Tudja valaki, hogy kb. mekkor nettó vagy bruttó fizetésed kell legyen ahhoz hogy a későbbiekben a letelepedési,stb papírok intézésénél ne legyen probléma? Annyit hallottam félfüllel hogy a minimálbért nem fogadják el.
"A letelepedési kérelemnél is elfogadtak ugyanazt a szerződést?"
Igen, mert határozatlan időre kötöttem már a legelején a szerződést, tartalmazza azt, hogy állandó lakcímet létesíthetek és a felmondási záradékot, hogy felmondás esetén köteles vagyok saját elhelyezésemről (sic!) gondoskodni.
Letelepedési kérelem esetén jó ha rokoni kapcsolatra hivatkozik a kérelmező, ha nem fizet bért. Baráti alapon már nem nagyon hiszik el, hogy nem kell fizetni, mivel hosszú távú szerződésről van szó. Tehát jobb ha rokonnál lakik az ember mint barátnál.
Tulajdonképpen ugyanezt a szerződést adtam le a vízumkérelemnél, tartózkodási engedélynél és a letelepedési kérelemnél (soha se kellett hiányt pótoljak!).
"A vízum iránti eljárás során a magyarországi lakhatás meglétét, igazolni lehet a lakás használatára (bérletére) vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt szerződéssel, melynek tartalmaznia kell a két tanún túl a használatba adó (bérbeadó) és a bérlő adatait, a bérbe adott lakószobák számát, a bérleti díj összegét, a rezsi költségét, a bérlés kezdetét és időtartamát, a tulajdonos(ok) és haszonélvező(k) hozzájárulását az ingatlan kiadásához, valamint a szerződés felmondására vonatkozó záradékot, továbbá csatolni szükséges az ingatlan három hónapnál nem régebbi tulajdoni lapjának másolatát."
Ha nem bérled, akkor "Lakáshasználati szerződést" kell írni. Azt szokták belefoglalni, hogy bérleti díjat nem fizet, mert rokon vagy gyerekkori barát, stb.
Nekem ez bevált a munkavállalási vízumhoz.
Ha kell akkor tudok küldeni egy mintát az email-edre.
Miután megkaptam a vízumot és beköltöztem, be kellett jelenteni a polgármesteri hivatalnál a szállásomat. A szállásbejelentőn az ottlakás jogcímének az egyéb kategoriába a "szívességi lakáshasználatot" írtam, mivel se tulajdonos, se bérlő, se családtag nem voltam. A szállásbejelentéshez is kellett tulajdoni lap és a lakáshasználati szerződés.
A barátnőm munkavállalási vízumhoz hogy lehet igazolni ha valaki nem bérlakásban száll meg, hanem ismerősöknél, akik nem kérnek pénzt érte.(nálunk) (Tulajdoni lap, s nyilatkozat a lakástulajoktól?)
Ha látogatási célú vízumot módosít, addig ugye nem vonják azt be, ameddig nem kapja meg az ujat? (munkavállalási.)
A BÁH forumában már többször is leírták az illetékesek (például a BÁH állampolgársági főosztályvezetője) , hogy január 1-től akinek megvan a letelepedésije, magyarnak vallja magát és valószínősíteni tudja, hogy felmenői magyar áp. voltak az akár azonnal beadhatja a honsosítási kérelmet.
Továbba ha a letelepedési eljárás során csatoltad a felmenők magyar állampolgárságát valószínősítő okiratokat, azokat nem kell feltétlenül újból beadni.
Én is januárban adom be. Én is mostanában kaptam meg a letelepedésit.
I. Az eddigi foglalkoztatód (munkaadód) feladata: "14. § (1) A foglalkoztató a munkavállalási engedélyhez kötött munkavállalás meghiúsulását, valamint a foglalkoztatás megszűnését köteles öt napon belül bejelenteni az illetékes munkaügyi központhoz."(8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről)
II. Ha megkaptad a letelepedési matricát, akkor egy héten belül meg lehet szerezni a személyi igazolványt is. Szerintem köthetsz munkaszerződést. Ha majd megkapod a személyit akkor beleírhatjátok a személyi igazolvány számát a szerződésbe.
III. A letelepedési matricával együtt kapsz egy határozatot, azzal kell menni a lakohely szerinti népesség nyilvántartóhoz. Ott bevezetik adataidat, utána (lehet néhány óra múlva, de lehet hogy csak másnap-attól függ mikor kerülnek fel a számítogép rendszerükre az adataid) be kell menni az okmányirodába személyit és lakcímkártyát kérni.
Ha jól emlékszem a születési bizonyítvány nem kellett (de lehet, hogy tévedek...).
Szeretnem segitsegeteket kerni. E honap 19-en elmeletileg megkapom a letelepedesi engedelyem, a mai nappal felmondtam a munkahelyemen (november 1tol szabad vagyok mint a madar). A kerdesem az, hogy a most meg ervenyes munkavallalasi engedelyemmel mi a teendo ? Ezt is meg kell szuntessem ? Ez az en feladatom vagy a mostani munkaadome? Ha az enyem akkor pontosan mi az eljaras ez ugyben?
A masik fele a dolgoknak ..... Ha megkapom a letelepedesi engedelyt, akkor mar kothetek uj munkaszerzodest vagy meg kell varjam amig lesz szemelyim? En remelem hogy nem szukseges a szemelyi ehhez, mert az ujabb idoteltolodas lenne es az nem jo senkinek ....
A harmadik tema amiben segitseget kernek, hogy a szemelyi igazolvanyig mi pontosan a teendom? Ha jol tudom akkor le kell fordittatni a szuletesi bizonyitvanyomat es ...... a tobbit meg nem tudom, erre lennek kivancsi
Ha dolgozni szeretne akkor munkavállalási vízum kell.
