Szegeden lesz április 20-án. Találkozás 9.30-kor a Nagyállomás előtt (pesti IC érkezése után.) Program vázlatosan: nosztalgiamenet a 313-314-essel Rókusra, remízlátogatás, troligarázs (506 és egyéb csemegék). Részletek a Városi és elővárosi közlekedés topicon, jelentkezni Angyinál lehet. Alternatív program lehet a hajósoknak a Szőke Tisza meglátogatása a tápéi kikötőben, mivel már többet nem megy ki a Tiszára.
A laposfenék kitűnő a partottűzéshez, de attól még a hajtást könnyű elverni egy sarkantyún, gáton, vagy laposabb szakaszon, mivel az a hajó legnagyobb merülési pontja. Akár a motorcsónaknál is. Az a kisgéphajó, amit csak szolgálati célú kisgéphajó vezetői vizsgával lehet csak vezetni oda már adott szakaszra érvényes vonalvizsga is kell. Nem tudom erre a hajóra kell-e, de a szabályzat ezt írja elő.
", mi az, ami miatt csak helyismerettel adjak oda. "
Csak.:-) Nem tudom, valszeg arról lehet szó, hogy szeretik jó kezekben tudni a hajót.
Pénteken linkelek be egy képet a hajóról, akit érdekel az jelezze mailben (vagy akár itt) és megpróbálom leszervezni, ha sikerül konszenzusra jutni az időpontban.
Macibb!
Ha tudsz jönni a 20.-i közlekedési topictalálkozóra, akár ki is ugorhatunk a tápéi kikötőbe megnézni a Bödét.
Ha lapos feneku es ki tud menni a partra, akkor mire kell vele vigyazni, mi az, ami miatt csak helyismerettel adjak oda. Latszolag naivak a kerdeseim, de motorcsonaknal nagyobb hajot meg nem vezettem.
Sajnos a Tisza-tó környékén nem tudok ilyet, de ha érdekel utána tudok járni néhány napon belül.
A Böde egycsavaros, könnyen manöverezhető. Utazósebessége 6-7 km/h (nem egy szárnyashajó tempó). Az alja laposra lett építve, hogy akár a partra is ki lehessen futtatni.
Sajnos ezt a Tisza-szakaszt pont nem ismerem, de Tisza-to kornyekit eleg jol. Ezen a kornyeken nem tudsz hasonlo, tobb szemelynek alkalmas berelheto hajot? Meg engem ugy erdekelne a dolog, ha felmehetnek vele Tivadarig. (Bar azt a szakaszt sem ismerem elegge.)
Mennyi ennek a merulese? Egy vagy ket csavaros? Kerekhatas mennyire ervenyesul, nehez vele manoverezni?
Kisgéphajónak minősül, pont úgy építették, hogy éppen beleférjen. De csak olyan valakit fogadnak el vezetőnek, akit ismernek és tudják róla, hogy ismeri a Tisza adott szakaszát. Van is ilyen tanárkollégám, aki valaha Mahartos volt Szegeden, egyébként ő adta az ötletet tavalyelőtt, csak a nyári áradás elmosta az akkori utunkat. A fogyasztásra már pontosan nem emlékszem, de nem túl vészes, egy Volvo motor van benne, ezen kívül egy aggregátor szolgáltatja 24 voltot. A hűtőszekrény és a tűzhely PB-gázzal működik.
Van egy kategóriaugrás a Sport és Kedvtelési célú kisgéphajó vezetői és a kereseti-szolgálati célú kisgéphajóvezetői vizsga között. Azt hiszem méretre mindkettő ugyanarra érvényes csak az utasszám, befogadóképesség változik. Én ugyan csak Dunán vezetek, azt ismerem, de még kisgéphajót sem mernék ismeretlen vizen nagyobb helyismeretű kolléga felügyelete nélkül vezetni. Főleg a Tiszán, ahol egyébként is kevés a kitűzés. De szerintem egy Tiszai is így lenne a Dunával. :)))
Ez a hajó kisgéphjónak minősül? Lehet Sport és kedvtelési célú kisgéphajóvezetői engedéllyel vezetni? (Kishajóvezetői: 20 m és max. 12 személy, Európa összes belvizén, 12 személy és max. 20 m gerinchosszig) Vagy ki vezetheti? Személyzet?
Bocs, máris pontosítok: 6000+ÁFA, tehát 7500 Ft naponta. Ezen kívül a gázolaj beszerzése terheli a bérlőt. Pénteken linkelek majd képet, de most rohanaok vissza Pécsre.
Ha a Pannónia motorosra gondolsz, az valóban szép. Viszont az egy Balatonra épült típus. Még mindig Sakál gép hajtja. Gyönyörű hangja van.
A hajó a Mohácsi révhajózási Kft. tulajdonában van. Az a baj vele, hogy mivel tavi típus közel 20dm merüléssel jár és Pesti 200-as víz alatt nem tud bemenni a Szentendrei dunaágba.
Pontosan az az! Jó jó a színét kicsit kevergethették volna még, de már az is valami, hogy nem Mahartos zöld, vagy kék, vagy piros.
Én spec. a fehér híve vagyok.
Szerintem ott lesz még egy darabig, mert az a vállalkozó vette meg, aki azt a pontont bérli a vízügytől. Addig biztos ott lesz, amíg el nem kezdődik a budai alsórakpart szélesítése és ki nem dobnak onnan mindenkit.
Bocs ha hosszú voltam, csak az egyik kedvenc hajómról volt szó. :)))) Nem csodalom, en is imadtam. :-) Szebb, mint a Horthy-fele gozjacht, ami mostansag az Akademia elott szokott acsorogni. Pedig az nagy szo! :-)
Pontosan, ahogy írod, átalakult mindegyik ormótlan bumfordi toronyházzá, de az akkori vezetés ezt találta modern formának.
