Ne haragudj kedves maczilaczi de az "ivott 1-2 sört" az ugye azt takarja hogy berúgtak mint az állat, mert nem hiszem hogy Komáromból Budapestre olyan rövid idő alatt ideérnek hogy az az egy-két sör nem tisztul ki a kapitány szervezetéből.
Az ide fuvarral kapcsolatban igazad lehet mert csak egyszer láttam ezeket a hajókat visszfuvart rakodni. (Idén tavasszal a C.Neuburgot).
Különben lehet hogy tudom hogy ki vagy . Hogy biztos legyek benne, csak az autódról árulj el annyit, hogy mi a típusa.
Üdv.
R
Most olvasom Rönó megjegyzését, "német, holland biztos nem ivott volna".
Egyáltalán nem akarom védeni a Dragant.
De azért az ő álláspontjában is van egy kis igazság.
Komáromban azt mondták neki, hogy ott fog éjszakázni, mert nem jött meg a növényegészségügyis fax. Ez után ivott meg két sört. Aztán egy óra múlva mégis megjött a fax.
No most, nem voltam ott, így nem tudhatom, hogy mi volt valójában.
De a helyzet nagyon is ismerős, nem egyszer, se kétszer átéltem magam is...
Ha nem is teljesen úgy igaz a sztori, ahogy azt ő elmesélte, akkor is: mondta volna azt, hogy nem megy, mert ivott 1-2 sört?
Úgy rugták volna fartájékon, hogy a lába se érte volna a földet!
Nem egészen. Nem visznek, hanem hoznak.
Ugyanis az átszabott hajókat a Rdamm-Budapest szójafuvarra tervezték.
Olyannyira, hogy a visszaúton általában üresen döcögnek. Ugyanis nem éri meg az a több napos macera, ami a berakodás, vámolgatás, kirakodással elmegy.
Így mint a golyó húznak vissza rakodni, és hozzák a drága anyagot.
Már persze, ha össze nem törik, el nem süllyesztik a hajót.
A Closterneuburgon van egy magyar váltás is ( a kapitány nem), de ők sem különbek mint déli szomszédaink.
Egyébként bárkákat is alakítottak így ki, tehát ugyanilyen magasak azok is , csak a számát nem tudom. Direkt az ömlesztett áruk szállítására készültek. Lehet hogy a "Májer" tudta hogy milyen jó termés lesz az idén Magyarországon?
Üdv.
R
"Biztosítási kötvény - ittasság esetén nem fizetünk."
Aztán jön az, hogy mire nem fizetnek ittasság esetén.
:-(
Mellesleg jelen esetben a rakományban egyáltalán nem esett kár. Sőt nehezen is eshetett volna, ugyanis a raktér az átépítésnek köszönhetően kettős fallal rendelkezik.
Ahhoz meg ennél sokkal durvább havaria kell, hogy a belső fal is sérüljön.
A rakományra minden esetben kötnek biztosítást, bár ez nem kötelező, de már nálunk is bevezetik rövidesen a hajók kötelező biztosítását, ami kinnt már régebb óta működik.
(már persze csak ha ML is egyetért)
Igen, egy 1700-as DGT bárkát raktak bele, meg egy 10 méteres darabot, amit viszont teljesen újonnan építettek, ha igaz, Romániában.
Ezáltal viszont hosszabb is lett.
Az eredeti hossza 75 méter körül volt, most meg 113,5.
Az olcsó-munkaerő-tétellel teljesen egyetértek.
(Csak óvatosan mondom, mert trophy rámpirít!)
Megjegyzem, most kíváncsi vagyok, hogy számol a "Májer". :-)
Amikor a volt Lloydos parancsnokok 5-10 ezer DEM-es fizetését sokallta, és felvette a kroátokat, akkor beleszámolta ezt a néhány százezret is, ami most elúszot??
Azért az érdekes, hogy a linzi hajógyár emberei havi 3-4 havariához kocsikáznak Európaszerte!!
