Olvasgatva az írásodat, ennyire pontosan nem tudtam, mi mennyire vesz vissza, csak azt tudtam, hogy mind visszavesz. Sőt az Acebeam esetében, mintha gyorsabb fényáram csökkenésre emlékeztem volna. A TURBO fokozatot viszonylag rövid ideig szokom használni, mikor szükségem van rá. Egyébként a GT Mini nekem is tetszett, csak a Lumintop mint gyártó, hát, kicsit ódzkodok. Bár több termékük is tetszik.
Karácsony előtt nálam voltak a lámpáim, használtam is őket. Nincsenek feltöltve, de ha hidegben problémásak, most kiderül. Kb fél órán múlva már láthatom az eredményt. A kicsikkel a nagy hidegben sem volt gond, azok már le lettek mérve. ;-)
Kipróbálom az Acebeam L16, Armytek Predator PRO, Nitecore EA42 esetében, hogy bírják a hideget. Mérek előtte, utána. Kb 3 óra a balkonon. Majd jelzem az eredményt.
Acebeam L30 -T27 - H30 ugyanazt az aksit használja. L30 tökéletesen működik miután 1 órát tartottam a fagyasztóba. T27 és H30 nem. További 2 aksival eljáttszottam ezt, ugyanaz az eredmény.
L16- amennyiben kiég a driver, a lámpa egyszerűen nem működik. driver csere s lehet használni újra.
Annyiban elfogadható az akksira fogás, hogy hidegben gyengébben teljesítenek a LiIon akksik, és a lámpa ezt méréssel meg tudja állapítani, ha nem elég a leadott áram, akkor nem kapcsolja a turbót. Rá kell csíptetni egy tápot, és ugyanabban a hidegben megnézni azzal, ha megy a turbó, akkor tényleg az akksi az ok.
Jóreggelt. pár emliteni való dolog azért kimaradt, éspedig:
L16: 2000lm, 25 perc múlva lép vissza, de 5 perc után nem lehet kézben tartani, eléri a majdnem 62 C fokot. Nagyon sok lámpában kellett drivert cserélni mert egyszerűen kiég a nagy hőtől.
GT Mini: PCB-s aksival 7 perc után lép vissza 37%-ra IMR aksival 10 perc után lép vissza kb 16%-ra. Egyszerűen imádni való kis lámpa sokkal többre tartom mint az L16-ot.
M3XUT: 1200lm, az első 5 percben csak csökken a fényereje, 1 mp-ig nem képes tartani az 1200 lm-t. 5 perc után 600lm-nel maradunk és azon marad majdnem 3 órán keresztül.
T27: szép, jó, nagy aksi, 2500lm. csak.... hiegben NEM MŰKÜDIK A TURBÓ fokozat semmilyen képpen. Gyári hiba, nálam tizenvalahány lámpánál érzékeltem ezt a problémát. Gyártó az aksira fogja a hibát, de semmi köze az aksinak. Ugyanez a probléma a H30-cal is, turbó módban 2-3 fok alatt nem képes működni. Mindenképpen érdemes megvárni a második gyártást, mert az első használhatatlan.
Természetesen a kapcsoló nyomva tartásával működik a fokozat szabályozása. De a RAMPING MAX kb 700 lm tájékán van, eddig lehet folyamatosan állítani. Gyors gombnyomásokkal (3, 4, 5, 6, 7) éred el az akku ellenőrzését, különböző beállításokat.
Egyébként az Acebeam L16 és a Mini GT is kézbe simuló. Neked kell majd döntened.
Nekem még Armytek Predator PRO -m van, és még a Barracuda PRO -n gondolkodom, ez még használható számomra. Gyorsabb a fokozatváltása. Az Olight is elég gyorsan váltható a felsorolt lámpák közül. A TURBO fokozat az összes lámpánál gyorsan elérhető. ;-)
Köszönöm, majdnem minden kérdésre választ kaptam. Egyvalami maradt ki amit nem értek, hogy a GT Mini-nél a gyakorlatban hogyan működik a fokozatmentesség, folyamatosan kell nyomi a gombot amíg eléri a kívánt fényerőt?
Pontosan mit is szeretnél tudni? Elég nagy a különbség a felsorolt lámpák között.
Fejátmérő:
Acebeam L16 - 4 cm
Lumintop GT Mini - 5 cm
Olight M3XS-UT - 6 cm
Acebeam T27 - 7 cm
Hatótávban ugyanez a sorrend. > 600 m, 750 m, 1000 m, 1180 m
Az Olight 2 akkut használ (ezért a leghosszabb, de +1 akkus cső is jár hozzá), a többi 1 db -ot. A T27 -es 21700 -as akkut használ, nagyobb kapacitással.
