Keresés

Részletes keresés

Waratah Creative Commons License 2000.11.04 0 0 402
A MEster és MArgaritának bizonyos szempontból igaza van. De itt, ami ki lett moderálva, az úgy tünt el, hogy csak azok látták, akik épp akkor erre jártak. A kimoderálás azt rendezi el (elviekben) hogy az adott pillnatban nem borzolódnak tovább a kedélyek, mert a későnjövőknek nincs mire reagálni. (legfeljebb annyit, hoy nahát, mik történhettek itt) Egyébként meg úgy a "világegyetem" szempontjából felesleges volt a moderálás, mert két hét, 2 hónap stb után ki emlékszik egy hevesebb szösszenetre, ha nem volt rá válasz és nem hullámoznak az érzelmek heteken át.
Meg egyáltalán ha én ma itt elhallgatok, nem jövök többet, ne mondd már hogy emlegetni fogtok a kandalló elött ülve, hogy a jó öreg Waratah miket mondott. Ez ennek a virtuális izének a baja (és akkor mehetünk át a másik topicodba, Tamás) személyes kapcsolat nélkül, minden elszáll, kevésbé rögzül. MOST jó, amikor olvaslak, princess, válaszolok Neked, de csak azoknak az embereknek maradnak meg bennem igazán a szavai, akikkel IRL is találkoztam.
Azt mondják, egy jó kis OFF-nál nincs jobb:))
Szóval, egész jól érzem magam. El is megyek az uszodába:)))
Előzmény: Törölt nick (401)
Törölt nick Creative Commons License 2000.11.04 0 0 401
Kíváncsi lennék, vajon hogyan lehet kimoderálni egy egyéni vagy egy csoportos terápiában valamit.

Hogyan lehet meg nem történtté tenni.

A mester és Margaríta szerint a leírt szó, a kimondott és kimondatlan gondolatok nem vesznek el, önálló életük van, nem égnek el.

B princess

énisdepisvagyok Creative Commons License 2000.11.03 0 0 400
kedves koko,

a kimoderálást én sem értem , bár lehet hogy valamiről lemaradtam.örülök hogy jól vagy, mesélj, mivel érted el. amugy köszönöm kérdésed, én pl, szintén egész jól, éljen a prozac:)))

énis

Előzmény: Koko123 (399)
Koko123 Creative Commons License 2000.11.03 0 0 399
Miket írt az a p1p2p3? Egy hete nem néztem errefelé... Kíváncsi lettem volna, szerintem nem kellene kimoderálni. Nagyfiu vagyok már, csak kibírom. (A péntek esti dáridónál nem lehet rombolóbb hatása...)

Amúgy hogy van mindenki? Én per pillanat egyre jobban.

Koko123

Felicitász Creative Commons License 2000.11.03 0 0 398
Kedves Tündérbogár!

Hogy vagy most amikor épp ezt a kérdést olvasod? (=Csak úgy, a tények és adatok mellett hogy érzed magad?)
Felicitász

Előzmény: tunderbogar (397)
tunderbogar Creative Commons License 2000.11.03 0 0 397
Kedves Felicitász!

Először is szeretném megköszönni Neked, hogy gondolsz rám. Rettenetesen jól esik. És nagyon jól látod a helyzetet: ez a döntés nem a múlt héten született. A romlás már évekkel ezelőtt elkezdődött. Csak szeretünk néha hazudni magunknak... És így másokat is becsapunk. Vannak, akik tudnak így élni. Egy idő után már a "látszat" - észrevétlenül - valósággá válik. Nekem ez nem megy. A szerelem elmúlt - már nagyon régen -, és ez teljesen természetes is. A legnagyobb baj az, hogy nem maradt utána kölcsönös szeretet, tisztelet és megbecsülés és szabadság, a másik elfogadása.
A nagyapám halála örökké fájni fog. De úgy érzem, még mindig itt van velem, és itt is lesz. És ez jó. Az első perctől kezdve el tudtam fogadni, hogy elment, de csak azért, mert tudtam már évek óta, hogy el akar menni és ő nem fél tóle, hanem várja. Amit annyira akart végül is bekövetkezett, és nekem el kell őt engednem. És tudom, hogy mennyire fájna neki és dühös lenne, ha miatta szenvednék. A fizikai valója rettenetesen hiányzik, de a szelleme (nem az okkultista!), amíg én élek, velem marad.
Az, hogy M. Párizzsal mi lesz, a jövő titka. Csak tőle függ, és ezt már ő is tudja (milyen csodálatos dolog a mél!!!). Tudom, hogy nem szabad őt befolyásolnom, és erőszakosnak lenni vele (de az sem utolsó szempont, hogy nem is tudnám ezeket megtenni). Azzal csak elrontanám. Ez az ő döntése lesz. De nagyon szeretem. És rohadt nehéz várni....

