönség felé.
Én azért nem látom annyira tragikusnak a helyzetet. Sok játékosból idén lett (kellett, hogy legyen) húzóember, és ezt nem könnyű tartósan csinálni. Görbe láthatóan megzuhant az utolsó 3-4 meccsre, mondjuk nem is csoda, kapott mindenkitől rendesen, plusz még edzésen is sérült. Egy 19 éves "lánynak" ez azért sok lehetett... Nyáron ki kell pihennie magát, egy kicsit megerősödni az alapozásnál és még jobban összecsiszolni a csapatot Vurának. Ne várjunk el Farkas-Pádár szintű összeszokottságot 1-1,5 év után. A következő bajnokság az igazolásokat tekintve már valóban 4 csapatos lesz, kevésbé kiszámítható eredményekkel, körbeverésekkel, még nagyobb izgalmakkal. Annak mindenképpen örüljünk, hogy a magyar bajnokság a legszűkebb elitbe tartozik.
Mielőtt valaki félreérteni, természetesen nem konkrétan a mostani mérkőzésre vonatkozik a véleményem, hanem nagy általánosságban az egész szezonra. Ha szerdán történetesen az Esztergommal kellett volna játszani, akkor sem az említett nevek kezdtek volna, más kérdés, hogy fáradtan is simán nyert volna a csapat. Egy hosszú sorozatot nem lehet nyolc emberrel végigcsinálni, s ezt szerintem az ETO-nál is mindenki tudja, mégsem lép semmit.
Természetesen bízom abban, hogy a csapat megnyeri az EHF-kupát, elég is erre koncentrálni, mert a bajnokságban se jobb, se rosszabb nem lesz már harmadiknál, de azért helyén kell kezelni azt az esetleges sikert is.
Lent voltunk tegnap Győrben, és sajnos (a Győrnek szurkoltunk) meg kellett állapítanunk, hogy sima meccs volt. Úgy nézett ki, mintha nem is akarak volna a győriek, ráadásul Görbe teljesítménye...
Kár! Pedig ritkán szurkolok a Győrnek! :-)
Kb. azzal nyert nyert a Dunaferr, hogy nekik 1 hetük, nekünk meg 1,5 napunk volt a felkészülésre... A buta hibák egyértelműen a fáradtság számlájára írhatók, a Dunaferr pedig nem először használta ki a körülmények adta lehetőséget. Mindegy, ez a hajó már elúszott. Bár tudás szinten ennél jóval több van a csapatban, idő (rutin) kell hozzá, hogy jobban kijöjjön. Most egy meccsen végre tudunk pihenni (bár a Vásárhelyet sem szabad lebecsülni) és a kupadöntőre készülni.
Hát igen, csak mostanában nem játszunk Esztergom szintű csapatok ellen. De Herr Orsit tényleg beállíthatta volna a kapuba legalább az utolsó negyed órára, láthatta hogy Sirina el van fáradva. Annál is inkább játszhatott volna, mert az ifit parádésan védta végig.
Csak tényleg probléma, hogy Vura nem mer felvállalni bizonyos dolgokat.
Azt had tegyem hozzá, hogy nekünk sem a legjobbkor volt a Cornexi elleni meccs. Meg aztán most hétvégén mi is Újvárosba megyünk A meccs statitsztikája szerint 8 perccel volt több kiállítása a vendégeknek, és a beszámoló szerint kettős emeberelőnyben az ETO "oktondi hibát" követett el. Nem tudom ez mi, de mindenesetre ennek tükrében a -2 gól nem olyan sok, amit feltétlen mással kell magyarázni. Ettől függetlenül ez az "előny" sajnos vagy nem sajnos meg van a kupából kiesett csapatnak, legyen az a Dunaferr vagy a Cornexi. Azt hiszem, ők örülnének a legjobban, ha még mindig állnának a kupában...még jó hogy az ETO és a Fradinak egyaránt érdeke a saját meccs elhalasztása.
Ahogy elnézem a tabellát, az ETO már öt pontos hátrányban van és egy zakó még kinéz Újvárosban, ez azt jelenti, hogy másodikok már nem lehetnek, a harmadik meg szinte biztos.