Az Acebeam visszalép, belső töltéssel rendelkezik. Az Olight lassabban lép vissza. A GT Mini fokozatmentesen állítható. Az Olight, Lumintop 1200 lm, az Acebeam 2000 - 2500 lm, de hamarabb (nagyon hamar) visszavesznek.
Acebeam, Lumintop - 2 kattintás a TURBO fokozat, az Acebeam esetében a hátsó kapcsoló is a TURBO fokozatot aktiválja.
Acebema - oldalsó kapcsoló hosszú lenyomásával kapcsol az 1 lm -es holdfény, hosszú gombnyomással vált fokozatot, a TURBO fokozatot kihagyja
Olight - a 2 kapcsoló együttes lenyomásával indul a 3 lm -es "ECO" mód, oldalsó kapcsolóval váltasz fokozatot
Már volt a kezemben a BLF GT Mini és a Emisar D4S is. Tavaly a találkozón, Győrben. Nekem is tetszenek. Ha jól emlékszem, a videóra is felkerültek. Sajnos, rákerültem a videóra.
Mostanában a lámpáimhoz kiegészítőket, hogy minél többfélére lehessen ezeket is használni, és a Nitecore TUP -ot rendeltem.
Szereted, tetszenek ezek a kis lámpák. A Fenix E16 is ilyen lámpácska. A BC25R, BC35R bicajra való lámpákkal újított. Ami viszont érdekelhet, az a LD05 toll lámpája. Ez magas CRI -vel rendelkezik, valamint UV led is van benne. Esetleg a kistestvére, a LD02 -es. Ezekkel a pénzt is tudod ellenőrizni, nehogy hamisat kapj.
Megértettelek, szereted az elemlámpákat, ahogy én is a fényképezőgépeket. Miért van hetven fényképezőgépem mikor már nem is fényképezek? Nehéz lenne megmagyarázni, de mindegyikhez vannak elemek, akkumulátorok és tartalékok.
Nekem nincs olyan széleskörű tapasztalatom a lámpamárkákkal, mint neked. Sőt, egyáltalán nincs széleskörű, aminek az az oka, hogy ezen a környéken egyetlen jó lámpaboltot ismerek (kitalálod melyikét), és Kínából vásárlásról azelőtt leszoktam, hogy belekezdtem volna, miután a magyar posta sorra lopta el a küldeményeket.
Az én menetcsomagom S2 + S10R II + 10 AH-s Lipo powerbank, és minden lipo aksiból van tartalékom. Amit neked az S2A markolata jelent, nekem az a TW10 Traffic Wand: lámpássá alakítja a lámpát, és fluoreszkál a sötétben. Van fehér és piros TW10-em, így az elöl fehér hátul piros kombinációt is tudom, ha például egykerekezek sötétben.
Ha most bővíteném a lámpáim sorát (nincs rá okom, túrákra sajnos nem tudok menni), két lámpa érdekelne: a BLF GT Mini messzehordóként és az Emisar D4S mindenesként. Utóbbinál nem korlátozzák előre megadott üzemmódok a fényerőt, mert van folytonos állítási lehetőség is.
Írásod alapján, mintha nem értettél volna meg. Kicsit akkor máshogy fogok fogalmazni.
Mint már írtam, nekem nincs gondom egyik lámpatípussal sem. Mindegy, hogy milyen tápot használ.
A magasabb fokozatokat, mint írtam, ritkábban használom, ezért a TURBO fokozat engem sem érdekel.
Üzemidő - Van pl Nitecore MH23 -asom is. Ez 1, 55, 260, 760, 1800 lm fokozatokat használ. Li-Ion -os, mint a S2. Ezen is bátran fel tudom kapcsolni az üzemmódot. De, mivel az 1 és 55 lm között nincs más fokozat, ezért a 55 lm megy a 30 lm helyett. A 100 - 120 lm helyett meg 260 lm -t kell használnom. (kb 1 óra város + 1 óra erdős rész) Ezeket a fokozatokat használom legtöbbet az utóbbi 2 héten. A Nitecore 1 hetet nem bírt ki, a Fenix LD22 lámpámban használt elemek pedig még mindig 1,2 V körül álltak. Kb ugyanaz mintha a Fenix PD35 TAC lámpát használtam volna. Az Olight S2 pedig a 400 lm fényáramával még hamarabb, 3., 4. nap folyamán megadta volna magát. Igen, erősebben világított volna, ez tény, de le is merül hamarabb. És a legdurvább az volt, mikor az 1 db AA akkumulátorral működő Zebralight SC5w MKII lámpám, az én feltételeimmel (látni kell, muszáj), kb ugyanazt az üzemidőt bírta mint a Nitecore MH23 Li-Ion -os lámpám.