Tündérbogár

Előzmény: Felicitász (391)
Egy Creative Commons License 2000.11.03 0 0 396
Kedves TiNa!

Tüneteidet csak az érti meg, aki keresztül ment rajta. Ez egy egészen más világ. Színes, érdekes, így távolból azt mondom, hogy szép is van benne. Sokkal érzékenyebbek vagyunk a szépre is, és másképpen látjuk a dolgokat.
Nekem folyamatosan remegett a kezem nyugalmi állapotban is. A fények, bizonyos szagok, vagy zajok, amiktől az ember nem tud megszabadulni, és kénytelen elviselni őket, még ha ideig-óráig is, másként hatnak az emberre, mint az egészséges idegzetűeknél. Más az valamitől idegenkedni, vagy hogy nem tetszik, és egészen más ez az érzés. Ez a fajta visszatetszés egészen más. Ez egész énünkben jelen van. Azon gondolkodom, talán az a baj, hogy az adott pillanatban rá vagyunk kényszerítve bizonyos hatásoknak, amitől nem tudunk menekülni, így a tudatalattink szinte ájulásig el tudna menni, hogy megszabaduljunk tőle. Úgy hisszük, hogy ez okozza a rosszullétünket. és tényleg ez az ami ki is váltja, de ha tudatosan haladunk előre … és ez lassan megy, csak bízz benne, hogy sikerül … akkor egyre könnyebb lesz. Minden egy folyamat, csak el kell indulni az úton.
A testen jelentkező tünetek gyakran lelki folyamatokat takarnak. Részemről ez azt jelentette, hogy nem tudtam szabadulni egy olyan élethelyzetből, ami rám volt kényszerítve. (Lakáshelyzet, gyerekek féltése miatt). De mint a példa mutatja ki lehet jutni belőle. Kétféleképpen lehet megoldani: Az egyik variáció egyszerűbb, át kell gondolnod mi az a dolog, ami tartósan zavart és még most is zavar téged jelenlegi helyzetedben. Ha tudsz változtatni rajta, nosza.
A másik, ami a nehezebb megérteni, hogy csak AZ A PROBLÉMA, AMIT ANNAK ÉRZÜNK. Tehát: hogyan vesszük fel, mennyire fáj, és hagyjuk-e hogy fájjon, bántson valami. Evvel nem lelkiismeretlenségre veszlek rá, csak önvédelemre kell berendezkedned. (Meg kell próbálnod érzéketlenné válni.) Tudniillik attól semmi sem oldódik meg, ha tönkre teszed magad. Sőt.
Hétfőn folytatjuk a beszélgetést, ha gondolod hogy személyes gondjaid másra nem tartoznak, E-mail-en is megkereshetsz.
Addig is, ha meg tudod kapni „Az erő benned van” című könyvet (azt hiszem az Édesvíz kiadó kiadványa) akkor azt nagyon tudnám neked ajánlani.

Szeretettel üdvözöl: Egy

Előzmény: TiNa (390)
tunderbogar Creative Commons License 2000.11.03 0 0 395
Kedves Döglött Hal!

A válasz már megvan, csak az erő és kitartás hibádzik még egy kicsit...

Tündérbogár

Előzmény: döglött hal (388)
tunderbogar Creative Commons License 2000.11.03 0 0 394
Kedves Énis!