Nekünk a két fontos idegenbeli meccsen kell pont(ok)at szerzni, főleg Újvárosban. Egy döntetlen vasárnap már elég, akkor kikaphatunk Győrben. Ha kikapunk vasárnap, akkor Győrben is nyerni kell, meg otthon többel az utolsó fordulóban, mint amennyivel vasárnap kikapunk.
A Köbli lassan másfél éve a padot koptatja. Aztán ha nagy kegyesen a Vura beteszi a csapatba, csodálkozik, hogy szar, s ezért újra hetekig nem játsszatja. Ördögi kör.
Ráadásul minimális kockázatot vállal. Végig hatos fal, még véletlenül sem lépne ki senki az ellenfélre. Tavaly év végén a Ferling, most a Szrnka szórt bmeg bennünket, de lehetne mondani Teodorovicot vasárnap és folytatható a sor. Egy Esztergom ellen nem meri mondjuk beállítani a kezdőbe Köblit, Horváthot, Kári Horváthot vagy a mindenki által világklasszisnak tartott Petróczit. A többiek addig pihenhetnének, ha meg velük nem sikerülne győzni, akkor meg kár is miről beszélni, el lehet felejteni a nagyszerű utánpótlást.
Nem baj, a lényeg, hogy pár játékos kizsigerelésével ott vagyunk a langyos víz kellős közepén, a bajnokság harmadik helyén. Az EHF-kupa meg azért csalóka egy picit, mert akár három körrel ezelőtt megkaphattuk volna az Ikastot, mint a Cornexi, aztán leshetnénk. Azért a legutóbbi ellenfelet leszámítva a mezőny a magyar bajnokság első hat helyezettjét is csak jó indulattal közelíthetné meg, a görögökben például nem vagyok biztos, hogy gond nélkül bentmaradna.
A meccsről csak tényleg annyit, hogy Kiss Szilárd is kidomborította, hogy az ETO fáradtságára játszottak. Vajon reális-e így lejátszani egy ilyen fontos meccset? Ami meg Szrnka buta nyilatkozatát illeti, a fejéhez kaphatna a csajszi! Az ETO nem nagyképűen, hanem fáradtan lépett pályára! Ha a Dunaferr nem esett volna ki a kupából és vasárnap szintén élethalál meccset vívott volna akkor egész más lett volna az eredmény. Szóval kedves Zia vegyünk vissza az ilyen nyilatkozatokból!!
Ha Győrben megtudjátok a Győri Graboplast ETO KC - Herz-FTC meccs új időpontját, akkor írjátok be ide (is, aztán átjöhettek a másikba is ;)))))hiheha)!
Köszönöm!
Akkor kár hogy nem maradtál az ifin. Az ottani játékvezetéshet kíváncsi vagyok mit szóltál volna. Cserepes és Jancsó hozzájuk képest "tökéletes" játékvezetést mutatott be.
Tényleg kabaréba illett az egész. Egyébként az ifi 27-23 (13-9) lett, és főleg az átlövők jeleskedtek. A hangulat elég jó volt :)
A felnőtt meccsen teljesen egyetértek a véleményeddel. Nagyon fáradtnak tűnt az egész csapat. Igaz így sem kellett volna sok hozzá, mert a Dunaferr is elég gyengén játszott. Jv-k is, kevesen is voltunk, szóval nem volt jó meccs.
Amikor már öttel ment a Dunaferr az első félidőben, akkor kezdtünk el igazán játszani, de sajnos ez nem sokáig tartott. Sajnos ez együtt ját a nemzetközi kupaszerepléssel. Szerda-Vasárnap-Szerda-Vasárnap meccsek, és nem is akármilyen csapatok ellen. Nem tudom ezt meddig lehet bírni...
Hát ez sajnálatos, én leginkább az iksznek örültem volna, de inkább ETO győzelmet, mint Újvárosit. Innentől nekünk a vasárnapi újvárosi meccs lehet a döntő, ha nyerünk, bajnokok vagyunk. Ha nem, akkor Győrben kell majd nyerni...
