Hát ez a Japánok elleni meccs kész szégyen volt az eb-címvédőtől. 89 percig a japán kapus csak nézőként volt a pályán. Akkor volt csak Unuvarnak egy jó lövése. Ennél sokkal-sokkal több kell.
Itt Brobbey sem segített volna.
Nem az eredmény a nagyobb szégyen hanem az a játéknak nevezett valami
Az U17 súlyos vereséggel kezdett a VB-n, Japán ellen 0-3. Szenegál és az USA van még a csoportban, Szenegál nyerte az egymás elleni a meccsüket 4-1-re, velük játszik az Oranje U17 legközelebb. Sok jóra ezek után nem számíthatunk.
"az EB jövőre lesz. Annyi idő alatt nem nőhetik ki magukat. Ezért írtam, hogy azt még korainak tartom, hogy az EB-n jól szerepeljenek."
Stengs nagyon jó a bajnokságban és az EL-ben. Már most nagyon jó. Ha ilyen marad, nem kell már túlzottan kinőnie magát. Az EB-re 21 éves lesz. Szerinted hány éves korára fog beérni? Na mindegy, remélem, az EB után le fogod tagadni, hogy valaha is kételkedtél benne. :)
Malen-t nem egy kellett volna egy sorba írnom Stengsszel, mert ő az EB-n csak Depay backupja lehet. Persze attól még lehet addigra nagyon jó, amivel az általad kritizált kispad még jobb lesz.
"Honnan tudod, hogy Stengs vagy Malen nem lesz olyan jó, mint a listád némelyike? Akár már az EB-n."
Azért mert az EB jövőre lesz. Annyi idő alatt nem nőhetik ki magukat. Ezért írtam, hogy azt még korainak tartom, hogy az EB-n jól szerepeljenek.
"De még, ha igaz is lenne, hogy nincs elég jó csatárunk, akkor is igaz, hogy ilyen jó hátvédjeink ritkán voltak még. Az is fontos a sikerhez."
Az is kell, de önmagában kevés. De ugyanezt írnám, ha jó csatáraink lennének és jó hátvédeink nem. Ahogy pl. 2008-2010-ben is volt.
Egyébként, akárki akármit is mond, szerintem, Cillessen is leépült a Barcelonában töltött évek alatt, csak az a baj, hogy képességei alapján még mindig ő tűnik a legkevésbé rossz választásnak. Talán majd most Valenciában újra felépíti magát. Promesnek viszont lehet, hogy jót tesz, hogy hazatért és rendszeresen játszik, bár ez a válogatottban még nem tudott kiderülni. Pröpperben meg nem tudom, hogy mit látnak annyian, szerintem, elég szürke, bár, nyilván hasznos játékos, nagyjából annyit tud, mint De Roon, de sokan odáig vannak érte és úgy gondolják, hogy ő jobb lenne. Szerintem, kb. ugyanaz. Van de Beeknek pedig láthatóan nem ízlik az a szerepkör, ha nem ő a 10-es, sem az Ajaxban, sem a válogatottban. Őt ott kellene játszatni, ahol a legjobb.
Bizony. De azért úgy kezdjenek mindenki ellen, hogy, ha a németek, franciák és angolok ellen tudtak nyerni, akkor senkitől nem kell félniük. Ez nem elbizakodottság, hanem egészséges, és eredményeken, sikereken alapuló önbizalom.
"Cruyff, Rensenbrink, Van Basten, Bergkamp, Kluivert, Van Nistelrooy, Van Persie, Robben... Ilyen kaliberünk jelenleg nincs. Még Depay sem ilyen, a többiek meg pláne nagyon messze vannak ettől a szinttől."
Azért ilyenekből ritkán volt kettő egyszerre a csapatban. Depay szerintem már van olyan, mint Kluivert volt, és még jó néhányat lehagyhat. A többiek pedig még általában fiatalok. Honnan tudod, hogy Stengs vagy Malen nem lesz olyan jó, mint a listád némelyike? Akár már az EB-n.
De még, ha igaz is lenne, hogy nincs elég jó csatárunk, akkor is igaz, hogy ilyen jó hátvédjeink ritkán voltak még. Az is fontos a sikerhez.
"a "szüksége lenne" a problémád? Akkor legyen helyette: "szüksége van"."
Igen ez volt a bajom. Mert a lennével azt akartad igazolni, hogy Koeman kispadunkat gyengének tartja. De épp a kispadunkról bementek által nyertünk az európai nagyok ellen. És épp az Koeman ereje, hogy jó cserékkel meg tud fordítani egy meccset, és meg is vannak ahhoz a megfelelő játékosai.
