C4 1.6 SX (estleg plussz, de ez most nem számít) milyen fogyasztással autózható? Leginkább országúti galopp ~110-es tempónál lenne használva az autó, nagyon kevés várossal. Úgynéz ki gömbire (C3) lenne egy komoly vevőm, de nem tudom, el merjem-e adni és be merjek-e szállni egy C4-be!:)
Az ISO minősítés nem feltétlenül jelenti a gyártás végeredményének tökéletességét, hanem csak azt, hogy a gyártási folyamat megfelelően kontrollált, dokumentált, minőségbiztosítással ellátott. Sajnos ettől még lehet sz*t gyártani :(
" Már kezdtem aggódni: milyen PSA-termék ez, hogy minden működik, de szerencsére nem kellett csalódnom. A leadás előtti este elromlott a tempomat, ha be akartam kapcsolni, a központi kijelzőn kigyulladt a narancsszín SERVICE-szignál, az információs képernyő pedig "Speed control faulty" üzenettel közölte a hibát. "
Na igen jobb lenne ha Citroën Nem ISO minőség biztosításra költene , mert a minőséget nem biztosítani hanem gyártani kell !
a 450e ft-ba a márkakereskedőnek is bele KELL szállnia, másrészt az a "nem is kicsi" árrés meglepően kevés még alap esetben is, pláne egy akciós autónál.
alkudni persze lehet, csak nehéz lesz bármit kihozni belőle.
Azt viszont ne felejtsd el, hogy a 450.000 Ft-ot a gyár adja, tehát a szalonban még ( mert annak is van árrésse nem is kicsi ) további kedvezményt ha ügyes vagy ki tudsz harcolni... :)) Mondjuk egy alut, metálfényt, vagy ilyenek... Ott vedd ahol nagyobb kedvezményt adják, hidd el megéri. :)
Én pesten vettem, és majdnem 200kilóval többet nyertem ( mindent beleértve az utolsó szövegig is ) mintha itt vettem volna. És az út belekerült 2x 8 rotyba. Tehát nem mindegy. :)
Ugyanazt tudom elmondani mint az előttem szóló Kolléga, annyival, hogy nekem a zárral nem volt gondom. Főleg lekopogom eddig minden ok. Az összeszerelés jobb mint a 307-ben, a benzin jól húz kis fordulaton is, bár többet eszik mint egy átlagos benzines. De valamit valamiért. A kocsi iszonyat stabil, főleg 16-17-es kerékkel sajnos ültetés még nincs hozzá ( nyár elejére igérik utánakérdeztem ) de igy sincs gond.
Egy nagyon jó haverom itt a pug szervizben dolgozik, ő elmondása szerint a 307 HDI-vel sok volt a probléma sőt van is ma is. Nem tudom, hogy a C4 HDI-je ugyanaz e vagy más annyira nem utazók a dieselben.... :)) De maga az autó jó válsztás új forma, új design, tartja az értékét viszonylag jobban mert még új és kedvelt, biztos, hogy egy darabig nem nyúlnak hozzá és szép is. :)) Csak ajánlani tudom. Ha benzint választasz mégis 1.4-est ne, kicsi ekkora kasznihoz. :( Minimum 1.6-től ( az már jól viszi ) és ahogy irták is előttem SX legalább felszeretségben.
Költségeket nem tudok mondani, mert a 1500 km ingyenes, a 30.000 km-est meg kérdeztem erre kicsit nevettek ( szalonban ) hisz ki ment el 30.000 km-ert 2-3 hónap alatt mivel decembertől forgalmazzák... :DDD Ugyhogy arra árat nem tudtak mondani. :)
Ui: Szombathely nagyon messze van tőlem az ország másik vége... :((
Hát persze senkinek sincs még elég régen ahhoz, hogy tartósságról, megbizhatóságról lehetne nyilatkozni, de:
- sztem átlagon felüli minőségű anyagokból jól van összerakva, semmi nem zörög, lötyög stb. (csak az ajtók zárjait kellett néhányunknak állittatni, ahogy bizonyára olvastad)
- rendkivül jó menettulajdonságok, nagyon stabil
- nagyon kellemesen vezethető, jó ergonómia
- jó felszereltség viszonylag elérhető áron (ha belefér a keretbe az SXPlusz-t ajánlanám, megéri)
A benzines kicsit sokat fogyaszt, de a HDI-vel valószinüleg nagyon jól jársz. (egy kicsit már én is bánom, hogy nem azt rendeltem, azóta kipróbáltam, az a motor baromi jó...)
