A második képedet nem tudnád úgy betenni, vagy linkelni, hogy nagyobb méretben is megnézhető legyen? Ha egyáltalán megvan Neked nagyobb felbontásban. A háttérben lévő hajók érdekelnének.
Az Érsekcsanádra, és a tolókra az én véleményem szerint nem annyira a szépsg a jellemző, nem klasszikus formákról van szó. Ezek a használatukra praktikusan vannak kialakítva. Érdekes a menettulajdonságaikra, hogy szeparált egytől egyig rendkívül rosszak a menettulajdonságaik. Egy adott fordulatszám felett csak elkezdi túrni a vizet, orra bukuik. Hiába erősek, rövidségük, tömzsi alkatuk miatt nem lehet velük irányt tartani, és hihetetlen, de egy bárkával maguk előtt nagyobb sebességre képesek, mint szeparált.
Tavaly az Europa kek szalagja, a Duna c. sorozatban lattam vhol feljebb egy muzeumhajot, amit ha jol emlekszem szinten Ersekcsanadnak hivtak. Emlekeim szerint az onnan kapta a nevet, hogy ECsanadnal futott aknara. Jol emlekszem, az is Ersekcsanad volt?? /remelem ez a kerdesem mar kevessbe lesz problematikus :) /
A szél alatti, és szél felöli oldal meghatározás csak a hajó menetirányától, és a szél irányától függ, nincs összefüggésben a hajóoldalával, csak (ahogy írod is) a találkozásoknál határozza meg az egymáshoz viszonyított elhaladás oldalát. Elsősorban a tavi hajózásban vitorláshajók egymással, vagy géphajóval történő találkozásánál, előzésénél van szerepe.
Ahogy én már írtam is korábban nem emlékszem az oldalaknak más elnevezésére. Szerintem (de csak nagyon szerintem) a kormányféloldal sem a bal oldalt jelöli, hanem a régi tengeri hajózásban azt az oldalt, amelyik oldalra éppen ki volt hajtva a kormány. Ezt a véleményem egy Gregory Peck főszereplésével vetített Az Őfelsége kapitánya című filmből hallottakra alapozom. Ott volt a hajócsatáknál, hogy az őrszem azt kiáltotta: "5 fokot jobbra" majd "hajó a kormányfél felőli oldalon"
De többször volt benne a "tat bal oldal", és a "tat jobb oldal" kifejezés.
Nem, nem...!
A szél alatti és a szél felöli az a "Lee" és a "Luv" oldal (nem tudom melyik sorrendben), az független a kormányállástól. Viszont, ha jól tudom hajózási, méghozzá elsöbbségi szerepe van annak, hogy ki melyik oldal felől jön.
Németesen steuerbord - backbord.
Angolosan portside - starboard.
(Utóbbit hallottam a minap "csillagoldalnak" fordítva a tvben...)
Nem emlékszem, hogy a kormányféloldalnak lenne magyar ellentettje.
De ettől még lehet, hogy van...
Majd gondolkodom. :-)
Ha kimerítően - és nagyon olvasmányosan - akarsz megismerkedni a hajózási szakkifejezések kérdésével, én is csak Dékány Andrást tudom javasolni.
(Matrózok, hajók, kapitányok, Kalózok, bálnák, tengerek, Csempészek, hősök, kikötők, Az Óceán Császára, Az elveszett sziget, Jokkó visszatér.)
De tudom ajánlani Hegedűs Hubert könyveit is.
Az utóbbi szerző duna-tengerjáró pk. volt, a 40-estől a hetvenes évekig terjedő időszakból származó élményeit írja le, rengeteg képanyaggal illusztrálva!
Szia Feri!
Dekányi emlékeimet elővadászva backbord és a szélalatti oldalt jelölte talán, a steuerbord pedig a szélfelőli oldal lett volna, ha jól tudom. A steuerbord az valóban futott kormányfél oldalként is (vévén, hogy a "steuer" előtag a vezérlére, irányításra utal benne) Sajna elég régen nem vitorláztam, de megkérdezek egy két cimborát és megírom Neked. Hogy ezekből hogy lett aztán jobb és bal oldal, azt ne kérdezd tőlem, de szvsz ez az értelmezése kissé sántít, bár magam is úgy tudom, használták erre is.
