Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
Vannak dolgok, amiket egyedül kell megtennünk. Ha át akarjuk ugrani az előttünk tátongó mélységes szakadékot, akkor nekifutás közben csak a saját hitünk adhat erőt. Nekünk kell ugranunk, és hinnünk kell önmagunkban.
Danielle Steel
Talán jobban oda kellene figyelnem az emberek véleményére. Biztonságosabb lenne a helyzetem. De egyszerűen nem vagyok hajlandó olyasmire vesztegetni értékes perceket, hogy X mit gondol rólam, többek közt azért sem, mert valószínűleg tévednék. Hosszabb távon kifizetődőbb, ha az ember azt teszi, ami jó neki, és nem azt, amiről úgy hiszi, hogy mások szerint jó neki.
Sandra Brown
Eredeti, egyedi remekmű vagy. Adj hálát mindezért, ne hagyd, hogy páratlanságod félénkké tegyen. Ne légy valaki más, csodáld önmagad. Az égen minden csillag fontos.
Douglas Pagels
Legyen ez a nap, más mint az eddigiek. Huszonnégy óra erejéig ne szenteljük figyelmet félelmeinknek, helyette fogjuk kézen benső gyermekünket, és mutassuk meg úgy neki a világot, ahogyan még soha: előítélet és elvárás nélküli nyitottsággal, kíváncsisággal - mintha nem is létezne múlt és jövő. Biztos, hogy ez lesz eddigi életünk egyik legszebb napja...
Cs. Szabó Virág
Meg kell tanulnunk elfogadni magunkat, értékelni magunkat, függetlenül attól, mások mit mondanak rólunk. Meg kell tanulnunk, hogy mindennek és mindannyiunknak megvan a maga helye a földön. Valamennyien egyediek vagyunk.
Adam J. Jackson
Én azonban én vagyok, és akkor sem változtatom meg az ízlésemet, ha az egész emberiségnek egybehangzóan más is a véleménye. Ha nekem nem tetszik valami, hát nem tetszik és kész. A világon semmi okát sem látom, miért kellene tetszést majmolnom, csak azért, mert embertársaim többségének tetszik valami, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha tetszenék nekik. Abban, hogy mi tetszik, vagy mi nem tetszik nekem, nem indulhatok a divat után.
Jack London
ismét "nem tudtál tévedni"...szeretem, olvastam is, és nagyon sok gondolat megfogott benne, igazán simogató a léleknek, ha olyat lát viszonttükröződni más mélyéből, ami őbenne számtalan kérdést vetett fel és amelyekre választ keresett...de az élet és a sors folyvást megcsillantja nekünk a válaszok lehetséges fényét, olykor átjárja teljességével árnyékba öltözött önmagunkat...
A képek egészen zseniális lélekhatásúak...gratulálok ehhez a harmóniához!
Én ezt találtam, és azonnal eszembe jutott Zimba...gondoltam elhozom Neked...tudom, milyen öröm Ő az életedben!
*************************
A világnak semmi másra nincs szüksége, mint példákra, olyan emberekre, akik az álmaik szerint tudnak élni, és képesek harcolni az elképzeléseikért.
Paulo Coelho – A valkűrök
Hoztam Coelho idézeteket a Veronika meg akar halni regényéből....
ha megérzésem nem csal , szereted te is .
Sőt, tudom, hogy szereted!
Szép hétvégét kívánok Neked!Szia!
Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel az égboltra, láthatod, ahogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak.
Mindannyiunkat arra nevelnek, hogy szeressünk, elfogadjunk, kibúvókat keressünk és kerüljük a konfliktusokat. Veronika mindent gyűlölt, de legjobban azt, ahogy élt, és hogy nem fedezte fel a többi Veronikát, akik benne laktak, és akik érdekesek voltak, őrültek, kíváncsiak, bátrak és vakmerők.
...minden ember egyszeri és megismételhetetlen - a tulajdonságaival, az ösztöneivel, az örömeivel és a kalandjaival együtt. A társadalom kialakít egyfajta kollektív magatartásnormát - és senki nem kérdezi, miért pont így kell viselkedni. Az emberek elfogadják, és kész.
