Keresés

Részletes keresés

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43549

Kovács István

 

 

FELTÁMADÁS

 

Nem őriz Téged

tizenkét apostol

Van aki fél

van aki harminc pénzt kapott

 

A katona

fegyverét

páncélját nyújtja feléd

Öltsd magadra

hogy fölizzon

bordáid közt a lándzsa

Hajnali város

Hasadt falak

 

Tömjén-nehéz a pára

Üres kereszten

N.É.G.Y.

b

e

t

ű

 

 

Innen és túl

[486-487.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43548

Kovács István

 

 

ÉVSZAKVÁLTOZÁSOK

 

Izzadt tájon, mint iránytűk remegnek

az egymásra hajló elfáradt utak,

s míg a búza-nyárból a szemek elperegnek

ősszé növesztik mágnes-árnyukat.

 

Miért mutat szerte-szét irányuk?

Mit kötöznek az erővonalak?

Mért remegnek, mint elernyedő ágyúk?

az egymást taszító telek és nyarak.

 

Mint drótok tartják össze a cserépedény-Földet

a hosszúság- és szélesség-körök,

s az egymáshoz szorított összetört földrészek

résein a tél kihömpölyög.

 

Fagy-aknákat hengerget az árja

messze-közelgő tavaszok elé.

Évszakok – (az élet ár-apálya)

emelkednek múló év-holdak felé.

 

Egymásra-torlódott határok

robbannak szét, foltjain a Nap,

a szélbe-ragadó, ég-szívó hullámok,

ha letépi őket dühösen a part.

 

A végtelenig nőni vágyó számok,

a csatornák dús rácsaik alatt,

az utakat dajkáló ismeretlen árkok,

ha elönti őket a kátrány és iszap.

 

És beszappanozzák a hegyi legelőt

a sűrű esővel mászó fellegek,

hogy áthúzzák a hegyen az időt a percek,

az örökké forgó csöpp propellerek.

 

Én most a földre ráfekszem,

bűnétől feloldom.

Zsolozsmát mormolok érte –

mert ez a dolgom.

 

Nem húzódhatok föld alá,

mint az álcák, mint a halottak,

de velük vagyok, míg a tél

hordái el nem takarodnak.

 

Odalenn apró műhelyekben

röpcédula: friss lepke készül.

Fényesedik a még csupasz

zászlónyél: virággyökér,

s kitűzetik örökös ékül.

 

 

A kert öröme [114-115.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43547

Kovács Imre

 

 

ANYÁM

 

Beteg asszony volt anyám,

bánat ült a homlokán.

Szomorú, szép szeme volt,

nem ismerte a mosolyt.

 

Tíz év alatt öt gyerek.

Beteg testtel szülte meg.

Soha nem panaszkodott.

Soha nem kért, csak adott.

 

Keze bársony, szava méz.

A nehéz sem volt nehéz.

A sóhaja imádság.

Csak úgy sírt, hogy ne lássák.

 

Harminchat év kis idő.

Elhívta a temető.

Ha hordom a bajokat,

most is csak ő simogat.

 

 

Áldjad, lelkem az Urat [106.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43546

Kovács Imre

 

 

ELÉGIA, MELY IMÁDSÁG IS

 

Kár, hogy a hajnalok hűvösek máris.

Kár, hogy ily gyorsan elment a nyár is.

Lám, megrabolták a szőlőtőkét

és a fürtöket musttá törték.

 

Kár, hogy a must meg borrá erjed.

Kár, hogy kamasszá serdül a gyermek.

Anyaság vár a virágzó szűzre.

Kár az élő fát kivágni tűzre.

 

…Rohanó ember, bár ne rohannál!

Ha többet ígér is a LESZ a VAN-nál,

és ha a VAN jobb máris a VOLT-nál,

boldogabb lesz-e az élő a holtnál?

 

Ura a VOLT-nak, a LESZ-nek, a VAN-nak,

megáldod Te, akik nem rohannak.