Na ja, Mayer nem tud magyarul: "olcsó húsnak híg a leve".
Szervusztok kedves topictársak! Néhány helyen pontosítani szeretnék Bayern havariával kapcsolatban.
Trophy (665)
Tehát 1300 tonna volt a Bayernben és 1000 tonna az SL bárkában. A Bayernben eredetileg 1740 tonna volt, csak valahol könnyítették és a könnyítését a az Erkel motoros hozta el.
maczilaczi (666) „ Megjegyzem mintha a hajót meghosszabbították volna.”
Nem hosszabbították meg, csak levágták az egész elejét kerékállástól előre és egy jó állapotú és megmagasított SL bárkát tettek eléje. (Closterneuburg és Herzog Tassilo motorosokra is.) A raktár belmagassága jelenleg minimum 5 méter (nem mértem meg csak kb.).
ml (675)Az utolsó kocsi egy zöld-sárga Mercedes volt 25 tonna még rá is jutott.
Végül de nem utolsósorban elmondom a véleményemet a balesetről:
Érdekes módon csak az olcsó munkaerős hajóknál történnek ilyen „pillérlátogatások” és egyéb havariák. Egy német vagy holland biztosan nem ivott volna, míg meg nem érkezik.
Üdv mindenkinek és bocs hogy sokáig nem voltam.
A néhai R9 alias Rönó
Hajóval a Balatonról a Dunára?
Négy új zsilipre volna szükség
--------------------------------------------------------------------------------
2001. július 22, vasárnap 18:40
BALATON | Négy új zsilipet kellene építeni a Sió-csatornára, hogy javuljon a hajózhatóság és elérhető legyen a Duna, amelyen most több hajó is vesztegel, mert az alacsony vízszint miatt nem tud kijutni a Balatonra.
Minderről vasárnap, egy Siófokon tartott kistérségi fórumon esett szó. A tervet egyébként már Széchenyi István fölvetette, de százötven év alatt nem sikerült megvalósítani. A zsiliprendszer segítségével állandósulhatna a kapcsolat a Duna és Balaton között, amelyek közt a szintkülönbség tizenhat méter. Így egész évben közlekedni lehetne a folyam és a tó között.
Az elképzelés szerint három méter mély lenne a Sió vize -- amely most bokáig ér -- uszályok és nagyobb vitorlások is közlekedhetnének rajta. A kérdést az teszi most különösen aktuálissá, hogy a Balatonba nyolcvan éven át több víz került be, mint amennyi ki, ez a folyamat tavaly fordult meg először. Emiatt tavaly április óta nem nyitották meg a Sió-csatorna zsilipjeit.
Az új zsilipeket Siójuhtnál, Ozoránál, Pálfán és Medinánál kellene megépíteni a javaslat szerint, amelyet az érintett tárcák -- a közlekedési, a környezetvédelmi és a földművelésügyi -- is támogatnak, de csak akkor, ha egyidejűleg megépül az érintett tizenhat településen a csatornahálózat. (FrissHirek.hu összeállítás
A stílusomról meg csak annyit, az lehet (sőt tény), hogy kioktató.
Azért, ha elolvasod az általad említett kioktatások előzményeit, azt is megfigyelheted, hogy minden egyes alkalommal olyan személy kapta a "kioktatást", aki meglehetősen nagy hülyeséget írt, ráasásul olyan "szakértő" stílusban, amiről a laikus olvasó azt hihette, hogy amit elolvasott, az tényleg úgy is van.
Ezt nem muszály elfogadni, sőt el sem kell olvasnod a hozzászólásaimat.
De neked is csak azt tudom mondani, tessék IDÉZNI az én hozzászólásomból azt a részt, ami valótlan vagy hibás TÉNYEKET tartalmaz!!
Elnézést kérek a tisztelt topiclakóktól, hogy ilyen csúnya módon felpaprikáztam magam.
trophynak még csak annyit, hogy bizony csúnya dolog volt ilyen hangnemet megengednem magamnak a B patentosokról.
