- Tegnapi örömöm: megeredt (kihajtott) mégis az a rózsatő, amiről már majdnem teljesen lemondtam (azért locsolgattam szorgalmasan). Remélem, szép virágokat nyit majd a nyáron.
- És a mai: reggel rossz fejfájásra ébredtem, de délelőtt elmúlt, pedig máskor nem szokott. Az én koromban már ennek is kell örülni :o)
Gyerekek(mondhatnam azt is kedves unokak,koromnal fogva) ugye felfedizitek magatoktol hogy ez a sok neha jelentektelen oromecske,erot adhat a napi tettekhez.
Jot nevetem a kinyujtott nyelvi nenin(bar az a tapasztalatom hogy ebben a korban van a legtobb kozlekedesi kihago) es orulok ha eszrevettek egy pillangot.
Topic nevet nem valtoztathatom meg de Ti nyugodtan nevezetek a HALASOK KLUBJANAK es gyertek ide minden kis orommel.
Hálás vagyok Zsolti barátomnak, aki kölcsönadja a mikrobuszát, így remélem egy csodálatos hétvégét tölthetünk le Ausztriában, meglátogatva a safari parkot is.
1. Engem mindig nagyon feldob, ha megnevettetnek. Ma is ez történt egy másik topicon (Szülés, terhesség) olvastam a következő aranyköpést, egy előre aggódó kismamának írta a másik kismama:
BESZARÁSBÓL NEM KELL FŐPRÓBÁT CSINÁLNI!
Rendkívül jót röhögtem, biztos, hogy néhány órán keresztül jó kedvem lesz!
2. Különben mai napig is kicsit hat az a tegnapelőtti élményem, hogy sikerült egy ismerőst este meglepnünk - a szó legjobb értelmében - szülinapja alkalmából. Láthatóan nagyon jólesett neki, hogy egymástól függetlenül többen is felszaladtunk hozzá felköszönteni, ott találkoztunk nála (már a tusoló alól rángattam ki lefekvés előtt, mert én értem oda elsőnek), jót beszélgettünk, röhogcséltünk.
Kiskacsa!
valószínűleg sokan nem tudják megfogalmazni a dolgokat, amelyekért hálásak lehetnek. mindenki nagy dolgokat keres, a piciket ezért észre sem veszi.
pl a pillangót, ami téged felvidít...másnak az semmi, természetesnek veszik...
nem mindenki fogékony az apró örömökre, pedig mindannyiunkkal történnek ilyen dolgok.
a topic tényleg jó! köszi Mumu!
és megint süt a nap!
örülök, mert egy másik topicban megint szépen szóltak hozzám... jól esett.
Halat adok azert, mert ott lakom ahol.
Tegnap hazafele mentemben a tajat neztem, van egy erdos resz, ahogy a busz elhagyja Budapest hatarat, gyonyoru zoldek es udek arrafele a fak.
Halat adok a fakert es azert is, hogy lathatom oket.
Eredetileg ezt a topicot kerestem, hogy megosszak egy-két apró örömöt. Így aztán rátaláltam Mumu egy másik topicjára, és gyorsan abba is beledumáltam;-))))
Nos az első két öröm mai: sikerült a dugókon keresztül időben odaérni az iskolába a kölykeimmel !! Ez minden reggel nagy stressz, mert egyrészt késve indulunk, másrészt a közlekedés teljesen átláthatatlan módon hol rossz, hol még rosszabb. De ma sikerült! Ráadásul utána felszedtem egy ismerőst a buszmegállóban, a férjének én szereztem állást pár hónapja, és úgy tűnik bevállt a dolog, mindkét részről elégedettek egymással!!!
A másik régebbi,de a mai napig jókedvre derít, ha eszembe jut. Szintén reggel volt, autóval sietek munkába. Jó 50-100 méterről látom, hogy zöld a lámpa, nincs előttem senki, nyomom a gázt. Igenám, de egy öreg néni (vagy 70-80 éves biztos megvolt), kényelmesen ballag át a zebrán, miközben neki piros - hisz nekem zöld. Nos elkezdek dudálni, mire rámnéz és rám ölti a nyelvét, komolyan mondom, szerintem az álla csúcsáig leért a vége! (Probáljátok ki nem is olyan könnyű!) Hatalmasat röhögtem, és azóta is egész vidám leszek, ha eszembe jut.
