Keresés

Részletes keresés

Felicitász Creative Commons License 2000.10.31 0 0 381
Kedves Tamás dr.,

"hozhat önmagában is teljes gyógyulást" (mármint a Seroxat) - Tényleg??? Van olyan lelki probléma, ami tisztán biol. alapon működik, vagy vannak esetek, amikor gyógyulás=tünetmentesség...? Mi alapján dől el, hogy gyógyszer vagy nem gyógyszer - múlhat esetleg csak azon is, hogy lógushoz vagy áterhez fordulok/kerülök...? Hogyan van ez az egész a gyógyszerekkel?

(Körítés: továbbra is megvan a depresszióra/szorongásra való hajlamom, még ha magát a dolgot másképpen látom is... Hamarabb észreveszem, tudok ellene ezt-azt tenni, kezdeti stádiumban csokievés, úszás, séta, baráti társaság, munkaprés-csökkentés stb. De a depresszió/szorongás ennek ellenére VAN, csak másképpen. Egy ideje arra tanítanak, hogy ha magamhoz türelmes vagyok és megengedem a szenvedésnek, hogy legyen, és átkínlódom, amit át kell, az gyógyít. Ez a módszer egyelőre a legjobb, amit ismerek, öngyilkossági tervek ellen is bevált.
Túl egyszerűnek érzem, hogy bekapok egy-két tablettát és máris béke lesz bennem, illetve kúraszerűen szedek valamit és attól bármi is megoldódik.
Azt hiszem, valami fontos infó/ismeret hiányzik belőlem ebben a kérdésben, pl. összekeverek valamit valami mással - mit és mivel?)

Felicitász

Előzmény: Dr_Treuer_Tamas (380)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.31 0 0 380
TiNa-nak: a Seroxatot kúraszerűen kell szedni, és általában 2-3 hét után jelentkezik a hatása. Hozhat önmagában is teljes gyógyulást, de általában pszichoterápiás kezeléssel együtt ajánlják, mert úgy biztosabb és hosszan tartóbb a hatás, hiszen a gyógyszer legtöbbször nem szünteti meg a szorongást okotzó problémákat....

Egyébként volt már pánikkal kapcsolatos hozzászólás korábban is, de valóban mostanában a depresszió volt hangsúlyos és a többi témát hanyagoljuk.

Tamás

Előzmény: TiNa (378)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.31 0 0 379
Megijedek attól, hogy mindenki nagyon kínlódik és aztán gyógyszerekre kérdez rá... Egyrészt nem tudom, hogy ki mennyire komoly bajoktól szenved, ezért hurrogjatok le, ha hülyeségeket kérdezek, de másrészt mégse értem a dolgot... Biztos, hogy kell ez a rengeteg tabletta?
És van egyáltalán olyan, hogy egy tabletta "normálissá varázsol"?
Írjatok erről valamit.
Előzmény: TiNa (378)
TiNa Creative Commons License 2000.10.30 0 0 378
Sziasztok!

Bár mostanában ritkán járok erre, azért igyekszem figyelni a topic alakulását.
Csak sajnos még mindig nem nagyon találok benne olyan embert, aki hasonló problémákkal küzd mint én, pedig a topic címében a depresszió mellett ott van a pánik és a fóbia is, mint lelki baj.
És sajnos nekem kijutott az utóbbi kettőből. Bár az orvosom szerint nem vagyok pánikbeteg, csak pánik tüneteim vannak meg erős szorongásom. De a lényeg az, hogy olyan egyedül érzem magam, hogy még itt sem bukkannak fel hasonló emberkék.
Bár lehet, hogy hiú remény, de olyan jó lenne, ha végre olvashatnék egy olyan story-t, hogy valaki kilábalt ebből a szőrnyű állapotból, vagy csak épp próbálkozik.

Lenne egy kérdésem Tamásnak: mennyi idő után kezd el hatni a Seroxat, és képes e teljesen "normálissá" varázsolni az embert? Hozhat e végleges gyógyulást, vagy ez csak egy terápiakiegészítő?

Jobbulást mindenkinek!

