FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez! Megértésüket köszönjük: a moderátorok
vétek lenne, ha az előzöhez hasonló megnyilvánulásaidat magadban tartanád!
Nagyon érdekesnek találtam.
Pszichoterápiák hatásosságával szembeni szkepszisről:
olvastam azt a < Spiegel > cikket - azt gondolom ez általános jelenség,
nem német specifikum.
Általában szerintem a közgondolkodásban jelen lévő szkepszis terápiás
irányultságtól független.
Az okok? Talán egyrészt abban keresendőek, hogy vannak rendellenességek,
melyek előfordulási gyakorisága nő, ami - csupán a felszínt szemlélve - hatékonyságot kérdőjelezi meg.
Holott bizonyos rendellenességek (pl. evészavar) előfordulásának növekedése a
civilizáió "fejlődésének" melléktermékei.
Másrészről a kimenetelt és az idődimenziót illető bizonytalanság , információhiány
kiváló táptalaj a médiaszagú, pletykaszintű kritikáknak .
D.Á.
vétek lenne, ha az előzöhöz hasonló megnyilvánulásaidat magadban tartanád!
Nagyon érdekesnek találtam.
Pszichoterápiák hatásosságával szembeni szkepszisről:
olvastam azt a < Spiegel > cikket - azt gondolom ez általános jelenség,
nem német specifikum.
Általában szerintem a közgondolkodásban jelen lévő szkepszis terápiás
irányultságtól független.
Az okok? Szerintem egyrészt abban keresendőek, hogy vannak olyan
rendellenességek, melyek előfordulási gyakorisága nő, ami - csupán a
felszínt szemlélve - hatékonyságot kérdőjelezi meg.
Holott bizonyos rendellenességek (pl. evészavar) előfordulásának növekedése a
civilizáió "fejlődésének" melléktermékei.
Másrészről a kimenetelt és az idődimenziót illető bizonytalanság , információhiány
kiváló táptalaj a médiaszagú, pletykaszintű kritikáknak.
D.Á.
Kedves Tamás!
"a személyiségzavaroktól általában elsősorban a páciensek környezete szenved,
ők maguk csak ritkán veszik észre, hogy milyen sok megpróbáltatást okoznak másoknak."
Az igazi baj akkor van, ha a beteg környezete is struccpolitikát folytat, és inkább szenvednek, minthogy elismerjék, hogy rokonuknak orvosi segítségre lenne szüksége...
Valahogy a pszichológia, pszichiátria még mindig nagyon homályos tudományok a közvélemény szemében, a legtöbb ember nem tudja, hogy milyen panaszokkal kihez érdemes fordulni, pedig ez a többi betegségnél egész egyértelmű. Míg általában pl. egy körzeti orvos könnyedén eldönti, hogy a belgyógyászatra vagy a kardiológiára küldjön egy beteget, ha pszichés panaszokkal fordulnak hozzá, legfeljebb felír valami nyugtatót, és igazán ő maga sem tudja, hogy hol tudnának segíteni a betegen. Pedig azt hiszem, egyre nagyobb szükség lenne erre, márcsak azért is, mert egyre több betegséget tudnak hatékonyan kezelni.
Üdv: Clea
ViziPintynek: Nincs házigyógymód, a személyiségzavaroktól általában elsősorban a páciensek környezete szenved, ők maguk csak ritkán veszik észre, hogy milyen sok megpróbáltatást okoznak másoknak. Szóval érdemes ajánlani szakembert.
Az analitikus terápiákról: Úgy látszik, hogy van, aki inkább a viselkedésterápiában hisz, mások meg a feltáróban, szelektíven is lehet olvasni a hatékonyságra vonatkozó irodalmat, de az utóbbi időben már konszenzus van erről, azaz ha megfelelő az indikáció és az alkalmazás szakszerű, akkor mindegyik regisztrált módszer hatékony. Lehet persze szidni a különböző módszereket, díjazni másokat, attól függően, hogy kinek mi jött be, de szerintem ha valaki nem saját tapasztalatból marasztal el egy módszert, az nem hiteles.
köszönöm, hogy válaszolsz. Teraposzkeptikus vagyok, de meggyőzhető. Tapasztalatom szerint az analitikus terápia, a legjobb esetben, érzelmi szelepként szolgál, de a hatása inkább rövid, mint hosszú távú. Persze ez attól is függ, hogy a páciens milyen.
