Megoldás: minden nap későn menni haza, felrázni a kedvest egy (két-há) jó numerára, reggel átaludni a reggelikészítést, és soha, senki nem tudja meg, ha félrekufircolok....??? Azaz +1 kritérium: nem lakni a Matthias Rex Square-en, mert ott még az is kiderül, hogy kinek mikor van ovulációja, mennyit nőtt a körme tegnap óta. Én laktam körfolyosós házban, de ennyi mindent ott sem tudtunk egymásról.... Pedig volt egy szomszéd bácsi, pont a kanyar után, tehát teljes rálátással a folyosóra a lépcsőházaktól, állandóan sasolt. A legaranyosabb az volt, amikor egy hétvégén látott minket elmenni a párommal otthonról. Mi kicsivel utána hazajöttünk, én átöltöztem, újra elmentünk valahová. Néhany nap után szó szerint becserkészett, mint egy titkosügynök, nagy rejtélyesen kezdte, aztán kibökte, hogy nem akar árulkodni, de a férjem valamelyik nap, késő este egy idegen nővel jött haza.... És szemmel láthatólag kétkedéssel fogadta azt az egyszerű tényt, hogy az is én voltam ;o))))
Én elöször, amikor elhintették a bemutatót Májkel fürdőzéséről, azért hittem hirtelennagyon, h otthun vannak, és azért csodálkoztam, mekkora mán az a fürdőszoba! mert nekem logikusnak tűnt, hogy Nórci és Tónci elhúznak otthonról, mert az otthonnak arra az estére más funkciója lesz...
ez még talán izgalmakat is hordozhatott volna magában:-D vagy túl sokat akarok?:D
Na igen, az asztal! Én elásnám magam szégyenemben, ha a rokonaimat nem bírnám vendégül látni az otthonomban! Ők meg mit gondolnának rólam? Tessék kérem lecserélni azt a miniatűr üveg(jajj) asztalt!
Tényleg otthonmaradhattak volna EtNóráék, dehát biztos emlegetni köllött má' Béla bá'ékat ... jajj, csak nem akarják a jó öreg pénzhamisítót visszahozni?
Bár Danaszan kambekkjénél ő sem produkálhatna rémisztőbbet!
Nyilván lesz jelentőségük a fényképeknek, amiket Nóra készített. De hogy ahhoz miért kell étterembe menni, hogy lefotózza az apját, a húgát meg annak a kislányát, az számomra is rejtély... :-)))
Hát, lehet, hogy nálunk is mindig azért aludt a nagypapám, meg a nagynénéim, -bátyáim, unokatesóim, mert szabócsi származásúak vagyunk, de mi is vagy esküvőre mentünk étterembe (bár, az is inkább falun volt),vagy érettségit, diplomaosztót ünnepelni. De, mondjuk, már a keresztelőt is otthon ünnepeltük, mailyen bunkók vagyunk...
És tegnap óta rájöttem, hogy nekem pont az a bajom (azon kívül, ugye, hogy teljesen valóságtól elrugaszkodott dolog), hogy NEM KELLETT elmenniük otthonról...hiszen Májkell ment el vacsorázni a fedőstory szerint, tehát, már eleve gyanus lett volna, ha felbukkan a házban, mert hazaosont egy kufírcra. Szóval, szerintem ez is tök felesleges volt, még akkor is, ha Nóriszügyvédnő nem kap szimatot, és változik a program, és csak azért írták bele, mert leütésre vagy oldalszámra vagy snitekre fizetik őket?????
És, nagyon szégyellem magam, mert nap, mint nap megfogadom, hogy nem fogok logikát meg életszerűséget keresni egy szappanoperában, hanem mindent elhiszek, ahogy nyomnák le a torkomon, de nem megy...
Na ja, elég érdekes, hogy csak egy vacsi kedvéért elbumliznak Pestre, éttermi kajálás után meg mennek is haza. ? Közben meg tuggyuk, hogy már hónapok óta nem tanálkoztak. ?? Öléggé nyögvenyelősre sikerült ez a sztori, amiért Etnóra meg Tonyó elmentek otthonról, ezzel zöld utat engedve Májkel félrekufircolásának.
Mink otthon tarcsuk a vendégséget, mint afféle bunkó parasztok, erre egy mentséget tudok felhozni, nem a Mátyás téri árvaházban nőttünk fel, biztos azé nem tuggyuk, mijazaz illem.
Azt nem értem, ha a Miki ennyire fosott, hogy állt föl a farka.
Hát most én is nagyon keményen elgondolkodtam, hogy családi talikat mikor meg hányszor tartottunk étteremben. Talán egész életemben ötször, de akkor is valami nagyon nagy alkalom volt. De hogy vidéki rokonok hazabumliztak volna utána, olyan sosem fordult elő. És még az is igaz, hogy ha étterembe megy a nagycsalád, akkor azért öltönyt veszek fel, igaz, nyakkendőt akkor sem.
A cikk szerint ki is fog többeket keffenteni abból az unalmas polgári házasságukból. Mondjuk, nekem megint gáz volt, hogy Májkell Korleóne-nak mekkora lelkiismeretfurdalása lett a félrekamatytól (illetve már volt közben is).... Valahogy nem jön ez össze nekem, mert vagy megdugom, és nem bánom, vagy már előtte furdalok, és akkor lemondom a nagy randit még előtte.... de, persze nem vagyok férfi, így, lehet, hogy csak nem értem, mekkora csábítást gyakorolhat egy laza numera ígérete... Azt viszont megértem, hogy kellett a felforduláshoz (???), hogy Nóra meg Tóni házon kívül legyenek és egyenek, de azt nem, hogy normális magyar család mióta találkozik vendéglőben a vidéki rokonyokkal, ahelyett, hogy otthon látná őket vendégül (és mióta bumliznak haza a vidéki rokonyok egy kisgyerekkel a vacsora után, az éjszaka kellős közepén)...vagy valami kimaradt nekem, ami ezt valahogy megmagyarázza??? Netán, csak én nőttem fel olyan hülye családban, ahol a vidéki rokonok nálunk ettek-aludtak-éltek (és mi is náluk) ? Igaz, szégyellem, de a kisestélyi sem volt kötelező az ilyen rokoni kajákra, és nem is üvegasztalról, műanyag v. annak látszó tányérokból ettünk (és nem volt bordó szatén ágyneműnk sem) Na, most lebuktam, milyen hátrányos helyzetű családból származok....;o)
Éppen most tűnt fel nekem is! Amúgy téged nem emlékeztet valami népi író novellájának negatív hősére? Ahogy a klasszikus paraszt elhatározta, hogy ő majd kieszi a vagyonából a földesurat, talán Tűarc meg ki akarja kefélni a városiakat a házasságukból. Vagy mittomén.
ÍííííííííííííííÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍíííííííÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍíííííí!!!!!!!! És dejjó, dejjó, dejjóóó!!!! Kham végre olyan részről írt öfót, amit láttam is!!!
Igaz, olvasás közben szinte annyira befürödtem, mint Mazsola a dézsába, amikor hosszú önuralom után mégis hangosan felvisítottam az iroda kellős közepén a makréla miatt a sporthorgászaton. Utána már csak mondatonként mertem olvasni, közte tettem egy-egy kört a folyosón, hűteni a kompresszort, ami jó ötlet volt tekintettel a Macskanyelv bonbon szürke masszájára (tényleg kiütődik??)
Szex, szerelem, erőszak, minden volt a Békában, de olyan szinten hogy az utána következő Bruce Willis és a Lóarcú Nő film csupán közönséges tucatakciófilmnek tűnt, amit a karakterszínész másnapos ábrázatával próbáltak feldobni, nem túl sikeresen.
Szex. Májkl von Parázna de la Jolle Cardenal Szívecském megérkezik a hotelbe alkalmi kufírcpartnerével a Maya Gold-i babérokra pályázó de valszeg a párosujjú pszichopatások rendjét erősítő Maya von Egzotoxikus Drágámmal. Egy kekcelésnek ugye meg kell adni az alaphangulatát, és nem csak lezavarjuk gyorsan egy udvarranéző csendesben, mint egy bérház éves költségvetését, hanem csakis egy panorámás franciaágyasban, mint egy Las Vegasi szerencsejátékosról szóló film nyitójelenetét. Hát a panoráma nem érte meg a plusszköltséget, mert Májkl von Parázna DLJC Drágám és Maya Szívecském a szó legszorosabb értelmében liasomolnak:) a kilátásra, mint egy titkos szovjet atombunkerben. Előjátékféleségképpen Maya Drágám pezsegőt és kockára vágott görögdinnyét rendeltet, majd erotikus bevezetőként Manyust láthatjuk aki éppen Orsológussal osztja meg hogy a lányom ugyan ráugrott a kocsmárosra a nevelt fia helyett, de azért nős férfival mégis felháborítóbb, mint konflikusbevezetőként összefüggéstelen dialógokat írni egy szappanoperába.