Tina

Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.30 0 0 377
Kedves Waratah,

a tapasztalat szerint igencsak hasznos, ha hasonló panaszokkal élők közösen kibeszélik a bajaikat, ennek tőlünk nyugatabbra nagy hagyománya van, ezek az ún. beteg önsegítő csoportok. A legfőbb hatásuk abban van, hogy eloszlatják a betegségek, lelki zavarok körüli homályt, másrészt jó látni, hogy nemcsak egyedül vagyok a problémámmal, és a különböző megküzdési stratégiák is több ötletet adhatnak. Gyakran az is előfordul, hogy több problémákkal küzdő ember hitelesebbnek tartja, hogyha sorstársa mondja el a véleményét egy kezelésről, vagy a tüneteiről, mint a szakember. Persze lehet iatrogéniát is okozni, azaz ártani ezzel a dologgal, ezért mindig laza kapcsolatban szoktak szakemberek is bekapcsolódni, és ha felmerül valami vitás kérdés, akkor erre azért vigyáznak. Például evészavarosok önsegítő csoportjainál szokták mondani, hogy talán másodlagos ártalom, hogy egymástól lesnek el fogyasztási trükköket, de a tapsztalat az, hogy a nyereség (pl. a betegség lényegének felismerése, a kezelés szükségességének elfogadása) mégis nagyobb, mint ezek a veszélyek, amiket egyébként az utcán is össze lehet szedni.

Alább egyébként valóban "moderáció" történt a hozzászólási etikett és mások véleményének durva, trágár becsmérlése, valamint flooding miatt.Természetesen ha betartja valaki a hosszászólás elemi emberi normáit, akkor be lehet lépni újra, erre van a lehetőség.

Tamás

Előzmény: Waratah (374)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.30 0 0 376
Két napig szüneteltem (figyelmeztettek, hogy a törzsasztal addiktív, és kipróbáltam, csakugyan az-e...), és tessék, már le is vagyok maradva. Mi történt 365 és 370 között?

Kedves Waratah
"hasznos" vagy "káros" panaszkodás ügyében: szerintem azzal nagyon nehéz ártani valakinek, hogy elolvassuk a panaszait és ha nem tudunk segíteni, akkor legalább próbálunk vele rendesek lenni...
A nénikkel kapcsolatban: az mindenkinek segít, ha legalább kibeszélheti magát, ebben pont olyanok vagyunk, mint az SZTK-váró. Más kérdés, hogy itt a kezelés/gyógyulás is beszéd-síkon történik, a rendelőben ugyanaz hangzik el, mint a váróban, csak a válaszok mások... Bár, ez se különbség :-)
Tényleg, mi a különbség?

Waratah Creative Commons License 2000.10.30 0 0 375
opsssz, hát lemaradtam, mire ideértem p123 ki is lett moderálva. Most furdalhat a kiváncsiság.
Előzmény: Dr_Treuer_Tamas (373)
Waratah Creative Commons License 2000.10.30 0 0 374
uff, Tamás, már egy ideje akartam tőled effélét kérdezni. Mármint hogy szerinted mennyire "egészséges" ha egy maréknyi depis összecsődül és jól kipanaszkodja magát egymásnak, mint a nénikék a reumaosztály előtt, hogy ittfájottfáj. Nekem úgy érzem hogy sokat segített ez a társaság (mármint az eredeti depis topic), de mindig aggódok, hogy valakinek inkább árthatunk.
Előzmény: Dr_Treuer_Tamas (373)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.30 0 0 373
p1p2p3-nak: nem értem, hogy miért kér tanácsot, ha azt írta, hogy tesz az itt hozzászólók véleményére? Szerintem ez eléggé destruktív hozzáállás. A fórumon általában komoly segítséget szoktak egymásnak nyújtani a hozzászólók, és javaslom, hogy ezeket minden hozzászóló tartsa be. Egyébként pedig ajánlom figyelmébe a moderálási elveinket és a hozzászólási etikettet.

Üdvözlettel,

Treuer Tamás dr

Előzmény: p1p2p3 (372)
énisdepisvagyok Creative Commons License 2000.10.29 0 0 371
Kedves p1p2p3!

vannak, akik idegenül élnek a világban, de ehhez ragaszkodnak, és nem akarnak rajta semmi áron változtatni.

nálad mi a helyzet?