Ha a német viszonyokat ismered, talán olvastad a Spiegel két héttel ezelőtti összeállítását. Primitív munka, de annyiban érdekes, hogy mélységes szkepszist tükröz a pszichoterápiák hatásosságával kapcsolatban.
Azonkívül a kezemben tartok egy könyvet, címe: "Beware the Talking Cure", egy klinikai pszichológus műve, aki lényegében ugyanazt feszegeti, mint a Spiegel összeállítás: hogy nincsenek megbízható statisztikák arra nézve, hogy vajon gyógyít-e a pszichoterápia, mint ahogy az sem egészen világos, hogy mit tud kínálni kinek, mennyi idő alatt.
Ennyiben a rövid vagy a CBT (kognitív-viselkedéses) jellegű terápiák tiszta vizet öntenek a pohárba. Vagy elmulasztják a fóbiát, a kapcsolatteremtési nehézséget vagy a kényszeres viselkedést, vagy nem, de ez elég világosan mérhető, és nem lehet a beteg "ellenállására" fogni, ha a terápia sikertelen.
Én eredeti szakmámat tekintve filozófus vagyok, és tudom, hogy az ún. humanisztikus megközelítések az analitikus irányultságú terápiákat, az önismeretet, a mélységet stb. részesítik előnyben, viszont ugyanezen képzettségem (meg személyes tapasztalataim) alapján azt is tudom, hogy az analitikus irányú terápiák esetén eldönthetetlen, hogy mikor "jó" és mikor "rossz" a terápia (hiszen a páciens, csak hogy megfeleljen az orvos elvárásainak, és hogy csökkentse a saját kognitív disszonanciáját, esetleg akkor is "jobban" érzi magát, ha egyébként a környezete ilyesmit nem észlel, és viszont, esetleg olyan erős az "ellenállása", hogy akkor is tagadja, hogy "jobban volna", ha a környezete egyébként úgy látja, hogy könnyebben boldogul a saját érzéseivel).
Ha jól tudom, Freudnak magának is voltak kétségei - van is egy írása a befejezhető és a befejezhetetlen analízisről. És az is figyelemre méltó, hogy Freud egy biológiai elmélet keretében képzelte el a saját terápiás módszerét.
Ha viszont a humanisztikus álláspontot fogadjuk el, és én nagyon is elfogadom azt is, noha rajtam történetesen a gyógyszerek segítettek (az emberekben sokkal kevésbé lehet megbízni, mint a gyógyszerekben általában), akkor a terápia "orvosi szolgáltatás" volta kérdőjeleződik meg. Akkor talán jó, elfogadó, gazdag emberi viszonyokra van szüksége az embernek - de nem pénzért, hanem az élete szerves részeként.
Na, többet nem fogok már a pszichoterápiával kapcsolatban megnyilvánulni, ígérem.
hmm.... mert még nem kristályosodott ki a netfüggőség meghatározása!
utána meg majd sok kibuvó-magyarázó-megoldáskeresések jönnek a "miértismégsem"-re!
a lényeg ugyis mint minden függőségnél a "belátással" kezdődő folyamaton van!
szvsz!
na jó majd a megfelelő topikban folytatom, mikor megszólalási kényszerem erőt vesz rajtam!:-)
üdv:tölgy
Keményen állítom, hogy nem vagyok net-függő, hanem használom a netet. Szállodafoglalásra, telefonkönyvnek, külföldi telefonálásra, meg dumálni.
Meg arra, hogy subzeronak azt mondjam, hogy KÜLDJÖN EGY MAILT, főként ha azon a területen dolgozik, ahol dolgozik. VILÁGOS???????