Na de most aztán tényleg olyat látsz, amit nem láthatsz 11ig a tévében, erotika, ágyjelenet és pornóoszkárgyanús. Maya Szívecském meztelen lábától 20 centire a kamera és Májkl von Parázna DLJC két ujjal vakargatja, mint a kutyafültövet. Az hagyján hogy még a Fókuszban sem volt figyelmeztető riport "Nyári Szilvi meztelennek érezte magát a kamera előtt" riport, de még egy 18as karika sem? Na mindegy az erotik showt félbeszakítja egy kopogás, Májkl már egy BruceWillis-szégyenítő csukafejessel indítanna a panorámaablakok felé, de Maya lenyugtatja a vérleszállt lepedőakrobatát: "Csak a pezsgő!". Tényleg csak a pezsegő, és őszinte csalódásra sehol egy 80*80 cm kocka lassan levet eresztő görögdinnyebelsőből "Urizálunk? Urizálink?" marcipándíszítéssel.
Röviddel az esemény után Maya még mindig csipkés bébidollban(?) pompázódik, Májkl viszont félmeztelen, mint egy Death Metal banda dobosa a Turbo Brutal című eposz eljátszása után. A romantikának és a gyengédségnek vége szakad, mint amikor egy Death Metal banda belekezd Turbo Brutal II. című eposzának lejátszásába, Májkl von PDLJC indulna haza, aminek abszolút itt az ideje, mert Etnóra és Tonio von Adoptate hazaért az öltönyös családegyesítésből, biztos a Vigadóban voltak. Zenélni.
Májkl bárhogy szeretne addig nem megy sehova, amíg mégegyszer el nem megy, "Csókolj meg de most azonnal" susogja Maya, de úgy hogy azonnali átképzés nélkül játszhatna a mézeskalácsház főbérlőjét a Jancsi és Juliskában. Májkl von Parázna DLJC mit tehetne, vesz egy mély lélegzetet és nekiindul mégegyszer, mint Fa Nándor a földkerülőnek. De egy hivatalos vacsora nem tarthat reggelig, ezért indul az esemény utáni zuhanyzásra, csak egyedül mert folyton locsol és csapkod a vízsugár alatt, mint a szabadjára engedett kerti slagg. Maya von Egzotoxikus ezalatt olyan bizonyítékgyűjtésbe kezd, mintha alibit akarna biztosítani egy Columbo hadnagy nyomozásra. Begyűjti az Alkirály hotel gyufáját, készít egy mobilfényképet Májk von PDLJC pucér hátsójáról, kiderül hogy nem CSI néző mert akkor sperma- és nyálminta gyűjtést is csinálna. Májkl ugyan kidobja a főbizonyítékszámlát, de Maya erre már előre készült, és jól otthagyja a panorámásban a kabátot. "Tudja az a hobbim hogy számlát gyűjtők a volt szeretőim után." mondja a portásnak, akinek a szeme se rebben, mint Mulder ügynöknek az UFO esztrád és kabaré előadás láttán.
Szerelem. Ricsmond van Randim most aztán elhatározza hogy, már pedig ő romantikus sétákat fog tenni az ismét napi epizódszereplő Bertalannal és a mostanában kedves mosolyú, de továbbra is "a hátsószélvédőben bólogató tacskó"ra emlékeztető Emmával. Ennek érdekében még az orrlyukából tüzet és vérnyomáscsökkentő porokat fúvó atyával is szembeszáll, aki vulkánszokás szerint a legutóbbi kitörés után meglepően nyugodt. A romantikus sétába közbeszól a modernkori rabszolgatartó Lúzer Laca aki elkapja Tildát a modernkori rabszolgát: azonnal be kell borítékolni száz mázsa akármit mert holnapra kell valami akármire. (több értelmet nem kell keresni a dologban mivel az egész felesleges és fárasztó, mint Rubint Réka tévéfellépései). Tilda elöszőr Laptopált akarja rábeszélni a nyalásra de neki otthon kell laptopálnia, marad akkor Ricsmond van Randim, aki igencsak húzza a száját, mint makréla a sporthorgászaton. Tilda sem lehet egy nagy kutyatartó szerinte egy kutya simán vissza tudja tartani plussz egy-két órát, mint részeg bakter a Biatorbágy-Haraszti expresszt. Emma azonban megtalálja a megoldást: ragasszanak hárman borítékot. A hangulat kitűnő, de az óvónéni szigorú: ez itt egy munkahely, ahol sokáig lehet kávézni, könyveket fénymásolni, trécselni, összeesküdni, térképre zászlókat tűzögetni, de játszani azt szigorúan tilos. A szerelmespár vesztére megérkezik a fárasztó Rózsabeli esti kávézásból, ahol a háttérben pendülnek a fiatalok, Laca a húszforintos bélyegek megmentője. Ahelyett hogy örülne hogy segítsége van, üvölt és izzad mint egy piroshetes buszsofőr a buszsávban vészparkoló mercedesz láttán. Emmának ezután elmegy a kedve a romantikától hazamegy, pedig Ricsmond van Randim igazán bölcset mond: "Az ember nem csak akkor iszik amikor szomjas." Pontosanhogy.
Van Randim lovag ezután szafarira indul, légyvadászat duplán összecsavart blikkel, fülében még visszhangzik mestere tanácsa: "Nincs veszélyesebb egy sebesült moszkítónál!":):) ezért jó kétszer háromszor odacsap egy légyre. Laptopál nem bírja tovább, és rászól. Ricsmondnál eltörik az istráng és Die Muttinak ad igazat: Ő csak pótgyerek, mert Tilda nem tud gyereket szülni. Tilda persze ekkor érkezik meg hátulról, mint tolató mozdony a süket vasutasra.
Erőszak. Rambimi és Vadászó Gyalu most megmutatja hogyan mulat két magyar úr! Süti helyett sör és tüske, mint ahogy a régiek csinálták. A nők miatt isznak, illetve folytaják, és úgy döntenek hogy irány valami vad és tombolós hely: a Guns
'n'Rózsa. Rambimi már belépéskor annyira laza, hogy egy úribb helyen az "Ittas vendégeket" táblával vágnák fejbe, "Mi legyen?" kérdi Wilibá a pincér, "Mindegy, csak ártson." válaszol az ittas ifjú és nagyot kortyol a Bip mosogatóból. Nem sokkal később megállapítják hogy az ész a fontos nem az agyar, valamint "Garcon"-t kiabálnak Wili bácsinak, aki nem esik zavarba mert már Tásklau franciás jellegű étterem korában is a Rózsában dolgozott, és tudja hogy a Garcon fiút jelent, és elhangzása után két perccel kezdődik a Pulp Fiction főcíme. A fiatalok még egy kicsit szomorkodnak hogy miért pont a Zsolttal és mi miért pont az ő kocsmájában. Ezután közvetlen bevadulnak és, (azta!) flippert rugdosnak, ami csilingel, ebben hasonlít a villamosra csak ott egyértelműbb ha letilt játék közben. Biklopsz is kifárad már erre a nagy részegeskedésre, és kiemeli Rambimit a mulatóközönségből, aki távoztában hitelesen viszi a fapadot, mint egy expediciós termeszhadsereg. Ezután jön a hét csúcspontja: MatthiasRexWrestlingFederation.
Rambimi (váltóláz súlycsoport) az Egyetemi Kaszálós Pók technikát alkalmazza ellenfele Biklopsz (sújtólég súlycsoport) védelmének megbontására. A rutinos címvédő Könyöktámasztásos Buszkapaszkodós módszerrel védekezik, majd egy hirtelen Jobbcsapott KATOdarulengőt visz be. Eredményesen, Rambimi kiütődik, mint szürke massza a Macskanyelv bonbon felszínére.
Hát öléggé sajnálom azt a jóbarátot, aki egy fogadáson név szerint felkeresi a beborítékolt, megcímzett brossúrák leendő tulajdonosait :)))
100 brossúra lefűzése és beborítékolása lópikula amúgy, aki valaha is dolgozott bármilyen irodában, az pontosan tudja, hogy uszkve egy óra alatt úgy megvan, hogy közben amőbát is játszhatunk... Nálunk olyan 3000-nél kezdődtek a mennyiségek.
A brossúra amúgy egy fénymásolt színes lap volt, figyeletétek? mit kellett azon lefűzni?
No nem sokáig lesz ott, mert amint kiderül a méhecskés balhé, úgy rúgja ki, hogy lába sem éri a földet, miközben dörgedelmes csalódtambenned-eket hangoztat. Vagy mégse?
Másrészt meg előtte azt monda Laci aTildának, hogy egy haverja megy egy rendezvényre, ahol szívesen szétszórná az anyagokat. Tehát nem postán adják fel, ezért nem értettem már a borítékolást sem. Arról nem is beszélve, hogy a húsz forintos etikettért fájt a szíve, de az nem zavarta, hogy a fél A4-es szélességű lapokat egy hatalmas öntapadós borítékba rakták.