énis

Előzmény: p1p2p3 (369)
tölgy Creative Commons License 2000.10.29 0 0 370
:-)
de azért nem csak "dumálhatnékod volt", s nem ezért jött mindez ki belőled? Igaz?
jön okos hozzászólás is biztosan, az enyém csak megértő mosoly volt:-)
üdv:tölgy
Előzmény: p1p2p3 (368)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.27 0 0 365
Kedves Felicitász,

ez a kontroll szerepkör általában azért mindig megvan, az ún. non-direktív terápiás formák esetében is, de vannak olyan terápiás módszerek, ajhol kifejezetten hangsúlyos, mint például a viselkedésterápiában. Nem minden pszichoterápia fő fókusza a kontroll problémája, bár kétségtelen, hogy ez egy gyakran előkerülő probléma. Azért is gyakori, mert mi emberek gyakran hasonló konfliktusokkal küzdünk, és általában, ha hangsúlyos ez a kérdés az életünkben (mármint a kontroll kérdése), akkor rendszerint valami problémánk szokott lenni a hierarchiával, főnökünkkel, vagy egyáltalán az interperszonális bizalommal. Ezért fontos, hogy a terapeutánk is megtudja, hogy mi jár erről a fejünkben, és akkor ő is segíthet továbbgondolni, hogy milyen referencia kapcsolatunkban volt hasonló félelmünk, hogy vegyék át a kontrollt (vagy hogy nehogy átvegyék). Általában ezt a terapeuta saját viszontindulatáttételének azonosításából is észre tudja venni, hogy ezzel van probléma (például azt kezdi érezni, hogy lassan megharagszik a páciensre, amiért az mindig késik stb.), és akkor tud fordítani ezen a témán, és könnyebben átdolgozásra kerülhet a dolog.

Tamás

Előzmény: Felicitász (364)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.26 0 0 364
Kedves Tamás dr.!

Az a gondom az "acting out"-tal, hogy a terápiában időnként nem kaptam választ a kérdéseimre és akkor egyszerűen kénytelen voltam máshová fordulni... nem volt aki segítsen, olvastam. Lehet, hogy ez terapeuta-oldalról problémás, de hidd el, páciens-oldalról legalább annyira.
Nyilván nem véletlenül kérdeztem rá a kontrollra, erre a kérdésre még senki "közületek" nem volt hajlandó egyenes választ adni (= a terapeutám, két megkérdezett lógus és egy áter, szóval nem nagy a gyűjtés...) Teljesen új, amit írtál, elfogadva, és hadd körítsek egy kicsit:

Egy idő után az volt az érzésem, hogy a terapeutám megtalálta a fonalat, "a fiókjában őrzi a diagnózist", de nekem nem árulja el, hogy mit lát, sőt azt is makacsul tagadta, hogy egyáltalán lát valamit, amikor kérdeztem erről. A terápia sokáig olyan volt nekem, mint egy labirintus: kezdetben én vittem befelé a terapeutámat, aztán amikor megtalálta az Ariadné-szálat, elindult a saját szakállára felfedezőbe, én pedig elég hosszú időre magamra maradtam. Ez hagyján, de attól már félni kezdtem, hogy úgy közlekedik bennem, ahogy akar, és nem véletlenek a fájdalmas kérdései.
Ez még mindig hagyján, ha nem állította volna azt, hogy véletlenek.
Azóta is úgy érzem, hogy egész egyszerűen hazudott - lehet, hogy a gyógyulásom érdekében, de akkor is. Nem reagált a kérdéseimre, és mintha célirányosan tesztelt volna, hogy mit kezdek ezzel a helyzettel.
Azt kezdtem vele, hogy túlléptem rajta, elengedtem, nem az én problémám, hogy ő hogyan dolgozik. Vágytam ugyan a munkatárs-pozícióra, de ha nem, nem... és áttértünk a sebész-hozzáállásra, feladtam a hiábavaló küzdelmet és rábíztam magam a terapeutámra. Lehet, hogy ez nem a tankönyvi reakció volt, mert akarati döntés útján született, de belefáradtam a "ki a domináns gorilla"-játékba. Nagyon nehéz volt, olyan nehéz, hogy nem tudod elképzelni. (Kiszolgáltatod magad valakinek, akiben szeretet-alapon nem tudsz bízni, mert látod, hogy nem mond igazat, csak szakértelem-alapon, hát ki ez, ha nem a sebész?)