Persze, ha van rá lehetőség, mindig magasabb fokozatra lehet bátran kapcsolni, az üzemidő rovására. A 18650 -eseken el kezdték használni a 200, 250, 300, 400 lm fokozatokat, a 100 - 120 lm helyett, miközben a 18650 -es 12 Wh -át, míg a 2AA -ás akkuk 6 Wh -át jelentenek. Van, hogy az 1 és 200 lm között nincs más fokozat, vagy az 55 és 260 lm között hagyják el a fokozatokat. Ezért tartom az alacsony teljesítményű lámpáknál, még mindig praktikusnak a 2AA -s lámpákat.
A Li-Ion akkukat inkább a nagyobb teljesítményű, 1800+ lm -os lámpáknál használom. (Persze van 14500 -as akkum is, és ezt is használok). Gondolom az Olight S1 Mini és hasonló lámpák végett írtad, hogy a kisebb lámpákba is Li-Ion -osakat használsz / használtok. Én meg a Zebralight termékeit szeretem, használom, tettem le mellettük a voksomat. Nagyon jó hatásfokú, strapabíró lámpáról van szó. A legújabb modelljeiben, az AA méretben, már kihagyták a Li-Ion -os táplálási lehetőséget (régebben megvolt ez a lehetőség). A strapabírót úgy értettem, hogy évek óta hordom a zsebemben, és még 1 db karc sincs rajtuk.
Az AAA akkukat 200 mA -ral, az AA -sakat 500 mA -ral töltöm, gond nélkül. Merítem - töltöm, a ciklus kb 6 - 7 órát vesz igénybe az akku töltöttségi szintjétől függően. Nem kell naponta töltőre pakolnom a lámpákat. Intenzív használatban is legalább az 1 hetet bírják. Mivel energiaszint kijelzés is van a legtöbb lámpámon, ki sem kell szedegetni az ellenőrzéshez. Igen a Li-Ion -osak gyorsan tölthetők, rá is lehet tölteni az akkura.
2 eset, 2 példa, szerintem a legfontosabb érvek miért kedvelem az AA / AAA -s lámpáimat.
1., 30 km -re a családi háztól, valamelyik faluban, mikor ügyfélhez mész időre, a másik ügyféltől, és éppen akkor merül le a lámpád este 7 óra után. Utcavilágítás meg falun nem sokat érő, pláne, ha a falu szélét járod. Feltöltött akku, tartalék lámpa meg nincs a zsebedben (hiszen eddig sem kellett, vagy nincs) Te mit tennél? Ez már megtörtént velem, még a Maglite -os korszakomban (ezért lett meg a Solitaire, később a MINI 2AAA). Szerencsére, a benzinkutak akkor is nyitva voltak, és AAA elemeket is lehetett kapni.
2., Valahol a Tátrában, messze a forgalom zajától, Október tájékán, túrázgat az ember. Helyszínre érkezés után szabad levegőn sütögetés közben telik az idő. Apropó, sütögetés a szabad levegőn este. Felkapcsolod a lámpát? Hol? A tábortűz gázra megy? Gallyakat kéne gyűjteni. Az erdő is koromsötét. Lámpa, lámpa, lámpa. A lámpa lámpássá alakítva 300 - 400 lm legalább kell a hozzávalók aprításához, sör, pia megtalálásához. Rendben van, a 400 lm 4 órát bír a 18650 -es esetében. Közben a telefont sem lehet lerakni (fényképek, hálóra töltés, FB, Topic meglesése, zenélés). Éjjel 1 - 2 óra tájékára a mobil is a lámpa (lámpák) is lemerült. Többen vagytok, kb 2 emberre jut 1 konnektor. Mit töltenél? Mit töltenek? Lámpákat? 1 fenét. A telefon a fontos. Másnap túra. Este megint a hagyományos sütögetés. Napközben, a szálláson mered hagyni a lámpádat? D.U. zuhanyzás, vacsora, pia. Estére valami el lett felejtve. Mi is? Az akkuk nem lettek feltöltve. a) Vannak tartalék akkuk (a többségnek biztos, hogy nincs, mert hát minek); b) Az utolsó boltban, kocsmában, újságosnál, stb is kapni AA elemet. Megvan mentve a következő nap. ;
Nálam mindenből van tartalék. Akku, Power Bank, elemlámpa, lámpás stb. ;
Amit írtál, eddig is értettem, csak nem értettem meg :-)
Azt próbálod számok seregével igazolni, hogy jobb egy 2AA-s lámpa, mint egy 18650-es hasonló, és ide abból a kíváncsi felvetésből jutottunk, hogy megkérdeztem, miért preferálod az AA-t. Az ízlés és az egyes lámpák megfelelősége / kedvelése nem vitatéma, könnyen szerethet az ember egy kisebb fényű, rövidebb üzemidejű lámpát, nekem is vannak ilyen kedvenceim. Csak nekem az összes kedvencem Li-ionnal működik, és szerintem sok elemlámpás így van ezzel, ezért volt a kérdés.
