Keresés

Részletes keresés

maczilaci Creative Commons License 2001.08.09 0 0 714
Trophy:
Egyáltalán nem voltam vele "jóban", pusztán egyazon cégnél dolgoztunk.

Ha utaztál már olyan hajón, amelyiken emelhető kerékállás van, akkor te is erősen megkérdőjeleznéd ezt az "olyan részegek" voltak kijelentést. Ráadásul, ha tényleg olyan részegek voltak, akkor miért nem rámolták le a Margit-hidat??
Eleve hogy tudott ott egy 120 méter hosszú, 22 méter széles, 230 vagonos fuvarral átjönni??

Emellett már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ilyen "de sajnos lezajlottak a vizsgálatok" típusú közhellyel légyszives ne gyere nekem.

Milyen vizsgálatok zajlottak le??

Mert először is, ha csak a kőkemény körülményeket nézzük:
-a letörés határán fityegő kerékállással és az elgörbült munkahengerrel ugyan hogyan próbálták ki SZERINTED a kerékállás-mozgató mechanizmust.

Másodsorban ugyan mondjad már meg nekem, hogy MIKOR csinálták azokat a vizsgálatokat, amiket a hajó állapota miatt meg sem lehetett csinálni????
Mert a baleset utáni napon, habár ez ugye a te hitetlenkedő beállítottságod nyomán semmit nem jelent, egész nap a hajón voltam, a szemem láttára bontották szét a linzi gyár emberei a vezérlést...

Addig pedig NEM volt szakértői szemle a hajón.

Az ügyvéd, ha van egy csepp esze, simán kihozza a Dragit úgy, hogy csak az ittas vezetést tudják ráhúzni.

:-)

Mellesleg többször is elmondtam, hogy a csattanáskor NEM voltam ott, és azt is elmondtam, többször is, hogy pusztán leírom, mit mondott a másik fél.
Anélkül, hogy VALAMELYIK verziót is "védeném", minősíteném, véleményezném.

Előzmény: trophy (710)
trophy Creative Commons License 2001.08.09 0 0 713
:))))))))

Egyet értünk!

Előzmény: Rönó (712)
Rönó Creative Commons License 2001.08.09 0 0 712
Ha nem találtak volna alkoholt a kapitánynál, akkor viszont nem lenne ekkora ügy belőle. Így a hírek szerint akár négy évet is kaphat(na). A megoldás hogy vagy hajózunk vagy iszunk, mert a kettő együtt nem megy. Valaki le tudja horvátra fordítani?
Üdv.
R
trophy Creative Commons License 2001.08.09 0 0 711
A csúcs az egész koronaszállításban, hogy teganap lepróbálták az egészet, de úgy, hogy először felküldték a Mahart három legnagyobb személyhajóját Esztergomba, hogy lepróbálják akötelékben haladást, és a biztosítást, rendőri kísérést, majd este lezárták a pesti rakpartot, mert odaállították a Budapest m/s-ost egy külön csak erre az alkalomra létesített kikötőbe, hogy főpróbát tartsanak.
Kérdem én: ki kérte ezt az egész cirkuszt 60 millióért a Ti, meg az én pénzemből?
Nyilván a Happy End Kft.
A hajózási zárlatokkal, meg egy napra megint majd jól megbénítják a vizi közlekedést. Gyakorlatilag a teljes dunakanar vonalon.
Előzmény: DLala (707)
trophy Creative Commons License 2001.08.09 0 0 710
Nem tudom neked mi kell még, hogy elhidd semmi féle műszaki hiba nem volt. Be voltak baszva, és hibáztak. Én is védeném a barátaimat ismerőseimet, de sajnos lezajlottak a vizsgálatok.
Ezek szerint annyira lehettetek jóban a Horvát parancsnokkal, hogy még veled sem őszinte.
Előzmény: maczilaci (708)
Csokis Creative Commons License 2001.08.09 0 0 709
Szerintem az a legbiztonsagosabb, es az raz a legkevesbe. :-) Szoval nagyreszt a korona rongalodasat, masodsorban a szandekos rongalasat akarjak elkerulni.
Előzmény: DLala (707)
maczilaci Creative Commons License 2001.08.09 0 0 708
Csókoltatom az MTI-t. Ha már nem tudják, mi a különbség a hajó meg az uszály között.

