Komolyan nincs?????? Nekem ez annyira megdöbbentő, mert ugyan minden ismerősöm, barátom életében találhatok hibát, az enyémről nem is beszélve, de azért vannak sokan, akik abszolút hitelesek. A mostani pásztorom, meg a gyülim legtöbb tagja, és még a Hit Gyülisek közt is sokan vannak, akikért tűzbe tenném a kezem (azért, hogy ők tuti Istenéi, kapcsolatban állnak Vele, sok a bajuk, de mindenen tényleg és valóságosan túljutnak győzelemmel, stb.). Főként a testvéri, megmagyarázhatatlan, személyiségükből nem törvényszerűen adódó feltétlen szeretet az, ami megragadható bennük.
Helyetted senki nem tud Istennel találkozni, neked magadnak kell. Elsősorban Istenen múlik, hiszen Ő kezdeményez, hogy mikor történhet a valódi találkozás. De hogy akkor igent mondasz, vagy kételkedsz tovább, az rajtad múlik. Sőt, azt hiszem, egy lehetőséget mindenki kap, de a többség talán többet is, nem olyan könnyű ez, mint ahogy beszélünk róla. Mások csak azt tudják elmondani, ők hogyan élték meg. Talán csak annyit ér ez, hogy láthatod, van aki azt mondja, neki sikerült. De ha annyian mondják, talán csak akad köztük olyan, akinek az életén látod, hiteles, amit állít. Nem így fórumon, hanem az életben, az ismerőseid közt.
Én sem hittem el senkinek semmi természetfeletti megtapasztalást, Istent meg főleg nem, amíg én magam, négyszemközt meg nem tapasztaltam. Úgyhogy értelek, és nem is akarlak semmire rábeszélni vagy győzködni.
A fal lebontása mindenkinél személyre szabottan történik, pont úgy, ahogy az a leghatásosabb. Én személy szerint sokmindent kihagynék az életemből, ami a falat alkotta, és sokmindent, amivel Isten összetörte. De ha csak úgy kivette volna az egészet, fájdalom nélkül, talán még le is köptem volna Őt, hogy mi a nyavajának nem segít másokon, nézze már meg, nekem semmi bajom, mert olyan okos vagyok és annyira szerencsés, a magam erejéből köszönöm jól vagyok, de ott a szomszédom, ott vannak a rákos betegek... Tuti nem vettem volna észre, annyira el voltam szállva, hogy Ő volt, aki segített. Az összes kezemmel kapaszkodtam a falba is, úgy mellesleg. De ahogy a mostani eszemmel és szememmel nézem mások életét, már akikébe belelátok valamennyire, ugyanígy vannak. Nem tudom, miért vagyunk mi emberek ennyire sügérek. De nem megy törés nélkül, nem megy szelíden, nem megy szép szóval. Milyen jó lenne, ha csak elolvasnánk az evangéliumokat és máris megértenénk mindent és mennénk tovább Istennel. De nem így történik, ára van az életünknek. Tele vagyunk okoskodásokkal és azokat nem tudjuk letenni magunktól, nem ész és nem logika ez. Nekem Isten gyerekkoromtól annyi jelet adott, és nem vettem észre, annyiszor segített, és magamnak tulajdonítottam, hogy megúsztam a necces helyzeteket. Aztán eljött az idő, mikor még mindig megúsztam, és elkezdtem sejteni, hogy ennyire azért nem vagyok én nagy lumen. És ráadásul kevés volt minden, minden megszerezhető dolog kevés volt. Épp ez őrölt fel engem, hogy minden megvolt, amit csak akartam, és mikor ott volt, akkor kevés volt, egyre üresebb lett az élet. Nem a bűn felől jött hozzám Isten elsősorban, pedig az az oka minden bajnak, hanem azt az űrt kezdte betölteni, onnantól, hogy az a bizonyos fal ledőlt bennem.
Biztos hallottál ilyesmit, de amíg te át nem éled, nem hinném, hogy elfogadod:)
Amit a végén írsz, hogy talán van egy erő, és aki tudja használni, annak működik, nos ebből is kipróbálhattam egy keveset. Kiderült, hogy van ilyen, a falhoz tartozik, és nem személytelen, hanem valaki, sőt többféle valakikről van szó. Nem sajnálnak meg, nem segítenek, hanem használnak a saját céljaikra. Rettenetes, félelmetes, gonosz, általam kinyírnának másokat, segítségnek, jónak álcázva. És sajnos, elég istenszerű, legalábbis az emberekhez képest.
Amíg csak úgy elszüttyögtem magammal, addig nem is volt ezekkel dolgom, de mikor elkezdtem keresni az okokat, az üresség okait, hát egyből találtam embereket, könyveket, először kis jeleket, amik a falat erősítették, az "erő" felé tereltek, és Istentől elzártak.