Ezen már én is agyaltam, és arra jutottam, hogy ez volt a mézesmadzag... Mert arra hapsi nem ugrik, ha azt mondja neki egy "bombázó", hogy "gyere, légy álmaim férfija, és éld le velem az életem", viszont, egy komplikációmentes egyéjszakás kaland..... Talán erre utal a Manyusnak -teljesen logikátlanul és előzmény nélkül- előadott szónoklata is a nős férfiak elszeretéséről. Más kérdés, hogy akkor miért kell már most így viselkednie. De ennél jobb megoldát nem tudtamkitalálni,hacsak azt nem, hogy semmi logika nincs, és minden úgy esik, ahogy puffan ;o) Szegény Tűarcú, nagyon gáz (tegnap konstatálltam, hogy nem csak az álla miatt, hanem az orra miatt is Tű benyomását kelti)....pedig megpróbálom komolyabban venni, mert akkor ezek szerint mégis komoly "művésznő", de szegényre olyan trágya szerepet írtak....(jó, mint, ahogy az összes többire is) Apropó, láttam Zsubálnát vmlyen műsorban (gondolom, utálkozások v. hasonló) irl személyiségében golfozni, elég vadul nézett ki, szokása szerint. Aki csak azt látja, meg nem mondaná, hogy pont ő kapta egy három +egy gyerekes anyabálna szerepét a sorozatban.
Lehet, hogy nem ez a neve, de mikor csatornáztak az utcánkban, akkor láttam ilyet utoljára, fém, három lábon áll, és fent a tetején egy kis valami, amibe belenéznek. Azt hittem így hívják.
Jó, tényleg gáz volt Májki, ahogy annyira sietett, de azért az is erős volt, ahogy Majaméhecske felháborodva kérdezte, hogy neked csak ARRA kellettem? Vagy valami hasonló... Nem erről volt szó?! Egy futó kaland és kész. Mit várt Majácska, hogy elmennek még romantikázni a Margitszigetre, választanak maguknak egy csillagot, aztán Májki megkéri a kezét?
Meg az is milyen már, hogy minden mondat után szivecském/drágám/szivem volt?! Brrr:)))
Na, igen, mióta van fénymásoló, nem kell ennyit kinyomtatni, boríték, meg bélyeg is felesleges, godolom a cégbemutató már megvolt, biztos, hogy nem Tilda írta meg most, csak elő kell venni egy kész példányt, és lefénymásolni. Esetleg, ha több oldalas, összetűzni. Még el tudnék képzelni egy cégjelzéses mappát, de itt szó sem volt erről.
Viszont emberek idefigyeljetek. Szerintetek mennyi időbe kerül 150 boritékba belerakni reklámanyagot és leragasztani valami bélyeggel??? Mert harci kutya legyek és ugassak, ha én ezt nem csinálom meg 20 perc alatt. Ehhez képest
-kiborult Tilda, hogy micsoda éjszakába forduló hatalmas munka vár rá
-emiatt nem engedte randizni Ricsit, hogy igenis menjen neki segíteni
-emiatt Laca is megigérte, hogy később ő is bejön és segít
Komolyan megáll az eszem. MÉg ha tizenötezer boritékról lenne szó...
Mit mondjak Májki és Majapina kettőse nagyon vérszegény volt. Májki úgy gondolta, hogy 10 perc alatt végeznek és már futhat is haza? Mi a fenének vitte el kurficolni ezt a seprűnyelet akkor? No meg az a szánalmas izgulás, hogy jaj csak be ne nyissanak... mit tett Májkiból ez a NÓra mit tett???
És az milyen volt, hogy a novákfutár haverja elviszi másnap egy bulira a novákfutár bemutatkozó cégkártyáit, de ezeket előtte be kell borítékolni... mi a francnak? És még ragasztani kell a borítékra 20Ft/db-os feladó matricákat. Mi a francnak? Nincs a borítékban levő reklámlapon kontakt?
Simi meg Vadászó Gyalu kellemesen beb*sztak a rózsában, mire Balta kihajította őket. Simi pattogott meg kapadozott Balta orra előtt, mire Balta egy szép nagy parasztlengőt rajzolt az arcára, Simi meg megfeküdt jól.
Behalok, Májki a hotelben egycímletű bankjeggyel fizettett. Panorámás franciaágyas kétszobás lakosztály, kockázott görögdinnye, pezsgő, mindez Butapesten, és kijön 20 rugóból?????? Hol az a hely, én is megyek!
Képzeljétek, negyedórája láttam egy kis forgatást!!! Jöttem hazafelé, és a Mézeskalács tér Őrjárat utcai szélénél, a játszótéren forgattak, volt egy kis nézőközönség, 15-20 gyerek, meg a stáb vagy 20 ember, a BK-ból csak Tóni és Noémi, körülöttük egy rasztafrizurás, egy copfos és egy rövidhajú fiú, a padon láttam ücsörögni még két fiút, egyik egy pirosas hosszú rasztahajú fiú, meg arrébb álldogált egy rendőrkabátos férfi, volt háromlábú szintező kettő, meg hosszú sárga vízmérték valakinél (?), 3 hűtőláda, és pont mikor elmentem mellettük hallottam, hogy felvétel! - de csak ott álldogálltak, nem láttam semmi jelenetet, ketten tartottak nagy ezüstös fényvisszaverő lapot rájuk.
Látod, így ez már abszolút kikezdhetetlen, nem beszélve, hogy választékosságra törekedve mennyi szintén echte magyar szinonímáját használhatod még ;o))) !!!!
Szerintem jó a karakter. Eleinte nagyon idegesített, mert nagyon beszólogatós volt, sőt már-már undok. Nekem az "tetszik" még nagyon a BK-ban, hogy akinek a szerep szerint egy fillérje sincs, az is mindennap új ruhában van... :-))) Ez egyetlen karakternél volt életszerű: Eszternél (ha jól emléxem, így hívták), aki varrogatott.
Nekem is szimpi (és, hát ABBÓL a megvakulásos storyból ennyit lehetett kihozni...) Szóval, nem mai csirke, nem szupernő, igenis cellulites a combja, kicsit tokája is van, de komolyan dolgozik, hogy a férjének tetszen, és az "még így is" kívánja. Persze, a BK stylistok azért sokat tudnak rajta is rontani. Tudom, elfogult vagyok, hiszen szegény Zsufi pl. idegesít a szögletes vállaival, de, jó, elismerem, ő sem önként domborít ki mindent, ami nem szép benne, és valószínűleg egy első fodrász (mit fodrász, az első juhász, egy birkanyíróval), akihez beesne, jobb hajat csinálna neki, mint a BK-sok, tehát...
Közelit nem lenne muszáj adni róla, vagy legalábbis hülye szögekből nem kéne. Amúgy szerintem eléggé életszerűen játszik - kivéve a vakságot -, de az is lehet, hogy csak nekem szimpatikus a karakter, és ezért a színésznő is. Lehet, hogy nekem azért szimpi (a karakter), mert én is odamondogatós vagyok... :-)))
Szegény nőci. Sokszor az az érzésem, hogy egész helyes (persze, nem tizen-huszonéves, de akkor is) Viszont, tény, hogy nincs valami jó fénykép / kamera arca. Én pl. protestálnék, ha a hivatolos BK honlapon, ahol elvileg ugye promo-szuper- kiválasztott legjobb fotónak kellene fennlenni, ilyet raknának fel rólam: Dr. Ferenczy Orsolya
Én tudtam, hogy színésznő. Színházi berkekben jártas barátaim nagyon dicsérik. De ez semmit nem jelent... :-))) Bálnát láttam tavaly színpadon, a Pesti Magyarban. Azt hittem, hogy a BK-ban nyújtott "alakítását" nem lehet alulmúlni. De lehetett.
Meg az egész arca... És böki a szemem nagyon ;o) Ezt viszont nem tudtam róla, aszittem, valami ámátőr ő is, legalábbis, abból, amit a BK-ban mutatott. Kicsoda Maja? Viszont, egyértelműen az jön le, hogy a bulás után is maradni fog, mert TÖBB férfiút kell még elcsábítania a Matthias Rex Square-n
Azért nem semmi rafkós csaj ez a Tűpofa. Elcsábít egy sóher futárt. Beadja neki, hogy valójában csak egy kis liasomra vágyik. A futár már remegő lábakkal vonszolná a kétcsillagos motel felé, mikoris a Tűarcú emlékezetessé akarja tenni az estét kaviárral és szobapincérrel. No, Májkölnek inge-gatyája rámegy majd erre a dugásra. De a következő hathavi futári fizuja hóttzicher.
Magdianyus, a feleségek gyöngye meg inkább vízerekre gyanaxik, mint holmi viszkető alvázra... nem gonosz szellemek szállják meg azt a lányt, hanem Májki. A barom. :))
Senki nem tette szóva Manyus vízeres-megszálltaazördög-hozdamacskát dumáját? Gondoljátok, hogy lesz ördögűzős jelenet, mikor Tűarcot odatűzik az ágyhoz, és rángani fog, meg csúnyán habzani a szája?