A régi meseflottát úgy újították fel a 80-as években, hogy új hajók építésére nem kaptak volna pénzt, ezért az államnak azt mondták, hogy felújítják a régi hajókat. Az erre kapott pénzhez hozzátették azt az összeget amennyiért el tudták adni a régi hajókat, és így az újonnan épült hajókat úgy tartották nyílván, mintha a felújított régik lettek volna.
Húú remélem érthető volt.
Ezért van az, hogy még néha felbukkan egy egy régi meseflotta tag.
Az új (balatonfüredi építésű) sorozat egyébként megtartotta meseflotta jellegét, illetve a régi nevek nagy részét. Így néhánytól eltekintve született vonaljáratra a: Morgó, Tudor, Vidor az első szériából. A Kuka a másodikból.
Különjáratra az első legyártott a Kék-Duna volt (ennek ma is ez a neve) aztán jöttek: Szundi, Szende végül a Tabán.
Legutoljára pedig a három 130-as nagyobb típus már két géppel: Pest-Buda, Halászbástya, Dunaföldvár. Ezek azonos névvel futnak ma is.
A hét törpét azóta mind átnevezték, de a fent felsorolta mind járnak ma is.
Az egyetlen és egyben a legrégibb, az általad említett Hófehérke motoros, ami megmaradt eredeti néven.
Az eredetileg csavargőzösnek épített test mai gerincvonalát 104 évvel ezelőtt fektették le, ezzel az egyik legöregebb ma is üzemelő folyami szem.hajó. Azóta természetesen sokszor felújították, apróbb átépítések voltak rajta, de felépítménye majdnem eredetivel azonos.
Megtalálod a Jászai M. téren a 4-es, vagy 5-ös számú pontonon. (ő járt tavaly a Pepsi sziget idején a Roxi rádió járatban)
Érdekessége, hogy olyan karcsú, és kiles a hajócorpus, hogy szélcsendes időben percekig irányban marad kormánymozdulat nélkül is. Áramvonalasságának és csaknem 110cm !!! átmérőjű csavarjának köszönhetően felveszi a gyorsasági versenyt bármelyik kétgépes vetélytársával.
Hátránya, hogy a hosszú kil miatt óriási ívben fordul, nagyobb erővel teljes Duna szélesség kell a megfoduláshoz. Szállt is ki emiatt néhányszor már partra. A hátrája borzasztó gyenge, mert hátrázáskor kiemeli a fenekét, és nem tud jól harapni a csavar.
Bocs ha hosszú voltam, csak az egyik kedvenc hajómról volt szó. :))))
Mit szólnátok nyáron egy családos topictalálkozóhoz?
Van a Mahart Tiszayacht Kft-nek Szegeden egy Böde nevű öt kabinnal, konyhával, zuhanyzóval rendelkező motorosa, amit viszonylag korrekt áron (tavaly napi 5000+ÁFA) lehet bérelni. Szervezhetnénk egy két-három napos túrát Szeged-Mindszent-Csongrád környékén, ha lenne elég jelentkező. Ha jól emléxem, akkor két kabin háromágyas, a többi kétszemélyes.
Nem tus valaki kimenni fotozni? Kajakos koromban imadtam a "mesehajokat", remek hullamaik voltak. Aztan valahogy mind atalakultak nyomorult, uszo toronyhazakka. A Hofeherkevel mi lett? Szerintem az volt a legszebb, de sehol nem latom.
Ha valaki a napokban Bp.-en a Batthyány tér felé jár feltétlenül nézzen le a Dunára, mert ott áll az 1961-es mohácsi építésű volt Iluska motoros, ereseti formáját megőrizve, új festéssel.
A 130 főre vizsgáztatott vizibusz jellegű hajót 2db Jendrassik gép hajtotta, és az egyik leggyorsabb hajója volt a Beszkárt flottának. Az úgynevezett 130-as szériából ő volt a "meseflotta" első tagja. Olyan hullámokat tudott csinálni már félerőn, hogy Rómaifürdőn prüszköltek állandóan a strandolók. Vonaljáratban közlekedett Jászai Mari tér-Pünkösdfürdő között, majd egy időben háromszögelt a Jászai-Margitsziget casino-Szt. István park között.
Leselejtezték és eladták a 80-as évek közepén, akkor került a Jégtörő VIII.-as parancsnokának saját tulajdonává. A Sió csatornában volt mostanáig, majd egy Bp-i vállalkozó vette meg, és újra üzembe helyezte.
Érdekes vonalvezetésű kerékállásáért érdemes megnézni. A szegecselt test meg látszik, hogy mindent kibír!
(a hátsó rész nyitott utasteréhez elengedhetetlen ronda zöld ponyvát persze meghagyták. Gusztusos BKV-s megoldás vot már annak idején is)
Tulajdonképpen jogos, amit mondasz, így is volt sokáig, hogy a Mahart Passnave (a személyhajózási részleg) megkapta üzemeltetésre a Hernád m/s-t, ez a két Rábás két csavaros kis boxer toló-vontató tökéletesen el tudott mindent végezni, csak sajnos hagyták szétrohadni, és ma már ami mozdítható volt benne és alkatrésznek fel lehetett használni azt mindent széthordtak belőle. Azóta nincs más lehetőség, mint szem.hajót használni kikötőrendezési és teher célokra.
Hát én csak az utolsó pillanatban láttam meg elmenőben, akkor teljesen úgy nézett ki, mintha magára a hajóra szerelték volna fel... De nyilván neked van igazad.