Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
Országos szintem ahogy én látom, a vázcserés Ikarus 280-asaik nagyon jó állapotban vannak, a 4 öreg veszprémit leszámítva, mivel azok nem estek át a nagy generálon ( persze, ha valakinek ellenvéleménye van, nyugodtan cáfoljon meg :) ). Ott ami azok mellett szól az a Zf váltó.
Maga a színvonal, hogy mi van megrendelve, az az önkorin múlik. Lehetnének olyan igények, hogy megszabott átlagéletkor, alacsonypadlós, klímás részarány, akkor azt is megszabhatnának, hogy rajta legyen a város címere a buszon, milyen színű legyen, meg mindent megszabhatna az önkori, csak akkor sokkal több pénzt kellene ebbe belefeccolni. Én nem tudom egyébként , hogy mikor jár le a város meg a Volánbusz közti közszolgáltatási szerződés, de egyenlőre nem úgy néz ki, mintha a város saját szolgáltatót szeretne létrehozni. Meg az vagy 3x annyiba fájna, mint ezt a jelenlegi szolgáltatást megfizetni. Hát Győrben is vagy 6 éven keresztül eljátszották ezt, most ugye a Mercis beszerzések javítanak, de eddig ott is ez volt. Az viszont, hogy konkrétan melyik buszokat rakják oda be, az már a volánon múlik. Az meg, hogy egész napos 10-esre a DUD-627 küldik, az meg a helyi forgalmistán.
Jogos, ebbe már én is "belekötöttem", lásd a 26699-es hozzászólásom végét. :)
Tényleg nem elégedetlenségből mondom, de jobban örülnék, ha maradt volna a sárga szín, egyrészt a hagyományos - és a szóló Conectokat leszámítva - egységes megjelenés okán, másrészt véleményem szerint nagyságrendekkel jobban is néznek ki a RAL 1028-as színben. Sokkal vidámabb, feltűnőbb, mutatósabb - szerintem. Ez az igazából se nem fehér, se nem szürke RAL 7047 nekem (egyelőre) valahogy nagyon jellegtelen, persze nyilván szokni is kell még.
Mit Győrből örököltünk 'vörös villám" 260-as DUD-627 ma egész nap az 1, 10/(Y) gázos vonalakon tevékenykedett, míg a CDA-262 , 280-as egész napos 3-as ( NOS-033 ) szóló járatot nyomta.
Téneg lehet jól jönne még egy olyan 2 db 280-as Győrből.
Elvileg folyamatban van egy egységes utastájékoztató rendszer fejlesztése, és ezt akarják mindenhol bevezetni. Emiatt nem került már a szóló mercikre se a Hc Linear. Gondolom még azért várni kell erre egy "picit", de hátha sikerül valamit összehozni.
Vicces egyébként az a "meggymagozó" lyukasztó, gondolom ezt még a Volán is égőnek találta, ezért nem a vezetőfülkéhez szerelték (idővel persze majd biztos átteszik
9 hónapja ilyen lyukasztó van a szólókban is, azokban ráadásul a vezetőfülkéhez tették.
gondolj bele akik a totemoszlopot se tudták értelmezni, azok hogyan igazodtak ki a régi papíros megoldáson, amin az állt hány percenként indul pl. Adyvárosból és mikor indul vissza a Virágpiacról. Köztes megállók mellett meg egy szám volt
Most szívjuk annak a hátrányát, hogy korábban ahány cég volt, annyiféle rendszer mindenféle egységesítés nélkül... Aztán most, hogy a Volánbusz megörökölte ezeket, mind csak a púp a hátán... Szerintem akarás sincs, hogy tudjanak a buszok vele kommunikálni. Ahhoz be kellett volna vonni a Mercedes-t is a dologba, hogy a fedélzeti rendszer beépítését engedélyezze, felügyelje stb. A buszok meg gyorsan kellettek minden egyéb cirkusz nélkül, mert ugye ígéret volt rájuk, meg a politika nyomása is ott volt... Cserébe nézhetjük majd a villogó Helló Győrt remélem megint heteken keresztül, mert az fontosabb, az kell a népnek. (és a többségnek tényleg az többet jelent sajnos, mert milyen menő)
Végeredményként a politikus büszke az eredményre, az egyszerű győri lakosok szintén tapsolnak (általában úgy sem tudják ennyi év után sem értelmezni a totemoszlop jelöléseit - saját tapasztalat, mivel nem egy embernek magyaráztam a megállóban még tavaly is, amikor hőbörögtek, hogy há' az volt már írva 1 perc, most meg eltűnt, de akkor hol a busz, minek írja, hogy 1 perc?! ). Az a kisebbség, amely tudja, hogy ez még mindig nem teljesen színvonalas szolgáltatás 2020-ban egy megyei jogú gazdag várostól, és ennek elérésére ösztönözne, törekedne, ezt kívánná, ez a kisebbség egyszerűen le lesz majd hurrogva, hogy telhetetlen, neki semmi sem jó...
De nem baj, csodálkozunk értetlenül továbbra is a városházán, hogy ugyanúgy nem lehet majd idén sem közlekedni a városban a torlódások miatt, mert aki csak tud autóba ül, pedig jöttek az új buszok. Lehet, hogy ennyi mégis kevés hozzá? Hmmm pedig mennyi szalagvágásos szereplést lehetne szervezni az új lakóparkok új buszmegállóinál, új buszfordulóknál, új automatáknál, új viszonylatoknál (nem a meglévők kárára)...
Ha jól látom, akkor olyan a műszerfala, mint a pestieknek. Ott lehet engedélyezni és egyesével nyitogatni is.
Vicces egyébként az a "meggymagozó" lyukasztó, gondolom ezt még a Volán is égőnek találta, ezért nem a vezetőfülkéhez szerelték (idővel persze majd biztos átteszik) :P
"Jól látom, hogy ezekbe sem került be a HC Linearos egység? Van azért egy diszkrét bája annak, hogy pont a legújabb buszoknál bicsaklik meg a valós idejű utastájékoztatás..."
Egyetértek, ez így tényleg gáz. Csak remélni tudom, hogy idővel ez is megoldódik.
Dokumentum ide vagy oda, azon a bizonyos FB oldalon a mai győzelmi jelentés is úgy kezdődött, hogy: "Megígértem, megcsináltam." :D
A buszok átadásával kapcsolatos cikkek, posztok alatt természetesen elkezdetek megjelenni - akárcsak a szóló Conectok érkezésekor - az ilyenkor szokásos de "miért nem elektromos", " miért török","miért nem magyar", "miért nem Ikarus" és főleg "miért nem Credo, azt itt gyártják Győrben" hozzászólások. Vicces, hogy eddig az ment mindenhol, hogy "szar, fostalicska Credo, máshol bezzeg Merci, MAN, Volvo buszok vannak"... Most itt vannak a Mercik, erre meg miért nem Credo. Tényleg nehéz az emberek kedvére tenni.
Persze, ha azt vesszük - félreértés ne essék, nagyon örülök a szóló és a csuklós Conectoknak egyaránt, nagy szükség volt már rájuk - valóban van egy diszkrét bája annak, hogy az Audi és a Credo városába Mercedes buszok érkeznek MAN-ek és/vagy Credok (a magam részéről én inkább MAN párti volnék) helyett...