Nagyon jó, hogy meglátogattatok, s az, hogy ma kicsit korábban búcsúzom, nem jelenti azt, hogy emlékidézésetek fül nélkül marad. Legfeljebb a fül holnap tesz a dolgát... de az is lehet, hogy maradnak még fülek mára is....
Mindig nagyon érdekelt, ki hogy karácsonyozik... Folytathatnánk innen- vagy folytathatjátok -ma nélkülem. Kinyitottuk a csapokat, isten ments elzárni, ha folyni kezdtek....
Hosszú volt a napom, s a gép előtt is többet időztem, mint máskor szoktam....
.............................Tessék! Úgy kezdtem. Kíváncsi vagyok az eredményre. Az a vízenkullogó izgalmas. Egyszer kipróbálom. Vagy Mézontó megcsinálja, és azt hoz a következő talira? Nettomazsola! Azt hiszem sikerült átvernünk a gépet.De akkor hova lesz a hozzászólásaim hamvas bája?
Jó éjszakát! Ideje elszakadnom tőletek. A holnap esti viszontolvasásra!
karacsony ...
nekem mindig rengeteg konyv ... rengeteg ... egyszer emlekszem mas ajandekra...
es az egesz szunetet vegig lehetett olvasni, jajdejo volt!
mi anyammal kettesben karacsonyoztunk es csak felig-meddig tartottunk karacsonyt ... fura volt, nagyon.
az elso igazi karacsonyaim akkor voltak amikor meglettek a gyerekek.
azok a kerekre kitagult szemek!!!!! jaj istenem a kozepso milyen elkepedve nezte a fat ... ha megtalalom, megmutatom.
mikor nagyobbak lettek (kamasz) akkor megint nem annyira jo karacsonyok.
Becsben furan unneplik a karacsonyt. nagyon sokan kimennek es etteremben esznek, a varos olyan mint szilveszterkor.
a gyerekeimnek sok nem kereszteny baratja volt akik nem is unnepeltek a karacsonyt hanem siman atjottek (volna) v hivtak a gyerekeket el.
persze en rosszul voltam ... erre ok duzzogva maradtak ... ennek se semmi ertelme ... kovetkezo evben a csaladi unnep utan elmentek ... haaat nem mondom ...
És mennyire meghittek voltak azok a karácsony esték!!!Most meg túllicitáljuk egymást... és nem a lehetőségeinkhez mérünk.
Ez a vízenkőt/vízenkullogó nagyon jó lehet. És a mákos beigli...
Nagymamámnak "odaát"volt ostyasütője. Valahogy azt nem hozta magával az áttelepítéskor, de ostyát valakivel mindig csináltatott. Az is gyermekkorom ínyencségei közé tartozok..
Pirine láttam, hogy megint lekéstem a lényegről, de ha már megtaláltam a receptet- Mézontó szavai nyomán nyálképződésem cefetül aktivizélódott- idemásolom:
Vízenkullogó
Két összemaréknyi lisztet elmorzsolunk öklömnyi vajjal vagy zsírral. Három deka élesztőt langyos tejben megfuttatunk. Ezzel, pici sóval, egy egész tojással, másfél deci tejjel összegyúrjuk. Tiszta ruhába kötjük, és rúdra akasztva beletesszük egy vödör állott vízbe. Ha megkel, a víz felveti a színére. Lisztezett gyúrótáblán nagyobb tojásnyi részekre vagdaljuk. Ezeket elnyújtjuk. lekvárt teszünk a közepére, és kifliket formázunk belőlük. Durva kristálycukorba mártogatjuk. Rögtön sütjük. Ha kisült, fahéjas cukorral megszórjuk. JÓ EVÉST !!
A legnagyobb bajom, hogy még vödröm sincs. Csak a felmosó...:::((
Vizenkullogó süti volt. Ruhában kötve víz tetején kelt meg, utána cukros dióval a tetején kifli alakban sütötték tesiben. Finom volt. Akkor még kislány voltam nem kértem a receptjét
Én viszont már annyira netfüggő lettem, hogy sütés közben is itt olvasgattam, egy adag mézes odaégett. Próbáltam megkóstolni, de keserű.
Annyira jól esik így téli estén a nosztalgiázás.