Az is tecc, mikor Gejzu finoman érdeklődött Barnus iránt, csak,hogy legyen levezetése ennek a hirtelen kiírásnak. Pedig, máskor sem izgatott, ha egy ekkora HP hirtelen eltűnt a sorozatból, méghozzá úgy, hogy még csak nem is emlegették.... (remélem, ez semmiféle kiskaput nem akar jelenteni az esetleges megjavulása utáni visszatéréshez)
1. Zsufi Klódia balkeze a rendezvényszervezésben, vagy miben. De dolgozni, ahogy Tilda is, alig szokott. HA jól emlékszem, akkor ette be magát, mikor Klódiának felmondta a nem létező szíve a szolgálatot, és addig ő vezette(!!!) a vállalkozást. 2. ????
Májki kicsiny sörpocója átsejlik az üvegfalon keresztül, előtte a "hűdejócsajvagyokdekavarokmintagépezerrel", kezében a majdnem legújabb SAMSUNG S 640-es, amint titokfotót készít az utókor számára.
Off Nálam a No1 Bond szintén Brosnan. Sean Conneryt nagyon szeretem, de sokkal sármosabb most, mint akkor volt. Szerintem. De nemvagyok gerontofil ;o)) Roger Moore nem hagyott bennem éles emléket Bondként, annál inkább Lord Akárkiként a Minden lében kétkanálban (az én ifikoromban azt adták, Bondot nem, és, mire leadták az ő Bondjait, az már eléggé megmosolyogtató volt) Akit most választottak, az szerintem hiperundorító. On Goran Visjnic meg bármiben tecc, de a legjobb, ha rosszat játszik ;o))) Át is vehetné Miklós szerepét a BK-ban, asszem lerendezné a Tűarcút.... És végre lenne egy ésszerű indok, hogy miért nézem ezt a ....-t ;o)
ja, és még egy, rám aztán nem lehet fogni, hogy Goranvisnjic-ellenes lennék:-)) (IMÁDOM) , de én nem bánom, hogy ő nem lesz Bond, hadd maradjon nekem Kovácsdoki és ne is szálljon el vagy ilyesmi. Lehet, hogy marhaság, de így érzem.
DE!!!! Árulja el valaki, hogy Májkül lezsírozta a szőke "hűdeöntudatosnővagyokésmégkavarniistudok" luvnyát??? -Merthogy csak azt láttam, mikor -M- kikecmereg a zágyból, és a zuhany alatt ácsingózás közben az előbb megnevezett izé az 1.5 megapixeles ultramodern huhogójával csak úgy csípőből rálő a vízpermetet danonázással jutalmazó hősre. Micsoda mázli, hogy nem egy tükörreflexes, fekete-fehér Forte filmmel töltött, ötvenéves OLYMPUS-sal próbálkozott. Bár, ahogy még emlékszem a korábbi részekre, egy betanított delfincsapat is megjelenhetett volna kémfelvételeket készíteni... :)))
Mindy: megnéztem a topikot, remélem, nem gáz, hogy abszolút nem tetszik. Azért más egy sorozatszereplőt fikázni, mint egy valóságos emberen gúnyolódni, főleg a nevén, mert arról nem tehet. Fikázásilag én kiélem magam a BK-ban, úgy döntöttem. :)
Bulvárrovatunk következik: - Mai Blikk címlap: fél napon keresztül forgatták az ágyjelenetet, Maját zavarta, hogy a kamera gyakran csak 20 cm-re van tőle.
Megjegyzés: Hihetetlen.
- Meglepetés magazin: Orsolya úgy érzi még nem késő gyermeket szülnie.
Megjegyzés: Csak tudnám ehhez nekünk mi közünk van.
Zsolt meg nekiáll magyarázkodni egy idióta kis pisis tininek, ahelyett, hogy leszúrná
Mindig ez van: Manyus is boldog-boldogtalant számon kér olyanokról, amihez semmi köze, és mindenki nekiáll neki is magyarázkodni. Senki nem hajtja el soha melegebb éghajlatra.
gáz név:-) nézz át a Milyen nevet ne adjunk...topicba, hát nem semmi, micsoda fsz szülők vannak, a sztoriizék kis tanulófiúk hozzájuk képest. Az új kedvencem: Rózsáné Zsíros Rózsa. Tök gusztustalan, nem? (Igaz, a szülők legalább a Rózsánéról nem tehetnek.)
Nyominger bugyit csempészett kesztűtartóba, fülbenyalta a mostohatesóját álmában, gyalázó e-mailt akart íratni egy rákellenes társaság elnökéről, és most teszi itt az agyát egy felnőtt férfinek, aki begerjedt a volt nőjére.
Zsolt meg nekiáll magyarázkodni egy idióta kis pisis tininek, ahelyett, hogy leszúrná, mint a pengős malacot, valami előbbnőjélföl-dumával.
Ami a memórát illeti, Tenerifén van egy pingvinárium, a kijáratnál meg egy bazinagy (többemeletes) üveghenger, amiben körbe-körbe úsznak a szardíniák (ha jól emléxem). Ott is mondta a tárlatvezető, hogy ne sajnáljuk őket, marhára nincs róla fogalmuk, milyen monoton az életük. Tehát Kalamárék még ehhez képest egész sokra becsülnek minket, pár hetet-hónapot (sőt, Bandrás esetében éveket!) mindig adnak nekünk felejtésre. :-)
Ja, mint az aranyhalaknak, akiknek állítólag 2mp-es a memóriájuk, és már arra sem emlékszenek,amikor odafelé úsztak az üveg mentén, ahol most vissza... Ezek szerint valahol a papagáj alá sorolnak minket is. De, most, hogy rájöttem, hogy EZ a logika, már nem is olyan zavaró ;o)) Egyébként is, a boldogság titka a jó egészség és a rossz memória, nem?
Jajjj, láttam vmi műsorban Kalamárt, amint a mijazasori, szeress most, na, azon bizonyosan rendkívül érdekes sorozat sztárjainak esőkabátot nyújtott át.
A Bk logikája - ha van - arra alapozódik, mint az HBo-n látható "Első 50 randim" filmre, nevezetesen, hogy itt csupa olyan szereplő van, aki amnéziában szenved az elmúlt mondjuk 30 nappal befolyólag. Lehet ezt pozitívan is venni: v.ö. "minden nappal egy uj élet kezdődik" avagy vallásosoknál" Isten mindent megbocsát."
(Kár hogy a hülye nézőknek nincsen amnéziájuk, a fene belé.
Ahogy Zsubálna még Bandita után is halálos problémának és depressziós oknak tekintette, hogy magtalan párja kakukkfiókával állít neki haza, szerintem Etnóra is teljesen elfelejtette már azt a pár hónapos takarítószeres kitérőt. Kezdem látni, hogy igenis VAN logika a BK-ban!!! És, különben is, rablóból lesz a legkobb pandúr!
Ne bánts már, ironizálni akartam - egy kis utalással a megboldogult Szomszédokra -, tehetek róla, ha nem megy? Azért a szmájli ott volt az előbb is, nehogy valaki komolyan vegyen. :-)
Nem lepődnék meg ha kiderülne, hogy Kalamáris kolléga személyesen választotta ki erre a szerepre a Tűarcú Madárijesztőt. Fogalma sincs, hogy néz ki egy kívánatos nő.
el vagy te tévedve! ez kereskedelmi tv, a célja a bevételmaximalizálás és nem a népnevelés (még ha a médiatörvény rá is kényszerít bizonyos közszolgálati - mépnevelési - feladatokat), de még a szórakoztatás sem. a kereskedelmi tvn pedig azért van műsor, hogy ott tartson téged a készülék előtt a reklámok közötti szünetekben.
Épp ezt akartam mondani, hogy végre kicsit régimikisebb lett a figura, én nem is bánom, ha picit vakvágányra tolja Etnórát (tényleg, miért ekkora az Etnóra pofája Berzsé után???? Akivel kétszer is megperkelte magát, baze'), na de egy ilyen szétkamatyolt pofájú virgácslábú banyával, hááát, minden jóízlésem tiltakozik a fejlemények ellen.
Májki jobbat érdemel! minimum egy Panda-színvonalút.
egyébként már uncsisan jófijú vót ez a májkel, leszámítva a menetrendszerű szemétkedést baltával...de az mindegy, az olyan, mint a levegő, vagy a mindennapi kenyér-szükséges!!
de egy nőcis sztori már kijárt neki. habár nem pont egy anorexiás madárijesztővel...de most ez gyutott:DD
Namost azok után hogy a Norika az esküvöje napján lelépett a Berzsével félrekefélni, akár be is foghatja az arcocskáját. És a Miki azt és ott qr meg ahol és akit akar :D)
Ha nem a Matthias Rex téren történne, ahol minden mindig úgyis kiderül, akkor nem is zavarna. De hogy a két úgy-ahogy funkcionáló házasság egyikét csúful megtorpedózzák... Milyen népnevelés az ilyen? ;-)))
Aztaa, micsoda malackodásokkal lesz teli a jövő hét! Májkül meghajtja a tűarcút, de nem elég soká és a kielégületlen Maja lefényképezi mobillal a zuhany alatt! majkül-rajongók, figyeljetek a zuhanykabinon átszűrődő idomokra! :)
Hogy betört az erotika a BK-ba az utóbbi időben, figyelitek?
