Keresés

Részletes keresés

Racilaci Creative Commons License 2021.04.19 0 0 33840

Mourinho felszabadult, ami nem tesz nyugodtabbá.

Racilaci Creative Commons License 2021.04.19 0 0 33839

Nyilván nem vagyok ott, simán lehet, hogy kap még egy esélyt. De ebben nem látok sok logikát. 

 

Logika egyfelől abban van, hogy Kalle lelép az év végén, s addig nem fog pusztán füstölögni, márpedig füstölgésre jelenleg minden oka megvan.

 

Illetve abban is van logika, hogy a klubvezetés (többi része) technokrata módon közelít minden kérdéshez és csak a pénzt számolja. Ha ez így van, akkor azért az eurósítható, hogy az épp triplázó, valaha volt legeredményesebb edzője nem szépen megy el, s hogy akármennyire is tolják majd a felelősséget ebben Hansira, ebből bőven jut a bosnyáknak is. És nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen helyzetben bárki edzővel is állnak le tárgyalni, ne használná ki néhány millióval azt, hogy igen szorult helyzetbe lavírozta magát a bosnyák.

 

És azért azt se feledjük, hogy a bosnyák Uli embere, s el tudom képzelni, hogy az elnökség technokratább tagjainak a legfőbb célja az, hogy se Uli, se Kalle beleszólása ne legyen túlságosan nagy. Ezért aztán az ingamozgás jegyében úgy vannak vele, hogy ha Kalle embere megbukott, akkor itt az ideje megszabadulni Uliétól is.

 

 

És akkor végre csatlakozhatunk is a pénzes kupához-:)

Előzmény: retisonic (33838)
retisonic Creative Commons License 2021.04.19 0 0 33838

Ja, oké, ezzel abszolút egyetértek.

 

Amúgy állítólag a bosnyáknak 3 millió EUR-t kéne fizetni bánatpénzként. Nagelsmann 20-ba kerül, szóval ha pusztán gazdasági kérdést csinálna ebből a klub, nem lenne a kérdés, hogy kinek kéne lépni.

 

Amúgy szerintem még a bosnyák kap egy esélyt az új edzővel, de ha ezt elszúrja, akkor már az isten sem fogja megvédeni.

Előzmény: Racilaci (33837)
Racilaci Creative Commons License 2021.04.19 0 0 33837

Nem, azt nem várom, hogy Hansi marad. Nyilván eddig nem lehetett kizárni ezt az opciót (egyébként még most sem 100%-osan), de igazából eléggé világos volt, hogy:

 

- mindent megnyert

- nem kapta meg azt a tisztességet, amit megérdemelt volna

- az Elf túl vonzó a számára.

 

 

Arra céloztam, amit talán annak a hsz-nak a végén írtam is: Kalle nem fog lelépni úgy, hogy teljes vereséget szenvedjen, ráadásul egy olyan témában, ahol kb. abszolút igaza van. Szóval szerintem a bosnyáknak is meg vannak számlálva a napjai... Legfeljebb ő kap lelépési pénzt.

 

 

Az a kérdés, hogy a Bayern-gén és a nagycsalád-koncepciónak meg vannak-e számlálva a napjai. Bár az is lehet, hogy eddig is csak egy fedősztori volt, amit viszont most nehezebb képviselni úgy, hogy az egykori Bayern-csillagok közül az egyik oldalról mindenki lelép, a másik oldalon meg mindenki a sötét oldalra került-:)

Előzmény: retisonic (33836)
retisonic Creative Commons License 2021.04.19 0 0 33836

Ha arra célzol, hogy van esély arra, hogy Hansi maradjon, akkor én azt mondom, hogy szerintem az a hajó elment. Nem bírja elviselni a bosnyákot, arra meg kb nulla az esély, hogy őt kirúgják Hansi kedvéért. És ezt valahol meg is értem, nagyon szarul nézne ki egy ilyen lépés, és én is azt mondom, hogy nincs az az edző, aki olyan feltételt szabhat, hogy csak akkor marad, ha kirúgnak egy igazgatósági tagot, ez nagyon gyenge színben tüntetné a vezetőséget, még akkor is, ha ez az igazgatósági tag amúgy tényleg alkalmatlan a munkájára.