Ostoros idő, lám, engem is kerget,

engedd meg, Uram, hogy maradjak gyermek!

 

Gyermeked, Uram, bár lázadó, mégis

hadd telepedjem a lábadhoz én is.

Rohanó idő, ha kifoszt, rettent,

add választanom az elvehetetlent!

 

 

Áldjad, lelkem az Urat [105.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43545

Kovács Imre

 

 

NÁLAM JÁRT A NAPSUGÁR

 

Szép télutója, február.

Ma nálam járt a Napsugár.

Megérdeklődte, hol lakom

és: beugrott az ablakon.

 

Boldogan fogtunk kezet

s kínáltam: foglalj helyet!

Szólt: nem lehet most, cimbora,

hisz ennyi dolgom még soha.

 

És hidd el, mind sürgős ügyek,

most ébrednek a fák, rügyek,

most vajúdik a hóvirág,

most kelnek majd a kislibák.

 

Csak beugrottam egy kicsit,

már megyek is… még hó van itt,

a réteken, a kert alatt…

Sok dolgom van… – és elszaladt.

 

 

Áldjad, lelkem az Urat [104.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43544

Kovács Imre

 

 

ÚJRA TAVASZ

 

Nézd, bujazöldek a jól kitelelt vetések.

Tavaszi maggal terhes újra a föld is.

Béke gépfegyverzajától hangos a gólyafészek.

Berettyó partján napról napra zöldebb a zöld is.

 

Túl a fasoron zetorok zenéje zümmög.

A kertész lányok amott nagyokat kacagnak.

Jön a déli vonat, pöfögéssel fújja a füstöt.

Tarkaruhás utasokkal rakva a sok vonatablak.

 

Szép a tavasz és holnap, holnapután még szebb lesz.

Tarka virág koszorúzza a karcsú mandulafákat.

Madarak nászos zajánál nincs, ugye, szebb nesz?

Jöjj, ha látni akarsz, most láthatsz újra csodákat!

 

Nézz fel az égre, hisz újra azurszín az ég is.

Látod-e, csüggedező, rohanó, zokogó, kacagó,

érdemes élni, a tarka virágban meggyűl a méz is,

röpköd a méh is, zeng a tavasz: Halihó!...

 

S ti, Nagyurak, Felelősök!? Az emberek élni akarnak!

Démoni terveiteknek nem vetnétek-e véget?...

Itt a tavasz, hát: süssön a nap és hulljon a harmat,

szűljön az asszony, nőjön a gyermek, éljen az élet!

 

 

Hortobágy mellyéke [154-155.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43543

Kovács György

 

 

BIZTATÓ

 

Ne restellj mindennap jobban szeretni,

hogy ne kószáljon vágyam tőled messze,

és szád jó ízét másban ne keresse:

– mert rajtad kívül nem lehet jó senki.

 

Ne bánd, ha néha nyűgölődő kedvvel

csupán hűs kezed kérem homlokomra,

s ne légy irigy a mindig-boldogokra:

– mert boldog az, ki engem nem ereszt el.

 

Más nem szerethet nálam szebben, jobban,

és egyszer még a nyűgeink leesnek,

s megmutatlak egy boldog nyári estnek:

– mindig szeress, amíg csak szíved dobban.

 

 

Békési vers [121.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43542

Kovács Gábor

 

 

MAJD FÚJ A SZÉL

 

Majd fúj a szél és lobog, leng a fű,

majd verdes a szív kismadár-szerű

verdeséssel, és tölcsérek forognak

tengermélyén egy forró torkolatnak.

 

Az lesz az ébredés, az egyszerű

ragyogásában végleges derű,

áldás, mit elnyernek az átkozottak

és szerelem, melytől az ég leroskad.

 

Majd fúj a szél keletről és nyugatról,

és a hegyek völgyekké lesznek akkor

és szörnyek lépnek ki az alkonyatból.

 

Majd fúj a szél észak és dél felől,

miközben lassan bezárul a kör

s a lét falán a végtelen betör.