Görbét most már tényleg pihentetni kellene a bajnokikon!!! Sirina is nagyon fáradt volt. Ennek a pszichikai-fizikai fáradtságnak köszönhetően kikaptunk. Gratulálok a Dunaferrnek.
A jv-kről: sajnos nem bírom megállni szó nélkül: ez a két barom mit keres még mindig az NB I-ben. Össze-vissza fújtak. Fogalmuk sincs a lépésszabályról vagy a 3 feletti számokat nem ismerik, ezért nem is számolnak tovább. A belemenést is össze-vissza fújták. És hát őszintén szólva egyáltalán nem alkalmazkodtak a nemzetközi szabályokhoz. Rengeteg hülye kiállítás mindkét oldalon és elmaradtak szintén itt is ott is. Könyörgöm zavarják már el őket a pályákról!!!
Mondom nem miattuk kaptunk ki!!
Most már tényleg "csak" az EHF Kupára és az MK-ra kell összpontosítanunk.
Sajnos a mai győri mérkőzésen látszott, hogy a csapat fejben nagyon elfáradt. Talán (egyszer a Graboplastnak is) el lehetett volna intézni egy halasztást.
Csak tudnám miért 16,00-ra tették a meccset. 17,00-ig dolgozom, így nem tudok kimenni! Marha bosszantó! Vasárnap a választások miatt nem láttam a meccset ma meg mert négyre teszik. Francba!!
Hogy lehetnek ilyen dilettánsak az NS-nél: azt írja a mai, hogy "...ez lassan európai szintű csapattá teszi az ETO-t." Mi az, hogy lassan és mi az, hogy európai szintű?????? Ez a csapat ott van az EHF Kupa döntőjében, úgy, hogy kiverte a világ élvonalában lévő Baekkelagetset!!!! Ez a csapat már most a kontinens egyik legjobbja!!!! Dilettáns barmok!!! Hajrá ETO!!!!!
AGIP!!!
Akkor a vereségetek előtt a fenti büfében jó???:-))) Kettő felé kint vagyunk!!! Kockás ing és vajszínű nadrág lesz rajtam, meg a fejemen egy ezüstaszínű kerettel "megáldott" kéküveges napszemcsi.
Már biztos, hogy az első meccs május 12-én 18,00-kor lesz. A visszavágó időpontja még kérdéses, a dánok pünkösd hétfőt szeretnék, amit az ETO nem fogad el (főleg a szurkolók miatt). Szeretnénk a szombatot vagy a vasárnapot elérni, de ebben még nincs megállapodás.
Itt van Pesten a Bajnokok Ligája-trófea. A Fradi vezetôi hozták el a bécsi sorsolásról, s egészen az elsô meccsig itt is marad, akkor meg majd elviszi a Szkopje, de remélem, a visszavágó után megint hazahozzák a lányok...
Az Ikast a visszavágót pünkösdhétfôn, 20-án akarja játszani, de ezt nem akarja a Gyôr, s elvileg az EHF sem engedélyezi.
rájátszás van, éppen folyamatban, most pénteken lesz az első meccsük a ViborgHK ellen, a többi meccs (V.1., és ha kell harmadik meccs, akkor V.4.) is belefér még előtte. Hajrá Viborg!!!
Elb...tam, a vasárnap a lényeg :)
Megnéztem a dán bajnokság állását (sőt végeredményét, ha náluk nincs rájátszás). Az Ikast az első, a Viborggal azonos pontszámmal. Szóval Európa egyik legerősebb bajnokságának győztesével(?) játsszuk a döntőt, akik jövőre már BL indulók...
Szinte biztos, hogy vasárnap, mert akkor szoktunk otthon játszani, de még nincs meg az időpont. Ahogy néztem az Ikast inkább szombaton játszik, de most még a 20-a (pünkösd)hétfő is elképzelhető.
Veszprém-Dunaferr, illetve Szeged-Cegléd mérkőzésre kerül sor a
férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
A két találkozót május 18-án, a finálét egy nappal később
rendezik.
A férfi négyes döntő lebonyolítására csütörtök 16 óráig lehet
jelentkezni. A licitálást jövő kedden 10 órakor tartják a
szövetségben.