 

Ezt korábban kellett volna megoldani, mielőtt a konfliktus kikerült a sajtóba, mert akkor még arcvesztés nélkül el lehetett volna küldeni a bosnyákot, de hát a konfliktus tavaly, viszonylag gyorsan kikerült a nyilvánosság elé, ami ugye megint kinek jött jól?

 

Kallét sajnálom egy kicsit, azt hitte a Flick-Kahn párosra nyugodtan hagyhatja a klubot, erre az egyik lelép, a másik meg egy rejtély, hogy mit is csinál valójában.

 

 

 

 

Előzmény: Racilaci (33832)
retisonic Creative Commons License 2021.04.19 0 0 33835

Nem kell elmenni, meg megsértődni. Ahogy írtam, én is azt gondolom, hogy Hansi nem teljesen tiszta ebben a sztoriban, de akkor is az egész rákfenéje a bosnyák. Most ott tartunk, hogy Flick lelépett, Klose is le fog, és a legújabb hírek szerint Gerland is ezt tervezi, és örüljünk, ha itt megáll a sztori. Itt valami nagyon jót kéne lépnie a vezetőségnek, hogy megállítsa ezt a folyamatot, és én attól félek, hogy ez nem fog menni.

 

Kurva nagy bajban vagyunk, mert nagyon gyorsan kéne találni egy vállalható vezetőedzőt egy olyan piacon, ahol jelenleg egy sem elérhető. Igen, Allegri az, de isten mentsen minket egy újabb olasztól. Ja igen, Rangnick is szabad, de kizárt dolog, hogy együtt tudna dolgozni a bosnyákkal. A lehető legjobb Nagelsmann kivásárlása lenne, de egyrészt ő is lutri, másrészt a 20 millió EUR borzalmasan nagy kiadás lenne ebben a pandémiás helyzetben, kb meg is ölné a további igazolások lehetőségét.

 

 

 

 

Előzmény: Garamond (33834)
Garamond Creative Commons License 2021.04.18 0 0 33834

Köszönöm a véleménycserét, egyik-másik pontodat elfogadom. Egy másik hozzászóló miatt elkezdtem és befejeztem hozzászólásaimat.

Előzmény: Racilaci (33830)
Garamond Creative Commons License 2021.04.18 0 1 33833

Első mondatoddal kár volt személyeskedni. Én nem személyeskedtem senkivel, ezt írtam: „szerintem”. Lapszerkesztő voltam ... Elnézést kérek Tőled, hogy volt véleményem.

Előzmény: retisonic (33829)
Racilaci Creative Commons License 2021.04.18 0 0 33832

Még mindig látok esélyt arra, hogy ne így legyen. Kicsit talán erről is szólt Hansi előremenekülése. Ha Garamond olvtársnak van igaza, s csak a szöv. kapitányi tisztség érdekelte volna Hansit, akkor a világ legegyszerűbb dolga lett volna az, hogy a BuLi kb. végén közös megegyezéssel, esetleg a DFB aktív közreműködésével szerződést bontanak, szépen, csendben. Nyilvánvalóan ez lett volna Hansi érdeke is, még akkor nagyon szépen megünnepelik az újabb bajnoki címet, elbúcsúztatják a Hansinak láthatóan oly kedves távozókat, s ő is szépen, emelt fővel elköszön.

 

Namost a Garamond-féle értelmezés szerint azzal, hogy Löw majd augusztusban feláll, Hansi bepörgött, s hirtelen türelmetlenné vált, s hirtelen undorító kétszínű lett az, aki soha egyetlen szennyest ki nem teregetett előzőleg. 