 

 

Innen és túl [61.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43541

Kovács Daniela

 

 

BÚJJ IDE KÖZEL…

 

Az ostromló hullámokba fuldoklik a múlt

szél-csendben születik a bíztató jelen

a kínzó fájdalomtól hervadásnak indult

csak eléd kitárt mezítelen lelkem...

 

Ha bánatot adsz, reményeket is küldj

hogy mindhalálig megmaradsz nekem

s majd lemállik lelkemről a kín

ha finom-selyem szavad magadhoz emel.

 

Hadd simítsalak ajkam melegéhez

hozzád igazodjak az idő fonalán

bújj ide közel riadt szívemhez

ha jöttödet érzi, megnyugszik talán...

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43540

Kovács Daniela

 

 

HA LE TUDNÁM ÍRNI…

 

Ha le tudnám írni drága mosolyod

cseresznyevirág – íves ajkadat

csak Te tudnád, hogy igazat írok

mert nekem adod őszintén magad.

 

Ha le tudnám írni szemedben az árnyat

mely álomként suhan pilláid alatt

csak Te látnád a tintaszínű vágyat,

mert nekem adod őszintén magad.

 

Ha le tudnám írni ékes beszéded

ha festeni tudnám csipkeszavadat

csak te éreznél benne értéket

mert nekem adod őszintén magad.

 

Ha le tudnám írni bőröd bársonyát

mely ékes köntösként fedi vonalad

csak Te hinnéd pennám igazát

mert nekem adod őszintén magad.

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43539

Kovács Daniela

 

 

ESZEMBE JUT ÉDESANYÁM…

 

Puha tenyereden pihen gyermekkorom,

az évek ostroma sem rontja szépségét,

szemedbe nézek, s benne látni fogom

aranykorom minden bőségét...

 

Eszembe jut ringató öled,

s az intelmed, mely dallammá simult,

melynek éle sose bántja fülem,

s a múlás eszméjétől cseppet sem fakult.

 

Eszembe jut gyönyörű földi arcod,

mit rendre átszabott a kín, a fájdalom,

eszembe jut két ölelő karod,

s az összes emléket rímbe faragom.

 

Kevés az ihlet, hogy magasztaljalak,

hogy illendőn hirdessem minden érdemed,

keresve sem találok méltó szavakat,

melyekkel áldhatnám tündéri neved.

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43538

Kovács Daniela

 

 

ADD A KEZED!

 

Add a kezed, Édes, nézd hogy alkonyul

aranytóba süllyed a liget pereme,

köréje a felhők hódolata gyúl

és egyre csak duzzad ifjúi ereje.

 

Add a kezed, Édes, nézd, hogy arcot ölt

majd esőre hajlik a titokzatos ég,

meglebbenti fátylát a párás, téli köd,

amikor földre hull a muzsika-beszéd.

 

Add a kezed, Édes, nézd az áldott varázst

a természet kitárja kőkemény szívét,

a kín-örvény felett, mint hű vigasztalás

a sírószemű vihart időben űzi szét.

 

Add a kezed, Édes, nézd, a fák alatt,

a hold iramló árnya bújócskázni hív,

néma csöndre szór titkos aranyat

hevül, lendül, nevet, akár a gyermekszív.

 

Add a kezed, Édes, nézd szépmívű testét

ezeknek az áldott pillanatoknak,

a zománc-fényű pompát ajkaidról lesték,

ahonnan mindig csodák fakadnak.

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43537

Kovács Daniela

 

 

MONDD, ÉDESEM, HA HIRDETNI AKARLAK…

 

A márciusi hajnal csábos bíborában

dallá ringatom asszonyvágyamat

szóba elegyedek az integető fákkal

de téged elrejtelek, meg ne lássanak.

 

Dús gyönyörünkről mesélek a szélnek

s visszacsillog elevenen arcomon a tűz

a foszló sötét örül a vágykeltő beszédnek,

majd lágy fuvallatként karjaidba űz.