A női kupa negyeddöntőjének párosítása:
---------------------------------------
Kőbánya-Spartacus - FTC
Hódmezővásárhely-Vác (V. 18. és V. 29.)
Győri ETO-Vasas (V. 29. és VI. 5.)
Dunaferr - Cornexi-Alcoa (V. 29. és VI. 5.)
A Kőbánya és az FTC még nem állapodott meg.
Hááát, nem igazán örülök. De mindegy, szvsz 7-8 gól körüli győzelem kell ahhoz, hogy jó esélyünk a végső győzelemre. Az első meccs 99%, hogy 11-én, vasárnap lesz 18h-tól. A visszavágó meg az Ikast eddigi meccsidőpontjait nézegetve szombaton 16:30 körül.
Az utazásra egyébként 14 órát jósol a Michelin útvonaltervezője, de nem számítva a megállásokat és a 80 km/h-s felső határt a buszoknál. Szóval szerintem inkább egy teljes nap kell az úthoz. Bezzeg ha a Lützellindent kapjuk, akkor fele ennyi lett volna (az esélyünk a kupára meg duplája...)
Balázs! A Cornexi meccsre lehet még jelentkezni?
Euforikus hangulatban ért véget vasárnap este a Graboplast-ETO női kézilabdacsapatának kupamérkőzése a győri Magvassy-sportcsarnokban.
A több mint 3000 néző hosszú percekig ünnepelte kedvenceit a Bäkkelagets elleni győztes csata után, melynek révén a zöld-fehérek bejutottak az EHF-kupa döntőjébe.
Vanyus Attila klubelnök még tegnap is a siker lázában égett.
– Nagyon jó érzés most az ETO vezetőjének lenni – kezdte mondandóját az egyesület első embere. – A szövetségünk elnökétől a legjobb szakemberekig, Hajnal Csabától Németh Andrásig számtalan gratuláló telefonhívást kaptam. A magunk módján persze mi is megünnepeltük a sikert a meccs utáni banketten.
Ezen a neves norvég csapat vezetői elismerték, az ETO megérdemelten jutott tovább, kiemelték továbbá a nemzetközi szintű bíráskodást és irigylésre méltónak nevezték a fantasztikus győri közönséget, a sok fiatal tehetséget.
A mérkőzésen megjelent Staffan Holmquist, az Európai Kézilabda Szövetség elnöke és Sinka László, az MKSZ főtitkára is, akik Veszprémből utaztak át Győrbe. A szövetség svéd elnöke ugyancsak el volt ragadtatva a győri szurkolótábortól és azt mondta: ha mindenütt ilyen közönség lenne, a kézilabda gyorsan a labdarúgás magasságába emelkedhetne. Sinka Lászlónak pedig élete egyik legjobb napja volt a vasárnapi: a Fotex meccset nyert a férfi BL-döntőben, a Herz-FTC és a Graboplast-ETO pedig finalista lett a női BL-ben, illetve az EHF-kupában. A döntők sorsolását egyébként ma délelőtt rendezik Bécsben, ezen dől el, a dán Ikast ellen itthon vagy idegenben kezd-e az ETO.
– Ez az erőltetett menet óriási energiát követel minden játékosunktól – folytatja Vanyus Attila –, hiszen a bajnoki rájátszás és a nemzetközi kupakötelezettség miatt júniusig csak rangadók várnak rájuk. Irina Sirina, aki szerintem az egyik legprofibb kézilabdázó, például életében először panaszkodott, hogy a vasárnapi találkozó hajrájára teljesen elfáradt. Nem csoda, hiszen a nagy tét miatt jószerivel mindig ugyanaz az kilenc-tíz játékos játszik, ráadásul Sirina csere nélkül teszi ezt.
Hétfőn pihenés, gyúrás, videózás szerepelt a csapat programjában, szerdán pedig újabb presztízscsata következik Győrött a Dunaferr ellen. Fridrikasról és Teodorovicról át kell programozni a játékosok fejét Szrnkára és Ferlingre, miközben fél szemmel már az Ikast legjobbjaira is kell figyelni.
