DVTK akaratok
A Baktalórántházi VSE otthonába látogat szerdán az NB I/B-s Diósgyőri VTK.
A labdarúgó Magyar-kupa második selejtező körében az NB II Keleti, Szabolcs Gabona csoportjában vitézkedő Baktalórántházi VSE otthonába látogat ma az NB I/B-s Diósgyőri VTK. A délután fél 4-kor kezdődő találkozón Mohácsi fújja a sípot.
A Diósgyőri VTK labdarúgócsapata az Magyar-kupa selejtezőjének első fordulójában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírkarász otthonában hosszabbítás után tudta a magára javára fordítani a találkozót és nyert 8-3-ra. Ma délután aztán ismét Kelet-Magyarországra látogatnak a piros-fehérek; ezúttal Baktalórántházán kellene kivívnia Vitelkiéknek a továbbjutást. Annak a Baktalórántházának az otthonában, amely 1992 márciusában, az akkori kupasorozatban már borsot tört a Diósgyőr orra alá. A hajdan volt NB I-es Diósgyőri FC-t a Bakta akkor 2-0-ra győzte le és ejtette ki a további küzdelmekből.
– Mindenképpen komolyan vesszük a találkozót, de az biztos, hogy nem lesz könnyű mérkőzés – mondta Huszák Géza, a Diósgyőri VTK vezetőedzője. – Ha emlékeim nem csalnak, akkor a tavalyi kiírásban az NB I-es Kispest-Honvéd FC is csak nagy nehézségek árán tudta a baktaiak ellen abszolválni a mérkőzést.
A diósgyőri szakember mindezek tudatában kiélezett, kemény küzdelmet vár, ám bízik benne, hogy a kapu előtti lehetőségeket gólra váltják a piros-fehér csatárok.
– Nem engedhetjük meg magunknak azt amit Nyírkalászban a rendes játékidőben véghez vittünk, vagyis tíz-tízenöt helyzetből már a rendes játékidőben előnyt kell kovácsolnunk – tette hozzá a DVTK vezetőedzője, aki elárulta azt is, hogy sajnos nincs csapatának olyan támadója, aki idényenként 15-20 góllal tudná megterhelni az ellenfelek kapuját.
Ennek ellenére Huszák Géza bízik benne, hogy nem a hosszabbításban kell csapatának kivívnia a továbbjutást. A kupaküzdelmek távlati terveiről pedig kiderült, hogy „addig menetelne a Diósgyőr, ameddig tud”.
A mai baktai vendégjátékról szólva pedig az is biztosnak látszik, hogy két-három olyan diósgyőri labdarúgó is lehetőséget kap ma, akik eddig kevesebb alkalommal jutott szóhoz bajnoki mérkőzéseken. Kiser és a csípőízület problémákkal küszködő Márkus azonban csakúgy nem léphet pályára, mint a két meccsre szóló kupaeltiltását éppen ezzel a találkozóval letudó Szakos.
A DVTK a tervek szerint a Fülöp – Varga E., Vámosi, Constantin, Kosán – Domokos, Vitelki, Lippai, Sándor Zs. – Barva, Konyha kezdő tizeneggyel vág neki a baktai megmérettetésnek.
Három mérkőzéséből kettőt nyert meg a hét végén Kassán vendégszerepelt DKSK NB I-es női kosárlabdacsapata.
A piros-fehérek szombaton előbb a lengyel Wisla Krakowtól kaptak ki 73-71-re, majd délután 88-62-re nyertek a Delta Kosice ellen.
A kassaiakkal tegnap is megmérkőzött a Diósgyőr és 56-51-re nyert."
Az ESMTK csapatát fogadta a Diósgyőri VTK a szombati NB I/B-s mérkőzésén.
Ákos, üres a szektor nélküled! – ezzel a felirattal üzentek a hazai ultrák a magyar–román vb-selejtezőre utazás közben súlyosan megsérült társuknak.
Hosszú idő után a vendégszektor is ,,megtelt”: négy erzsébeti fanatikus ácsorgott a lelátón, akik a több mint kétezer hazai nézővel együtt azt konstatálhatták, hogy már a középkezdés után vezetést szerezhettek volna a diósgyőriek.
Kosán beadását azonban Vojtekovszki kapásból a kapu fölé bombázta.
A 10. percben Szakos lőtte be a lasztit az 5-ös közelébe, ám Kosán 6 méterről a léc fölé bólintott.
Négy perccel később Lippai verekedte be magát a 16-oson belülre, célba vette a rövid sarkot, de a vendégkapus szögletre mentett.
A következő diósgyőri ellencsapásból Turcu próbálkozott, de 3 méterre Frank ketrecétől gáncsolták, Kormos játékvezető sípja néma maradt.
A 25. minutumban Kosán hagyta faképnél védőit, a bal oldalon egy vendégvédő lábában viszont elakadt a lendület, a laszti a támadást középen kísérő Vitelki elé került, aki 22 méterről jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-0.
A gól után még inkább megélénkült a magyar viszonyokhoz képest addig sem unalmas meccs, az ESMTK támadói is többször tiszteletüket tették Nagy Z. kapuja előtt. A helyezetecskéket a hazai védelem semlegesítette, vagy a fehér mezes csatárok ügyetlenkedtek. Tíz perccel a szünet előtt az eső is eleredt, de nem erre, hanem Kormos játékvezető sokadik, a hazai csapatot sújtó ítéleteire hördült fel a diósgyőri publikum.
A fordulás után három percet kellett várni az újabb miskolci helyzetre: Vojtekovszki éles szögből, jobbról, némileg kisordródva vette célba Frank kapuját, de a löket a játéktéren túl landolt.