 

Szél-pengette hangján kíváncsian faggat

folyvást rólad kérdez a százszínű világ

mondd, Édesem, ha hirdetni akarlak

gondolod, hogy titkunk hevét kibírják?

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43536

Kovács Daniela

 

 

HOGY SZERETLEK-E?

 

Kérdezz csak meg, elmúlt-e a láz

elaludt-e a szó sebhelyek csöndjében

nézz a szívem mélyére, hol magadra találsz

és tudd, mitől könnyebb a lélegzetvétel...

 

Hogy szeretlek-e, kérdezz csak újra

és közben lásd szememben a tüzet

a fergeteges érzés tagadhatatlan múltja

nem hódol be soha idegen időknek!

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43535

Kovács Daniela

 

 

MONDD, URAM, MINEK?

 

Uram, mondd, minek lettem ember,

miért teremtettél, mi célod volt velem?

Lehettem volna a rét rezgő füvén

liliomvirág, mely izzó lánggal égne.

 

Lehettem volna, folyóban egy kavics,

némaságomban őrizném titkaid.

Apám homlokán lehetnék egy tincs,

s táncolnék a szélben, mint égő vágyaim.

 

Lehettem volna kóbor árnyak nesze,

a hold ezüst fátyla az éj közepén,

nem lennék ember, remegő lélekkel,

s nem fájna a szívem, ha zokog valaki.

 

Lehetnék kályhában lobogó tűz,

lehetnék az országút széllel szálló pora,

lehetnék part, hol tenger sziklát zúz,

nem lennék játéka, a velem játszó sorsnak...

 

Lehetnék az égen öröktüzű nap,

lehetnék a tónak szunnyadó csendje,

lehetnék madárszárny, mely zajtalanul suhan,

csak ne volnék érző, lélekkel áldott ember.

 

Mondd, Uram, miféle sorsot szántál

a túl dacos, gyerekfejemnek?

Lehetnék bármi a tágas világban,

minek teremtettél érző embernek?

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43534

Kovács Daniela

 

 

HOGYAN SZERESSELEK?

 

Hogyan szeresselek?

Lágyan,

miképpen virágszirmokat sodor

a júniusi szél?

Vagy, mint a lét határán

árnyként sompolyog

az éltető remény?

 

Mondd, hogyan szeresselek?

Vakon,

ahogy az idő szűk gödrébe

tűnik el nyomtalan?

Vagy vadul

égve, fájva, gyötrőn

húsba tépő kínnal?

 

Hogyan szeresselek?

Riadtan

hajtsam előtted alázatra

szomorú fejem?

Vagy kínmosollyal nyílt arcomon

nyújtsam feléd kezem?

 

Mondd, hogyan szeresselek?

Szelíden,

mint kezed szokott pihenni

nyitott tenyeremen?

Vagy tudatosan,

miként küldöm ölelésem

át az éteren?

 

Mondd, hogyan szeresselek?

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43533

Kovács Daniela

 

 

RÁD GONDOLOK FOLYVÁST…

 

Körös menti Párizs,

varázsvert szegény

csillagok porából

szőtted álmaid,

s míg pompádról született

ezer költemény,

tűnt idők ködéből

nőttek árnyaid.

 

Körös menti Párizs,

Erdélyország széle,

szilaj viharok

tépdesték békéd,

legendás váradon

ódon kövek éle

őrzi még mindig

gyermekkorom vétkét.

 

Körös menti Párizs,

én gyönyörű múltam,

ringató bölcsőm,

régi menedékem...

rád gondolok folyvást

szent sírásba fúltan,

ha nem térnék vissza,

mondd, sírnál-e értem?

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43532

Kovács Dániel

 

 

BAZSARÓZSA

 

– Gyermekmese –

 

Zöld dombokon, éles bércen,

fa odvában, zúgó réten,

köszöntik a Napot,

Ég s Föld anyját,

az Életet magát:

 

„Isten hozott!”