Sajnos (?) mindkét csapatunk idegenben kezd a mai bécsi sorsolás szerint a döntőkben... Azért enyhén szólva is furcsa, hogy a 3 magyar csapat közül egyik sem tudja otthon játszani a visszavágóját... De biztos, csak a véletlen műve!
Az Ikast ellen itthon játszunk először május 11 vagy 12-én, idegenben pedig 18, 19 vagy 20.
Sok volt a hiba való igaz, de a mi játékunk főleg annak tempója miatt benne van a hiba. És szvsz az a mennyiség ami most volt belefér, amint a mellékelt példa is mutatja, egy klasszis csapat ellen is lehet hibázni, mert itthon kiütjük őket így is, úgy is.
Igazad van!! Én is elfelejtettem gratulálni a csapatoknak. 3 nemzetközi kupa döntő egy évben. Nem mostanában lehetett ilyen.
Dr.W.Gy: Akkor az a C szektor volt, abban meg tljesen igazad van, hogy sok hiba volt a játékbanm ha az Ikast ellen bemennek a ziccerek, akkor nem lesz gond és megnyerjük a kupát.
Lehet, hogy vasárnap a nagy kavarodásban nem tettem meg, ezért talán jobb később: nagy gratula a győrieknek (nem vagyok győri szurkoló, de az utolsó győri gólnál felugorva üvöltöttem a tévé előtt :-))), rendkívüli siker előtt áll ez a fiatal csapat, és nagyon bízok benne, hogy sikerül elnyerniük a kupát.
A Fotexnek sem szabad elkeserednie, nem játszott jól, de mégis győzött, kint - talán ugyanúgy, mint a Podgorica esetében - a Magdeburg vállán van az esélyesség terhe, amit talán ki lehetne használni. Csak játssza azt a Fotex, amit tud, és akkor meglesz a siker. Még ott kint is lehet mit keresni, még akkor is, ha a Magdeburg honlapja egy nagyon magabiztos, sőt talán öntelt cikkben "boszorkánykemencének" is nevezi csarnokukat. Ha Jancsi és Juliska is megoldotta ezt a problémát, akkor mi is bizakodhatunk ...:-))
Hát, nem tudom melyik szektor melyik. A zsűriasztaltól balra ültem, ha a pályát nézzük, azaz az első félidőben az én felemre támadtak a magyarok. Megnéztem az itt is reklámozott képeket, az egyiken rajta vagyok, a Manya balján ülök a padon.
Jól látod. Én is élőben néztem tegnap, meglepően nagyon szurkoltam az ETO-nak, azt hittem símább lesz. Szerintem még csak nem is játszott jól az ETO, sok volt a hiba és a kihagyott ziccer. Nagyon látszott, hogy Miss Félistennő nem teljes értékű, eszméletlen sok labdát rontott el, igaz, az utolsó három percben viszont klasszis módjára villant. Döbbenetes volt nézni a Fridrikast, ahogy törött bordával is tartja a csapatát, hiba volt akkot Vértent a falban (!) védekeztetni, símán átlőtték. Az 5+1 már jobb volt, meg is lett az eredménye. Külön kiemelném a remek bírókat, mert csak pár apró hibájuk volt (egy le nem fújt láb a norvégoknál, egy-két lépéshiba), de alapjában kifogástalanul vettek, a hetesek és a kiállítások is jók voltak, az pedig külön öröm volt, hogy nem hagytűk a Fridrikas-tankot tarolni a végén, kétszer is helyesen fújtak ellene belemenést (pedig az a banya állandóan ezt csinálja, a Hypó azért nyert mindig, mert ez a tehén meginduklt, letarolt mindenkit és gólt lőtt). A hozzáállása azonban neki is és Anitának is dícséretes (bár a hetest nem neki kellett volna lőnie).
A szurkóloi meccs pedig hálistennek tolódik. majd meglátjuk mikor lesz a győri meccs. Most a szerdai Sztatlinváros elleni meccsre leszek kiváncsi, aztán a hétvégi vendégszereplésünkre Újvárosban...
