Kérdezz, jár erre pár guru. Hamarabb kapsz választ, ha precízen leírod mi a baj (oprendszer, sw verzió, hibaüzenetek, egyéb) - de kérünk, egy kérdést ne írj bele több topicba, kérdezés előtt keress vissza, hátha már volt a problémád.
Ja, és amennyiben warez windowsod lenne, ez nem az a hely ahol segítene bárki. És kodekpakkot, soha, sehova sem teszünk fel.
2. az a venti lesz és nem a merevlemez. Takarítás, rendes paszta, kész is.
Ha Csepel útbaesik, akkor kollégára hagytam a boltot, helyben főállásban ezzel foglalkozik, megoldja. De akadnak értelmes sarki szervízek is. Általában venti nem kopik el, nem kell cserélni és gyors, egyszerű műtét. Nem 250es HP ez, hogy szétessen benne a világ is és szopjunk :-D
Én most Latitude szériából 2008as beszerzést szedtem elő, aminél akkuk kukák és belső elemet kell cserélni, valamint változó terhelést kapott, de hát nahh, utolsó éveit kocsmában húzták le hálózatos játékkal kockaklubban aztán innentől lehet magyarázni a tervezett avultatást, meg majd jaaaaaaaj nem javítható, gari után elromlik. Legjobb cuccok, karban kell tartani és mennek örökké.
Az van, hogy a bejövő internetet egy router kezeli, amiről 4 további helyre tudjuk elvinni (be van kábelezve a ház, minden szobába 2 CAT5 kábel megy a központi kezelőhelyiségből). Namármost ez az 4 hely nem elég (pláne mivel egyet ebből elfoglal a napelem kommunikációja).
Szia, még januárban volt egy beszélgetésünk, amikor a 2015-ben szervizben nagyon olcsón vásárolt (feljavított, vagy raktárból előszedett) Dell E4300-as laptopomat dícsértem. Mert 5 évig egyetlen hiba nélkül működött. Azt írtad egy túlmelegedési problémám kapcsán (https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=153575583&t=9157541), hogy "Régi core2es gép, valószínű már üvölt is, mint állat.", és tisztítást javasoltál. Jeleztem, hogy még nem üvölt. A takarítás még azóta sem történt meg, mert magam nem tudom szétszedni, de naponta szükségem van rá. Viszont 2-3 hete elkezdett "üvölteni", azaz időnként valami motorzúgásra emlékeztető hangot ad néhány percig. Ez a Winchester lehet? A hang alapján erre tippelek, és ha így van, akkor nyilván a HDD, és nem a pótlólag vásárolt SSD.
Egyik kérdésem, hogy a tisztíttatás ezt is megoldja majd?
A másik, hogy van-e esélyem arra, hogy kibír a gép még kb. 2-3 hetet tisztítás nélkül. Akkor készülök el egy munkával, amit nem szeretnék félbehagyni.
"Az lehetséges, hogy úgy fogy el a levelező tárhelye, hogy magában a Drive-ban amúgy még van hely?"
Ez biztosan nem! Saját tapasztalatból és ismerőseim hasonló problémáiból tudom, hogy nem.
Az elő szokott fordulni - 4-5 évenként egyszer, hogy pár napig nem szinkronizál a Gmail a telefonnal, így nem jönnek értesítések a telefonra, ha van új levél. De nálad nyilván nem ez a probléma.
Ha a Gmail-be nem jönnek meg a levelek, arra innen most nincs ötletem.
Egy kérdésem van: Honnan tudod, hogy van leveled, és nem jön meg? (Mondjuk valaki jelezte, hogy levelet küldött freemail, citromail, vagy indamail fiókból, akkor nem biztos, hogy a Gmail hibája)
Van egy javaslatom is a hiba tesztelésére: küldj a Gmail fiókodból magadnak egy levelet! A tartalma mindegy. Ha nem érkezik meg, akkor tényleg van valami gond a továbbítással.
Bár találtam a kérdésemhez jobban illő topikot, de ott nemigen láttam mozgást. 😕 Ti pedig úgyis mindenre (is☝️) tudjátok a választ.
Az a gondom, hogy nem érkeznek a Gmail-es címemre levelek. 😒
Az lehetséges, hogy úgy fogy el a levelező tárhelye, hogy magában a Drive-ban amúgy még van hely? 🤔
Külön-külön szekció van a dolgoknak? Én úgy képzeltem, hogy 'en bloc' kezeli a 'szolgáltatásokat' és amíg van a 15 GB-ból, addig mindegy, hogy mitől telik.
Az "Az értesítési területen megjelenítendő ikonok és értesítések kijelölése" ablakban megjelenő programok, illetve alkalmazásokat miképpen lehet ritkítani? Megjelenik néhány olyan dolog is, ami már nincs is a gépemen.
Meg egyáltalán.
Tehát nem a tálcán való jelenlétük szabályozása érdekel, hanem a szabályozás lehetőségének/ megjelenésének eltüntetése.
A monitor és annak képernyője objektív/fizikai/kézzel fogható dolog, az asztal és a tálca ellenben virtuális.
A monitoron látott kép alapértelmezésben 2 részre oszlik. Az alsó csík neve "Tálca". A 151304-ben posztolt képedet alapul véve a tálcán van (balról jobbra haladva)
- a Windows gomb (a Start menü indítógombja),
- a Skype gyorsindítója,
- a Paint (ha jól látom) gyorsindítója
- a Windows fájlkezelő gyorsindítója
- a megnyitott Firefox gombja,
- a megnyitott Rendszer ablak gombja
- jobboldalt pedig a különféle státusz-ikonok (dátum/idő, víruskereső, hangbeállítások, stb.)
(Ha a tálcát áthúzod a képernyőn jobbra-balra-tetejére, akkor nyilván az irányok és pozíciók megváltoznak.)
Az a terület, ami a tálca fölött van a képernyőn, az az "Asztal".
A "Vonalzó" fogalma nem ide, hanem különböző dokumentumokhoz, illetve dokumentum-szerkesztő programokhoz kapcsolódik. A vonalzó az a sáv, amely a dokumentumlap tetején és/vagy oldalán megjelenik, és segít pozicionálni a különböző dokumentumelemeket. Próbáld ki, hogy elindítod a Word-öt, aztán a Nézet menüben ki-be kapcsolgatod a Vonalzó megjelenítést. Látni fogod, hogy mit jelent.
Csak kibővíteni tudom, (szélesebbre venni) Régen, ha egérrel megfogtam a monitor bármely oldalára rakhattam.
Most mennem kell majd megnézem, hogy mit írtál.
Nem értem rendszergazdai dolgot. Saját itthoni gép, nincs senkihez hálózatba kötve. Én vagyok a rendszergazda. Megközelítőleg 5 éves a gép, idegen nem is ül ide.
Biztos, hogy nem erre gondolt, mert ez nem a "rendes" Sajátgép ikon, hanem egy kézzel gyártott sima parancsikon. Szerintem nyomj inkább egy Win-Pause kombinációt! Majd az megmutatja a rendszer adatait.
Én semmilyen vonalzót nem látok a képen. Viszont látok rajta egy feliratot, miszerint "A böngészőjét a szervezete kezeli". És ennek alapján arra kell gondolnom, hogy annak a szervezetnek a rendszergazdáját kellene megkérdezni.
Nem tudom, hogy erre gondoltál-e? Ezen belül mire?
Csak délután érek rá vele foglalkozni.
Eredetileg a jobb szélen voltak ikonok. Dátum, a netes kapcsolat monitor ikonja, vírusirtó ikon.
Bal szélén pain ikonja és azok, amiket minisizere tettem. Ha volt más, ami nem kellett azt jobb egérfül, parancsikon feloldása és elment.
Ha most ezeket kitörlöm, akkor az asztalról is eltakarítja a parancsikont. Ha van ott mappa, azt úgy kitörli, hogy még a gépen sem találom meg. Nem a kukába teszi.
Webáruház nyilván a motort jelenti, tartalomfeltöltés óradíjas, meg ésegyéb. Ezek most eléggé kihaltak, bérelhetők viszik a piacot összes előnyével és hátrányával együtt, meg ez már két percesnél bonyolultabb probléma, hamar belebuknak és el sem kezdik. Oscommerce alapon azért akadt jópár próbálkozó, most nem tudom merrefelé tartanak. Most már végre a mesterséges intelligencia is rájött, hogy ilyen reklámokkal engem nem érdemes bombázni :-D
Dehogy osztok, tudja a fene menekülök előle ha csak bírok. Gyagya ügyfeleim találnak ilyesmikt meg jönnek szembe a Face reklámok. Mondom, WP tanulós kismama csoportokba kell beesni, ott aztán majd dől a csoda és a tudomány, 1 napos WP gyorstalpaló occsón, utána már hirdeti magát (míg árat nem emelnek a reklámért, vagy rájön, hogy nem fut a biznisz), hogy WP oldalt rak össze 10ezresért és következő héttől már oktatást is vállal. Tavalyi évem kb. erről szólt.
Nekem max. az a bajom hogy a domaint is elviszik, vagy sápasztanak és fogamuk sincs róla mi az az adatbázis, vagy ami telepítési útmutató máshol lépésről lépésre működik, az itt miért ne. Gyanítom Google azokat sorolja előre, akik fizetnek a reklámért meg nagyobb méretben nyomják, ott azért az árfekvés is közepes mert a kismama még nem tudja mekkora irdatlan melót kell beletenni, hogy megszerezze az ügyfeleket :-P
Van aki semmit nem kérdez, összerakja, jeszokédollár, világbéke. Aztán van aki simán fél évig (vagy tovább) levelezik velem, hogy ajjj ez, jajj amaz, nemmegyanemmegy. Ha kérdezek, hogy adjak-e logot valamiről, akkor visszakérdez, hogy "az micsoda?" Sokszor azt sem érti, hogy a host az más felületen a kiszolgálónak van írva, de még vitatkozik is, hogy oda az van írva, hogy cgnev.000webhost.com és az biztos jó, mert úgy van. Alapértelmezett admin jelszavakról és biztonságról vagy modulokró nem is beszélve. De nagy betűkkel hirdeti a SEO megfelelőlséget, mert az trendi és fasza, jelentsen is bármit :-)
Aztán magyarázd meg ügyfélnek, hogy sablon alapján ha máshol össze tudja rakni és "működik", nálam meg el sem indul, akkor ki a hülye? Vagy a másik 200nál akkor miért megy rendben az egész? Ha az infóm kevés, akkor kérdezni lehetne, de általában azt sem tudnak, csak hápog.
Ennyiért komplett weboldalt is. És marketing csoport szerint komplett appot "bármire", aztán mikor ugyanígy megkérdőjeleztem, akkor elküldtek a picsába, hogy Ők az ország nagy marketingesei, én meg sosem láttam ilyet :-) Előfordul na.
De jó lenne ha azt a mondatot külön értelmeznéd és megnéznéd merrefelé jártam még mélyvíznek ahol a portásnak is lesz fogalma a fejelsztésekről, nem csak nekem :-) Itt reszelgetik mellettem a mobilod szolgáltatásait is, az nyilván nem a Face csoportos kismama által felajánlott koncepció.
Meg arra gyúrnak hogy majd júzer berak egy CD-t, elindítja, jó lesz. Aztán fogalma sincs mi az a partíció, mert eddig csak bekapcsolta gépet és műxött. Aztán jön ide sírni, mert a világot is összekeverte, meg most majd E:-ről fut a win, vagy tegnap még jó volt és istenbiz nem csinált semmit, csak kivette a második vincsit és azóta nem indul... Ezt is lejátszottuk kb. 2 éve ilyenkor, mikor beírtam a nettó órákat és lehülyéztek, hogy lúzer geci vagyok és biztos a sok pénzes lehúzás miatt balfaszkodtam vele júzernél. Biztos, de akkor lehet jönni és próbáljuk ki.
Fenét úgy válaszolok, akkor az csúnyább lett volna. Fel kellett volna fogni az ipconfignál is, hogy rugdalok én sima júzereket és sok mást is, mindenféle környezetben, tán pont ezért nagyobb a halmaz, mint másnál.
De ez mitől biztonsági szempont? Átlag mai titkosítós cucc már a hálózati meghajtókat is végignyalja, helyit aztán főleg. És legtöbbször nem csak dokumentumok vannak, amit úgyis át kell nyálazni és megfejteni, akkor annak a másolása bárhova egy laza csuklómozdulat. Ti meg folyton abból indultok ki, hogy van egy alap win, három fénykép és heló :-D Tudod mennyivel bonyolultabb egy teljesen átlagosnak hitt felhasználó és milyen alkalmazás, milyen adatait tudja előszedni a semmiből?
Ezt is minek ha úgyis ki kell válogatni, átmenteni, hozzáférni, akármik? Lesz majd 37 windows. valami, júzer összevissza dolgozik bele, hiányzik a fenének.
"A rendszernek elég 70-80, de legfeljebb 120 GB (legalábbis nem tudok olyan körülményről egy átlagos usernél, ahol erre szükség lenne). "
Na, itt kezdődik, hogy majd átlagos júzer fél év múlva gyereket szül és iPhonet vesz, vagy a nagyobbik gyerek az átlagos júzer, aki Simset fog nyomni. Ezer+1 opció van, amit el sem bírunk képzelni. Meg aztán mi van benne a rendszerben és hol lesznek a kivételek? Minek szopjak a júzer profiljaival, ha ugyanúgy el van a C:-n is, de nem kell vele ezer évig herélni és később beszívni valami kreténséget?
De ha a rendszer omlott össze, bármilyen okból, sokkal egyszerűbb az újratelepítés. Itt ez az egyetlen lényeg. Pl. nekem aki rengeteg szart kell feltelepítsek és teszteljek, sokkal egyszerűbb ledobni a régi telepítést és egy újjal menni tovább, mint folyamatosan registryt és minden szart takarítgatni.
Természetesen igen: minél jobban külön vannak szedve a dolgok, annál kisebb a(z egyik fajta) hiba esélye.
Csakhogy:
1. hiába raktad külön partícióra: ha besz@rik alatta a diszk, egyformán megy a levesbe minden;
2. az ún. rendcerösszeomlás pedig szinte sosem azt jelenti, hogy olvashatatlan lesz a (közös, nagy) partíciód, csak azt, hogy a rendszerpogramok keverednek meg; attól még az adatok nagyon alapfokú bűvészkedéssel kinyerhetők maradnak.
Úgyhogy ma már valóban nem igazán érdemes a 'normál' méretű (mondgyuk 1-2 teRa alatti) diszkek szétdarabolásával küzdeni; sokkal fontosabb, hogy a lényeges fájlokról másik eszközön legyen másolat. Meg esetleg még online is, szükség esetén term. titkosítva.
