FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez! Megértésüket köszönjük: a moderátorok
Azt hiszem, Ti tudtok nekem segíteni. Az a problémám, hogy kísért az öngyilkosság, már elég hosszú ideje, és félek, hogy valami hülyeséget teszek egy elborult pillanatomban.
Olyan az életem, mint egy kívül szép, belül rothadt alma. Mindenki azzal van elfoglalva, amit lát, csak én tudom, hogy az egész nem igaz, nem hazudok, csak valahogy így alakult, rajtam maradt, hogy okos vagyok, sikeres, erős, tehetséges, és már nincs visszaút, csak az összeomlás.
Tudtok nekem valamit mondani?
szivárvány
A környezetedben levő agykontrollosok miket mondanak, amikor dicsérik a módszert? Főleg az érdekelne, hogy mennyire tartósak az eredmények, mert én is kipróbáltam anno, és azt tapasztaltam, hogy a koncentrálási, tanulási, stb. képességeim nagyon sokat javultak, de lelki-érzelmi szinten minden változás igencsak átmenetinek bizonyult...
Áá, azért annyira nem súlyos a dolog, egyrészt mire ideér a készülék, biztos, hogy legalább egyszer kisüt a nap :-), másrészt általában egy kirándulástól stb. már jobban szoktam lenni. Az is mindig segít, ha nem megyek be az egyetemre :-), hanem inkább alszom egyet.
Akkor zavar, amikor két-három napnál hosszabb ideig tart és épp nincs lehetőség arra, hogy enyhítsek a présen. Épp ezért is kérdeztem meg, hogy hol a határ a szokásos téli ködundor és az orvosi eset között - ha utóbbi mégoly közismert jelenség is...
Mielőtt gyógyszert kezdtem volna szedni, én is erősen napfény-függő voltam.
Most is úgy veszem észre (bár a gyógyszer alapvetően és folyamatosan karban tart), hogy szürkébb, egyébiránt pedig rosszabb napokon jót tesz, ha minél több halogén lámpa ég a lakásban, olyat is csináltam már, hogy közvetlenül az ágy mellé állítottam egy halogén asztali lámpát, és "napoztam".
Amerikából lehet rendelni ún. hajnalgépet, ami természetes hajnali fényeket produkál, és állítólag nagyon jót tesz SAD esetén. Biztos drága, de ha érdekel, meg tudom adni a cég nevét.
az évszakoktól függő depresszió, más néven SAD (seasonal affective disorder) közismert jelenség, és nagyon jól reagál serotonerg antidepresszánsokra, és fényterápiára is. Ezért például ebben az időszakban beiktatott síelés "nagyfényű", havas helyeken kifejezetten boldogító lehet. Fényterápiás készüléket is szoktak használni, nekem nincs ilyen. Az állapot a fény hatására megváltozó melatonin tartalom és lebomlás szerotoninnal összefüggő hatásával magyarázható.
TiNa-nak: ez az elalvás körüli ijedtség gyakran előfordul, érdemes nem nagyon kifárasztani a szervezetünket, mert sajnos a vegetatív idegrendszerünk nem szereti az ilyesmit, és könnyen megtréfál egy kis rosszulléttel, amitől aztán még jobban megijedünk.
Yoo-nak: A kognitív pszichoterápia elsősorban a fóbiák és a depresszió kezelésére hasunálatos módszer, pontosabban a kognitív- viselkedésterápia. Az elve az, hogy nem a személyiség élménymódját kell gyógyítani, hanem a tüneteket, azaz ha a viselkedésben ez megragadható, akkor azt kell megszüntetni, átalakítani. Emiatt egy elég struktúrált módszerrel megpróbálja a páciens automatikus gondolatait, nem adaptív kognitív sémáit lazítani és alternatívásítani. Részletesen lásd Tringer - Mórotz : Klinikai viselkedésterápiák.1986.
Az agykontrollról: a módszer önmagában nem más, mint ismert módosult tudatállapotban végzett terápiák elegye, amivel főleg az a baj, hogy nem hozzáérték alkalmazzák, és nem veszik figyelembe, hogy ki milyen igénnyel megy a tanfolyamra. Általában az is baj, hogy csoportos formában zajlik, amitől kevésbé lehet figyelni az egyénre, és ha valaki "elszáll" akkor már persze senki nem törődik vele.