"A 2018-19-es meccsek alapján az Oranje az egyik legkomolyabb esélyese az EB-nek."
Remélem, hogy ők ennél reálisabbak. Kár lenne elbízniuk magukat.
"Mit értesz klasszis csatáron? Ki a példád?"
Cruyff, Rensenbrink, Van Basten, Bergkamp, Kluivert, Van Nistelrooy, Van Persie, Robben... Ilyen kaliberünk jelenleg nincs. Még Depay sem ilyen, a többiek meg pláne nagyon messze vannak ettől a szinttől.
Felsorolsz egy csomó olyan játékost, aki fiatal tehetség és jóformán semmi nemzetközi rutinjuk nincs, néhány közülük még a klubcsapatában sem állandó kezdő. Lehet, hogy egyszer majd jók lesznek, de még biztosan nem jövőre.
Ebben igazat is adok Koemannak, hogy azt mondja, hogy szüksége lenne olyan játékosokra, akik a cserepadról beállva lendíteni tudnak a csapatjátékon.
Mikor mondta ezt? Csak arra emlékszem, hogy azt mondta, vannak játékosok, akikkel azért nem kezd, mert, ha nem megy, csereként fordulatot adhatnak a meccsnek.
Nem egészen értem, hogy a két mondat között mi a lényegi különbség. Szerintem, mindkettő ugyanarról szól, csak más szavakkal van megfogalmazva. Vagy a "szüksége lenne" a problémád? Akkor legyen helyette: "szüksége van".
A 2018-19-es meccsek alapján az Oranje az egyik legkomolyabb esélyese az EB-nek. Nemcsak az egymás elleni eredmények alapján, de a többi meccs alapján is.
Szerintem, a felsorolt csapatok játékosanyaga erősebb Szerintem nem. Különben is, lehetnek jobb játékosai egy csapatnak, attól még nem biztos. hogy jobb is. Az EB előtt 4-5 hétig együtt lesz a keret. Be lehet gyakorolni, ki lehet próbálni dolgokat, játékosokat.
"Kevesebb a hiányposzt, mint nálunk. A többi csapat kispadosait nem ismerem annyira, mint az Oranjéét, így ezt nem tudom cáfolni. Azt viszont állítom, hogy az Oranje kispadja nem rossz.
" klasszis csatárt és egy vérbeli jobb- és balhátvédet és egy jó támadó középpályást /Van de Beek?, Klaassen?/ még hiányolok" Mit értesz klasszis csatáron? Ki a példád? Depay a válogatottban minden igényt kielégít. Malent egy rossz meccs után még nem írnám le. És úgy néz ki, jégtörőnek Luuk de Jong jó. Ezek a spiccek. Én Weghorstnak is adnék lehetőséget, de 4 spicc azért túlzás lenne.
A széleken még jöhet erősítés. Stengs az EB-n majdnem biztos, hogy ott lesz, és talán és talán Ihataren is egy Ziyech szerű szerepben. Vérbeli jobb és balhátvéd? Ahogy Blind a balhátvéd szerepet betölti a válogatottban, azzal én általában elégedett vagyok. Ha te nem, akkor ott ül a kispadon Van Aanholt és Aké. A jobbhátvéd poszt tényleg kiadó. Veltman, ha nem kell felmennie, akkor nagyon jó. Dumfries jó egy éve volt nagyon jó, most nagyon rossz. 23 éves; még nem írnám le. Nem értem, miért nincs soha még a keretben sem Hateboer. Ha az egyik legjobb olasz csapatnak jó, akkor a válogatottban is lehetne lehetőséget adni neki. Karsdorp is jó lehet, ha ledolgozza erőnléti lemaradását. És, ha Dest okos, akkor ő lesz az igazi. Támadó középpályásnak pedig Wijnaldum és Van de Beek nagyon jók, de nem együtt. Ha Ihattaren az Oranje-t választja, akkor van még egy lehetőség, bár ő a széleken is jó.
Ami a keret erejét illeti, kevés válogatott kispadján ülnek olyan hátvédek, mint De Vrij, Van Aanholt, Aké és esetleg Veltman. Középen a Pröpper - De Jong - Wijnaldum hármas a legjobb. A kispad De Roon, Strootman, Ihataren és Van de Beekkel is nagyon erős. Nincs kizárva, hogy De Roon vagy Strootman helyett Koopmeiners lesz. A csatársor: Stengs - Depay - Babel. A kispadon De Jong, Malen, Bergwijn Promes talán még (vagy) Kluivert, Gakpo és Dilrosum. És ahogy fél éve még senkiben fel nem merült Ihattaren vagy Dest neve, a következő hónapokban is jöhetnek fel újak. Szóval szerintem kispadunk megállja a helyét, és a fenteik és persze az utolsó másfél év eredményei alapján úgy érzem, hogy az 5-6 esélyes egyike mi vagyunk.