 

Tónak tükrén magát látja,

nyújtózik, így üdvözül,

ezer sóhaj csak őt várta,

ezer álom beteljesül…

 

(és egy… egy apró élet…)

 

fényén árnyas bokor reszket,

hűs harmat gyöngyét szórja,

egyik ágán virág éled,

szépséges Bazsarózsa.

 

„Édes éltem,

ébredj szépen.”

– szólt halkan a Nap –,

s a kis virág,

gyönge szirmát

kibontotta a virradat…

 

(megszületett…)

 

otthona lett e kéklő ékkő,

csillagfüzér legszebbike,

vigyáznak rá, vigyázd te is,

hogy kigyúlt fényünk őrizhesse.

 

 

Volt egy ember, 2005 [22-23.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43531

Kovács Anikó

 

 

JÚNIUSI ESŐ

 

Az ónszürke, sápadt ég alatt

a napsugár csak kósza vendég,

néha lecsöppen fáradt fénye

bágyadtan és ferdén – …

…bölcs Andersen-mesék ringatnak

ezen a borús, nyári kora-estén.

Haragos-zöld fáknak súlyosan

hajlik ázott, fényes sátra,

komoran nehezül terhe alatt

a gesztenyefa elrozsdállt virága:

levele is csak néha mozdul,

ha leesik a sárba nem-létező árnya.

 

Esőszag és pára.

Napfény helyett fiókunkba csak

kopott, vézna álmainkat zárjuk,

mögöttünk a megrepedt bazalthegyen

gyapjas félelem cikázik;

apálykor homokba írom a neved,

ha mályvaszínű alkonyat dereng

és szívemre hűvösen fut az este,

– a tűzliliom narancs-színű oázis –,

a hegy fölött köd-ezüst füstölög,

és a vackor-gyümölcs is mélán ásít.

Néha gondolj rám is…

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43530

Kovács Anikó

 

 

HA EZ A BÚCSÚ…

 

Aztán esett kicsit.

…és május volt, gyönyörű, –

lámpák apró csokrai égtek:

a lombok már különös,

méregzöld árnyakat rajzoltak a földre.

A sötétség egyszerre meglazult,

és kékhajú, ikrás fény bomlott szét;

…hullámok hátán utazott

ezer kifakult csillag és buborék…

 

Koravén, és lassú volt az alkony,

körül halkléptű este ballagott,

a homály szövetén apró arabeszkek –

…kedd volt, emlékszem. – Szelíd álom,

platánsor, kastély, temető… –,

lehunyt szemmel is látom.

Az ablakon csillagok csorogtak

és fényszórók ezernyi ráncai,

majd elült a cifraság a dombok mögött,

és az ében fák között

már nem lopakodott semmi.

 

Szólt a zene, varázslat…: If This Is Goodbye…,

„Utolsó, fennmaradt szavaim

nem adják vissza a mi mesénket,

azok a fül számára hallhatatlanul

keringenek az éj sötét sűrűjében…”

…apró gyíkok bronza olvadt szét a fűben,

keserűségből támadt felhők alatt

némán utaztunk a végtelen térben, –

majd a bánat esővé állt össze,

és beszorított a lomb édes rejtekébe.

 

Már nem beszélek, szavakra nem futja,

lélekharang kondul a falusi templomba’,

ki halt meg, kit temetnek…, ki tudja,

ki tudja…? Véremben dallam s a fájdalom, –

nézz most rám, – és ne fájjál nagyon…

Ha ez a búcsú… Ha ez az.

Csak akkor még nem tudtam.

…megszorított az érzés, halkan, zokogón,

s mint kavics, kútba csobbanó:

végiggördült rajtam néhány puha szó.

 

Majd felreccsent egy mondat,

mint gyémánt, ha karcol az üvegen,

– ott lüktetett a le nem írt rímeken, –

konokul a hátsó ülésen a zene mellett,

és hazafelé – az útmenti fák zöld ölében:

megálmodott percek romjai hevertek.

 

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43529

Kovács Anikó

 

 

MÉG EGYSZER...