Sziasztok!
Nagyon gondolkodok ezen a C4-en, főleg most a 450e Ft-os kedvezménnyel. A 110 LE HDi-t szemeltem ki. Igazán az egyetlen dolog, ami miatt aggódok, hogy az autó részegységeinek 60%-a megegyezik a 307-esével és ez nem jó hír.
Kíváncsi vagyok tudtok-e már meghibásodásokról, milyenek a használati tapasztalataitok?
Huhh... ezeknek az autóknak a fele adó (mármint az áruknak)? Nem semmi... :-OO Egyébként milyen adó? Az ÁFA ugye max 25% lehet, a reg.adó meg nem ilyen húzós. Komolyan kérdezem, nem értek az ilyesmihez...
"Nem igaz, mert van egy nyereményautó is. :-) Mondjuk ezt megértem, ha én nyernék monjuk egy Golfot, másnap már árulnám is... :-)"
Igen, a nyereményautók húzos jószágok.
Azért árulja őket a legtöbb tulaj aki megnyerte, mert azt az apró tényt, hogy az adót neked kell befizetni ha megnyerted az autót el, szokták felejteni kiírni.
tehát mondjuk egy 4,5 milliós C4 után több mint 2 millát be kell csengetned az államnak, és azok akik nyereményjátékon vezsnek részt soxor nem tudják befizetni.
Ezért árulják.
Emléxem valamelyik kávés cégnél lehetett Mercedes C osztályt nyerni, és ott a 10 milliós árnál már közel 5 milliót kell becsengetned.
Lehet, hogy érdemes lenne érdeklődnöd külföldi kereskedőknél (már ha meg tudod oldani gazdaságosan a cuccok hazautaztatását). Xsara-topicban volt róla szó, hogy az ilyesmi tartozékok pl. Németországban szinte töredékébe kerülnek, mint amibe itthon.
Ha valaki tud olcsóbban hátsó légterelőt coupéra vevő lennék rá... kicsit sokallom a 93.000Ft-os vételárat érte. Bár nem hiszem, hogy olyan áron lenne mire én gondoltam... :(( Legalábbis szegeden ennyit mondtak. :(
Amire még vevő lennék: C4-es toll, esernyő, és coupé makett (1:43 méret).
Esetleg még küszöbvédő. Aki tud valami akciós árat kérem ossza meg.
Huhh... megnyugodtam, hogy vanília is van. Egyébként ha szépen megkérlek, lefotózod majd egyszer, hogy néz ki egy ilyen illatosító töltet? Szerintetek lesz nemgyári utángyártott vagy egyéb buhera megoldás (utántöltés, mittomén) hozzá?
Igen ugy van. Lila van nekem. De ez ugy van, hogy lilából is van 3 féle doboz van amiben 3 db illatosító találtható. Zöldből és pirosből is. A lila az életöröm, a zöld a életerő, a piros a szárnyalás néven fut.
A szineken belül lilából a 3 féle doboz: 1. doboz: ilang-ilang bambusz illat, 2. doboz: levendula, 3. doboz: lótuszvirág.
A zöldön belül 3 féle doboz: 1. doboz: menta és pézsmaillat, 2. doboz: mimózavirág és járzmin, 3. doboz: déligyömölcsök.
A piroson belül 3 féle doboz: 1. doboz: fahéj és gyömbér, 2. doboz: vaniliavirág, 3. doboz: ámbra és szantálfaillat. :))))
Na ezt jól leírtam.
4-ben 160 a vége? Megmondom öszintén nem szabályoztam. :)))