De mondom, ez csak az én esetem, másnál másképp van, ezt az utolsót jobb kihagyni, és inkább nyavajogni akár hosszú éveket üresen, boldogtalanul, betegen, akárhogyan, csak az "erő" távol maradjon, amíg Isten érkezik.
ezt is hallottam már. pont AJC-től kábé 6 éve, hogy mikor történik már velem valami, azt mondta valakinél fokozatos, valakinél egyszerre.
ez egy jó gumiszöveg, megint csak a nesze semmi, fogd meg jól kategória. csak az hiányzik hozzá, hogy "rajtad múlik".
sajnos én bemondásra senkiről sem hiszem el, hogy "Isten belépett volna az életébe". túl sok olyan embertől hallottam ezt, akinek aztán az élete egészen mást mutatott...
különben pedig, ha a mindenható Isten annyira szíven viselné az emberek sorsát, bizonyára lenne hozzá eszköze, hogy ezt a számára biztosan nem olyan rettenetes falat segítsen lebontani, esetleg valami jelt adni, hogy van valaki a falon kívül.
de mivel ilyesmi nem történik meg, ezért két lehetőség lehet a) nincs semmiféle fal és azon túl b) van valami Isten szerű erő, ami nem személyes, ezáltal sem segíteni, sem megsajnálni nem tud, aki tudja használni, annak működik.
Bocs, hogy beleszólok, mert tök jól beszélgettek, az én álláspontom meg azért más, mint a tietek. Csak nem bírom megállni, és kérlek, csak egy véleményként vedd, nem kell elfogadni, úgysem rajtam múlik, talán még rajtad sem, hogy Isten mikor szólít meg.
Van egy rettenetes fal Isten és az emberek közt, a szívünkön, lelkünkön, szellemünkön, mi sem lebontani, sem átugorni nem tudjuk a magunk erejéből. Össze kell törnie, többnyire a körülmények, a sóvárgásunk, az elégedetlenségünk, a reménytelenség aprítja fel szép lassan. Vagy éppen gyorsan, egy katasztrófahelyzettel. Ha nem marad semmi, aminek értelme lenne, akkor tud általában belépni Isten az életünkbe. Ez van, akinél baromi nagy katarzis, van, hogy egészen csendes és természetes, te is annyiféle bizonyságot és átélést hallottál erről. Szóval nem olyan nagy baj az, ha az ember kezdi elveszteni az élet értelmét. De elég nehéz érzés, főleg, ha soká tart. Nekem nagyon kemény volt:)
Egy kis szellemi "testmozgás" kinek árthat? Érdekes fejek a fórumról ( Takaritó, Silvermen, Villámló, stb. jó kis témák megvitatása, eszmecseréje. Közben ropi, mogyoró, stb. )
ők is csak reménykedtek valamiben, mint mindenki. ki Jézus visszatérésében, ki Buddhában, mások meg AJC-ben.
sorsuk azonos: reményeik nem teljesültek, vagy csalódtak, vagy reményükkel együtt halnak meg.
nincsen a világon semmiféle csoda, semmiféle rejtély, csak módszerek a túlélésre, melynek egyik eszköze a hit és a remény, melyek ideig-óráig elodázzák a magányt, amit sokan egész életükben, de végül a halálkor mindannyian érzünk majd.
a preterizmus csak egy kísérlet az emberiséget egyre jobban eluraló fatalizmus és világvége várakozással szemben, de az emberi természet ellen nem győzhet, az ember lelke mélyén rab és megváltást vár.
az egyszerűbb lelkek nagy csinadrattával és csodákkal képzelik, a bölcsebbek belülről, csendben, de mindannyian tévednek: nincs itt semmiféle megváltás, csak eszközök, hogy az a pár évtized valahogy elmúljon, jöhessen végre a nyugodt nemlétezés, a Tűznek tava.
félreértés ne essék, bölcs soha nem voltam, csak reálisan szemlélem, hogy mit láttam másokban és önmagamban.
hiábavalóságot látok, az elpocsékolt hónapokat, éveket, melyeket légvárak építésére fordítottam, ahelyett, hogy az életemet a látható és érzékelhető, örömet okozó lényeknek és dolgoknak szenteltem volna, mert nincsen semmi más ezeken kívül.
polcaim rogyadoznak az ígérgető könyvektől, a fejem tele van az ígérgető szavaktól, mások szép példájától, ellenőrizhetetlen meséitől, megvilágosodásától, és soha nem teljesülő vágyától, hogy egyszer egy ilyen embertől szemtől-szembe választ kapjak.
többre azonban nem telt tőlem sem, írtam én is egyet, de megélni, meglátni nem tudtam soha. igaz én legalább nem gazdagodtam meg mások pénzre váltott keserves és be nem teljesült reményeiből.