 

A gesztenyefák a leghűtlenebbek.

A tölgy, a hárs, a bükk még

harsogó zölddel üzen a világnak,

de a gesztenyelevelek mint régi pergamen:

rozsdás, őzbarna színnel utánam kiabálnak.

Most valahogy mégis jobban fáj:

ez az ősz mélabús álomba veszejt,

visszhangtalan a tegnap szép varázsa,

a nyár hajlékony szellővel üzeni – „elfelejt...”

Nem tettem rosszat, senkit sem bántok,

az idő mégis ellenem, –

hegyre kapaszkodnék, hogy nyár legyen újra,

méregzöld július, – és én az égig terjedek...

...a fény a házak közt boldogan cikázik,

rezeg a csend, megint a nyári csend,

forró szél öleli karjába fedetlen vállam,

és ablakomon könnyű függönyszél lebeg.

Érzem az augusztus elmúlás-illatát,

a parton a Duna szétporlott permeteg,

az ablakok búsan, hangtalan kinyílnak,

egy szál verőfény magában integet, –

és a gesztenyefa itt is a legtünékenyebb...

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43528

Kovács András Ferenc

 

 

AMERIKAI PARTI EGY ÁLLATI EGYETEMEN

 

Nagy buli van a Harvardon!

          Állati a kari bál!

Partiznak a patakparton –

          Megjött Doktor Baribál!

 

Rögtön kérdi Doktor Grizzlyt:

          „Idén friss a makkbólé?”

Hát a málnabor hogy ízlik?

          Tavaly nem volt csak hólé.

 

S itt van minden vendégtanár!

          Minden állat, aki barát!

Disznó, majom, segédszamár…

          „Látta már a kapibarát?”

 

Dörmög Grizzly professzor úr:

          „Kollega, sok a duma.

Gyomrom, torkom most elszorul,

          Úgy csámcsog ott a puma!

 

Nézze csak: a prérikutya

          S nemkülönben Doktor Szervál

A svédasztalt végigfutja,

          S mindenből be sokszor szervál!

 

Whiskyt vedel menyét s gödény,

          Boroz borz meg erszényesnyest,

S nyomul Doktor Serény Görény…

          Mit mondjak? Ez egy fényes est.

 

Figyelje meg: Mister Coyote

          Végül felfal minden kaját,

S ily pusztítást alig gátol

          A prorektor Alligátor…

 

Sőt! – folytatta Grizzly Charlie –

          Kávé sincs már, csak a zacc,

S a pite is piszlicsári,

          Bár tűrhető a lazac…”

 

„Nos, a lazac elég laza! –

          Zabált Doktor Baribál –

Bekapjuk, s mehetünk haza,

          Ha a séf nem variál.”

 

Pofáz rektor, nyammog dékán,

          Nyércek közt röhög a szkunk,

S a szmokingok hasítékán

          Véresen csöpög a tunk!

 

„Ez a parti zavar… Pardon! –

          Csuklott Doktor Baribál –

Attól tartok, a Harvardon

          Nem lesz többet kari bál.”

 

 

Vidító [94-95.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43527

Kovács András Ferenc

 

 

KŐKERESZT

 

Üdvözlégy, Mária!

Téged áld Ménaság,

Mennyeknek rózsája,

Törékeny némaság!

Könyörgőn dicsérnek Kászonok, Gyimesek!

Nélküled nemzeted vánszorog, ím, esett!

Patrónánk, tekints ránk:

Néped már így romló!

Téged áld Csíkszépvíz,

Szentlélek, Csíksomlyó!

Rengeteg Csillaga;

Égi Kálvária:

Ragyogó szívünk is

Téged áld, Mária!

 

 

101 vers és ének Csík-

somlyóról [146.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43526

Kovács András Ferenc

 

 

VILÁGJÁRÓ MALACIKA

 

Ismertem egy világjáró

dundus-dundi malackát,

ki több ízben barangolta

be Burundit s Alaszkát.

