New-York-i unokatestvérem és férje is, akik egészségügyben ill öregek otthonában dolgoznak elkapták, még áprilisban..írták mindenük fájt, hasmenés, hányás (légúti problémák semmi). A kiskamasz gyerekeik viszont megúszták. Azóta mindenki jól van.
Közben összeraktam a jövő évi végrehajtási tervet.
Ha minden ok, akkor USA. Ha lehet utazni, de az USA még balhézik önmagával, akkor Izland. Ha lehet utazni, de a repülős, előrefoglalós utak még neccesek, akkor saját autóval, kevés előfoglalással Norvégia, Nordkap.
Tudom, hogy nagyon rossz a helyzet Amerikában, de hol van lehetőség a mostani helyzetben bárhol a világban normális életet élmi? Magyarországon? Ugyan már. Az itteni helyzetről nem írom le a véleményem, mert nem szeretném, ha politikai színezete lenne, de annyi azért biztosnak látszik, hogy itt sem lenne olyan fényes minden, ha többet tesztelnének. Azt már sejtem, hogy akár meddig is tart ez a vírus okozta rémálom az életünk soha nem lesz olyan, mint a vírus előtt.
Tegnap beszéltem nagynénémmel Floridában. A falujukban 500 fertőzött van. Unokahúgom osztálytársa (16 éves) is megfertőződött, emiatt unokatesómék családja is karanténban volt, elég durva a helyzet. Náluk nem opció a hazajövés mondjuk, a 70-es években ment ki nagynéném és a gyerekek, unokák már ott születtek.
Mostanában nem érdemes utazni arrafele, az biztos - de hogy tömegesen visszajönnek emberek, azt sem tartom valószínűnek.
egyik ismerösöm ny-europabol 2001-ben ment ki dolgozni, élni; Ö azt irta, hogy ha a mostani szituacioban lenne az akkori döntes/lehetöseg/kerdes elött, akkor nem menne.
...de azert visszajönni nem akar (Washington allam)
"A third of Americans show signs of clinical anxiety or depression, according to the Census Bureau. Suspected drug overdose deaths surged by 42 percent in May. Small businesses, colleges and community hubs will close.
At least Americans are not in denial about the nation’s turmoil of the last three months. According to a Pew survey, 71 percent of Americans are angry about the state of the country right now and 66 percent are fearful. Only 17 percent are proud.
Americans are reacting in two positive ways. We’re seeing incredible shifts in attitudes toward race. Roughly 60 percent of Americans now believe that African-Americans face a great deal or a lot of discrimination.
Aszpirin, van hír esetleg a kiutazásról? Mert amit én hallottam a napokban az nem túl biztató.. Távoktatás indul sok helyen, és akit távoktatnak, nem kap vízumot :(
Mondjuk nálunk meg a Skócia látszik borulni a Brexit miatt, elcseszett világot élünk...
az egy megallapodas (a monda szerinti, de nem ismerem a törtenelmet annyira) visszacsinalasa lenne.
irhatom azt is - hatha magamra huzok egy ujabb csoportot :-))) - Putyin viszi az ellenértéket Trumpnak, és kéri vissza Alaszkát - mert ahogy bennem dereng, valami ilyen is volt, hogy oroszoktol vették meg
"normalis magyar es normalis szlovak kozott semmi gond nincs"
ezt készségesen el is hiszem
szerintem normalis fekete es feher, stb. normalis semelyik kettö között sincsen !!!
mert nem ez a "gyári" (ezt sem sértönek szánom !!!) kategoria szamit, hanem az aktualis ember aktualis tette, viselkedese (a mostani es amit addig tett)
bocs, nem szandekoztam celozni, érzékenységet érinteni, bántani. - ez a legfontosabb
egyszerüen csak mivel nem ismerem annyira az USA történelmet, arra kívántam célozni, hogy ami ott folyik, hogy indiánok pl. elnöki portrék stb. ellen, az egyreszt erthetö: ök elöbb voltak ott, de akkor feltehetö a kérdés: miért pont az indiánokig menjünk vissza ? a bölények biztos mást szeretnének.
A magyar törtenelmet sem ismerem, de mégis kevésbé nem, ezért hoztam azt példának, hogy akkor itt is sokan jöhetnének, hogy a mostani állapot nem jó, állítsuk vissza az X, Y, Z évvel ezelöttit. A fehér ló csak 1 példa volt, szerepelt ott más is. ...persze azokat is megbanthattam, de a legkisebb szandekom sem volt erre.