De csak 10 után jövök vissza megnézni. (szóval még nem vagyok teljesen függő:))))
Waratahnak! Koszi az erdeklodest! Melohelyem meg nincs. :-( szamitastechnikaban /hardware,rendszwergazda/dol-
goztam most es az elozo munkahelyemen is.Szeretek
dolgozni,bar a mostani ket fonokom nem nagyon tet-
te lehetove hogy igazi sikerelmenyeim is legyenek.
A sok igergetesbe belefaradtam . Azt meg soha
nem tudhatja az ember honnan erheti meglepetes
(segitseg kepeben).
Szedem az uj gyogyszerem ugyhogy egy kicsit zsibbadok agyilag. :-)). Meg kb 2 het amig megszokom.
Forr a borderline körül a víz! :) Csak annyit akartam mondani a kedves olvasóknak, hogy a véleményem és érzéseim gyakran változnak, legalábbis ha személyes ügynek tekintem. A legutóbb lesújtó véleménnyel voltam a pszichoterápiáról, most ismét hasznosnak vélem és alig várom a következő alkalmat. Csak azért gondoltam, hogy megírom, nehogy valaki az én hatásomra ne kezdjen neki egynek. Szóval fel a fejjel én.
A borderline szindrómával kapcsolatban: minden esetben szakember segítségével lehet csak segíteni rajta? Úgynevezett házi gyógymód nem létezik, aminek segítségével (ha nem annyira súlyos az állapota) legyôzhetô?
Clea-nak: a depresszió nem jár a szérum (értsd: a vér) szerotonin szintjének csökkenésével, de vannak elméletek, amelyek szerint az agyban a serotonin anyagcseréje megváltozik depresszióban (de nem ismert pontosan, hogy hogyan). Hasonló elméletek léteznek a noradrenalinra is, ami szintén neurotranszmitter, azaz az idegsejtek közötti átvivőanyag. A modern antidepresszánsok a szerotonin anyagcsere megváltoztatásával próbálják meg befolyásolni a hangulati tuningot a megfelelő agyterületeken. Fontos tehát tudni, hogy aki depressziós, annak nem szerotonin hiánya van! Borderline szindrómában is vizsgálják, hogy vannak e hasonló eltérések, de nincsenek meggyőző adatok.
Az, hogy valaki felismerje, hogy szüksége van pszichiátriai kezelésre, alapvetően fontos lenne a kezelés sikere szempontjából. Ebben nagyon sokat segíthet az illető környezete, a stigmatizációt elkerülő hozzáállás (nem olyan pl. mint Subzero munkahelyén), de sokat tehetünk ezen a fórumon mi is, hiszen ezek a beszélgetések meggyőződésem, hogy csökkentik a pszichés zavarok körüli megbélyegző, elítélő, előítéletes gondolkodást.
Waratahnak: Nem, scian nem én vagyok, de szerintem nagyon jó, hogy egymásnak is tudunk válaszolni, lassan olyan lesz ez, mint egy csoportterápia...
Kedves Eszter,
amint lehet, részletesen válaszolok írásodra.Az "analitikusan orientált" rövid(ebb) terápiák a pszichoanalizisből nőttek ki. Analitikusától függ,milyen (sikeres) a terápia. Ami egyáltalán nem végtelen, nem is életforma: inkább egy vállalható életforma alakítása. Pénzelése külön tészta: régóta vitatott, de kell, hogy a paciens számára érzékelhető áldozatot hozzon. (Amikor Németországban végülis a tb fizette az analitikus kezelést, problémát jelentett a paciensek érdektelensége. Folyt.köv.
az SOS mellekletben valahol van egy jogsegély rész, Pelle Andrea csinálja, nagyon-nagyon rendes lány és jó ügyvéd - érdemes volna talán megkérdezned, hogy egyáltalán tehet-e ilyet a munkahelyed.
tudomásom szerint táppénzen lévő munkavállalónak fel se lehet mondani egy darabig!
másrészt: nekem van olyan barátom, aki lényegében nyom nélkül kigyógyult a pánikbetegségből, pedig se terápiába nem járt, se nem nyugtatózta magát, bár valamilyen gyógyszert szedett (ennek már tíz éve, azóta nyilván sokkal jobb gyógyszerek is vannak).
keresned kéne egy dokit, akiben megbízol, és megpróbálni, hogyan tudnád legalább ideiglenesen stabilizálni magad. ha kell telefonszám, talán tudok mondani.