Megyünk Győrbe, de természetesen nem kikapni, hanem bezsebelni a 2 pontot!!! :-)
Ott már lehet találkozunk, remélem idejében ott leszünk, aztán lesz kis idő büfézni meg beszélni is kicsit!
Barcs, Dráva-völgye Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Szemes, Varga S.
Dunaferr SE: Pálinger – Ferling 6, Szrnka 6, Salogub 1, Pigniczki 6, Megyebíróné 1, Bulath 2. Csere: Juhász (kapus), Grábner 1, Gáspár 1, Nagy I., Steiner, Sávolt, Csíkos, Györgyné, Berta. Vezetőedző: Kiss Szilárd. Edző: Mátéfi Eszter.
Podravka Vegeta: Staricsk – Vresk 2, Kharlanyok, Palcsics 4, Hodak 4, Csuljak 9, Milics 2. Csere: Klezovics (kapus), Pehsa, Jurics, Dipalo, Tatri. Vezetőedző: Ivan Pal. Edző: Zevez Hrvpec.
A nemzetközi női kézilabda-mérkőzésen az első játékrész derekán már 8–4-re is vezetett a Dunaferr SE. A félidő végéig azonban a sorozatban négy gólt dobó ellenfél fordítani tudott. A szünet után aztán ismét a Dunaferr percei következtek. A jól játszó Ferling góljaival ismét előnyt szerzett a magyar csapat, amelyben Szrnka is a lehető legjobbkor talált a vendégek hálójába. Kiss Szilárd vezetőedző együttese végül megérdemelten, 24–21 arányban nyerte az összecsapást.
Más! ciÁN! Megint nem tetszik a Postás eredménye, nekem 26-21-et jelentettek a kémeim!:) Nem igaz hogy ezzel a Postással sosem stimmel valami...
A 21. forduló eredményei, NB I. B, Nyugat, férfiak: Alsóörs MMH Bau SE – Hargita KC 21-22, Szentendre KC – Bp. Honvéd-Daewoo Interautó 25-21, Alba Regia SE – Hort SE 24-24, Novolakk - Szigetvári Takarékszövetkezet SE 23-22, Pelikán-Siklós - Tatabánya 18-18, Nagykanizsa - Pécsvárad-Renax 23-23.
Nők: Szombathelyi TK – Marcali VSZSE 25-27, Óbudai Goldberger SE – Győri ETO KC II. 26-26, Postás-Matáv SE – Ferropatent Szekszárd SE 28-21, Nagyatádi NKK – Hévíz SK 27-22, Tatabányai SC – Komáromi AC 35-24, LRI Malév SC – Dunaferr SE II. 22-29, Tolna - PEAC-Pikker 19-29. (A PEAC ezzel már gyakorlatilag bajnok, hiszen öt pont az előnye, a Tolna ötből négyszer megy idegenbe, a PEAC pedig háromszor játszik otthon.)
Minden eredmény remekül alakult a hétvégén az engem érintő csapatoknál - ezért gratula nekik, de főleg a nemzetközi kéziseknek -, egyedül a hokisok nem tudtak még egy bravúrt végrehajtani.
Nagyon szeretnék menni, nem az anyagiakon múlik, hanem hogy mikor lesz a kinti meccs. Ha itthon kezdünk, akkor jó lehet, ha kint, akkor biztos nem. Holnap már többet fogunk tudni :)
Kazetta ügyben meg felveszem a kapcsolatot Tamással, köszi!
Gratula a Fradinak és nagy-nagy köszönet ezúton is fregolinak, hogy felhívott, amint megtudta az eredményt!!! Meg kellene nyerni mindkét kupát, most már minden lehet. Egy biztos: a szurkolói derbi így tolódik hála Istennek. Figyeltétek,amikor a gyengén játszó Görbe bal kézzel lőtt gólt, aztán nyomott egy zseniális gólpasszt végül pedig átejtette a kapuson a labdát. Hát erre nincs is szó. Mehlmann és Lovász meg fantasztikus volt.
AGIP!!!