Ebben igazat is adok Koemannak, hogy azt mondja, hogy szüksége lenne olyan játékosokra, akik a cserepadról beállva lendíteni tudnak a csapatjátékon. Mikor mondta ezt? Csak arra emlékszem, hogy azt mondta, vannak játékosok, akikkel azért nem kezd, mert, ha nem megy, csereként fordulatot adhatnak a meccsnek. Luuk de Jongot hozta fel példának, de Van de Beekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva. Eddig, az NL döntőn kívül, minden cseréjével lendített a csapatjátékon.
Csak nem biztos, hogy ezt úgy kell megoldani, hogy gyengébbek kezdenek egyes osztokon. Nem hinném, hogy ez a célja. Valami olyasmit mondott, hogy az első félidők játékosai elfárasztják az ellenfelet, amit a cserék kihasználnak. Nem tudom, így van-e, de a legtöbb meccset a második félidőben el tudtuk dönteni javunkra. A lényeg az eredmény 90 perc után.
Szerintem, a felsorolt csapatok játékosanyaga erősebb. Kevesebb a hiányposzt, mint nálunk. Egy-egy meccsen borulhat a papírforma, de hosszabb távon (és egy EB elég hosszú táv) csak az marad talpon, akinek megfelelő erősségű a kerete és tudja pótolni a kieső játékosokat. Nálunk a kezdőcsapat még többé-kevésbé megvan (bár, egy klasszis csatárt és egy vérbeli jobb- és balhátvédet és egy jó támadó középpályást /Van de Beek?, Klaassen?/ még hiányolok), de a kispad elég vérszegény. Ebben igazat is adok Koemannak, hogy azt mondja, hogy szüksége lenne olyan játékosokra, akik a cserepadról beállva lendíteni tudnak a csapatjátékon. Csak nem biztos, hogy ezt úgy kell megoldani, hogy gyengébbek kezdenek egyes posztokon.
"A német, francia, spanyol, belga, portugál válogatott biztos, hogy erősebb, az angol, horvát, olasz pedig valószínűleg erősebb az Oranje-nél. Az orosz, lengyel, svéd stb. válogatottakkal vagyunk kb. egy szinten."
Ennyire azért nem látom rossznak a helyzetet.
A németek az utolsó 4 találkozónkból (mind a 4 tétmeccs) 2-őt elvesztettek, és csak egyet nyertek meg, azt is csak egy, az utolsó másodpercben szerzett góllal. OK. Ezt ellensúlyozta, hogy az egyetlen döntetlent az Oranje harcolta ki az utolsó másodpercben. E 4 meccsből hármon a hollandok mentalitása németesebb volt, mint a németeké. Ha csak csoport másodikok lesznek, sem azt bizonyítja, hogy ők a jobbak. Ha ki sem jutnak sem.
A franciák ellen Koeman csapata kétszer játszott. Egyszer kissé szerencsésen a franciák nyertek, a másikon megérdemelten 2:0-ra kikaptak.
A spanyolok ellen az utolsó 2 meccset simán megnyertük, de az már régen volt. A spanyolok eredményei az utolsó 2 évben nem arra utalnak, hogy már a csúcson vannak.
A belgák ellen tétmeccsünk 20 éve volt utoljára. Az utolsó 2 barátságoson 1:1 lett. Általában EB-k, VB-k között jók, aztán csalódást okoznak. És csillagaik lassan kiöregednek.
A portugálok otthon 1:0-ra nyertek az NL döntőben, és jobbak is voltak. Ebből az valóban nem következik, hogy ők a rosszabbak. De túl komoly ellenfeleik, kívülünk, már régen voltak.
Az angolok ellen is főleg barátságosat játszottunk, azokon ebben a században erősen pozitív a mérleg. 1 Tétmeccs volt, a tavalyi NL elődöntő. Azt simán megnyertük.
A horvátokkal 11 éve játszottunk utoljára. A VB döntőben voltak, de azóta kevés jót csináltak. Az olaszokkal régen játszottunk tétmeccset, így csak azt nézhetem, hogy mostanában mások ellen milyenek. Messze nincsenek olyan sikereik, mint az Oranjénak.
E tények alapján komoly esélyesek lennénk a győzelemre is, amit azért túlzásnak tartok. De, hogy a fentiek legtöbbje esélyesebb lenne arra nálunk, sem látom. De talán meg tudsz győzni, hogy nincs igazam.
