Keresés

Részletes keresés

Bamberg58 Creative Commons License 2024.01.20 -11 1 11854

Erre mondják hogy gyenge kezdés után erős visszaesés.

A Debrecen megirigyelte a Vác szereplését.

A legfeltűnőbb, hogy az összes magyar játékos futni se tud. 
Igaz lehet amit Hárfa mondott, ezeket még a dán kapusok is lefutják.

Nem csoda, hogy még edzős lehetőséget sem kértek mert moziba menet is simán verik őket.

lunanoctis Creative Commons License 2024.01.20 0 0 11853

19-19-re végzett Besztercén a Gloria és a Nantes egymással úgy, hogy a franciák 16-19-ről kapaszkodtak vissza.

 

Az utolsó húsz perc alapján őrületes meccs lehetett, az öldöklő küzdelem és hogy mindkét csapat inkább a védekezéssel foglalkozott, erősen rányomta a bélyegét a végjátékra.

 

Dupuis a nantes-i balszélről egymaga két tuti ziccert hagyott ki Arruda ellen az utolsó öt percben, az utolsó francia támadásból pedig Léna Grandveau rontott. Ha Nantes-ban játszanak, kap rá egy hetest, itt meg három másodperccel a vége előtt semmit.

 

Helle Thomsen valószínűleg megdöntötte a hisztériás rohamok terén elért személyes rekordját. Nem értem, büszke is lehetne, hogy ebből a pokolból hoztak egy pontot. A nézőtéri hangulat a bírók teljesítményére is rányomt a bélyegét, tévedtek mindkét csapat kárára.

Maharani84 Creative Commons License 2024.01.20 0 2 11852

Nekem ez az Odense ebben a szezonban eddig olyan se íze - se bűze csapat. Aztán lehet, hogy az egyenes kieséses szakaszban majd robbantanak egyet.

Isthy1 Creative Commons License 2024.01.20 0 0 11851

A dánok visszaállították a 9 gólos előnyüket, ez elég cudarul néz most ki a Lokinak. Nem megy támadásban és védekezésben sem, azért el kellene kerülni egy nagyon csúnya zakót.

van_Persil Creative Commons License 2024.01.20 -18 0 11850

Nem tudom, milyen logika mentén lett ez a meccs a MOTW

Sanyóca(sanyesz) Creative Commons License 2024.01.20 -1 0 11849

Rémes kezdés volt nagy kár érte,de a dánokra sem jellemző ez a szétesés.

Jó lenne ha ezt a Loki ki tudná használni.

Előzmény: Isthy1 (11848)
Isthy1 Creative Commons License 2024.01.20 0 0 11848

A gyalázatos kezdés után -9-ről szépen visszajött a Loki -3-ra a szünetre.

mislenyi Creative Commons License 2024.01.20 -1 1 11847

Végre egy okos hsz.

Előzmény: RnD (11846)
RnD Creative Commons License 2024.01.20 -2 10 11846

Inkább azzal foglalkozz Sanyesz h az ETO-ból miért tűnik el szinte az összes magyar játékos. Ez komolyabb probléma kellene h legyen egy magyar klub szurkolóinak....

 

Mindenki söprögessen a saját háza tája előtt, én azt mondom.

Előzmény: Sanyóca(sanyesz) (11845)
Sanyóca(sanyesz) Creative Commons License 2024.01.20 -8 1 11845

'Ezzel még mindig le vagyunk maradva a Djørtől és remélem, az életben nem érjük utol az ETO-t ebben a tekintetben.'

 

Sok éve olvasom az ehhez hasonló mondatokat,és minden évben több és több a légiósaitok száma,ez nektek Franzstadtiaknak okoz gondot,és próbáltok valamibe kapaszkodni.....ami egy lepke fing:-)

Előzmény: lunanoctis (11841)
RnD Creative Commons License 2024.01.18 -3 6 11844

Nehéz felvenni egy csapat tempóját ha valaki folyton a kispadon ül. Vagy nem elég gyorsan írta a statot....?

 

Egyébként is elég a mellébeszélésből. Kukely Anna ugyan hány percet irányított a Fradiban....? Másfél év alatt tíz percet talán.....?:O

Előzmény: Gojira (11842)
Valkov60 Creative Commons License 2024.01.18 0 0 11843

Addig legalább pihenhetnek Keti 😊

(amikor Stolle sérült volt, vagy csak védekezett)

 

Előzmény: Gojira (11842)
Gojira Creative Commons License 2024.01.18 -4 2 11842

Érdekes felvetés. Irányítóként nem vette fel a Fradi tempóját, úgyhogy próbákozzunk vele jobbkezes jobblövőként, hátha úgy már felvette?