A félidei frissítés után, Domokos beálltát követően újabb cserével próbálta feldobni csapatát Huszák mester; Kosánt Sándor Zs. váltotta.
Mégis Vámosi tört utat magának az erzsébeti kapu felé középen, ám Frank magához ölelte a bőrt. „Természetesen” ismét nem a kimaradt lehetőség miatt, sokkal inkább Kormos játékvezető újabb – vitatható – ítéletei miatt hőzöngött a közönség.
Majd a 78. percben Vámosi 17 méteres szabadrúgását fogta az ESMTK egyese, néhány pillanattal később pedig Lippai lábában is benne maradt a gól.
A 80. percben aztán ismét megrezdült a vendégek hálója: Sándor Zs. találatát kapustámadás miatt (az 5-ös vonalán kívül szerzett labdát Konyha) érvénytelenítette Kormos.
Három perccel a rendes játékidő vége előtt Domokos jobb oldali ,,benyesését” Kovács P. 7 méterről fejelte a felső lécre, a kipattanót viszont Konyha stukkolta nem sokkal a jobb sarok mellé.
Az utolsó percekben gólkülönbséget javíthattak volna a hazaiak, azonban a lehetőségeket nem váltották gólra, így az eredmény már nem változott.
HUSZÁK Géza: – Jó iramú mérkőzés volt. A közönség várta a további gólokat, de sajnos a végjátékba mindig hiba csúszott. Közel két tucat kapu elé belőtt labdával sem tudtunk mit kezdeni. Fontos három pontot szereztünk, örülök, hogy továbbra is százszázalékosak vagyunk hazai környezetben.
HESZ Márton: – A döntetlen igazságosabb lett volna, ám a helyzetkihasználás mindkét oldalon gyenge volt. Sok volt a sérültünk és ez döntően befolyásolta a végeredményt.
Jegyzőkönyv
Diósgyőri VTK – ESMTK-Hungaro Casing 1-0 (0-0)
Diósgyőr, 2500 néző. Vezette: Kormos (Vámos, Tompos).
DVTK: Nagy Z. (6) – Szakos (7), Vámosi (6), Constantin (6), Sivák (6) – Vojtekovszki (6), Vitelki (6), Lippai (6), Kosán (5) – Kovács P. (5), Turcu (5). Edző: Huszák Géza.
ESMTK: Frank (7) – Vass (5), Turi (5), Takács (5) – Labanics (5), Péter (5), Majsai (5), Farkas (5), Kalóczkay (5) – Lukács Á. (5), Fehér Cs. (5). Edző:Hesz Márton.
Csere:Kalóczkay helyett Marosfalvi (4) a 30., Vass helyett Németh (5) a 35., Turcu helyett Domokos (5) a 46., Kosán helyett Sándor Zs. (5) az 58., Lukács helyett Szőke (-) a 72., Lippai helyett Konyha (-) a 74. percben.
Sárga lap: Constantin a 28., Vámosi a 29., Marosfalvi a 77. percben.
Gólszerző: Vitelki (1-0) a 25. percben.
További eredmények:
Szolnoki MÁV – Kecskeméti FC 5-0 (4-0)
Nyírség-SFC – EFC Békéscsaba 3-1 (0-1)
BKV Előre – Eger FC 4-1 (2-1)
Fóti SE – Monori SE 2-1 (1-0)
Merland Csepel-AT – REAC 0-2 (0-1)
A kacifántos nevű ESMTK-Hungaro Casing csapatát fogadja Diósgyőri VTK szombaton.
Hazai környezetben, az Andrássy úti sporttelepen lép pályára a labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 8. fordulójában a Diósgyőri VTK futballcsapata. Ma délután fél 5-től az ESMTK-Hungaro Casing lesz a Huszák-csapat ellenfele. A találkozó előtt az MVSC-Csúcstechnika együttese a László Kórház gárdáját fogadja a női NB I 3. játéknapján.
Zajlik az élet Diósgyőrött: kedden szponzori szerződést írt alá Szinvapark Szolgálató- és Szabadidőközpont és a Diósgyőri VTK Kft. ügyvezetése, másnap a megyei II. osztályban szereplő Abaújszántó vendégeként játszott edzőmérkőzést a piros-fehér futballcsapat, míg csütörtökön Sverla Béla technikai vezető látogatta meg a fővárosi Péterffy Sándor utcai kórház intenzív osztályán fekvő egyik diósgyőri ultrát. Ma pedig már újabb feladat előtt állnak Domokosék: hazai környezetben kellene legyűrniük azt az ESMTK-t, amely eddig még győzni sem tudott.
– Többször is elmondtam már, hogy teljesen kiegyensúlyozottak a csapatok, nyílt mérkőzéseket játszik a mezőny – mondta Huszák Géza, a Diósgyőri VTK vezetőedzője. – Ez alól talán a listavezető Békéscsaba a kivétel, hiszen a lilák még vereséget sem szenvedtek.
A szakember kijelentette azt is, hogy mindezek ismeretében nem becsülik le az erzsébetieket. Sőt, a DVTK mai ellenfele az edző szerint gyors és veszélyes csatárokkal rendelkezik, és a Békéscsaba valamint a Nyírség-Spartacus ellen is csak az utolsó pillanatokban maradtak alul.
– Nagyon nehéz találkozóra számítok, nem lehet félvállról venni a 90 percet – hangsúlyozta Huszák Géza.
A szerdai edzőmérkőzésen – ahol az volt a diósgyőri szakvezetés célja, hogy a keret minél több tagja pályán legyen – Márkus úgy sérült rá korábbi sérülésére, hogy újabb egy hét pihenő vár rá, míg Streltov lábában is van már egy szántói félidő az első fordulóban „begyűjtött” sérülése óta, de ez egyelőre természetesen kevés ahhoz, hogy szóhoz jusson ma délután.