Szerintem, ez az EB még biztosan nem Hollandiáról szól majd. A német, francia, spanyol, belga, portugál válogatott biztos, hogy erősebb, az angol, horvát, olasz pedig valószínűleg erősebb az Oranje-nél. Az orosz, lengyel, svéd stb. válogatottakkal vagyunk kb. egy szinten. Tehát, ha bejututnk a 8 közé, az már jó teljesítmény, persze, a sorsolás, az esetleges sérülések és a pillanatnyi forma sok mindent befolyásol.
A következő VB-re talán majd nagyobb lesz a választák, a mostani fiatalok addigra több tapasztalatot szerezhetnek, ha arra kijutunk, akkor ott talán már dobhatunk nagyot. Ha addig pár tehetség beérik. Ha elkallódnak, akkor aligha.
És, persze, az sem mindegy, hogy Koeman lesz-e még akkor is a kapitány.
A nagy különbség a 3-4 évvel ezelőtti csapathoz képest, hogy ezek képesek azokat a meccseket is megnyerni, melyeken nem jók. A lényeg, hogy az EB-n gyakorlatilag biztos, hogy ott (tulajdonképpen itt, hiszen minimum 2 csoportmeccs Amszterdamban lesz) leszünk.
Szerintem a következő posztokon lenne jó erősíteni: kapus (Cillessen elmegy, de azért nem egy nagy szám), jobbhátvéd (Dest?), védekező középpályás (Pröpper legutóbb jó volt, de szerintem Blind lenne az igazi), szélsők (Stengs, Gapko, Kluivert, Chong, Dilrosun azért adnak reményt. A tegnapiak nem nagyon, bár Bergwijn még fiatal), második spicc (Malen tegnap rossz volt, és csak kb. 1 jó hónapja volt eddig, így nem tudni, övé-e a jövő. De van még Boadu, Redan, Zirkzee és a még fiatalabbak. Kicsit zavar, hogy összes spiccjelöltünkből csak Zirkzee magasabb 180 centinél. De ő aztán jóval; 193.)
Akárhogy is, a holland foci válsága sokkal hamarabb véget ért, mint a legoptimistábbak is sejthették. Az EB-n nem mi leszünk a fő esélyesek, de az 5-6 esélyes egyike azért leszünk.
A játszani akaró csapatok ellen, ahol van hely, többnyire jók vagyunk, de ha beállnak ellenünk védekezni, akkor nagyon nehezen találjuk az ellenszert. Márpedig a "kicsik" beállnak.
Azért, remélem, hogy abból a sok csatártehetségből, aki most feltűnt az utóbbi időben, lesz 3-4 játékos, aki valóban befut, ill. aki már bekerült a válogatottba, az tartósítja a formáját. Ott van a légiósok közül Zirkzee, Dilrosun, Redan, Chong, Kluivert, az otthon játszók közül Lang, Lammers, Malen, Stengs, Boadu, a fiatalabbak közül Hansen, Brobbey és Ünüvar (ha az utóbbi kettő felnőttként is a holland válogatottat választja).
Mit lehet erre a mai meccsre mondani. A lényeg meglett de a játék nem volt túl meggyőző. Nagyon hasonlított az első az írek elleni meccshez. Nagy volt a fölényünk de helyzetek alig jöttek. A meccs első gólhelyzete a hazaiaké lett. Aztán szerencsére megszereztük a vezetést ami felborította a fehérorosz taktikát. Az első félidő után azt hittem, hogy ez sima 4 gólos siker lesz. De a második félidő katasztrófa volt. Mintha már nem akartak volna játszani és csak azt várták volna, hogy lefújják. Még a bekapott gól sem ébresztette fel őket. Félek, hogy lenézték az ellenfelet a 2 gólos előnyben. Hiányzott Depay. Ha értkékelni kelene a mai meccset (játék, eredmény,...) egy 10-es skálán akkor az első féldő 6-7 pont, a második 1,5-2 pont. Tehát összességében is max 5 pont. Talán a legjobban a támadók közül Promes tetszett mivel sokat mozgott és aktív is volt. Wijnaldum is jó volt főleg a 2 gólja miatt de sok mást ő sem csinált. Veltman pedig nem volt rosszabb mint Dumfries. Nem értettem Koeman cseréit. Még sok idő volt hátra és 1 gólos előnyben átállt védekező középpályára. Luuk-ot megértem hogy behozta de akkor hozhatta volna talán Bergwijn helyett. Most már mindegy, a lényeg a győzelem.
