Keresés

Részletes keresés

Big-B Creative Commons License 2000.06.30 0 0 232
Eddig minden egyes barátnőmet interneten keresztül ismertem meg. Ebből fakadóan először csak a lelküket ismertem meg, aztán a külsőt. Volt olyan lány, aki gyönyörű volt, kívánatos, de mikor az érzéseit is megismertem - ami nagyon sötét volt - már nem kívántam vele többet beszélgetni.
A mostani barátnőmet is neten ismertem meg. sokat maileztünk, és nagyon kedves volt mindig a leveleiben. Pontosan ezek miatt a levelek miatt szerettem meg, pedig még csak nem is láttam. És mikor 1 hónap levelezés után megláttam - bárhogy is néz ki - ő volt a legcsodálatosabb és legédesebb lány a világon. Most is így gondolom. A lelke miatt szerettem meg, nem a külseje miatt. De pontosan a lelke volt az, ami a legszebb nővé teszi őt.
lborli Creative Commons License 2000.06.29 0 0 231
Persze, persze. Bocs,akkor félreérthető voltam. Nem azt akartam mondani, hogy a külső nem fontos (igenis az) csak próbáltam volna rávilágítani a belsőből fakadó szépségre.
Természetesen először a külsőt látod meg és az fog meg, amiatt próbálsz közeledni valakihez, mert tetszik (rajta valami), felizgat, megragad, felkelti vágyad. Bizonyára nem közeledett úgy senki, legyek udvarias, "kicsit szép" nőhöz, hogy majd mikor megismeri talán talál benne valami belső értéket/szépséget.
Előzmény: La di la di da (229)
Anina Creative Commons License 2000.06.29 0 0 230
Teljes egyetértésem. Ha VALAMI nem fog meg, szerethetem, imádhaton, de hol marad a szenvedély?
Előzmény: La di la di da (229)
La di la di da Creative Commons License 2000.06.29 0 0 229
Tudod lborli, nekem csak egy a gondom, az a fránya férfitermészet. Mert igaz, hogy a belső tulajdonságok széppé tesznek valakit, s ezért lehet szeretni is, de azért a külsőben is kell találni valamit, mert másképp a viharos szerelem valószínűleg elmarad, persze szerelem azért így is lehet, csak másként. Hogy hogy, azt tőlem ne kérdezd, de példák vannak rá. Szóval jó az, ha a külsőben meglátja az ember a szépet.
Előzmény: lborli (228)
lborli Creative Commons License 2000.06.28 0 0 228
"Ezek társaságát nem bírom."

Hát próbáld meg elkerülni az ilyen emebereket, ha teheted..-))

Mindenkinek van valamije, ami szép, itt a morfológiai jegyekre gondolok, no és persze van olyan is, hogy valakinek belső tulajdonságai teszik széppé az illetőt. (Nemtől függetlenül.)
Ezt persze csak azután látod meg az ilyen típusú emberben, miután megismerted. (Lásd Mikszáth történetét a szép Bujkainéról.)
Akinek van szeme a látásra, a szép felismerésére és a belső látásra főleg, az igazán szerencsésnek mondhatja magát és sok kellemes élményben részesül élete során, szinte elég, ha az utcán jár-kel.

Előzmény: GoldenEye (226)
La di la di da Creative Commons License 2000.06.28 0 0 227
Azt hiszem nagyon uncsi lenne és nem vinné előre a topicot, ha most GoldenEye-jel egyetértenék, ezért azt mondom, nem értek egyet. :))
GoldenEye Creative Commons License 2000.06.28 0 0 226
Pontosan így gondolom én is. Utálok olyan emberekkel lenni, akik azt mondják, nézd ez milyen lány (negatív jelzők), néz milyen foga, milyen nagy a feneke, milyen csúnya az arca. De ez nem csak lányokra igaz, ha lányok mondják pasira, az is ugyanígy. Általában emberekre.
Ezek társaságát nem bírom.