– Teremt magának egy saját valóságot – ismételte Veronika. – Mi a valóság? – Amit a többség annak tart. Nem feltétlenül a legjobb, és biztosan nem is a leglogikusabb, de ez felel meg leginkább a közösségi érdekeknek. Látja, mi van a nyakamban? – Nyakkendő. – Helyes. Logikus válasz, teljesen normális emberre vall. Igen, nyakkendő! De egy őrült azt felelné, hogy a nyakamban egy színes rongydarab van, ami nevetséges, haszontalan, és bonyolult módon van megkötve. Akadályozza a fej forgatását, és a lélegzetvételt is megnehezíti. S ha nem vigyázok, bekapja a ventilátor, és meg is fulladhatok. Ha egy őrült megkérdezné, mire való a nyakkendő, azt kellene felelnem: az égvilágon semmire. Még csak nem is díszít különösebben. Valójában a rabszolgaság, a hatalom és a távolságtartás szimbóluma. Egyedüli haszna abban áll, hogy amikor hazaérünk a munkából, végre levehetjük, és úgy érezzük, hogy megszabadultunk valamitől, amit nem tudunk megfogalmazni. De vajon a puszta megkönnyebbülés létjogosultságot ad a nyakkendőnek? Nem. Ha azonban megkérdezünk egy őrültet és egy egészséges embert, hogy mi ez, azt fogjuk normálisnak tartani, aki azt mondja: ez egy nyakkendő. Nem számít, melyikük gondolkodik helyesen, és melyiküknek van igaza.
„Mi az, hogy bolond?” – Pontosan. Ezúttal mese nélkül válaszolok: bolond az, aki nem képes kifejezni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek. – Mindannyian éreztünk már ilyet. – Így vagy úgy, mindannyian bolondok vagyunk.
– Bolond az, aki a saját világában él. Mint a skizofrének, a pszichopaták vagy a mániákusok. Vagyis, akik különböznek a többiektől. – Mint Te? – Másrészt – folytatta Zedka, mintha meg sem hallotta volna a megjegyzést – bizonyára hallottál Einsteinről, aki azt állította, hogy nincsen se tér, se idő, kizárólag a kettő egysége létezik. Vagy Kolumbuszról, aki ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy a tenger végén nem feneketlen szakadék van, hanem egy másik kontinens. (…) Vagy a Beatlesről, akik teljesen újfajta zenét játszottak és úgy öltözködtek, mintha nem is a saját korukban éltek volna. Ők mindannyian – és rajtuk kívül még emberek ezrei – szintén a saját világukban éltek.
A többi ember olyan kiszámíthatatlan! Reakcióik előreláthatatlanok, körülbástyázzák magukat, és úgy viselkednek, ahogy ő: közönyt színlelnek minden iránt. Ha valaki nyitott a világra, azt vagy azonnal kiközösítik, vagy piszkálják és lenézik, mondván: „túl naiv”.
Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét, és együtt tudna élni vele!
Talán rosszabb lenne tőle a világ?
Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének.
– Meggyógyultam? – Nem. Maga más, mint a többi ember, de szeretne ugyanolyan lenni. És ez, véleményem szerint, nagyon súlyos betegség. – Súlyos, ha valaki más? – Nem, az a súlyos, ha valaki mindenáron ugyanolyan akar lenni, mint a többiek.
Drága Tükör , annyira aktuális idézeteket hoztál, szinte már félelmetes.
Igen....tegnap sikerült egy apró csatát megnyernem....hazudnék, ha azt mondanám könnyű volt .Nehéz volt, iszonyú nehéz , de tudod a kis győzelmek is sokat jelentenek nekem....a lelkemnek.
Remélem Te jól vagy ! A Képek, gondolatok csodálatosan szépek.
Amit emléknek nevezel, itt él, és hat időtlenül és elevenen, és formálja az életet. Nehéz elképzelni, hogy jelenlegi életed minden pillanatát nemcsak a múltad sugallja, hanem a jövőd is: sejted, hogy mivé kéne lenned, de nehezen sikerül. Az emlékek nemcsak a múltból tolnak, hanem húznak is a jövőből.
Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a nap csúszik fel az
égre, óvatosan bontogatva ki a világot. Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon. Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra és a megszokottság ne törjön ránk. Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk…hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk. Jó lenne egyszer közel engedni a csodát...vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál, nem elvárva a mező zöldjét, a virágok színét, illatát, a szirmok bársonyát. Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új értelmet adni új fogalmaknak és kötni új barátságot a világgal és magunkkal és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint és eldobni minden nem a kupacunkba valót. Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását. Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni, hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla, hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan bújjunk az éjszaka csendjébe... végre kinyújtózva önmagunkban.
Egyszer így lenne jó. Boda Magdolna
Fél valaki a változástól? Pedig létrejöhet-e valami változás nélkül, van-e a közös természet számára valami, ami kedvesebb és megszokottabb nála? Tudsz-e fürdeni, ha a tüzelőfa el nem változik, tudsz-e táplálkozni, ha az ételek el nem változnak, általában történhetik-e valami hasznos változás nélkül? Nem látod-e, hogy a magad elváltozása hasonló dolog, és ugyancsak szükségszerű velejárója a közös természet rendjének?
Elvesztem az emlékekben. Még ha úgy is kell töltenem a napjaimat, mintha nem vágyakoznék utána, attól még hű maradhatok hozzá és a közös emlékeinkhez. Nem számít, milyen sok időt töltünk külön, ha erős maradok. Nem szabad azon tépelődni, hogy mi nem történhetett meg közöttünk, inkább arra kell emlékezni, ami már megtörtént.