Te miért mindig a vállalati, sok gépet kezelő rendszergazda szemével válaszolsz? Vedd figyelembe néha, hogy többen vagyunk itt egygépes laikusok, akiknek mások a biztonsági szempontjai. Nekem például az, hogy a dokumentumaim NE a rendszerpartíción legyenek. Így amikor rendszert váltottam (na nem 1989-ben:-), akkor elég volt minden esetben a rendszerpartíciót formáznom, és nem kellett a dokumentumok mentésével szarakodnom.(Az más kérdés, hogy ettől még a módosult fájljaimat naponta mentem külső hordozóra, de ez naponta 1-2 perces automatizált munka megfelelő szoftverrel)
Ezt most mire írtad? Én ugyanerről beszéltem, és 30 éve minden gépemen ezt tettem. A rendszernek elég 70-80, de legfeljebb 120 GB (legalábbis nem tudok olyan körülményről egy átlagos usernél, ahol erre szükség lenne). A többi meg mehet a dokumentumoknak.
Osztaná félbe a fene. Minek? Még régen itt-ott XP környékén használtam ilyesmit, aztán értelme nem volt. Legtöbb júzer nem verte szét a gépet, ha meg igen, akkor úgyis rendesebben meg kellett oldani és nem ezeken múlt.
Egy 450-es SSD-t már nyugodtan ketté lehet osztani és mindkét fele használható méretű és sebességű lesz, mert hiába D-n vannak a fájlok, a temp könyvtár a C-n marad, így folyamatosan átjátszik mentéskor.
Jó, de ne zavarjuk össze a kérdezőt. Már az is sokat segít, ha a Dokumentumok mappa a D:\-re kerül.
Egyébként én a jelszavaimat egy viszonylag eldugott helyen tartott fájlba írom, de ha kikerülne, akkor sem valószínű, hogy az alkalmazott számkódjaimat megfejtené valaki. A bankszámla adataim meg nincsenek benne:-)
Ja, meg spok más is a C:-n szokott lenni és általában ezt is beszopják, meg akadnak mentett jelszavak, csiribirik, szóval óvatosan. Sosem tudni mikor fogja hiányolni a DxOhoz elmentett preseteket vagy más hasonló bolondságot.
Pontositok: Ha külön partíción van a rendszer (ez a C:\), és egy másik partíción a Dokumentumok, akkor ez D:\ lesz, vagy E:\ stb, de semmiképpp sem C:\. Lehet ugyanaz a HDD kétfelé szedve, és ekkor külön nevet kell kapniuk, és úgy kezeli a gép, mintha fizikailag két merevlemez lenne. Ezért ha összeomlik a rendszer, vagy csak újratelepíted, akkor nyugodtan újraformázhatod a C: meghajtót (partíciót), az adataid megmaradnak a D:-n.
Egyébként telepítés után a Dokumentumot a rendszer a C:\-re helyezi, egy jó mélyen lévő helyre. De a tulajdonságoknál meg lehet adni egy helyet, és ilyenkor a D:\ meghajtóra (valójában partícióra) irányítom.
Mentéseket csinálsz a dokumentumok mappádról? Nem tudom, mekkora mennyiség van rajta, de ha nem többszáz Gigabájt, akkor javaslom, Javasolnám, hogy vegyél mondjuk egy 64, vagy 128 GB-os pendrájvot (az utóbbi is 10000 Ft alatt van), és bizonyos időközönként mentsd ki rá a Dokumentumok mappában lévő fontosabb könyvtáraid tartalmát.
Különösen fontos ez, ha a Dokumentumaid ugyanazon a partíción (C:\) vannak mint a rendszered. Mert ha az egyszer bedöglik, akkor minden adatod vele együtt megy a levesbe.
Ma kicsit megijedtem, mert amikor a wordből meg akartam nyitni egy képmellékleteket tartalmazó a fájlt (Nem azt, amiben szövegromlások voltak) , kiírta, hogy valami hiba miatt nem tudja megnyitni. Többször is próbáltam, eredmény ugyanaz. De a windows intéző megnyitotta. Elmentettem ugyanazon a néven, bezártam. Ezután a wordből is megnyílt. Mondjuk pdf-ként is el vannak mentve ezek a képes dokumentumaim, de onnan visszakonvertálni, nem kis munka lenne, ha végleg eltűnne a word fájl.
Ahhoz azért jól jönne az alaplapod típusa. Az autószerelőtől is hiába kérdezed, hogy hogyan kell izzót cserélni, amíg nem tudja, hogy milyen kocsid van. :-)
Ja, oszt ha valaki 2 napig nem válaszol, akkor itt toporzékoltok, hogy oldjuk meg a problémát, de már aztán már rögtön jöjjön már valaki. Mondom húzd ki a picsába, mert nem ez volt a kérdés, hogy ki üt nagyobbat a sakkparti végán.
A képet eleve szövegdobozba rakod, az nem jó? Akkor összetartozik a beírt szöveggel.
A kompabilitásos mentés okozza a gondot. Változatlanul javaslom a saját formátumban (.docx) mentést. Én még azt is szoktam, hogy időnként (nagyobb/több javítás, fontos változtatás előtt) elmentem, majd mentés másként (fájlnevet induláskor "_01"-el megtoldom, ezt növelem).
A pdf-ed másolható, így sok mindent visszanyerhetsz abból.
Nekem akkor is szokott gondom lenni a képek alá írt szövegekkel, ha nem hivatkozások. Különösen, ha egy oldalon több kép is van. Ilyenkor szoktam segítségül hívni a képeszközöket:
A képen állva jelenik meg, ekkor rákattintva előjön az elhelyezés, ahol ki tudom választani, hogy a lap melyik részére tegye a képet. Ha ez alá írom a szöveget, többnyire megmarad. Azért ez is kicsit nehézkes, ha újabb kép jön, sokat el lehet szöszmötölni vele, de azért valamennyit segít.
Ezek csak jegyzetek, csak rövid részeket másolok ki. A szövegben magában csak úgy tudok javítani, ha az előtte-utána lévő szavakat is törlöm. Érdekes, hogy amikor beillesztettem, normálisan látszott, csak a mentés, bezárás, újra megnyitás után tűntek fel a rossz karakterek. Más bajom is van ezzel a worddel. Hivatkozásként beszúrok a képek alá feliratokat, de ha szerkesztgetek, nem maradnak ott, különálló szövegdobozként viselkednek.
Én is megnéztem Windows7/Word 2010 alatt, és ugyanúgy ott vannak ezek a beszúródott értelmetlenségek. Csak az etec szövegből előtte egy kézpontos y-al közel 100 db. És még ki tudja.
Tehát itt a fájl sérült. Nem a rendszer, vagy a Word a hibás. Nyilván nem lesz kis munka visszahozni, de talán érdemes.
Nem sértődöm meg érte. Akkor lehet, hogy nem tudtam, de muszáj volt. Tényleg felejtek (hülyülök). Sajnos.
Kb. egy hónapja digitalizáltam. Egy hete csak lestem a gépet, hogy hogy is van? Majdnem, hogy újra kellett tanulnom. Valamikor belenyúltam a biosba. Most azt sem tudom, hogy melyik gombbal kel elővarázsolni.
"Az ajánlat nem a PC World, hanem a Keysworlds akciója, amiért semmilyen felelősséget nem vállalunk. Az ajánlattal kapcsolatban, illetve bármilyen felmerülő probléma esetén az service@keysworlds.com címen lehet érdeklődni."
a https://hu.keysworlds.com/ nagyon olcsónak tűnik. Tényleg legális? Valóban működik? Próbáltátok, van megosztható tapasztalat? (Win10-et töltenék, új gépet vennék.)
Ahelyett, hogy gúnyolódnál egy már régen nem létező dologgal, inkább segíthetnél a megoldásban.
Ha már korábban bárki mondta volna, hogy a google calendar azért lett megszüntetve, mert webes szolgáltatás lett belőle, akkor már régen előrébb lennénk. Most végre valaki megmutatta, és már tudom, hogy ilyenre van szükségem.
A naptár egyetlen kis ablak, van három kapcsolata, ahol ki lehet választani a résztvevőket, a helyszínt és az eseményt. Pont ilyen programra van szükségem, csak éppen webes kapcsolat nélkül.
Illetve annyival többet kell, hogy tudjon, hogy a helyszín, vagy a résztvevők szerint is tudjak keresni, hogy mikor, hol és kivel találkoztam.
Nem hiszem, hogy egy programozni tanuló diáknak ne adnának ilyen feladatokat gyakorlásként a tanulása során, ennél sokkal bonyolultabbakat kell megírniuk vizsgára.
Szóval, csak egy ilyen kis programot keresek, ami egyszerűen telepíthető és web nélkül használható.
Tudom, hogy webfüggő vagy, de én legfeljebb csak hétvégenként használok webet, és van, hogy hetekig egyáltalan nem. Ráadásul a kapcsolataim többségének nincs email cime se.
Viszont van szép sakkészletünk és bizony egy-egy parti nálunk nem percekig tart, elvagyunk web nékül hetekig, hidd el.
Négy teljes napomba tellett, amíg lementettem mindent és sikerült telepítenem a win10-et.
Nem érdekel, mit írnak akármilyen reklámként, kipróbáltam, és amit írnak, nem igaz. Kár, hogy nem csináltam képernyőképet, most elég lenne csatolni, így csak röviden:
A People-t megnyitva csak nevet és telefonszámot lehet megadni. Alattva van email cím, de amint rákattintok, azonnal csatlakozni akar a webre és belépési jelszót és még két adatot kér. Csak bezárni tudom az ablakot, és többet mást nem csinál.
A Calendar-t megnyitva a Thu-ban lévő calendar-nál sokkal egyszerűbb ablak jön elő, csak az eseményt lehet beállítani, jobb oldalon van ugyan People felirat, de alatta csak a "Me" szöveg látható és semmilyen link vagy lehetőség nincs másvalaki hozzáadására.
Sejtésem szerint ez inkább egy fájlsérülés lehet. Nincs véletlenül egy korábban mentett változatod róla? Esetleg egy másnak elküldött fájl egy levél csatolmányaként, amit le tudsz újra tölteni.?
Ha azon nem jön elő ugyanez a hiba, akkor a fájl időközben megsérült, és akkor meg kell keresni az utolsó - még nem sérült - verziót.
Esetleg a fájl->Verziók kezelése alatt bányássz elő egy korábbi nem mentett verziót. Hátha az még jó, és összehasonlítással meg tudod keresni az azóta végzett módosításaidat.
Nem, az a saját weboldalam, ahova feltettem az egyik előadásom jegyzetanyagát. Sajnos időzavarban készültem, néha nem mentettem be a hivatkozás helyét, azt sem tudom, mi a saját szövegem, mi a belemásolt, illetve a belemásoltba is belejavíthattam. Nem nagy gond, legfeljebb néhány kolléga olvas bele, de engem csak zavar, hogy van a gépemen egy-két ilyen hibás fájl.
"Lehet az oka még bug vagy valami elrontott frissítés."
"Meg mondom őszintén, annyira nem vagyok képben, mert ezt a funkciót nem használom."
Csak én látom ebben a disszonanciát? Leírom ismét, hátha nem voltam elég érthető. A készenlétbe, alvásba, hibernálásba lépett gép működését nem az OS, hanem az UEFI és az alaplap alsószintű hardvere kezeli. Így a felébresztést is ebből az állapotból.
Hétfőn hozok elemet és rábeszélem magam, hogy kibányásszam a gépet az íróasztal alól.
Gondolom egy portalanítás ráfér már. Nem is tudom. Talán 5 éves a gép. Azóta én nem láttam csak az elejét. Hol vannak a régi szép idők, mikor még minden nap baszogatni kellett? Már nem is volt feltéve az praktikus okból oldala és fenn volt az asztalon.
Gyerekkoromban voltak még olyan vírusok, amik valami cuki kis figurát raktak ki a képernyőre, meg prüntyögtették a PC speakert, kiírták, hogy heló, én egy vírus vagyok. Azóta ezen túlléptek ezek a programkódok és a működésük egyik lényeges pontja, hogy ne bukjanak le ilyen hülyeségekkel, hogy a szöveg máshogy jelenik meg.
:-) A felébredést a BIOS (UEFI) intézi, arra a rendszernek nincs ráhatása. Előferdülhet, hogy a CMOS elem lemerült. Idő, dátum nem szokott néha furcsa lenni?
Megint kéne a vén hülyének a segítség. Nem nagy gond, de néha frissíteni kell azt a piszok régen össze szedett "tudást".
Beállítottam valamikor az energia ellátásnál a monitort és a gépet, hogy 10 perc múlva kapcsoljon ki. Ezt meg is teszi ügyesen, de nem éled fel, mint két nappal ezelőttig, egér vagy billentyűzet bármely gombjának megnyomásával. Csak a leállítógomb megnyomására éled fel.
Hol kell beállítani? Arra is kíváncsi lennék, hogy miként, miért állítódott el?
Még annyit, hogy a dokumentumot PDF-é konvertáltam annak idején. Ott most is rendben van.
Ha csak lány gyermek született, a legidősebbet fiúsították, és ő megkaphatta a birtok felét. A többi birtokrész visszaszállt az adományozóra, általában a királyra. A fiúsított lány vérszerinti örökös, de nem a törvényes öröklés szerint, hanem a fiúsító oklevél ereje által, azaz királyi jóváhagyással és nemzetségének beleegyezésével. Ha pedig egy uralkodónak csak leány utóda volt, megválaszthatták királynőnek. Boudica pedig férje halála után valószínűleg rátermettsége miatt lett a kelták királynője.
Aztán, amikor egy idő után újra megnyitottam a sokszor jegyzet word doksit ( Szóval gyakran szúrtam bele internetről másolt szövegeket) a fenti hibák lettek bizonyos szövegrészeken.
Van valakinek valami ötlete, miért tesz ilyet a windows 10 alatt futó word 2016? A kisbetűs szókezdés nem elütés.
rátermettsége miatt et a kelták királynője. .... Ha ete lány gyermek .... Ma este egy etec poszt Az értelmetlen szavak helyén a szövegben fura karaktertorlódások vannak.
Vannak az én kapcsolataim azokkal, akiknek vannak kapcsolataik másokkal és velem.
Üzenem azoknak, akiknek nem csak velem van kapcsolatuk, hogy a velem való kapcsolatuk nem tartozik azokra (de sőt senkire), akikkel nekem nincs kapcsolatom. Még annak sincs köze az én kapcsolataimhoz, és a kapcsolataim kapcsolataihoz, akik megteremtik a lehetőségét annak, hogy bárkivel is kapcsolatba állva, velük összefüggésbe hozható legyek. Értve vagyok!?:-)
Köszönöm, akkor segítek értelmezni ezt a szöveget:
Ez van a linken: "Névjegyek hozzáadása A Kapcsolatok alkalmazás használatával szinkronizálhatja az összes névjegyet az eszközével. Különböző szolgáltatásokból importálhat névjegyeket, például az Outlook, az Exchange, a Gmail és az iCloud szolgáltatásból."
