Az esztendő vége felé hagyománynak tekinthető, hogy visszatekintünk az év legnagyobb eseményeire.
Remélem, az emlékezést a labdarúgás történetének legnagyobb szakértőjének, Hackett Tamás elemzésével nyithatjuk meg. A mester hosszú szűműzetést követően ismét visszatért a Drukkerkocsmába.
"a portugálok gyakoraltilag "szart" sem csináltak a VB alatt, annak ellenére, hogy elődöntősek voltak."
Azért az angolok újabb kiejtését nem fogom elfelejteni nekik. Örök hála és köszönet érte! (Ezzel nem akarom bántani az angolokért szurkolókat, semmi bajom velük, de az az igazság, hogy mindig nagy örömet okoz az angolok kiesése. Ez van.)
ja, csak, ha már 3 elődöntős van a címlapon, akkor a negyedik is odakerülhetett volna a brazilok helyett, bár a portugálokat még jobban utálom, mint a brazilokat, úgyhogy mindegy
szörnyen jó a borító képválasztása, ilyennel évek óta nem találkoztam. Megjeleníti a lényeget: az olaszok diadala, a fracniák és Zidane majdnem mennybe menetele, de a képen egy pillant, amely minez elkúrása után zajlott. Németeknél Klinsmann(-löw-Köpke) frenetikus öröm, eufória, no meg a "biztos győzni fognak" brzilok lebőgése.
ezzel kapcsolatba egy Fábry-s cucc jut az eszembe:(de a poén nincs meg-segítene valaki)
a rap(feketék műfaja) legnagyobbja a fehér eminem, a golf(elvileg a fehérek sportja) legnagyobbja Tiger Woods ... és itt jönne a poén, nem emlékszik rá valaki?
Mindenki nigger, ez a lényeg! A franciákra, angolokra, hollandokra, brazilokra elég ránézni, az olaszok és spanyolok ősanyjait az észak-afrikai nigger szaracénok farkalták meg, így ők is azok. Már a németek, svédek, norvégok és lengyelek között is van feka, és akkor Sowunmiról még csak nem is beszéltem. Az argentinok meg, ugye, spanyol- meg digóivadékok, így az ő ősanyjaikat is... Szóval mindenki niga, utáljuk őket!
Köcsög banánzabáló majom minden focista!
És már igazi szőkehajú angolszász sportot, a golfot sem nézhetünk, mert ott az a makákó Tiger gyerek! Maradt a snooker.
még csodálkozol, hogy mindenki a brazilokat csodálja, csodáltaos teljesítménnyel legyőzték Ghánát, meg Japánt! :)))))))))))))))))))
nem beszélve a nyögvenyelős horvátok elleni meccsről és a szintén nyögvenyelős auszi meccsről(mondjuk utóbbiról a kedves olasz-fanok is tudnának mesélni, de ezt ne keverjük ide :) )
persze, nem olvastam ns-ot a héten, de gonodlom felháborítónak tartják, hogy nem a cirkuszi majom dinnye kapta az aranylasztit stb...