Ez sem volt kevésbé szenvedéses meccs, mint az észak-ír. Úgy látszik, hogy most már erre kell felkészülnünk, hogy a nálunk esélytelenebbnek tartott csapatok mindig így játszanak. Most is rendszerint 9 hazai mezőnyjátékos volt az alapvonaluktól legfeljebb 30 méterre, ilyenkor alig lehet eljuttatni a labdát a 16-oson belülre. Depay nélkül meg pláne. Ezért mondom, hogy nagyon hiányzik egy-két klasszis csatár, mert a Bergwijn - Promes - Babel - L. de Jong négyes tagjai nem azok, Malen esetleg még lehet az, de ma ő volt az egyik leggyengébb. Azért 2 gólt csak szereztünk, ez mindenképpen jó és persze, a 3 pont is fontos volt. Novemberben, Belfastban kiharcolhatjuk az EB-részvételt, ez kell, hogy legyen a cél.
Ez független attól, hogy hogy ment el. De Ligt Olaszországba igazolt. Ha ott jó lesz, az a klubjának is jó, márpedig én olasz klub sikeréért nem tudok szorítani. Ha viszont nem lesz jó, akkor a válogatottban sem lesz jó, és egy idő után nem fogják meghívni. De ez az ő döntése volt, vállalja ő ezért a felelősséget.
"Csak én azt gondoltam, hogy azon már túl vagyunk."
Már rég túl volt(unk), de úgy látszik, az átállás egy egész más stílusra, és az is lehet, hogy az árból következő hatalmas elvárások, megzavarták. A lényeg, hogy ezen is túl lesz, és reméljük, hogy minél hamarabb.
"Tényleg nem érdekel. "
Úgy értettem, hogy, ha egy válogatott új klubjában visszaesik, az téged is kell, hogy érdekeljen, mert kihat a válogatott játékára, eredményére. Márpedig nem hiszem, hogy Koeman egyhamar dobni fogja. Nálam azért számít, hogy ki hogy megy el. Kluivert engem is csak annyiból érdekel, hogy kár lenne, ha elveszne a holland focinak. Tegnap a Jong Oranje meccsén kimondottan élveztem, hogy a helyette bement Gapko sokkal jobb volt nála. De Ligt viszont tisztességesen ment el. Régebben, ha valaki elment, általában megnyílt az út egy fiatalnak. Ez sajnos ma már nem ennyire egyértelmű. De az érte kapott pénz jól jött a klubnak. Neki szurkolok, hogy sokra vigye.
"ha az írek megnyernék mindkét meccsüket, ellenünk mondjuk 4-0-ra, a németek ellen pedig 1-0-ra"
Igazad van, ha holnap nyerünk, sem 100% még az EB. Csak 99. Az 1 % annak az esélye, hogy bejönnek a fenti eredmények. :)
"Neeskens csatársorára (Depay, Malen, Babel) azt mondtad, hogy szerinted is ez a legjobb csatársor."
Akkor félreérthető voltam, úgy értettem, hogy ez a három legjobb formában lévő emberünk. De Depayt én is centerként használnám, ez így fekszik neki, hogy kicsit hátravontan, hamis 9-est játszik és a két szélről Babel és Malen betörhet középre.
"Már volt ilyen szakasza De Ligtnek, hogy, ha hibázott, abból mindig gól lett."
Igen, 17 éves korában. Csak én azt gondoltam, hogy azon már túl vagyunk.
"Hiszen, ha Blind nem ügyetlenkedik, majd Cillessen sem, akkor már el is felejtettük volna azt a gyertyát, bár engem annál jobban zavart az, hogy a levegőben vesztett."
Nyilván, de az, hogy Blind is szerencsétlenkedett az nem von le semmit De Ligt "érdemeiből". És nyilván az is gond, hogy lefejelték.
"KülÖnben te mondod mindig, hogy nem érdekel, hogy megy az eltávozott Ajax játékosoknak. Most láthatod, hogy jobb, ha jól megy."
Tényleg nem érdekel. Pláne, ha valaki a Juventusba megy. Kb. azóta rossz. És mondtam azt is, hogy jobb lett volna, ha nem oda szerződik.
"És még, ha nagyon ki is kapnánk Belfastban, akkor is nagyon valószínű az EB. Mert azért azt nem hiszem, hogy az írek nyernek Németországban, hiszen akkor jobb egymás elleni eredménnyel mi lennénk másodikok."