Tegnapi örömeim:
- egy kollégám elkészítette a kávémat (ráadásul pont úgy, ahogy szeretem)
-kaptam egy szívemnek oly kedves emilt
-gyönyörűen nőnek a hajnalkák az erkélyemen
Ha nincs siker, az részben attól van, hogy a nagy rohanásban, szügyig érő politizálásban az emberek lassan elfelejtenek örülni. Különösen itt, Pesten. Én életem felét vidéki városban éltem le, lassú, nyugodt életvitelű és temperamentumú ember voltam mindig. Soha nem értettem és ma sem fogom fel, minek ez a nagy rohanás. De hogy ilyen kora reggel valami olyat is mondjak, ami a topic témájába vág: Emberek! Süt a nap! :)) Nem viccelek, ugyanis ebben a városban különösen nyomasztó tud lenni, ha borús az ég. Mindig jó érzés, ha ragyognak a napsugarak. Később még visszanézek, hiszen hosszú még a nap, hátha megnyerem a skandináv lottón a főnyereményt. :))
koszonom kedves iudex.De eppen az ilyen topicoknak nem szokott sikere lenni.Mindegy meg itt van.Nem kellenek nagy oromok,azok ritkan vannak.A kicsike jobban tudunk halasak lenni.
Szerintem ne hagyjuk lemerülni ezt a topicot. Olyan szép és szívhez szóló. Olyan emberi... Ugyan momentán nincs a tarsolyomban ideillő boldogság, de jó lenne, ha mások megtalálnák az örömöt is, a topicot is. Üdv mindenkinek!
Eppen ellenkezoleg,kedves berill,ennel jobbat nem is lehetne kitalalni.Mert itt Quad erat demonstrandum,itt van demonstralva,hogy leteznek oromok es arra kell koncentralni.de ott vannak a vidam maganyosok is...
Igaz, ma még csak rövid idő telt el a napból, de máris akadt egy-két dolog ami miatt hálás lehetek...
Amúgy a Gyóntatószék tényleg megint csak egy jó topic, meg is gyóntam néhány ( sajna nem az összes ) hibámat... :)
Szóval, ma hálás vagyok:
-azért, mert megint jó kedvem van és megint nem tudom, mitől ( ez a hét így kezdődött és remélem így is marad egy darabig)
-a húgomnak, mert egy nagyon ari képeslapot küldött reggelre, csak úgy!!! amikor beértem, az fogadott a sok unalmas mail közt...
-plusz a D. ma hozott nekem nagyon fini üccsit be ide a dolgozómba, pedig már késésben volt, mégis gondolt rám ( jó fej srác, nem?) :))
Köszi D.!
Most ennyi, de ahhoz képest, hogy még csak dél van, elég jó, nem?
Mumu!
Csak azért írok le minden ilyen kis apróságot, mert elkezdtem magammal egy "terápiát", hogy a depiből kimásszak, és azt csinálom, hogy megpróbálok minden apró kis dolgot felidézni, ami csak egy pici kis jó gondolatot is szült aznap...és örülni neki. Ez gáz? Nyugtass meg, hogy nem. Lécci!
Orulok hogy igy latod Kedves vagyak Kek madara.Az ami az elejen OFF az majd kesobb a szemelyiseg konturjaban szerepet kap.Nem tudom ki ijesztett meg minket az OFF-al.Csak rajta senki nem lesz erte megkovezve.Hiszen egy beszelgetes soran is mondunk egyes nem temahoz tartozott.Az mas ha CSAK teman kivul beszelnenk,az elvesz idot azoktol akik a temarol olvasnanak.Pld.Neked ha csak OFF lenne a Maganyosok topicjaba.
Gonoszka,kedves,olyan szepen vagy hallas hogy ez is erdemesit egy kezcsokra.Ebben a topicban akkor lesz jo es tanulsagos ha NAPONTA irnank,hiszen az a mindennapos eletunk kronikaja.
1. Hát a tegnapi napért, bár lehett volna jobb vége is, de én azt hiszem egyelőre ezzel is boldog vagyok, ki tudja, mit hoz a sors, miért lehetek ismét hálás.
2. Neked feltétlenül Mumu :o))
3. freyjanak, hogy a SZEPEN ELVALNI topicban, adott nekem egy kis csipetet, ahhoz, hogy jobban megismerhessem magam.
4. a napnak hogy kisütött, és nem hagyja hogy egy csúnya felhő elrontsa a kedvemet. :o)
5. a családomnak, akik az elmúlt napokban meglepően türelmesek velem.
Off
Kedves Mumu,
koszonom a valaszodat, mar egy-ket topicodat kineztem magamnak (eddig meg csak a Gonoszok...-ba irtam), mert tetszik, ahogy vezeted ezeket a temakat, mindenkinek valaszolsz, mindezt kedvesen, meg azokkal szemben is akik kotozkodos hangnemben szolnak a temahoz. A Maganyosokon egyszer mar probaltam atverekedni magam, de a 2. oldalnal nem jutottam tovabb, mert kicsit soknak talaltam az off topic temat (most meg en off topicolok), de meg egyszer nekifutok, ha lesz idom. A Problemaimba is szeretnek irni, csak az hosszu tema (szinten csalad) es meg kell fogalmazni a dolgot, hogy minel tisztabban lass/lassatok.