 

Ez csak akkor lehetséges, ha közben kiderül még egy-két más dolog. Pl. hogy a háta mögött a saját pozíciójáról egyeztetgetnek Nagelsmann-nal, vagy ahogy bejelentik, hogy az a Boateng sem maradhat, akit épp két nappal korábban védett meg Uli nyilatkozatától Hansi. Meg ott van a Nübel-sztori, ami valahogy szintén kikerült a sajtóba, pedig pontosan emlékezhet mindenki, hogy Neuer kerek-perec elzárkózott attól, hogy 15 meccset átadjon a cserekapusnak - Hansi pedig természetesen a kifogástalanul védő, ráadásul csk. Neuer mellé állt. De az is kérdéses, hogy a híres shut up-beszólás ki által kerülhetett ki a sajtóba. Hansinak nem érdeke, a csapat tagjairól máig úgy tudjuk, hogy Hansi pártján állnak - szóval kizárásos alapon találgathatunk...

 

Ami pedig a klubvezetés szánalmas nyilatkozatát illeti, nos az tényleg vicces. Már csak ha a bosnyák PSG elleni bejelentésére gondolunk, akkor is rácsodálkozhatunk, hogy mi fér bele és mi nem a klub policy-jába. De emellett meg hát évtizedek teltek el a Kalle-Uli párbajjal, aminek szórakoztató csörtéiből sosem hagyták ki a nyilvánosságot. Uli most pedig már menetrend szerint haknizik a sajtóban a magánvéleményével. Úgyhogy hagyjuk ezt.

 

Mindenesetre azzal, hogy Hansi nem fogta be a száját néhány millióért, ráadásul Klose is melléállt, az azért még bőven benne van, hogy a bosnyák nem éli túl ezt a sztorit. Legfeljebb ő csendben, néhány milliós lelépési pénzzel a zsebében bukik meg.

Előzmény: retisonic (33831)
retisonic Creative Commons License 2021.04.18 0 0 33831

A vezetőség egy napig eltűnt, hogy előjöjjön ezzel a béna nyilatkozattal. Nyilván nagy a pánik, mert most kibaszott nagy nyomás lesz a bosnyákon, hogy leakasszon egy normális edzőt, ami nem lesz könnyű, hiszen ki akarna a Bayernhez jönni ilyen körülmények között. És ha nem lesz normális koncepció, akkor a küszöbön álló hosszabbítások nem lesznek egyszerűek Leonnal, Kimmoval, Gnabryval meg Comannal. Nem biztos, hogy pálya lesz nekik, hogy sikerekkel teli évek után egy bosnyák bicskás mintegy mellékesen bejelenti egy meccs előtt, hogy leves van, lehet pakolni.

 

Azért kíváncsi lennék, hogy ha nem lenne korona, akkor is így intézték volna-e, akkor is bevállalták volna-e, ha hétvégenként oda kellene állni a szurkolók elé.

 

Kurva nagy hiba volt anno a bosnyák kinevezése, ami akkor kényszerpálya volt, mert Lahm nem vállalta. Ezzel még nem is lett volna baj, hiszen azóta ezerszer ki lehetett volna baszni, ahogy a súlytalan, de a bosnyáknál százszor szalonképesebb Nerlingerrel is megtették, de a Kovac blama után Uli még egyszer nem bírta volna elviselni, hogy még egy általa nyomott emberről kiderül, hogy kudarc, ezért egy igazán orbános húzással, szarva a teljesen jogos kritikákra, az amatőr hibákra (CHO ügy, ugye), nem a logikust lépte, hanem mindenki megrökönyödésére igazgatósági taggá tette. Onnantól már ez a frusztrált ember joggal hitte, hogy ő valaki, aki bármit megtehet, és onnantól már nem is volt könnyű kibaszni. Én Kahn színre lépésében bíztam, de sajnos ő hatalmas csalódás, színtelen-szagtalan nyilatkozatokat tett csak, egy határozott kiállása nem volt, hacsak az nem, hogy elég határozottan lehet érezni, hogy a Hansi-bosnyák konfliktusban a volt csapattárs mellett tette le a voksot.

 

Vissza fogjuk sírni Kallét még nagyon úgy érzem.