Nem kell velem egyetérteni, de szerintem legalább_ennyire_csúnya_dolog, ha olyasmiről beszélsz szakértőként, amit te magad nem csináltál, csak konyítasz hozzá.
Egyébként az lehet, hogy Te nem láttad azt, hogy le akarták dobni a farhorgonyt, de a parancsnok mást mond, és én azért - ha megbocsátasz, ha nem - inkább hiszek annak, akit 10 éve ismerek.
Nem voltam pk., sőt, a Lloydnál még steuermann sem, mivel a patentomat már az után csináltam, hogy otthagytam a céget.
Ha nem volt magyar parancsnok, akkor javaslom, elsőként keresd meg Baján azt az János urat, aki a Barbara Blomberg parancsnokaként utazott vagy 20 évig, és vágd pofon!
Utána kapd el a Herr doktor... nevű urat, aki ugyanezt merte művelni, igaz csak 5 évig.
Meg azt a másik mahartost, aki magas, vékony emberként szintén.
Ez_volt a Bayor Lloyd.
Meg kell valljam őszintén, az általad említett urat nem volt szerencsém ismerni.
Igaz, ami most van, az már a nevében sem az a cég, lévén az egészet megvette Meyer.
Asztal, jogász, ha már így feldobtad.
Elnézésedet kérem, hogy több dolog is érdekel, no meg hogy esetleg több mindennel foglalkoztam életemben.
Sőt, van pofám ismét szakmát váltani...
És nincs türelmem a neten össze-vissza írogatókhoz.
Megjegyzem, ha már így feltűnt, hogy egy fél tucat témában "szakértek", az is feltűnhetett volna, hogy 9747 másikban meg nem!
Miután már néhány más topicban (Jogászok, Repülős topicok, Mig) ismerem Maczilaci támadó, vérlázító, kioktató stílusát nem szeretném folytatni ezt a felesleges vitatkozást.
Egyben szeretnék mindenkit megkövetni, akit megbántottam azon kijelentésemmel, miszerint milyen képesítésem van.
Maczilaci! Ha valóban kapitányi patented van ADNR-rel, és ehhez még vonalad is Regensburg-Mohács között teljes, akkor igen, lószar az én "A" kategóriám Dunaújváros-Komárom vonallal azoknál a nevetséges, piti szar cégeknél, ahol azokkal a ladikokkal, tákolmányokkal közlekedek.
Bocsáss meg, igérem befogom a szám, és nem fogok gyakran írogatni mindenféle baromságról, ahogy szerinted eddig is, itt a topicban.
Nem hiszem, hogy gyakorló hajós vagy, mert ilyen megalázó kijelentéseket, és ilyen stílust
>Persze az általad említett komolytalan cégeket >nem volt alkalma megismerni közelebbről.
>Mert ezek mellett csak elhúztunk százzal.
>Tudod, mint amikor a 18 kerekű a Zsuk mellett.
hajós a hajóssal nem enged meg. De nálad ez nem első alkalom.
Asszem én itt eddigi hozzászólásaimmal bizonyítottam, hogy laikus nem vagyok, de Neked itt is mint minden más topicban mindenki tudtára kell adnod, hogy Te vagy a Jani. (Mig topic 772, 774, 790-es hozzászólások, és akkor még sorolhatnám a Jogász topicban hány embert aláztál porrá, ahol persze még bútorrestaurátor is voltál.)
A személyeskedés témát ezennel lezártnak tekintem, akit megbántottam, attól elnézést kérek.
(még agy gondolat: a segédgép a Bayernen áramfejlesztésre szolgál, ugyanúgy, mint a legtöbb hajón. Tudomásom és a DVRK jegyzőkönyv szerint a segédgép folyamatosan üzemben volt és le sem állt. Farhorgony dobásával nem is kísérleteztek, mert már a Lánchíd után úgy sodródtak, hogy eleve célszerűbb volt orrhorgonyt dobni, hogy elkerüljék a bal parton lekötve álló személyhajókkal-szállodahajókkal való ütközést. Igaz, hogy én a Vigadó tér magasságából néztem az eseményt, de erre még határozottan emlékszem. Pont akkor volt kiszállításom.)