Nem vagyok egy Réz András, de nem azt szokták mondani, hogy a lényeg, hogy "érzelmi" viszony legyen a sorozattal, celebbel, cikkel, flimmel, könyvvel, műsorral, bármivel: imádd a BK-t (na, ehhez tényleg a Bush IQ szintjén kell lenni) vagy utáld, dühönj rajta.... szerintem mi meg épp azt csináljuk ;o), és ezt bőven lehet normális IQ-val művelni, épp csak szoktatás -és talán mazochizmus- kérdése az egész.
Ha anno nem leszek beteg, amikor délelőtt semmi nem volt a tévében, és megölt az unalom, és nem nyomom be a tévét, ahol viszont épp akkor ismételték a BK előző napi részét (mert, hogy ilyen is volt!), soha nem szokom rá...
Mondjuk, amiben jobb a drognál, hogy itt nincsenek elvonási tünetek: ha valamiért napokat, heteket kihagyok, aztán megint leülök, olyan, mint, ha semmi nem történt volna. Kb. öt perc kell, hogy megismerjem az aktuális konfliktusokat, netán egy-egy új szereplőt a helyére tegyek magamban, oszt minden mehet tovább a következő kihagyásig.... ;o)))
Tegnap az döbbentett le, hogy az "okos" ügyvédnő pont a takarítónőjével ossza meg a féjével kapcsolatos kétségeit. Azzal a takszinővel, akit néhány hete ismer és mellesleg már a férjének is beígérte, hogy kihegyezi, ha kikezd vele.
Ennyire nem hülye egy nő sem. Még csak men is szőke.
és arról a nagy fejről csak úgy olvad le a hús epizódról-epizódra, a végén majd lesz belőle egy korrekt spielberges zombi. De legalább öltöztetnék bőszárú nadrágokba, ki kiváncsi a pálcikáira?
Ricsi egyre jobb és egyre jobban játszik, hajrá Ricsi!
Hoppácska, találtam képet a pályaudvarról. (http://www7.online.rtlklub.hu/hozzaszolas.php?topicid=6195&forumid=215) Ezek alapján biztos, hogy Fradiban forgatták, valószínüleg a Keleti rendezőben.
Tapír hadnagynak jelentem, munkából kifolyólag régóta nem láttam BK-t. Mikor utoljára láttam, akkor Bandita a Józsefvárosinak beállított Ferencvárosi pályaudvaron lődörgött, miután megérkezett oda egy 43-asre fokgyemezett kelenföldi 412-essel.
Tényleg, most hogy én is belegondolok ebbe. 8 évesen faltam a mesekönyveket, mert végre már tudtam olvasni, és nem kellett kuncsorogni, meséljen valaki. Meg órákat játszottam a játékaimmal, úgy kellett rámparancsolni, menjek már vacsorázni. Méghogy világgá menni, mert nem ugrál valaki körülöttem 5 percenként. Bele is őrültem volna. Valóbannem láttak ezek még közelről gyereket.
Bandika megtalálása elég gyenge volt. Reménykedtem, hogy az UK a tehervagon oldalán United Kingdom helyett Ukrajnát jelent... aztán jöhetett volna a UK maffia.
Háááát, ugye, logikusan végiggondolva amit írtam, Winnettouval is kikezdett, amiről az egész ház tudott, és az nem volt ciki... Vagy ő a férje??? Vagy csak megint nem zavarta a storyizéket az előzmény ;o) De, hogy mit tudnak még kideríteni erről a szerencsétleny csajsziról...(ami érdekel, olyat, mondjuk semmit)
Az túl kíméletes lenne ! :) De egyelőre még kap egy esélyt. Viszont szerintem Ricsinek örökké komplexusai lesznek, hogy az első csókot egy ilyen rettenetes fogsor mögé kellett belehelnie.
Most azt se értem, mi a ráknak kell titkolni, hogy valakik együtt járnak, ha egyszer egyiküknek sincs senkije, aki elől titkolni kéne. Már megint egy mondvacsinált probléma, ami csak ezek a sztoriizék találhattak ki.
Bezzeg a Szomszédok! Végre láttam! Valós problémák. (Például a szocialista csap esete Taki bácsival. Na az valami, az probléma.)
A második epizódra várható a könnyes kibékülés. Már készítem a zsebkendőmet. Ha a készítőknek van egy csöpp dramaturgiai érzékük, betoppan Danaszan a végére. Elvégre péntek van.
Májkinak volt egy ötlete. Kitalálta a repülőzúgásból a helyet. Ahelyett, hogy felhívta volna a MÁV-ot és megkérdezte volna, hol a fenébe van a Depó pu.
Valami olyasmi volt, ha jól emlékszem, hogy Kaka talált egy másik labit, még mikor a Szentmihályi droiddal járt, és meg akarta tartani. És, talán, a Bercire is ők vigyáztak valamiért, és valaki (talán Kaka, de nem vagyok már biztos), azt álmodta, hogy a két kutya "összeházasodott". A lány kutyának volt fátyla, Bercinek meg csokornyakkendője, és az egész az ő és a droid egybekelésének allegóriája volt talán (????) De képet nem és nem találok, itt a topikban biztos van, de ennek már vagy két, két és fél éve....
Berci for President! Az a kutya sokkal okosabb, mint Bandita, aki elment a telefon mellől és bebújt egy bódé mögé, nehogy megtalálják! De Berci már a lépésekből tudta, hogy közeleg a megmentő, és végre hazakerülhet, ahol: 1. soha többé nem kell banánt ennie 2. Barnus is kököltözött a lakásából, így se a fülét nem kell nyalnia, se a konyhaművészeti remekeibe beleennie (ami ugye kutyakörökben kötelező) Azaz, félreérted, EZÉRT nem ugatott!!! (hiszen a csúnyabácsit, aki ellopta a hátizsákot, megmorogta...ami persze nem jellemző egy labira, de ezt hagyjuk) Tehát, én állítom, hogy annak a kutyának több esze van, mint az összes storylinernek együttvéve, és szimpatikusabb, még a kissé elhízott alkata ellenére is, mint a BK szereplők 98%-a. ... 99%-a ...és csak azért nem száz, mert most eszembe jutott a valamikori kutyaesküvő... (apropó, egy homokos gazdi kutyája akarhat szuka kutyát, vagy neki is Gomorra felé visz az útja ??? )
A Kék Lyuk-ban (III:ker. Fényes Adolf u.28.- a 6-os busz Kiscelli u.-i megállójától 1 percre) ma este 8-tól Oldíz Rákkenról Parti lesz. :o)) Fellép az Entrópia, és a Sirokkó. Nagyon kellemes, rockos zenék lesznek. Grandfunk Railroad, Status Quo, Bachman Turner Overdrive, Santana, és ehhez hasonlók, nagyjából a 70-es évek elejérõl. Gyertek minél többen, mert jó buli lesz!
"Zsuzsa és Nóra csúnyán összevesznek..." nahát, csak nem? nagyon informatív, tekintve, hogy Zsuzsa és Nóra hetente kétszer csúnyán összevesznek -- vagy csak én nézem ilyen ritkán a békát és mindig pont akkor?...
Ha már itt tartunk: a Berci is monnyon le... Májkül 10 méterre tőlük fütyül és kiabál...., az hagyján hogy Bandita nem hallja (amellett hogy hüje, úgy látszik süket is) de hogy egy KUTYA ne hallja meg a füttyögést meg a kiabálást... következtetés: Berci nem is kutya, hanem egy kutyának álcázott droid.
"Még jó, hogy a kötőjelt nem olvasta be imígyen: depó, vonal, rendező, pú." És, ha megkérdik, az Indiana Jones-ban hány t betű van, már rá is vágja, hogy 92, úgy, mint: trátrá.tátá-trátátá.....
De, nem baj, hogy nem szóltak a rendőröknek (még akkor sem, amikor még a rendőrök seígthettek volna NEKIK megtalálni a nehezen azonosítható állomásnak kinéző objektumot). Ebben az univerzumban a rendőrök már 5 perc múlva a lakáson vannak a bejelentéstől számítva, aztán személyesen jönnek szólni, hogy még nem tudnak semmit, tehát az is tuti, hogy GONDOLATOLVASÓI módszerekkel már értesülnek is a megkerülésről, és, ha mutatkoznak is, csak azért lesz, mert elfogták Bandi hátizsákjának csúnya tolvaját, és hazahozzák az értékes hátizsáokot a maradék két kekszel....(az autót már megtalálta Miki, ha jól emlékszem) És rendőrökről szó sem fog esni a következő REJTÉLYES eltünésig, bűnesetig, de akkor emgint első füttyre jönnek...
most mit izéltek, a muszáj tényleg pontos j. Ez vérkomoly.
Bandika kééész, eddig bírtam és netovább, a hülye debil gyerekét. Kellett neki szerepet adni? Jobb volt a papírkosárral a fején. És az milyen volt, ahogy Tóni felvetette a hős életmentő alternatíváját a Bandrásnak, miközben SENKI nem hívta a rendőrséget és az egész ház kollektíve kilencvenfelé kereste az elmeroggyant nyolcévest, aki púnak olvassa a pályaudvart. Még jó, hogy a kötőjelt nem olvasta be imígyen: depó, vonal, rendező, pú.