Előzmény: coldplayer (33827)
Racilaci Creative Commons License 2021.04.18 0 1 33830

Sok igazság van abban, amit írsz. Az tény, hogy Löw távozási hírére pörögtek fel az események, s azt is elfogadom, hogy Flick több kommunikációs hibát is elkövetett. De ezzel együtt nehéz magyarázni azt, hogy:

 

a., a sportigazgató  egy olyan BL-negyeddöntő előtt néhány perccel áll ki ország-világ elé és akkor jelenti be, hogy a tíz éve nálunk lévő, világbajnok, mindkét triplázásban benne lévő Boatenget az edző határozott kívánságára sem tartják meg, amikor a sérülések miatt konkrétan nincs 11+5 profi a keretben.

 

b., oké, hogy koronavírus, meg egyebek, meg hogy nem az edző szava dönt káderkérdésekben, ezzel együtt az csaknem elképzelhetetlen (mindenhol - a Bayernben is), hogy egy BL-t nyerő edző egyetlen minden személyi kívánságát következetesen lesöpörjék az asztalról. (Mennyivel került volna többe mondjuk Perisic megtartása, mint Douglas Costa idehozata? Azt a néhány milliót nem lehetett volna megspórolni máshol, mondjuk a Sarr-féle üzlet idiótaságán csökkenteni?) Amikor Ancelotti idejött, hány ember "kívánhatott"? És Guardiola? 

 

c., ahogy olvasni, a bosnyákkal Klose még annyira sem találja a hangot, mint Hansi - s furcsa módon ehhez sorhoz csatlakozott Kovac is. Tehát itt biztosan van egy nagyon komoly vezetési válság.

 

d., az is tény, hogy Hansi a Boateng-távozást bejelentő HS-nyilatkozat után láthatóan kommunikációs fordulatot hajtott végre, s ennek az oka ki is derült: "valaki" folyamatosan szivárogtatott a sajtónak, s ezek láthatóan nem Hansi vagy Kalle érdekeit szolgáló hírek voltak. Neuer egyértelműen utalt is rá, hogy ezért lépett Hansi tegnap - mivel nem bízhatott abban, hogy nem terjed el a hír a sajtóban (s a csapatban) még idő előtt.

 

 

Amit te undorítónak nevezel, az tkp. nem más, minthogy egy idő után felvette a kesztyűt. Az egy másik kérdés, hogy ez az idő összeért egyfelől Löw távozásának a hírével, másfelől a BL-futásunk végével, harmadrészt azzal, hogy az edző úgy láthatta, hogy ezúttal sem kapja meg egyetlen személyi kívánságát sem, s ezáltal nem egy olyan csapatot építhet, amilyet akar, miközben nyilvánvalóan nem is feltétlenül akarta újabb egy évre ezt az emberpróbáló munkát.

 

 

 

Természetesen ez nem kizárólag Hansiról és a bosnyákról szól, ezt eddig is tudtuk. Hanem leginkább még mindig Uliról, s persze az azt követő utódlásról, helyezkedésről.

Előzmény: Garamond (33828)
retisonic Creative Commons License 2021.04.18 0 1 33829

Oké, nem hiszünk a német sportsajtónak, csak a Garamond nevű index fórum felhasználónak!

 

Nyilván Hansinak is voltak hülyeségei, de egészen jól dokumentált a konfliktusa a bosnyákkal, ez nem új keletű dolog. Gondolom, szerinted Klose is ugyanilyen undorító a mai nyilatkozata után.

 

Meghallgattuk a véleményed, köszönjük szépen, de valószínűleg nem véletlen, hogy a német szurkolók elsöprő része is azon a véleményen van, hogy a Bayern a világ legnagyobb balfaszságát követi el azzal, hogy minden idők egyik legjobb, de legalábbis Jupp óta a legjobb Bayern edzőjét beáldozza egy sportigazgatónak jóindulattal középszerű emberért.

 

Amúgy Müller cizellált véleményét olvastam, nem is értem, hogy hogyan jön a mondandódhoz.