Édesapám mesélte, amikor a nagy fa alatt osztogatta az ajándékokat, amikor ő gyerek volt, egy kis fenyő ágacska volt a vázában, ajándék semmi, csak diós-mákos kalács. Pajtásaival betlehemezni jártak a faluban, hogy örültek egy almának, pár szem diónak.
Én arra emlékszem, hogy a nagymamám "vízenkőt"-nek hívott egy knédliszerű kelt tésztát
Jaj, talán ez lesz az: kelt tésztából kis zsemléket csinált, kizsírozott lábasba rakta egymás mellé, vizet öntött rá és lefedve gőzölte, majd amikor a víz elpárolgott, akkor az egy kicsit odasült. Tálba kiszedte és daráltdiót szórt rá.
indul, aztán összekeveredik. Ezen a rejtélyen már sokan törték a fejüket Dehogy tudnám én ezt kijavítani, csak még nagyobb zűr lenne.snek Rende
Rendews
És jó lenne, ha idővel valaki kötetbe rendezné ezeket az emlékeket! Talán lenne rá Talán lenne rá igény.
A gépem túltesz önmagán is, a lökött. Nekem nem volt sem nagyapám, sem apám. Elváltak, azegyik nagyapámat nem ismertem -apámat is alig- a másik meghalt jóval az én születésem előtt. Anyám mesélt az ő nagyapjáról. Morgós vagy tréfás volt? Magam sem tudom. Mikor anyámat a nagyanyja csalogatta az ölébe:"gyere ide, báránykám" ő azt morogta: oda, oda, ló...ba. Ebéd után megtörölte a száját, és kijelentette: "Emmost nem jó vót" Dédanyámat meg majd a gta ütötte meg: Akkor minek ette meg kend? Ott van a felnagyított fényképük a szobám falán, tehát mégis ismerem őket!
Az én édesanyám már 5 éves korában árva lett. Nővérei nevelték Besenyőteleken, az Alföldön. Itt töltöttem a nyári vakációkat a háborúig. Azóta meghaltak, nem is jártam arra.
Amikor a madarászok nyáron vittek Hortobágyra gyünyörködtem a tájban, Petőfi versek zúgtak fülemben.
Majd kiugrottam a bőrömből, amikor az egyik táblán megláttam: Besenyőtelek !. Sírva fakadtam, és megleptek az emlékek. A búbos kemence, este hazafelé a szénásszekéren nagybácsival, a vasárnapi ebédhez csigatészta készítés / megvan még az a kis recés deszkácskám amin készítettük/
És ettetek már vizenkullogót? Én csak ott nyaraláskor.
egyelore nem bonyolodok bele, mert az elso naaagy szerelem vegenel en is napokat sirtam ... majd ha meglesz "az igazi" akkor...
en is fiatal nagymama leszek (gondolom) es biztos nem lesz annyi idom unokazni mint amennyit szeretnek. meg falusi hazam se lesz ... tehenekkel, kecskekkel, csacsival, kutyaval, macskakkal ...
nettomazsola? Milyen anyós leszel? Próbáld szeretni azt, akit a gyereked szeret,és aki a gyerekedet szereti, akkor biztos jó anyós leszel! Nem dicsekedni való, de nekem a két fiam összesen 8 menyet hozott. Ezekből 5 még mindig úgy fordul hozzám, mint az anyjához, vagy még nagyobb bizalommal. Hogyne fogadnám el őket, hiszen ők szülték az unokáimat!ves Ked
Kedves
Hajaj!! De milyen okosak voltak!!! Az enyém- máig nem tudom, hogy csak ezermester vol-e vagy papírja is volt-e az ács szakmához. De felépített egy házat. Szinte maga. Verseket írt. Kisszekeret csinált- majdnem olyan volt mint a nagy- de irigyeltem!!- az unokaöcsémnek. Hát hogy ahhoz, ahová a "Párt" állította mint párttagot értett-e.... azt már nem merem igenelni...
És fuvarozásból élt sokáig...
Anyum kicsit másképp látta. Auzt mondta egyszer róla, hogy nem aszeret a nagyapa dolgozni. Azért lépett be a pártba. Ott jártathatja a száját.
Lehet? Nem tudom....