Amit jelent:
"Kedves windows10-es felhasználó, segítünk az adatai szinkronizálásában, amennyiben önként és dalolva átadja az összes személyes kapcsolatainak adatát számunkra és a továbbiakban minden szinkronizációt kizárólag az általunk preferált online alkalmazások révén végzi, hogy folyamatosan ellenőrzés alatt tarthassuk az összes és aktuális kapcsolatait és eseményeit."
"Állítsd be, hogy ne induljon újra, és próbáld a hibaüzenet alapján az okot keresni."
Tegyük még hozzá, hogy a hibaüzenet minden vsz. szerint most is ott van a gépen, és a megtekintéshez szükséges felszerelés is csak pár kattintásnyira van...
Az nem jó, hogy a régi program a 32 bites régi gépen marad a fiókban? Frissítés azokra nem lesz úgyse. 6 év múlva már végképp nem fog kelleni a most is régi készülékekhez, akkor meg végképp nem fog az ezer éve lejárt kihordási idejű így nem is támogatott javításúakhoz.
Kb. egy hónappal ezelőtt tettem fel a kérdést, és bár hosszú út volt, de a megoldáshoz közeledünk.
Gondoltam hírt adok, hogyan hoztuk össze.
Tehát adott volt egy régi noti, win7 32bit-tel, ami csereéretté vált, persze az újra win10 64 bit került.
A hallókészülék programok (főleg a régiek) nem akartak felmenni rá. A (rosszabb) megoldás az lett, hogy frissítettük a win7-et win10-re, majd ghostoltuk és áttettük az új notiba az SSD-t. A win 10 szépen összeszedte magát rajta, és megmaradt az összes eredetileg telepített program.
De így sajnos az új notin maradt a 32 bites progi, nem látta a 8 GByte RAM-ot és sűrűn elszállt kék halállal :-)
Ezért egy szintén jól működő régebbi hardveren lévő és régebbi telepítésű 64 bit-es win10-es gépet kerestünk, azt ghostoltuk és tettük be az új noti-ba, most tesztelés alatt van. Várjuk a fejleményeket. Remélem hosszú életű lesz.
Vezérlőpult --> Rendszer --> Speciális rendszerbeállítások --> Indítás és helyreállítás --> Beállítások --> Automatikus újraindítás ne legyen bejelölve.
Ha figyelmesen olvasod, akkor a lényeget nem erre, hanem a mindenféle szedett-vetett részre helyeztem.
A problémádhoz: nem használom, nem ismerem a vibert.
Nem csak a Windows frissíti magát, a különböző programok is. A kettő már elég a gubanchoz. Az egyes hardver elemek pedig a fenti szedett-vetett kategória. A kékhalál szokott valami üzenetet dobni. Állítsd be, hogy ne induljon újra, és próbáld a hibaüzenet alapján az okot keresni.
Az egyes elemek idővel meghibásodhatnak. A mechanikus csatlakozások korrodálódnak, szintén hibaforrás. Kivenni, letisztítani, vissza. RAM teszt, stb. Lehet döglődik az alaplap.
Természetesen a Win sem tökéletes. Akadnak benne "ezeréves" részek, a programozok is emberből vannak, egyes javítások visszahatnak másokra.
Miért nem Apple? Mert arra sincs mind program elkészítve. Grafikai programok, meg a videóvágás, internetezés... kb. a nagyját fel is soroltam. Pl. az én tervező rendszerem nem fut sem az Apple a Linux rendszereken. Alapvetően rá vagyunk kényszerítve a Windows 10 -re, merthogy a régebbi Windows -ok teljesen kifutnak.
Van 1 milliárd Windowsos gép a világon, legalább 10 millió összeállításban, mindenféle szedett-vetett, gyakran a szabványoknak sem megfelelő alkatrészekből. Nagyon nem kell csodálkozni, hogy mindig akad néhány ezer, amelyikkel gond van. Megoldás: csak egyféle, a Microsoft által engedélyezett/összerakott gépet kellene használni.
Jé, van is ehhez hasonló megoldás! Apple-nak hívják. Miért nem azt használják sokan?
Én finomabb leszek: Azt képzelném, hogy a "frissítés" előtt megadnák, mit mire akarnak frissíteni és miért, aztán eldönteném hogy kell-e nekem vagy nem?
Gondolom, ez Windows 10. Ha az, akkor az ilyesmin nem kell csodálkozni. Amit ahhoz kiadnak, azt nem frissítésnek kellene nevezni, hanem elbaszásnak. Ezért teszem én azt, hogy ha lehet, akkor kerülöm a 10-est, ha valamiért nem lehet, akkor pedig letiltom a frissítéseit.
1. Van egy rendszer amin semmi nem változik, nem kerülnek rá új programok, minden jól működik... majd frissíti magát a Windows és jönnek a bajok. Most a legújabb hogy random kékhalált dob. Microsoft javaslat... nem használjak harmadik féltől származó illesztő programokat és úgy semmilyen programot sem. De már elnézést, NINCS a Microsoftnak mindenre programja, nem csak a Edge és az Office a világ... hogyan szűrjem ki hogy épp mi a baja? Mi okozza a "kék halált"? Nem én raktam fel új programot, illesztőt?
2. Viber Windows alatt. Eddig minden működött. Egyszer csak kitalálta hogy újraindulás után "nincs internet kapcsolat", pedig de igen, van. Kilépek a Viberből, újraindítom, és láss csodát működik. Ezzel mit kezdjek?
3. Viber Windows alatt. Egyszer csak elkezdte hogy nem lehet fájlokat küldeni. Üzenetek elmennek, a fájlok küldése sikertelen. Miért? És mit tegyek vele?
(A Viber letelepít és újra feltelepít nem segített...)
Nem olyan bonyolult a mibenléte, ha kicsit megérted, hogy működik. A BIOS nem "okos". Amikor a POST lezajlott, az elsőnek jelölt boot-eszközön nekiáll MBR-t tölteni. Ez a terület a lemez első 512 bájtja és ennek elején lévő 440 bájt a tulajdonképpeni MBR kód. A BIOS ennek végrehajtását kéri a CPU-tól és ezzel átadja a vezérlést a kódnak. Ezen a 440 B területen "akármi" is lehet, főleg pendrive esetében. Ha az itt lévő kóddal nem jut előre a rendszerindítás, akkor itt megáll a folyamat, a CPU nem okos, nem tudja a BIOS-nak visszaadni a vezérlést.
Első körben minden lehetőséget végig gyakorol és ha egyik esetben sem talál bootolható opciót, akkor hisztizik. A sorrendben első bootolós lehetőségről pedig bebootol, ha nincs boot manager.
Na így jönnek létre a babonák. Amikor a tengerészek cápákat láttak úszni a hajó után, és aznap/másnak meghalt egy társuk, biztosra vették, hogy ha cápa úszik a hajó után, akkor holnapra meghal valaki.
Ellenőriztem a kérdést a saját asztali gépemen: A BIOS BOOT order a következő:
Boot Order
> EFI Boot Source
Legacy Boot Sources
Atapi CD/DVD drive
Hard drive
Usd Hard Drive Disebled
SATA0
SATA1
SATA2
Network Controller disabled
USB Floppy/CD
Namármost ezen beállítások mellett kipróbáltam az indítást a következőkről:
Hiren's Boot CD , és DVD: Mindegyikről rögtöm bootol,
Win 10 telepítőlemez: ajánlatot tesz: A CD-Rom, vagy DVD-ről való indításhoz nyomjon meg egy gombot,
Egy zenei lemez betételekor simán továbblép, és tölti a HDD-ről a rendszert.
Szóval attól, hogy láttál olyat, nem az az általános.
Azért érdekelne a ténylegesen hozzáértők véleménye, mert ebben a témában azért én sem vagyok profi
Pedig én már többször láttam olyat, hogy egy gépen azért nem indult el a rendszer, mert volt benne egy floppy, CD vagy pen drive, amin nem volt rendszer, de előbb volt a boot sorrendben, mint a merevlemez.
Nem tudom, analóg-e a probléma, amivel idén februárban találkoztam. Igaz, asztali gépen volt, hogy az USB-ről bootoláshoz a Boot order-nél az USB Hard Drive Enabled beállítást kellett megadnom. Igaz, legalább nem nevezte a BIOS Internalnak.
Aztán viszont miután sikerült, amit onnan akartam indítani, vissza kellett állítani a sorrendet az eredetire, mert különben bármely pendrájv jelenlétében arról akart indítani. Akár volt rajta rendszer, akár nem.
A Dell gépemen van 4 USB port és egy Express Card kártyahely /is/, amiben jelenleg egy kártyaolvasó található. Az F12 utáni bootoláskor négy opció közül választhattam:
Internal HDD USB Storage Device Onboard NIC System Device Bay
Ez utóbbi kettőt egyébként BIOS-ban letiltottam. Értelemszerűen az USB Storage Device opciót választottam, hiszen PENdrájvról akartam bootolni. A válasz az említett hibaüzenet volt. Na most imént eszembe villant, hátha ez az Express Card zavar be a képbe, így kihúztam a helyéről. A következő reset után F12-es kiválasztásnál gyönyörűen és probléma nélkül megjelent a BOOtdrájv menüje. Tehát pendrájvról sikerült a bootolás. A magyarázat még nincs nálam, de töröm a fejem... Lehet, ti már tudjátok is.
Én úgy tapasztaltam, hogy az F12-re megjelenő boot menüben a pendrive-ről bootoláshoz nem az USB meghajtót, hanem a HDD-k listáján megjelenő pendrive-t kell választani.
Már több esetben voltam úgy, hogy itt tanácsot kértem egy problémámmal kapcsolatban és ha nem is érkezett konkrét megoldás, de a beírt különféle ötletek inspiráltak további kutakodásra és végül sikerült megoldást találnom. Így vagyok most is. Pár perce megoldódott a probléma, működik a bootolás.
a Dell gépen ellenőrizted-e a BIOS-ban a Boot szekvenciát?
Azt írta, hogy az F12 boot menüben is megjelenik az USB meghajtó. Tehát nem ez lehet a gond. Viszont amit az utolsó bekezdésedben írtál, az bekavarhat. Nem ártana valahogyan ellenőrizni, hogy vajon azt az eszközt látja-e ilyenkor, amiről bootolni akar.
A bootolásnak nincs köze ahhoz, hogy a gépedre telepített rendszer Win7, vagy Win10, illetve, 32, vagy 64 bites. (hiszen most fogod betölteni. Persze, ha a processzorod nem nem képes kezelni a 64 bitet, akkor nem fogja szeretni, ha 64 bites rendszert akarsz bootolni)
A kérdésem az, hogy a Dell gépen ellenőrizted-e a BIOS-ban a Boot szekvenciát? Mert ha más létező eszköz sorrendben előrébb van, akkor hiába látja a meghajtódat, nem vele fog foglalkozni.
Más: Később írod, hogy nincs optikai meghajtód, plusz vinyót tettél helyette. Én is ezt tettem néhány éve, viszont a szerviztől, ahol beletették, segítséget kértem, hogy azt is használhassam. É megoldották, adtak egy USB-be tehető interface-t (jobb szót most nem találok rá), amivel szükség esetén csatlakoztatni tudom az optikai meghajtót.
Egyébként a BIOS-ban kiválasztható az USB meghajtó és a bootmenüben is megjelenik F12 után. Viszont utána azt írja ki, hogy nem található rendszer a meghajtón.
Latitude E6430 not booting to USB and locking up when USB device installed
Solution
The issue was discovered to occur on Latitude E6430 systems running the A07 version of the system BIOS. Updating to the latest BIOS version resolves the problem and can be downloaded from Dell Support / Drivers & downloads under the BIOS category.
Van néhány bootolható pendrájv eszközöm különféle segédprogramokkal. A Lenovo laptopom gond nélkül bootol mindegyikről. A Dell 6430 gépem viszont egyikről sem hajlandó. A rendszer mindkettőnél Win7, csak az egyik 32, a másik 64 bites.
Mi lehet az oka?
Természetesen bármilyen kiegészítő információ szükséges, megadom.
Azt hiszem ez az EPSON L220 a 6. nyomtatóm. Persze, hogy nincs rálátásom a repertoárra.
Az eddig használtak között ez a legolcsóbb üzemű. Úgy látom, hogy a HP 630c nyomtatta a legszebb képeket. Ez is lehet, hogy csak nosztalgia. Akkoriban a nejem ingatlan irodájában használtuk. Itthon nem is volt.
Biztos vannak sokkal jobbak is, mint az általam most használt, de itthoni használatra nekem tökéletes.
Ha valamiért cserélnem kéne, akkor is ezt venném, csak bluetoohosat.
"A nekem lévőknek a neve HP Desc Jet 610 c , 630c volt. Még most is azt gondolom, hogy legjobb minőségben ez a két gép nyomtatott."
Ez a maga idejében polcról levehető occsó akármi volt és kb. ennyi. És már azt sem tudom mivel bírtam összehasonlítani, de mihez képest nyomtatott a legjobb minőségben :-O Azért akadtak bőven jobbak már akkoriban is.
"Nem szeretnék lézerest, mert amúgy nem sokat nyomtatok, inkább a szkenner funkcióra van szükségem időnként."
Mit jelent nálad ebből a "nem sokat nyomtatok"? Ha legfeljebb kéthetente, havonta, vagy még ritkábban nyomtatsz, akkor jogosak azok az észrevételek, hogy inkább lézerest vegyél.
Ha viszont hetente nyomtatsz valamennyit (feketét és színeset), akkor megfelelhet a tintasugaras is, hiszen nincs módja beszáradni.
Én például a Canon 20000 Ft alatti tintasugarasait használom, most éppen MG 3052-est három éve gond nélkül. (Bár a sorozatszám viszonylag keveset jelent, hiszen az újabb és újabb típusok többnyire változatlan képességűek)
Szkennelésükkel teljesen elégedett vagyok, és a MODI szoftver (Microsoft Office Dokumentum Imaging) segítségével a karakterfelismerés is kiváló, ha megfelelő a beolvasott szöveg képe.
Én sem nyomtatok sokat, de azért általában nincs olyan hét, hogy ne nyomtassak valamit (kivéve a nyári időszakban 2-3 hetes elutazásokat, de eddig azokat is kibírták a patronjaim.)
Lehetőség szerint gyári patronokat használok, viszont 3-5 alkalommal utántöltetem őket 2000/2500 Ft-ért. A töltő szakember (budapesti) házhoz jön, és feltöltés után be is helyezi, és ellenőrzi a nyomtatás minőségét. (Ha kell, privátban megadom az elérhetőségét.)
A feketét az utóbbi két évben ötször töltettem újra (5*2000 Ft), a színeset kétszer (2*2500 Ft), utóbbinak mostanában lesz esedékes a következő töltése.
Arra nem emlékszem már, és nem is tudom kipróbálni, hogy üres patron mellett is működik-e a szkennelés. Úgy rémlik, hogy működött jó 20 éve, de azóta nem volt módom próbát tenni. Persze patron nélkül az sem működik.