" Zsófi tart tőle, hogy végleg elszúrta kapcsolatát Ferivel. Miért, volt kapcsolatuk? Vagy addigra lesz? "Claudia maga mellé állítja szövetségesnek Magdit. Miben? Meggyőzendő Pandát, hogy Zsóti csúnya volt? "Dani és Tóni barátsága romokban hever.[/] Nem emlékszem, egyáltalán ismerték egymást, hogy barátságtról beszélnek? "Ricsi döbbenetes felfedezést tesz Kinga múltjával kapcsolatban.ˇ" Anyám, már megint egy újabb titok Kinga körül, nem uncsi még? "Miklós rájön, hogy a sértődött Maja veszélyes ellenfél, ezért megpróbál időt nyerni, hogy végleg megszabadulhasson a lánytól. Ezek szerint tényleg nincs kufírc, még szombaton se, deaz mindenképp jó hír, hogy netán Barnus után Tűarcú is hamarosan lapátolhat elfele... "Zsuzsa és Nóra csúnyán összevesznek, mikor mindketten saját gyermekük védelmére kelnek. Na, ezt kéne feladni kvíz kérdésnek. Zsuzsa melyik gyreke, aki a férjéé, de enm az övé, vagy, aki az övé, de nem a férjéé, vagy, aki mindkettőjüké (Karinthy: az én gyerekem, meg az Ön gyereke, verik a mi gyerekünket????) Nórának meg ugyebár.... Bár, ezt legalább egy oldalas esszében lehetne csak kifejteni, nem a és b válasz megjelölésével...
- Miklós kiabálva keresi a gyereket, aki persze ahelyett, hogy valami "itt vagyok" jelet adna, némán kuksolva ücsörög
- ahelyett hogy hazatelefonálna (nem a leejtett mobilján, hanem a Bandika által használt nyilvánoson), hogy megvan a kissrác, inkább autózik fél órát, hogy ezzel is tovább izguljon a family...
- Andrásék ajtaja tárva-nyitva volt, h. csak úgy betoppant rajta Miki??
Aki nem rohan haza a szüleihez, betörve az ajtót, hanem illedelmesen kivárja a folyosón, hogy nagybácsi lakáj módjára bejelenthesse izguló őseinek, ezzel is továbbfokozva az izgalmakat (ami, ugye, tudjuk, lehetetlen, mert a tévénézők vérnyomása így is az egekben volt már... De be kell ismerjem, tévedtem: nem húzták péntekig a hazatérést ;o( vagy inkább hurrrrááá!
És az milyen már, hogy még mindig azon totóznak, hol van a Depo rendező pályaudvar...nem kellene felhívni a MÁV-ot vagy, ugyancsak: szólni a rendőröknek, akik tuti pillanatok alatt megtudják????? ÁÁÁÁÁÁ
Bocsánat, de, mikor elkütte az elsőt, nem jelent meg, hiába frissítettem,többször is.... de, mire beírtam mégegyszer, adddigra hirtelen ott volt. Bocsesz!
Úgy tudtam, hogy nem lesz ott a kiskölyök, mire az IQ fighter nagybácsija odaér... és, mennyire életszerű, hoyg elejti a mobilját....amit össze tud rakni, de működni nem működik... ja, és nem ám a szülőket kell hívni (vagy a rendőrséget), hanem sk cselekdni, mint Danaszan elrablásánál, mert az már ott is nagyon bejött...
Úgy tudtam, hogy a kiskölyök nem lesz ott a fülkénél, mire az IQ fighter nagybácsija odaér... és, persze a mobilját is leejtette (amit, nem tudom, hogy rakott össze egy mozdulattal, ha működőképtelenre törött) ÉS az is milyen, hogy nem ám az aggódó szülőket hívja,hogy megvana gyerek (meg a rendőrséget), hanem sk cselekszik (mint Danaszan elrablásánál???)
Mert a MÁVnak nincs telefonja, hogy megmondja, ha felhívják őket és a Berényiéknek nincs redial gomb az otthoni készülékükön. Miki nem szól a futároknak se????
Szégyellem, de mi családilag megállapítottuk, hogy ők legalább aranyosak... Aztáán, elvitatkoztunk, hogy Bandika annyira béna, hogy csak röhögni lehet rajta, vagy már annyira, hogy már röhögni sem, csak dühöngeni....ez utóbbiban maradtunk ;o)
nekem van egy pont ennyi idős otthon, hát én biztosan állíthatom, hogy az enyém nem énekel, nem beszél magában (csak ritkán) és egészen biztosan nem ennyire hüje. Tud olvasni, logikusan gondolkodni, világgá menni kb. 3 éves korában akart, de nem realizálta, ha mégis menne, egészen biztosan nem kisautót csomagolna be, utcai fülkéből nem biztos, hogy tudna telefonálni, mert még soha nem volt ott dolgunk, de szerintem ha elmenne Londoban:) pénz mellett a telefonomat is ellopná:))
Nem, szerintem ezzel nem takarózik, hanem úgy érti, hogy Katához menet tévedt el, és csak azért telefonál, hogy onnan, ahol most van útba igazítsák az otthoniak.... Mondjuk, nem tudom, hogy miért épp most ítélte magát eltévedtnek, amikor már a Keletit sem tudta megtalálni, és az első tehervagonba bezsuppolta magát a londoni gyors helyett...(mondjuk, ha megtalálja, és arra száll, akkor megintcsak hamar és simán végetért volna a kaland, mert a kalauz már hívta is volna a szülőket...mert nem volt jegye, és, mert a kutyának szájkosárat kell a vonatra szállva hordania)
Megnéztem, a cikkben tényleg annyi van, hogy tizenvalahány lány (nem tizennyolc, hanem tizenvalahány), de a műsorban egészen biztosan elhangzott, és jó nyomatékosan, hogy idősebb lányok szerelmesek belé. (vagy a felkonfban mondta Enci vagy a Nyalthajú Fijú????) Nem tudom, valahonnan van az infó, de nem tudom honnan. Bandita azonban ritka tenyérbemászó volt irl is....
A mi telefonunk pl. nem írja ki, pedig nem egy régi darab, és nem is kínai piacos. (1 éves AEG készülék) De milyen egyszerű lett volna Bantita eltünése, ha, mint a real life-ban mostanság, van mobiltelcsije (vagy lenyúlja a szüleiét, hogy Londonyba érve felhívhassa a nővérét, hogy már be is adhatja a felmondását, mert ő ittvan, és el fogja tartani).... Egyrészt ugye nagyon már sok alsó tagozatosnak, (pláne, akik olyan körülmények közt élnek, mint elvileg a Berényiék a nem real life-ban), már van, attól függetlenül, hogy szükség van-e rá, helyes-e, másrészt, a gyerek, aki tudja, hogy kell pénz, miért ne lenne rácuppanva a mobiltelcsire?
Kíváncsi vagyok egyébként nagyon, hogy milyen logikai bukfencekkel fogják hazatéríteni a kiccsákót. Biztos, hogy nem lesz egyszerű, jobbik esetben is most péntekig, de rosszabban akár a jövő hétre is el fogják húzni. Az olyan egyszerű, logikus megoldások, mint, hogy, Miklós kikérdezi a kisunokapöcsit, hogy hol van. Azt persze már tudjuk, hogy ő a Józsefvárosi Pályaudvar után a Depo- rendező feliratot nem tudja elolvasni, de annyit lát, hogy valami nagy házban a sínek mellett, és azt is tudja, hogy itt állt meg a vonat. Erre az intelligens nagybácsi felkiált: "de hiszen az egy PÁLYAUDVAR! és megkéri Banditát, hogy mégis tegye le a telefont, keressen egy embert az épületben, lehetőleg egyenruhában, és mondja el neki, hoyg elveszett, és kérje meg arra, hogy hívják fel újra együtt az apjáékat (azt a számot ezek szerint tudja), és mesélje el, hogy hol is vannak.... Az is ilyen, sőt még egyszerűbb megoldás lett volna, ha csak úgy kiírja a fülke számát, és Banditának csak meg kellene várnia a felmentő csapatokat. Szerintem még Berci is el fog tünni a fülke mellől, és, ugyan kiderül, hogy Bandita honnan telefonál, de addigra ő már nem lesz ott, mert a kutya nyomába eredt...
Ööö... Nem hallottál félre valamit a 18-cal kapcsolatban? Valaki belinkelt ide egy cikket, amiben mintha arról lett volna szó, hogy 18 lány szerelmes belé. Nem ezt gagyogta? Egyébként a nyolcéves gyerekek tényleg ilyen idegesítő hanghordozással beszélnek? Szellemileg egy kétéves szintjén áll ez a gyerek, az nem vitás, de beszélni nem ezen a szinten kéne...
Viszont milyen nagy okosan kitalálta a kis szökevény, hogy csak eltévedt (!). Biztos véletlenül szállt buszra és vonatra, telefonálni meg csak másnap jutott eszébe. Szegényke...