Mellesleg kétségesnek tartom az egész hajcihőt, amit csinálnak a szerencsétlen Dragival...

Kíváncsi vagyok, hogy csütörtökig hogyan fognak szakértői véleményt beszerezni a hidraulikaszivattyúról?!?!?!

Főleg, hogy a hajó már nincs is itt!!

Előzmény: DLala (706)
DLala Creative Commons License 2001.08.08 0 0 707
Találtam még egyet:
Hajózási zárlat a Szent Korona szállításakor
augusztus 8. 12:22
[MTI]
Néhány órás hajózási zárlatot rendelt el a Dunán a Hajózási Felügyelet augusztus 15-én a Szent Korona biztonságos szállítása érdekében. A zárlatra vonatkozó kérvényt Nemeskürty István, millenniumi kormánybiztos nyújtotta be. A zárlat idején az érintett folyószakaszon a vízi járművek - a hatósági és a Szent Koronát szállító hajók kivételével - kötelesek a hajóút szélére húzódni és ott várakozni.

Mi a büdös jó xxx-nek kell utaztatni azt a szerencsétlen koronát? És miért pont hajón? Esküszöm ebben a helyzetben még a helikopter is olcsóbb lenne.

DLala Creative Commons License 2001.08.08 0 0 706
És hogy aktuálisak legyünk még egy:

Bíróság elé állítják a hídromboló hajóskapitányt
augusztus 7. 16:47
[MTI]
Gyorsított eljárás keretében csütörtökön áll bíróság elé az a horvát hajóskapitány, aki egy német felségjelű uszállyal nemrég a Lánchídnak, majd a Szabadság hídnak ütközött. A vádindítványban feltehetően a vízi közlekedés veszélyeztetése, illetve ittas járművezetés áll majd. Ezekért a bűncselekményekért halmazatban legfeljebb négy év szabadságvesztés róható ki. A baleset azért következett be, mert az ittas kapitány nem engedte le a kormányállást, így a hajó a hídba akadt, több mint egymillió forintos kárt okozva. Az irányíthatatlanná vált uszályt végül a Szabadság híd állította meg.

DLala Creative Commons License 2001.08.08 0 0 705
Egy kis lapzsemle:

Homokzátonyra futott egy sétahajó a Dráván
augusztus 7. 19:53
[MTI]
Ötven utassal a fedélzetén homokzátonyra futott egy sétahajó a Dráván kedden délután Barcs és Drávatamási között. A baleset Szabó József őrnagy elmondása szerint a rendkívül alacsony - július és augusztus hónapban egyébként a horvát vízi erőművek működtetéséhez betárolt víz miatt megszokott - vízállás következtében történhetett. A kivonuló a barcsi tűzoltóknak végül is nem kellett beavatkozniuk, mert a riasztás után nem sokkal a hajónak sikerült kiszabadulnia a homokzátony fogságából. A baleset azonban hamarosan megismétlődött: egy jó félórával később a Kormorán névre keresztelt hajó ismét zátonyra futott, de a kapitány ekkor is sikerrel navigálta le a homokpadról a hajót.

Rönó Creative Commons License 2001.08.07 0 0 704
Talán majd most...
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
maczilaci Creative Commons License 2001.08.05 0 0 702
Mahart ügyben: Nagyon igaza volt a kollégának!
Amikor a Somlóvári Laci átvette a céget, volt Vele egy nagyon jó interjú a Népszabiban. Nem kell más, csak ezt elolvasni, és máris minden világos lesz. Mivel a hajózás csak viszi a lét, a kikötő viszont igen jól hozza, ezért csak ezt kívánják fenntartani! Sajnos kőkemény gazdasági tény, azok a cégek, akik a régi rendszerben épültek fel, nem versenyképesek a mostani piacon...
Ide tartozik a Lloyd, meg a DGT is, ugyanis az akkori kötött - szerződésbenn rögzített - tarifarendszernek ők voltak a legangyobb haszonélvezői. Mellesleg abban az időben "nemzetgazdasági okokból" mindkét cég jelentős állami spricceket kapott. Ma ez már megszűnt, piac van, és ott már a régi struktúrával nem lehet hajózni. Lásd Májer, az ő cége abban hasonlít a DGT-Lloydra, hogy vízen úsznak a hajói!!

