Szerintem még aki nem problémás, annak is idővel nem tesz jót ugyanaz. Például az ember nagyon szereti ezt, vagy azt és fogyassza ezerrel - nem is olyan sok idő után nem lesz jó és szinte undorodni fog tőle. Változtatni kell a dolgokon, én például sorba eszem azokat a dolgokat, amik épp teremnek. Mindennek meg van a maga ideje. Ha figyel az ember, akkor amúgy is megérzi, hogy most inkább édes menne le, vagy most inkább valami savanyú, vagy valami más. Tehát még ugyanannál az embernél is egyszer ez a jobb máskor meg az -abban kell jónak lenni, hogy mikor mit, hogyan....
Nekem az orvosom azt mondta, hogy nem szükséges diétázni, egyek sokszor keveset és próbálkozzak mi a jó és mi nem. Fogynom nem kell. Ami nálad problémás az nálam nem, ez is bizonyítja, hogy mindenkinek más és más a jó és az ártalmas. Egyébként abban igazad van, hogy a problémás állapotban olyan étel is rossz ami máskor meg se kottyan. Hát...ez van.
Hát ezek valóban érdekes dolgok. A legérdekesebb az, hogy teljesen ingyenesek és mindig hatnak - na meg mindig a rendelkezésünkre is állnak, legyünk bárhol bármikor. Velünk ellentétben nem romlanak, nem öregszenek - tehát mindig számíthat rájuk az ember. Csak meg kell tanulni használni különböző célokra. Én igyekszem szinte mindenre ezeket bevetni. Van két topikom is itt az Indexen. Az első a szemekről szól, a látás javításáról. A másik meg az emberi hangokról és mindenféle ember keltette (és az emberben végbemenő) rezgésekről, vibrációkról - hogyan és mire használtam már. Vedd csak a légzést, ha azt uralni tudod - akkor uralni fogod a testedet is és a lelkedet is. És aztán képes leszel olyan dolgokra, amik első hallásra hihetetlenül hangzik. De sok gyakorlás után olyan természetes a dolog..... Jómagam is megcsináltam egypár olyan dolgot, amiről azt hittem, hogy azt én sose fogom tudni megcsinálni. Én azon igyekszem, hogy sok mozgásban, rezgésben legyen részem a legkisebb energiával. Ezek a dolgok olyan határok közé nyomták a teljesítményemet, melyről 61 éves fejjel álmodni se mertem. Sose hittem volna, hogy csak úgy szórakozásból képes leszek atlétikai országos csúcsokat döntögetni - a köztudatban lévő edzések nélkül.
Rendben, ráfizetett, mert meglehet mindenféle tapasztalat nélkül belevágott. De ha megnézed a másik oldalt, akkor ott is nagyon sok hasonló eset van. Megdöbbentően sok. Tehát sok ember ráfizet az orvosi kezelésekre, a gyógyszerek mellékhatásaira, a rosszul felállított diagnózisokra stb. Az orvostudománnyal nincs olyan nagy baj, igyekeznek rájönni a kulcsra - de az orvosi ellátás, a hozzáállás, a gyógyszerek a rengeteg pénz mindenhol stb - az meg már egy másik kérdés. A tudományt nagyon figyelem egész közelről is, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne kelljen orvost és gyógyszert látnom (és szednem). Ha ezt meg tudom csinálni (1979 óta próbálkozom ezzel), akkor elégedett vagyok.
...nem akartam veled kontrázni, hiszen megigértem, de félek hogy tévhitbe esel, s a korszerű műveltség egyetlen letéteményesének tartod magad, aztán egyszer, valamikor nagyot fogsz csalódozni:)
ezért bejegyzésedhez csak annyit, hogy a statisztika arra való hogy elfedjen valós összefüggéseket, persze másra is, de erre is..... a refluxosok számaránya itt ugye elég laza, lakosság-viszonylatban 18-27 százalék...nade ezek mi alapján lettek besorolva? súlyos esetek? mind, aki jelentkezett orvosi kezelésre? vagy beleszámoltak valami látens kört is? és a látens kör, amelyik tud betegségéről, de nem kezelteti? vagy amelyik nem is tudja hogy beteg? vagy amelyik képzelt beteg (pszichoszomatikus tüneteket produkál, vagymi) s mégsem beteg? vagy azért ő is beteg, csak másként?