A telefonfülkék ráadásul ALAPBÓL úgy működnek, hogy kiíródik a számuk. (Feltöltetlen haverjaim néha felhívnak mobilon "Hívdvisszaeztafülkétköszbocs!" szöveggel.) Azt én sem tudom, hogy mennyit kell buherálni egy vonalas telcsit ahhoz, hogy kiírja a hívó fél számát. A sajátommal inkább nem próbálkozom - így is, úgy is hülyén halok meg... :-)))
Ez egy másik tér-idő kontinuum... De azért, mert nincs szakács, elég jókat főz, és hamar, és mindenki folyton eszik! És Berényiék, Laci, meg Klódia is nagyon jól él megrendelések, ügyfelek nélkül, ahogy Mónika, Géza, stb is munka nélkül. De aki "dolgozik", azaz pontosítok, miunkában mutatkozik, se dolgozik soha (Tilda, Pálci, Zsufi, Zsuzsa -aki uyge a rákellenes liga miatt nagy patáliát csapott, de még odamenni se hallottuk) Szerintem itt még a tér is másképpen görbül, és lehet, hogy még az e=m*c2 is csak némi kiegészítéssel érvényes csak....
Ha Mercit nem is, de Ladát vehetnek azért a dolgozók. Zeherautó. Lehet, hogy tényleg nincs. De amúgyis kevés a szereplőú a cselekményhez képest. Hol van pl. a szakács a Rózsából? Vagy mikor jön egyáltalán megrendelő Claudiához? De Andráshoz sem sűrűn kopogtatnak be megrendeléssel.
Tényleg, az Imibe! De akkor miért is feküdt le a Danikával? Sajnálatból? Érdekes. Bár Tildának volt már több érdekes dolga is. Ahhoz képest most egész normális.
Miklósnak most nagyon jár az agya. Majd most jól megtudjuk, hogy milyen okos. Meg ügyes. Aztán András meg kibékül vele, és nagy lesz a szeretet.
Szerintem, Miki már több évtizede csak mobilon beszélt, azon meg nincs felírva semmiféle szám ;o) Ezért is mondta, hogy tartsa a vonalat, le ne tegye: már nem tudja, hogy a fülkékben pénzt kell bedobni, ami meg előbb-utóbb elfogy.... A többire meg boborján mondta a kulcsmondatot: "legalábbis a való világban így van"... De ez nem az, ez a BK universe ;o)
A Rákosrendezőnél nincs ekkora szabad térség a sínek és az állomásépület között. Járdaszerű izé van, kb. 2 méter széles. Igaz, mellette a virágok stimmelnek. De emlékeim szerint eléggé lepukkant. (A közelben lakom, de kb. 1,5 éve utaztam onnan utoljára.)
A dolgozóknak is lehet saját kocsijuk. Meg azért teherautóknak is kell lenniük. Hát, az építkezéseken dolgozókszerintem ritkán vesznek a fizetésükből autót, amit ráadásul a mindennapi munkábajárásra használnak (és egy szó nélkül beállnak keresni a főnök kisfiát... Azt sem hinném,hogy egy olyan cégnek, mint ők teherautói vannak: egyrész, ugye valamikor egyedül Géza gardírozta a melósokat, de maga az adminisztratív részlegre (Bandrás + Pálci) sem egy nagy létszámú valami, azaz, nem 42-es számú állami építőipari vállalatról van szó....az építőanyagot meg valószínűleg leszállítja nekik a szállító, ezért felesleges is lenne. De tényleg nem ez volt a legnagyobb bajom ezzel a résszel, hanem BANDIKA, ááááá!!!! Pedig az előző hetekben azt hittem, ennél jobban már nem irritálhat a kiskölyök....
Egyébként látta valaki a napokban a Találkozásokban a ksi kecskét, amikor azt nyilatkozta, hogy számos szerelmes levelet kap, 18 éves és idősebb lányoktól!!!! Na, azt az arcot, ahogy ezt mondta.... gyerek ide vagy oda, megérdemelt volna egy péklapátot bele. (vagy lehet, hogy nem igaz, csak ezt is megírták neki, mert olyan éééééddddiiii, ha ilyeneket mond egy kisgyerek????) Mert, ki lenne már az a normális kekcuális hajlamokkal megáldott süldő nőszemély, aki pont erre a kis törpére pályázik????
Hát sztem a Rákosrendező p.u. feliratát buherálták meg kissé... de reális egy telefonfülke a sínek mellett??? Mert még ha a váróban lenne, de neeeem...
Hogy bandikának, aki fáradt meg bunyózott, nem jut eszébe a telefonfülke száméának bediktálása, az okés, de vajon Mikinek, a maffiavezérnek, eszébe fog -e jutni?
Zimitől végre egy érthető reakció, Vilibá for president és F.T.P. a Mátyás tériek vip-státusáért. :)
Mert ha ismerné őket, akkor bediktálta volna Miklósnak a fülke számát, ami - mint említettem - baromi nagy betűkkel fel van írva belül a fülkében. (Mármint az igazi világban.)
én azon akadok ki mindig, hogy _bármi_ történjek a Mátyás király tériekkel vagy bármilyen rokonyukkal, barátjukkal, a rendőrség száll ki és sosem ők mennek be a legközelebbi örsre bejelenteni. Nem állnak sorba, nem kezelik le őket (nem kezelik bűnözőkként), nem kell végeláthatatlan űrlapokat kitölteni,stb, stb,stb.
(ez a logikakeresés a halálunk mindannyiunknak. logika monnyon le! RFBKL! Rúgjuk Fejbe a BK Logikát)
Persze, hogy nem ismeri! Csak azt jegyezte meg a kölök, hogy milyen sorrendben kell nyomkodni a téglalapokat :) Először a jobb felsőt, aztán kétszer az alatta lévőt... stb. Vagy csak nyomd meg a Redial gombot. _D
Vajon a retekklub fizette az állomásépület tatarozását? Ilyen gondozott külsejű és környékű állomást én még soha nem láttam, pedig elég sokat vonatozom mostanában.
És vajon "Pál" milyen autókba ülteti be az építkezéseken az embereket (ha jól tudom, valami egyszál mikróbuszuk van, amin még valaki gyakorlt vezetni,nem)?
A dolgozóknak is lehet saját kocsijuk. Meg azért teherautóknak is kell lenniük.
Nem láttam, végül Banditának elvitte a csúnyabácsi a táskáját? (Ha nem,akkor volt pénze, a mit lenyúlt az anyjától, biztos felváltotta valahol, csak nem mutatták.)
Jaj, te! Hát Miki majd jól lenyomoztatja a hívást! :-))) Mert az úgy megy ám, főleg kis hazánkban. Engem inkább az izgat, honnan volt ESZE hazatelefonálni a kis pöcsnek. A számokat, ugye, nem ismeri...
Bocsánat, annyira felháborodtam, hogy előbb írtam, aztán olvastam...
Amin még felháborodtam, úgy középtájt, mikor Lacapussz a magyar üzleti zseni kijelentette Miklósnál, hogy "holnap nem lesz kézbesítés". Már nem azért, de az ügyfelei aligha értik meg, hogy a gyerekkori haverjának kellett segíteni, ezért aznap sajnos ne számítsanak rá. És vajon "Pál" milyen autókba ülteti be az építkezéseken az embereket (ha jól tudom, valami egyszál mikróbuszuk van, amin még valaki gyakorlt vezetni,nem)? Egyébként, azt még megértem, hogy Bandrás, mint főnök a saját embereit kiparancsolja keresni a gyereket, ŐT valóban nem érdekli, hogy késik emiatt valahol a munka, de Lacapussz? Na, mindegy. Miért van az, hogy soha nem tudom megfogadni a saját tanácsomat, hogy ne keressem a logikát?
Nála már csak Miki volt elmeroggyantabb, mert mikor kijelentette, mindenáron tartsd a vonalat, gondolkodás jelleggel el kezdte megnézni a szemével a lakás négy sarkát, az operatőr alig győzte követni. Csak tudnám Banditának honna volt pénze teflonozni.
Ki a bánatos nyavalyának vanilyen korlátozott debil fantáziája, hogy a kiskölyöknek van annyi esze, hogy hazatelefonáljon (mibűl???? és mi az, hogy "ne rakd le a telefont", ha fülkéből beszél?), de annyi esze nincs, hogy elmondja, egy pályaudvaron vagyok, ahol az van kiírva DEPO RENDEZŐ?????? Anyám, ezen nagyon berágtam. De így MÉG EGY részig el lehet húzni a baromi nagy konfliktust... Anyááám, borogass!
Előtte -még nyugodtan- az jutott eszembe, hogy mekkora húzás lenne, ha Panda a két hét alatt átgondolva a dolgokat rájönne, hogy ő valahogy mindig is vonzódott a Zimihez, mert az olyan rendes, nyugodt darab (és most is milyen derekasan viselkedett Barnussal), és hazatérve szépen megvígasztalnák egymást. A baj csak akkor jönne, ha összeházasodnának, és aztán gyrekeük is lenne, mert, ugye Emma nevű lányuk nem lehetne, mert az már vana sorozatban.