Nem, feltétlenül, mert ha az írek megnyernék mindkét meccsüket, ellenünk mondjuk 4-0-ra, a németek ellen pedig 1-0-ra, akkor hármas minitabella lesz a három 18 pontos csapat között:
1. Észak-Írország: 6 pont, 6-5-ös gólkülönbség
2. Németország: 6 pont, 7-7-es gólkülönbség
3. Hollandia: 6 pont, 9-10-es gólkülönbség
És már ki is estünk.
Jó, nem állítom, hogy ennek nagy a valószínűsége, de a PSG is esett már ki 4-0 után, szóval teljesen nem zárható ki. Ezért kell észnél lenni. És ha mondjuk holnap nyerünk, Belfastban pedig összejön legalább egy x, akkor már nem kell tovább számolgatni, mert az észak-írek már nem lehetnek csak 16 pontosak és az egymás elleni eredmény nekünk kedvez akkor is, ha az utolsó fordulóban ők nyernek Németországban, mi pedig kikapunk otthon az észtektől.
"Ez tévedés, én ilyet soha nem mondtam. Én Bergwijn helyett tettem volna be."
Na arról nem beszéltem, hogy Malen ki helyett játsszon, hanem, hogy ki helyén ne. Neeskens csatársorára (Depay, Malen, Babel) azt mondtad, hogy szerinted is ez a legjobb csatársor. Erre mondtam, hogy Malent nem Depay helyére tenném, és mint szélső nem biztos, hogy jobb, mint a többi jelölt. A PSV-ben azóta jó, amióta spicc. Ez a véleményem nem változott. Nem biztos, hogy Babel helyett kellett bemennie, és mivel akkor már az északírek alig álltak a lábukon, eleve nem ez a csere volt fontos, hanem a másik kettő. Persze Malen gólpassza fontos volt. Kár, hogy utána csúnyán kihagyta a meccs legnagyobb helyzetét.
"addigra a másik kettő már ügyetlenkedett."
Már volt ilyen szakasza De Ligtnek, hogy, ha hibázott, abból mindig gól lett. Hiszen, ha Blind nem ügyetlenkedik, majd Cillessen sem, akkor már el is felejtettük volna azt a gyertyát, bár engem annál jobban zavart az, hogy a levegőben vesztett. Na mindegy, csak túl lesz ezen a szakaszán is, és a világ legjobb középhátvédje lesz. Mert az még mindig benne van. KülÖnben te mondod mindig, hogy nem érdekel, hogy megy az eltávozott Ajax játékosoknak. Most láthatod, hogy jobb, ha jól megy.
Továbbra sem látom, miért kell még legalább 1 pont Belfastban, ha holnap nyerünk. Pontosabban, mi az, hogy "akkor már nagy baj nem lehet"? Ha a németek is nyernek holnap, akkor az írek 3 pont hátránnyal harmadikok. Otthon az észtek ellen biztos nyerünk. Ha nem kapunk ki Belfastban, akkor már biztos, hogy az EB-n vagyunk. Kész. De, ha nem kapunk ki 2:0-ra vagy 4:1-re, ami azért nagyon valószínű, akkor sem lehetünk már másodiknál rosszabbak. És még, ha nagyon ki is kapnánk Belfastban, akkor is nagyon valószínű az EB. Mert azért azt nem hiszem, hogy az írek nyernek Németországban, hiszen akkor jobb egymás elleni eredménnyel mi lennénk másodikok. Összefoglalva: legvalószínűbb, hogy csoportelsőként jutunk az EB-re, az pedig valószínűtlen, hogy másodikként se jussunk ki. Persze mindehhez holnap valóban nyernünk kell.
"Ti Malent Depay helyén akartátok, aminek én ellene voltam és vagyok."
Ez tévedés, én ilyet soha nem mondtam. Én Bergwijn helyett tettem volna be.
"...és ezekhez ragaszkodik, még, ha (amikor) rosszak is."
Kicsit olyan, mint Baróti volt.
"Ahogy Ten Hag sem mert Valenciában."
Azért kicsit más idegenben, egy papíron jobb rivális ellen.
"Pedig jó támadó középpályásokkal elől lehet tartani a labdát, és nincs szükség egy csak a labda megszerzésében jó középpályásra."
Ez így ebben a formában nem igaz. Attól függ, hogy a támadó középpályások mennyire tudnak védekezni is.
"Azért abban Cillessen is jócskán benne volt. Jött egy beívelés, amire neki kapujában kellett volna jól helyezkedve várnia."
Kétségtelen, de addigra a másik kettő már ügyetlenkedett.
"Ennyi, a meccs végén kiharcolt siker már nem lehet véletlen."
Nyilván, de az nem volt benne a meccsben, hogy ha 90 perc alatt csak 1 gólt sikerül lőni, akkor a hosszabbítás 4 percében lövünk még kettőt. És szép, szép, hogy ennyire erősek mentálisan, de azért a játék lehetett volna jobb is.