Akkor én még írok hozzá. Amelyikről én beszéltem (patron pörgetés) az Krisztus születése környékén volt. Azóta sokat fejlődött (gondolom) a HP nyomtató is.
A nekem lévőknek a neve HP Desc Jet 610 c , 630c volt. Még most is azt gondolom, hogy legjobb minőségben ez a két gép nyomtatott. Azóta volt talán négy nyomtatóm is, de még a nevüket is elfelejtettem. Talán egy négy külön patronos XEROX vagy Canon ugrik be.
Színes nyomtatáshoz a lézeres kicsit drága otthoni használatra. Nem? Profiknak biztos megéri.
Nem szeretnék lézerest, mert amúgy nem sokat nyomtatok
Régebben az úgy volt, hogy akkor pláne lézeres kell. Nyáron, a munkahelyen, szinte mindegyik beszáradt. 1-2 hetente nem árt legalább néhány sort (színesen is) kinyomtatni.
Nem hiszem, hogy alapvetően megváltoztak volna a dolgok.
Bocs, most jutott eszembe, hogy bedobtam a kérdést és utána felétek sem néztem. Látom, jól elvoltatok vele :-) A patronok eredeti HP patronok, nem is rég cseréltem. Nem szeretnék lézerest, mert amúgy nem sokat nyomtatok, inkább a szkenner funkcióra van szükségem időnként. Viszont most a karanténben találtam a neten néhány mesét, amit az unokáknak szerettem volna felolvasni messengeren, végül a szabotázs miatt kénytelen voltam kézzel lekörmölni őket. Amit a fuvókák tisztításáról írtatok, abban lehet valami, mert a WC-ben cserélték a burkolatot 2 hónapja és óriási por lepte el az egész lakást. A látható felületekről eltüntettem, de lehet, hogy beszivárgott a nyomtatóba is. Bár fura, hogy csak a fekete? Még valami eszembe jutott, amit nem értek. Gondoltam, hátha szoftveres a probléma és el akartam távolítani az alkalmazást, hogy újra telepítsem, de azt írta, hogy rendszergazda jogosultság kell hozzá. Eddig azt hittem, hogy egy otthoni gépen én magam vagyok a rendszergazda.
Nálam a böszme mfp úgy évente talán ha elnyomja ezt a ritmust, és havi 30-50ezres lapszámoknál azért bele bír férni. Főleg mert automatán jön a toner, X darabonként a hulladéktartály, aztán tartályok csak gyűlnek, mert lassabban lesz tele, mint küldik.
Na, ez meg a kedvencem a méregdrága, böszme MFP-knél is, mikor közlik, hogy má'pedig ők mostazonnal sztrájkba lépnek, mer'hogy tele a bili... Hát az őkúv@nnyukat, meg a tervezőjükét is, vazze...
"A Thunderbird levelezőben van egy címjegyzék, addressbook, azt nem tudom, külön meg lehet-e találni valahol. Most a levelezőt el kell indítanom, megvárni, amíg feladja, hogy levelező legyen"
Hát talán át kéne nézni az alapvető beállításokat, aztán a hülyeségek miatti permanens rinyálás helyett ki kéne kapcsolni az "Üzenetek letöltése indításkor" vagymijap@tsch@mnekhíjjákanevit opciót....
Még mindig közel 2ezer különböző terméket hasonlítunk 2ezer különbözőhöz (:- Mindegyiknél van szopolás és mindegyik tud működni csont nélkül. Főleg az a jó a pld. a 2525ös Canonnal, hogy kábé az érintőpanel kivételével teljesen szabatos a HPval, aminek az alkatrészei belemennek, van raktáron és olcsóbb. És ez néha más modellel visszefelé is igaz :-D
Ami azt illeti, én például sokkal kevesebbet szívtam a Canonnal, mint a HP-val. Bár az is igaz, hogy HP-ből többet láttam. Sőt, az is, hogy volt olyan HP is, ami tetszett. Például, ha jól emlékszem, a P1100-as volt olyan, hogy rádugtam a gépre USB-vel, erre megjelent egy meghajtó, és azon volt a nyomtató driver. Ez már majdnem olyan kényelmes volt, mint korábban (még a Windows 10 előtt) az a Canon, amit csak rá kellett dugni a gépre, egy kicsit molyolt, és beállította magát, lehetett nyomtatni.
Ezt szerintem a drivereknél itt pont lejátszottuk. HP is működik szerverként és sok más, speciel a 4000-4100-6000 szériákkal tele vagyok, teljesen jók. Gazdaságosan húzzák az igát. Egyik szívügyem most lesz 18 éves nagykorú. Az sem kevés. Ha akkor Xeroxot veszünk, szerintem többféle szempontból szophattunk volna. Csak mert lehet nekem konkurens márkákkal is akad némi tapasztalatom :-)
Ez nem LJ1100as szopóálarc volt, de az árán is meglátszott. Kevés benne a memória és kicsit lassú? Ja. Szopni lehet a PDF meg PCL meg egyéb dolgokkal? Ja. No de melyikkel nem? A Canon az japán, vagy melyiket vennéd most és melyiket a múltban, miért? Ezek költői kérdések lesznek, vagy valami blogot olvastál, vagy ezen a héten láttál-e kettőnél több nyomtatót? Mert ha még Kyocerát mondtál volna, akkor talán (:-
A program nem "bármikor" dönt úgy, hogy a patront selejtezi, hanem akkor, amikor annak szavatossága lejár, vagy a pocséktintapárna megtelik. Ezt más gyártó is megteszi amúgy, káros és felesleges mendemondát építeni belőle. A lejárt tinta többek között a fejet tudja károsítani, ha megtenné, akkor meg azért lenne szar a HP, ugye. Kellékanyagot tartani megfelelő mennyiségben és odafigyelni lejáratukra, ez nem a HP sara, hanem a felhasználóé.
A fej mit gondolsz, miért tömődik el? Nem a nyomtatóban lakó gonosz manók tömítik el, hanem a gyenge minőségű tinta és a teszkógazdaságos pulton vásárolt papír. Tudnék példát mutatni rá, hogy mit művel az olcsó, foszló papír egy nyomtatóműben, pár felhasználót már sikerült meggyőzni róla, hogy a Xerox papír nem is drága..
Aztán ugye amikor a HP kitalálta, hogy a patron egyben a fej is, így minden csere alkalmával fejet is cserélsz, az nem volt jó, mert jaj, drága, és még működne az tovább is. Amikor megint csak tintatartályt kellett cserélni olcsón, akkor meg a szintén olykor cserélendő fej (mert az is kellékanyag, elhasználódik..) lett nagyon drága a felhasználónak-az, ami addig bele volt építve az árába. Nehéz jót tenni a felhasználóknak..
Az fx-et csak azért írtam, hogy az illető vegye észre, azért, mert nemrég regisztráltam, még nem kisiskolás vagyok. Egyértelmű, hogy mátrix nyomtatónak nem sok köze van a tintasugarasokhoz.
Amúgy, én a lézernyomtatók híve vagyok, annál évekkel később se gyűrődik a papír a festéktől, nem fakul ki a nyomtatott kép, nincs probléma hivatalos szervekkel évekkel később, mert szerintük nem egyértelmű, mi van oda nyomtatva.
Megtanultam, hogy a sikeres vállalkozáshoz minimálisan jó technológiai, üzleti és jogi háttér kell. A HP saját magának csinált bajt, amikor egyre olcsóbban, majd ingyen is adta a tintasugaras nyomtatót és hozzá drágán a patront - egyértelmű volt, hogy ott egy nagy üzleti lehetőség, és nem tucatnyi, hanem ezernyi cég szállt be, mert nem volt kockázat. Az üzleti elv hibás volt, a jogi háttér nem működött, és a technológiai megoldás is csak korlátozottan. A HP erre adott technikai megoldása azért nem működik jól, mert még amikor eredeti gyári patront is használsz, egy idő után bármikor úgy dönthet a program, hogy azt nem fogadja el, és kénytelen vagy két új patront venni még akkor is, ha csak szkennelni akarsz, mert mindent letilt.
Emellett nemcsak a patronnal van baj, nem egyszer fordult elő, hogy elvitték az üres patront a boltba becseréltetni újra, és utána már nem működött a nyomtatás, mert vagy a fej, vagy más eltömődött és nem, vagy csak részlegesen lehetett javítani, jobb esetben csíkosan vagy hiányosan nyomtatott, így a patroncsere új nyomtató ill. multis eszköz vásárlásához vezetett.
Egyszerűen nem lehet megbízni benne, nem tudhatod, hogy a következő bekapcsoláskor nem tilt-e le.
Márpedig az igazi üzleti élet a bizalomra, kiszámíthatóságra, előre tervezhetőségre épül.
Céges környezetben egyértelmű, hogy a xerox vagy más japán gyártók által kitalált stabil, multifunkcionális "torony" a megoldás, ami már szerverként is működik, lehet látni, mikor milyen a használat mértéke, olcsó hozzá a festék és ideális esetben évekig szervizelni se kell, pláne, hogy az benne van az árában.
Igen, Hehe64 hozzászólása is arra példa, hogy a hozzáértők meg is tartják maguknak a tudást. Amit a HP-ról írtál, azzal nem az a gond, hogy ne lenne valóságtartalma, ami miatt esetleg én sem szívesen veszem meg, hanem az, hogy mellé mesét költesz. A HP konzervativizmusa érthető, az utángyártott, silány minőségű tintákkal nagyon sok gond adódott régen és még ma is. Túl azon, hogy a szemetek pénzt szeretnének keresni azzal, hogy az életedet megkönnyítik a minőségi és gyors nyomtatás lehetőségével (azért az FX1050-et ne emlegessük már egy lapon ezzel), teljesen érthető, hogy a minőséget alulmúló, élettartamot csökkentő alternatív megoldásokat igyekeznek kizárni. Azóta persze jobb a helyzet, vannak jó utángyártók és a HP csipjeinek másolása sem okoz akkora problémát, tehát ezzel kivettük a szelet a probléma vitorlájából.
Igen, az öreg mátrix minden másnál olcsóbban nyomtat. De könyörgöm, 40 éves technika. Arra való, hogy olcsón, sokat nyomtassunk olvasható minőségben. Zömmel olyan dolgokat, amiket a büdös életben nem fog más olvasgatni. De már a könyvelőnek is inkább PDF-et küldünk, mert az a mátrixnál is sokkal olcsóbb, környezetbarátibb.
Az eredeti patron mielőtt kifogyott volna kivettem belőle a chipet és áttettem az utángyártottba. Én szerettem a HP-t, csak nagyon drága volt a patron miatt. És ha nyugodt akart lenni az ember, akkor csak eredetit kellett venni, megnézve a gyártás időpontját.
Tényeket írok, ha ez számodra butaság, nálad van a hiba.
Igen, sok nyomtatóm volt, a legjobb az FX 1050-es volt, olcsón és stabilan nyomtatott, amint a silány minőségű magyar leporellót A4-es írólapra cseréltük.
Igen, elhiszem, hogy "hozzáértők tudják a módját", csakhogy ezt nagymértékben meg is tartják maguknak és laikusoknak nem segítenek.
Karácsony előtt volt hasonló téma, talán hardver vagy nyomtatós fórumon, hozzáértők közölték, hogy nem lehet mit tenni, ha egyszer egy hp nyomtató úgy dönt, hogy szerinte nem eredeti gyári patron van benne, akkor kész. Sőt, ha multifunkciós, akkor a többi funkció is le van tiltva, amíg nem veszel bele két, színes és fekete gyári patront, bár időnként még a saját gyári patronjára is azt mondja, hogy nem eredeti.
A legbiztosabb megoldás évtizedek óta, ha a HP nyomtatós dolgokat nagy ívben elkerüli a laikus.
Butaságot nem kellene írnod. Volt már életedben nyomtatód? A legtöbb nyomtatónál beállítható, hogy ha kevés a színes festéked, akkor szürkeárnyalatban, azaz feketében kérje a nyomtatást.
Mondjuk a fordítottja nem nagyon. Olyankor a nyomtatandó szöveget szoktam valamilyen színre (többnyire kékre) állítani, ha sürgős, hogy nyomtassam.
Egyébként a businnes létezik, de nem olyan primitív módon, ahogy képzeled. Az utántöltést és az utángyártott patronok használatát szokták akadályozni. De a hozzáértő ezt is meg tudja kerülni.
Nem hiszem, hogy a win10 kapcsolatok-ja tudja, ami nekem kell, de ha igen, akkor megígérem, hogy átállok rá.;)
Volt anno egy Sunbird nevü kezdeményezés, egy naptár, amibe lehet eseményeket, valamint időpont nélküli feldatokat is definiálni. Az utódja a Lightning lett, amiből már a feladatokat kihagyták, és Thunderbird levelező kiegészítőjeként is ismert.
A Thunderbird levelezőben van egy címjegyzék, addressbook, azt nem tudom, külön meg lehet-e találni valahol.
Most a levelezőt el kell indítanom, megvárni, amíg feladja, hogy levelező legyen, és akkor a jobb oldalon lévő naptárnál meg lehet adni eseményt, amihez elég bonyolultan, de lehet csatolni olyan résztvevőket, akik a címjegyzékben szerepelnek. Ennyi.
Illetve, meg lehet adni helyszínt is, de csak egy szöveges mező, nem lehet se keresni rá, se listázni.
Olyan programot keresek, aminél már a címjegyzékben is lehet látni, hogy mikor, hol és milyen eseményen volt résztvevő, illetve lehet keresni a helyszínre és az eseményre is.
Sziasztok! Tudom, hogy van külön nyomtató topik, de egyrészt bennetek már régóta bízom, másrészt ez sokkal pörgősebb.
Van egy HP2135-ös nyomtatóm, ami semmilyen hibaüzenetet nem jelez, szerinte tele vannak a patronok, a HP Print and Scan Doctor szerint is rendben van minden, de a tesztoldalon is csak a színes ábrák jelennek meg, a feketék nem. Már tisztítottam, igazítottam a patronokat, eredmény ugyanaz. Van valami tippetek, vagy kuka?
Keresek egy olyan (nem webes!) nyilvántartó programot, amihez nemcsak a nevet, címet, telefont, céget, stb. lehet beírni, hanem dátum szerint megjegyzéseket is lehet fűzni hozzájuk.
a képeim tartalmát, amiket eddig is láttam, úgymond 'kicsiben' is, akár a fájlkezelőben, akár, ha vkinek akartam küldeni vmit, na most ki tudja, mikor?, hogy?, vmi elállítódott, és azóta nem látom a képek tartalmát, csak vmi egységes kis kék ikont, mindegyik helyett, ami elég zavaró, a kérdés lenne, ezt hogy tudnánk megszüntetni?, v. visszaállítani?, ha van vmi ötlet előre kösz.