 

Járkált, vájkált Uruguayban,

tyúkudvaron rohant át,

körbetúrta Tanzániát,

Ugandát meg Ruandát.

 

Mesélik, hogy Mexikóban

ő volt egykor a kacika,

s azóta már nem is malac,

hanem Szenyor Malacika!

 

Hívta Tibet, hívta Fidzsi,

Argentína s Kazahsztán!

Indiából Csádba röppent,

s Bahamába – az aztán!

 

Hírlik, úri malacként ért

Peruba és Laoszba,

mert elébb a pantallóját

s a csülkét is lemosta.

 

Mondják, váltig hivatkozott

holmi Verne Gyulára,

s Egyiptomban föl-fölmászkált

három ernyedt gúlára.

 

Pletykálják, hogy Floridában

ennyit ült meg annyit ült,

s csak Párizsban csináltatott

pedikűrt meg manikűrt.

 

S hogy bejárta ángyabugyát,

Mántuát meg Páduát!

S tévedésből jó puhára

főzték őt a pápuák!

 

Tahitiben hajótörést

is szenvedett malacka!

(Onnan tudjuk, mert megírta,

s postázta egy palackba.)

 

Elutazott Új-Zélandba,

Zimbabwéba, Iránba...

Egyszerre több útnak indult

mindenféle irányba...

 

Bizony sokat, sokfelé ment!

(S csak azt bánja malacka,

hogy még sose mehetett el

sósheringnek Galacra!)

 

Járta Kínát, látta Japánt,

Limpopót s a Zambezit...

Vélte, hogy az undok Andok

csak rakásnyi andezit...

 

Megtanulta, hogy Rióban

röfög a sok anakonda,

bár Kongóban több a kondás,

s nagy örömben van a konda!

 

Szentül hitte, hogy kanászok

lakják Kandyt s Kanadát,

hol a szabad összmalacság

várja disznók kamatát...

 

Meghatotta Marokkó, de

nem hatotta meg Kenya:

ott majdnem egy törzsfőnöknek

lett betevő flekkenja!

 

Tárt karokkal várta Thaiföld,

Togo, Tonga, Turkesztán –

de mivel már mindent látott,

inkább földet túrt eztán.

 

Megismerte Malit, Balit,

Limát Szenyor Malacika –

mégis jobban esett itthon

máléliszt s káposztacika.

 

Már ő végleg világlátott –

minek Kuba, Katar, Ghána?

Már elég, ha moslékot lát –

ugyan miért szaladgálna?

 

Hát így járt a világjáró

dundus-dundi malacka...

Most se tudja: merre fekszik

bús Burundi s Alaszka?

 

Bezzeg ő a pocsolyában

fekszik, s fetreng a vén ólban!

Körbefutja trágyadombját,

de köszöni: azért jól van.

 

 

Miénk a világ, (2000) [41-45.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43525

Kovács András Ferenc

 

 

KIBEN MÁRIÁT DICSÉRI

 

Mária gondos jó anya

Gabona ringó aranya

Zengjen a zápor kara ma

 

Mennyei felhők méhese

Zuhogó fényes mély zene

Fájdalom zengő méze te

 

Kegyelem édes liljoma

Keserű tenger temploma

Isten tüköre rend hona

 

Szomorú szemem bársonya

Gyönygyös bötűre váltson a

Lélek örök karácsonya

 

Csillagok alá szórt alom

Köntösöd pajzsos oltalom

Árvai zsoltár cimbalom

 

Ardeli dallam hajlata

Szavaim lengő hajzata

Szívem éneklő karzata

 

Mária el se bír dalom

Mosolyod győztes siralom

Ne legyen többé irgalom

 

 

Régi nagy patrónánk [263.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43524

Kovács András Ferenc

 

 

SZÜRETI ÉNEK

 

Hódolat Babits Mihálynak

 

Ősszel a hegy leve csurran, a nyári öröm tovasurran:

      távol a dús aratás, dörmög a lusta darázs.

Zümmög a tájban az ének, dongnak a mustra a méhek,

      száll lugasokban a dal: fújja, ki még fiatal!