Azt tanácsolod, hogy várjak. De én úgy érzem, ez már nem a várakozás ideje, hanem a cselekvésé. Hidd el, nem egyik napról a másikra alakult ki bennem ez az érzés. A folyamat, ami most ér a végére már nagyon-nagyon régen elkezdődött.

Én is meghaltam egy kicsit. Megszűnt bennem valami régi, ami helyett újat kell teremtenem. Most megjárom a poklot, ahonnan csak fölfelé vezet az út. Csak azt nem tudom még, hogy hova.

Tündérbogár

Előzmény: énisdepisvagyok (387)
tunderbogar Creative Commons License 2000.11.03 0 0 393
Kedves Waratah!

Talán még sosem voltam ennyire biztos semmiben, mint most. És én is azt hiszem, hogy elsősorban saját magamhoz kell ragaszkodnom.

Előzmény: Waratah (386)
Felicitász Creative Commons License 2000.11.03 0 0 392
Kedves TiNa!

Ismerősek a gyötrelmeid, még ha "csak" utólag is... :-(
Hogyan segít a gyógyszered? Kevésbé félsz, elveszi a testi tüneteket, nyugtat, élénkít - mit csinál, amitől könnyebb lesz Neked?
Azt írod, félsz a saját tested reakcióitól, amiket nem lehet kiszámítani. Megkérdezhetem, mik ezek?
Jobbulást kíván:
Felicitász

Előzmény: TiNa (390)
Felicitász Creative Commons License 2000.11.03 0 0 391
Kedves Tündérbogár!

Látom, nem én vagyok az első ezzel a nagy bölcsességgel, de szerintem várj még a fontos döntés(ek) meghozásával. Nekem úgy tűnik (szólj, ha nem igaz), hogy már régebben gondolkodtál ennek a 10 éves kapcsolatnak a végén, és talán ezt jelzi az is, ami Párizsban történt. Írsz még arról, hogy mi visz el 10 évig és addig a gondolatig, hogy vége?
Azt hiszem, a gyászoddal meg az elutazással meg a szakítással egyszerre három színtéren maradnál egyedül, és ez nem valami jó ötlet.
Még annyit, hogy amikor meghal valakink nagyon közelről, akkor egy ideig ez a gyász tölt ki minket teljesen, és az a legrohadtabb, hogy mintha tilos volna átélni és kisírni és zokogva vitatkozni a sorssal/Istennel hogy miért pont ő és miért pont most és miért pont tőlem. A temetésen is "jól kell viselkedni", később is mindenki kérdezősködik és faggat és figyel, és közben az egész külvilág hepi és kellemetlen látvány nekik, ha valaki szenved. Ne törődj velük, ameddig gyászolni akarsz és kívül-belül sírni, jogod van hozzá - és ha meg tudod tenni, adj magadnak hozzá időt és csendet, amiben nem zavarhatnak. Lehet, hogy ez segítene abban is, hogy Párizzsal zöldágra vergődj...
A "részvétem" így hülyén és sután hangzik, de azért gondolok Rád. (A Kedvesemnek is nemrég halt meg a nagypapája.)

Előzmény: tunderbogar (385)
TiNa Creative Commons License 2000.11.03 0 0 390
Egy kissé lemaradtam, de azért reagálok az írásomra érkezett válaszokra

Kedves Felicitász!

Igazad van, hogy nem a tabletta a jó megoldás, és én eleinte nem is használtam semmijet sem, abból kifojólag, hogy nem is bírtam a gyógyszereket. De az állapotom egyre rosszabb lett, és bár voltak reménysugarak, amikor hosszabb ideig jól voltam, vagy volt erőm tartani magam, de végül már nem bírtam tovább idegileg, nagyon féltem, hogy bármelyik pillanatban megbolondulhatok. Majdnem egy évet szenvedtem gyógyszer nélkül, teljesen lemerültem tőle, megváltás nekem, hogy végre van segítségem, mégha csak átmeneti is.
Szerintem a Te módszered a lehető legjobb, és jó lenne, ha sokan ugyanígy csinálnák. Remélem sose jutsz el odáig, hogy neked is gyógyszereket kelljen szedned.

Kedves Egy!