Udv: BlueBird
On
Gyertek vissza ma este vagy holnap reggel is,igy hoszabb idoben figyelhetitek eltett kis oromeiteket.
Blue Bird-nek:en ismerem ezt a permanens erzest,a nbapi leltaral regebbi kapcsolatombol.Remes.Felhivom figyelmedet a Problemaim vagy a Szepen valni cimu topicokra is.Van meg egy Maganyosok klubja,nem azok akik statisztikusan egyedul elnek,hanem azoke is akik nagy tomegben,csaladban is maganyosoknak erzik magukat.Ebbol az utobbibol egy elegvidam osszejaro tarsasag lett megis ott maradnak,a tobbieknek segitenni de azert is mert idonkent ujra maganyosok lesznek es akkor atobbiek segitennek.Azt a topicot bar tobb mint 15oo hozzaszolasa van erdemes elejetol elolvasni,mert tobb tarsunk eletenek lett reszben a tortenete.
Halas vagyok azert, hogy ma vidaman ebredtem (nem tudom miert, talan sikerult kialudnom magam) es igy mindjart mas szinben lattam a tegnapi csalodasomat, es ma ezt a problemat sikerult normalisan mindenfele csaladi osszeveszes nelkul megbeszelni. (Csaladi osszeveszes = egihaboru, regi bunok/serelmek felemlegetese es egymashoz vagdosasa, egymashoz nem szolas es/vagy sertodes.)
Halas vagyok a macskamnak is, aki ejszaka nem aludt velem es reggel 5-ig hagyott aludni (rosszabb esetben akar ketszer is ebreszt, de mar volt ugy is, hogy haromszor-negyszer).
Halas vagyok ezert a topicert Mumunak.
Mumunak: jo otlet volt nagyon, de ugyanigy jo meg a Gyontatoszek c. is, mert nemcsak halasak vagyunk, hanem "bunozunk" is :)
Amolyan nem mondhatom el senkinek, elmondom hat mindenkinek.
Udv: BlueBird
- Egy netes barátomnak, aki tényleg meglepett ma kedvességével és nagyon jól esett.
- Az üzletben egy hölgynek, aki addig keresett, amíg nem talált egy olyan pólót, amilyenre a kislányom vágyott.
- A lányom tanárának, aki vállaja, hogy elviszi nyáron a gyerekeket Firenzébe. Látni kellett volna mennyire örültek....
Kedveseim,orulok hogy vetettek a lapot es hogy tenyleg lehet ezt igy csinalni.Ha Gonoszka casak egyet de magyott irt(ez nem fog minden nap megtorteni)addig berill valobban(a parjat illetett megjegyzesen kivul mert az nagyon fontos)mindennapi dolgokert hallas.
Talan sikerul a Ti segitsegetekkel itt egy positiv,szereny oromokbol osszealitott Uzenetet kuldeni a vilagba:
ERDEMES MINDEN NAP ELNI
ERDEMES HA VAN PROBLEMA EZZEKEL A PROBLEMAKKAL MEGKUZDENI HISZEN MINDENNAP VAN VALAMI KEVES JO IS.
Igy legyen.
Szia Mumu!
ez nagyon jó topic lesz szerintem, remélem sok látogatód lesz!!!
Na lássuk csak mi az ami miatt ma hálás vagyok...
Ma? Vagy úgy általában?
- a pénztárosnak a Julius Meinl-ben, mert a fizetés után, még adott egy tábla csokit ajiba...
- úgy általában a mai nap miatt, ugyanis ma naggyon vidám napom van, nem tudom, miért...
- a kedves,idős hölgynek, aki ma telefonált és segíthettem neki látatlanban megoldani egy számára nehéz problémát és nagyon kedvesen elcsevegtünk utána...
- kedves egyetlenemért is, mert úgy tűnik, rendbejöttek a problémáink, és most boldogok vagyunk...
- hálás vagyok azért, mert ma megint megtapasztaltam, hogy ha mosolyogsz, az emberek visszamosolyognak rád...
(ez elég közhelynek hangzik, de picit el kell vonatkoztatni a mosolytól, bár az is bejön...)
ez konkrétan most úgy fordítandó, hogy ahogy hozzáálsz a világhoz és az életedhez, asszerint történnek veled a dolgok. picit néha nehéz, de érdemes próbálkozni.
Na jó, nem osztom tovább az ész, holnap is ellátogatok hozzád, kedves Mumu.