Sajnálom, hogy nem találkoztunk, néztelek a büfénél, de nem láttalak, de így is köszi nektek is a szurkolást!!! Szerdán jöttök kikapni? :-)))
GYŐRIEK ÉS AKIKET ÉRDEKEL!!! NAGYON SZERETNÉNK ELJUTNI IKASTBA A DÖNTŐRE, ENNEK ÉRDEKÉBEN MINDENT MEG IS TESZÜNK!TOM2 A HÉTEN BUSZ ÜGYBEN PRÓBÁL TÁRGYALNI.MINÉL TÖBBEN ÖSSZEJÖNNÉNK ANNÁL OLCSÓBB LESZ!!! ÉRDEKLŐDNI LEHET TOM2-NÉL ÉS NÁLAM A CSBALAZS@ENTERNET.HU-N
Reméljük, ennél nagyobb gond azért nem lesz vele és gyorsan felépül. Egyébiránt, mivel nálunk tegnap meghalt a háló és választási téboly vált úrrá egyébkéntis mindenkin, csak ma reggel szembesültem a Fradi hihetetlen sikerével, ez óriási, egyszerűen fantasztikus, ezek után a Szkopje ellen is lehet esélyünk. Csak az a kár, hogy nem közvetítik sehol még felvételről sem a meccset - vagy mégis? Akkor írjátok meg, hol!
Meg persze gratula a Győrnek is, Görbe eléggé csapongóan játszott, kivéve az utolsó pillanatokat, Sirina meg szenzációsan. A végén szinte sajnáltam Fridrikast, hogy nagyasszonyi mivoltához képest eléggé balul sikerült meccsel penderült ki a kupaporondról egy időre.
A Fotex is tudott már többet nyújtani, de nagyon-nagyon nagy meccs lesz kint :-) A két csapat kb. egyformát tud, a kinti meccs is biztosan nagyon szoros lesz.
Véráldozatot is hozott az FTC a siker érdekében...
Sajnos Tóth Encsi keresztszalagja bánta a hatalmas ütközetet.A jövô héten műtik.Azt hiszem az egész DK nevében kívánhatunk mielöbbi gyógyulást neki.
Mi vagyunk a legnagyobbak, HEJ, HEJ!!! SZÉP VOLT LÁNYOK-FIÚK! Gratulálok a Fotexnek, bár szerintem ennél többet is tudnak, remélem be is bizonyítják szombaton. A csoportmeccsek alapján kb. azonos tudású a két csapat, most a Veszprém nem nyújtott 80%-nál többet.
A Fradi győzelme tényleg maga a csoda, őszintén szólva 6-8 gólos verésre számítottam. Hatalmas gratula nekik, ezek után már meg kell nyerni a BL-t, nincs megállás!
És természetesen minden elismerésem az ETO-é, szerencsére sikerült kiérni a meccsre egy prágai kirándulás után :) Ennyi ember még nem volt a Magvassyban kézimeccsen, figyeltem a norvégok arcát, amikor bemutatták a csapatokat: megszeppent mosollyal kísérve próbálták meg elkerülni a dobhártyaszakadást. A fejükbe nem láttam bele, de kb. ezt gondolhatták: "Jézusom, mi lesz itt...". Hangrobbanás minden győri gól után, iszonyatos fütyülés a norvégok támadásainál. Görbe ezen az estén inkább csak "félistennő" volt, kicsit megint kapkodott, látszott a visszafogottság a mozgásán, de a végén, amikor nagyon muszáj volt, csak belőtte a mindent végleg eldöntő gólt :) Igazából csak az utolsó 8-9 percben játszottunk jól, az viszont több is volt a "jó"-nál. Az lehengerlő volt... Azt az érzést soha nem fogom elfelejteni, amikor 1 perccel a vége előtt bedobtuk a 30. gólt, majd a 31-et is. Ez a csapat már nagyon komoly falat volt, de megrágtuk és lenyeltük őket, ha nem is könnyen. És meg kell említeni Vura Józsi tökéletesen időzített védekezésváltását is, nem korán, nem későn, hanem pontosan akkor küldte ki Vérten Orsit Teodorovicra, amikor már nem volt idejük átszerveződni. Mégegyszer: SZÉP VOLT LÁNYOK!!!
Hajrá ETO! És hajrá Fradi a BL-ben!