s a 80 százalék akkor mihez viszonyul?
bocs, de bizsereg az ujjam ennyi cimkézés, pökhendi skatulyázás (holdjáró, stb) olvastán....mi alapján vagy te a tudományos és technikai forradalom letéteményese???borsódzik a hátam e szótól is, pedig tudom a rejtett egoképed ennek fényében uszkál:) nem csupán reménytelen küzdelembe kezdtél a google keresővel? ahol egy szóra ezerszer annyi adat, tény, sőt összefüggéshalmaz bukkan elő, mint amiket ide bekopizol, vagy bepötyögsz?
ráadásul ezek a prejudikációk, abból amiket leirok pl én....orvosellenes volnék? tisztáztam hogy nem...gyóccerellenes? tisztáztam hogy nem...túlságosan semleges, s minden irányban nyitott? ez hiba? nézőpont kérdésche......
:) Egyszer mar igertem, szal nem feszegetem a hangulatot.
(Pedig itt egy ujabb holdjaro. Bizsereg az ujjam a felnotasoktol. Ismerettsegi korben mostansag tortent, hogy valaki elutasitott minden orvosi kezelest es elhitte, hogy tisztitokura fogja meggyogyitani rakbol. Sajnos nem volt ideje elmondani a jotanacsadoknak, hogy nem mukodik a dolog..)
Az alap elfogadott reflux dieta, hogy olyan mennyisegu es olyan kajat kell enni, ami kevesebb gyomorsav termelesre inditja a gyomrot. Ezen kivul pedig nem irritalja a felmart nyelocsovet (ha fel van marva).
Jellemzoen a magas feherjetartalmu, zsiros kajak, fuszeres kajak ill savas kajakat ne. (Ezt mindenki ugy ragozza a paleo es a vegan skalan ahogy tetszik:) )
Nyugalmi allapotban ehetek barmit, ha refluxos periodus van akkor meg a salatan az a keves balzsamecet is problemas. Zoldsegek kozul a paprika, retek a legproblemasabb, JOghurtot kefirt nem, ellenben tejet barmikor megtudom inni. Kenyer es pekaruk (na nem a habos babos cukormazas) barmikor. Ellenben egy darab kolbasz vagy zsirosabb hus es a fulemen folyik a sav. Ilyenkor max vmi natur csirkemell.
Nálam nem behatárolható melyik étel okoz problémát. Tegnap pl. pocsékul voltam a grillezett hústól és salátától, még a hajm töve is égett, hát ettem egy kis fagyit, mert az hűsít:-))) egyből jobb lett.
Érdeklődve visszaolvastam vagy 200 hsz-t. Nekem is volt ilyen problémám, meg más is. Szinte bármit megettem (friss zöldség és gyümölcsön kívül), mintha nem jól emésztődött volna. Sokszor égett a torkomban stb. Pedig rendszeresen sportoltam (s még most is, meglehet többet, mit 11 éve), sokat aludtam, sokat voltam a természetben is. Olyan 50 éves kor körül már a test kezdett nem jól működni. A bajokat már 1979 óta próbálom egyedül megoldani, orvoshoz gyakorlatilag nem járok. Nekem a véletlen segített. Ezek az emésztési, égetési meg bélproblémák stb pár hónap alatt rendeződtek. 2003 elején véletlenül kezdtem el foglalkozni a légzéssel, a hangokkal és a vibrációkkal. Már vagy 8 éve szinte bármit megehetek, még elromnlott dolgokat is megettem próbaként - hogy tényleg megvéd e. Tehát én nem használok semmi gyógyszert semmi gyógyteát, semmi vitaminkészítményt - csak a természetes erőket, a gravitációt, a hangokat, a légzést, a vibrációkat, az elektromágneses erőket. Sokáig nem is akartam elhinni, hogy ezek a magam keltette és használt erők ennyire hathatnak. Persze eszem iszom én is, de arra nem is nagyon figyelek, szinte mindegy hogy mit - nagyjából azt ami van, megvesz az asszony, összehordok a természetből, vagy amit kitermelek a kertecskémben. Számomra sokkal fontosabb, hogy hogyan lélegzek és hogyan és min gondolkodom vagy éppen pihentetni tudom e az agyamat és testemet. Igaz az is, hogy eleget sportolok - de úgy szórakozásképp - gyakorlatilag egész nap mozgok........