Nagyon örülök, hogy írtál, és hogy olyan dolgokról olvashattam, ami a részemről is ismerős. Irigyellek, hogy Neked már sikerült túljutnod rajta.
Én is igyekeztem a saját erőmből meggyógyítani magamat, és győzkődni, hogy nem lesz semmi baj, de én a saját testem reakcióitól félek, amit nem lehet előre kiszámítani. Vannak dolgok (néha hangok vagy fények is), amitől rosszul tudok lenni, egyszerűen olyan állapotba kerülök, hogy minden külső hatást sokkal intenzívebbnek érzek.
És, mint már említettem, elfogyott az erőm, hogy tovább tartsam magam segítség nélkül.
Nagyon örülnék, ha bővebben leírnád az élményeidet, esetleg tanácsaidat, akár itt, akár e-mailben.

tina

Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.11.02 0 0 389
...(nagyon jó a csoport, csak figyelek és hallgatom, milyen jókat mondtok)...

(Tamás)

Előzmény: döglött hal (388)
döglött hal Creative Commons License 2000.11.02 0 0 388
Kedves tunderbogar!

Hasonló helyzetben én el szoktam vonulni magamba, és "magamra zárom az ajtót" egy hétre. Azt tudom mondani amit a többiek, ne most dönts, hagyj időt magadnak! Nem kell törnöd magad a válaszon, csak figyelj befelé, aztán megjön magától.

Üdv.
döglött hal

Előzmény: tunderbogar (385)
énisdepisvagyok Creative Commons License 2000.11.02 0 0 387
Kedves Tündérbogár!

Lehet hogy valóban megtaláltad a nagy Őt, de én mégis azt tanácsolnám, hogy ebben a nagyon zaklatott állapotban ne hozz azonnal végérvényes döntéseket.

A szomoru eset, nagyapád halála valószinüleg mélyen érintett, ilyenkor különösen érzékenyek és sérülékenyek vagyunk, és nem biztos, hogy jól döntünk.

Két hét alatt egy haláleset, temetés, új szerelem, szakítás szvsz túl sok. ha meg is érett benned a szakitás, kicsit várj vele, amig leülepszik benned a párizsi élmény, és enyhül a gyász. mind a kettőre időt kell szánni.

énis

Előzmény: tunderbogar (385)
Waratah Creative Commons License 2000.11.02 0 0 386
Valószínű úgy nem lehet racionálisan gondolkodod, mint ahogy nekünk tanácsot adni.
Várj. Figyelj befelé. Ha Te igazán döntöttél, hogy vége legyen a kapcsolatodnak, és ebben biztos vagy, és ennek semmi köze Párizshoz, akkor szép csendben ragaszkodj önmagadhoz.
Előzmény: tunderbogar (385)
tunderbogar Creative Commons License 2000.11.02 0 0 385
Segítség!!!!

Kérem, segítsen nekem valaki!
1. Október 8-án elment a nagyapám, aki apám helyett apám volt.
2. Október 16-án eltemettük.
3. Október 20-án elutaztam Párizsba. Október 26-án találkoztam egy (magyar) férfival, aki együtt töltöttem egy fokozhatatlanul csodálatos és tökéletes estét és éjszakát. Megismertem a csodát, elvarázsolódtam és nem tudok felébredni.
4. Október 27-én hazajöttem. Azóta sem tudom, hogy mi van, mi lesz. Csak azt, hogy mi volt és mi lehetne.
5. Október 28-tól fel akarom bontani a 10 éves kapcsolatomat (nem Miatta). De iszonyatosan szenvedek, mert nem akar elmenni. Már néha félek hazamenni. Gyenge vagyok és sajnálom.

Most már a teljes összeomlás határán vagyok, csak egy hajszál választ el tőle és tudom, hogy bármikor bekövetkezhet. Félek.