Még az jutott eszembe, hogy a Bayerischer Lloyd-nál van egy parancsnok ismerősöm, akinél tanuló kormányos voltam, Berendi Gábornak hívják, és ő említette, hogy a Lloyd-nál magyar személyzet, csak szekund, gépházi, vagy matróz-fedélzeti van. Parancsnok magyar nincs. Ő is Lotz-ként van ott. Úgyhogy duplán gratulálok Neked, mert ezek szerint Te voltál az egyetlen magyar parancsnok a Bajor teherhajózásban. Biztos sokan ismernek névről Maczilaci)
A hajó völgymenetben jött, 2300 tonna szójaschrottal, amiből 1300 t volt a hajóban, 1000 a bárkában.
Ahogy kijöttek a Margit-hídból, elkezdte felemelni a kerékállást. A kapitány szerint a szivattyú nem állt le, felnyomta végállásig a hidraulikát.
Amikor megpróbálta a vészleeresztővel leengedni, akkor elindult lefelé, de 15-20 centi után megállt a sülyedés.
Ekkor megkezdte a lassítást, de eddigre már a Lánchídnál voltak.
Ekkorra már állt a gép.
A robotkormányt 0 állásra húzta, indította a segédgépet.
A farhorgony természetesen nem ment le.
(Már 92-93-ban sem ment le, amikor én próbáltam...)
A híd hátralökte a kerékállást a tető jobb felső sarkánál fogva.
Szerencsére a radart le volt eresztve, így az nem kapott...
Ezután vakon sodródtak lefelé, mert az ajtó összegyógyult a létra korlátjával.
A gépész meg a kormányos előrerohantak, és ledobták a hajó horgonyát.
Ekkorra azonban már besodródtak a hídba, így a bal ivóvíztartálynál felütöttek a hídlábra.
Kb 20 cm mélyen benyomódott a hajótest.
(Amit annak idején Miroslav Pazsitnyi cementezett ki Deggendorfban, amikor padlót cseréltünk...)
A technikusok szerint (Udo és Bernd Linzből) ránézésre semmi baja a szivattyúnak, de ez még semmit nem jelent, kipróbálni majd csak a kerékállás levétele után lehet.
A kerékállás fenéklemez teljesen felszakadt, a padló kvázi függőleges.
A pultok kiszakadtak, a radar tápja 3 madzagon lóg.
A kerékállás széke öszetört, csakúgy a bal oldali azstal is. A jobb oldalinak csak a lapja esett el.
Ma Csepelen a ferroportnál kirakták a szóját teherautóra, az utolsó kocsi, egy pótos IFA W60 Karcagra vitte az árut.
A hajó most az úszóműhellyel szemben a spiccen áll. Leveszik a kerékállást, berakják a raktérbe, és utána a Herzog Tassilo felviszi Linzbe, ahol a javítás lesz.
Mellesleg a hajót Dragan Germánovics vezette.
Szerencsére senki sem sebesült meg!
Ja, képek érkeznek, mihelyst holnap kifogy a film a kerékállás leemelésekor.
By, maczilaci, mellesleg 15 éves dunai hazózási praxis.
Mellesleg 1992-től 95-ig hajóztam a Bayor Lloydnál.
Igaz, csak egy Rgbrg-Mohács, meg egy Bp-Rotterdamm-Bp utat voltam a Bayernen.
Ja és nem igen hiszem, hogy te egy kapitányi patent + ADNR vizsgánál többet tudnál felmutatni. Már ha tudod mi az az ADNR. Meg ha tudod, mi a patent.
No, mi is az a te képesítésed, ami az enyémnél magasabb??
A neten nem kellene okoskodnod, mert sosem tudhatod, kivel vitatkozol.