VAn e valami következménye annak, ha most egyszerűen nem mész be? Mivelhogy úgyis ki vagy írva.
Van már másik helyed? (s ha nem, tudunk e segíteni, írj mailt)
Koszi mindenkinek a nekem irt valaszokat!!!!
A Kerdesre a valsz : A felmondasi idomet toltom
Tudjak hogy Panic-beteg vagyok ,mondtam tobszor is
Tudjak hogy rosszabodott az allapotom es most ezert szedek uj gyogyszereket ,ki is vagyok irva
tappenzre de megis azt akarjak hogy dolgozzak.Szerintuk csak kifogas hogy Panaic-beteg vagyok es semmi bajom csak nem akarok meloba jarni mert mar ugy is a felmondasi idomet toltom. Pedig attol lettem rosszabbul mert felmondtak. Es hat eleg ketes okokbol kifolyolag.
Ja es az Uj gyogyszertol 3-4 heteig nagyon kaba vagyok.Ezert is irtak ki.!!
Kedves Tamás!
Köszönöm szépen a választ! Feltételezem, hogy a borderline szindróma (vagy bármi más pszihés betegség) diagnosztizálásához legalábbis az kell, hogy ne csak pl. körzeti orvos, hanem pszichiáter is lássa a beteget, és csak úgy lehet segíteni is rajta. A pszichés betegek egy része azonban eltökélten állítja, hogy nincs baja, a pszichiátriát amolyan "őrültek házának" képzelik, és mélységes szégyennek tartanák, ha valami közük lenne hozzá, még azon az áron is, hogy végigszenvedik az életüket, pedig lehetne segíteni rajtuk. Lehet, hogy naiv kérdést teszek fel, de van valami esély arra, hogy be lehet láttatni ezekkel az emberekkel, hogy orvosi segítségre lenne szükségük? Vagy csak akkor "jutnak hozzá", amikor már szinte végképp kisiklik az életük (csökken a munkaképességük, tönkremennek az emberi kapcsolataik, ön-, vagy ne adj Isten közveszélyessé válnak stb.)?
A másik kérdésem, hogy ez is jár valamiféle fiziológiai változással is? (Ahogy pl. a depressziósokra jellemző a lecsökkent szerotonin-szint, ha jól tudom.)
Üdv: Clea
a borderline szindróma a személyiségzavarok közé tartozó pszichiátriai zavar, és kezelésére (a kiugró tünetek pl. depresszió, szorongás kezelésén kívül) hosszú pszichoterápiás kezelést javasolnak. A tüneteket álatlában gyógyszeres kezeléssel is jól lehet befolyásolni, de a személyiség viszonyulásmódjának tartós megváltozásához hosszú, gyakran évekig tartó pszichoterápia szükséges.
Biszexy-nek:
A barátodnak javasolnám, hogy keresse fel a Soteria alapítványt (linkje a főoldalon), itt kifejezetten a jól funkcionáló pszichotikus betegek részére szervezett csoportos és egyéni pszichoteráiákkal gyógyítanak jó szakemberek.
Babarczy Eszternek: Napjainkban valóban az úgynevezett instant módszerek terjednek el, azaz nem igazán van nagy támogatottsága a hosszú személyiségfejlesztő terápiáknak, de ennek nem az az oka, hogy azok nem hatékonyak, hanem az, hogy a biztosító nem finanszírozza őket. Másrészt terjedőben van az a szemlélet, hogy ha van valami bonyolult problémám, akkor a legegyszerűbbnek tűnő megoldás a legjobb. (pl. nem jó a szexuális életem, akkor Viagrát kell bevennem). A rövidterápiák - legyen az pszichoanalitikusan orientált is - hazánkban is elterjedtek, külön egyesülete is van az ebbe tömörülő terapeutáknak: Pszichoanalitikusan Orientált Kiképző Egyesület, ők képzik ki ebben a módszerben járatos pszichoterapeutákat (cím: 331-0455, 1121 Bp., Fodor lejtő 5.).