Egy Creative Commons License 2000.11.02 0 0 384
Kedves TiNa
Az Index SOS-ben olvastam kérdésedet, hogy volt-e már olyan, aki kigyógyult a fóbiáiból, illetve a pánikból?
Mint írásodból kiderült, orvosod szerint nem vagy igazán pánikbeteg, de vannak problémáid.
Nekem is voltak fóbiáim, és pánikoltam is. Tudom, ebből kimászni nehéz dolog, mert nekem is sokan mondták, hogy nem vagyok beteg, mégis annak éreztem magam. Félelmeimet szinte hisztinek titulálták, pedig valós alapjai voltak.
Gondolkodó ember lévén, először önmagadat kell meggyőznöd, hogy az, amire reagálsz veszélytelen, aztán erőszakkal rávenni magadat, hogy igen is megpróbálom, hogy bebizonyítsam önmagamnak, hogy sikerül. Az első ilyen kísérletek persze nagyon nehezek. Az ember nem hisz önmagának, kételkedik önmagában, meghagyja a kiskaput, hogy és ha mégis, ... és néha be is bizonyítja önmagának, hogy igaza volt, amikor félt attól a bizonyos dologtól, és lámcsak baj lett. De nem ez a megoldás. Pl. Metró. Én sokáig nem közlekedtem metróval. Ha lementem a mozgólépcsőn elkapott a pánik, szabályosan rosszul lettem a félelemtől, és visszamentem (nagy megkönnyebbüléssel). Aztán megbíztam valakiben, aki a metrón való utazás közben lefoglalt, beszélt velem, nem hagyott időt arra, hogy negatívan gondolkodjak. Hosszú időn keresztül utaztam vele, s amikor egyszer egyedül mentem, szinte hősnek éreztem magam. Ma már nyugodtan utazom. A lift is hasonló, de gyorsan túl van rajta az ember. Megelőzően meg kell győzni magam a legrosszabbról: mi van ha beragad? Semmi különös, csengetek, kiszabadítanak. Leesni nem tudok.
Alapvetően rossz idegállapot hozza ki ezeket az emberből. Amikor az ember magabiztos, nem fél semmitől, nem esik szélsőségekbe.
Tehát az lenne a feladat, hogy az ember pozitívan gondolkodjon mindenről. A félig üres pohárról, hogy félig tele van. A lehetetlenről azt, hogy ott van az ellenkezője is, tehát a lehetőség mindíg adott, ha kissebb százalékban elérhető is, de esély van rá, és minél többet foglalkozom vele, annál nagyobb az esély.
Persze minden ember más, és mások a gondjai is. A gyógyszer valóban segít, ha csak addig szedi az ember, amíg önmagát felépíti, megerősíti, de nem szabad áthárítani a "munkát" a gyógyszerre. A saját akaratod nélkül nem fogsz kikerülni a problémáidból.
Ha gondolod, e-mailon is levelezhetünk a továbbiakban.
Önmagad felépítéséhez sok kitartást kívánok.
Egy
Előzmény: TiNa (378)
énisdepisvagyok Creative Commons License 2000.11.02 0 0 383
Kedves Felicitasz,

Popper Péter valamelyik könyvében olvastam, hogy a bajaink egy része életprobléma, egy másik része létprobléma. szerinte fontos, hogy ezeket megkülönböztessük egymástól.

életprobléma hogy mondjuk depis vagyok, elhagyott a barátom, rosszul tanul a gyerekem, nem haladok a munkahelyemen, és drágul a benzin.

létprobléma, hogy az emberi élet véges, a terveink és reményeink viszont végtelenek, nem tudjuk mivégre vagyunk a Földön, és mikor mondhatjuk értelmesnek az életünket.

az utóbbi problémák akkor is fennál/hat/nak ha az életproblémáinkat most éppen mind kibogoztuk.

sőt az is meglehet, hogy a létpoblémák szönyeg alá seprése válik életproblémává.

vagyis, szerintem is az a helyzet, hogy a depis/vagy másmilyen/ panaszok eltünése önmagában nem teszi az életet habostortává...

igaz ezt senki nem is igérte nekünk, legalábbis komolyan...

énis

Előzmény: Felicitász (379)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.11.01 0 0 382
Felicitásznak: Nem úgy működik a gyógyszer, hogy megoldja a problémákat, hanem segít ahhoz, hogy te oldd meg őket, mégpedig úgy, hogy javul a hangulatod, csökken a szorongásod, és olyan elviselhetővé válik, ami mellett korábban is könnyedén megbírkóztál egyszerűbb feladatokkal is. Természetesen ha a probléma visszatérő, és bonyolult, akkor valószínűleg a gyógyszeres segítség csak átmeneti.