Röpteti büszke legényke, az apraja-nagyja, serényje:

      zengik a kisgyerekek, s pár öreg is nyekereg.

Fújja leányka, menyecske! Megugrik a kertben a kecske:

      táncra kel, egyre mekeg, s boldog, amíg bereked.

Hegy leve, vére kicsordul, a pincék sarka csikordul:

      ajtajuk úgy nyikorog, mint mikor eb vicsorog…

Sírnak a görbe gerezdek, présben a könnyet eresztett

      fürtök ezer szeme sír: gyűl levelükre a pír…

Hull a falomb, fogy az ének: múlnak az ifjak, a vének!

      Némul a dal, fogy a fény: forrhat a bor s a remény!

Fagy jön, az éj dere ver meg, az ágra ma zúzmara dermed.

      Búsul a tőke… Csupasz szélbe vonít a kuvasz.

Ködben a hegy leve csordul: a föld már tél fele fordul…

      Őszül az ég: havazik, s álmodozik tavaszig.

 

 

Téli prézli, (1995-2000) [52.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43523

Kovács András Ferenc

 

 

BÁLVÁNYOS

 

Tél van. Az égbolt márványos.

Vár a magasban Bálványos

vára ködökben álmodván…

Vár a bogár is a fák odván.

 

Vár a tavaszra az ábrándos

vén hegyek álma s Bálványos.

Hó hull… Egy angyal Altorján

lépdel a lengő lajtorján…

 

 

Téli prézli, (1995-2000) [53.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43522

Kovács András Ferenc

 

 

VON JETZ AN

 

Úgy tartalak. Hajlott faág a holdfényt.

Húsomba forrsz. Szétolvadsz tenyeremben,

Miként szemembe tévedt látomás:

Képsorrá oldódsz, álommá mosódol.

Árvád vagyok, s tiéd az áldozatban:

Foglak, szorítlak, mint a fájdalom,

Ha angyalszárny csapdossa puszta arcom.

 

 

Kapun kívül [143.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43521

Kovács András Ferenc

 

 

ÉS CHRISTOPHORUS ÉNEKELT

 

vinnélek át a mély vizen

nyakamban ülnél vállamon

segíts vad árba szállanom

vinnélek át a mély vizen

mint csillagot nagy éj viszen

mint szél nyaraknak illatát

miként rügyecskét ringat ág

hordozlak mint a fájdalom

vinnélek át a gyors vizen

nyakamban ülnél vállamon

segíts sodrásban állanom

vinnélek át a gyors vizen

mint mindenséget sors viszen

miként rügyecskét ringat ág

halálom rajtad villan át

ha gyermek még a fájdalom

vinnélek át a mély vizen

nyakamban ülnél vállamon

segíts sodrásban állanom

vinnélek át a mély vizen

mint szívverést ha vér viszen

miként rügyecskét ringat ág

ha semmiségbe illan át

a súly a sodró fájdalom

vinnélek át a gyors vizen

nyakamban ülnél vállamon

segíts vétkemtől válanom

vinnélek át a gyors vizen

mint teljességet torz viszen

úgy hordanálak vállamon

ringatva mint a fájdalom

miként rügyecskét ringat ág

mint szél a széna illatát

vak űr szülötte csillagát

 

 

Kompletórium, (1983-1994) [284.]

Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43520

Kovács András Ferenc

 

 

DALLAM

 

Emily Dickinson emlékére

 

Sajog a semmiben a sok,

sürög a sokban is a nincsen.

Esők suhognak – hallgatok…

Már senki sincs, ki rám legyintsen.

 

Már senki – már lélek, se test.

Se szem, se kéz, se cél, se tét…

Szeress nagyon! Szeresd! Szeresd

az űr kopár lélegzetét!

 

A boldog űr is elpihen –

suttog az okozat az okban…

Sajog a nincs a semmiben,

sürög a semmi – csak a sok van.

 

 

Kapun kívül [125.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!