Előzmény: Garamond (33828)
Garamond Creative Commons License 2021.04.18 0 0 33828

Aki azt hiszi Brazzo a probléma, az szerintem téved. Brazzo csak dolgozhat és véleményt mondhat, javaslatot tehet, önálló döntési joga csak a részletekben van. Minden lényeges kérdésben megbeszélések után cselekedhet csak. Van ott fent elég „alfatier”. A pandémia miatt nem akartak nagy költségekbe keveredni, de más se nagyon. Flicknek addig nem volt nagy problémája senkivel, ameddig nem tudta meg Löw szándékát. Nyilván előbb tudta meg, mint a nyilvánosság. Ő akar lenni a szövetségi kapitány. Megtalálta a legkisebb reputációval rendelkező személyt (Brazzot) a sajtó segítségével befeketítette, kikezdte. Egy edző vagy sportigazgató a Bayernnél, de máshol sem dönthet egy személyben. Az biztos, hogy be lett vonva valamilyen arányban a döntésekbe. Nincs olyan ember, aki sportigazgatóként ne követne el hibát. Flick hetek óta undorító stílust vett fel. Eléri azt, hogy a vezetőség összefog zárni. Súlyos kommunikációs hibákat követett el az utóbbi hetekben (szerintem számításból), nyilván azért, hogy kirúgassa magát és a hátralévő egy évi edződíját felvegye. 51 éve vagyok Bayern szurkoló, láttam több meccsüket élőben is, de ilyen kétszínű embert csak el lehet ítélni. Érdemes olvasni Müller cizellált véleményét. Ne higgyetek a német sportsajtónak, csak a botrányt szítják, ebben érdekeltek. Másik szépsége az ügynek, pontosabbnak társadalmuknak, hogy önmagukat lassan már fenn sem tudják tartani. Ha látnak valahol vezető helyen egy „idegen” szorgalmas embert; előbb-utóbb kikezdik, nyilván joggal, mert csak az hibázik aki dolgozik... Csak olyan emberek kellenének mint pl. Schalke egyik volt vezetőjének húsgyárában a vendégmunkások. De az élet nem őket fogja igazolni...

coldplayer Creative Commons License 2021.04.18 0 0 33827

Az EB-n még Löw szerencsétlenkedését nézhetjük végig. Hansi most nem fog semmit elkapkodni. Márpedig fejest ugrani az EB előtt a Nationalelf vezetésébe az nagyon elkapkodott dolog lenne.

Hansit maximálisan megértem, a vezetőség meg úgysem fog elgondolkozni azon hogy hogyan tették lehetetlenné egy ilyen kaliberű edző sikeres ténykedését.

Mi meg felkészülhetünk arra hogy egy ideig a tavalyi szezon sikereiből éljünk. Bármi is jön egy korszak véget ért.

Előzmény: Racilaci (33826)
Racilaci Creative Commons License 2021.04.17 0 0 33826

Jó, azért kellett Casteels is-:) De ahogy Thomas Musiala fejére varázsolta a labdát, az csodálatos volt. 

 

 

(Arra gondoltam, hogy ha már Hansi tényleg elmegy, akkor nyerjék meg minél gyorsabban a bajnokságot, hogy már az EB-n se Jogi baromkodását kelljen szenvedni. Akkor Thomas akár még Európa-bajnok is lehetne-:)

Előzmény: coldplayer (33824)
Fishtax Creative Commons License 2021.04.17 0 0 33825

Baszd meg, brazzo! De bárki más is, aki ebben felelősnek érzi magát a Säbneren. :-(

 

robi

coldplayer Creative Commons License 2021.04.17 0 1 33824

Két hét alatt öt meccs és még erre képesek, ez hihetetlen. A rendelkezésre álló játékosok hiányát félelmetes akaraterővel kompenzálták.

Előzmény: Racilaci (33823)
Racilaci Creative Commons License 2021.04.17 0 0 33823

Elég komoly lépés ez!

Előzmény: coldplayer (33822)
coldplayer Creative Commons License 2021.04.17 0 0 33822

A Lipcse nagy szolgálatot tett a tegnapi iksszel. A hátralévő 6 meccsünkön elég 11 pont még akkor is ha a Lipcse minden meccsét megnyeri. Ma a Wolfsburg ellen a döntetlennel maximálisan elégedett lennék a széthajtott foghíjas csapattal.