"a 20 eve irt ingyenes kodolo-kikodolo programot is"
Szó sincs semmiféle 'ingyenes' programról, ez egy standard rendcerkomponens.
Mármint standard rendcerekben, ugyi...
"de csak az adott reszre mukodik
Azt nem ismeri fel, hogy rendes karakterek vannak, es csak a hexa kodos reszt kellene kikodolnia, es igy nem hasznalhato"
Má'bocs, de te valahol qrv@ra el vagy tévedve. Ez pontosan így használható, és így is kell használni!
Egy (de)kóder-jutilitinek mi a pudvás f@cér' kéne azzal foglalkoznia, hogy vajh' mire gondolhatott a költő? >:O
Annak az égegyvilágon semmi más dóga nincs, mint oda/vissza kódolgatni a pofájába tolt szöveget! Be is b@szna, ha nekiállna okoskodni, hogy ennek vagy annak a betűkupacnak szerinte van-e értelme vagy nincs!
Ha nem lehet dekódolni, majd kapsz egy nemnulla exit status-t, oszt'jóvan. Oldd meg.
Azt nem ismeri fel, hogy rendes karakterek vannak, es csak a hexa kodos reszt kellene kikodolnia, es igy nem hasznalhato, csak akkor, amikor a hexas reszeket kulon fajlba kimasoltam.
Akkor mar ugyan ott vagyok, egyszerubb kepernyorol kimasolni a szoveget szovegfajlba, es meg a fejlecet is kihagyom.;)
Az idealis az lenne, ha az egyetlen fajlt, amiben a cimkehez tartozo osszes level van, szepen kikodolna, es datum szerint novekvo sorrendbe tenne, de azt hallottam, ez mar linuxos feladat es batch programozasnak hivjak, ami messzire vezetne innen. ;)
A base64 meg a QP is teljesen standard kódolás, ezer éve használják mindegyiket... Az a lényeg, hogy ne legyenek ékezetes karakterek a szerverek közti forgalomban. A base64-ben még mintha vmi kis ellenőrzés is lenne.
Az biztos, hogy nem adtam meg mobiltelefont, es allandoan azt akarja tudni.
De az is biztos, amikor vegre elfogadta, hogy megcsinalja a legyujtest, utana ket oraval jott meg a visszajelzes, hogy elkeszult vele, pedig az osszes pipat egyesevel kivettem mindenhonnan.
Egyes egyedul a leveleket, azon beljul is csak egyetlen cimke menteset kertem.
Most rajottem, az elobb rosszul irtam, nem az eml falj a baj.
A thunderbird minden szovegfajt eml kiterjesztessel ment el, de attol meg txt minden es olvashato.
Arra jottem ra, hogy vannak levelek, amik kozvetlenul olvashatoak, es vannak, amelyeknel a szoveg hexa kodolt.
Koszonom mindenkinek a reagalasokat, eleg keveset ertettem belole, viszont egy teljes napm elment rengeteg probalkozasra, de ugy tunik, marad az egyesevel masolas.:-(
Hehe-nek koszonom a javaslatot, elvileg mukodhetett volna, de ez egy tiz eves leiras, azota sok minden valtozott, most mar ertem, miert mondjak, hogy az egy kemkedo ceg, jovore talan mar a vizelet es vervetel eredmenyeit is csak rajtuk keresztul lehet megkapni.
Ket buktato van a dologban, az egyik az, hogy amikor vegre kozolte, hogy elinditotta az adatgyujtest es megjelent az uzenet, hogy majd levelben ertesit, mikor keszul el -
nos, az hazugsag.
A valosag az, hogy nem csinal semmit, amig az ember ujra be nem lep a leveleo fiokjaba, es akkor megjelenik egy uzenet, hogy gyanus tevekenyseg volt, es engedelyezni kell, hogy valoban en kertem sajat magamnak az adatokat.
Azutan, amikor valoban par oraval kesobb elkeszul vele, akkor is hazudik, hogy letoltheto, sokfelekeppen probaltam, mindig kozli, hogy valami gond van, vegul, amikor megneztem a linket, tenylegesen egy "rejected" blokkolas van eleve benne.
A megoldas megint az elrejtett leirasokban van, ez a szolgaltatas csakis akkor erheto el, ha android mobilos azonositast is elvegzel es arra is telepitesz egy appot.
Na, ezert nem veszek androidos mobilt, egyebkent is megvagyok nelkule.
Akkor megprobaltam kibogaraszni a tobbi irasbol, hogy vajon ki mit ertet alatta, mert eleg furcsa szavak voltak.
Vegre webes keresessel rajottem, hogy talan egy thunderbird nevu programot kell hasznalnom.
A gepem sajnos tele van, igy a portable valtozatot telepitettem.
Megint jott a korabban megismert jatek, mindig be kellett jelentkeznem a fiokomba, es igazolni, hogy en akarom sajat magamnak engedelyezni az imat-ot es a thunderbird hozzafereset is.
Amikor a csatlakozas letrejott, akkor osszeomlott a windows, 100% proc terheles volt, gmail es thunderbird mellett valami trustedinstaller is elindult az ujrainditas utan, akkor elhulve neztem, hogy a beepitett webkamerat es valami livecam programok is mentek, amiket soha nem hasznaltam, gyorsan leallitottam mindket "processtree"-t vagy hasonlot.
Akkor vegre a thunderbird latta a fiokomat, igy a bongeszot leallithattam, es naivan a cimkere kattintottam, elegedetten lattam, hogy ketezres szam van mellette, mondtam neki, hogy nekem az kell.
Ettol kezdve viszont elkezdte az egeszet letolteni, es ugy jo hat oran at tartott, amig a mintegy huszezer levelet letoltotte.
Most ott vagyok, hogy valoban a thunderbird alatt a data konyvtar alatt imapban ott vannak a levelek, cimkenkent egy fajlban, sajnos forditott sorrendben, a legujabb van elol, fogalmam sincs, hogy csinaljak ezt. Viszont pechem van, mert az a fajl, ami nekem kell, az kodolva van, a szovegfajlban csak a levelek fejlecei olvashatoak, a tartalom helyen hexa kodok vannak. Csak Thunderbirdben megnyitva olvashatoak.
Thunderbirdben odaig eljutottam, hogy ki tudom jelolni a levelek egy reszet, es akkor egyesevel atmasolja oket akarhova, de akkor mindegyik eml fajlkiterjesztest kap es hexa kodossa valik ismet.
Weben keresgeltem, de eml konvertalasra "csak az elso 25" az ingyenes megoldast talaltam, ugyhogy sajnos ugyan ott vagyok, ahonnan elindultam, marad az egyesevel atmasolas a wordpad vagy notepad szovegszerkesztobe, es az vegre olvashatoan elmenti majd.
Koszonom meg egyszer mindenkinek, ugy tunik, ennyi volt.
POP3-at is be lehet állítani úgy, hogy hagyja ott a leveleket, sőt, jobb helyeken még azt is, hogy "olvasottak" legyenek-e, sz'al egy másik mailer akár észre se venné, hogy valaki már piszkálta őket.
Nem tudom, ide tartozik-e, de nem talaltam mas forumot.
Gmail-t hasznalok webes belepessel evek ota, minden bejovo level az inbox-ban van, cimkezve, hogy konnyebb legyen keresni.
Most le kell mentenem az egyik, "Maci" cimkebe tartozo, ugy ketezer levelet lehetoleg egy szovegfajlba, de csak azokat. Csak rovid uzenetek, nincsen se csatolt fajl, se valasz rajuk.
Akarmilyen szovegfajl lehet, akar pdf is, ha csak nyomtatassal lehetseges, es akkor abbol lehet txt-be menteni a szoveget.
Webes feluletrol nem latok lehetoseget ra, de hatha valaki tud ra megoldast.
Túl vagyok a takarításon. No luck. Igazán koszos se volt belül, eltekintve pár morzsától és szempillától. Folyadéknak nyoma sincs. Jön a szoftverek újratelepítése, mert takarítás után egy notebookra kötöttem a Sculptot és azzal nincs semmi baja.
We're getting in touch with you directly, as we've identified a recent malicious third-party phishing scam that we want to make you aware of. Like all phishing attacks, its disguised as something else with a view to falsely obtain information.
What does it look like and what should I do if I see it?
It appears as a pop-up on your computer and is designed to look like a Hyperoptic competition it isnt! If you do see it, dont click on it but close it down.
What do I do if I've clicked on it?
You should make sure that you change your passwords for our site as well as any others that relate to any other information that you provided, and also contact your bank or credit card provider if you provided any financial information.
Please also let us know by calling us on 0333 332 1111 or emailing us at support@hyperoptic.com. Were here for you 24/7.
Were working hard to keep you safe
Please be assured, our network has not been breached and our IT teams are working round the clock to minimise the impact of this external attack. Were automatically checking traffic and redirecting any clicks to a safe page on our network. Our advice however remains the same - if you see this pop-up, dont click on it.
Azért csak ganézd ki, másnál is produkált már érdekes dolgokat sunyin beragadt billentyűzet. minimum a win, alt, ctrl és az általad felsoroltakat pattintsd le.
Üdv, meghülyült a gépem, segítség kéne. Ez egy magyar Win10-es gép, rajta egy MS Sculpt billentyűzet+egér. Egyszer csak úgy döntött, hogy ha megnyomom az i, p, n vagy z billentyűket, megnyílik a Gépház. Ha PS-ből scannelnék és megnyitom a WIA ablakot, akkor is, bármiféle kattintás vagy gombnyomás nélkül folyamatosan megnyílik a Gépház: becsukom - megnyílik, becsukom - megnyílik. Ha nagy nehezen a Beolvasásra kattintok, akkor ez abbamarad. Mi a búbánat lehet ez? Létezik ilyen szivatós vírus? Panda+MalwareBytes van a gépemen, azok nem találtak semmit.
Ha valaki tudna segíteni a program magyarításában, megköszönném, pár dolog logikus benne, de van a menüben sok minden, amiről nem tudom, hogy mire való, jó lenne-e nekem, vagy felesleges.
Amúgy kíváncsian várom mások által ígért megoldási javaslatokat, hátha nemcsak ágyúval verébre alternatíva van.;)
A multit arra értettem, hogy rengeteg negatív tapasztalatod van és ezért van eleve rosszindulatú feltételezésed, hogy ha valaki kérdez valamit, akkor valami egészen más lesz a háttérben.
Az tény, hogy szinte egyszemélyes fórum vagy, kérdés, hogy csak így vezeted le a feszültséged vagy a reagálásaid a pillanatnyi hangulatodtól függenek. :-))
A kategorizálással talán meg lehet oldani a feltételeket is, de elég bonyolultnak tűnik.
Sakkoldalon biztosan nem szedted be, valószínűleg valamit telepítettél, vagy valamilyen linkre kattintottál.
Március óta vannak figyelmeztetések, hogy a lezárások miatt a telefonos és webes csalások és adathalászat ugrásszerűen megnőtt, most még aktuálisabb az értelmes webezés.
Szomorú volt látni, hogy amikor hírekben szerepelt, hogy gyártókapacitási okok miatt hiány van lélegeztető készülékekből és maszkokból, rengetegen büszkén írtak egymásnak, hogy ők webáruházakból máris megrendelték őket. Persze, mert azokat nyilván nem kell gyártani, elég csak pár webes linkre kattintani, és máris létrejön a termék. :-(((
Az elsőre sok javaslat van. A google keresőjébe írd be, hogy "explorads eltávolítás", vagy ha magayrul nem találsz használható ötletet, akkor azt, hogy "explorads remove"
A másodikra nem tudok, mit mondani. A "216.21.13.14 remove" kulcsszóra pedig nekem csak olyan találatok jöttek elő, akik azt szeretnék, hogy ne blokkolja ezt a Malwarebytes.
1. IP-címet nem tudc host file-ban tiltani. Az a gépek nevét rendeli össze az IP-címekkel.
2. Ha ki is tiltod a talált címeket (mondgyuk a tűzfalban, praktikusan), mi a garancia arra, hogy legközelebb is ugyanarról a címről jönnek? Semmi. Sőt, felettébb sanszos, hogy dinamikus címek... Úgy nézem, mindegyik valami bérszerverpark-féleségből jön.
pár órája szünet kivételesen, egy malware elleni program lefutott, nem is talált semmit, de aztán egy pár perce a köv. 2 ablak ugrott fel, a vizsgálat után, képek mellékelve :
legújabb kérdés, rakjam a firefox-t fel akár újra?, vagy, (ha tudom, a net-n bárhol lehet holmi hiba), de ez esetleg vmi túlzott védelem a program részéről, és ezt azért hozzáadhatjuk a kivételek listájához, hogy ezt ne blokkolja?, mert a firefox, meg a program file is tiszta, csak épp azt próbálják támadni ?
az itteni feltöltés vmi io hibát ír, de felraktam vhova, remélem a képet látni :
na, itt van minden, ha ezekben van pl. olyan, amit törölni akarok, de nem engedi ( pl. az 1-2 hete microsoft által felrakott vmi angol nyelvi csomag ), tudom vhogy máshogy eltávolítani?, ill. ezekből pl., vmit törölhetek nyugodtan, anélkül hogy összeomlana a gép ?
Jahnoval egyetértve, csak éppen köznyelven megfogalmazva:-), szóval ha megint felugrik az oldal, próbálj meg egy képernyőképet készítened arról, amit látsz. Legjobb lenne képlopóval, mert azzal jobban látszik, de ha csak a print screen gombbal tudod megoldani, az is jó.
Aztán a kész képet küldd el ide. Nem biztos, de hátha abból ki lehet hozni valamit.
"szerintem nem csak napok, de kb. hetek óta nem raktam fel semmit,"
Nem a "szerintem" szokott érdekelni, hanem nézd végig :-) Rendezd dátumra és rakjál be képernyőképet. Winen még nem futottam bele, de mobilokon most az a divat, hogy a régebben felrakott program frissítése csinál minden hasonlót, szóval jahh, túrni kell és tág témakör, meg rendes képernyőképeket kellene látni, hogy mikor mi történik.
kiegészítők már üresek, szóval az nem lehet, illetve a telepített programok eddig rendben voltak, szerintem nem csak napok, de kb. hetek óta nem raktam fel semmit, ha amiatt lehetne, az hogy lehet, hogy hetekig rendben van minden, aztán egyszer csak beugrik?, tudom, hátha nem időfüggő, de a rossz fiúk, + a programok főleg, kb. másodpercek alatt próbálkoznak, ha jól hallottam?, nem ennyi hatásszünet után?
ma eddig 'csak' egy jött, de kísértetiesen hasonló (vagy pont az?) volt az oldal neve, amit írtál, amire irányított... de nem jegyeztem meg, csak egyből bezártam..., most akkor ez jót jelent, hogy már közvetlenül arról próbálnak 'támadni', amit írtál?, v. rosszat, hogy nem is irányítanak vmi kamu helyről, egyből a 'gonosz' cím ugrik be...?, tudom egyik se jó igazából... de ami kiderült, hogy a sakk oldal tiszta ( talán? ), mindenesetre az ma még meg se volt nyitva, mégis jött a reklám...
