Az e havi Földgömb c. újságban cikk jelent meg Rózsa Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a "betyárkirályról". Megvettem, elolvasni még nem volt időm, de hamarosan sort kerítek rá.
Véletlenül láttam meg a hivatkozást a még meg nem jelent kötetemről, aminek nagyon örültem, ezért regisztráltam gyorsan. A fórumot egyébként rég óta olvasom, nagyon jó dolgokat írtok fel.
A kötetről annyit, hogy rohamléptekben kellett elkészülnie, 400 oldalas, elég sok (kb. 100) képpel. A téma kimondottan Sándor bácsi és csapata 48-as szerepe. Viszont nem folklorisztikai mű, mivel éppen a néprajzi rész esett áldozatul az utómunkálatoknak. De nem kell elkeseredni, ugyanis gyakorlatilag készen áll a néprajzi rész, ez zömmel az 1947-es '48-as gyűjtés betyáranyagából van, s az egész ország területéről igyekeztem feldolgozni a betyárok szabadságharcos szerepét. Van 10-15 név szerint említett "ostoros huszár" is, Tolnától Baranyáig, most próbálom megtalálni hozzájuk a levéltári bizonyítékot is. A másik kimaradt anyag a börtönök honvédnek (gerillának, nemzetőrnak stb.) állt rabjairól szól, de ez is lassan halad. A tág Dél-Alfölddel már meg vagyok (Szeged, Csongrád, Csanád, Békés, Bihar, Pest vármegyék és a Jászkunság), a napokban néztem át a beregszászi anyagot. A Dunántólra ezután szeretnék átrándulni ebben az ügyben. A Délvidék a legfontosabb, sajnos, ott nem volt alkalmam kutatni, de a kötet megjelenése után lemegyek. Az egész országot (Nagymo.) nem tudom bejárni, de igyekszem. A néprajzi kötet hamar meg lesz, az utóbbi rabos, lassabban.
Ui. A jelzett kötetet már nyomtatja a nyomda, ha kijön rögtön írok. Vidám könyvbemutatókat tervezünk a nyáron.
Ha bármi van, örömmel állok rendelkezésetekre, akár más betyárokkal kapcsolatban is!:)
Nincs mit, komolyan gondoltam! A második rész pedig még az elsőnél is jobb, nagyon tetszeik a sok idézet, irodalmi hivatkozás, no meg a képanyag. Úgy olvasmányos, hogy nem enged a színvonalból. Időnként fel-felnevettem, noha egy támadás nem túlzottan humoros. Viszont meg kell hagyni, lehet, hogy Sándor bácsi nem tudott írni-olvasni, de elég jól mérte föl a helyzetet, miszerint nem jó az állammal kikezdeni. Nagyon tetszik, amit az egyik tárgyaláson mondott a bűntársáról: Nem kellett ütet erőltetni. Az csak kifogás, mert hát 'iszen kaphattunk vóna más kocsit is akármennyit, de ő a kocsiját maga ajánlotta. Kéröm a tekintetös törvényszéköt, már az apja is rabló volt, velem együtt járt rabolni. Olyan becsületös nemzetség az, nincs nekik még egy böcsületes szögük sem.
Nem a tárgyhoz tartozik, de elolvastam még jó néhány másik cikket is, a napelemes kisvasút nagyon tetszik. Lehet, hogy egyszer kipróbálom.
Még csak az első részt olvastam, az nagoyn érdekes! Ami az egyik betyárt illeti, az első látásra hat év, továbbá a Lombroso álma kifejezés illik rá. Pénteken kerülök újságos közelébe, akkor jöhet a második rész.
Ha minden igaz, 2-3 hónapon belül megjelenik egy könyv Rózsa Sándor 1848-49-es szerepéről, Seres István tollából, döntően folklorisztikai kutatásaira alapozva.
