A magyar múlt idők legtöbbje -- legalábbis a jelentéstartalmat tekintve -- "mesterséges" alkotás. "Természetes" szemantikai különbség az alakok között szinte nem is létezett, csak a latinizmus ruházott rájuk sajátos megkülönböztető tartalmat (az elnevezések innen származnak), de ezek a különböző szerzőknél gyakran eltértek. Bárczi-Benkő-Berrár (A magyar nyelv története, 1967) alapján az alábbi múltidejű konstrukciók fordultak elő:
1. A legősibb múltidő az -é/-á jeles elbeszélő múlt (pl. írá). Ez valószínűleg alapnyelvi eredetű, és eredetileg ugyanolyan differenciálatlan jelentéstartalmú volt, mint a "mai" múltidő. A múlt század irodalmi nyelvében még élt a -t jeles alak mellett jelentéskülönbség nélkül. Manapság már csak egyes nyelvjárásokban él.
2. A -t jeles befejezett múlt (pl. írt. Csak a XV. sz.-tól kezd kifejlődni befejezett melléknévi igeneves kontrukcióból: eredetileg a cselekvés befejezett voltát jelölte, és a cselekvés következtében létrejött állapotot. Később azonban az állapotot létrehozó cselekvés folyamatatát kezdte jelölni, és végül a jelentésköre egybeesett az elbeszélő múltéval. A mai köz- és irodalmi nyelvben csak ez a múltidő maradt fenn.
3. Az írok vala típus (folyamatos múlt = latin imperfectum). A XV. sz.-ban már általános. A Halotti Beszédben "lehetséges múlt" jelentése van: 'mige zocostia vala' = 'majdnem megszakasztotta'. Később a latin imperfectum megfelelőjeként használták, de néha volt óhajtó és feltételes jelentése is. A székely nyelvjárásban "aligmúlt" jelentést vett fel. Földi János ezt írta róla 1790-ben: "tsak a' könyvekben vagyon helye". A köz- és irodalmi köznyelvből kihalt.
3. Az írtam vala típus (régmúlt = latin plusquamperfectum). A Halotti Beszédben már előfordul még különösebben nem differenciált jelentéstartalommal (egy mondatban a kétfajta múlt: 'eleve teremteve ... es adutta vola'). Később a latin plusquamperfectumot fordítják vele. A székely nyelvjárásokban a cselekvés jelennel össze nem függő állapotát fejezi ki: 'elfelejtettem vala' (=de már emlékszem), szemben 'elfelejtettem' (=még mindig nem emlékszem). A köz- és irodalmi köznyelvből kihalt.
4. Az írtam volt típus egy ideig az írtam volt szerkezettel egyező jelentéssel volt használatban a köznyelvben.
5. Egyéb sporadikus, jobbára csak egy-egy írónál előforduló alakok, pl. Kazinczy: írék vala.
6. Nem szorosan a múltidő körébe tartoznak, de megemlíthetőek a jövőből szemlélt múltat kifejező szerkezetek, melyek teljesen "egyéni lelemények" voltak és kitalálójukon kívül nemigen használta őket más, pl. Fogarasi: "jövő fél-múlt": írandok vala, írandék vala; "jővőmúlt": írandandottam volt, vala, légyen.
Fel tudnátok-e világosítani, az archaikus múltidök mibenlétéröl? Mire gondolok? Manapság ugye van egy múltidönk és kész. Ezzel szemben nem is olyan régen volt több is. Melyiket mikor használjuk/-ták?