Egyébként megnéztem a linkjeidet. Az először küldött 3 kártevőt, vagy nem tudommit, nem is sikerült megnyitni. Mindháromnál "Az oldal nem található" üzenetet kaptam.
Szóval mégiscsak egy kártevő. Már csak az a kérdés, hogy tudsz megszabadulni tőle. Annyi kiderült, hogy a cím, amire irányított, a következő: eu.tconsumersenergycomcare.xyz
Ezt nem tudom, kinyomozni, hátha a nálam okosabbak tudnak valamit tenni ellene.
már nézem is!, kipróbáltam edge alatt is egyébként, ott nincs gond, ha jól látom - mármint megnyitottam a sakk oldalt, elmentem fürdeni, szendvicseket csinálni utána, szóval mire visszajöttem a géphez, kb. legalább fél óra eltelt, de még mindig a sakkot láttam - ez firefox alatt, kb. 5 percig se maradt így a délután folyamán, aztán jött is a 'reklám', ötletet kösz. egyébként
Leginkább a bővítményekre gyanakszom, mármint, hogy ide épült be a csirkefogó. De szóba jöhetnek az egyéb kiegészítők is. Nézd meg itt https://support.mozilla.org/hu/kb/kiegeszitok-letiltasa-es-torlese, nem találsz-e valamelyikben egy gyanúsat. Ha igen, azt tiltsd le.
Szóval nem megváltoztatja és nem az oldalt szeretnéd letiltani. Ha ilyen index.hu meg egyéb helyeken is csinálja, akkor gonosz beépülő reklám. Böngészőben kiegészítések, értesítések megnézése. Winben meg a telepített programokat nyálazd végig. NOD azért nem szól rá, mert nem vírus, nem rosszindulatú, hanem ezt vagy a kretén kalóz oldal rakja ki amit nézel, vagy a felhasználó önként és dalolva telepített egy alkalmazást, leokézva az ablakot, hogy igen, én ilyet szeretnék. Aztán mikor megkapja, akkor néz furán.
ja, illetve a 3. ötlet : lehet, hogy az internet-szolgáltatómnál van vmi rés, és egyáltalán onnan tudhatják, hogy nekem pl. a hyperoptic-nál van net ?, na jó, nem kérdezek többet, hátha elég ennyi info is, hogy csináljunk vmit
úgy látszik, az a megoldás, ha nem sakkozunk egy ideig?, legalábbis az említett oldalon?, mondom, pár óra szünet után kipróbálom megint, hát nem telt el bele 2 perc, ez jött....
semmi se biztos, de a mai rossz tapasztalatokból kiindulva, - meg nem tudom, hogy xyz jelzésű oldalakra valaha szükségem lesz-e?, ill. nem akarok nagyon gyanakvó lenni, de azt hittem, hogy ez is megoldás lehet ?
net-ezés közben az épp használt oldalt megváltoztatja egy /bár a net szolgáltatóm nevében küldött akcióra hivatkozó, + főleg vmi 1 fontos áron vehető telefonnal kecsegtető/, de nekem -épp ezekért-, igen gyanús oldal, (ami után a legenyhébb kellemetlenség, hogy pl. az aktuális sakk partit nem tudom befejezni), de utána pl. vissza nyílra, v. alt-bal gombra se reagál a behozott oldal... beírtam már a blokkolni való oldalak közé, host file elmentve, a dns flush is frissítve, böngésző bezárva, firefox is frissítve biztos, ami biztos, na kb. egy 20 percen belül a dolog megismétlődik, - persze egy másik címmel, ( szóval az oldal blokkolását tán jól csináltam? ), na procedúra azonos, már majdnem elkezdenék örülni, hogy megszabadultam a támadóktól, erre pár perc múlva (3 a magyar igazság?!), szóval újra megtörténik, - első kérdés az lenne, hogy hatékonyabban tudnék-e blokkolni egy oldalt?, de mivel, /a rossz fiúk által létrehozandó, új kamu oldalak száma kb. végtelen lehet/, inkább a második kérdés, hogy mi más tudnék tenni?, windows 10 van, a nod32 azt mondja, naprakész frissítésével, hogy minden maximális védelem alatt, a firefox ahogy írtam, frissítve, pár napja volt elég nagy takarítás a gépen, ccleaner, töredezettség-mentesítés, plusz a nod32 is mély kereséssel futott vagy órákig, stb., szóval hogy ne folytatódjon eme mizéria, mit lehetne tenni?
ha esetleg segít, a 3 elmentett, ( meg remélem blokkolt ), gyanús oldal a köv. volt :
Vendéglátós pályafutásom alatt mondogatta a főnök, hogy "akinek nincs esze, legyen notesze". Aztán már csak használni kellene a jegyzeteket. Végén kiderül, hogy az OpenProject is kevés lesz a követelményeknek.
Nincs ebben semmi multis környezet. Akkor nem otthoni használatos jegyzettömbökről kaptál volna linket, hanem azt mondom mehetsz szépen SAP-t vagy DAXot venni, oszt jónapot, abban mindent is megcsinálnak pár messziről is jól látható nagy méretű számokkal leírva.
Amúgy gyanítom ha valaki meg is reszelné, akkor sosem lenne megfelelő és bonyolultabb lenne használni, mint fejben tartani az egész és/vagy kombinációs valamiket, mert ez lassan veri a mesterséges intelligenciás gondolkozás szintjét. Mert most "piac" feltétel kell, holnap villanyszerelés, aztán felvehetjük a termékeket, tevékenységi köröket, mert ha éppen festék kell, akkor az a háztartási bolt mellett van ahol venned kell egy stücniszúró baszt, ezekkel kapcsolatban útbaesik a pálinkafőző, Katica reggeli menüje és még ki tudja mi. A szoftver meg csak abból és olyan feltételek alapján válogat, amit előre kitalálunk. És akkor még Neked kell címszavazni, ami többynire szintén nem szokott menni.
Az a baj, hogy valamiért nagyon nem értjük egymást, talán azért, mert te multis környezetben gondolkodsz lehetetlen feltételeket feltételezve és már kézikütyüket használsz gps-sel, én pedig szeretek kikapcsolni mindent és gondolkozni, főleg, ha sakkozok.
Itt egy nagyon egyszerű példa, mire van szükségem a feltételes kereséshez:
Például van mondjuk egy olyan feladatod, hogy venned kell dolgokat, akkor mindegyikhez van feltétel, hogy azt hol és mikor tudod megtenni (bolt és nyitvatartási idő) és persze, hogy legyen pénzed, tehét vinned kell a pénztárcát, amiben legyen rá pénz. Azután van egyéb feltétel, pl. ha piacra mész, akkor vinned kell tojástartót, hogy tojást is tudj venni. Tehát kell egy olyan feltétel, hogyha "piac" akármilyen oknál fogva, akkor legyen ott, hogy tojástartót vinni. Azután, amikor így megtervezed a napod, hogy holnap miket veszel, rájössz, ha már piacra mész, akkor a közelben lakik valaki, akinek visszaviheted a könyvet, amit hetek óta tologatsz az asztalodon, úgyhogy azt is vinned kell. Majd ott a feltétel, hogy az illető csak reggel és este van otthon, így akkor nála kell kezdeni, és utána menni a piacra, majd a többi boltba, mert este a piac már zárva, sőt akkor már a közelében lévő könyvtárba is bemehetsz.
Azaz elindultál egy "csak veszek valamit enni" ötlettel, és máris egy fél napos tevékenységlistát tudtál összeállítani, amiket egy jó ideje tervezel, és azonnal van egy listád, hogy mi mindent kell magaddal vinned.
Azt kell kitalálnom, hogyan tudom a feltételeket is láthatóvá tenni. Azt be tudom írni, hogy tojásvásárlás, és kategóriába bepipálom, hogy piac, de csak szövegesen tudom beírni, hogy vinni kell a tojástartót, és ha nem nézem meg, hogy mi van megjegyzéshez írva, elfelejtem.
A többi dolog, amiket most írtam, nem feltételek, csak ötlet, hogyha már arra járok, akkor a közelben lévőket is elintézhetem, mert pl. a könyv visszavitel egészen más kategória, mint az étel vétel, nincs köztük kapcsolat. Viszont, ha időben összekapcsolom őket, akkor egyszerűen elintézhetek több dolgot egyszerre.
Csakhát, egyesével végigolvani minden teendőt, az sok időt igényel.:-((
Sok előnye van, ahogy látom, nemcsak csoportosítani tudom és csoporton belül "tree"-be rendezni, tehát hierarchiát is létrehozni, de megadhatok neki kezdő és befejezési dátumot is és van egy külön oszlop, ahol kategóriákat is meg lehet adni, és azok ki-bekapcsolásával dönthetek, miket akarok éppen látni a képernyőn.
Kár, hogy nincs még magyar nyelvi változata, csak cseh, stb. de ha valakinek lenne kedve megcsinálni, és terjeszteni a programot, talán másnak is jó lenne.
Vagy, ha valaki tud ennél jobbat, magyarul is tudót, még jobb lenne.;)
Igények meg ilyenek, lopva szintén a Derrick bolgról:
"Műszaki elvárások
A rendszer legyen webes felületű, de legyen elérhető offline változatban is. Működjön a föld alatt, 7500 méter magasan, és 15 méter mélységig legyen vízálló. Fusson okostelefonon, set-top boxon, tableten, laptopon, desktopon, és a 2013-ban megjelenő XBOX 720-on. Támogassa az Internet Explorer 5.0, 6.0, 7.0, 8.0 és későbbi verziókat, a Firefoxot, a Google Chrome-ot, a Safarit, a Lynxet. Nem is, inkább fusson a világ ÖSSZES böngészőjén. Támogassa az érintőképernyőt, legyen hangvezérlési funkciója, és embereken kívül cerkófmajmok és tintahalak is tudják használni.
A szállító ne csak a szoftverre, hanem az ajánlott hardverkonfigurációra is adjon ajánlatot, feltételezve hogy százhetvenötezer felhasználó használja egyszerre. A válaszidő minden körülmények között 0,00001 mp alatt legyen, áramszünet, villámcsapás, cunami, pestisjárvány esetére kidolgozott katasztrófatervet nyújtson be a pályázó."
Ahogy írod. Meg kéne tanulni az excelt tisztességesen használni, és rendezhet, szinezhet benne kedvére. ki lehet használni a több lapot, a másolást, le lehet fixálni a fejléceket is. 1 dologba köthet bele, van valami karakterkorlát az 1 cellába írható szövegnek, de az se túl rövid.
Ha nem olvastad volna az elejét, akkor adatbázisból indultunk ki. Mer' ugye abban szokták. Majd megírta, hogy hülyeség nem az kell. Vagy valami ilyesmi.
Térjünk vissza az elejére. Végre megírtad, hogy mit szeretnél:
"Jelentős része több hónapos ígéret, amiket csak bizonyos feltételek (pl. "ha arra járok") esetén tudok megtenni, és vannak gyorsan teljesülők, amiket tudok törölni, de néha szükség lenne rájuk, hogy mikor is volt, ezért egy külön szövegfájlt nyitottam, ahol csak dátum szerinti sorrendben vannak azok, amik megvalósultak."
Ezt a kívánságodat a legegyszerűbb táblázatkezelő biztosítja. Ha tud két dolgot: rendezni és szűrni. Persze leginkább az Excel ilyen, amit te is használsz.
Készíts egy táblázatot, aminek az egyik oszlopa a FELADAT, amit el akarsz végezni, a másik, hogy MIKOR TELJESÜLT (ha egyáltalán, egyébként üresen marad). Itt lehet még néhány egyéb szempontot külön oszlopba tenni.
Aztán ha kedved szottyan megnézni, hogy mi nem teljesült, akkor rendezed a táblázatot a teljesülés ideje szerint, és akkor elől lesznek a nem teljesültek. Vagy szűröd, és akkor nem is látszanak a teljesültek.
Aztán tetszés szerint rendezgeted, ha vannak egyéb szempontjaid is.
Minek akarsz erre külön szoftvert? Biztosíthatlak, hogy biztosan nem létezik olyan, mit szeretnél. De táblázatkezelővel (vagy adatbáziskezelővel - ágyúval verébre) magad meg tudod csinálni.
Minél több (egyidejű) taszk, annál több erőforrás szükségeltetik mégha a 8GB RAM, ajánlottan is elég volna; nem is beszélve az egységnyi idő alatt előállított új információ mennyigének feldolgozásáról, tárolásáról.
Próba: próbálj meg néhány óráig egyidőben megoldani (minden szükséges információ birtokában) néhány (mondjuk 3) rád bízott feladatot, miközben a neten böngészel a (zömében) marginális hírek(?) között; plusz azok az online megkeresések, amelyeket szűrsz, feldolgozol vagy elutasítasz; persze úgy, hogy közben érzékelsz, reagálsz a téged minden másodpercben (tudattalanul) ért több tucatnyi környezeti ingerre/változásra és megérted, miért is padlózik a PC.
Vagy nem. De ez, attól még tény. (Bár a legtöbb nő hiszi, Ő erre képes (multitask). Valójában hányavetik, felületesek: a tényadatok hiányában, az emócióikkal operálnak de érzem, ez itt már sok(k):-))
Szóval jó dolog ez a multitaszking, (a ZX-81-ben még nem volt), de ha fut pár program, pl. az egyik matek, a másik, grafika, és közben megy a net, akkor ha itt hagyom a gépet pár órára, akkor annyira lelassul, hogy még kilépni is hosszú percekig tart egy-egy programból, vagy akár átváltani (Ctrl+Tab-bal) a gép öregszik (i5 proc 8Gb RAM) vagy csak én. Szokásos WIN10 frissítések után is.
"a lényeg az, hogy valahogy lehessen csoportosítani őket,"
Amúgy eddig hány jegyzettömböt nézzél meg? minden sarkon lesz 5+1 vagy X darab hét/év szoftvere, és A Legjobb lista. "Csak" végig kell nyomkodni, hogy igazat mondanak-e. Még színesre is lehet címkézni aztán erre rendezni. Kezdjük a ColorNote,. EverNote, OneNotes, Google keep, Simple note, csak légy kicsit kreatívabb. Googlénak: feladatlista, jegyzettöm/jegyzetfüzet alkalmazások: https://techwok.hu/2019/04/11/legjobb-ingyenes-feladatlista-programok/
Ez már inkább egy direkte programozós topicba tartozik. Nem windóz, vagy programtelepítési bajod van. Ha nagyon vicces kedvem lenne, cavintont ajánlanék kockás füzettel.