A terápiában ezután jött egy nagyon nehéz időszak, féltem tőle, próbáltam a kedvére tenni, úgy éreztem, hogy neheztel, ha nem vagyok jó kislány stb. Aztán valahogy jött a megvilágosodás, elkezdtem kívülről látni magamat meg a kivetítéseimet meg mindent, és annyi klassz dolog történt, sok sírás, megkönnyebbülés, valóságlátás, hogy úgy érzem, mindent megértettem és megérte - ezen a bizalmi alapon úgy működött, mint az orvossal, és nagy felismerés volt, hogy nem kell egymást SZERETNÜNK ahhoz, hogy lehessen együtt dolgozni. Sikeresen is. :-)

Csakhogy: tavasz óta nagyon mélyre merültem a magam és az élet rejtelmeibe ismét, nagy belső változások stb., és ahogyan vezetve vagyok benne, az egy sokkal őszintébb stílus. Föl sem merül a kérdés, hogy ki irányít... nincs rivalizálás, mert nincs min. Aláírom, hogy ez a kevésbé önálló verzió, de csak eleinte, amíg tényleg védelemre volt szükségem.
Igazából így merült föl bennem a kérdés, hogy MIÉRT VAN SZÜKSÉG a terápiában arra a duplacsavarra és a vele járó szenvedésre, amit a kontroll megszerzéséért vívunk a terapeutával és végül vagy megoldjuk vagy nem...
Tudom, hogy egy terápia nem szeretet-alapon műxik, de azt hiszem, működhetne szeretet-alapon is, ha őszintén elfogadnátok (ideiglenesen, és akár konkrét szerződéssel is...)egy irányító-szerepkört, amíg újra föl nem növünk a kezetek alatt. Mert többnyire erről van szó, nem? Megálltunk valahol, ahol anyuci-apuci nem fogadott el többé, és ha megint szeretve éreznénk magunkat, egyszerűen fejlődnénk tovább. Vagy még mindig csak egy sarkát látom és sokkal bonyolultabb dolgokról van szó?
Felőlem elküldhetsz ezekkel a kérdésekkel a terapeutámhoz - mostanában készülök hozzá élménybeszámolóra, és vmi azt súgja, hogy ez lesz az utolsó találkánk ilyen keretek között - de úgy érzem, hogy talán többeket érdekelne, mit gondolsz a kérdéseimről.
Szép napot kíván (és épp most késik el előadásról):
Felicitász



Előzmény: Dr_Treuer_Tamas (363)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.26 0 0 363
Kedves Felicitász,

kívülről nézve onnan lehet felsimerni, hogy a terapeutáddal való ritka találkozások még terápiás jellegűek, és nem baráti beszélgetések, hogy még mindig fizetsz értük, amit ugye baráti beszélgetéseknél nem szokásosak általában. Másrészről egy hosszú terápia lezárásakor, előfordul, hogy akár a páciens kérésére meghagynak egy ilyen ritka találkozási lehetőséget, mintegy "utánkövetésre", ami arra jó, hogy lehessen követni, hogy az illető hogyan boldogul, illetve ha ismét felmerül valami ok, ami miatt intenzívebb terápiás szakaszt kellene beiktatni, akkor az bármikor megtörténhet.

A kontrollról szólva: persze, hogy hagyományos értelemben a kontroll mindig a terapeutánál van, de a lényeg más mondjuk egy hagyományos orvosi beavatkozásnál meglévő kontrollnál, amikor bemegyünk a sebészhez, megvizsgál, megmondja, hogy ki kell venni a vakbelünket, felfekszünk a műtőasztalra, majd utána hazamegyünk, és végülis végig bizonyos értelemben ki vagyunk szolgáltatva az ő ítéletének és javaslatainak, azaz nem kiegyensúlyozott helyzetben vagyunk, maximum kereshetünk egy másik sebészt, ha nem bízunk benne, de a lényeg ugyanaz. A pszichoterápiában megpróbálják ezt a hiererchikus helyzetet több szinten kiegyenlíteni, például nem adunk konkrét tanácsot, a terapeuta nem gondolja, hogy a páciensnél jobban, vagy helyette meg tudná oldani a problémáit, illetve ha valami nem tetszik, az is a terápiába bevihető rész, azt is meg lehet beszélni. Ezért is van gondom azzal, amikor valaki terápiába jár, és ha ott nem tetszik valami, akkor máshol kér segítséget, vagy tanácsot, mert ez szakmai nyelven "acting out", azaz nem a terápiás térben történő beszéd, pedig ott lenne a helye. Emiatt ilyenkor mindig az a javaslatom, hogy annak kell elmondani, akire ez leginkább tartozik, vagyis a terapeutának.