Odaült a konyhában az asztalhoz- akkor is kalap volt a fején. A hasa tájékán volt az evőeszközös fiók, de ő harsányan megkérdezte: kanál nincs? (ha nagymama elfelejtette kitenni...) Ki nem húzta volna...
-Anyu, mondd meg, miért nem olyan finom az én húslevesem, mint a mamáé?(anyós) Mindent belerakok, amit a mama.
-Hidd el, a víz miatt- erősködött anyukám. Állította, hogy a víz miatt más .(sokkal jobb) az olasz kávé... Hogy hiába hozta az összes kávébavalót, az messze nem lett olyan jó.
Nem tudom igaz lehet-e... De talán van benne valami....
ÁcsNóra, igazad van, nagy bölcs emberek voltak, s sajnálom mazsit, hogy ő nem tudja gyerekeinek a nagyszülőket hagyományozni.
Az én családom nagyapái "féloldalasak": apai nagyapámra alig emlékszem, 4 éves voltam, mikor meghalt, csak a családi legendárium őrzi, hogy nagyon szeretett, főként cukkolni. Állítólag a pepita szó, melyet Anyuvarrta szoknyámról kellett volna megtanulnom, folyton petyitára sikeredett, - s mely később hasonulás után a családi becenéz alapja lett - nagyon tetszett neki, állítólag napjában többször kicsikarta belőlem, mígnem megunva a " Le vagy sz..va Nagytata!" jött ki belőlem. Nagyon meg volt elégedve, hogy okos a gyerek, nem hagyja magát froclizni. Cipész volt, a suszteráj szaga a búbossal és a kuckóval mind a mai napig itt van velem.
A nyáron mentünk falulátogatóba, hogy a gyerekeim is ismerjék, hogy honnan jövök.
Az anyai nagyapám lakosságcserével került határontúlra, mint jó tót atyafi. Csak engem engedtek hozzá ki, 5 évesen, ismerősökkel utaztattak Anyámék 500 km-t.
Csináltatott ott fotót kettőnkről és szép írással írta, hogy ne feledjem el őt...Nem is feledte el senki a családban, a házára évekig emlékeztem, míg el nem vitte a dunai árvíz...
Amerikát megjárt ezermester parasztemberként él a képe. Szép, bölcs öregember volt.
"van egy csomó kaja, amit szeretsz"....az még csak hagyján, de van egy , amit minden évben megpróbálok ugyanúgy megcsinálni , mint az anyósom és nem és nem és nem olyan....
Anyósom a legnagyobb szegénységük idején is a férjem / öt gyereke közül a középső/ születésnapjára minden alkalommal 2 db ún. Pischinger tortát készitett. Diót termett a kert, a hozzávaló vaj, cukor meg ostyalap mindig akadt. Az egyik torta a négy testvéré, a másik torta csak az ünnepelté lett. Amióta anyósom nem él, én léptem a helyébe ezzel a feladattal. Még soha nem lett olyan, pedig mindent ugyanugy pörkölök, adagolok, keverek, stb.sőt még a dió is ugyanaból a kertből van és mégis már...pedig a recept sem bonyolult, csak éppen az ő keze hiányzik belőle...
Éppen nagyanyai mivoltomból fakadóan sürgős sütni valóm van, de ez már csak nem fér belém:
Amikor a lányom megszületett, érvényesen elmondható volt: "Mondd meg lányom a lányod lányának, hogy sír a lánya..." 5 élő nemzedék vehette körül a bölcsőt! Közülük sajnos leghamarabb az én nagymamám - az ő dédnagyanyja halt meg.
Nekem is több dédszülőm és nagyszülőm, sőt egy ükszülőm is élt, amikor születtem, de akihez legjobban kötődtem, éppen ő, "Mama"... Így hívtam, nálunk azóta is van mindenféle titulus, de MAMA csak ő volt!
A férjét elvitték malenkij robotra, ott maradt egy kamaszlánnyal és egy komoly gazdasággal. Megbírkózott mindennel. Sokáig várta haza az urát, aki eltünt, akiről ma se tudjuk, mi történt vele. Aztán elszánta magát és újra férjhez ment, de alig éltek együtt, el kellett temetnie férjét.Ismét egyedül maradt.