Kérdezném, hogy reflux esetében tipikus dolog az, hogy a szénhidrát, cukros tartalmú kaják és a tej nem tulzottan jó, vagy csak egyes esettekben, egyes embereknél? Köszi.
amugy a paleo nekem hasznos volt, de nem csak attol gyogyultam, hanem attol ecceruen magamra talaltam, lefogytam, sportolok tobbet mint fenykoromban, s erzem hogy az anyagcserem rendben, nem vagyok mar falank, stb...:) emellett a savat csokkentettem H2-vel miutan a PPI hatasatol meg mellektuneteitol megijedtem, veszelyes szer, konnyen kontrolalhatatlanna valik :(
tulajdonkepp jol latod a dolgot ami engem illet, vagyis a betegsegemet, latszik, hogy mernoki precizitassal elmerultel a betegseged kapcsan a temaban s a szintetizalo kepesseg is a helyen...HANEM: gyakorta elojon ez a Rennie, de ez is csak egy kozombosito, meg:mi a kulonbseg a sima rennie meg a digestif kozt; sogor...:)
"A gyomor kémhatásának csökkentésével a protonpumpagátlók megakadályozzák agombaellenes ketokonazol, itrakonazol, valamint a B12-vitamin és a vas felszívódását."
"Hazánkban forgalomban van az omeprazol, a pantoprazol, a lansoprazol, a rabeprazol, és az esomeprazol. "
"A refluxbetegség Magyarország lakosságának 18-27 százalékát érinti, a refluxbetegség mellé az esetek 80 százalékában rekeszsérv is társul."NA ennyit a legbolkapott szamaidrol..
" en ezutan, hasonlo tapasztalatokkal mant csak H2 blokkierolot szedek ha kell, s nem bolygatom a kemiamat, javul is a dolog....biza 8-10 honap is kell a visszaallasra... szornyuuuuuu..."
Osszegezzunk:
-Gyogyszer okozta rfluxod van(volt)
-PAleozol, gyogyteazol,
-Sportolsz
-Leadtal 15kg (ugy tunik volt mibol)
-PPI-t szedtel kb. 7 honapig
-Jelenleg H2 blokkolokat
Tehat van egy refluxocskad, ami jo esetben magatol emult volna, mert gyogyszer okozta. De te szedteltel es szedsz is gyogyszert. De a vegkovetkeztetesed az, hogy a paleotol gyogyulsz:) es az orvostudomany/orvosok hulyek.
Tanits mester!:)
(Amellett is nehez elmenni, hogy van egy "enyhe pszichoszomatikus" tuneted:) TE irtad. )
"Ha én most fiatal lennék és vállalkozó szellemű, akkor tuti, hogy ráállnék a gluténmentes kaják gyártására, mert egyre több ember felismeri az előnyét, így masszív vásárló erő alakulna ki."
Ezzel mar elkestel nem kicsit. Lehet Mo. ujdonsag, de itt a nagyobb marketekben mindenhol van glutenmentes es laktozmentes termek, nagyjabol mindenbol. Kb. ugy reprezentalva, mint ahogy arra igeny van. Minimalisan. Ahogy a szamokbol is latszik, a latens glutenerzekenyseg is 1% alatti az europai populacioban, kb ennek megfeleloen lehet a boltokban kapni ezeket a termekeket.
"de azt nagyon is el tudom képzelni, hogy a finomított gabona lerakódik a bélfalakra és megakadályozza a normális felszívódást."
Nem rakodik le semmi a belfalra. HA altalanos gluten miatti felszivodasi zavarod lenne, nem korlatozodna a vasra. Mindenmas rosszul szivodna fel es raadasul egy rakas egyeb tuneted is lenne, amik eleg komolyak is lehetnek.
"Azonban a paleolitnak sok hátulütője nem igazán lehet, ahogy látom magam körül olyan kollegáknál, akik kipróbálták. A liba-, kacsazsírral főzés biztosan jobb, mint az étolaj. Gabona, tészták /kivéve kukoricatészta/ kiiktatása sem lehet káros, nem beszélve a krumpliról, ami tele van keményítővel. Én sajnos nagyon szeretem, de édeskrumplit javasoltak helyette."