A táblázatodnak egyetlen pontját vitatom: amikor a csúcs kandela értékeket hasonlítod össze. Persze ezt is megteheted, de én egy ideje lámpák összehasonlításakor figyelmen kívül hagyom azokat a "max", "turbo" módokat, amelyek fél óránál rövidebb ideig világítanak változatlan fényerővel.
Az S2 ereje nem abban van a 2AA-s változathoz képest, hogy a módok párba állítva összevethető candela értékeket adnak, hanem hogy a sokkal több energia és áram miatt mindig bátran feljebb kapcsolhatod az üzemmódot. 400 lumen több mint 4 órán át - ez nem hasonlítható össze másfél órányi 250 lumennel. És ha lemerült, sokkal gyorsabban feltölthetem, vagy bármikor rátölthetek.
Ne érts félre, nem kérdőjelezem meg a választásaidat. Csak az összehasonlításaidat néha a táblázatokhoz túlságosan ragaszkodónak, és a valóságtól elrugaszkodottnak érzem. És egyébként meg nagyon tetszik lámpás elkötelezettséged, elméleteid, sok lámpád, hogy azokat készséggel bemutatod, érvelsz, és elképesztő kitartással megtanultad az írásbeliséget, érzed a nyelv finomságait, amiért roppantul irigyellek, én sajnos nem állok így édesanyám nyelvével.
"Miközben a két lámpa fényereje és üzemidői egymás közelében sincsenek."
Az üzemidő tekintetében egyet kell értenem, alapjában. De kicsit belegondolva, matektanárom szavait idézve, "a számok nem hazudnak".
Olight S2
950 lm - 5000 cd - 5,26 cd / lm
400 lm - 2105 cd
80 lm - 421 cd
10 lm - 53 cd
Olight S2A
550 lm - 3000 cd - 5,45 cd / lm (mérve: 627 lm - 3400 cd - 5,42 cd / lm) - kb ugyanúgy világít, mármint a vetített fénycsóva
260 lm - 1418 cd
120 lm - 654 cd
20 lm - 109 cd
Esti sétánál kb 3 - 4 m -re világítok magam elé. Ha kicsit messzebbre, útra (mi fut rajta), bokor alá (mi zörrent meg), kertben fa alá (van -e ott alma), stb, 10 m is elég. Az ember szeme 3 LUX felett érzékeli a színeket, 20 LUX a kivilágítatlan folyosó nappal, 200 LUX az otthoni lakás megvilágítása nappal. Matt környezetben, erdőben, esőben, a fényesség (LUX) feleződik.
Olight S2A
20 lm - 109 cd - 7 LUX (4 m) - 1 LUX (10 m)
120 lm - 654 cd - 41 LUX (4 m) - 6 LUX (10 m)
260 lm - 1418 cd - 89 LUX (4 m) - 14 LUX (10 m)
Olight S2
10 lm - 53 cd - 3 LUX (4 m) - 0,5 LUX (10 m)
80 lm - 421 cd - 26 LUX (4 m) - 4 LUX (10 m)
400 lm - 2105 cd - 132 LUX (4 m) - 21 LUX (10 m)
Ennek tükrében a 10 lm határeset, ki hogyan lát. Nálam a 3 LUX, közelre, magam elé, már kevés lehet, de távolabbra még elmegy. Így míg az utcán elég az S2A 20 lm (40 óra) fényárama, az S2 esetében már a 80 lm -t (19 óra) kellene használnom, hogy jól lássak, ne lépjek valamibe. Erdei körülmények között, a S2 80 lm -ja közelre még jó, de már 10 m -re kevés. Inkább a 400 lm (4 óra) fokozatot használnám, hogy ne kelljen kapcsolgatnom. A S2A 120 lm (5 óra) fokozata pont elég, nem kell kapcsolgatni. A magasabb fokozatokat sem kell használnom.