Arra a kérdésre, hogy az előrejelzések szerinti esős időjárás mennyiben fogja megnehezíteni csapata dolgát, a DVTK vezetőedzője kijelentette: Ha esik, ha fúj nyerni kell!
A DVTK tervezett kezdőcsapata: Nagy Z. – Szakos, Vámosi, Constantin, Sivák – Domokos, Vitelki, Vojtekovszki, Kosán – Lippai, Turcu.
Csütörtökön
Nagy Zoltántól, a DVTK kapustól megtudtuk: tegnap nem tudták meglátogatni a még mindig életveszélyes állapotban, kómában lévő diósgyőri szurkolót, aki még a magyar – román vb-selejtezőre utazva szenvedett – a vonatból kihajolva – balesetet. Ugyanis a délután 5 órai látogatás idő előtt senkit nem engednek be az intenzív osztályra. Jövő hét csütörtökön azonban Nagy Z., Vámosi, Domokos és Vitelki újra útra kell."
Három kassai meccs
Miskolc (ÉM) - Az elmúlt hét végéhez hasonlóan ismét Kassára utazik a Diósgyőri KSK NB I-es női kosárlabdacsapata, hogy előkészületi mérkőzéseket játsszon. A piros-fehérek ezúttal nem az egy hete tornát rendezett Cassvia Kosice gárdájának vendégei lesznek, hanem a másik kassai csapat, a Delta Kosice meghívásának tesznek eleget azzal, hogy szombaton két, vasárnap pedig egy találkozón lépnek pályára. Az első összecsapáson, holnap délelőtt 10 órától a lengyel első osztályban szereplő Wisla Krakow lesz a Diósgyőr ellenfele, míg ugyanezen a napon 17.30-tól a Delta Kosice ellen lép pályára Vertetics István vezetőedző együttese. A kétnapos ,,túra" zárásaként vasárnap ismét a Delta Kosice ellen játszanak a piros-fehérek, és ez a mérkőzés szintén 10 órakor kezdődik.
Továbbra is életveszélyes a diósgyőri szurkoló állapota.
A szomorú történet sokak előtt ismert: a szeptember 5-i Magyarország-Románia válogatott mérkőzésre tartva Szántai Ákos diósgyőri szurkoló kihajolt a vonatból, és a feje nekiütközött egy oszlopnak. A drukkert a Péterffy Sándor utcai kórházba szállították, ahol azóta is ápolják Az első hírek arról szóltak, hogy Ákos kómába került, és életveszélyes állapotban van. Honlapunk ma is érdeklődött a szurkoló hogyléte felől, és a kórházban azt a tömör felvilágosítást kaptuk: Ákos továbbra is életveszélyes állapotban van.
Szerkesztőségünk munkatársai és honlapunk valamennyi olvasója nevében jobbulást kívánunk neki!
A 94 éves, nyeretlen az Avas-alján
A piros-fehérek meccse előtt a zöld-fehérek is játszanak egyet.
A labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 8. fordulójában, szombaton 16.30-tól hazai környezetben lép pályára a Diósgyőri VTK együttese. A piros-fehérek szombati ellenfele az ugyancsak piros-fehér ESMTK-Hungaro Casing gárdája lesz.
Az erzsébeti futballcsapat mérlege eddig nem valami fényes: hét találkozó után az egyetlen csapat a fővárosi, amely eddig nem tudott nyerni a keleti végeken. A 13-18-as gólkülönbség mellé négy döntetlen és három vereség párosul.
Az 1907-ben alapított budapesti klub keretében mindössze két labdarúgó büszkélkedhet első osztályú mérkőzésekkel és NB I-es gólokkal. Az 1968-as születésű támadó, Fehér J. Csaba 168-szor lépett pályára a legjobbak között és 14-szer vette be a kaput. Ugyancsak csatár, a 28 éves Farkas András, aki 46 NB I-es meccsen mindössze két alkalommal volt eredményes. A már említett Fehér az együttes legidősebb játékosa, ugyanis javarészt fiatal labdarúgók alkotják Pál József vezetőedző keretét.
A vendéglátó, a DVTK csapata a héten elvégezett erdei futógyakorlatok és az egyetemi sporttelepen megtartott tréningek mellett szerdán a megyei II. osztályban vitézkedő Abaújszántó otthonában lépett pályára edzőmérkőzésen. A hazaiak 2-0-ás előnye a szünetre elolvadt (2-2), ám a DVTK csak a találkozó végén tudta a maga javára fordítani a meccset (3-4).
Egy félidőt már a hetek óta sérült Streltov is vállalni tudott és ez igaz volt Márkusra is, aki azonban megint megsérült.
Sverla Bélától, a Diósgyőri VTK technikai vezetőjétől megtudtuk, hogy tegnap a klub nevében meglátogatta Budapesten, a Péterffy Sándor utcai kórház intenzív osztályán fekvő, a diósgyőri ultrák ismert tagját, aki még a múlt szerdán, a Magyarország – Románia labdarúgó válogatott mérkőzésre utazva szenvedett súlyos balesetet.
Pénteken egyébként a DVTK kapusának, Nagy Zoltánnak a „vezetésével” több diósgyőri labdarúgó is követi a technikai vezetőt és a klubvezetés, a játékosok és a szurkolók nevében dedikált labdával és mezzel próbálják a súlyosan sérült drukker gyógyulását elősegíteni.