100 meg ilyesmi évekre pláne nem céloztam vagy okoltam volna valakit ! (ha okolni kell, akkor én a magyar politikát okolom magamban érte; sikerült sokszor a "jó" oldalon állni, meglett az eredménye)
örülök neki, hogy Te szerencsésként "SOHA semmilyen megkulonboztetes nem ert a magyarsagom miatt" ..másokat, abban az országban igen (nem csak tavoli hierekböl tudom).
persze: én nem céloztam ilyesmire sem !
csak a mondára céloztam, amit - mint irtam nem a törtenelem az erössegem - kb. ugy ismerek: Szvatopluk-kal fehér lóért csere. "gondolom" Szvatopluk már nem él (mint a Kolumbusz es utana nehany generacio altal megölt indiánok sem), hát valami mai "utódját" kerestem.
Bocs, hogy bánt(ott), félreérthetö volt, remélem így jobban érthetö (esetleg persze így sem "bocsánatos").
"jöhessenek vissza az oroszok ? Habsburg ? török ? tatár ? ..."
Anyai nagyszüleim a Felvidékről kerültek ide az 40-es évek végén, a lakosságcsere-program keretében kellett elhagyniuk az otthonukat, míg a távolabbi család egy része maradt.. ők még mindig ott élnek, de nekem már nincs személyes kötődésem, csak néhány kedves üzletfelem van szlovákiai magyar. Az, hogy Téged érzékenyen érint a téma, ami másnak (nekünk) csak szófordulat, jól mutatja a helyzet összetettségét és bonyolultságát.
Mert visszatérve az USA-ra innen nézve egyszerűnek tűnik a kinti helyzet is, ám benne lenni valószínűleg egészen más. Minden nemzetnek voltak, vannak olyan sérülései, érzékeny pontja, amit csak az érthet meg, aki benne él. Elnézést, ha sértő volt a beírás számodra, biztos vagyok abban, hogy kisfo nem annak szánta.
Legyszives tedd mar meg,hogy nem kevered bele a szlovakokat.
Szlovakiaban elek szlovakiai magyarkent,de SOHA semmilyen megkulonboztetes nem ert a magyarsagom miatt. Rengeteg szlovak emberrel beszelek a munkam miatt,mindenki azon velemenyen van,hogy normalis magyar es normalis szlovak kozott semmi gond nincs. Ezt csak a primitivebbje,a provokatorok generaljak szandekosan,na meg a politikusok.
A 100 evvel ezelotti serelmekert a mostani szlovak generaciot butasag okolni,ok kb.annyira tehetnek rola,mint mi.
novemberben igy lehet nyerni, szerintem ennyire egyszeru
tudom, hogy minden elolvashato az internetet, de mi vegigneztuk ezt Bostonban es eleg egyertelmunek tunik szamunkra, hogy ezt az eselyt nem akarjak elhalasztani, felteve ha a feketek (kivetelesen) elmennek szavazni
és arra is: jön majd Fico (vagy az aktualis szlovak nagyfiu, en nem követem annyira öket), hoz egy feher lovat, hogy megkéri a magyarokat, menjenek már innen.
hol van ennek a határa ? melyik idöbeli pont felel meg X-nek, Y-nak, a mai, a tegnapi, a holnapi morálnak ?
nem vagyok egy történelemismerö (nem dicsöség), ezért HU a játékpélda: jöhessenek vissza az oroszok ? Habsburg ? török ? tatár ? ...
illetve írta: "man glaubt gar nicht, wieviel Steine den Farbigen in den Weg gelegt werden. Das zieht sich durch deren ganzes Leben. Und natuerlich entwickelt sich daraus nichts Gutes....Solange kein Weisser in der Haut eines Farbigen stecken moechte, stimmt was nicht "
durván fordítva: az ember nem is hiszi, hogy hány nehézség van a színesek útjába állítva. Ez az egész életükön át így megy. És természetesen ebből semmi jó nem alakul ki .... Mindaddig, amíg egy színes ember bőrében nincs fehér ember, valami nincs rendben
Nekem ez a cikk nagyon tetszett, ha gondoljátok, olvassátok el. Szerintem sok mindenre magyarázatot ad ez az írás. Azzal én sem értek egyet, ami azóta történik Amerikában, de ami a jelenlegi helyzethez vezetett, arra talán választ lehet benne találni. De ismétlem: ez az én véleményem.
Én azt nem értem, miért kérjük számon a mostani értékrendet a korábban, akár többszáz évvel ezelőtt élőkön. Vajon mit szólnak majd az utódaink a mi értékrendünkhöz? Szerintem pont annyira ciki lesz-pl a környezetvédelem terén, mint amennyire most ciki a rabszolgaság.
20 éve is màs volt a “normális”, ha csak a dohányzásra, vagy a munkahelyi viselkedésre gondolunk. Ami akkor belefért, most nem. De nincs jogunk az akkori embereken a mostani elvárásokat számon kérni.