Egy 3TB-os külső hdd-nél egy teljes napig futott, és mivel arról kellett bútolni, semmi másra nem lehetett használni a gépet. Jó lenne legalább egy gyorsabb program, vagy egy olyan változat, ahol a program a háttérben fut és közben a gépet másra is lehet használni.
integrálja a magyar térképpel és ha éppen arrafelé jársz akkor GPS koordináta alapján csipogni fog,
Na, ilyen marhaságokra nincs szükségem, várom a tucatnyi értelmes program nevét, hátha van köztük egyszerű és jó megoldás.
Az jó lenne, ha össze tudná párosítani az azonos feltételű feladatokat, de a lényeg az, hogy valahogy lehessen csoportosítani őket, hogy ne kelljen mindig mindet végigolvasnom, hogy melyik éppen hogyan áll.
Feladatkezelős és projektvezetős alkalmazásból 12 egy tucat, de azt nem biztos, hogy az első sarki dobozos cucc kezelni fogja, hogy integrálja a magyar térképpel és ha éppen arrafelé jársz akkor GPS koordináta alapján csipogni fog, mert be kell ugrani. Esetleg lehet Accesst tanulni.
Eddig szövegfájlba írtam, egyszerűen tudtam megjegyzéseket írni hozzájuk, de most már száz felett van a számuk és sok idő elmegy, amíg végigolvasom őket.
Jelentős része több hónapos ígéret, amiket csak bizonyos feltételek (pl. "ha arra járok") esetén tudok megtenni, és vannak gyorsan teljesülők, amiket tudok törölni, de néha szükség lenne rájuk, hogy mikor is volt, ezért egy külön szövegfájlt nyitottam, ahol csak dátum szerinti sorrendben vannak azok, amik megvalósultak.
Jobb lenne valami egyszerűbb, áttekinthetőbb megoldás.
Pld. itt az Index fórum, amikor az időrendet tudod változtatni, az egy oldalon lévő bejegyzések számát, vagy éppen megmondja melyik felhasználó melyik témában írt, utána csak abban a témakörben lévő adott felhasználó hozzászólásait válogatja ki. Aztán ott van bal oldalt a részletes kereső ami akár egy adott kifejezésre is keres, adott dátumhatárok ésvagy felhasználók hozzászólásai közt.
Szokott segíteni (ősöreg, 32 bites programok telepítése/használata során), ha azokat rendszergazdaként telepítjük/futtatjuk (nyilván:-)) különben (többek között) ez a virtualizációs probléma lép fel:
a(telepített) programban kódolt, mondjuk az exe állomány(ok)hoz képest relatív útvonalak helyett, a c:Users...AppDataLocalVirtualStoreProgram Files (x86)...virtualizált környezetben (is) matat a Windows.
Ez nem a (régebbi, mármint az akkori környezeti feltételek szerint és eszközöket használó) programozók illetve a (telepített, túlkoros) programok hibája; a probléma elkerülhető/orvosolható legalábbis, én így szoktam eljárni.
A telepites soran irhat, jellemzoen a telepites egy UAC elevated process. Normál programfutataskor mar el az atiranyitas.
Windows 10 includes file and registry virtualization technology for apps that are not UAC-compliant and that require an administrator's access token to run correctly. When an administrative apps that is not UAC-compliant attempts to write to a protected folder, such as Program Files, UAC gives the app its own virtualized view of the resource it is attempting to change. The virtualized copy is maintained in the user's profile. This strategy creates a separate copy of the virtualized file for each user that runs the non-compliant app.
Miután valami párbeszéd kialakult köztetek, ezzel felütni, hát gratulálok. :-(
Pedig igaza van. Mit gondolsz, régen ilyeneket nem kellett megreszelni? Pont erre használtunk System Commandert. Ma sokkal egyszerűbb ezeket megoldani.
Valószinüleg a "Program Files" írás védelme ami keresztbe tesz neked. Régebbi, rosszul megírt programok szeretnek a "Program Files"-ba írni, hogy ezt a rossz szokást megakadályozza a Windows 10 minden írást átírányit.
Ez okozhat gondot ha az alkalmazásban van olyan komponens ami megpróbálja megnyitni a filet a "Program Files" könyvtárból, ilyenkor elképzelhető, hogy ez nem sikerül.
Ezzel szivtam néhány hónapja a TMobile.DE x.400 kliens appjával.
A következő történik:
Alklamazás megpróbál írni a c:\ProgramFiles\Alkalmazas könyvtárba, ezt a Win átírányítja a AktualisUser\AppData\Local\VirtualStore könyvtárba, itt megtalálod ugyanazt a könyvtárstrukturát ami a ProgramFiles könyvtárban lenne.
Elöször itt nézz körbe, lehet itt van egy beállítás file ami a programfiles-ra mutat.
Plusz érdemes megnézni Procmon-al, hogy pontosan hova és mit akar megnyitni az alkalmazás, Procmon ingyenesen letölthető az MS honlapról.
Az lehet, de olyan, hogy 1 gépen minden kelljen és pont és oldjad meg, ha nincs rá műszaki megoldás, akkor nincs rá. Vagy van. De akkor Te vagy a béna ha nem sikerül. Mi a kérdés? Fejünk tetejére állhatunk, meg szophatunk, meg lehet igény, de ez nem mindig így kellene, hogy működjön mikor a gyagya júzer ad cuccot és körítés, meg azt is megmondja mit és miképpen kellene vele csinálni. Akkor már inkább basszon egyedül és megyek a szabadkikötőbe kávét lapátolni, annak még értelme is lesz. Bár most szopolik a piac, futárnak sem nagyon lehet menni.
Azt csak te hiszed, hogy így működik. A valóság az, hogy van 1db gép és azon kell menjen minden. Kb 12 féle márka van, a programozók mindenféle verziókban. A kórházakban még nyomtatóra is smucigog pénzt adni, nemhogy több ámítógépre. No és a szék és a billentyűzet között se programozók ülnek. Netet látnia kell a random összevissza érkező frissítések miatt. Van olyan fitcsőr is, hogy távbeállítás :) bár azt a hátuk közepére se kívánják, pedig a készülék-vásárlással ez a szolgáltatás is igen vastagon ki lett fizetve...
Próbáld azt, hogy sorban, párhuzamosan rakod fel, tehát előbb mindegyiknek a régijét, az összesből, végigcsekkolni megy-e egyáltalán. Ha megvan, mehet rá az újabb kiadás, majd a legújabb.
Egyébként fogalmam sincs, hogy mi a túrónak vannak ezek ilyen hülyén megcsinálva. Össze.vissza ferdítések, értelmetlen médiafájlok és még a konkrét beállítási blődségeket nem is említettem. Kriminális az egész.
Ez a másik nehézség, hogy a programokból a régi verziókat, akár 5-6 éveseket is fel kell varázsolni, mert a régi készülékeket is visszahozzák és állítgatni kell. Van olyan program, amiből 2-3 verzió is fent van egyszerre. Köszönöm a válaszokat, próbálkozok és visszajelzek!
Nem lepne meg, ahogy a tokon belül ugyanazok a hardwerek csak más névvel, a programok is ugyanazok csak más csicsával. Minden más tisztességesen működik a gépen?
Erre nem 32 bites windowst sikerült feltelepíteni? A widex, oticon, phonak, resound-ból csinálja valamelyik?
Ha két egyforma géped van, a biost állítsd a jól működőére és egy másik vinyóval csinálj egy új telepítést.
Esetleg... bár nem csináltam soha ilyet, inkább csak ötlet. Átmásolod a jól működő vinyót 1:1-ben, mintha csak hdd-ssd csere lenne, majd berakod a rossz gépbe átírod a gépnevet és újra regisztráltatod.
Éppen ez az érdekes, hogy nem egy gyártó szoftvereiről van szó. Más-más gyártó hallókészülékek programjai, de a hiba mégis ugyan az. Ezért gondoltam, hogy valami inkább a géppel nem stimmel. Főleg, hogy másik gép, ugyanaz az oprendszer, frissítési állapot és ott jól működnek a telepítők. Arra gondoltam, kiveszem az SSD-t, beteszem egy másik notebook-ba, ott telepítem még oprendszer regisztráció nélkül, majd vissza az eredeti gépbe. A win10 elég nagy eséllyel túléli és rendbeteszi magát. Szóval most majd ezzel próbálkozok...
A következőben kérném a támogatásotokat. Adott egy Windows 10 Home aktuális frissítésekkel telepítve DELL Vostro 15 300 series, (service tag: 4rzkrj2) új notebook-ra.
Hallókészülék programozó szoftverek kerülnek rá, amik több asztali pc-n illetve notebookon üzemelnek évek óta. Az új notebook-on a telepítő programok egy része "Error 1309. Error reading file" hibával áll le, és olyan elérési úton keresi a telepítő file-okat, amik a telepítő állományokat tartalmazó könyvtárstruktúrában nem léteznek. Érdekes módon "program files" könyvtárat keres a telepítő mappán belül, és azon belül a file-okat, amik léteznek, de nem a hivatkozott mappában. Ugyanez a telepítőállomány áttéve egy másik számítógépre gond nélkül lefut, nem szól, hogy hiányzik bármi is.
Amivel próbálkoztam: Újratelepítés, rendszergazdai jogok adása mind a telepítőre, mind a C: könyvtárra, külső adathordozóról való telepítés.
Sajnos nemcsak egy telepítő állományról van szó, hanem sokról, mindegyik a hivatkozott "program files" könyvtárat keresi a telepítő mappában, ami ugye nem létezik, de a keresett állomány máshol a telepítő könyvtárstruktúrájában ott van.
A kezdetektől van Windows10-em, de a gyári filmlejátszóját még soha nem indítottam el. Ugyanez a helyzet a Groove zenelejátszóval, bár utóbbi párszor bepróbálkozott, amikor egy-egy rendszer frissítés után visszatolja a gyári beállításokra. Zenére amúgy csakis Winamp!
Te nem tudod, hogy mire van szükséged, mert egy megoldást szeretnél.
Akkor próbáljuk meg kitalálni, hogy mi lehet megoldás. :-)))
Igen, a megoldás évtizedek óta létezik, nekem még általános iskolában oktatták logika, majd később halmazelmélet keretében, majd az első reformok során úgy döntöttek, hogy ez túl bonyolult és már csak középiskolai tananyagba tették, ott is csak bevezetésként, mert nagyon időrabló a megoldást megtalálni.
Ami nekem kell, az még ennél is bonyolultabb, és a logikai feladatok során csak az alapoknál foglalkoznak vele "szöveges feladat" címszó alatt. Jellemzője, hogy egy mondatos állításokat tartalmazó szövegek vannak, és ezek alapján kell az összefüggéseket megtalálni.
pl: A. Egy alma lehet piros vagy sárga vagy zöld. B. Az asztalon van egy alma.
Következtetés: B -> A Az asztalon lévő alma piros vagy sárga vagy zöld.
Tehát van X számú állítás x számú szövegfájlban.
Nekem olyan program kell, amiben 1. definiálni tudom, hogy hányféle állítás van (A, B, stb.), 2. meg tudom adni, hogy melyik két állítás között van függőségi kapcsolat 3. A függőségi kapcsolattal rendelkezőkből szűkített listát csinálok 4. Az így készített listát a függőségek szerint sorbarendezem. (Értelemszerűen csak azok lesznek benne, amelyek között van kapcsolat, illetve, ahol több kapcsolat van, ott több, akár párhuzamos lista lesz az eredmény.) 5. A rendezett lista alapján megjelenítem a szövegeket. (párhuzamos listáknál szakaszonként vagy tabulálással vagy függőleges vonalakkal jelezve a kapcsolatokat)
Azt tudom, hogy ez biztosan nem adatbázis feladat, mert egyedi, logikai kapcsolatokat kell definiálni.
Nagyon ritkán az is lehetséges, hogy kétirányú kapcsolat is van, de a jellemző az, hogy a szövegek között egyáltalán nincs kapcsolat. Ezért az első lista azért kell, hogy kiderüljön, az X állítás közül melyek azok, amik között vannak kapcsolatok.
A kérdésem az, hogyan tudom ezt szövegesen megoldani.
Meg hát define "rendes" fejlesztő, ha itt eldobok egy kavicsot és már 6-10x szorzó is akad a számok közt havonta. Meg egyéb mambójambó, de ezt egy PHP 24 óra alatt könyvet félig sem elolvasott 12 éves diák simán összekalapálja így kár összehasonlítani komolyabb dolgokkal. És általában a komolyság meghatározza az árfekvést, éppen ezért nem sokan vállalnák. Úgyis éppen elég bajom van ezekkel a programozós gyorstalpalós átképzésekkel meg zöldrókával és a többivel, akik netről ollóznak kódokat, fogalmuk sincs összefüggésekről, elvárható dolgokról, biztonságról meg nem is beszélve. Nem tudom mi lesz így a világban, de jó eséllyel nagy cumi.
Ti biztos nem, de nyilván annak is van helye a világban. Ha az összeg feléért már akár komplett egyedi fejlesztést vagy webáruházat raknak össze amibe minimális dizájn belefér, akkor ez a 3 sor sem lehet sokkal több. Hasonlókat kutyafuttában még akár papíron is leprogramoznak csuklómozdulatnak és nyilván ez teljesen más kategória, mint mikor valami kenyérpirítónak az egyedi nyelvét kell reszelgetni mindenféle magas ügyféloldali követelményeknek megfelelve.
Végül is 20 éve programozók közt melózom, fél haveri kör onnan került ki, mellé kicsiben még webes bohóckodásaim is vannak PHP vonalon. Milyen életrajzra lennél kíváncsi? Külsősként is dolgoztam itt ott, legyen az pld. Avonnak a nagyvasas cuccok tákolása, vagy Logmeinnél "pár apróság", oszt elofordultam Epam felé, vagy éppen Evosoftnál a kenyérpirítók és a többi. Kérdés milyen nyelv és milyen szinten, de ha Face csoportban körbenéz akkor egy unatkozó kismama webről szerzett kóddal is összerakja 10ezresért. Haver már mesterséges intelligenciát tanít focizni, Ő nem rakja össze semennyiért. Aztán jobban meggondolva biztos van 5 méteres körzetedben olyan eszköz, aminek a kódjával kapcsolatba kerültem. Azt hiszem ezek alapján sejtem mennyi a fizu. Azt nem merem írni, hogy ha akarom akkor pontosan meg is nézhetem, mert az már visszaéléses jogi eset lenne. Marad a kocsmai hírszerzés, Vay a cigiszünet.
A megnyílvánulásaidból azt következtetem le, hogy hirtelen 1 egész tanfolyamnyi irományt kéne ide bepötyögnöm, amire hirtelenjébe nem vállalkozok. Azért lehet, hogy később 1-2 felvetésedre azért majd reagálok.
A Win10 gyári lejátszójának (ez)idáig egyetlen előnyét észleltem. Amennyiben az iGPU DirectX 12-vel párosul (ha nem használsz egyéb, dedikált VGA kimenetet), a lejátszás képminősége (messze) felülmúlja az egyébként minden szempontból megfelelő VLC lejátszóét bár hozzá tenném, hogy e tapasztalat a VLC 2.xxx verziójáig volt egyértelmű, szemmel is érzékelhető.