Vissza a MAHART-hoz:
Azért ez elég szívszorító, hogy ide jutottunk, hogy egy fedélzeti tiszt ilyet mondjon...
Szóval ez eddig sem volt titok.
Ráadásul eladják a Központot is, mert az "csak" évi párszáz milliós bevételt hoz, ezzel szemben most azonnal kapnak érte 2-3 milliárdot az Andrew Vajnától...

Ja, MAHART közeli cég...
Hát nem találom ki, mert tényleg nem jut eszembe senki...
Mellesleg pont 10 éve jártam legutóbb MAHART környékén.

Előzmény: Rönó (701)
Rönó Creative Commons License 2001.08.05 0 0 701
Csak a tapasztalat és nem a rosszindulat mondatta velem azt hogy "mert részeg volt mint egy állat". Egyáltalán semmi előítéletem nincsen semmilyen hajósnép irányában sem.
Más. Elgondolkodtatásra ad okot az, hogy azt hallottam 2002-ben le lesznek selejtezve a Mahartnál az 1300-as uszályok. Megkérdeztem az egyik kollegámat aki 28 évet volt a Mahartnál, hogy mi a véleménye erről. A válasza a következő volt:" A Mahart nem azért van hogy hajózzon." Ezen egy kicsitnel lehetne gondolkodni, de nem nekünk hanem a mindenkori Mahartos felsővezetésnek.
Egyébként egyszerű alkalmazott vagyok az egyik félig Mahart cégnél. Te biztosan kitalálod hogy hol.
Üdv.
R
Előzmény: maczilaci (700)
maczilaci Creative Commons License 2001.08.04 0 0 700
2 sör: mint azt említettem, ezt állítota. És azt is hozzátettem, hogy mivel nem voltam ott, nem mondom, hogy úgy is volt.
De attól még lehet igaz.
Legalább annyira, mint az a rosszindulatú előítéletből eredő magyar hozzáállás, hogy "mer részeg volt, mint állat".

A fuvarral kapcsolatban, amellett, hogy a Májer tényleg tudja, mit csinál, egyszerű matematika a dolog. A nagyságrenddel drágább szója "vastagabb" fuvardíjat bír el, mint a tőlünk induló szinte mindegy, hogy mi.

Ami ráadásul általában valahol félúton ki is kerülne a hajóból, ami ismét csak egy bizonytalansági tényező!!

Így, ha mondjuk pénteken délben elindul üresen hegymenetben, akkor +- egy napos tűréssel le lehet kötni a darut Rotterdammban.

És ez azt jelenti, hogy érkezéskor ott sem esik ki idő. Ezekből az itt-ott kis várásokból meg hipp-hopp összejön, hogy a hajó évente x úttal kevesebbet tud megcsinálni.

Ja, autóm meg nincs.

Viszont magánban megbeszélhetjük, hogy Te ki vagy?!

Előzmény: Rönó (699)
Rönó Creative Commons License 2001.08.04 0 0 699
Ne haragudj kedves maczilaczi de az "ivott 1-2 sört" az ugye azt takarja hogy berúgtak mint az állat, mert nem hiszem hogy Komáromból Budapestre olyan rövid idő alatt ideérnek hogy az az egy-két sör nem tisztul ki a kapitány szervezetéből.
Az ide fuvarral kapcsolatban igazad lehet mert csak egyszer láttam ezeket a hajókat visszfuvart rakodni. (Idén tavasszal a C.Neuburgot).
Különben lehet hogy tudom hogy ki vagy . Hogy biztos legyek benne, csak az autódról árulj el annyit, hogy mi a típusa.
Üdv.
R
Előzmény: maczilaci (698)
maczilaci Creative Commons License 2001.08.04 0 0 698
Most olvasom Rönó megjegyzését, "német, holland biztos nem ivott volna".