Mondana pár szót a kognitiv terápiáról? Ki az, akinek ezt javasolják, illetve mennyi idő alatt hozhat eredményeket? (persze tudom, hogy esettől is függhet, de nagy általánosságban, mondjuk)
Lehet, hogy bután fog hangozni a következő kérdésem, de talán nem vagyok egyedül a problémámmal. Mit javasol, hogyan küzdje le valaki ellenérzéseit a terápiával kapcsolatban, ha az ellenérzés abból fakad, hogy egy-egy konzultáció komoly érzelmi megterhelést jelent, amit utána nehezen tud otthon kezelni, és úgy érzi, rosszabb állapotba került, mint előtte volt?
Főképp, hogy az illető tisztában van azzal, hogy valamilyen segitségre feltétlenül szüksége van ahhoz, hogy normális(abb) életet tudjon élni.
Én is azt hittem, hogy az agykontroll segít a depresszión. Az egyik ismerősöm, miután annyi minden jót hallott tőlem róla, be is iratkozott, el is végezte.
Egy évvel később egy skizofrén jellegű állapotba került, elég szörnyű volt, négy napig nem jutott el orvoshoz, mert mndenki azt hitte hülyéskedik és majd abbahagyja.
Két hónapot töltött kórházban, négy hónapig volt munkaképtelen.
Amikor szóba került az, hogy meditálhat-e avagy sem, illetve szóba került az agykontroll, kiderült, hogy csak azoknál az embereknél hatásos, akiknek relatív kevés feldolgozatlan szorongásos állapotuk van és nem hajlamosak pszichiátriai "betegségekre", nincs szükség az ún. regresszív állapotok kontrolljára.
Mellesleg meg is kérdezik tőled agykontroll tanfolyamon, hogy álltál-e már pszichiátriai kezelés alatt és aláírod, hogy nem.
A baj az, amikor kiderül, hogy ugyan nem álltál sosem, de ez megtörténhet veled.
Nem tudom pontosan hogyan működik az agykontroll, a lényeg talán az, hogy úgy módosít hozzáállást, attitűdöt, hogy az előtte való sérüléseket, azok tagadását, az ellenállást nem dolgozod fel előtte, és a tanfolyam közben téged ért érzéseket sem.
Az agykontroll így csak tüneti kezelést jelent, rövid időre hatásos, míg az alapproblémát egyes esetekben hosszú távon súlyosbíthatja, hiszen nap mint nap úgy kelsz fel, hogy "egyre jobban" érzed magad és ez meggátol abban, hogy szembesülj a problémával és a saját ellenállásoddal ezzel kapcsolatosan.
Lehet hogy igaz, lehet hogy nem. Lehet hogy direkt kapcsolat van az előidézett állapotok között- amik mindig később jelentkeznek - lehet hogy nem.
Átlagban azonban segít, legalábbis az én környezetemben nagyon sok agykontrollos van, és csak egyikőjüknek volt "pech-je".
Tényleg olyan jó, hogy süt a nap, sokkal vidámabb minden. Én se várom a telet, bár nem utálnám ennyire, ha nem a városban kéne átélni. De érdekes, hogy amikor jön a tavasz, és el kezdenek csicseregni a madarak, először annyira idegesítenek, frászt kapok tőlük. Azért nem olyan rossz a téli csend.
Nekem is lenne egy kérdésem a doktor úrtól:
Előfordul néha, hogy ha sokáig maradok fent, a fáradság olyan hirtelen tör rám, hogy úgy érzem beszélni se birok és mindjárt elájulok. És miután lefekszem aludni bizonyos időközönként erős hullám szalad végig a szívemen, vagy az egész testemen, amitől persze nem tudok elaludni, és amúgy is elég rémisztő az egész. Ezt mind az elmém teszi velem?
"De jó", megint ismerős problémákról olvashatok.
Ugye mekkora hatalma van a gondolatoknak, a képzelőerőnek, hogy ilyen rosszul tud lenni tőlük az ember? Gondolom azért nem mersz külföldre vagy vidékre menni, mert azon jár az eszed, hogy onnan, ha baj van hogy jutsz haza. Vagy más valamitől félsz?
Tényleg jobban tudtál lenni attól, hogy olvastál a problémádról?
Szia TiNa meg mindenki
Tényleg jobb a hangulat - egy-két ködös napot nem számítva olyan őszünk van, hogy csak nyalogatom a tíz ujjamat, ma is süt a nap és még mindig lehet egy szál kardigánban egyetemre menni. :-)))
Kedves Tamás dr.!