A piros-fehérek holnapi bajnokiját egy zöld-fehér együttes előmérkőzése vezeti fel, ugyanis a diósgyőri stadionban játssza idei első „hazai” bajnokiját, az MVSC-Csúcstechnika élvonalbeli női labdarúgócsapata. A vasutasok ellenfele 14 órától a László Kórház együttese lesz.
A Szinvapark Szolgálató- és Szabadidőközpont felelős társadalmi szerepvállalásra törekszik Miskolcon csakúgy, mint a régióban - jelentette ki Roskó Kata (középen), a Szinvapark marketingigazgatója annak apropóján, hogy tegnap szponzori szerződést írt alá Kecskés Lászlóval (balra), az NB I/B-s futballcsapatot működtető Diósgyőri VTK Kft. ügyvezető igazgatójával. Roskó Kata elmondta azt is, hogy többek között azért döntöttek a DVTK labdarúgócsapatának támogatása mellett (lapunk információi szerint fél millió forintos összegben), mert "szimpatikus a DVTK Kft. ügyvezetője és lelkes, kulturált a diósgyőri közönség." Kecskés László megköszönte a megelőlegezett bizalmat és megígérte, hogy mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.
Edzőmeccs. Ma délután 4 órától a megyei II. osztály Keleti csoportjában szereplő Abaújszántó labdarúgócsapata edzőmérkőzésen látja vendégül a Diósgyőri VTK NB I/B-s együttesét.
Győztek a ,,kicsik". A hét végén Kecskeméten léptek pályára a Diósgyőri VTK NB I/B-s utánpótlás korosztályú csapatai. Az eredmények, U19: Kecskeméti FC - DVTK 0-0. U17: Kecskeméti FC - DVTK 0-2 (0-2). Gólszerző: Zsárenka, Varga.
Ausztráliából érkezett a DKSK új centere is
Budapest (ÉM - MAE) - Szombaton délelőtt fél tizenkettő előtt néhány perccel landolt Ferihegy 2B-n az a repülőgép, amelynek utaslistáján egy ausztrál kosarashölgy, Chika Emeagi is rajta volt. A Diósgyőri KSK NB I-es női kosárlabdacsapatának - Kim Wielens utáni - másik "kengurus" idegenlégiósát Szabó István, a DKSK technikai vezetője fogadta a reptéren.
A leszállás után a férfiszemek egymásután az érkező oldalon kijövő bájos, mosolygós ausztrál hölgyön akadtak meg, így az előzetes hírek szerint az ausztrál anyukától és nigériai apukától származó egzotikus Chikát nem volt nehéz felfedezni a zsúfolt kijáróban. Egy csokor virág, egy-egy puszi, és a messziről jött center máris lapunk rendelkezésére állt.
q Hogyan telt a több mint egynapos utazás?
l Fáradt vagyok és ha jól tudom "Mizskolcs"-ig még két, két és fél órát kell utazni, de már nagyon várom, hogy láthassam azt a várost, ahol játszani fogok - mondta a reptéri kávézóban Chika Emeagi. - Az út során filmet néztem, zenét hallgattam és amennyit csak lehetett, pihentem. De most már jó stabil talajt éreznem a lábam alatt.
q Mit tud leendő csapatáról, a városról?
l Van mit pótolnom az önök országáról való ismereteimben. Kimmel azonban elutazásom előtt nagyon sokat beszélgettem és tudom, hogy vigyáznom kell majd a súlyomra, hiszen a "gulas" nem éppen kímélő étel, de maradjon közöttünk, úgy is megkóstolom. A DKSK-ról nem sokat tudok, annyit talán igen, hogy jó csapat és remek társaim lesznek majd. A magyar emberekről hallottam, hogy vendégszeretők és nagyon kedvesek. Szeretnék mindent és mindenkit jobban megismerni, azt hiszem az elkövetkezendő napok tartogatnak számomra egy-két újdonságot.
q Említette a szintén ausztrál Kim Wielenst, aki csak pár nappal előzte meg Önt. Honfitársa mennyire játszott szerepet abban, hogy Diósgyőrbe tette át székhelyét?
l Kim nagyon jó barátnőm és személye garancia volt számomra. Ahogy említettem: elutazása előtt sokat beszélgettünk a kialakult helyzetről. Igen, döntésemben sokat nyomott a latba, hogy Kim is itt lesz velem. Már nagyon várom, hogy találkozhassam vele. Remélem, ő már nagyjából feltérképezte a terepet és élményeit megosztja velem.
q Mennyire ismeri a magyar női kosárlabdázás múltját és jelenét?
l Európában a kosárlabda nagy hagyományokra tekint vissza. A magyaroknak is jó csapatuk volt és van is. Klubszinten az utóbbi években nagy sikereket értek el és a Diósgyőr eredménylistája is tekintélyesnek mondható. Úgy érzem, hogy egy erős bajnokságban, egy ütőképes csapathoz szerződtem, úgyhogy már alig várom, hogy pályára léphessek.
Chika is megérkezett Fotó: Martini
NÉVJEGY
Neve: CHIKA EMEAGI
Született: 1979. 01. 04., Melbaurne (Ausztrália)
Magassága: 185 cm
Súlya: 70 kg
Posztja: center (4-es poszt)
Előző klubja: Kylysit Cobras
Legnagyobb eredménye: junior világbajnoki 2. hely (1997)
A DKSK a negyedik ,,szlovák vasutas"
Kassa (ÉM - BCS) - A hét végén a Kassán megrendezett Szlovák Vasutas Kupán szerepelt diósgyőri női kosárlabda-együttes két-két győzelem és vereség után a negyedik helyen végzett a nyolccsapatos mezőnyben.