Racilaci Creative Commons License 2021.04.14 0 0 33821

Igen, sajnos megkezdődött a rugalmas leválás - másként nem lehet értelmezni ezt a nyilatkozatot. 

 

Ami a személyes teljesítményeket illeti: Davies egészen elképesztően gyenge szezont fut, kb. ott tartok, hogy sosem játszatnám az alapcsapatban. Lucas nagyon jó volt, és Boateng is. Sané meg..., sajnos én mindig ezt láttam ebben a fiúban, reméltem, hogy tévedek, meg hogy változik, de nem: nagyon jól cselez, meglepő dolgai vannak, egy Schalke-Bréma meccsen biztosan ő volt a  világítótorony, de ezen a szinten kevés az összjátékhoz az, amit ő tud. Pedig igyekszik, senki nem mondhatja az ellenkezőjét.

 

Igen, a csapágyas játékosaink kb. a 75. percüktől bőrön át próbáltak levegőhöz jutni, s nem mindig sikerült nekik. Nagyon jellemző volt, hogy egyáltalán nem akadtak ki azon, hogy a PSG szemérmetlenül húzta az időt.

Előzmény: retisonic (33818)
Racilaci Creative Commons License 2021.04.14 -1 1 33820

Tényleg sok hülyeséget beszélt, de nálam ez kb. az alap: a legtöbb kommentátor hülyeségeket beszél. Faragó azzal "emelkedik ki" a mezőnyből, hogy ő aztán a gátlás legcsekélyebb jele nélkül képes a legnagyobb baromságot is akár perceken belül többször is elismételni, akár többször is. Itt még ez a fiú sem tart, jóllehet tényleg nagyon szakmaiatlan volt helyenként.

Előzmény: retisonic (33819)
retisonic Creative Commons License 2021.04.14 -2 2 33819

Még valami, mindig szidjuk Faragót, de Székely Dávid klasszisokkal borzalmasabb volt, pedig nincsen alacsonyan a léc. Még attól is elájult, mikor Mbappé 3 méteres lesről indulba bevágta a léc alá, de a legszebb, mikor elélvezett Mbappé döbbenetes sebességétől egy olyan szituációban, amikor Lucas simán tartotta vele a lépést. Teljesen elmebeteg ember.

retisonic Creative Commons License 2021.04.14 -1 1 33818

Tegnap a nehezebb részét, a clean sheetet mákkal, de megcsináltuk, a gól lövés nem ment sajnos. Fáradt volt a csapat, ez látszott, Coman, de főleg Sané folyamatosan rossz döntéseket hozott, de Kimmo és Müller is rendkívül fásult volt. Aki döbbenet volt, az Davies, mint aki azt sem tudja, hol van, pedig ő pihent a Bundesligában. Lucas viszont zseni volt, Alabát nem láttam ezen a poszton így játszani egyszer sem.

Ennyi sérülttel, és ilyen állapotban szépen helytálltunk, a továbbjutás is megérdemelt lett volna a két meccs alapján. Hansi megint érdekes okfejtésekbe kezdett meccs után, amibe már beleszőtte a DFB, szóval nem állnak jól a dolgok.

Állítólag a héten ül le vele Kahn, de a kiinduló pont az, hogy tényleg le akar-e lépni a DFB-hez. Ha igazán meg akarnánk tartani, akkor nem gondolom, hogy ez a megfelelő hozzáállás. Mert ez kb olyan, hogy mondd már meg ha mész, nekünk az is oké, csak akkor had' kezdjünk el tárgyalni az utóddal.

 

 

coldplayer Creative Commons License 2021.04.14 0 4 33817

Ahogy a múlt heti meccsen, úgy a mostanin is le a kalappal a csapat előtt. Bosszankodni ugyan lehet a kiesés miatt de szégyellni nincs mit. Illetve azt igen hogy cserére már nem futotta, de az nem a csapat szégyene.

Előzmény: Racilaci (33816)
Racilaci Creative Commons License 2021.04.13 0 0 33816

Meglepően egyben maradtunk a meccs végéig. Összességében nem érdemeltünk továbbjutást, de hát azért remélem, hogy világos marad hónapok múlva mindenkinek is, hogy Javit kellett felcserélni a támadó szekcióba, mert annyira rövid volt a padunk. 