Nemrég fejeztem be Temesi Ferenc Bartók c. könyvét. Ebben pár sorban említi egy híres szegedi lókötés történetét, amit Nemes Nagy Pálnak, Rózsa Sándor "jobbkezének" a fiai hajtottak végre. El akartak kötni két szép lovat, csak sajna, az akció kudarcba fulladt. Nagy szerencse viszont, hogy közben senki sem halt meg. Akit érdekel, utánaolvashat a könyv 127-128 oldalán.
"Az elszaporodott, a közbiztonságot veszélyeztető bandák felszámolásának legeredményesebb módja mégis az volt, ha az érintett megyék összehangolták tevékenységüket: a nádortól engedélyt kértek a statáriális bíráskodás bevezetésére, karhatalmi egységeiket rendes katonasággal és népfelkelőkkel egészítették ki. Rendkívüli esetben az is előfordult, hogy királyi biztost is kineveztek a "hadműveletek" irányítására, mint például 1810-ben.
A fegyveres hajtóvadászatnak köszönhető, hogy hóhérkézre került többek között Vida Marci és Szilvágyi Jancsi, a tízes évek két híres haramiája is."
Ez olvasható egy tanulmányban, illetve azt, hogy Veszprém megye pénzjutalmat ajánlott fel a katonai műveletek vezetőjének.
Új vagyok itt a fórumon. Az után érdeklődnék, van valakinek információja egy az 1800-as évek eljén élt dunántúli betyárról, Szilvágyi Jancsiról? Eddig csak egy tanulmányban láttam említve a nevét. Örülnék minden információnak!
Ma fél tizenkettő körül a konyhában szorgoskodtam, és a Kossuth rádiót hallgattam, amikor megütötte a fülemet Sisa Pista neve. Kiderült, hogy az utolsó nógrádi betyárcímmel kiadtak róla egy könyvet.
A figyelmemet sajna kénytelen voltam megosztani a rádió és a főzés között, de igyekeztem jegyzetelni. Ezek szerint Sisa Pista valószínűleg 1846-ban született, a Nagylóc közelében lévő Zsurpusztán, A pontos dátumot nem lehet kideríteni, mert egy tűzvész alkalmával elégtek az anyakönyvi iratok.
Juhászbojtárnak adták, és még nem volt húszéves, amikor azzal gyanúsították, hogy ellopott jó pár juhot, eladta, és az árát elmulatta a barátaival. Ezt a vádat holta napjáig tagadta. Viszont egy nagyon kegyetlen pandúr, egy bizonyos Sipeki Balázs Sándor vallatta, aki olyan csúnyán megkínozta, hogy holta napjáig bicegett utána. Nem vallott be semmit, ezért kénytelenek voltak szabadon engedni. Viszont később összeakadt a pandúrral, és megölte. Ezt a tettét vállalta. Mindenki biztos volt abban, hogy halálra ítélik, de kiváló ügyvédje volt, ezért megúszta húsz évvel, amit az utolsó napig le is ült, az akkori fegyházak közül a két legszigorúbban, Illaván és Lipótváron. Az ügyvéd neve Halmos Gábor, és Mikszáth Kálmán barátja volt. A betyár szabadulása után állást talált a gróféknál, sajna, nem tudtam felírni a nevüket. Erdőkerülő lett a Börzsönyben. Akkora volt a híre, hogy szinte teljesen megszűnt az orvvadászt meg a fatolvajlás a környéken.
Még némi romantika is került a történetébe, ha nem is az ő élete során. A gróf úrnak volt egy fiatal lánya, Sarolta, aki súlyosan megbetegedett. Kihívtak mellé egy fiatal orvost, aki hat hétig ápolta, fel is gyógyult. Ahogy ez sejthető, egymásba szerettek, megszöktek és összeházasodtak, Ebben némi szerepe volt Sisa Pistának is, akit ezután elbocsátottak. Sebaj, a grófkisasszony új állást adott neki. Élete végét Bernecebarátiban élte le, a környéken ápolják az emlékét, no meg a sírját is, még egy tanösvényt is elneveztek róla. A sírkövén egyébként a polgári neve áll, Benkó István. A sisa arrafelé haszontalan, rossz gyereket jelent.