A DKSK pénteki, a szlovák Somorja elleni győztes mérkőzése után szombaton újabb két összecsapáson lépett pályára. Tegnapelőtt fél kilenctől a házigazdák "B" gárdája volt a piros-fehérek ellenfele, majd az itt elért győzelem után, az előzetes kiírástól eltérően nem este fél héttől, hanem három órával korábban meccseltek Vertetics István tanítványai. A Diósgyőr a csoportdöntőnek is beillő, szlovák Banska Bystrica elleni összecsapásán - amelyen már a sérülése miatt az első két találkozót kihagyó Bukovszki is játszott -, nyolc ponttal kikapott az egyik játékvezető "áldásos tevékenységének köszönhetően". Mivel a DKSK így a B-csoportban csak a második helyen végzett, tegnap kora délután a házigazdák "A" csapata ellen meccselt a torna harmadik helyéért - sikertelenül. Ugyanis a Radnótyt ezúttal is nélkülöző DKSK (a magas-bedobó még pénteken boka sérülést szenvedett és emiatt pihentette a lábát szombaton és vasárnap) hat ponttal alulmaradt a jobbik Cassoviával szemben, így a kupagyőztes orosz Vologda, a második Banska Bystrica, és hazaiak "A" együttese mögött a negyedik helyen végzett, megelőzve sorrendben a Szolnok, a Samorin, a Poprad és a Cassovia "B" gárdáját. Amit viszont mindenképpen a siker rovatba könyvelhet a miskolci csapat: a szerdán érkezett ausztrál irányítót, Kim Wielenset beválasztották a torna All Star csapatába.
Továbbra sem hírös a DVTK idegenbeli játéka
Labdarúgó NB I/B Keleti csoport, 7. forduló: Kecskeméti FC - Diósgyőri VTK 2-0 (0-0)
A példátlan rendőri készültségnek köszönhetően, a közel 40 fős diósgyőri drukkerhad minden egyes tagjára legalább két egyenruhás felügyelt. A pályán azonban az első "fenyítést" a DVTK csapata adta azzal, hogy a piros-fehérekre idegenben jellemző nyíltsisakos játékot képviselték, és már a mérkőzés első perceiben támadgattak. Az igazán komoly helyzet azonban mégis a hazaiak előtt adódótt a 15. percben. Ekkor Váczi vétett el egy labdát, de Vámosi jó vendég módjára besegített, így Czéh előtt adódott lehetőség, amit elpuskázott. Egy perccel később Váczi kevergetett a diósgyőri 16-oson belül, tisztára játszotta magát, majd 8 méterről az elévetődő Nagy Z.-be lőtt. Huszák Géza először a 21. percben ugrott fel a kispadról, amikor is Vámosi után Sivák is hibázott a védelemben és indulhattak a hírös város csatárai. A 33. percben Szabó vágta föl Vitelkit a kecskeméti ketrectől 20 méterre. A megítélt szabadrúgást Vámosi végezte el, aki a kapu jobb alsó sarkába tartó labdájával alaposan megdolgoztatta Czigothot. A mezőnybe kitenyerelt labdára Vojtekovszki csapott le, de repetája ismét a hazaiak hálóőrében akadt el. A válasz hamar érkezett: a 39. percben Sallai húzott el a baloldalon, jól ívelt középre Barna elé, aki fejjel továbbította a játékszert a kapu felé, a lágyan hulló labda azonban a bal kapufa mellett pihent meg.
Szünet után a kecskeméti ultrák pirotechnikai látványosságai mellett az 55. percben Pintér 23 méterről leadott szabadrúgása borzolta a publikum diósgyőri részének kedélyét, még szerencse, hogy Nagy Z. a helyén volt és tanítani való mozdulattal tenyerelte veszélytelen területre a labdát. A 63. percben azonban már semmi és senki nem tudta megóvni a diósgyőri kaput a góltól. Történt, hogy Czéh robogott el a bal oldalon, egészen az alapvonalig követte a játékszert, amit jól kanyarított a középen érkező Török elé, aki közelről "bóbitázott" a kapuba, 1-0. A gól meghozta a hazaiak játékkedvét. Török ziccert hibázott, Czéh szabadrúgásból mozgatta meg Nagy Z.-t, míg Bodor fejesénél a felsőléc segített a vendégeken. A 80. percben Váczit juttatták szabadrúgáshoz társai, aki a bal oldalról a tizenegyes ponttal egy magasságban letett labdából óriási gólt rúgott a rövidbe. Nagy Z. tenyerével már csak beljebb tudta tessékelni a labdát a diósgyőri kapuba, 2-0. A hátralévő tíz percben a hazai közönség vastapsa közepette "őrizték" a csapatok az eredményt, ami azt jelentette, hogy a diósgyőriek ismét pontok nélkül térhettek haza.
NAGY László: - Csak részben vagyok elégedett csapatom játékával, ugyanis sok mindent nem sikerült megvalósítanunk a héten tanultakból. A második félidőben elkezdtünk futni, lelkesebbek is voltunk, mint a DVTK, és Török után Váczi nem mindennapi góljával magabiztos győzelmet arattunk.
HUSZÁKGéza: - Minden idegenbeli mérkőzés után ugyanazt fújom: a helyzeteink ezúttal is megvoltak, de kihasználatlanul maradtak. Érezzük, hogy a "külhonban" szerzett egy pont édeskevés.
A Kecskemét (sárgában) legyőzte a DVTK-t Fotó: Homoky György
KFC: Czigoth (5) - Kollár (5), Kasza (5), Szabó A. (5), Pintér (6) - Barna (6), Tóth Sz. (5), Czéh (8), Sallai (5) - Váczi (6), Török (6). Edző: Nagy László.