Üdv,

Tamás

Előzmény: Felicitász (359)
Törölt nick Creative Commons License 2000.10.26 0 0 362
Csak figyelek, provokálok, amire senki nem reagál, ilyesmi.

De ha van kedvem, akkor szoktam írni .... Majd.

Előzmény: babarczyeszter (361)
babarczyeszter Creative Commons License 2000.10.26 0 0 361
Kösz, Princess.
A saját topikodból kivonultál?

e

Előzmény: Törölt nick (360)
Törölt nick Creative Commons License 2000.10.26 0 0 360
Eszter,

www.animula.hu

B princess

Előzmény: babarczyeszter (354)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.25 0 0 359
Kedves Tamás dr.,

jó, elmondom neki, ha legközelebb találkozunk - lehet, hogy azt fogja javasolni, hívjam föl telefonon, ha van kedvem negyedórában híreket cserélni.
Nem gondolnám, hogy ezek még terápiás találkozások, ahhoz túl ritkán fordulnak elő. (Vagy ha igen, ezt miről lehet felismerni? Mármint a magam oldaláról... Hogy a terapeutám felismeri ha erről van szó, abban nem kételkedem. :-))

Kikerülted a kontrollra vonatkozó kérdést. (!!)

Mit tudsz a HOVA nevű gyógynövényes csodapiruláról? (valeriána, citromfű, komló... állítólag nem lehet hozzászokni, hamar kiürül a szervezetből, nó mellékhatás, segít aludni, szorongást oldani etc.) Az én időmben nem volt ilyesmi, és inkább meghaltam volna, minthogy gyógyszert vegyek be (ájulások, orvosi kivizsgálás, EEG, CT, rettenetes volt... a neurológián kaptam Xanaxot, kiváltottam, elolvastam a tájékoztatót és nem nyúltam hozzá). De lehet, hogy használna azoknak, akiknél nem olyan komoly a gond és szenvednek a gyógyszerek mellékhatásaitól.

Előzmény: Dr_Treuer_Tamas (357)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.25 0 0 358
Szia Eszter
egy lógusról van szó...
A problémák ált.isk. 6-7. táján kezdődtek, azonnal elég komolyak voltak, nem sok segítséget kaptam bennük, igaz hogy nem is nagyon tudtam még kérni... Aztán sok évig csend és szenvedés, néha jól voltam, máskor nagyon nem jól.
Elsős voltam az egyetemen, amikor a lógussal találkoztam, tartott egy előadást az egyik pesti iskolában a pszichológiáról, saját magáról, amolyan ismeretterjesztő jelleggel, hogy oszlassa a lila ködöt. :-) A fiatalok a szakterülete és főleg csoportjai vannak, de régóta van magánpraxisa is. Egyszerűen szimpatikus volt a nő, és mikor elmentem hozzá, kíváncsiságból mentem el, a kaland kedvéért. Akkor éppen jól voltam - ezt azért érzem fontosnak, mert így könnyebb volt a kezdés és volt bennem valamennyi tartalék energia, amit a gyógyulásra tudtam fordítani.
Két évig terápia, ebből az első év elég intenzív: kéthetente, majd hetente egy találka; volt olyan időszak, hogy hetente kettő is, és egyszer négy napon át minden nap voltam. (A pénz megegyezéssel ment, végig éreztem, hogy nem rajtam szeretne meggazdagodni, a négy egymást követő óra után háromért kért pénzt, máskor lehetett később fizetni stb.) A második évben lassan megritkultunk, aztán megint kétheti egy, aztán havonta egy, aztán megbeszéltük, hogy amikor úgy érzem, telefonálok és megyek.
Ennek már három éve.

Most épp nem tudom megmondani, mikor jártam nála utoljára - kb. egy éve lehet, vagy több. (A Kedvesem azt mondja, emlékei szerint 99 februárjában voltam, mielőtt elmentem ösztöndíjjal külföldre.) Beszéltünk valamikor télen telefonon, de aztán kénytelen voltam lemondani a találkát, mert elkapott az influ és 40 fokos lázam volt, utána meg vizsgaidőszak...