Én is mindig mindenkiben a szépet, az értéket kresem és ritkán van olyan, hogy nem találnék.
:)

Előzmény: La di la di da (225)
La di la di da Creative Commons License 2000.06.28 0 0 225
Tudod Anina az ember egy idő után rájön arra, hogy a helyes út nem az, hogy a rosszat keresi az ember a nőkben, hanem hogy a szépet veszi észre. Így saját magának is több örömet okoz. Szerintem minden nőben van valami szép, ha az ember meg akarja találni, tehát ennyit a részletekről. A viselkedés, az egyéniség egyébként ezeket a részleteket erősíti föl, aztán próbáljon az ember ne szerelmes lenni lépten-nyomon! Most a szerelmet inkább a rajongás értelemben használom. Nem tudom, szabad-e?
Előzmény: Anina (222)
GoldenEye Creative Commons License 2000.06.27 0 0 224
Kösz drága La di, de egy klassz kis hétvége után most pont jó helyen van az önbizalmam. Majd visszaolvaslak, ha egyszer megint a béka feneke alatt leszek...bár remélem erre nem fog sor kerülni.:)
Előzmény: La di la di da (221)
Avrohom Ben Eyal Kassar Creative Commons License 2000.06.27 0 0 223
La di la di da.Örülök hogy ennyire pozitivan itéled meg a helyzetet, jelenlegi helyzetről nem tudok vélekedni bár szoktam haza járni 2 havonta.De vannak tapasztalataim réggebről és valóban a férfiak nagy többsége (tisztelet a kivételnek)rendkivül alpári és közönséges tud lenni.Fül és szemtanuja voltam néhány esetnek Budapesten.De bizzunk benne hogy mi vagyunk többen.

Eyal.

Előzmény: La di la di da (219)
Anina Creative Commons License 2000.06.27 0 0 222
Pedig szerintem ennyire szélsőséges. Most nem arról beszélek, hogy ,egismersz valakit, megszereted és ettől szépnek is látod. Hanem arra, hogy valakihez vagy vonzódsz, vagy nem, vagy tetszik, vagy nem. Szerintem nem lehet kicsit tetszeni, csak max. részleteiben.
Előzmény: Alida (214)
La di la di da Creative Commons License 2000.06.27 0 0 221
Gyerekek, akkor rajta, adjunk egy löket biztatást! Éljen GoldenEye és az ő feneke! :))
Előzmény: GoldenEye (220)
GoldenEye Creative Commons License 2000.06.27 0 0 220
Nem, én sem erre gondoltam. Bár azért ez sem esik túl jól néha.:)
Hanem ismerősök, barátok. Nem akarnak megbántani, csak úgy megjegyzik. Pedig pontosan tudják, hogy engem bántanak vele. Csak nem veszik komolyan, mert azt gondolják én spilázom túl.
Ami biztos így is van, ez az én bajom, de nyilván nem magam gerjesztettem magamban ezt a frusztrációt, hanem a sok beszólás, amit tinédzser korom óta kaptam.
Előzmény: La di la di da (219)
La di la di da Creative Commons License 2000.06.27 0 0 219
Csak egyvalamit tennék hozzá: szerintem az nem vélemény, ha megy 2 vagy 3 srác az utcán, s azt mondja, nézd, de nagy segge van! Ők úgysem számítanak, levegők, még csak nem is parasztok, csak gyerekek csapatban.
Előzmény: GoldenEye (218)
GoldenEye Creative Commons License 2000.06.27 0 0 218
Tényleg nem tapasztaltál még ilyet?
De jó neked.
Én nagyon sokszor.
És azt nyilván mondanom se kell, hogy olyanoktól, akik nyilván maguk sem tökéletesek. És soh anem értettem, hoyg miért teszik ezt. Mi a jó nekik abban, ha megjegyzést tesznek rám. Én igyekeztem nem megjegyzéseket tenni másokra. Néha viccből, de ha figyekólmeztettek, hogy túlmentem a határon, akkor mégegyszer nem fordult eő.
Előzmény: La di la di da (217)
La di la di da Creative Commons License 2000.06.27 0 0 217
Avrohom: Nem teljesen értek veled egyet. Az emberek tényleg tapintatlanok, de nem hiszem hogy jellemző lenne, hogy a másikra szemtől szembe ilyen megjegyzéseket tennének. Ehhez még annak sincs joga, akinek tökéletes a teste, másoknak pedig főleg nem. Nem is tapasztaltam még ilyet. Más kérdés, hogy esetleg valaki a megjegyzést kiprovokálja, de akkor ez dühből van, bár akkor is bunkóság.
Előzmény: Avrohom Ben Eyal Kassar (215)
Avrohom Ben Eyal Kassar Creative Commons License 2000.06.27 0 0 216
De édes nagyseggű lányok hol vagytok nagyon hasal a topic.
Eyal.
Előzmény: Avrohom Ben Eyal Kassar (215)
Avrohom Ben Eyal Kassar Creative Commons License 2000.06.27 0 0 215
Kedves Alida.Pedig ez a valoság,sajnos ilyenek az emberek,tisztelet a kivételnek.Tapintatlanok és még finoman is fogalmaztam.
Előzmény: Alida (214)
Alida Creative Commons License 2000.06.27 0 0 214
OFF leszek
Ezen már rengetegszer elgondolkoztam, vajon miért van az, hogy egyik ember szépnek, másik ember csúnyának tart, lát; ráadásul hangot is ad ezen véleményének. Mondjuk azt elég nagy tahóságnak tartom, ha valakinek nem tetszik a pofija, akkor az arcába kell vágni, hogy neked milyen rusnya az ábrázatod, nagy az orrod, kiáll a füled, kancsal vagy, stb stb ...
Szóval, ez hogy is van? Ok, a szépség relatív, de ennyire nem lehet szélsőséges ...
Előzmény: Anina (212)
La di la di da Creative Commons License 2000.06.26 0 0 213
Hát ez nehéz kérdés, de hát általában így van, nem? Az embernek vagy tetszik valaki, vagy nem. Az más kérdés, hogy mint embert kedvelem-e és az is biztos, ha egy kicsit tetszik, jobban kedvelem, mint ha egyáltalán nem, de ebbe ne menjünk mélyen bele. Ehhez viszont szerintem nem sok köze van a fenék méretének.
Előzmény: Anina (212)
Anina Creative Commons License 2000.06.26 0 0 212
Én pont azt tapasztaltam, hogy ha valakinek tetszem, annak nagyon, ha meg nem, akkor nagyon nem. Nincs középút. Ez azért néha okoz gondot...
Trish Creative Commons License 2000.06.26 0 0 211
Az a címe, hogy 'Tényleg csak erről van szó?'. Mindenkit szeretettel várok!! Téged különösen!
Előzmény: GoldenEye (210)
GoldenEye Creative Commons License 2000.06.26 0 0 210
Hol van ez az OFF-topic?
:)
Előzmény: Trish (209)
Trish Creative Commons License 2000.06.26 0 0 209
Szia GoldenEye!
Sajnos be kell vallanom, hogy nem olvastam végig az utsó pár napot, mert írtátok, hogy szétoffoltátok a topicot és azt meg nem olvastam el. Sorry. Nem tudtam, hogy az offok ilyen negatív hatással vannak az olvasókra, de most már rájöttem, úgyhogy igyexem majd tartóztatni magam tőle. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy Ti bármit is rosszul csináltatok, sőt! Én pl. imádok offolni. Sajnálom... Csináltam is egy topicot, ahol aztán annyit offolhatok, amennyit akarok. Ha van kedved nézz be hozzánk. Hátha kedved lesz hozzászólni. Csak sajnos az utóbbi pár napban kicsit elfajult a helyzet. De majd igyekszem helyrehozni a topicot.
Nade nem szaporítom tovább a szót.
Szeva,
Trish
Előzmény: GoldenEye (208)
GoldenEye Creative Commons License 2000.06.25 0 0 208
Nem, nem, nem.
A szexben sose volt baj.
Az csak akkor jött, mikor én többet akartam a szexnél.:))

