Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
A WHO-nak eddig ketten jelentettek le és adtak át a sikeres fejlesztésüket és klínikai tesztüket igazoló vérsavó mintát. Egyikük, és az első volt az: O.
Ezt a fogalomhasználatot nem kellene feltétlenül komolyan venni. A lényeg az, hogy mind az MH, mind a "civil" járványügyi szakszolgálatok rendelkeznek olyan tervekkel, eszközökkel és kapacitásokkal, hogy egy pandémiás helyzetben - ha kell erővel is - fenntartsák, fenntartassák a rendet és betartassák a törvényhozás és az államhatalmi szervek által elhatározott intézkedéseket. Szerintem mindegy minek hívják ezt az erőt, mert ha gáz (pandémiás vírus) van, mindenre szükség lesz.
Szerencsére vannak emberek és gyártó-fejlesztő kapaciás, ipari háttér akik képesek oltóanyagot előállítani és termelni is (WHO tanusítással) Ominvest Kft.. Vannak mobil eszközeink is, és ilyenek is képesek vagyunk gyorsan előállítani. Van olyan személyi állomány akik ilyen veszélyes anyagokkkal képesek - minősítetten - dolgozni és képesek a megnövekedett munkaerőt vezetői szinten, a kiképzést a beo. szinten biztosítani. Napi 24 órában, megállás nélkül ha kell.
Ennek fejlesztő-gyártókapacitásnak a működését kell biztosítani (most 1 műszakban képes kb. 1,6-2,4 m egység /vírustípustól függően/ vakcina előállítására) védelmét, az elosztását, a tömeges oltásokat kell a "madárinfluenza" kapcsán kidolgozott tervek szerint . Vészhelyzetben képesek vagyunk az ország lakosságának az ellátására. Ezt nem sokan mondhatják el magukról a világon. Nagyok sem.
2002 óta dolgozok velük. Becsülöm és tisztelem őket, ha eddig ez nem derült volna ki.
"Magyarország mindenesetre már a madárinfluenza-pánik idején kidolgozta pandémiás válságtervét [12]. Eszerint ha a vírus emberről embere is terjedő változata kisebb-nagyobb gócokban megbetegedéseket okoz, felmérik a gyógyszerkészleteket, és megkezdik a beutazók szűrését a határokon és karanténokat állítanak fel. Ha a helyzet súlyosbodik, végső esetben a karhatalmat is bevethetik."
Itt mit ertenek karhatalom alatt, mert szerintem sem a rendorseg sem a herelt HOR nem kepes egysegeket adni.
Nállunk most szombaton volt az ANZAC DAY ami egy olyan megemlékezés az összes Ausztrál és Kiwi katona a multban tett és egy amolyan "becsüljük a katonákat" nap. ( Ezen a hétvégén minden egyenruhás ingyen használhatja a közlekedést, autópályákat, és a legtöbb magántulaj szállodás és éttermes is ilyenkor ingyen vagy 50% kedvezménnyel "lepi meg" a katonákat. ) No szóval ami érdekes és a hír tartalmánál kicsit távolabb is mutató az az, hogyKevin Rudd miniszterelnök bejelentette hogy
1 . ) A gazdasági válság ellenére a sereg modernizásiója, és fejlesztése nem áll meg.
2 . ) Az ADF ( Australian Defence Force ) ra az elkövetkezendő időben "nagy feladatok" várnak ezért a " II.VH óta legnagyobb fejlesztésen megy keresztül. Az eddigi 100 db F-35 ös és új rombolók LHD-k mellett a tengeralattjáró flotta megduplázása is szükséges , és kezdetét veszi )
Jelenleg 6 db Collins class tengónk van ( + 2 db Oberon kiképzésre ) és ezt duplázzák meg. Semmi további részlet nem ismert ( típus, határidő stb ) de maga a hír döbbenetként hatott sokaknak.
gazdasági vélsá + (ennek ellenére ) erőteljes katonai fejlesztés = ??????
Tévedés! A megnyitó ünnepségen én csak "hivatalból" voltam jelen. Jelen helyzetben "nélkülözhetetlen" vagyok a beosztásomban. :( Kedvem pedig volna hozzá!
a legdurvább az, hogy még azután se ugyanazt mondják a szemtanúk, miután mohácsi viktorka egyeztetett velük.
hogy lehet az, hogy nem látja a rendszámot, a szemtanú arcát, a kocsi színét, tipusát, de azt, hogy nagymagyarországos matrica volt az autón, a fickón meg árpádsáv?
Persze! A "Sünök" balra-jobbra át szabályos nyomait találták a tett színhelyének közelében. Engem az sokkol ,hogy anélkül ,hogy bármilyen nyomát találták volna a rasszista indíttatásnak a sajtó egyből azt csinál belőle. Ezen az alapon minden gyilkosság rasszista.
Laskun: neked üzenem te mit végeztél egyáltalán 6 általánost és hány ugynevezett magyarnak van fekete teremjárója.Ha egy kicsit is az értelmes emberek közé tartoznál elöször is ki a magyar szerintem mi annak érzi magát lehet a te anyád vagy más felmenöd külömbözö népcsporthoz tertoztak de lehet hogy cigány ki tudja.HA pedig elgondolkodnál értelmes ember nem gyilkol csak akit erre kiképeztek és lelkiismerete nincs vagy légios vagy katona vagy a rendörségen belüli személy. Neked erre eszed nincs csak a föcsögö gyülöleted és az elöitéleted mely csak egy felszine embert takar
Üdv! ilyen alapon egy nemi erőszak után a nemileg érett, nemiszervét készségszinten kezelni tudó és azzal rendelkező polgárok mind potenciális gyanúsítottak lehetnének...