Így már kicsit az üzemidőt tekintve is kiegyenlített a helyzet. ;-)
Az S2 5000 cd, míg az S2A 3000 cd fényerejű. Papíron. Szemmel is látható a különbség, pláne ha 50 m feletti távra világítasz, de kb 30 m távon szemre már nem jelentős a különbség. Ez a 2x fényesebb szemre nem nagy ugrás, látható, de nem nagy. Ráadásul mivel az S2A esetében is ritkán használom a magasabb fokozatokat, így a S2 magasabb fényerejének nincs nagy jelentősége számomra.
Egyébként az Olight S2R / Olight S2R 2 esetében már 12 lm / 15 lm és a 120 lm is elérhető. ;-)
Már írtam, nem rossz lámpa az Olight S2 sem, csak nekem, számomra az Olight S2A jobban megfelel napi használatra. Meg még ott a markolat is, és még pár apróság.
Egyáltalán nem tekintem belekötésnek, csak az a megállapításod volt fura, hogy az S2 S2A különbség nem lényeges. Miközben a két lámpa fényereje és üzemidői egymás közelében sincsenek.
Tényleg semmi probléma, hihetetlen, hogy mennyire megtanultál helyesen és szabatosan írni (maximális tiszteletem).
Nem is annyira sántít. És igazad van ami a 18650 -eseket illeti. A 14500 -as Li-Ion akkuk a legtöbb esetben a 3 Wh -át sem érik el (persze könnyebbek), míg a fekete AA -s ENELOOP pont 3 Wh és 30 g. A 18650 -es 12 Wh körül van és ugye 50 g. Szóval a 18650 -es 4 db AA -s NiMh -nak felel meg. De 4 db AA akku már 120 g, több mint 2x nehezebb mint a 18650 -es.
a) 2 db AA ENELOOP az ugye 6 Wh. 1 db 18650 -es az 12 Wh. 100 lm és 200 lm között, 500 lm és 1000 lm között, 1000 lm és 2000 lm között, szemre nem nagy a különbség, de a 200 lm 2x annyi W teljesítményt fogyaszt mint a 100 lm fényáram. (Fenix PD35 TAC esete a Fenix LD22 -essel) Akkor inkább az AA -st választom, mivel ha lemerül, ... . Pro és kontra, mi szól a lámpa mellett, ellen. A Fenix FD20 szórt fényének MAX fényereje 575 cd szemben a FD30 1100 cd -ájával. Szemre megint nincs az a nagy különbség. A FD30 csupán 2 percig bírja ezt a fényerőt, ezután a FD20 -as szintjére csökken. Fókuszban is a FD30 -as az erősebb TURBO fokozaton, de 2 perc után, mikor visszavesz, már ugyanaz. Az is probléma még, hogy a legtöbb esetben a TURBO fokozat 3,8 - 3,6 V feszültség esetében már nem elérhető.
Ezért nincs problémám sem az AA -s akkukkal, sem a Li-Ion akkukkal. Lámpafüggő a dolog.
b) Ezekkel az 1,5 V -os Li-Ion akkukkal, az a problémám, hogy
1., Stabilan tartják a kimeneti feszültséget - ez miatt nem lehet ellenőrizni mennyire van lemerülve az akku
2., Az 550 lm fényáramhoz kb 4,5 W -ra van szükség. 1,5 V esetében ez 3 A áramfelvételt jelent. Viszont az 1,5 V -os Li-Ion akkuk elektronikája leszabályoz 1,6 A áramleadásra. Nem enged többet. 850 lm fényáramhoz 7 W -ra van szükség. 3 V esetében (2 db akku) ez még mindig 2,33 A áramfelvételt jelent.
Egyébként, ha Neked tetszik a Li-Ion -os 1,5 V -os akku, nyugodtan használd. Lehet, hogy beszerzem a Fenix FD45 -öst, ahhoz már jók lehetnek ezek az akkuk is. ;-)
Nem volt szándékomban beléd kötni. Az Olight S2 tényleg jó lámpa. Azok az üzemidők tényleg megfelelnek a kor követelményének. Én inkább az Olight esetében a 20, 120 lm fényáramot használom esti sétára, lakásban. Elegendő. Több lámpám is rendelkezik 10 lm -os fokozattal, amit már gyengének tartok erre a célra (olvasásra viszont jó), 120 lm -tól meg már nem igazán kell több. Az Olight S2A is használ 260 lm, 550 lm fokozatot, de ezekre ritkán van rá szükségem. Sőt éjjel a lakásban inkább a 0,5 lm fényáramot használom. A világító szilikonmarkolattal, pedig tuti a lámpa számomra, éjjel könnyebben megtalálom, hidegben meg kényelmesebb markolászni.
Olight S2A 2AA NiMh akkuval
- 20 lm (60 órát ír, szerintem inkább 40 óra a valós)
- 120 lm 5 óra 20 perc
Persze Li -os elemmel 2x annyit bír mint a NiMh akkuval.