Hosszutavon veseproblemak, sziv es errendszeri gondok, koszveny lehetnek. Az edeskrumpliban pont ugyanolyan magas a kemenyito es az osszes gabonaban szinten, zabban is. De ez miert is problema?
A paleo epp ugy egy divatdieta mint az Attkins, lugosito, vercsoport, ornish, vega, vegan etc.. Az osszes kapcsolodo forumon, minden dietanal talalsz "gyogyulasokrol" beszamolokat. Es ilyenkor mindig jon a kerdes, hogy a dieta miatt v. mert az ember vegre felkelt a kanaperol es vegre valamennyire odafigyel mit eszik, mozog es fogy.
Itt egy kis olvasnivalo a gluten erzekenysegrol, wikipedia. Ez eleg erre a forumre:) VAn nehany hivatkozas az elofordulasi aranyra:
"A lisztérzékenység gyakorisága országonként nagy mértékben változó. A gyakoriságok aszerint is különböznek, hogy a betegséget a klinikai tünetek, vagy szérumvizsgálat alapján, szűrővizsgálattal állapítják-e meg.[2]
A szimptomatikus eseteket tekintve Dániában és az Amerikai Egyesült Államokban gyakorisága 1:10 000, míg Svédországban és Nagy-Britanniában ez az arány 1:300. A világátlag 1:3350. Szűrővizsgálattal ez az arány Németországban és Dániában 1:500, az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában 1:110, világátlagban 1:270.[2] Európában az előfordulási gyakoriság 1:75.[1]
A Svédországban Észak-Dániával szemben megnövekedett esetszám a svédeknél megszokott korai hozzátáplálásra vezethető vissza.[2] A túl korai hozzátáplálás növeli a lisztérzékenységre való hajlamot.[4] A Down-szindrómásoknál szintén nagyobb a lisztérzékenység kockázata. A betegség kialakulásában különösen két korcsoport érintett: a csecsemők és a negyedik évtizedben levők. A nők között gyakoribb, mint a férfiaknál."
Tehat a glutenerzekenyseg tuneteinek megjelenese es a latens erzekenyseg (tesztek) kozott eleg nagy kulonbseg van. De latensen igy is csak kb. 0.2-1% adott populacioban. Ez nem igazan jelenti azt, hogy a gluten mereg, mint ahogy a paleo allitja. HA nalad vizsgaltak es nem jott ki tesztekbol, akkor ennyi.
Sport: testem-lelkem az ultramaratoné, de otthon rendszeresen már csak csekély távokat teljesitek, amúgy az én személyem nem is fontos, má nagyjából meggyógyultam csak cseverészni nézek be ide....:)
Nézd Jen. Amit irsz a kajáról az a vega- leczke, jómagam más véleményen vagOk, lad alább, eddigi beirásaim...a H2 blokkieroló=pl famotidin, ranitidin stb.... Szép napot!
Azért a disznó húst hanyagoljuk, nagy eséllyel a legkárosabb hús díjára pályázhatna. Talán csak a tenger gyümölcsei a veszélyesebbek, mivel a tenger gyümölcsei az óceánok dögevői, így mint olyan bőven tartalmaznak kórokozókat.
De a marha hús se a legjobb, vöröshús!!! A vöröshúsok és a sertés hugysavszintet is emeli, reumát okozhat, és a gyomrot se kíméli.
Baromfiak, halak (ezekből se mind) ton, ponty, hek, főleg a pikkelyesek.
Megveszem azt a könyvet, ez eszembe se jutott, csak hogy írod. Jobban bíztam a te válaszodban és tapasztalatodban. :)
sasa, sajna a ppi-rol nehez lejonni, igy van kitalalva, s nekem egy gyocceresz asszonta, szedjem azt amit toleral a szervezet, o pl a ferjet a holyagrakbol kamillateaval gyogyitotta ki....ezt kepzett, diplomas gyogyszeresz mondta - aki atjott a sotet oldalrol :))) ugyi sogor??? en ezutan, hasonlo tapasztalatokkal mant csak H2 blokkierolot szedek ha kell, s nem bolygatom a kemiamat, javul is a dolog....biza 8-10 honap is kell a visszaallasra... szornyuuuuuu...