Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

nnattila Creative Commons License 2019.02.11 0 0 1857

Nem tudom, hogy mi az igazság, csak ha úgy tetszik, leírtam egy olyan ember véleményét, aki szerintem fényévekkel többet tud a régi autókról, mint én vagy az átlagember. Lehet, hogy a 61-esnek van 2 féle doboza, de amit leírtál, azok alapján ezek továbbra is csak feltevések, valószínűségek. Ugyanúgy logikus és teljesen elfogadható a Te levezetésed is, mint az említett illetőé, lehet, hogy tényleg nem Zaz van rajta, igen. De biztosra nem lenne rossz tudni. :) Ő egyébként nem azt mondta, hogy 61-ben nem volt ez az autó, hanem azt, hogy a vázlata sem lehetett még meg, mert a vázlatát, a tervezetét készítették kb 65 körül. De megírom neki ezeket a dolgokat (nincs itt a fórumon) és kíváncsian várom majd, mit válaszol. Nekem, mint gyűjtőnek most 50-50% ez a doboz kérdés, hiszen Te is jobban értesz az autókhoz, mint én, meg ő is. Én nem az autók miatt gyűjtöm az autós kártyákat, hanem mindenféle kártyát gyűjtök, ami gyerekkártya, vagy kvartett, és ami elsősorban magyar. Köszönöm természetesen, hogy "agyaltál" rajt, de tényleg nem sürgős, emiatt nyugodtan aludj inkább. :)

Előzmény: Hattori Hanzo2015 (1855)
Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.02.11 0 0 1856

https://autotechnika.hu/cikkek/karosszeria/9037/mercedes-benz-design

 

2003-ban volt az említett kiállítás, "A design varázsa" címmel. A link már a 2010-es hasonló kiállításról van, de már 2003-ban kezdtek kirajzolódni a mai stílusjegyek.

Előzmény: Hattori Hanzo2015 (1855)
Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.02.11 0 0 1855

 amelyik autó a 61-esen van, szerinte az 65 előtt nem létezhetett

 

A legnagyobb fiammal*, sok-sok évvel ezelőtt elmentünk egy "Mercedesek a jövőben" kiállításra. Kb. lehetett max. 10-12 éves. (Gyerekrajz őrzi a látogatás emlékét, - a Merci kiadott olyan A5-ös lapokat, amiken csak 2 Mercedes kerék volt, arra kellett "Mercit" szerkeszteni. Naná, hogy az egyik rajzból TANK lett ;-))

Ezen a kiállításon gyakorlatilag egy az egyben a mai MB-ek (szappantartó) formavilága köszönt előre. (Nem is lehetett fényképezni, még eszközt bevinni sem.) Most a gyerek 25 éves, és az egyetemen pl. Audi-alkatrészeket tervez: tehát nem ma volt a kiállítás.

Ha viszont azokról a kiállított tanulmányokról akkor rajzok készültek volna, akkor azt mondanád, hogy az a mai CLK, és nem létezhetett mondjuk 2004-ben. Ami igaz is, pedig de...

Előzmény: nnattila (1848)
Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.02.11 0 0 1854

Én pedig tegnap este (meglehetősen fáradtan) a Liener: Autótípusok sorozatának estem neki, mert rengeteg képet onnan vettek; pontosabban sok kép szolgált (1 az 1ben) alapjául a kártya grafikáinak. Ott előfordulnak tanulmányautó grafikák is, tehát nem kellett ahhoz a ZAZ-(tanulmány)-nak már léteznie is, hogy kép formájában megjelenjen valahol.

Szóval, egyelőre nem találtam meg a konkrét ábrát, de emlékeim szerint benne van valamelyik Autótípusok könyvben, csak már alig láttam ki a fejemből... A Ford Corvair számított akkoriban nagy sztárnak/ és etalonnak; Az többször előjön a könyvben. A ZAZ tanulmány alakja feltűnően "hajaz" a Corvair-re. Nem lennék meglepve, ha a ruszkik már akkor kezdték volna koppintani. Liener pedig látványosan rá volt kényszerítve akkoriban, hogy  "Cucilista autóipar előremutató csodái"-ról külön fejezetet írjon. Alig győzte (ő, vagy a szerkesztők) minél távolabb rakni ezt a fejezetet a  - már valóban létező - amerikai, német, vagy olasz autócsodáktól.

 

A Liener sorozat ezzel együtt (vagy ettől függetlenül), az Autó Kvartetthez hasonló szenzációs lenyomata a kor autó-technikájának. Hát még, hogy kapcsolat is van közöttük...