Ha meg kicsit nagyobb távra van szükségem, nagyon hasonló vetítési képpel, az Armytek Prime A2 PRO -t használom. Ez 5000+ cd fényerőre képes, mint az Olight S2 (összevetettük, ellenőriztük), de azt merülésig bírja.
Pontosabban az Armytek Prime A2 PRO vetítési képe:
- fénykör - 35 cm átmérőjű (5000 cd)
- belső fénygyűrű - 85 cm átmérőjű, valamivel haloványabb (2000 cd)
- külső fénygyűrű - 170 cm átmérőjű, elég halovány
0,15 lm - 200 nap
2 lm - 17 nap
10 lm - 75 óra
34 lm - 25 óra
95 lm - 8 óra 20 perc
280 lm - 2 óra 50 perc
700 lm - 50 perc folyamatosan
10 m mélységig vízálló
10 m ejtésállóság
Az időzítő az Armytekből kimaradt, van viszont energiaszint kijelzés, kivehető mágnes, esetleg helyzetjelző funkció. ;-)
Nem írtam, hogy rossz az Olight S2. Csupán jeleztem, hogy az S2A -ba is beletrafált az Olight, és az Armytek Prime sem rossz alternatíva (léteznek más lámpák is).
Az egyes gyártóknál leírtam a véleményemet. Miért részesítettem előnyben az AA -s lámpákat a Li-Ion -osakkal szemben.
- A Fenix FD30 2 percig 2x fényesebb mint a FD20, ráadásul szemre nem is olyan nagy a különbség. Kezelése pedig a FD20 -asnak tetszett jobban.
- A Fenix PD35 TAC 2x fényesebb mint a LD22. Éjjel mosdóba kimenet, kicsit zavaró az erősebb fény, egyébként meg szemre nem jelentős a különbség, az üzemidő, kezelés meg hasonló, azonos.
LD22 5 lm - 100 óra > PD35 TAC 8 lm - 140 óra
LD22 30 lm - 22 óra 30 perc > PD35 TAC 60 lm - 29 óra 15 perc
LD22 100 lm - 7 óra 10 perc > PD35 TAC 200 lm - 8 óra 30 perc
LD22 300 lm - 1 óra 25 perc > PD35 TAC 500 lm - 2 óra 55 perc > nagyobb távon nem nagyon látni a különbséget
PD35 TAC 1000 lm - 1 óra 10 perc, MAX 5 percig, de már 3,6 V -nál nem elérhető ez a fokozat
Árban jelentős a különbség a Fenix esetében (2x drágább a Li-Ion -os modell), más szempontból, már nem jelentős a különbség. Ezekben még nincs energiaszint visszajelzés, ez is az AA -s modell felé billentette a mérleget, mert ha lemerül, AA -s elemet bárhol kapok. ;-)
Így már érthetőbb voltam? Ha valami nem világos, kérlek írd meg mi az.
A LiIon is meg a NiMH is folyamatosan csökkenő feszültséget ad merülés közben. Ezért akár az Ah akár a Wh egy integrál eredménye, egyáltalán nem lehet egy szorzással megkapni. Már csak azért sem, mert az akku cellák kapacitása változik a terheléstől, hőmérséklettől függően.
Az állandót csak elektronikával lehet elérni, ami a csökkenő feszültségből állít elő egy stabilat valamennyi veszteség árán. Vannak elemlámpák, amik tartalmazzák ezt az elektronikát, de mivel többlet költség, csak a drágább lámpák.
Az Ah egy megszokott mértékegység, szerintem jobb lenne a Wh-t használni az összes akku és elemfajtánál, nem kellene számolgatni és jobban összevethető. Már csak azért is, mert sok embernek probléma kitalálni, hogy a sorba vagy párhuzamosan kötött akkuknál hogy is alakul az Ah adat. A Wh viszont két cellánál mindig kétszeres, akárhogy vannak kötve.
Kösz a választ, értem amit írsz, de azért sántít a dolog.
1) Válasszuk szét a két felvetést a) szabványos NiMH aksival működő lámpák vs Li-ionosak. b) Jó-e a Kentli és a hasonló konstrukciók
a) Azt értem, hogy szereted az AA elemes / aksis lámpákat, és számodra megfelelő modelleket találtál. De ahhoz nem fér kétség, hogy az AA-nál a 18650 nagyobb kapacitású, feszültségű, töltőáramú és terhelhetőségű, valamint tízszer gyorsabban tölthető.
b) A retrofit lítium aksik kényszermegoldások meglévő, jól működő AA-s, AAA-s eszközök hajtására vagy azért, hogy tovább működjenek, vagy azért, hogy a feszültség ne csökkenjen.