Mi használ az ellen, ha valaki időjárás-/évszakfüggő depresszióban szenved? Nyáron minden OK velem, ősszel van két-három elég rossz hetem, aztán a karácsony egy külön témakör ( - Van még itt olyan köztünk, aki úgy utálja, mint én is?) és a tavasz legelején megint gyötrődöm egy kis ideig. Szóval évente egy hónap depresszió, elég használható vagyok közben, meg minden, de jó lenne, ha ennyi se lenne.
A tök egészségesek (ha van ilyen kategória...) is utálják a ködöt meg az esőt, de hol a határ az egyszerű majdelmúlik lehangoltság és a kezdődő depresszió között? Ez az a "hajlam", ami megmaradt nekem a terápia után is... Jó oldala, hogy segít zongorázni, rajzolni, magamba mélyedni, rossz oldala, hogy elvon a munkától, a társaságtól, szétzilálja az időbeosztásomat, nem tudok fölkelni, ilyenek.
Nem baj, hogy van, csak annyit szeretnék, hogy rövidebb ideig tartson. Mi segít ki belőle?
Kellemes napot, munka után menjetek ki sétálni amíg még süt a nap :-)
Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak a válaszommal, nagyon köszönöm, hogy írtál. És köszönöm a könyvajánlást is. Úgy döntöttem itt válaszolok Neked, hisz azért van ez a topic, hogy arc nélkül összuk meg a problémákat.
Egyetértek minden szavaddal, én is úgy gondolom, ahogy Te. De nekem mégsem sikerült önerőmből kijönni ebből. Pedig nagyon kutatok magamban és a környezetemben is a probléma forrása után. Egy darabig már eljutottam, tudom, hogy mitől lettem ilyen, és látom az út nagy részét, ami ide vezetett. De mégse tudom legyőzni a rettegésemet, úgy érzem nem vagyok ura a testemnek, bármi történhet velem. Különösebbnél különösebb érzések jönnek rám, elmagyarázni is nehéz. A metrótól én is ugyanúgy félek mint ahogy Te féltél, de soha nem fordultam vissza, legfeljebb hamarabb leszáltam, mint kellet volna. Szóval én se egyből a gyógyszerben kerestem a megoldást, számtalanszor sikerült uralkodnom magamon, és legyőzni a pánikot. Bíztam, reménykedtem, de egy idő után annyira megeröltető volt már minden perc, hogy szerintem közel álltam már az idegösszeroppanáshoz. Ha akkor nem kezdek el gyógyszert szedni, már diliházban lennék.
Bár most egyre jobban vagyok, nehezen hiszem el, hogy valaha ez teljesen elmúlik. Azt hiszem eléggé pesszimista vagyok, és még van számtalan olyan tulajdonságom, ami nehezebbé teszei az életem. Amúgy is, az életet tartom a legnagyobb elelnségemnek. Na jó, befejezem, kezd a szövegem depressziósnak tűnni, pedig a sok kínlódás ellenére szerencsére nem lettem az. De ez volt nagyjából az ismertetésem.
Gondoltam már arra is, hogy talán az agykontroll az, ami segít kontrollálni a gondolataimat (hisz a legtöbb lelki beteg a saját gondolataitól lesz beteg), javít az állapotomon, mert elvileg hatalmas energiákat szabadít fel az agyból, amit mind a célra öszpontosíthatok. De érdekes módon a pszihiáterem azt javasolta, hogy ne csináljam, mert csúnyán mondva az az ép elméjüeknek van kitalálva. Nem értem, szerintem hasznos lenne.
Megint rég jártam erre, de azért remélem érdekel még, Kedves Felicitász a kérdésedre a válasz.
Még nincs egy hónapja, hogy el kezdtem szedni a gyógyszert, és eleinte elég kellemetlen mellékhatásai voltak, némelyik még most sem múlt el. De alapjában véve sokkal stabilabbnak érzem magam tőle. Bátrabb lettem, már nem félek annyira. Még most is rám törnek furcsa érzések, de ennyit még elviselek, és reménykedem, hogy az idő múltával, amikor már jobban hat a gyógyszer, ezek is elmúlnak.
Különben én se járok egy olcsó pszihiáterhez, de mivel a gyógyszerrel tudott javítani az állapotom, elég hozzá két hetente járnom, igaz akkor két órára. A két találkozás között telefonon tartjuk a kapcsolatot, és naplót vezetek, hogy mikor, és milyen körülmények között lettem rosszul. Bár így nem haladunk túl gyorsan, így mégis kisebbnek tűnik a költsége.