 

Sané szerintem még életében nem futott ennyit, mint most. 

Racilaci Creative Commons License 2021.04.11 0 0 33815

Ez az egyik opció.

 

A másik viszont az, hogy Kalle rádöbbent, hogy Kahn vagy nem az ő embere, vagy nincs semmi érdemi befolyása, ergo az év vége után érdemi befolyás nélkül marad - szemben ugye Ulival. Nem úgy tűnik, hogy ebbe belenyugodna, s csöndben kibekkelné az év végéig még azt a pár hónapot. Hanem inkább úgy tűnik egyelőre, hogy beleáll a küzdelembe, s megpróbál magának szövetségest szerezni. Ez pedig könnyebb, ha valahogy kipenderítik a bosnyákot, s megürül egy hely. 

 

És persze van harmadik és negyedik opció is. 

 

 

Kérdés az is, hogy tkp. Hansinak mi a célja. Nem feltétlenül olyan ember ő, aki állandóan ezer fokon akar égni, márpedig ez a másfél év kiváltképp sűrűre sikeredett a számára. (Ezért aztán az is lehet egy opció, hogy a bosnyák is és Hansi is távozik, csak épp az utóbbi nem örökre...)

Előzmény: coldplayer (33814)
coldplayer Creative Commons License 2021.04.11 0 0 33814

Teljesen igazad van. Racionálisan nézve semmi nem támasztja alá Brazzo  maradását. De én mégis inkább arra látok nagyobb esélyt (simán azért mert Brazzo az igazgatótanács tagja) hogy Hansi fog távozni. Itt már elért mindent és bárhol máshol örömmel alkalmaznak egy ilyen edzőt. Ez most nem az ő ideje de ahogy korábban írtad, de vissza fog még térni a Bayern-hez amikor tényleg menteni kell majd a menthetőt.

Előzmény: Racilaci (33813)
Racilaci Creative Commons License 2021.04.11 0 0 33813

Próbálom másként megközelíteni: mi szól a bosnyák mellett a klubvezetés szempontjából? Az eredményeket nem ő szállítja. Az, amit ő tud, marketing szempontból is eladhatatlan, nettó égés a faszi. A beágyazottsága nem lehet olyan hatalmas, ha leszámítjuk Uli támogatását (Kalle pl. nem támogatja, a csapat Hansi mellett van). Hibákat már bőven elkövetett (Sané-saga, Hudson-Odoi, a tavalyi piaczárás, amit Kalle mentett meg Perisiccsel és Cou-val, Sarr leigazolása "örökre").

 

Oké, hogy gyorsan felemelkedett, de egy racionálisan - akár talán túlzottan is üzletiesen - gondolkodó vezető (pl. Hainer) számára mi lehet ebben a fickóban szexi? 

coldplayer Creative Commons License 2021.04.11 0 0 33812

Elnézést hogy egyből az elején elírtam Hansi nevét!

coldplayer Creative Commons License 2021.04.11 0 0 33811

Nehéz most a Bayern helyzete és vele együtt Hasié is. Olvastam a tegnapi meccs utáni nyilatkozatát, hogy mindenki kiválóan játszott és a fiatalok jól beépültek. Maximálisan diplomatikus de gondolom dolgozik benne a keserű érzés. Tényleg mindent megtettek, de ebben a felállásban ennyire képes a csapat. Persze lehet mondani hogy a sérülésekkel nem lehet kalkulálni, ami egyik oldalról igaz. De már ősszel lehetett tudni hogy milyen terhelés fog a csapatra várni és az igazolások nem ennek fényében történtek. Az hogy a szezon végére elfogy a Bayern sportszakmai melléfogás. Ez az a pont amikor Brazzo-t kellene elküldeni mert különben nincsen érdemben számbavehető edző aki ezt így folytatná. Abban bízom hogy az áprilisi BuLi meccseken nem fogy el az előnyünk és akkor az utolsó három fordulót hetenkénti lebontásban lehozzuk.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!