Manapság biztosan a netről másolnánk "jó-autó" grafikákat, akkor ez a könyvsorozat volt A forrás.

Előzmény: nnattila (1852)
Hammer Creative Commons License 2019.02.10 0 0 1853

Mondanám, hogy irány a levéltár, de a releváns dolgokat, a kártyakönyveket végignéztem, és azokban csak kártyalapok vannak, (azokból is csak csomagonként 3, más típusú kártyáknál esetleg 4-6 lap), se doboz, se játékszabály. Ráadásul összesen három autóskártyát találtam: az angol nyelvűt, a kicsi sárgahátút és egyet a régiek közül, talán a régi piroshátút. (Volt viszont mese kvartett magyarul és angolul is, de a madár kvartettet sem láttam.)

Előzmény: nnattila (1852)
nnattila Creative Commons License 2019.02.10 0 0 1852

Ja, ok. :) Hát igen, ezért egyelőre nekem ő hiteles infó, ilyen Zaz típusú autókat is újított már fel, eléggé jártas a régi autók világában. Azt is mondta, ez a kocka alakú Zaz végül is sosem készült el, csak terv volt a 60-as évek közepén, de azt mondja, biztos nem 61-ben. Szóval ilyen mélységig ismeri ezeket az autókat. Viszont ha valaki jön és azt mondja, ő emlékszik, hogy gyerekkorában ilyen dobozban vett 61-es kártyát, na akkor nem tudom, mi van. :D

Előzmény: Hammer (1851)
Hammer Creative Commons License 2019.02.10 0 0 1851

Olvastam. És erre írtam azt, hogy fogalmam sincs milyen autó van a képen, így sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom, hogy amit ő mondott, az erre az autóra igaz-e.

Előzmény: nnattila (1850)
nnattila Creative Commons License 2019.02.10 0 0 1850

Az 1837 hsz-ban írtam, miért mondta az illető. Szerinte ez a fajta Zaz márka nem volt még 61-ben, így szerinte ez a doboz nem lehet 61-es.

Előzmény: Hammer (1849)
Hammer Creative Commons License 2019.02.10 0 0 1849

Hogy egy autó mikortól létezett, mikor mutatták be, mikor került piacra, az ma már nagyon egyszerűen kideríthető, több forrásból leellenőrizhető (ha nem akarunk kizárólag a legkézenfekvőbbre, a wikipédiára hagyatkozni).

Amit nem tudok, hogy egyáltalán mi az autó. A kép felbontása túl kicsi, a rajz pedig torz, elnagyolt. 

Előzmény: nnattila (1848)
nnattila Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1848

Ok, bár aki régi autókat újít fel, veteránokat, ő meg elég hiteles abból a szempontból, hogy amelyik autó a 61-esen van, szerinte az 65 előtt nem létezhetett. De igen, ennek alaposabban kellene utána járni, és lehet, nincs igaza, akkor viszont igen csak érdekelne, mi a magyarázat. De majd ha ráérsz, gondolom, úgyis meglesz a magyarázat, nekem se sürgős. :)

Előzmény: Hattori Hanzo2015 (1847)
Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1847

Paklik és dobozok nálam nem csere-berélődtek. Ha ez (részleges) válasznak számít...

Tehát az bizton beazonosítható, hogy melyik dobozba melyik kártyacsomag való.

Előzmény: nnattila (1846)
nnattila Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1846

Ok, köszi, nem is csak Tőled vártam (bár talán szerénytelenség nélkül mondhatjuk, Te azért a dobogós lennél a minőségi gyűjtemények versenyében), bárki tudhatja, viszont az, hogy 1-1 kártyának melyik a doboza, azért azt gondoltam eddig, elég alap kérdés. Hiszen még bőven vannak, akik akkor éltek, és emlékezhetnek. No, remélem, kiderül és valaki tényleg emlékszik majd, melyik doboz a 61-es, melyik a 65-ös. :)

Előzmény: Hattori Hanzo2015 (1845)
Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1845

Én nem tudom a választ a kérdésedre (pedig a képeken az én kártyáim vannak) :)

Mostanában nagyon kevés időm van a hobbijaimmal foglalkozni, pedig szeretnék a felvetéseidnek utána nézni.

