Egyébként tény és való, hogy minden szakmának megvannak ezek a letarolós, alárúgós baromállatjai, akikkel ritkán találja meg a közös megoldást, a közös hangot a többi, függetlenül attól, hogy éppen melyiknek jobb a lapjárása. Mindenesetre ha nagyon elburjánoznak, annak többnyire az a vége, hogy letarolják a szakmailag alkalmasabbakat, aztán leszopnak egy olyan közeg csapatától, ahol nem tűrik az ilyeneket. Most azért nem így történt, mert maga a FIFA képviseli a neuerek filozófiáját.
Neuer CSAK azt tette Higannyal, amit Garay tett Kramerrel - mindkettő kegyelmezhetett volna, de mivel az argentín nem tette, és nem is kapott semmit, lévén NEM szabálytalan volt, CSAK alattomosan durva, a német kapus is EZT tette - egy döntőn ha az egyiknek lehet ilyet v olyat, akkor a másiknak is, annyira pofátlanul nem mer belenyúlni VB döntőbe egyetlen játékvezető sem, h ezt merészelje meglépni.
Jópár év igazolt labdarúgóként állítom, h már ifiben működik a "vissza adni" reflex azonnal, ha mondjuk felrúgja az ellenfél hátvédje a csatárunkat, és megússza lap nélkül, valamelyik védőnk ugyanúgy felrúgja az ellenfél csatárát viszonylag rövid időn belül.
attól még amit tanítanak minden ponton szabálytalan. egyszer rohant volna neked így egy kapus "magát védve" ha nincs szerencséd nemigen gépelgetnél itt okosakat. de persze szemmozgással jelezhetnéd, hogy semmi baj, ezt tanítják, magát védte minden okés.
Na keress csak rá az interneten, hogy ki és mi az a John Doe, te fene nagy szakértő.
De mivel úgy tűnik pontos info szerzése nem az erősséged segítek:
Az amerikai kultúrában a John Doe személynév egy átlagos, név nélküli emberre vonatkozik, akit éppen az átlagosságra példaként szoktak felhozni, vagy ismeretlen személyek azonosítására használják.
Vagyis kábé olyan mintha én azt mondanám a Kovács Pista bá szerint tényleg tizi volta Fred esése a Horvát Brazilon. Érzed ennek a hihetetlen szakértői véleménynek a súlyát?
Na, ha angolban azt mondják hogy John Doe szerint ez meg az, az kábé ugyanolyan komoly szakmai véleményt takar mint a Kovács Pista bácsi véleménye.
Nehogy már ne lehessen megkérdőjelezni egy játékvezetői ítéletet szurkolóként! Miféle vitatechnika ez? Ennyi erővel kihagyott helyzet sincs, biztosan direkt rúgta mellé a labdát a szakember, és a szurkoló a hülye.
Ez már kicsit azt hiszem inkább szándékos provokáció, mint a véleményed mellett való érvelés. Mikor pedig eljön ez a pillanat nem látom értelmét a további normális kereteken belüli vitának.
John Doe hivatásos szakkommentátor pedig tizenegyesnek látta. Ő fizetésért nézi a meccset, ez a szakmája, te meg csak egy kis szaros szurkoló vagy, akinek semmit nem számít a véleménye.
Rosszul értelmezed. Neuer a labda megszerzésének érdekében futott ki a kapujából és először azt ütötte el. Akkor lépne érvényben az általad belinkelt téma, ha Neuer azért ugrott volna neki az ellenfelének, hogy megakadályozza a gólt. Teszem azt Higuain, ha elfejelte volna mellette vagy felette a labdát és úgy üti el akkor lehetne kiállításról beszélni.
Nem egy ilyen esetet láttam már és olyant is, mikor saját játékosát üti le a kapus a labda megszerzésének érdekében.
"Én úgy láttam, hogy Neuer felelőtlenül, eltúlzott erő alkalmazásával"
Te úgy láttad. Rizzoli meg nem. Ő VB döntőt, BL és EL döntőt vezet, te meg nem.Egyébként meg unalmas már ez a nyafogás, ilyenért sehol a világon nem állítanak ki egy kapust, és tizenegyest sem adnak.
Puhl szeret nagyokat mondani, ha Kassai lett volna Rizzoli helyében, akkor agyondicsérte volna.
Ha gyakorló bíró nem is, de az ezesetben (mivel nem a haverokról beszélt, hanem elfogulatlanság nélkül arról, amiben a világ legjobbja volt) komolyan vehető Puhl is a kiállítás-tizenegyes kombót tartotta volna helyesnek.
Közvetlen szabadrúgás jár az ellenfél javára, ha egy játékos elköveti a következő hét támadás egyikét a játékvezető megítélése szerint gondatlanul, felelőtlenül vagy eltúlzott erő alkalmazásával:
• megrúgja vagy megkísérli megrúgni ellenfelét • elgáncsolja vagy megkísérli elgáncsolni ellenfelét • ráugrik ellenfelére • ellöki ellenfelét • megüti vagy megkísérli megütni ellenfelét • eltolja ellenfelét • szereli ellenfelét
Kb.
Én úgy láttam, hogy Neuer felelőtlenül, eltúlzott erő alkalmazásával egyszerre megrúgta, ellökte, megütötte, eltolta és szerelte Higuaínt, miközben rá is ugrott. Talán csak a gáncsolás maradt ki, bár anélkül is elesett H.
És mindezeken felül van a dolog erkölcsi, ízlésbéli vetülete. Én nem szeretném, ha a jövőben ez lenne a norma, ha így jönnének ki a kapusok a 16-oson belül, ha ehhez hasonló mozdulatokkal fejelnék el a labdákat a védők, ha egyáltalán ez a fajta brutalitás a játék részévé válna.
Sok ocsmány szabálytalanság volt ezen a VB-n, de ez legelső kalapos volt az összes ocsmányság közül is.
A direct free kick is awarded to the opposing team if a player commits any of the following seven offences in a manner considered by the referee to be careless, reckless or using excessive force:
• kicks or attempts to kick an opponent • trips or attempts to trip an opponent • jumps at an opponent • charges an opponent • strikes or attempts to strike an opponent • pushes an opponent • tackles an opponent