Amúgy öröm volt olvasni Titeket, most valahogy pozitívabb a hangulat! Bejön a gyógyszer, mi?:)
Valoban egy nagyon jo kis csapat vagytok. En abszolut megertek mindenkit.
Nekem tavaly novemberben szaladt ki a talaj a labam alol. Ugy erztem, hogy tul sok van a vallamon es, hogy tobbszor kene nemet mondanom. Elosszor feltem a tomegkozlekedesen, mindig remkepeim voltak (felborul a busz, lezuhan a hidrol, stb...). Aztan jott a fulladas, allandoan szorongtam, iszonyuan vert a szivem. Vegen rosszul lettem nagyon egy buszvegallomason. Minden havas volt es nagyon egyedul ereztem magam. Akkor az volt az erzesem, hogy egyedul nem vagyok biztonsagban. Sokaig nem is tudtam egyedul kozlekedni. Egy ido mulva mar annyira fulladtam, hogy este nem tudtam elaludni, vagy ha igen ejsazka felebredtem. Elmentem a korzeti orvoshoz es o 2xfel rudotelt irt fel. Ettol jobban lettem, ki tudtam aludni magam, stb. Ez 3 honapig tartott, aztan azt mondtam abbahagyom a gyogyszert. Nagyon rossz volt, jott a fulladas, mert a gyogyszert biztonsagosnak ereztem. Akkoriban sokat foglalkoztam ezzel a temaval a netrol igyekeztem minnel tobb informaciot beszerezni. Sikerult!!! Felig-meddig. Mar utazom metron. Neha azert egy picit felek, de letudom kuzdeni a felelmemet. A liftbe is beszalok, de ott is felek. Megis sokkal batrabb vagyok. Egy dologgal van mar csak baj. Nem merek egyedul videkre menni. Felek elmenni otthonrol messzebbre. Nyaron Balatonra mentunk es olyan messzinek ereztem, hogy legszivesebben hazamentem volna. Probaltam nyugtatni magam, 3 nap mulva mar jobb volt. Kulfoldrol szo se lehet. Ez egy ilyen fobia. Most jelenleg a "Hogyan gyozzuk le szorongasainkat" cimu konyvet olvasom. Sok dolgot mar magamtol tudtam abbol amit ez a konyv leir, egyebkent nem rossz konyv, ajanlom mindenkinek.
Ajanlataim meg: klasszikus zene, sportolas( endorfint termel, magyarul:boldogsag hormon), kirandulas. Nagyon fontos, foleg amikor beall ez a sotet borongos ido, hogy tobbet legyunk a szabadban es eszre vegyuk a pozitiv dolgokat.
Mindenkinek gyogyulast es sok vidamsagot kivanok.
Udv. Torpi.
tudomásom szerint TB által támogatott rendelés van az OPNI Pszichoterápiás ambulanciáján (1021 Bp. Hűvösvölgyi út 116.), Tel: 391-5442, 391-5441, illetve copayment rendszerű rendelés van a Mérei ambulancián az V. kerületben, ennek a telefonját az előbbi helyen tudják megadni.
a TB alapú pszichoterápiás rendelésekért természetesen nem a páciens fizet, hanem a biztosítója. Általában kerületenként a Pszichiátriai Gondozóban lehet érdeklődni, hogy hol van ilyen, és a legtöbbször nem kell beutaló, hanem közvetlenül lehet oda fordulni. Vannak ún. "copayment" rendszerben működő pszichoterápiás rendelők is, ahol a terápia árának csak egy részét fizeti a beteg, a másikat a biztosító. Viszonylag alacsony áron általában kezdők végeznek pszichoterápiás rendelést, de ők is lehetnek profik, mert mint ahogy elhangzott valakinek a hozzászólkásából, hiszen ők rendszeres szupervízióba járnak.
Irtal a TB alapu rendelesekrol. Ezek a gyakorlatban hogy mukodnek? Elmesz a korzetiorvoshoz (haziorvoshoz) es o beutal? Vagy a MPT-t erdemes felhivni es akkor kvtlenul menni?
Masik, hogy a TB alapu kezeleseknek milyen a dijszabasa?
Nekünk pszichiater-pszichoterapeutara lenne szuksegunk.