Tamás

Előzmény: Felicitász (381)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.31 0 0 381
Kedves Tamás dr.,

"hozhat önmagában is teljes gyógyulást" (mármint a Seroxat) - Tényleg??? Van olyan lelki probléma, ami tisztán biol. alapon működik, vagy vannak esetek, amikor gyógyulás=tünetmentesség...? Mi alapján dől el, hogy gyógyszer vagy nem gyógyszer - múlhat esetleg csak azon is, hogy lógushoz vagy áterhez fordulok/kerülök...? Hogyan van ez az egész a gyógyszerekkel?

(Körítés: továbbra is megvan a depresszióra/szorongásra való hajlamom, még ha magát a dolgot másképpen látom is... Hamarabb észreveszem, tudok ellene ezt-azt tenni, kezdeti stádiumban csokievés, úszás, séta, baráti társaság, munkaprés-csökkentés stb. De a depresszió/szorongás ennek ellenére VAN, csak másképpen. Egy ideje arra tanítanak, hogy ha magamhoz türelmes vagyok és megengedem a szenvedésnek, hogy legyen, és átkínlódom, amit át kell, az gyógyít. Ez a módszer egyelőre a legjobb, amit ismerek, öngyilkossági tervek ellen is bevált.
Túl egyszerűnek érzem, hogy bekapok egy-két tablettát és máris béke lesz bennem, illetve kúraszerűen szedek valamit és attól bármi is megoldódik.
Azt hiszem, valami fontos infó/ismeret hiányzik belőlem ebben a kérdésben, pl. összekeverek valamit valami mással - mit és mivel?)

Felicitász

Előzmény: Dr_Treuer_Tamas (380)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.31 0 0 380
TiNa-nak: a Seroxatot kúraszerűen kell szedni, és általában 2-3 hét után jelentkezik a hatása. Hozhat önmagában is teljes gyógyulást, de általában pszichoterápiás kezeléssel együtt ajánlják, mert úgy biztosabb és hosszan tartóbb a hatás, hiszen a gyógyszer legtöbbször nem szünteti meg a szorongást okotzó problémákat....

Egyébként volt már pánikkal kapcsolatos hozzászólás korábban is, de valóban mostanában a depresszió volt hangsúlyos és a többi témát hanyagoljuk.

Tamás

Előzmény: TiNa (378)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.31 0 0 379
Megijedek attól, hogy mindenki nagyon kínlódik és aztán gyógyszerekre kérdez rá... Egyrészt nem tudom, hogy ki mennyire komoly bajoktól szenved, ezért hurrogjatok le, ha hülyeségeket kérdezek, de másrészt mégse értem a dolgot... Biztos, hogy kell ez a rengeteg tabletta?
És van egyáltalán olyan, hogy egy tabletta "normálissá varázsol"?
Írjatok erről valamit.
Előzmény: TiNa (378)
TiNa Creative Commons License 2000.10.30 0 0 378
Sziasztok!

Bár mostanában ritkán járok erre, azért igyekszem figyelni a topic alakulását.
Csak sajnos még mindig nem nagyon találok benne olyan embert, aki hasonló problémákkal küzd mint én, pedig a topic címében a depresszió mellett ott van a pánik és a fóbia is, mint lelki baj.
És sajnos nekem kijutott az utóbbi kettőből. Bár az orvosom szerint nem vagyok pánikbeteg, csak pánik tüneteim vannak meg erős szorongásom. De a lényeg az, hogy olyan egyedül érzem magam, hogy még itt sem bukkannak fel hasonló emberkék.
Bár lehet, hogy hiú remény, de olyan jó lenne, ha végre olvashatnék egy olyan story-t, hogy valaki kilábalt ebből a szőrnyű állapotból, vagy csak épp próbálkozik.

Lenne egy kérdésem Tamásnak: mennyi idő után kezd el hatni a Seroxat, és képes e teljesen "normálissá" varázsolni az embert? Hozhat e végleges gyógyulást, vagy ez csak egy terápiakiegészítő?