Előzmény: Valkov60 (11838)
lunanoctis Creative Commons License 2024.01.18 -3 3 11841

Ezzel még mindig le vagyunk maradva a Djørtől és remélem, az életben nem érjük utol az ETO-t ebben a tekintetben.

Előzmény: Sanyóca(sanyesz) (11809)
Nicknack Creative Commons License 2024.01.18 0 1 11840

Kukely Anna értékes igazolás lehet a Móvár csapatának. Gyurka J.  koncepciójába remekül beilleszthető játékos. Erősödhet mind a csapat, mind Anna ebben a "koprodukcióban". Ha edzőt választott, legjobban döntött. 

Előzmény: Gojira (11836)
van_Persil Creative Commons License 2024.01.18 -19 1 11839

A Fradi-utánpótlásban nevelkedett, de nem saját nevelés.

Előzmény: Valkov60 (11838)
Valkov60 Creative Commons License 2024.01.18 -2 0 11838

Talán, hogy az első éve volt nálunk, jött egy kis csapatból, és nem vette fel a Fradi "tempóját" 🤔

a kettős terhelés is új lehetett neki, lehet, ez visszavetette. (Idén meg mintha kicsit több lenne a súlya.?)

 

Nem úgy mint Peta, (bár Ő ugye saját nevelés) , az az MK dönt a Győr ellen 😄

És idén is, kirobbanthatatlan a csapatból, duzzad az önbizalomtól.

Előzmény: Gojira (11836)
Nicknack Creative Commons License 2024.01.18 -1 1 11837

Férfi vonalon már kezd körvonalazódni valami. 

Kíváncsi lennék, hogy a saját csapatában  pl. Fazekas el tudott volna jutni erre a szintre harmadik vagy negyedik számú irányítóként? 

 

Előzmény: maedros (11811)
Gojira Creative Commons License 2024.01.18 0 2 11836

És akkor mi tartotta vissza attól, hogy Annát játszassa? Főleg a saját posztján? Mert boldog-boldogtalan "irányított", csak nem Kukely.

Előzmény: Valkov60 (11835)
Valkov60 Creative Commons License 2024.01.18 0 0 11835

"Erre írtam, hogy Elek sara."

 

Nem úgy fogalmaznék, hogy az Elek "sara",

hanem tervei voltak Annával is, Babával is,

és arról sem Ő tehet, hogy Szani, Anikó újra megsérültek....🤨

csak közbe szólt az élet...

Előzmény: mislenyi (11832)
Valkov60 Creative Commons License 2024.01.18 -3 2 11834

Ez egy kicsit gyenge "poén" volt, igen erőltett 😏

Nem kéne lesűlyedned Győzike szintjére 🥴

Előzmény: AlterEgon77 (11818)
RnD Creative Commons License 2024.01.18 -2 4 11833

Milyen értelemben "Elek sara".....?

 

EG igazolta le Bordást, feltételezem, és ha maradt volna még egy évig - amint tervezte - akkor valószínűleg játszott vola Bordás a Fradiban (és nem a kispadon ült volna). De EG-t elküldték korábban, ezek után már nem tudott közbenjárni Bordásért. Ez nem az ő hibája.

Előzmény: mislenyi (11827)
mislenyi Creative Commons License 2024.01.17 -2 1 11832

Erre írtam, hogy Elek sara.

Előzmény: Nicknack (11831)
Nicknack Creative Commons License 2024.01.17 -1 1 11831

Azért ha azt nézzük, hogy most bl-t játszhatna a Lokival. Ehelyett elég hányatott éve van.  

Előzmény: mislenyi (11827)
szabopalesz Creative Commons License 2024.01.17 0 3 11830

Metz - Brest 22-23

hatosfalat Creative Commons License 2024.01.17 0 2 11829

Ebben a cikkben szó sem volt arról, hogy korábban ne végzett volna plusz edzéseket a szabadidejében, csak annyit mondott, hogy idén az összes szabadidejét erre áldozta. 

Előzmény: miracleteam (11826)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2024.01.17 0 1 11828

Tőle nem tartok.

Már csak Johanssont és Rasmussent kell megúsznunk. :)

De egyre valószínűbbnek tartom, hogy marad Heine.

Előzmény: hatosfalat (11824)
mislenyi Creative Commons License 2024.01.17 -2 0 11827

Mielőtt Bordásoznátok, jusson eszetekbe, hogy az Elek sara, meg Misi, Szani is.

Előzmény: hatosfalat (11819)
miracleteam Creative Commons License 2024.01.17 0 0 11826
Előzmény: hatosfalat (11822)
van_Persil Creative Commons License 2024.01.17 -18 0 11825

Gondolom, nem azért jó hír neked, mert örülsz, hogy a Pál milyen jó edzöt kap! ;)

Előzmény: Tonio 2.0 (11823)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!