Aztán harmadszor is férjhez ment - a család legnagyobb meglepetésére. Akkor olyan idős volt, mint most én. Emlékszem, egy kicsit én is csodálkoztam, (18 évesen az ember mindenkit öregnek lát), de nagyon szurkoltam neki! Azt hiszem, utolsó éveiben boldog volt.
Ő maga úgy halt meg, hogy a munkából egyenesen bement kórházba és soha többé nem jött ki.61 éves volt, az én életemben az első közeli halott, évekig nem tudtam elgyászolni.
Nagyapákkal rosszabbul áltam. Közülük az anyai dédapámra és az apai nagyapámra emlékszem.
A dédapám édesanyámnak volt a "minden", sok időt töltött vele, őt a dédpapa tanította meg egy csomó dologra, többek között hímezni is!. Én már kevés időt éltem vele, ügyes kezére, és kevert magyar-német beszédére emlékszem.
Az apai nagyapám viszont hosszúéletű, még a lányaim számára is eleven emlékű nagyapa volt.
Bölcs, sokat olvasott (!) parasztember ... Tőle, és az apámtól tudom, hogy a parasztember a legokosabb a világon...:-)
Kedves városiak, jól olvassátok: nem buta, bunkó, hanem okos és bölcs.. :-)
Én tényleg ezt láttam gyermekkoromban!
Mert a gazdálkodónak egyformán értenie kellett a növényekhez, az állatokhoz, a meteorológiához, a kereskedelemhez, tudni kellett "orvosolni" az állatokat, világra segíteni a kisborjút, a kiscsikót, tudni kellett, mit, mikor, hová vessen, mikor szántson, mikor arasson...
Most pedig, a paraszti élet dícsérete után, tényleg elmegyek sütni az unokáimnak!
:-)
az bant leginkabb, h az en gyerekeimnek se volt nagymama-nagypapa ...
mesekre visszaterve;
mikor az en gyerekeim kicsik voltak akkor tort ki a SUSU orulet. imadtak ...
es olyan jol lehetett a SUSU-t tovabb meselni, aktualizalni, napi problemakat elsusuzni. nekem nagy segitseg volt ...
Nekünk nagy szerencsénk volt, mert Pesten kb. 3 sarokra laktak Apuék és a nyár az mindig olyan volt, hogy már óvodaszünetkor reggel átvittük őket, s ha sikerült este hazaimádkozni, akkor hoztuk, persze gyakran nem jöttek 5 unoka volt 9-9 hónap különbséggel, s ezek mind a mai napig ezer kilométerek távolságában is együtt vannak.
Kivéve, aki 18 évesen önként elment...:-((((
De soha nem tudtunk mi sem együtt lakni, megváltozott a világ. A nagymamám például a menyét (Anyumat) tudta annyira szeretni és fordítva, hogy vele lakott. Nem a 3 lányával. Anyu is nagyon szerette és tisztelte őt, jó volt látni. Nekem már nem sikerül ugyanez.
háromszögre hajtható, gyárilag kötött, vastag, gyapjú „berliner” kendők, amelyek századunk fordulójától – a fejre is húzva – a téli ruha szerepét is betöltötték.
Bocs Mézontófű!!! Amíg te kiráztad a kisujjadból. én keresgéltem a pontos leírását... megtaláltam....
az az a nagy fekete kendő, amelyet Pesten csak az igazi falusi piaci kofákon látsz. Hatalmas, mintegy terítő, s azt háromszögre hajtva volt kabát, kendő, takaró...minden.
A mai változó világban nem hiszem, hogy irigylendő az együttlakás. Legalábbis az egy fedél alatti nem.
Szia!!
Nem tudhatjuk, hogy milyen nagyik vagyunk/ leszünk/ voltunk.. Igyekszünk, ha lehet, segítünk- ha közelebb vagyunk könnyebben, ha távolabb nehezebben persze...
De szeretetet, törődést, figyelmet adni kilométerekről is lehet....
De annyit elárulok neked, hogy a simogatás, vagy az első önként adott puszi- soha nem mondanám, hogy adjál puszit a nagyinak. Ad, ha akar. Ha nem puszit, ölelést...
Vagy ha az ölelésre sincs mód: telefonáljunk a nagyinak, hogy sikerült a bilibe .....Ez is szívetmelengető....