De ezek már régi idők. Már nem is akarok ezekre gondolni.

Szia Trish!
Azért olvasgatni még olvasgatsz, látom.
:)

Előzmény: La di la di da (199)
GoldenEye Creative Commons License 2000.06.25 0 0 207
Kösz, erre azért idővel én is rájöttem. Na de hát meg kellett ezt tanulni.:)
Most már nem foglalkozom ilyen pasikkal.:)
Előzmény: Avrohom Ben Eyal Kassar (206)
Avrohom Ben Eyal Kassar Creative Commons License 2000.06.24 0 0 206
GoldenEye!Ne is folalkozz az ilyen palikkal valószinüleg meg sem érdemeltek téged.(válasz a 197-es hozzászolásodhoz)

Kézcsók:Eyal.

Előzmény: GoldenEye (198)
Avrohom Ben Eyal Kassar Creative Commons License 2000.06.24 0 0 205
Kedves Trish! A politikai forumon,a zsidó élet-vallástopicban olvashatsz más témájú hozzászolásaimról is.

OFF-OFF-OFF

Eyal.

Előzmény: Trish (204)
Trish Creative Commons License 2000.06.24 0 0 204
Igazad van, bocs! Én nagyrészt csak ebben a topicban követtem munkásságodat. Mégegyszer sorry! Aludj jól!
Trish
Előzmény: Avrohom Ben Eyal Kassar (203)
Avrohom Ben Eyal Kassar Creative Commons License 2000.06.24 0 0 203
Kedves Trish!Mire gondolsz?Ebben a topicban csak erről tudok irni.De természetesen tudok másról is,más témában.....

Eyal

Előzmény: Trish (202)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!