"Mi baj lehet még, ha vasárnap nyerünk?"
Várjuk ki a végét, nem szeretek semmit elkiabálni! Te is tudod, hogy miért!
"Azért ezen a meccsen is kiderült, hogy amíg bírják, tudnak nagyon szervezetten védekezni, de focizni nem tudnak."
Abban bízom, hogy otthon nekünk esnek és akkor lesz területünk kontrázni. Fizikálisan erősebbek, de ezek a nagy darab védők aligha bírják a versenyfutást.
"Ha Koeman ennyire fél valaki mást kipróbálni, akkor Dest okosabban teszi, ha Amerikát választja. Pedig szerintem már most is jobb, mint Dumfries."
Dest a jövő, esetleg, De a jelen ott ült a kispadon Veltman személyében. OK, neki nem a felfutás az erőssége és arra az egy csatárra felesleges lett volna még egy klasszikus védőt betenni, de akkor meg Dumfries helyett jöhetett volna inkább Van de Beek.
Mindegy, lényeg a 3 pont és hogy lehetőleg nyerjünk a fehéroroszok ellen.
"Van de Beeknek és Malennek kellett volna kezdenie, ahogy írtuk is"
Van de Beekben mindhárman egyetértettünk, és a legtöbb kommentátor is vele kezdett volna. Koeman érve, hogy akkor nincs a középpályán cseréje, amitől jobbak lehetünk, bizarr. A legjobb 11-nek kell kezdenie. Ti Malent Depay helyén akartátok, aminek én ellene voltam és vagyok. De egyikünk sem akarta, hogy Babel helyett kezdjen. Babel éppen kezdett belejönni, amikor Koeman lecserélte. A De Roon - Van de Beek csere fontosabb volt. Sajnos Koeman roppant konzervatív, és csak a kitaposott úton szeret járni. Ezekkel érte el eddigi sikereit, és ezekhez ragaszkodik, még, ha (amikor) rosszak is. Ahogy te is tartottál az írektől, ő is tartott, és nem mert 3, főleg támadó középpályással kezdeni. (Ahogy Ten Hag sem mert Valenciában). Pedig jó támadó középpályásokkal elől lehet tartani a labdát, és nincs szükség egy csak a labda megszerzésében jó középpályásra.
"Blind és De Ligt összehozott egy vendéggólt"
Azért abban Cillessen is jócskán benne volt. Jött egy beívelés, amire neki kapujában kellett volna jól helyezkedve várnia. Akkor lett volna esélye, hogy kivédje a fejest. Így valahonnan oldalról próbált, esélytelenül vetődni.
" aztán a hajrában megint csoda történt"
Azért az lett volna az igazi csoda, ha az a csapat nyer, amelyik csak egyszer jutott el az ellenfél kapujáig. Koeman legnagyobb tette, hogy a csapatszelem nagyon jó. Az addig sztárként viselkedő Depay is 90 percen át önzetlenül harcol. Mentálisan is nagyon erősek. Ennyi, a meccs végén kiharcolt siker már nem lehet véletlen.
"Vasárnap nyerni kell a fehéroroszok ellen és utána Belfastból legalább 1 ponttal kell hazatérni, akkor nagy baj már nem lehet. "
Mi baj lehet még, ha vasárnap nyerünk? Az, hogy az észtek ellen otthon nyerünk sokkal valószínűbb mint az, hogy az írek pontot szereznek Németországban. Az pedig még valószínűbb, hogy 3:1-nél nem kapunk jobban ki Belfastban. Tétmeccsen ezek utoljára 2 éve találtak be 3-szor; San Marino ellen. Azért ezen a meccsen is kiderült, hogy amíg bírják, tudnak nagyon szervezetten védekezni, de focizni nem tudnak.
Még valami. Érthetetlen Koeman bizalma Dumfriesben is. A németek ellen is pocsék volt, most is. Az egyetlen ami mellette szól, hogy jó egy éve voltak jó meccsei is. Ha Koeman ennyire fél valaki mást kipróbálni, akkor Dest okosabban teszi, ha Amerikát választja. Pedig szerintem már most is jobb, mint Dumfries.
Lassú, kiismerhető, ötlettelen támadójáték. Hiányzott a kreativitás és a pontosság. Van de Beeknek és Malennek kellett volna kezdenie, ahogy írtuk is, de Koeman nem hallgatott ránk. :-)
Persze, egy ennyire betömörülő, fegyelmezett védelem ellen nem könnyű játszani, de gyorsabban és pontosabban kellett volna passzolni, többször kellett volna megpróbálni levinni a labdát az alapvonalig és több (de főleg: pontosabb!) átlövéssel kellett volna próbálkozni.
