Az 1.-nek írt könyvből tudok talán szerezni Neked! Már 2 másik fórumozó is bejelentette az igényét, amelyet hamarosan megpróbálok kipipálni.Küldj e-mail-t a címeddel!
igy meg a pénteki gyűjtés után csak a rohanás van szerintem. ami jobban megviseli a galambokat, mintha nyugodtan csütörtöki gyűjtés után pénteken kiérnek, itatás stb. előtte éjszakán nyugodtan vannak a galamok, és szombat reggel start. ettő sztem nem kell jobb. Na de elköszönök, reggel 5kor meló :( :( Jó éjszakát :)
Igen de akkor még a 300 km-es versenyekre is csütörtökön gyűjtöttünk.
Máskülönben a galambok semmivel sem jöttek rosszabb állapotban mint mostanság, bár ebben valószínűleg Pista bácsi lelkiismeretes munkája játszott közre. Vagyis ha jól el vannak látva a galambok, akkor semmit sem vesz ki belőlük a két nappal előtti gyüjtés (mint azt sokan ellenkezőleg gondolják).
Így van, a vezetőség mindenek előtt. Nálunk is van egyesületen belül is probléma. Szerintem az elnökünk nincs toppon egyáltalán. Eléggé széthúz az egyesület, és mögötte szerintem senki nincs. Majd nálunk is lesz valami. :) Szerintem egy sofőr elég bőven. Amég a Gabi bácsi volt egyedül, akkor is kiértek a galambok. És amég a Turányik Pistabácsi volt a kísérő maximálisan el voltak a galambok látva-
Nem tartom rossz felvetésnek, csak akkor arra kell figyelni az utak megválasztásánál, hogy a pénteki gyüjtések esetén váltó sofőr nélkül is zökkenőmentesen kiérjen a starthelyre az autó (lehet az idei versenyekre is odaért volna egy sofőrrel, nem néztem utána ennyire).
De nekünk a legfontosabb egy megfelelő vezetés megválasztása okóberben, a többi remélhetőleg majd adja magát.
Nálunk meg az idei szállítás és ellátás hagy némi kívánni valót maga után. Jövőre .vagy már akár a fiataloknál is, be kellene vezetni hogy kísérőnek mindig más egyesületből menjen kötelezően valaki. Főversenyeknél, ugye van 12út és 12 egyesület, utanként más-más egyesület küldené a kísérőt. Sokkal jobb lenne az ellátás..... Vélemény?
A média megint másról szól, és az egy másik történet.
Egyébként onnantól kezdve, hogy egy közös versenyre különböző felépítményekben megy végbe a szállítás (ebből fakadóan különböző ellátás történik stb.), már ismét beszélhetünk egy tényezőről (persze közel sem csak ez befolyásolja a végeredményt). De ebbe szerintem nem érdemes belemenni, nem ér annyit az egész.
De abban szinte biztos vagyok (a szabályt tekintve szűken a hat korai galambbal kapcsolatosan) nem lehet miről beszélni, ugyanis a 15%-os kilengésbe jócskán belefér a métersebességük. Sőt ha nem férne bele, a szabály akkor is csak lehetőséget kínál, és nem mondja ki kötelezőként a galambok kizárásának alkalmazását (lásd tavalyi, szövetségi Aschaffenburg).
A fentiek nem jelentik feltétlenül azt, hogy más téren minden megfelelően történt. Ezekre valószínűleg még keresik a válaszokat (ha egyáltalán keresik). De ha bármiben is hibát találnak, szerintem akkor sem a hat galambra vetíthetik azt ki, hanem az egész közösségre kollektíven.
hopp :D :D :D akkor itt és most elnézést kérek. Kicsit félreolvastam a dolgot :) :) :)
De azt hogy azokat a kiváló galambászokat akik helyzeti előnyüknél fogva elverték a közös versenyeken, különösen az elejéén szeretett 06os kerületünket és nem annyira tenném az újság címlapjára. (lehet rossz a gondolkodásom, ezért is SORRY) Azért nem hiszem el hogy egy normális versenyen egy Berkét, egy Szlovikot, egy Mihály Pált vagy akár egy Angyalost ennyire el tudnak verni.......
Máskülönben az általad idézett mondatom előtti szövegkörnyezet legalább annyira fontos az érhetőség kedvéért. Abban jól látható nem a 6-os kerületről írtam, hanem egy másikról.
Egyébként ajánlom figyelmedbe Malap és Zelo reakcióit arra a bizonyos hozzászólásomra, ők nagyon nem értették félre.
ez meg a kiskapuk keresése :) :) :) nem azon kellene rágódni (nem Neked címzem csak úgy általánosan) hol lehet rés a pajzson. Elég nagy baj ha valaki azokat keresi. Lehet én látom rosszul, de "sajnos" a másik "hobbim" a judo. Ott kicsit más felfogásban versenyeznek az emberek (egy-kettőn én is indultam) , és máshogy viszonyulnak egymáshoz. Több a tisztelet egymás iránt és még a csalás híre sem jön szóba..... (ez már kicsit eltért a fő témától)
"véleményem szerint így nem lehet pakolni ahogy azt ők csinálták."
Vajon mennyiben történt másképp (technikailag nézve) az átpakolás és átszállítás az utána következő két hosszú úton?
Lehet hasonlóan zajlott, mint az első esetben. És ezzel nem áll szándékomban minősíteni semmilyen irányba (akár pozitív, akár negatív) egyik átpakolást sem.
Nem tudom máshol milyen ketrecekben gyűjtenek, de nálunk találunk oldalt egy-egy kisajtót (egymásal szemben elhelyezkedve), valamint fent egy valamivel nagyobb tolóajtót. Ez 3 ajtó ketrecenként, és akkor még nem is beszéltünk az előkéről, amit technikailag nézve nem lenne egyszerű leplombálnunk, és egy plomba nem is lenne elég egy előkéhez.
Soha nem írtam olyat, hogy versenyezzünk közösen a 13. tagszövetséggel!
Légyszíves olvasd vissza még egyszer.
Így hát a minden szentnek maga felé hajlik a kezéről ennyit (és ezt már nem először olvasom). Most mondjam azt: mindenki magából indul ki?
Egyébként 95%-ra veszem, a Dunakanyar jövőre nem versenyzik senkivel sem közösen, max. a hosszú utakon. Egyébként részemről mindegy ez a kérdés, legyen az amit a többség akar.
Dr. Vercseg János: A postagalambászat titkai Dr. Vercseg János: Postagalambjaink egészségéért Dr. Vercseg János: A postagalamb-tenyésztés művészei Moldvai Ferenc: Galambtenyésztők kézikönyve Dr. Meleg István: A galamb és tenyésztése I. Hauszmann-Pachmann: Galambtenyésztők zsebnaptára
Ezeket a könyveket keresem már egy jó ideje, de nem találni sehol, még a győri könyvtárban sincs belőlük: ( Nálatok nem porosodik 1-1 a padláson?:-) mert ha inge, kikölcsönözném egyesével elolvasásra , ha van rá lehetőség :-)
Holnap megint mennek a fiatalok repülni egyet, Enesét néztem ki célnak, de ide már nem bringázok el :)