Üdv,
nem akarom terápiaellenesség látszatát kelteni, és valóban, az általam olvasott szakkönyvek is kiemelik, hogy személyiségzavar esetén a terápia hasznos.
nekem személy szerint a terápiával olyasfajta tapasztalataim vannak, mint Koko123-nak, de ez talán véletlen, vagy a saját különlegesen rezisztens személyiségemből következik.
viszont az antidepresszáns, különösen most, a valproat hozzáadása után, egészen látványos eredményeket produkál.
mindenesetre úgy láttam, hogy Amerikában (bocs, de én főleg azt a szakirodalmat olvasom) a hagyományos, évekig vagy akár tízévekig (!) tartó terápiák helyett most a fokuszált, 12-24 hétig tartó terápiák vannak divatban. kétségtelenül van valami taszító abban a gondolatban, hogy a terápia életformává válik, és lehet, hogy a betegség egyes tüneteit enyhíti, de végső soron nem "vezeti vissza" a világba az embert, és nem állítja vissza a kapcsolatteremtő képességét, hanem kínál neki egy alternatív kis kuckót, és egy garantáltan "elfogadó" hallgatót, ha meg tudja fizetni.
ez ellen az embernek nemcsak a pénztárcája tiltakozik, hanem valamiképpen a morális érzéke is. ugyanis aligha hihető, hogy a lakosság nagy többségének valaha is lesz pénze és ideje ilyesmire.
szóval nézhetjük úgy is a dolgot, hogy, mint Karl Kraus mondta volt, a pszichoanalízis nem a gyógymód, hanem maga is a betegség része.
ha az ember azzal a reménnyel kezd bele a pszichoterápiába, hogy az "befejezhető", és ha a terapeuta hajlandó nyilatkozni arról, hogy pontosan mit tud kínálni, akkor talán világosabban kidomborodik a dolog szolgáltatás-jellege, és könnyebb lesz úgy tekinteni a dologra, hogy "kapok valamit a pénzemért".
én is olvastam több helyütt is, hogy a neuroleptikumok egyrészt tompítanak, másrészt enyhe "Parkinson" jellegű tüneteket okoznak (nyugtalanság, idegrángás, reszketés).
azt is olvastam, hogy a skizofréniának nem elegendő ismérve a hallucináció, hanem vannak "negatív" tünetei is, az elszegényedett társas képességek, az információszelektálással és -szervezéssel kapcsolatos problémák, hasonlók.
éppen ezért talán a barátod nem olyan szintű skizofrén, hogy neuroleptikummal kéne kezelni. azt nem írtad, hogy milyen jellegűek a hallucinációi, de ha nem olyan borzalmasak, hogy pl. valaki megölésére vagy öngyilkosságra buzdítanak, esetleg paranoid világesküvési téveszméi támadnának, akkor lehet, hogy nem éri meg beszedni a gyógyszert.
én persze nem vagyok orvos, még pszichológus sem, csak nagyon sokat olvastam ezekről a betegségekről, mert kijutott belőlük a családomnak.
egyébként a gyógyszerek mellékhatásairól angol nyelven az interneten több helyütt is rengeteg információ áll rendelkezésre, ha érdekel, tudok küldeni néhány URL-t.
És az én skizofrén barátom, az el van felejtve? Mi a teendő tehát egy 40-es, 23 éves kora óta diagnosztizált, 150 körüli IQ-ját töretlenül őrző, felelős beosztásában kiválóan helytálló, de a magánéletében egy romhalmaz, rendszeresen hallucináló, ám a hallucinációról tökéletesen tudó, hogy valótlanság... szóval egy ilyen emberrel? Gyömöszüljük a kukába? Vagy netán létezik kellemesebb megfejtés is?
Eddig csak olvasgattam az irásaitokat, én is sorstárs vagyok. Engem is "kezeltek"gyógyszerekkel amik igazából addig voltak jók míg a szervezetem hozzá nem szokott.