Ráadásul a 75. percben a védelem is ügyetlenkedett, Blind és De Ligt összehozott egy vendéggólt, ami után elúszni látszott minden, de aztán a hajrában megint csoda történt.
Vasárnap nyerni kell a fehéroroszok ellen és utána Belfastból legalább 1 ponttal kell hazatérni, akkor nagy baj már nem lehet.
Azért Promes nem Oranje szintű 10-es. Én sem hagynám ki Wijnaldumot. A Liverpoolban, a Barca elleni 2 gólját leszámítva, általában szürke, de a válogatottban mostanában jó. Van de Beeket még kevésbé lehet kihagyni. Marad a De Jong, Wijnaldum, Van de Beek középpálya. Szerintem Van de Beek 10-esnek is, 8-asnak is jobb, mint Wijnaldum, de én inkább 10-esnek tenném.
Nem hiszem, hogy Koemanban felmerül az, hogy Depayt a szélre tegye. Jelenleg abban a szabad szerepben, amit a válogatottban játszik, nincs nála jobb. Utolsó 10 meccsén 6 gól és 10 assziszt a bizonyíték. Ilyen sorozata kevés elődjének volt. Pedig az ellenfelek (Németország 4-szer, Franciaország, Belgium, Portugália, Anglia) nem voltak rosszak. Babel helye sem vitatható. Marad a jobbszél. Ott mostanában senki sem túl jó, bár a jelöltek (Promes, Malen, Bergwijn) jó formában vannak. Bergwijn csak 1 meccsen volt jó, így arra nem építenék. Malen és Promes (néha 10-es, néha szélső) roppant gólerősek. Malent nagyon feldobta a Vitesse elleni 5 gól (vagy a németek elleni gól?). Azóta minden lövése gól. De Promes szeptember 17-25 között 5 meccsen 7 gólt lőtt, nem is rossz ellenfeleknek. A jövő Malen-é, bár egyelőre nem hiszem, hogy középen Depaynak félnie kell tőle, és a szélen azért nem annyira jó. Promes mellett szól tapasztalata, és az, hogy inkább szélső. Érdekes lenne, bár valószínűtlen, a Bergwijn - Malen páros, mert nagyon össze vannak szokva.
Mindegy. Az észak-írek nem szabad, hogy gondot okozzanak. Nagy mázlijuk volt, hogy a csoport két leggyengébbje ellen kezdtek oda-vissza, és bár legtöbbször elég keservesen, de 4-szer nyertek. Így azt hihették, hogy csoport elsők vagy másodikok lehetnek. A németek látogatása óta valószínűleg mérsékelték ambícióikat. Szó se róla, a németek ellen néha egész jók voltak, de szerintem holnap a Kuipban esélytelenek. A Kuipban az Oranje utolsó 17 meccsét megnyerte, és az utolsó 10-en csak 1 gólt kapott. Még ez is mellettünk szól. :)
Nem tudom, szerintem, ha De Roont kihagyjuk, akkor Wijnaldum azért kell. Ennyire támadó középpályával nem kezdenék a rivális észak-írek ellen, még odahaza sem.
Egyébként, Malen csak 3 centivel magasabb Depay-nál, ha már a magasság szóba került... :-) De, amúgy, valóban, jelenleg ez a legjobb variáció a csatársorra.
Én a csütörtöki hazai meccsen kipróbàlnák valami újat. A következő kezdőt:
Cillessen - ???, Van Dijk, De Ligt, Blind - Frenkie, Van de Beek, Promes - Depay, Malen, Babel
A jobbhátvéd posztot készakarva hagytam üresen mert Dumfries nagyon gyenge volt az utóbbi meccseken a válogatottban és a PSV-ben is de amíg nem győzzük meg Destet rajta kívül csak Veltman maradna erre a posztra elsősorban, bár lenne még néhány opció. Wijnaldumot csak azért hagynám a padon hogy egy másik középpályát is kipróbáljak legalább egy félidőre. Promes pedig ott is nagyon jó eddig, Donnyt meg tudjuk. Inkább egy támadóbb középpályát küldenék pályára amibe De Roon nem férne be. A támadósorban változtatni nincs sok lehetőség de én változtatnák. Depayt a szélre mert ott jönne ki igazi erejea gyorsaság és nem zavarna a legnagyobb "hibája" a magasság. Malen nagyon jó eddig mint középcsatár. Babelt pedig hagynám a balszélen.