DVTK: Nagy Z. (5) - Szakos (5), Vámosi (5), Constantin (5), Sivák (5) - Varga E. (5), Vitelki (5), Vojtekovszki (5), Sándor Zs. (5) - Domokos (5), Kovács P. (5). Edző: Huszák Géza.
Csere: Tóth Sz. helyett Bodor (5) a 60., Domokos helyett Lippai (5) a 64., Sándor Zs. helyett Kosán (-) a 70., Varga E. helyett Jáger (-) a 74., Váczi helyett Sztojánovics (-) a 86., Czéh helyett Tamási (-) a 90. percben.
Sárga lap:Szabó a 33., Czéh a 65., Sivák a 76. percben.
Gólszerő: Török (1-0) a 63., Váczi (2-0) a 80. percben.
Labdarúgó NB I/B Keleti csoport, 7. forduló: Kecskeméti FC – Diósgyőri VTK.
A labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 7. fordulójában idegenben lép pályára a Diósgyőri VTK futballcsapata: szombat délután fél 5-től a Kecskeméti FC otthonában vendégeskednek Vitelkiék. – Nem a legjobb időszakban lépünk pályára a Kecskemét otthonában – jelentette ki Huszák Géza, a Diósgyőri VTK vezetőedzője. – Mai ellenfelünk ugyanis legutóbb hazai pályán 4-0-ra múlta felül a Nyírség-Spartacust, míg egy hete a Csepel otthonában tíz emberrel szereztek pontot.
Arra a kérdésre, hogy „harapni fog”-e a vendéglátó gárda, a szakember kijelentette, biztos, hogy az elmúlt hetek eredményei kellő önbizalommal vértezi fel a hazaiakat, ám szerinte bármilyen eredmény előfordulhat. – Mondom ezt annak tudatában, hogy a magyar szinthez képest erős a mezőny – tette hozzá a vezetőedző. És, hogy mivel tudja majd a Diósgyőr elkeseríteni az alföldieket? Huszák Géza erről úgy nyilatkozott, hogy eddig három alkalommal játszottak idegenben; Szolnokon egy pontot szereztek.
A DVTK vezetőedzője úgy látja, hogy csapata nem játszott sem Egerben, sem a BKV Előre vendégeként alárendelt szerepet, ám tény, hogy pontatlanok maradtak. – Csak akkor léphetünk előrébb, ha védelmünk stabilizálódik és helyzetkihasználásunk javul és végre támadóink élnek a kínálkozó lehetőségekkel – árulta el Huszák. – Az is biztosnak tűnik, hogy a pillanatnyi forma dönthet a csapatok között. Azt is megjegyezte még az tréner, hogy a csapat edzései – „köszönhetően” az egyetlen játékra alkalmas pályának – időjárás függőek és ezen körülmény nem igazán könnyítik meg a munkát.
Igaz, ezt a tényt a sérült Kiser edzésen nem tapasztalhatta meg, de jó hír, hogy Márkus és Streltov is túl van már néhány labdás edzésen, ugyanakkor Barva achilles-fájdalmakra panaszkodik. Rajtuk kívül mindenki bevethető, eltiltott labdarúgó nincs az Andrássy úton. – Minden idegenben megszerzett pontnak értéke van, ám a haladást a három pont begyűjtése jelentené – mondta Huszák Géza.
A DVTK tervezett kezdőcsapata: Nagy Z. – Szakos, Vámosi, Constantin, Sivák – Domokos, Vitelki, Vojtekovszki, Sándor Zs. (Kosán) – Kovács P., Turcu (Lippai). Nem árt tudni A Kecskemétre elutazó Diósgyőr-szimpatizánsoknak nem árt tudni, hogy csak a kempinggel szembeni bejáraton keresztül léphetnek be a stadionba és kizárólag a Bóbis Gyula edzőcsarnokkal szembeni parkolóban hagyhatják autóikat."
Harmadik hazai mérkőzésén is megvolt minden esélye a Diósgyőrnek, hogy négy gólt rúgjon soros ellenfelének.
Mintha az égiek is a meccsre készültek volna, ugyanis a találkozó kezdetére elállt a szakadó eső. A vizes, csúszós talajon mégsem "korizott" a Diósgyőr, hanem már az első percekben jelezte, hogy ki az úr a pályán.
Szakos jobboldali beadásából a 2. percben Kovács P. lőhetett volna gólt, majd egy perccel később Vojtekovszki szöglete után Vámosi homlokáról suhant ki a labda a léc fölött.
A vendégek kezdő rendőr módjára nyomozták a labdát, a Diósgyőr pedig nem tudta átjátszani a monori nagy falat.
A 28. percben a Pest megyei csapat alakította ki a találkozó addigi legnagyobb helyzetét, amelyet Petyán a kifutó Nagy Z.-be lőtt. Az ellentámadásból kis híján Turcu ,,hátalta” be a labdát a kapuba, de Szántai résen volt.
Négy percre rá Varró 10 méterről leadott löketét az előzőnél is nagyobb bravúrral hárította a diósgyőriek hálóőre, és hol volt már ekkor a monoriak kezdeti megilletődöttsége.
A 42. percben felvezetésként Vitelki ballal, centikkel bombázott a jobb felső sarok mellé, majd egy minutummal később Szakos adott filmszerű labdát Kovács P.-nek a jobb oldalon, aki 20 méteres vágta után 15 méterről a kifutó kapus mellett laposan a kapu közepébe lőtt, 1-0.
Hat perc telt el a második félidőből, amikor Sándor Zs. a bal oldalon a felezővonalnál szerzett labdát, majd megindult a kapu felé, két védőt is sikeresen befűzött, de lövése keresztbe elsuhant Szántai ketrece előtt.