Ha megvan a munkavállalási vízum, akkor a munkavállalási vízum érvényességén belül szerintem nem kell új vízumot kérni, mivel a munkavállalási cél megmarad.
A munkavállalási vízum maximum 1 évre szól. Legkésőbb 15 nappal a munkavállalási vízum lejárta előtt (de jobb ha korábban megindítjátok a procedúrát és begyűjtitek a szükséges okmányokat) kérni kell a családegyesítési tartózkodási engedélyt. Állítólag a családegyesítési tartózkodási engedélyt már itt helyben is lehet igényelni, nem kell érte haza menni Romániába.(Ezt egy másik fórumon olvastam).
Egyébként, ha hivatalos válasz kell, akkor a http://www.bmbah.hu/forum.php forumán a BÁH igazgatója szokott hivatalos válaszokat adni minden idegenrendészeti próblémával kapcsolatban.
Nem szeretnénk az általad leírt "aranyszabály" csapdájába esni, hogy megkerjük a munkavállalási vízumot, s esetleg egy éven belül összeházasodnánk, s akkor újra másik vízum kellene..
Az egyik romániai szomszédom megkapta annak idején a bevándorlási engedélyt. Magyar állampolgár a felesége és három gyereke. Biztosítalak róla, hogy az illető nem bünőző. 10 év után arra kényszerítették, hogy újra kezze a procedúrákat, mert elvesztette érvényességét a bevándorlási engedélye! Szégyen szemre kellett menjen Kolozsvárra új vízumért, hogy meglátogathassa saját gyerekeit.
Ha idézni tudsz egyetlen sort is a magyar törvényekből, hogy a letelepedés "végleges" státusz akkor elimerem, hogy igazad van.
Honosítási és visszahonosítási kérelmet a területileg illetékes anyakönyvvezetőnél lehet a polgármesteri hivatalban benyújtani!
Bővebb információt az anyakönyvvezetők adnak! A BM BÁH-ban már csak az anyakönyvvezető által felterjesztett kérelmet "terjesztik" tovább a Köztársaság Elnöki Hivatalhoz! Ja és ha hiányzik valami, akkor hiánypótoltatnak!
Ha valakinek alkalma nyílik kimenni egy félévre az USA-ba továbbképzésre vagy akármire, akkor visszatéréskor magyarázkodnia kell, esetleg elveszik a letelepedési engedélyét.
Egy másik példa: Ha valakit kirúgnak állásából az máris azt jelenti, hogy az engedély kiadásának egyik feltétele megszűnt.
A hivatalos definició szerint "a letelepedési engedély határozatlan időtartamú magyarországi tartózkodásra jogosít".
Ez azért nem annyira egyértelmű, legalábbis számomra. Az idézetben az van tárgyalva, hogy milyen esetekben vonhatják vissza a letelepedési vagy tartózkodási engedélyt… Az ellenben, hogy mi történik, ha a felsorolt kihágásokat nem követem el az nincs leírva, és az sem, hogy mennyire időre adják meg ezeket. Az, hogyha visszavonható valami, akkor nem végleges, részben igaz, de mivel a kiadása feltételekhez van kötve ezért nem teljesen. Az engedély kiadása illetve létezése szabályokhoz, törvényekhez, van kötve, amiket ha nem tart be valaki, akkor elveszti jogait, ez így van máshol is, lásd a triviális példát, a szabadságot:) Az is végleges, de simán lesittelnek, ha törvényt sértesz:)
Maradjunk abban, hogy a letelepedés visszavonható státusz!!!
"23. § (1) A letelepedési vagy a bevándorlási engedélyt a Hivatal, illetőleg a területi idegenrendészeti hatóság visszavonhatja, ha a) az engedély megszerzése érdekében a külföldi az idegenrendészeti hatósággal hamis adatot vagy tényt közölt; b) az engedélyezés alapjául szolgáló feltételek olyan jelentősen megváltoztak, hogy ez az engedély kiadását már kizárná, feltéve, hogy a letelepedési vagy bevándorlási engedély kiadásától számítva öt év még nem telt el; c) családegyesítés címén kiadott engedély esetén a házasság az engedély kézhezvételétől számított három éven belül nem a házastárs halála miatt szűnt meg, vagy a külföldi szülői felügyeleti joga megszűnt, kivéve, ha a külföldi már négy éve letelepedettként vagy bevándoroltként Magyarországon tartózkodik; d) a külföldi a Magyar Köztársaság területét hat hónapnál hosszabb ideig elhagyta, illetve külföldön rendszeresen vagy tartósan munkát vállalt."
(2001. évi XXXIX. törvény a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról)
Szóval az állampolgárság a végleges státusz, mert azt nem lehet visszavonni csak azért, mert 6 hónapig kiruccan az ember külföldre.
Én nem neveznék véglegesnek valamit amit vissza lehet vonni ;-)
pár hozzászólással korábban (256os számú hozzászólás) danixxl elég részletesen megadta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal címét és elérhetőségét:) Valószínűleg ezen a telefonon fognak számodra hasznos infót adni:
Az, hogy milyen iratokat kérnek az több mindentől függ, elsősorban attól, hogy mit is értesz te honosítás alatt...:) Amennyiben letelepedésről beszélünk akkor elsősorban az mérvadó, hogy milyen alapon kéred, felmenői ágon magyar állampolgár, régebbi magyar állampolgárság, magyar házastárs, elegendő folyamatos legális itt tartózkodás, stb. De nem is osztom tovább az észt, vélhetőleg a megadott telefonon bővebb és hitelesebb infókkal látnak el Sok szerencsét!