Jobbulást mindenkinek!

Tina

Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.30 0 0 377
Kedves Waratah,

a tapasztalat szerint igencsak hasznos, ha hasonló panaszokkal élők közösen kibeszélik a bajaikat, ennek tőlünk nyugatabbra nagy hagyománya van, ezek az ún. beteg önsegítő csoportok. A legfőbb hatásuk abban van, hogy eloszlatják a betegségek, lelki zavarok körüli homályt, másrészt jó látni, hogy nemcsak egyedül vagyok a problémámmal, és a különböző megküzdési stratégiák is több ötletet adhatnak. Gyakran az is előfordul, hogy több problémákkal küzdő ember hitelesebbnek tartja, hogyha sorstársa mondja el a véleményét egy kezelésről, vagy a tüneteiről, mint a szakember. Persze lehet iatrogéniát is okozni, azaz ártani ezzel a dologgal, ezért mindig laza kapcsolatban szoktak szakemberek is bekapcsolódni, és ha felmerül valami vitás kérdés, akkor erre azért vigyáznak. Például evészavarosok önsegítő csoportjainál szokták mondani, hogy talán másodlagos ártalom, hogy egymástól lesnek el fogyasztási trükköket, de a tapsztalat az, hogy a nyereség (pl. a betegség lényegének felismerése, a kezelés szükségességének elfogadása) mégis nagyobb, mint ezek a veszélyek, amiket egyébként az utcán is össze lehet szedni.

Alább egyébként valóban "moderáció" történt a hozzászólási etikett és mások véleményének durva, trágár becsmérlése, valamint flooding miatt.Természetesen ha betartja valaki a hosszászólás elemi emberi normáit, akkor be lehet lépni újra, erre van a lehetőség.

Tamás

Előzmény: Waratah (374)
Felicitász Creative Commons License 2000.10.30 0 0 376
Két napig szüneteltem (figyelmeztettek, hogy a törzsasztal addiktív, és kipróbáltam, csakugyan az-e...), és tessék, már le is vagyok maradva. Mi történt 365 és 370 között?

Kedves Waratah
"hasznos" vagy "káros" panaszkodás ügyében: szerintem azzal nagyon nehéz ártani valakinek, hogy elolvassuk a panaszait és ha nem tudunk segíteni, akkor legalább próbálunk vele rendesek lenni...
A nénikkel kapcsolatban: az mindenkinek segít, ha legalább kibeszélheti magát, ebben pont olyanok vagyunk, mint az SZTK-váró. Más kérdés, hogy itt a kezelés/gyógyulás is beszéd-síkon történik, a rendelőben ugyanaz hangzik el, mint a váróban, csak a válaszok mások... Bár, ez se különbség :-)
Tényleg, mi a különbség?

Waratah Creative Commons License 2000.10.30 0 0 375
opsssz, hát lemaradtam, mire ideértem p123 ki is lett moderálva. Most furdalhat a kiváncsiság.
Előzmény: Dr_Treuer_Tamas (373)
Waratah Creative Commons License 2000.10.30 0 0 374
uff, Tamás, már egy ideje akartam tőled effélét kérdezni. Mármint hogy szerinted mennyire "egészséges" ha egy maréknyi depis összecsődül és jól kipanaszkodja magát egymásnak, mint a nénikék a reumaosztály előtt, hogy ittfájottfáj. Nekem úgy érzem hogy sokat segített ez a társaság (mármint az eredeti depis topic), de mindig aggódok, hogy valakinek inkább árthatunk.
Előzmény: Dr_Treuer_Tamas (373)
Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000.10.30 0 0 373
p1p2p3-nak: nem értem, hogy miért kér tanácsot, ha azt írta, hogy tesz az itt hozzászólók véleményére? Szerintem ez eléggé destruktív hozzáállás. A fórumon általában komoly segítséget szoktak egymásnak nyújtani a hozzászólók, és javaslom, hogy ezeket minden hozzászóló tartsa be. Egyébként pedig ajánlom figyelmébe a moderálási elveinket és a hozzászólási etikettet.

Üdvözlettel,

Treuer Tamás dr

Előzmény: p1p2p3 (372)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!