Vallás-témakörben volt az egyetlen komoly nézetkülönbségünk. Toleranciában nem volt hiány, de egy ponton túl nem megy a dolog világnézeti egyezés nélkül, bizonyos mélységektől lefelé (vagy felfelé?) mást értünk ugyanazokon a fogalmakon és óhatatlanul vita keletkezik. Itt kicsit elváltak útjaink... Úgy érzem, mindent megkaptam, amit a "pszichológiától" (hú de naiv és tudománytalan megfogalmazás) megkaphattam, és valamennyi műveltséget is a tárgykörben és még mennyi mindent... Innentől saját utam van, ami kicsit más, de a terápiás "háttér" segített megtalálni.
Tetszik, hogy a lógus nem akart a saját képére formálni és amikor elindultam a magam lábán, engedett. Nyitva hagyva a lehetőséget (azt mondja, minden páciensének nyitva hagyja, aztán ki él vele, ki nem), hogy ha van vmi megoldhatatlan döntési helyzet, szakítás, gond-baj-bánat, akkor egy-két találkozás erejéig is meg lehet őt keresni, külső nézőpont adására bármikor vállalkozik :-)

F.

Előzmény: babarczyeszter (356)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.25 0 0 357
Kedves Flelicitász,

nehéz kérdés a terápia utáni kapcsolattartás, általában ha a páciens szeretné, akkor még valami lezáratlansági probléma van benne, de persze lehet általános emberi érdeklődés is, azaz hogy jó lenne a terápiás kapcsolatot baráti viszonnyá fejleszteni. Ezt nyilván azért nem szeretné a terapeutád, mert még terápiás jellegűnek véli a találkozásaitokat, ezért is kér pénzt érte, hogy jelezze, hogy mi is a helyzet. Szerintem mondd el neki ezeket a gondolataidat, és biztosan jól fog reagálni, és továbbléptek ezen.

Babarczy Eszternek: Az Animula kiadó címe: 1021 Budapest, Hüvösvölgyi út 116. telefon: 391-5443, 391-5441, 391-5442.

Tamás

Előzmény: Felicitász (352)
babarczyeszter Creative Commons License 2000.10.25 0 0 356
Kedves Felicitász,

kösz szépen. nagyon fontos nekem, hogy elmondtad.

Értem a :( részt, mondhatni ismerem közelről, és a :) rész nagyon jól hangzik, különösen, mert én is intellektualizálok, és vagy kikapok érte, vagy nem tudnak velem mit kezdeni. Ez egy nagyon vonzó lógus vagy áter (lógus vagy áter?) így első blikkre.

És megkérdezhetem, hogy hány éves voltál, és hány éve voltak meg akkor a hm minek hívjuk - bajok?

Nagyon örülök, hogy jobban vagy.

e

Előzmény: Felicitász (355)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.24 0 0 355
Szia Eszter
a Kezdet: görcsös teljesítménykényszer, "csak akkor van jogom az élethez, ha tökéletes vagyok", kudarctűrő képesség nulla, magam ellen fordított agresszivitás, öngyilkossági tervek, túlhajtott munka (mert valamibe csak temetkezni kell, nem igaz?), szeretetre való képtelenség, családi mínuszok, párkapcsolati problémák, kilátástalanság, nem ettem, nem aludtam, félelmek, ájulás, továbbisvan mondjammég? :-(