Egyáltalán nem akarom védeni a Dragant.
De azért az ő álláspontjában is van egy kis igazság.
Komáromban azt mondták neki, hogy ott fog éjszakázni, mert nem jött meg a növényegészségügyis fax. Ez után ivott meg két sört. Aztán egy óra múlva mégis megjött a fax.

No most, nem voltam ott, így nem tudhatom, hogy mi volt valójában.
De a helyzet nagyon is ismerős, nem egyszer, se kétszer átéltem magam is...
Ha nem is teljesen úgy igaz a sztori, ahogy azt ő elmesélte, akkor is: mondta volna azt, hogy nem megy, mert ivott 1-2 sört?

Úgy rugták volna fartájékon, hogy a lába se érte volna a földet!

Előzmény: Rönó (688)
maczilaci Creative Commons License 2001.08.04 0 0 697
Megjegyzem, ma délután elslattyogott hegymenetben a ronccsal a Tassilo.
maczilaci Creative Commons License 2001.08.04 0 0 696
Nem egészen. Nem visznek, hanem hoznak.
Ugyanis az átszabott hajókat a Rdamm-Budapest szójafuvarra tervezték.
Olyannyira, hogy a visszaúton általában üresen döcögnek. Ugyanis nem éri meg az a több napos macera, ami a berakodás, vámolgatás, kirakodással elmegy.
Így mint a golyó húznak vissza rakodni, és hozzák a drága anyagot.
Már persze, ha össze nem törik, el nem süllyesztik a hajót.
Előzmény: Rönó (695)
Rönó Creative Commons License 2001.08.03 0 0 695
A Closterneuburgon van egy magyar váltás is ( a kapitány nem), de ők sem különbek mint déli szomszédaink.
Egyébként bárkákat is alakítottak így ki, tehát ugyanilyen magasak azok is , csak a számát nem tudom. Direkt az ömlesztett áruk szállítására készültek. Lehet hogy a "Májer" tudta hogy milyen jó termés lesz az idén Magyarországon?
Üdv.
R
Előzmény: maczilaci (694)
maczilaci Creative Commons License 2001.08.03 0 0 694
Nem lehet. Biztos.
Szint mindegyiken kroátok meg szerbek vannak, és hát náluk ez a sztenderd, ugye.

Előzmény: Rönó (693)
Rönó Creative Commons License 2001.08.03 0 0 693
Megjegyzem néha tényleg egész furcsán viselkedik a legénység a "Májer" hajókon. (Lehet hogy be vannak rúgva?)
Üdv.
R
Előzmény: maczilaci (689)
maczilaci Creative Commons License 2001.08.03 0 0 692
Persze.

Aminek a szövege így kezdődik:

"Biztosítási kötvény - ittasság esetén nem fizetünk."

Aztán jön az, hogy mire nem fizetnek ittasság esetén.
:-(

Mellesleg jelen esetben a rakományban egyáltalán nem esett kár. Sőt nehezen is eshetett volna, ugyanis a raktér az átépítésnek köszönhetően kettős fallal rendelkezik.
Ahhoz meg ennél sokkal durvább havaria kell, hogy a belső fal is sérüljön.

Előzmény: eMM (690)
trophy Creative Commons License 2001.08.03 0 0 691
A rakományra minden esetben kötnek biztosítást, bár ez nem kötelező, de már nálunk is bevezetik rövidesen a hajók kötelező biztosítását, ami kinnt már régebb óta működik.
(már persze csak ha ML is egyetért)
Előzmény: eMM (690)
eMM Creative Commons License 2001.08.03 0 0 690
Gondolom van biztosítása haváriára.
Előzmény: maczilaci (689)
maczilaci Creative Commons License 2001.08.03 0 0 689
Igen, egy 1700-as DGT bárkát raktak bele, meg egy 10 méteres darabot, amit viszont teljesen újonnan építettek, ha igaz, Romániában.

Ezáltal viszont hosszabb is lett.
Az eredeti hossza 75 méter körül volt, most meg 113,5.