Mint ahogy olvastam masokat is a kezeles magas koltsege tart vissza a terapiatol: nos eletem parja is menne, ha nem kellene erte olyan magas dijat fizetni, de tekintettel arra, hogy eseteben reszben szules utani depressziorol lehet szo, es problemaja az is, hogy Ö ugy erzi, hogy nem keres penzt csak költ es ha ezert a kezelesert viszonylag magas osszeget kell fizetni, akkor rosszabbul erzi magat utana, mint előtte.
Szoval tud valaki ajanlani olyan szakembert aki viszonylag alacsonyabb áron vegez professzionalis munkat? (Budapest)De ha tudtok valakit, aki igazan jó es szerintetek el tudja fogadtatni a kezeles koltsegeit, akkor arról is írjatok!
Nagyon tetszik ez a "fejlődő csapat kialakítása", az jut róla eszembe, hogy az Egyesült Államokban pontosan a páciens önsegítő csoportok, illetve érdekképviseleti csoportok vívták ki a döntéshozóknál, hogy a pszichoterápia ne csak a magánrendeléseken legyen elérhető, hanem a biztosító is támogassa. Szerintem erre nálunk is szükség lenne, mert sajnos a pszichés zavarok nem úgy gyógyulnak meg, hogy kivesszük a rossz részt, és majd beforr, hanem jóval hosszabb és alaposabb "finoman tuningolt" lelki munkát igényelnek. Ennek ellenére azt gondolom, hogyha valaki komolyan utánajár, és körülnéz, még mindig talál az ő lehetőségeinek megfelelő terápiát, netán TB alapú rendelést is.
Valahol lennt a topic alján találsz egy listát Treuer doki gondozásában arról, hogy hol mennyi az óradíj.
Tapasztalatom szerint a 3.000 Ft a felső középkategóriába tartozik - tudom, tudom, a fodrászok, csakhogy fodrászhoz nem hetente kétszer, háromszor jár az ember, hanem havonta egyszer - biztosan találsz olyat, aki nem ennyit kér.
Nekem jó tapasztalatom van a rezidensekkel, jól képzettek és a rutinból származó tudást kipótolja az, hogy szupervízióba járnak, ahol segítenek nekik is.
A barátságok kialakulásáról:
az előbb korrekciós kapcsolatról volt szó, majd arról, hogy hasonló betegségű emberek az orvosi váróban hogyan barátkoznak össze.
A kettő szerintem egy kicsit más:
azok a kapcsolatok, melyek kizárólag a hasonló emberek barátságán alapszanak segítenek fenntartani az eredeti problémáz, pláne akkor, ha a probléma pszichés eredetű. Az egyén nem küzd a probléma okainak feltárásán, megnyugszik abban hogy ilyen, vagy megreked abban, hogy felelőst talál.
azok a kapcsolatok, ahol pedig ilyen hasonlóság nem áll fenn, állandó frusztrációt jelenthetnek, életidegenné és zárkózottá tehetnek.
a kettő elegye a hasznos, egy fejlődő csapat felépítése.
A pénz nagyon nehéz kérdés, ez volt az egyik hátráltató tényezőm, mielőtt elkezdtem a terápiát, és most, hogy lassan vége lesz, megint csak sajnálok ekkora összeget kiadni baráti beszélgetésért a terapeutámmal, és inkább CD-t veszek...
Nem tudom, mi a megoldás... Emlékszem, hogy elég szegény ember voltam, mikor elkezdtem járni, és néha úgy éheztem össze a pénzt egy-egy órára, és most utólag mégis azt érzem, hogy megérte - végülis, mennyi pénzt elkültünk a testi jólétre, a lelkire meg valahogy nem szívesen áldozunk. Persze nehéz ügy, mert ezt a pénzt meg egyszerre kell kiadni, és nem is akármennyit...
Sajnos tenyleg nem tudom magambol helyesen megitelni ezeket a dolgokat, viszont egy kulso szemlelo meg sohasem tudhatja pontosan, hogy mit hogy gondolok es erzek.
Azt hiszem, maradok magamnak, mert:
-Iszonyu lusta vagyok, kesz gyotrelem lenne bejelentkeni valahova, es aztan meg elmenni is :)
-Ha van nagy nehezen folos 3000 forintom, inkbb CD-t veszek belole.