A Win10 gyári lejátszója a mai napig nem képes felismerni/hasznosítani a VLC által (is) csípőből értelmezett szöveges kiterjesztéseket ez talán valamiféle szabványkövetés rögzült, de ez esetben inkább (vélten) diktált következménye de mindig ez van, ha valaki monopolhelyzetbe kerül.
Szerintem a Win10 gyári lejátszója, még így is oké. Nem mindenki, nem mindenre (nem mindenáron) alkalmas. És ez, talán (ma már) lehet(ne) célkitűzés is!:-)
A Win10 gyári filmlejátszóját (nem a mediaplayert) meg lehet valahogy mókolni, hogy automatikusan (logikusan) a filmmel egyező könyvtárban keresse a filmmel megegyező nevű srt-fájlt, ne egy utoljára megnézett akármilyen könyvtárban?
"nekem pedig csak egy sima program kell, mert csak szövegek lesznek benne."
Te nem tudod, hogy mire van szükséged, mert egy megoldást szeretnél. Nincs olyan, hogy "sima" program, mert ez saccperkábé adatbázis, különböző lekérdezésekkel és megjelenítéssel. Index is ezért tud felhasználóra, csoportra, időrendre rendezni és megjeleníteni, mert össze van kötözve, ki van találva. Lekérdezi egy adatbázisból, megformázza, megjeleníti.
Ismét segitek, mert azt se értetted meg, hogy a basic az jól használható logikai elemzésekhez, de nekem szövegek közötti kapcsolatok tárolására és megjelenítésére van szükségem. A basic pedig arra nem jó.
Amúgy én erre kérdeztem rá:
Onnét lehet letölteni fordítót a legújabb rendszerek alá.
Adtál egy linket, amivel letölthetek valamit, amiről fogalmam sincs, hogy mire jó, ráadásul csak valami "fordito", amiről fogalmam sincs, hogy mit akar fordítani. Ha egy újabb verziójú basic, akkor egyértelmű, hogy erre a feladatra nem jó.
Valamint azt is közölted, hogy minimum kell hozzá valami "irodai csomag", amiről megint fogalmam sincs, hogy micsoda, nincsen irodám es nem csomagolok semmit.
Ja, hogy fogalmad sincs, hogy mit írtam legelső kérdésemben, ezért engem hülyéztél, hogy nem tudom, hogy mit akarok, pedig csak kérdezned kellett volna?
Itt van egy példa, szépen látható, melyik szöveghez mi csatlakozik, és oszloponként, azaz, ha több csatlakozás van, több oszlop képződik: http://ubuntu.hu/node/44787
Azt tudom, mindegyik erről a nyomtatóról beszél. Amit nem értek, az a legvégén a Status, hogy az valami hibajelzés-e vagy úgy kell lennie. Egyébként azt állítja, nincs újabb vagy jobb driver.
Nem olyan egyszerű a dolog, mert több olyan szolgáltatást is beletettek a 10-esbe, aminek az a dolga, hogy akkor is lenyomja a torkodon a frissítéseket, ha nem akarod. Nem publikus az e-mail címed. Az enyém az. Ha rám írsz, akkor megírom, hogy én hogyan szoktam csinálni.
Előre is köszönöm. Nem akarok programozni, csak egy nagyon egyszerű, mezei megoldást keresek.
Beírom egy szövegfájlt, és kész. Majd a következő szövegfájlt is, csak ekkor már jelezni akarom, hogy az egy másikhoz kapcsolódik. Ha nem jelzem, akkor nem kapcsolódik máshoz. És csak annyit akarok, hogy amikor az egyik szövegfájlt megnézem, akkor legyen alatta olvasható a többi, hozzá kapcsolódó is.
Hétfőn megkérdezem neked az adatbázisos srácokat, ha nem felejtem el. Katalóg programban létezik hasonló, de egyszerű program nem hiszem, hogy lesz rá.
Egyébként semmit az ég világon nem tapasztalok,h mitől lenne jobb egy frissített verzió.Ált. a frissítésekkel úgy vagyok (minden platformon), hogy vagy változatlan marad, vagy szarabb lesz az egész.
Innentől nincs értelme miről beszélgetni tovább. Kapcsold ki.
Az egyetértést meg köszi xnc-nek.Örülök, hogy más szerint is abszurd és hogy más is tapasztalta ezt.
Ha a másik hozzá nem értése megerősít a sajátodban, akkor megnyugodtam, neked már jó.
Milyen programmal lehet olyan adatbázist létrehozni, amiben lépcsőzetesen lehet látni a kapcsolatokat?
Az adatbázisban nem lehet látni a kapcsolatokat. Létre lehet hozni adatbázist, ami tárolja a megfelelő kapcsolatokat. Erre adatbázis-kezelő program kell. Amit vagy letöltesz, vagy megírsz.
Ha a kapcsolatokat "látni" akarod, akkor megjelenítő program kell, az adatbázis mellé. Ezt vagy támogatja az adatbázis-kezelő programod, vagy megírod külön.
Akkor annyival előbbre vagyunk, hogy programmal megoldható, nem csak webes rendszeren működik.
Akkor már csak az a kérdés, van-e egyszerű program, amit csak telepíteni kell és rögtön használható?
Az egyértelmű, hogy nem fogok nekiállni Oracle és hasonlók telepítésének, mert nem értek hozzá. Olyan programot keresek, amit tudok használni, és nem feltétel, hogy legyen webes kapcsolódása.
A QB64-et nem értem, milyen csatlakozó rendszer kell neki, nálam windows7 van csak.
Először köszönöm mindenkinek ,aki foglalkozott a felvetett témámmal!
Hogy bizonyos komment még helyesel is az ominózus problémámra,különösen jól esik:)
Most a legterjedelmesebb kommentre próbálok válaszolni, pontról-pontra.
"több lehetőség van"
-Hogy ugyanazt a javítást tenné fel, nem hiszem, mindig kiírja a frissítést bekapcsolást követően, hogy a legújabb frissítések telepítve( vagy ilyesmi)
-Fél TB a helyem, szóval ez kilőhető
-Nem tudom, hogy szar-e, a frissítéseknél tapasztalt szarakodáson kívül nem tapasztalok semmi problémát.Számtech boltban vásárolt szgép, összeállított.
"Ennek ellenére ki lehet kapcsolni win10-en"
Kifejted, hogy mit érdemes próbálnom?Gépházban a maximum időtartam az kicsit több mint egy hónap a szüneteltetésre.(Már be is állítottam, május 30.-ig békén fog ezzel hagyni.)
Egyébként semmit az ég világon nem tapasztalok,h mitől lenne jobb egy frissített verzió.Ált. a frissítésekkel úgy vagyok (minden platformon), hogy vagy változatlan marad, vagy szarabb lesz az egész.
Évtizedekig használtam xp-t soha semmi problémám nem volt vele, ezerszer jobb volt mint ez a csilli-villi win10.
"De sz'tem az olyankor már a telepítést készíti elő..."
Ezt abszolút adom.Igen.
Az egyetértést meg köszi xnc-nek.Örülök, hogy más szerint is abszurd és hogy más is tapasztalta ezt.
Milyen programmal lehet olyan adatbázist létrehozni, amiben lépcsőzetesen lehet látni a kapcsolatokat?
Weben vannak olyan fórumok, ahol lehet látni, hogy melyik hozzászólásra ki és mit válaszolt, és azokra milyen válaszok születtek, és ezt 3-4 szintig úgy lehet megnézni, mint ahogy a fák ágai nőnek.
Nem fórumot akarok, hanem olyan adataim vannak, amiket így, faágakhoz hasonló szerkezetben tudok kapcsolni egymáshoz, és jó lenne látni egy oszlopban őket.
Milyen programmal tudok ilyen adatszerkezetet létrehozni a saját gépemen?
Csak egy "üres" windows7-esem van 60GB hdd-vel, csak sakkprogramok vannak rajta és 10 GB szabad terület van még.
Webes kapcsolat nem működik rajta, így webről közvetlenül semmit se tudok rá telepíteni.
Programozáshoz nem nagyon értek, utoljára DOS6 alatt Gw Basic-et használtam aktívan lineáris programozásra, ha ez mond valakinek bármit.
Tanuljuk már meg használni ezt is. Gorcsev elég részletesen leírta, találd meg mi a hiba. Ha valóban egy C2-es gép és 5400-as vinyó, akkor ne csodálkozzunk és tanuld meg ütemezni a frissítések telepítését, ne leállítani.
Mert valami őskövület processzor volt alatta, vagy az SSD volt valami alaplapra intergányolt, lassú írási sebességű vacak. Ezeket leszámítva, igen, csodát tesz az ilyen helyzetekkel.
"Nalam 1 ora 40 percet tolt folyamatosan a gep (vinyo lampa eg) jol hallhato hangosabb fordulatszam porgessel(huto)"
Ennyi idő legfeljebb egy komplett verzióváltáskor kell...
Több lehetőség van:
- vagy ugyanazt a javítást akarja föltenni újra meg újra, oszt' vmitül nem sikerül, és vissza is csinálja,
- vagy pl. qrv@ kevés a helyed, és emiatt tart nagyon sokáig,
- és/vagy még szar is a vinyód.
De ezek azé' kinyomozhatók, ha körülnézel a Gépházban, az Eseménynaplóban, az install-logban, meg ilyesmikben (#goto Gugli)
"Mondanom sem kell, h lenyegeben hasznalhatatlanna valik a gep erre a majdnem 2 orara elegge luxus ez..."
Ez nem luxus, hanem vagy vmi hiba, vagy balf@szság.
Normális gépen szó sincs rendceresen ennyi ideig tartó update-ről.
"Ez tenyleg ilyen sz@r?"
Figyu, sz'tem itt kb. engem lehet a legkevésbé vindózer-pártisággal gyanúsítani, de még én is azt mondom, hogy nem, ennyire nem sz@r.
(Egyébként igen, sz@r, de - most már- nem technikailag*, hanem egy csomó elb@szott, idióta, logikátlan koncepcionális dolog miatt...)
*Persze a max. 2-hetenként lerohadó wsus-szerverről szívesen elbeszélgetnék vmi kompetens** emberrel, egy szívlapát 'fordításában'...
** ...ha találnak olyat a cégnél...
"De nalam nem lehet hatarozatlan idore kikapcsolni a frissiteseket, ez valoban letezhet igy?"
'By design' igen.
Ennek ellenére ki lehet kapcsolni; nekem is van olyan win10-em, ami meg se próbált frissíteni telepítés óta, nem is tudom, 3-4 éve...
"Ez a hasznalhatatlan allapot, mikor a lelkem majd megszakad ugy melozik akkor tortenhet ,mikor tolti lefele a frissiteseket, mert utana megjelenik egy kis narancs ikon a talcan, h az eszkoz ujrainditast igenyrl a frissitesek telepitesehez."
Hát ha má' a letöltést is ennyire észreveszed, akkor ott más gond van. De sz'tem az olyankor már a telepítést készíti elő...
Ezzel a win10 automatikus frissitessel nem lehet semmit kezdeni?
Nalam 1 ora 40 percet tolt folyamatosan a gep (vinyo lampa eg) jol hallhato hangosabb fordulatszam porgessel(huto)
Mondanom sem kell, h lenyegeben hasznalhatatlanna valik a gep erre a majdnem 2 orara elegge luxus ez...
Ez tenyleg ilyen sz@r? Eppen ezert amint telepiti a frissiteseket, azonnal allitom gephazban a szuneteltetest maximum idotartamra(1 honap par nap)
De nalam nem lehet hatarozatlan idore kikapcsolni a frissiteseket, ez valoban letezhet igy?
Ez a hasznalhatatlan allapot, mikor a lelkem majd megszakad ugy melozik akkor tortenhet ,mikor tolti lefele a frissiteseket, mert utana megjelenik egy kis narancs ikon a talcan, h az eszkoz ujrainditast igenyrl a frissitesek telepitesehez.
Ezt kikapcsolasnal szoktam megejteni, majd a legkozelebbi bekapcsnal allitom be maxra a szuneteltetest.
Szerintem nem tárolja (bár talán verziófüggő), csak a kliens gép, ha ott nincs letiltva minden log, de miért lenne.
De amennyire én mostanában ráérek. adj egy accountot és rászánok egy napot :) (bár most látom, hogy eddig nem is jól értelmeztem, én userre gondoltam, ez így sokkal érdekesebb téma, mondjuk azt sem tárolja)
Csodálkoztam is, hogy miért nem kugliztál inkább. :-)
Érdekes, amit írsz. Én nem használtam soha, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen parancs nem az AD-ből veszi az adatokat. De ha minden így van, ahogy írtad, akkor sok sikert a rájövéshez!
A mínuszt amúgy nem én adtam, gőzöm sincs, ki lehetett, és miért. Persze honnan is tudhatnám, ha nem írta meg...
Á, dehogy kugliztam végig a fél univerzumot mielőtt ide be mertem dobni (:-
Get-Adcomputerrel az a bajom, hogy dénesből veszi. Kolléga állítása szerint meg ADban is ott lesz az IP. Ezt ismerem, pár le nem tiltott gépre sem mond semmi, csak azokra amikre az nslookup vagy klasszikus ping -a is műxik. Én abban sem vagyok biztos, hogy tárolja, de majd rájövünk :-)
Persze, oda van rajzolva. De ettől még nem feltétlenül azt a karaktert adja, ha megnyomod azt a gombot. Ez ugyanis a beállított billentyűzetkiosztástól függ.
Az olyanokra van egy remek varázsigém, úgy hívják, hogy 'pucolás'....
"Nem találok rajta egy, két dolgot Például a kérdőjelet."
Egy-két dologra gondolsz? Ugyanott vannak, mint a magyar billentyűzeten. A '?' pl. az 'm'-től jobbra. Szerinted a gép látja, milyen minta van a gombra festve? :O
Tegnap a garázsban kezembe akadt egy német billentyűzet. Egész normálisan néz ki. Még a lábai sincsennek letörve. Újszerű, nem hót koszos, mint a most használatos. Na jó! Még nem ragadt rá az ujjam.
Nem találok rajta egy, két dolgot Például a kérdőjelet. Próbáltam pár kombinációt, amivel végig zongoráztam de akkor sem.
Eszembe jutott, hogy valamikor egy orosz nyelvű billentyűzetet használtam. Akkor a jobb alsó sarokban lehetett nyelvet váltani. Nem találom azt a lehetőséget, hogy beállítsam.
Honnan bányásztam én valamikor azt elő? Szörnyű állapot az idős kori elhülyülés. Nem kell a billentyűzet, de akkor is!
HILFE!
Tudom! Ne német nyelvtanfolyamra, hanem informatikaira íratkozzak be.