Gyakran használod a NiMH által tárolt energiát mint érvet, adatot. Csakhogy ez ledes lámpák esetén nem biztos, hogy használható információt ad. Ezeknek a celláknak a feszültsége folyamatosan csökken a használattól, a leadott munka számítása nem egyszerű szorzás, hanem a fogyasztótól és a helyzettől függ. A led lámpa pedig nem ohmos fogyasztó. Egyszerűen nem lehet és nem érdemes számokkal összehasonlítani a Kentli-féle és a NiMH aksikat. A NiMH-nál legjobban megfogható és értelmes adat a leadott töltés (Ah), míg a 1,5V-os átalakítós lítiumok állandó feszültségűek, és többnyire wattórában adják meg energiájukat.
Igen a Kentliről volt szó, de pl a Fenix is gyárt hasonló akkumulátorokat. Li-Ion akku, de az elektronika 1,5 V -ra szabályozza. Más töltő megy hozzá, ill. a Fenix belső töltéssel rendelkezik.
1., A kapacitásuk 2,5 - 2,7 Wh (az AA -s fekete ENELOOP 3 Wh, de nekem elég a fehér 2,3 Wh -ás kapacitása is)
2., 1,6 A (áram) leadására képesek, az elektronika leszabályozza - az ENELOOP 3 A leadására is képes (nekem a Zebralight SC5 -ösök 1AA -sak, 550 lm kimenettel, kell nekik a magasabb áram)
3., A Kentli (de a Fenix is) folyamatosan tartja a 1,5 V feszültséget. A Nitecore MT20A, EA21 pontosan elvillogja, hogy hány V -on állnak az akkumulátorok / elemek, így tudom, még mennyit bírnak. De a feszültség függvényében a Zebralight SC5 -ösök, H53w, Nitecore EA42 -es elvillogja a töltöttségi szintet, az Armytek, Led Lenser színesen jelzi. Ha stabil 1,5 V -ot tart az akku, nem lehet ellenőrizni, a fennmaradó kapacitást.
Szia, tudod, hogy tisztelem a munkásságodat, bár nem mindig értem a logikáját, de hogy az S2 - S2A különbség ne lenne látványos? Az S2 máig az egyik legjobban eltalált lámpa, üzemmódjai és üzemidői a méretet is figyelembe véve ma is versenyképesek.
o fél lumen - hatvan nap
o 10 lumen - hat nap
o 80 lumen - 19 óra
o 400 lumen - 4,1 óra
ez a lényeg, és mellesleg ott a 950 lm is valamennyi időre (>2 perc), visszavevősen 500-ig. Nagyon jó lámpa az S2A is, de nem ez a kategória.
Szia, neked is a legjobbakat! Nem állítom, hogy minden mondatodat értem, és a saját hozzászólásomra sem emlékszem pontosan. A Kentli-t említettem, ami egy AA méretű házban lévő 1,5V-ot leadó LiPo, számomra ez új volt, és a Leitz H posztolt egy videót, ahol a Kentli két és félszeres üzemidőt biztosított egy Eneloophoz képest egy i3T lámpában.
Nehéz őket összehasonlítani, mert a Kentli kikapcsolásig 1,5 V-ot biztosít, a NiMH pedig nem biztos, hogy képes leadni a névleges tárolt energiáját, mert folyamatosan csökken a feszültsége, és a lámpa egyszercsak nem képes több energiát felvenni, leáll.
A NiMH iránti erős kötődésedet nem vitatom, csak néha nehezen értem. A NiMH ideálisan 1/10 C töltőárammal töltődik, a Li-ion pedig 1 körüli értékkel. Tizede idő alatt tölthető, és nagyon sok kakaó van benne.
Feltéve, hogy sok AA elemet lehet felhalmozni (szerintem nem lehet, mert a régiekből a jobbak soha nem folytak, ma gyakran már a csomagból kifolyt alkálit veszek ki), akkor túlélésre AA-t használnék, és nekem is van belőle kettő. De a hétköznapokban az AA-s lámpámat 3,7 V-os Li-ionnal használom.
Érdekes megfigyelések ezek, és érdemes rájuk odafigyelni! Nagyon várom a forradalmi technikát, az elektromos autó akkumulátor terén, AA-s cella alapon.
Régebben kérdeztétek, miért van több AA -s lámpám. Íme a válaszom, szerintem.