Dióhéj: jól verbalizálok, mégis megszólalási képtelenség, eleinte csak sírás. Aztán valahogy elindult... Szembeülős, sok beszélgetés, hagyott intellektualizálni, hagyott olvasni (azzal a jelszóval, hogy ha megtiltaná, akkor is olvasnék, de akkor még bűntudatom is lenne - csak azt kérte, hogy ha valamit találok, ami megfog, felzaklat, nem értem, akkor beszéljem meg vele). Relaxációs gyakorlatok, sok imaginárius gyakorlat, régebbi helyzetek újrajátszása együtt (ez volt a legrohadtabb), kérdezett az álmaimról, a zenéről amit hallgatok, a jellemző belső képeimről, a saját belső nyelvemről... És váratlan gyakorlatok tükörrel, legyezővel, párnával...
Nekem sokat jelent a fizikai közelség, és nagyon segített, hogy néha megfogta a kezem amikor a legjobban kínlódtam. Nem tartozik egyetlen "iskolához" sem (?), azt csinálta, amit nekem a legjobbnak tartott.
A barátaim közül páran elmentek hozzá - volt akivel hangot talált és komolyra fordult a dolog, volt akivel nem... az is kell, hogy az egyéniségünk valahogy stimmeljen, nekem eleinte amolyan modell volt, akit követni lehetett, amíg magamat meg nem találtam.
Szellemi kaland is volt és nagy belső változás. Azt hiszem, nem is a személyiségem változott meg, hanem az, ahogyan ugyanazokat a problémákat kezelem. Továbbra is depressziós alkat vagyok, tökéletességre törekszem stb. De megtanultam pl. a fehér és fekete közti színárnyalatokat meglátni, megtanultam megbocsátani magamnak és másoknak, irgalmazni magamnak a hibáimért, idejében észrevenni az öngyilkossági késztetést, nem csak akkor, amikor már kezemben a méregpohár... A terápia a korábbi passzív és cinikus tudatosságomat felhasználta és átalakította valami cselekvő tudatossággá, jobban látom a gondolataim és a valóság közti különbségeket és idejében tudok lépni vagy segítséget kérni, ha bajban érzem magam.

Ja, nem lettem tökéletes :-), se "boldog", se semmi különös. Sok a gondom, mint mindenki másnak. A lényeget nem nagyon lehet szavakba foglalni, de majd megkísérlem. Meg azt is, hogy mostanában mi újság.
Most ennyi - már így is sok, nem?
Felicitász

Előzmény: babarczyeszter (353)
babarczyeszter Creative Commons License 2000.10.24 0 0 354
OFF

Kedves Doki,

mi is a neve annak a kiadónak, amit említett - Animus vagy Animula? Ugyanis Animus Kiadót találtam, de Animulát nem.

köszönöm szépen

e

ON

Előzmény: Dr_Treuer_Tamas (350)
babarczyeszter Creative Commons License 2000.10.24 0 0 353
Kedves Felicitász,

miből gyógyultál ki a terápia során? elmeséled, milyen volt, mit csináltatok?

e

Előzmény: Felicitász (352)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.24 0 0 352
Sziasztok!

Jöttem élményeket megosztani és kérdezni és itt lenni. Van pozitív terápiás tapasztalatom, két évig jártam (nem túl gyakran, mert nem volt elég pénzem) és azóta is nagyjából rendben vagyunk, az élet meg én. (És maga a folyamat folytatódik, még ha más keretekben is, de ezekről majd később.)
Egy kérdés Tamás dr.-hoz: a terapeutámmal emberileg is OK vagyok, és időnként kíváncsi leszek, hogy mi van vele, meg én is szívesen mesélek csak úgy "kezelés" nélkül is. Ez eddig úgy zajlott, hogy elmentem hozzá mint régen, neki egy óra pihenés, nekem egy óra baráti csevegés, fizettem, távoztam. Az a bajom, hogy ez így mégiscsak furcsa. Baráti alapon nem jó fizetni, de akkor meg honnan tudnám meg, hogy új könyve jelent meg, a fiát fölvették egyetemre, stb. stb. Műxik ez így, vagy hagyjam abba?
Terápia: kérdezzetek, válaszolok. Nem habos torta, sokat szenvedtem benne, és az sem volt egészen sima, ahogyan vége lett. De megérte. (És mondom, a lógussal jóban vagyunk...) Sokszor akartam kilépni, kár lett volna. Kellettem hozzá én, de kellett hozzá a másik ember - az EMBER, megkockáztatom, még fontosabb is, mint hogy lógusként a legprofibb legyen.
Még egy kérdés Tamás dr-nak: hogy érted azt (-tegezhetlek? cserébe Te is engem, légy szíves...), hogy a terápiában a kontrollt nem veszik ki a kezünkből? Mert szerintem nagyon is IGEN. Nem vagyok szakértő, de nem ezt hívják terápiás paradoxonnak?