Tilda Imibe vót szerelmes, kerülgették egymást mint macska a forró kását, sokáig (mint Green és Susan drnő az ER elejetáján, vagy inkább még jobban.)
Tisztára kiakadtam. András is egy seggfej. Inkább kivon egy felnőtt embert a keresésből, csakhogy Emma érezze magát szarul, hogy nem segíthet a telefonokkal. Mikire is elég sértő, hogy a telefonügyeletet bízták rá.
Másodikos gyerek, aki nem tudja elolvasni a "pályaudvar" épületén látható feliratot... Valamint a számokat sem ismeri, amikkel a telefonfülkékben - jó, jó, hát az igaziakban, nem a BK-univerzum-beliekben - öklömnyi betűkkel fel van írva a fülke száma. Bandita IQ-ja megegyezik az életévei számával...
"...nem kell annyira kétségbeesni...!" - mondja egy ANYA, mikor a kisfia eltűnt. Én asszem, rémes állapotban lennék. Zsuzsát mintha skatulyából húzták volna ki.
Szerintem is aranyos Ricsike, de olyan jelenet már volt a Danikával, hogy egy tini elveszti a szüzességét. Persze, házbeli lánnyal. Tilda volt, ugye, még a régi? És mintha akkor Tilda közben másba lett volna szerelmes?
Szerintem a Barátok köztet még elmeélesítésre is lehet használni, hiszen állandóan visszaemlékszünk évekkel ezelőtti dolgokra..., vagy nem, de akkor valakinek eszébe jut mégis.
Tegnap találkoztam a köztesékkel a Deák téri metróaluljáróban, mindenkit csókoltatnak, sajnálják, de nincs idejük BK-t nézni, mert sokkal jobb dolguk van annál :) Tali iránt érdeklődnek, ha lesz, kérik, hogy dobjunk mélet, mert sokatok buráját bírják és szívesen megnéznék újra.
Celebrity spotting:) Láttam ma Ricsit a 86oson, nagyon kis cuki:) És ebben a szines szerkóban is aranyos, bár furcsa, hogy nem fekete..:) (Piros volt a cipellője.)
Épp iskolába igyekezett, és volt olyan kedves, hogy futott a 105-s busz után, és megfogta nekem, így én is elértem:)
Na, én, mint csekélyértelmű medvebocs, nem jöttem rá erre ;o) Csak törtem, törtem a fejem, hogy minek kellett ez (miért nem mondták egyszerűen azt, hogy már elhúzott Barnus a vérbe), csak forgolódtam egész iccaka, aztán itt volt a megoldás! Pedig én már arra hajaztam, hogy ezt is csak úgy intézték, annyira valósághűen, mint a többit, és úgy látszik, ők így szoktak szakítani. De, most, hogy mondod, tényleg! Ha már eltenni nem tudták lábalól (az még nekik is túl hirtelen és logikátlan lett volna???), úgy intézték, hogy ne kapjanak egy szekérderéknyi levelet 60ezer nagymamától, hogy "Keeedveskéim, miért kütték el a sorozatbúl azt a jókislyányt? Kütték volna a Majját, az a más férjit akarja, vagy azt a szemérmetlen perszónát, aki egy olyan magazinban szerepelt, és mostan meg csak titkójja azt az ídes Gézát. Az MNTSZ* nevében követejjük, hogy írják vissza azt az ídes, jó lyánt és mennyen hozzá Barta szomszádho`"
"Láttak ezet a sztori izék már gyereket az életben is, vagy csak a válogatásokon? Csak egy autentikus kritikus, a 10 éves gyerekem véleményét idézném, melyet akkor engedett el, mikor Bandita azt fejtegette, hogy a határőrök biztos átengedik útlevél nélkül is, ha megmondja, Kakához megy. Szóval, a gyerekem ekképpen kommentálta: "ez a fiú tök hülye!" (egyébként nem károsítom a fejlődő egyént a BK-val, csak véletlenül látta ezt a villanást!)
Most néztem csak vissza a mait. Csak gratulálni tudok a sztorilájnereknek, elintézték, hogy Mónika még véletlenül se maradjon meg jó emlékezetűnek. Csak tetűnek. Remélem, Imi még a Szénásiné ágyát is beveti sóval utána.
Amikor András a genetikára hivatkozott Emma hülyeségét illetőleg, felkiáltottam, hogy dehát akkor Banditáról mit szóljunk? aztán eszembe jutott, hogy Bandita nem is az ő fia. Bakker, ekkora balfaszt, mint ez a kissrác... Hatévesen (?) én is mentem világgá, de csak a játszótérre és nem vittem magammal a szomszéd kutyáját, sőt még a macskánkat sem.
Ricsmond rulez! "Hát, cimbi, az a nagy büdös helyzet hogy mostantól mi járunk..." :DDDDDD
Zemma nekem kezd szimpi lenni- és Ricsmond meg imádnivaló az elejétől kezdve-nekem. Jó lenne,ha együtt járnának, de vmi azt súgja, lúzerek lesznek és megint össze-vissza fognak kavarcolni:DDD
Elengedik azt a kicsi gyereket egyedül kutyátsétáltatni és még van pofájuk a Zemmát hibáztatni a saját könnyelműségük miatt.
Nem szimpi nekem az a pocokképű lány, de mindig más a hibás a hülye nevelésük miatt. Láttak ezet a sztori izék már gyereket az életben is, vagy csak a válogatásokon?
elméleti koncepció szerint sok pénzért diploma a léhűtőknek (engem szörnyű módon nem ezért, hanem szakmailag érdekelt...), de éppen az elméleti koncepció miatt minden évfolyamban akadt 1-2 tanár aki szétszívatott minket. gondolom most is kb így van
2000 januárban végeztem (nyelvvizsga miatt + fél évet kellett várnom) Rózsa Péter volt a konzulensem, Henrik drága meg az egyik opponens, de meg is bánta :))
CoD-ozik? hát fel fogok menni, csak hogy jól lelőjjem! :)
Bullseye, akkor te is bíemájos voltál? Vagy megint árnyékra vetődtem? Ha igen, mikor?
Mi a Max Payne-en témáztunk akkoriban, meg ő ajánlotta nekem cserébe a COD-ot. Mily' meglepő, a kedvenc játékom lett, ahogy kipróbáltam. Egyébként ő is szokta multiban nyomni, a nickjét is mondta, de hülye fejjel elfelejtettem. Meg azt is mondta, hogy ő is szokott az indexre írogatni, de az itteni nickjét sajnos nem árulta el.
mit nyomott akkoriban? Emlékszem egyszer valamin vitatkoztunk GTA/Carmageddon kapcsán...
Részemről akkor érte el a max. respectet, amikor a dolgozatomban az épp divatos hollywoodi aszteroidás filmeket hasonlítottam össze az emberi gyarlóságot is bátran ábrázoló, hasonló alaptörténetű Dexter's lab epizóddal, mire közölte, hogy erről a sorozatról már hallott, csak még nem látta, mert nincs CN-je, de most kénytelen lesz bepótolni, ugye, szigorúan szakmailag...
Én is nagyon csíptem. Egyrészt ő tartotta messze a legjobb órákat az 5 év alatt, másrészt amikor cigiszünetekben a suli előtt dumáltunk, akkor is marha jó fej volt. Egész egyszerűen elképesztő, hogy mindenben képben van! Meg mint kiderült, ugyanaz a kedvenc sz.gépes játékunk, én írtam ki neki a második részét két nappal rá, hogy kijött. Akkorát vigyorgott, hogy majdnem körbeszaladt a fején, és széttárt karokkal azt mondta: "Hát tudod, én most szívem mélyéig meg vagyok hatva!" Aztán a köv. előadás fele azzal telt, hogy kielemeztük. :-)
Nem...PTE- amolyan külsősöm volt.-de marha jó fej volt! A saját belső konzulensem nem segített sz*rt sem- ő pedig rögtön!!
Szóval... én csak jót tudok mondani rá- emberileg nagyon a toppon van- egyik tanárom sem segített ennyit nekem 5év alatt, mint ő, egy hét alatt, pedig még csak nem is ismert előtte!
Ezen most egy kicsit hosszabban el kellett gondolkodnom, hogy értelmezni tudjam, és azt kell mondanom, nem, nem erre mondtam, hanem arra, hogy ritkán nem látok BK-t, de olyankor mindig a legizgalmasabb.
Hát azért Nyomi se viselhetné a gáncstalan lovagina érdemrendet a szerelmi életét illetőleg. A szituhoz nekem jobban smakkolt a Doktorsi reakciója, hiszen Imó megbocsátott a Barnalánynak. Mondjuk húzzon csak ki Brüsszelbe ettől függetlenül.
Itt jegyezném meg, hogy senki se válaszolt azon segélykiáltásomra, hogy felvette-e és kölcsönadná-e azt a részt, amikor Panda szétverte a berendezést, és Imó is lesújtott!
És annál a kirobogásnál nem kellett volna, hogy Zsoltnál legyen a táska péz? Merthogy akkor jött Pandától, a következő képben meg az irodájában volt Radniccsal meg a pézzel... de a robogás közben tuti nem volt nála semmi...