Alapjában nekem mindegy, hogyy AA -s NiMh akkut vagy 18650 -es akkut használok. Már a NiMh akkuk is tudják tartani a kapacitásukat, 3 A -t is le tudnak adni. Nagyobb teljesítményű lámpák esetében persze a Li-Ion -t választom. Persze az is jó, hogy AA -s elem bárhol kapható, de nem ez a lényeg.
A lámpák miatt van az egész. Miért nem tudnak a gyártók azonos, hasonló lámpákat gyártani?
- Fenix FD20 vs FD30 > a fényáram fokozatok ugyanazok, csak a FD30 esetében, van 2 percig használható 900 lm -os fokozat. A FD20 hátsó kapcsolóról vezérelhető, bekapcsolom, fél gombnyomással váltok a fokozatok között. A FD30 esetében a hátsó kapcsoló kapcsolja be / ki, az oldalsó kapcsolóval lehet fokozatot váltani, átkel fogni. És a FD30 -as 50 % -kal drágább mint a FD20!!!
- Fenix LD22 vs PD35 TAC > Itt a kezelés ugyanaz. Az ECO, MIN, MID fokozatok 2x magasabb fényáramok a PD35 TAC esetében. A PD35 TAC esetében az ECO fokozat már sok, túl fényes (a PD35 v2 esetében már ugyanakkora mint a LD22). A 2x nagyobb fényáram nem látványos, de az üzemidőt lecsökkentette a LD22 szintjére. A 300 lm és az 500 lm között még kevésbé látható a különbség. Ja és a PD35 TAC -kal jár megint 5 perces 1000 lm, de az SOS kimaradt. Ezért 40 % -kal többet kell fizetni. Megéri?
- Olight S2A vs Olight S2 > Kezelés ugyanaz, időzítő van ebben is, abban is. 0,5 lm -es holdfény is van mind a 2 modellben. Az Olight S2A markolata szilikon bevonatú, ami éjjel halványan világít (számomra fontos), télen pedig kellemesebb markolászni. A S2A 20 lm fokozata esti sétára már alkalmas, de 120 lm fokozata is van. A S2 10 lm fokozata kevés, a 80 lm meg csökkenti az üzemidőt. Ugyanez a helyzet a 400 lm fokozattal (a 80 lm és 400 lm között nincs más fokozat). Az Olight esetében vettem észre, hogy a 2AA -s modell, tovább üzemel, tovább bírja, mint a Li-Ion -os. Ez sem túl gyakori. Ha kell, a S2A esetében ott a 260 lm is. A S2A 3 percig bírja a 550 lm -t (többet mértünk rajta), a S2 2 percig a 950 lm -t. Az 5000 cd fényerő szemben a 3000 cd fényerővel, 950 lm szemben az 550 lm fényárammal, megint csak nem látványos. Az S2 10 $ -ral drágább mint a S2A. Szerintetek? Pláne ha hozzáteszem, hogy az Armytek Prime A2 PRO is állandó 750 lm / 5000 cd -ra képes.
A Nitecore MT20A picit halványabb, szinte ugyanolyan mint a MT20C, kb ugyanaz. A Nitecore EA21 és a EC21 között is hasonló a különbség. Alacsonyabb fokozatokon persze a Li-Ion -osak rendelkeznek hosszabb üzemidővel, de a TURBO fokozatuk üzemideje, kb egyforma hosszú. A 100 lm körüli fokozat üzemideje a MT20C / MT20A / EC21 / EA21 esetében sem túl izmos. Valamiért a Nitecore lámpák sokat fogyasztanak.
Múltkor kicsit rövid voltam, a Li-Ion -os akkukkal kapcsolatban, amik 1,5 V feszültség leadására képesek. A AA -s ilyen akkuk, olyan 2,4 Wh kapacitásra képesek (az ENELOOP PRO 3 Wh -ás), 1,6 A áram leadását engedi a védelem MAX (az ENELOOP 3 A leadására is képes). Hagyományosan nem lehet a kapacitását ellenőrizni, 1,5 V feszültséget tartja lemerülésig, majd 0 V -ra vált. Hagyományos töltővel nem lehet tölteni, amit mutattál, a középső érintkező 1,5 V -os, a körülötte elhelyezkedő érintkező gyűrű tartozik a Li-Ion akkuhoz (3,7 V). A Fenix -nek is van hasonló akkuja, az USB belső töltéssel rendelkezik.
Ma már a NiMh akkuk is tudják tartani a kapacitásukat, hideget pedig jobban bírják. Ezek a 1,5 V kimenettel rendelkező Li-Ion akkuk viszont könnyebbek, 19 g szemben a 30 g -os NiMh akkumulátorokkal.
Nekem a 1,6 A áramleadás, pár lámpámnál már kevés. 500+ lm 1 db AA akkuval, kell az áram. ;-)