Előzmény: nnattila (1838)
nnattila Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1844

Az én posztjaimra valaki válasz? :)

Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1843

No, de kérem! Ez nem a HUSZ, itt gyerekek is vannak ;)

Előzmény: Hammer (1842)
Hammer Creative Commons License 2019.02.08 0 0 1842

Az egyik meg is jött ma, alig várom, hogy hazaérjek és kézbe vegyem! :)

Előzmény: Hammer (1841)
Hammer Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1841

Ezeket is láttam :)

 

És a Motor Car Card Game segített, hogy megtaláljam és meg is vegyem az e-bayen. Két csomaggal :)

Előzmény: nnattila (1840)
nnattila Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1840

Nekem nem meglepő, hogy magyar, abban az időben elég jó biznisz volt külföldre rajzolni és elég sok hazai gyerekkártya jelent meg külföldön is, volt, hogy szinte változtatás nélkül.

Előzmény: Hammer (1839)
Hammer Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1839

Ha a két említett, magyar kékhátúval megegyező rajzolatú lap nem lenne elég (talán lesz ott még nagyobb átfedés, meg kellene nézni), akkor talán az igen, hogy ezeket a lapokat az Offset és Játékkártya Nyomda kátryakönyvében találtam a levéltárban.

Előzmény: Hattori Hanzo2015 (1836)
nnattila Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1838

(upsz, a kép lemaradt, innen vettem a fórumról)

nnattila Creative Commons License 2019.02.03 0 0 1837

Akkor ha már él a fórum, nekem is lenne egy kérdésem. A képen látható kártyákról én eddig úgy tudtam, hogy a 69-es, 65-ös, 61-es és szintén a 65-ös kártyák dobozai. De minap találkoztam egy igazi, régi autókat felújító emberkével, aki szerint a piros a 61-es doboza és a képen az utolsó előtti a másik 65-ös doboz. Azzal indokolja, idézem: "...szerintem 1961-ben ilyen Zaz kép nem létezett. A doboz formájú ZAZnak az ötlete valamikor a 60-as évek közepén merült fel. Ezért gondolom, hogy az a 65-ösé, és a piros a 61-esé". Vélemény? Vagy konkrétum, ami eloszlatná ezt a kérdést?

Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.02.02 0 0 1836

Honnan is lehet tudni, hogy ez magyar? Én még most sem vagyok biztos benne. Viszont nagyon fogok örülni, ha kiderül.

Előzmény: Hammer (1828)
Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.02.02 0 0 1835
Előzmény: Hammer (1833)
Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.02.02 0 0 1834

Most még pár napig nem vagyok otthon, de utána nagyon szívesen.

Előzmény: Hammer (1833)
Hammer Creative Commons License 2019.02.01 0 0 1833

Wow, dobsz róla pár képet?

Előzmény: Hattori Hanzo2015 (1831)
Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.01.31 0 0 1832

Azt viszont nem tudtam, hogy magyar gyártású. Csak sejtettem.

Előzmény: Hammer (1828)
Hattori Hanzo2015 Creative Commons License 2019.01.31 0 0 1831

Asszem, nekem van ilyenem.

Előzmény: Hammer (1830)
Hammer Creative Commons License 2019.01.31 0 0 1830

A lényeg lemaradt, de gobdolom kiderült: a barnahátú egy angol nyelvű kártya!

Előzmény: Hammer (1828)
Hammer Creative Commons License 2019.01.31 0 0 1829

A Renault Floride (pont így) és a Ford T (1909-cel és tetővel) megvan a régi kékhátúban. A pink Bel Airt még keresem.

Előzmény: Hammer (1828)
Hammer Creative Commons License 2019.01.31 0 0 1828

Tud valaki valamit egy magyar gyártású, klasszikus autókvartettről, ami nagyalakú, rajzolt és barna a háta?

 

Három lapot látok belőle, rajta jobb felül lista a  kvartett további tagjairól:

 

OLD TIMERS kvartett: FORD "1908" (USA)

(Ford T, Panhard, Spjiker, Benz)

 

FRANCE kvartett: RENAULT "FLORIDE"

(Renault, Simca, Citroën, Peugeot)

 

USA kvartett: CHEVROLET "BEL AIR 1600"

(Chevrolet, Chrysler, Ford, Cadillac)

 

Nagyon szépek a rajzok, színes téglalap a hátterük. A műszaki adatok* két hasábban vannak, és nem túl pontosak. Pl. A Renault 4-ajtósnak írja. 

 

* Doors**, Places, Cylinders, Volume, Power, Top speed

** A Ford T-nél ez nincs :)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!