A Matrózcsárda attól, hogy már fizikailag nincs ott, a helye előtt álló kikötő megtartotta a Matrózcsárda nevet. Ezt még a külföldi parancsnokok is tudják. Mindenki úgy hívja aki vizen dolgozik.
A kormányvezérlés egyértelműen az ütközés után hibásodott meg, addig a hajónak műszakilag nem volt gondja. Ezt a személyzet nyilatkozta. Tehát a kerékállást nem műszaki hiba miatt emelték fel.
Azt írod az, hogy megivott egy két sört az szart sem számít?!
Hát én másképp vélekedek erről. Abban egyetértünk, hogy ezek a parancsnokok annyira pengék a hajózásban, hogy biztos nem az italtól hibáznak. Viszont egy vészhelyzetben sokat számít, hogy bepánikolsz, vagy tudod a dolgod. Jelen esetben szerintem a lehető legjobban helytállt a Bayern személyzete, és abban nagy szerepük volt rutinjuknak, még íg piásan is, hogy nem lett emberéletben kár. De azt ugyan mond meg nekem, akkor is szart sem számít, hogy piásak, ha a Moldáviába, a Donauprinzessinbe, vagy a Delphine Queen-be belerongyol és turisták halnak meg?
Magasabb hajós képesítésem van, mint itt bármelikőtöknek a topicban, úgyhogy azért mert az írasztalod mellett kiolvastál néhány könyvet és rendkívüli elméleti szakember vagy ne osszad itt az észt az én káromra, mert nem piszkáltalak én sem. póbálj meg véleményednek úgy hangot adni, hogy azzal ne bánts meg mást. Ok?
A hombárt (hadd világosítsalak fel) a mai napig használják, kezdve a Fokás bárkáktól kezdve a köves uszályokon át a szárazáru szállítókig.
A szeparált szó olyannyira elterjedt, hogy a hajózó rádióban is a bejelentkezéskor mindkét nyelven azt monják szeparált(szóló), vagy hogy hány darabbal.
Számtalan példa van arra, hogy egy tolatmányban nincs egyenletesen terhelve, megrakva az összes bárka, Pl. Bp területén áthaladáskor meg van határozva a völgymeneti és a hegymeneti maximum hossz, ezért sokszor "cugolniuk" kell a tolóknak, tehát fordulni többet a bárkáikkal. Ezt a gyakorlatban (tudod a gyakorlat az, amit az íróasztal mellett a szakköny nem mindig ír) segítenek egymásnak az azonos irányba egyidőben haladó hajósok, és ilyenkor gyakran előfordul, hogy terheletlen mellé vagy elé csatolnak terheltet, vagy fordítva.
Visszatére a Bayernre, nem tudom honnan vagy ilyen jólértesült, azt írod egyik sorodban, hogy a netről és a sajtóból összeollózott infok alapján..., másik sorban meg azt írod, hogy ezt a sok baromságot.
Azt meséld el nekünk, hogy szerinted hogy fért át a Bayern a Margit-híd alatt ha a kerékállása már fel volt emelve.
Ha a két híd között emelték fel, vagy magától emelkedett fel, akkor miért nem engedte vissza, ha műszaki hiba volt, akkor miért nem kezdett el hátrázni, még így terhelten egy darabbal is meg bír állni egy hajóhosszon a Bayern. De a szemtanúk egyébként sem ezt mondták.
A távvezérlés meg egyértelműen megsérült, úgyhogy ne hülyítsd légyszíves a topiclakókat az okosságoddal, az orrsugár kormány vezérlés, a kormányrendszer sérült, és csak gépházból hidegváltóval tudtak irányt váltani. Abban kivételesen egyetértünk, hogy orrhorgonyt dobtak és nem fart, de azért, mert pont úgy fordult a csurma, hogy ha farhorgonyt dobnak ráesik a nemzetközin álló szállodahajókra.
Próbálj előbb gondolkodni, aztán észt osztani, könyvekből nagyon okosnak lehet lenni, de hajósnak csak elméletben leszel jó.