Amikor pedig a 60. percéhez érkezett a mérkőzés bekövetkezett az amire csak kevesen számítottak: egyenlített a Monor. Szakosról középre pattant ki a labda egy baloldali akciót követően, és a játékszert összekaparó Varró 22 méterről egyből lőtt – a kapu jobb oldalába, 1-1.
A játékrész közepén ismét Kovács P. lőhetett volna gólt, de a kinézett bal felső mellett hagyta el a játékteret a labda.
Nem úgy a 68. percben, amikor Vojtekovszki jobboldali szöglete után Constantin a túloldalon igazított egyet a labdán, majd a léc alá bombázott, 2-1.
Tucatnyi minutával később Sándor Zs. sokadik jó elfutása után balról hozta helyzetbe Lippait, aki 14 méterről laposan a kapu középbe lőtt, 3-1.
A végén már nem a hazai siker, hanem az volt a kérdés, hogy harmadszor is megrúgja-e hazai pályán a négy gólt a DVTK. Bár ez a levegőben lógott, végül ott is maradt, az esőhöz hasonlóan.
HUSZÁK Géza: – Nehéz mérkőzés volt, az első félidőben ránk ijesztett a Monor. Majd 1-1 után tudtunk újítani és a találkozó összképe alapján megérdemelt győzelmet arattunk.
VARGA Károly: – Most már legalább oda eljutottunk, hogy ,,szépen” tudunk kikapni idegenben.
Jegyzőkönyv
Diósgyőri VTK – Monori SE 3-1 (1-0)
Diósgyőri stadion, 2000 néző. Vezette: Világi (Koch, Puskás).
DVTK: Nagy Z. (6) – Szakos (6), Vámosi (6), Constantin (6), Sivák (6) – Domokos (5), Vojtekovszki (5), Vitelki (6), Kosán (5) – Turcu (5), Kovács P. (6). Edző: Huszák Géza.
Monor: Szántai (5) – Tejnóra (6) – Kajli (6), Zila (5) – Kerepeszki (5), Flórián (5), Szabó Z. (6), Gubucz (5), László (5) – Petyán (4), Varró (6). Edző: Varga Károly.
Csere: Kosán helyett Sándor Zs. (6) a 44., Turcu helyett Lippai (6) az 57., Petyán helyett Siklósi (-) a 75., Zila helyett Csőke (-) a 82., Domokos helyett Varga E. (-) a 83., László helyett Füle (-) a 88. percben.
Gólszerző: Kovács P. (1-0) a 43., Varró (1-1) a 60., Constantin (2-1) a 68., Lippai (3-1) a 80. percben."
A labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 6. fordulójában a Monor-Ilzer SE-t fogadja a DVTK.
Vasárnap délután fél öttől a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban teljes fordulót rendeznek. Ennek keretében a Diósgyőri VTK együttese a Monor-Ilzer SE gárdáját fogadja.
Két hazai meccset játszott eddig a Diósgyőr és ami közös a Csepel és a Fót elleni bajnokikban: mindkétszer négy gólt sikerült szerezniük a piros-fehéreknek. A kérdés az, hogy folytatódik-e tovább ez a sorozat.
– Jó lenne – mondta elgondolkodva Huszák Géza, a DVTK vezetőedzője. – De azt nem merem kijelenteni, hogy biztosan négy gólt fogunk rúgni, főleg nem két olyan meccs után, amit legutóbb játszottunk. Ugyanis az egy héttel ezelőtti BKV Előre elleni bajnokin, és a szerdai Nyírkarász elleni kupameccsen is számtalan gólhelyzetet dolgoztunk ki és hibáztunk el. Sajnos, nincs olyan csatárunk, akiről tudnám, hogy az idei szezonban összehoz 15-20 gólt, úgyhogy a támadósort kénytelen vagyok minden héten megújítani, attól függően, hogy éppen kinél érzem azt, hogy most el kell sülnie a lábának. A baj csak az, hogy ezek amolyan szerencsejátékosi megérzések, ami vagy bejön, vagy nem.
Persze Huszák Géza bízik abban, hogy a kezdőcsapatba kerülő csatárok jó formával és gólokkal igazolják döntésének helyességét, hiszen mint azt a szakavezető elmondta: ha nem is a négy gól megszerzésének igényével, de mindenképpen a győzelem megszerzéséért küldi pályára csapatát.
– A Monor vélhetően hasonló felfogásban fog játszani, mint azt a Csepel, és a Fót is tette, vagyis a mérkőzés elején biztosan nem fognak fölöslegesen kockáztatni, legfeljebb csak akkor, ha hátrányba kerülnek – latolgatta a találkozó kimenetelét Huszák Géza. – Éppen ezért a játék alakulása szempontjából döntő lesz, hogy tudunk-e a meccs elején gólt szerezni. Mert minél később találunk be, annál nehezebb dolgunk lesz, ugyanis a percek múlása egy számunkra kedvezőtlen eredmény esetén ellenfelünk önbizalmát erősíti. Azt tapasztalatból, tavalyi bőcsi edzősködésem emlékeként mondom: a Monor veszélyesen kontrázik és, ha sikerül előnyre szert tenniük – amit Isten ne adja -, akkor még visszább helyezik védővonalukat és egybetömörülő csapat ellen még nehezebb feladat a gólszerzés.
Amiből szinte biztosan nem veszi, nem veheti ki a részét a diósgyőriek még mindig sérült csatára Streltov, valmint a további maródiak, Kiser és Márkus. Ugyanakkor a szerdán három gólt szerzett, majd a térdére rúgást kapott Barva – ez utóbbi miatt – valószínűleg csak a kispadon kap helyet.