Az olcsó-munkaerő-tétellel teljesen egyetértek.
(Csak óvatosan mondom, mert trophy rámpirít!)
Megjegyzem, most kíváncsi vagyok, hogy számol a "Májer". :-)
Amikor a volt Lloydos parancsnokok 5-10 ezer DEM-es fizetését sokallta, és felvette a kroátokat, akkor beleszámolta ezt a néhány százezret is, ami most elúszot??
Azért az érdekes, hogy a linzi hajógyár emberei havi 3-4 havariához kocsikáznak Európaszerte!!

Na ja, Mayer nem tud magyarul: "olcsó húsnak híg a leve".

Előzmény: Rönó (688)
Rönó Creative Commons License 2001.08.02 0 0 688
Szervusztok kedves topictársak! Néhány helyen pontosítani szeretnék Bayern havariával kapcsolatban.
Trophy (665)
Tehát 1300 tonna volt a Bayernben és 1000 tonna az SL bárkában. A Bayernben eredetileg 1740 tonna volt, csak valahol könnyítették és a könnyítését a az Erkel motoros hozta el.
maczilaczi (666) „ Megjegyzem mintha a hajót meghosszabbították volna.”
Nem hosszabbították meg, csak levágták az egész elejét kerékállástól előre és egy jó állapotú és megmagasított SL bárkát tettek eléje. (Closterneuburg és Herzog Tassilo motorosokra is.) A raktár belmagassága jelenleg minimum 5 méter (nem mértem meg csak kb.).
ml (675)Az utolsó kocsi egy zöld-sárga Mercedes volt 25 tonna még rá is jutott.
Végül de nem utolsósorban elmondom a véleményemet a balesetről:
Érdekes módon csak az olcsó munkaerős hajóknál történnek ilyen „pillérlátogatások” és egyéb havariák. Egy német vagy holland biztosan nem ivott volna, míg meg nem érkezik.
Üdv mindenkinek és bocs hogy sokáig nem voltam.
A néhai R9 alias Rönó
FOMA Creative Commons License 2001.08.02 0 0 687
Egy kis ízelítő az előbbi honlapról.

Hajóval a Balatonról a Dunára?
Négy új zsilipre volna szükség

--------------------------------------------------------------------------------
2001. július 22, vasárnap 18:40
BALATON | Négy új zsilipet kellene építeni a Sió-csatornára, hogy javuljon a hajózhatóság és elérhető legyen a Duna, amelyen most több hajó is vesztegel, mert az alacsony vízszint miatt nem tud kijutni a Balatonra.

Minderről vasárnap, egy Siófokon tartott kistérségi fórumon esett szó. A tervet egyébként már Széchenyi István fölvetette, de százötven év alatt nem sikerült megvalósítani. A zsiliprendszer segítségével állandósulhatna a kapcsolat a Duna és Balaton között, amelyek közt a szintkülönbség tizenhat méter. Így egész évben közlekedni lehetne a folyam és a tó között.

Az elképzelés szerint három méter mély lenne a Sió vize -- amely most bokáig ér -- uszályok és nagyobb vitorlások is közlekedhetnének rajta. A kérdést az teszi most különösen aktuálissá, hogy a Balatonba nyolcvan éven át több víz került be, mint amennyi ki, ez a folyamat tavaly fordult meg először. Emiatt tavaly április óta nem nyitották meg a Sió-csatorna zsilipjeit.

Az új zsilipeket Siójuhtnál, Ozoránál, Pálfán és Medinánál kellene megépíteni a javaslat szerint, amelyet az érintett tárcák -- a közlekedési, a környezetvédelmi és a földművelésügyi -- is támogatnak, de csak akkor, ha egyidejűleg megépül az érintett tizenhat településen a csatornahálózat. (FrissHirek.hu összeállítás

Előzmény: FOMA (619)
FOMA Creative Commons License 2001.08.02 0 0 686
A vasútmániás topicon találtam ezt a linket. Többek között webkamera a szabadkikötőben.
korfolyoso Creative Commons License 2001.08.02 0 0 685
azon vagyok ezerrel:)))))
Előzmény: FOMA (684)
FOMA Creative Commons License 2001.08.02 0 0 684
Akkor javaslom, hogy olvasd végig, és ki fog derülni.:-)
Előzmény: korfolyoso (683)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!