Mindenkinek gyógyulást kívánok (szimpla javulással ne elégedjetek meg...). És ne adjátok fel, akármekkora baj van.
Jó hogy van ez a topic, kösz Tamás.
Legyen jó kedvetek:
Felicitász

hWindy Creative Commons License 2000.10.21 0 0 351
Szia(sztok):)

Meg meg sem koszontem a hozzaszolast.
Roviden: azon vagyok, hogy megoldjam, ha (atmenetileg!) gyogyszerrel akkor azzal, de egyenlore nem talaltam orvost.
Bar mar nem olyan rossz, a nappalok oke, ejjel almodom nyomaszto hujesegeket es mindenfelekepp valtoztatni *akarok* az eletemen, leginkabb a munka teren (ez ugyis erik, sajnos).
Csak a mit meg merre-t nem tudom pontsan, de sajnos ebben nem tudtok segiteni.
(Esetleg egy EUR utlevellel meg par szazezerrel:)))

Jobbulast a topiklakoknak. Igerem, ha mar teljesen rendben leszek en is igyexem viszonozni a kedvessegetek.

Előzmény: tzuiop (333)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.21 0 0 350
Crach-nak: általában mindenki tart attól, hogy végülis elmenjen egyéni terápiába, szemtől szembe helyzetbe, valami valós-idejű mukihoz, aki nickname nélkül és "igazi" mimikával felruházva fog az arcunkba bámulni egy székből, és meg fogja kérdezni, hogy miért jöttünk.

Valóban más helyzet, mert itt a neten tényleg el lehet bújni egy név mögé, néha azt is lehet érezni, hogy talán nem is én vagyok, aki ott beszél, ahogy mondtad, a valós helyzetben akár le is lehetne tagadni, hogy te szóltál hozzá...

A másik leggyakoribb félelem az szokott lenni, hogy a terapeuta nem fog megérteni, és olyan tanácsokat fog adni, ami totál távol van tőlem, és nem az én problémámra lesz megoldás. Általában terápiákban nem tanácsokat adnak, hanem abban segítenek - és ezt a különböző terápiás módszerekkel különbözőképpen érik el - hogy a páciens maga jöjjön rá saját problémáinak megoldására. Másrészt meg egy jó intellektuális kaland is lehet, magunk középpontja felé, de egész másképpen, mint azt a hónapok óta tartó önmarcangolás során elértük. Egy olyan szakemberrel kell szövetkezni, akiben megbízunk, és aki egy darabig belső lelki vezetőnket kézen fogja, és utána el is engedi. Közben végig mi irányítunk mindent, a kontrolt senki nem veszi ki a kezünkből.

Tamás

Előzmény: crach (346)
Waratah Creative Commons License 2000.10.21 0 0 349
Figyelj, crach. Van itt egy társaság, a Depresszió van megoldás topicban. Ki jobban van, ki rosszabbul, ki mikor hogy. Elég sokáig csak irogattunk egymásnak. Igenis sokat segít csak úgy névtelenül kitenni az asztalra mindent. Van akinek csak egy nickje van, van akinek (szerintem) van külön depis nickje és külön egyéb célokra való. Ez még jobban segíti az anonimitást.
Aztán lassanként összetalálkoztunk, mármint a való életben, és érdekesmód egész normálisak vagyunk. Nem akarom elismételni amit máshol már leírtam, mennyire szarul éreztem maram, amikor az első -második találkozóra indultam. Mintha a vesztőhelyre vittek volna... mégis valami húzott oda.
No, ez nem noszogatás akart lenni, csak nyugodj meg, nem te vagy az aki totál csődtömeg, ez mondhatni teljesen normális. Lsaan, lassan. Menni fog.
Előzmény: crach (346)
Törölt nick Creative Commons License 2000.10.21 0 0 348
Stimmel.
Előzmény: crach (346)
énisdepisvagyok Creative Commons License 2000.10.21 0 0 347
Kedves Crach,

az első lépés a legnehezebb, hogy elfogadjuk, változtatni kell. ugyanis a régi rossz, a magány, az idegenség stb. mégiscsak a mienk, akolmeleg van benne, meg persze végnélküli daganyászás arról hogy másokkal mi a baj....

amikor leesik a tantusz, hogy esetleg ki lehetne mászni mindebből, akkor jön a következő nagy megijedés, a részletek miatt. mi van ha mások kinevetnek, mit kell mondani az orvosnak, stb.

egyetértek eszterrel, derekasan küzdesz. szvsz menni fog... egyszercsak tudni fogod mi a következő lépés.

ha gáz van, kiabálj

énis

Előzmény: crach (346)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!