Elég sokáig szedtem őket /4 évig pl. Xanax/ a leszokást nem kívánom senkinek. Szerencsém annyiban volt a leszokás időszakában, hogy egészségügyben dolgoztam és a kollégák és orvosok rengeteg jó tanáccsal láttak el, és nagyon sokat foglalkoztak velem. Amikor pedig nem dolgoztam akkor ott voltak a barátaim akik szintén megtettek mindent annak érdekében hogy ne legyek droid. Én csak azt tudom tanácsolni nektek, hogy ha egy mód van rá akkor ne szedjétek a gyógyszereket. Nem azt mondom, hogy meggyógyultam, mert még a mai napig is vannak rosszulléteim ilyenkor, és csakis ilyenkor veszek be gyógyszert. Elég sokunknak problémája ez a pánikbetegség, ez szerintem a túérzékenységünk miatt is van, ebben a rohano világban nincs időnk feldolgozni a velünk történteket és egyszercsak tulcsordul a pohár,és máris elkezdődik a rosszullét, pontosabban maga a pánik.
Subzero31-nek: pl nekem tudják a melóhelyemen azt hogy pánikbeteg vagyok , lehet hogy szerencsém van de nagyon megértők. Igaz nálunk a vezérigazgató is az.
Kedves Tamás!
Nagyon érdekes, amit írtál a borderline szindrómáról. Eddig még nem hallottam róla, viszont van egy ismerősöm, akire majdnem szó szerint ráillik a jellemzés... :-((
Ez mennyiben tekinthető betegségnek (úgy, mint a depresszió?), hogyan lehet segíteni rajta, lehet-e egyáltalán?
Üdv: Clea
a borderline szindróma elnevezés egy személyiségzavart takar, ami azt jelenti, hogy az illető személyiségfejlődése során, kora gyeűrmekkorától kialakuló működési, reagálási, viselkedési, érzelmi megélési módjai sajátos, jól körülírható tünetekkel jellemezhetők: érzelmi labilitás a párkapcsolatokban, visszatérően hangulati problémák, impulzuskontroll zavar, kétségbeesett igyekvés a valós vagy képzelt elhagyatás elkerülésére, instabil, ugyanakkor intenzív személyes kapcsolatok, amelyekhez idealizálás és a szélsőséges lebecsülés váltakozása jellemez, identitászavar, jelentősen és tartósan bizonytalan énkép, vagy önértékelés, impulzivitás (pl., költekezés, szexualitás, pszichoaktív szerhasználat, falás, játékszenvedély területén), ismétlődő öngyilkossági fenyegetések vagy gondolatok, kifejezett rossz közérzet, ingerlékeny, vagy szorongásos periódusok, amelyek néhány óráig, vagy napig tartanak, belső üresség krónikus érzése, inadequat harag, vagy annak kontrollálási nehézsége (pl. gyakori ingerültség, haragosság, esetleg tetlegesség, dühkitörés), átmeneti, stresszhez kapcsolódó paranoid elképzelések vagy konverziós testi tünetek. (Huh, elég hosszú jellemzés, dehát ez van, ez a borderline szindróma). A depresszióról most nem írnék, azt korábban összeszedtük elég jól, ott elsősorban a hangulat tartós nyomottsága (legalább két hétig folyamatosan fennáll, ez a kritériuma) a jellemző és az ehhez kapcsolódó élettani változások (alvászavar, fáradtság, erőtlenség, étvégycsökkenés stb.)
Sub: Szerzodesben mi all, mennyi a felmondasi ido? Azt le kell sajna tolteni, elvileg munkaugyi birosaghoz fordulhatnak, ha tudjak bizonyitani hogy nem jelensz meg, vagy birsagot fizettethetnek veled. A betegseg nem tudom felment-e, vagy beszamit-e a letoltendo idobe, nezz at a pelle andreahoz a szomszed topicba, hatha ott jobban tudjak (xanax eleg jo drog, szoval nem is lesz off topic :) ). Csak ne feledkezz el rola, mert az egyik baratomnak epp most kellett intezni a pont ilyen tipusu munkaugyi dolgait...