MilGra-nak: egyetértek Sciannal, szerintem nagyon sokat tud segíteni a pszichoterápia ebben az esetben, mivel elsősorban kapcsolati problémáid vannak, és azt egy jó korrekciós kapcsolat (ilyen a terápia) meg tudja gyógyítani. Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy ha elolvasod a borderline jellemzőket, és magadra ismersz, akkor biztos, hogy abban is szenvedsz, ehhez részletes vizsgálatra van szükség. Gyakran hajlamosak vagyunk leírt tüneteket könnyen felfedezni magunkon. Szóval mindenképpen megér egy konzultációt szakemberrel.
Koko123-nak: Az, hogy hasonló bajokkal bíró emberek vonzzák egymást, régi megfigyelés, de nem mindig szükségszerű. Vannak barátságok, amelyek pontosan annak mentén szerveződnek, hogy a másikban kiegészítő tulajdonságokat látunk, és az a vonzó.
Kedves MilGra! Végkövetkeztetésed helyes: jó lenne pszichiáterhez vagy pszichológushoz fordulnod. A diagnózist is bízd rájuk: önmagáról nehezebben itél az ember. És hajlamosak vagyunk amit éppen olvasunk vagy hallunk magunkban fellelni. A pszichoterápia biztosan segít tüneteid leküzdésében. Ahogy magad is írod,a gyerekkori emlékek sokmindent megmagyarázhatnak. A konverzió kb. annyi (amennyire tudom), hogy a pszichés, lelki tünetek testi tünetekben (is) kifejezésre jutnak. Elfojtott érzések testi tünetekben jelennek meg. Szóval: a pszichoterápia nem ártana. De hallgassunk meg másokat is.
Megdobbenve olvastam a 125. hozzaszolasban a borderline-szindroma jellemzoit. Sajnos mindegyik egytol-egyig igaz ram (bar a konverzios testi tunet mibenletevel nem vagyok tisztaban), de ez nagyon meglepett. Tudtam, hogy nincs minden rendben belul, de ezt a rengeteg, elegge negativ tulajdonsagot igy egyutt latni, kicsit lelombozott...
Ezen hogy tud egy pszichologus segiteni? Ezek a dolgok gyerekkoromban ivodtak belem, es ezert a leheto legmelyebben vannak.
Mindegyik iszonyuan megkeseriti az eletemet, de a legjobban a kontrollalhatatlan, eros hangulatvaltasok(eleg egy illat, napsugar, egy regi emlek), es a szemelyes kapcsolatok hianya, ugyanis, az idealizalas es lebecsules megiteleseben eddig mindig az utobbi gyozott. Azt hiszem, a ket komolyabb baratsagom" is szimpla "erdekbaratsag" reszemrol.
Most mar senkihez sem tudok "normalisan" kozeledni, ez foleg a lanyoknal zavaro, mert ha esetleg valaki elnyeri a tetszesemet, automatikusan elutasitom es lekuzdom magamban a vagyat, tudvan hogy ebbol nem lehet jo kapcsolat, ugy is "megunnam". Es az a legszornyubb, hogy nem tudom, valoban igy lenne-e.
És ha a volt barátok napi rendszerességű marihuánaszívó, vagy officiále személyiségzavarosnak nyilvánítottak, és esetleg ők is azt hiszik, hogy ők nem érdekelnek engem, meg én is hogy ők nem bírnak engem, szóval ha ezt a talán nem annyira kirívó huszonegyedik századi huszonegynéhány éveiben járó fiatalok kaotikus szerveződését veszem, nos, ebben az esetben hogyan lehet kibogózni érzelmeink és félelmeink kusza szövevényét? Komolyan kérdem. Egyébként igaz, hogy a hülyék "vonzzák egymást"? Az én legjobb barátom pl.- mint nemrég megtudtam - schizoid, paranoid személyiségzavaros.
Sajnos a barátságok fenntartása, társaságba járás, kapcsolatok építése energiát igényel, és ha depressziósak vagyunk, pont ez a kedvünk csökken leggyakrabban először. Ezért érdemes ilyenkor erre tudatosan figyelni, és mintegy Münhausen báró, saját hajunknál fogva kell néha felhívnunk valakit telefonon, csak azért, hogy ne záródjon be teljesen a világ (ez képzavar volt).
Egyébként a depresszió általában úgy változtatja meg a világlátásunkta, hogyha elhanyagoljuk a környezetünket a rossz hangulatunk miatt, akkor egy idő utáb hajlamosak agyunk úgy látni a többieket,hogy azért nem keresnek bennünket, mert nem vagyunk már számukra érdekesek... Ez elég rossz kör, érdemes még korán észrevenni.