A DVTK várható kezdőcsapata: Nagy Z. – Szakos, Vámosi, Constantin, Sivák – Domokos, Vitelki, Vojtekovszki, Sándor Zs. vagy Kosán – Turcu, Kovács P. vagy Lippai."
A házigazdák együttese ellen kezdett és győzelemmel mutatkozott be a DKSK Besztercebányán.
A házigazdák együttese ellen kezdett és győzelemmel mutatkozott be a DKSK NB I-s női kosárlabda együttese a szlovákiai Besztercebányán csütörtöktől szombatig zajló ötcsapatos tornán. A piros-fehérek északi szomszédunk első osztályú csapatának kétvállra fektetése után ma 10 órától az ugyancsak a szlovák legmagasabb osztályban szereplő Cassovia Kosice ellen lépnek pályára.
UMV Banska Bystrica – DKSK 59-68 (18-21, 12-19, 15-20, 14-8)
A Nyírkarászon három gólt szerzett Barvának bevizesedett a térde egy rúgástól.
Az őszi szezonban most először – és utoljára – vasárnap játssza hazai bajnokiját a DVTK NB I/B-s labdarúgócsapata.
A piros-fehéreknek a Monor-Ilzer SE elleni 16.30-kor kezdődő összecsapása azért került a hét utolsó napjára, mert szombaton a magyar labdarúgó-válogatott Grúziában játszik világbajnoki selejtezőt, és így nem ütköznek egymással a tétmérkőzések. (Az NB I/B 5. fordulóját Keleten és Nyugaton egyaránt vasárnap rendezik meg.)
A Monort váró Diósgyőr csapatában a műtétje miatt konstans sérültnek számító Kiseren túl Huszák Géza vezetőedző valószínűleg még nem számíthat a külön edzésmunkát végző, sérüléséből felépülőben lévő Márkusra és Streltovra. Takács V. a hét közben betegséggel bajlódott, míg Domokos és Szakos sérüléseik , "nyalogatása" miatt hagyták ki a hétközi kupameccset, amelyen a DVTK legeredményesebbjének bizonyuló, három gólt szerző Barva egy rúgást kapott, amitől bevizesedett a térde.
– Tulajdonképpen igazából a támadósor összetételéről kell döntenem a Monor meccs előtt – avatta be lapunkat Huszák Géza, a Diósgyőr szakvezetője. – Azt kellene eltalálnom, hogy a bevethető csatáraink közül ki, vagy kik azok, akik vasárnap jó formában léphetnek pályára. Ugyanis az az érzésem, hogy nincs olyan játékosunk, akiről el tudnám mondani: általában berúgja a helyzeteit. Így pedig a BKV Előre ellen kidolgozott több ziccerünk ugyanúgy nem ér semmit, mint az a 8-10 gólszerzési lehetőség, amelyet Nyírkarászon alakítottunk ki.
S ha már a Nyírkarásznál tartunk: a DVTK-t 11 hűséges szurkolója kísérte el a – távolság és időtartam szempontjából – rövidnek nem nevezhető túrára. Vélhetően ennek a létszámnak a többszázszorosa látogat majd ki holnapután a diósgyőri stadionba, annak reményében, hogy egy újabb hazai győzelmet láthat. Erre a papírforma alapján jó esély van, ugyanis a monori csapat eddigi eredményei nem igazán félelmet keltőek. A Pest megyei csapat ugyan a múlt hét végén, a Csepel ellen megszerezte idei első győzelmét, de ezzel együtt is csak négy ponttal tanyázik a tabella utolsóelőtti helyén, köszönhetően annak, hogy a nyitófordulóban az ESMTK elleni hazai döntetlenje után zsinórban háromszor kikapott – a Békéscsabától otthon, a REAC-tól és a Nyírségtől idegenben – és közben 15 gólt vételezett be. A Monor tulajdonképpen csak egy neves, az élvonalat is megjárt labdarúgót tudhat soraiban, a volt vasasos, Gubucz Lászlót, akinek a szakmai munkát a legfiatalabb profi edző diktálja, lévén a Diósgyőr vasárnapi ellenfelének vezetőedzője, Varga Károly csak a jövő hónap végén tölti be 28. életévét."
"Nyírkarász – Diósgyőr 3-8 (1-1, 2-2, 2-6) – hosszabbítás után
Nyírkarász, 400 néző.Vezett :Sápi.
Nyírkarász: Virtás – Skapin L. (Horváth), Takács, Vida, Gazdag (Vaja) – Skapin M., Dudás, Rákóczi, Mándoki – Fecskó (Nádasi), Oláh.Edző: Oláh Tibor.
DVTK: Fülöp – Sivák, Vámosi, Constantin, Varga E. – Vojtekovszki, Lippai (Vitelki), Jáger, Kosán (Sándor) – Barva, Konyha (Kovács). Edző:Huszák Géza.
Gólszerző: Konyha (0-1) a 12., Skapin L. (1-1) a 30., Barva (1-2) az 57., Dudás (2-2) a 70., Sándor (2-3) a 92., Sivák (2-4) a 95., Barva (2-5) a 100., Jáger (2-6) a 102., Vojtekovszki (2-7) a 115., Nádasi (3-7) a 117., Barva (3-8) a 119. percben.
Jók:Dudás, Skapin L., illetve Sivák, Vojtekovszki, Barva.
OLÁH Tibor: – Gratulálok csapatomnak a 90 percben nyújtott játékáért. A hosszabításban meg kellett hajolni a nagyobb tudás előtt.
HUSZÁK Géza: – Csak a továbbjutásnak tudok örülni."