Üdv: muggli
Azt pontosan nem tudom, de hétvégén megnézem a Dékány András: Matrózok, hajók, kapitányok c. csodálatos ifjúsági regényben.
Még egyszer megkérdezem:
Kinek küldjek e-mailben fényképet a LAITHA/LEITHA hajóról, ill. annak az átépített mederkotró változatáról?
A lenti e-mail címen elérhettek
gb
Dunaföldvár a 4 darabos "Mohács típus" harmadik példánya. A hajók valóban az Óbudai Hajógyárban készültek, és ugyan valóban magukon viselik a gyár kézjegyeit, de egyedi tervezésűek.
A hajók sorrendben: Mohács, Kalocsa, Dunaföldvár, Érsekcsanád. Az egyes példányok között csak minimális eltérések vannak.
Az eredetileg 2 főgépesre (1400 LE) tervezett hajókat végül egy szerencsés véletlen folytán 3 (2100 LE) gépesre építették.
A nyolcvanas évek elején pártunk és államunk hőn szeretett vezetői :-)) felfigyeltek a változó idők szavára, és némi pénzt invesztáltak a MAHART hajóparkjának fellendítésére.
A Vaskapu zsilipek megépülése nyomán kialakult nautikai viszonyok miatt a tolóhajózás fejlesztése egyértelműnek tűnt.
Két változat jött szóba, a tolóhajók, vagy önjárók építése.
Ezek gyártásában mind a hazai, mind a "baráti" Csehszlovák hajóépítőipar nagy tapasztalattal, és persze hatalmas kapacitással rendelkezett.
Ezzel szemben modern, tolóhajózásra alkalmas önjárót addig se a csehek, se mi nem építettünk.
A probléma éppen ebből alakult ki.
A kérdés eldöntésére összehívott sratégiai értekezleten jelen levők sajnos valamennyien gazdasági szakemberek voltak.
Hihetetlen módon az egyetlen hajós a PÁRTTITKÁR volt!!!
Ő körömszakadtáig az önjáró hajók fejlesztéséért küzdött.
Az egyik legfontosabb érve a DMR akkor már előre látható megépítése volt.
Az összegyűltek azonban tervgazdasági mutatókat lobogtattak, mondván, a forgalom 70-80 százaléka az aldunai vas, gabona és foszfát szállítása lesz az idők végezetéig.
Márpedig az aldunára bizony nagyon tökéletes a tolóhajó.
Ehhez nagyszerűen passzolt, hogy kiváló bárkaépítő kapacitással és tapasztalattal rendelkeztünk.
További érvként szerepelt, hogy Csehszlovákia már érdeklődött az általunk gyártott 1800-as bárkák iránt. Így - jótestvéri szocialista csereüzlet keretében, gyakorlatilag különösebb készpénzügylet nélkül megoldható a kérdés.
(Ne feledjük, abban az időben, ha volt gyár, akkor is gyártottak valamit, ha azt rögtön a szemetesbe vitték. Lásd az egyutas román tengeri flotta...)
Modern önjáró hajót abban az időben a Dunán még csak Ausztriában, Korneuburgban gyártottak.
Még a nagy testvéri Szovjetunió is ott vette a maga hajóit. (Igaz, aztán szépen lekoppintották, és párat ők is építettek belőle.)
Ezek beszerzéséhez viszont tetemes mennyiségű kemény valutára lett volna szükség. Ami abban az időben bizony ritka jószág volt a Lajtától keletre.
Így hát a fehér füst - mondhatni automatikusan - felszállt.
Azonban - a szocializmus bizony demokratikus rendszer volt (!!) - a szakma véleményét nem szabad teljesen elutasítani alapon kompromisszum született.
A kapitány úr ugyanis erőteljesen kritizálta a csehszlovákok szeme fényét, mondván, az a 2 darab 700 lovas Skoda szépen elviszi majd a tolót, de mi lesz a tolatmánnyal??
Olyan marha nagy tepsik azok az óbudai hajók, nosza, tegyünk bele még egy pár pacit.
A szocialista tervgazdaság sztármanagerei összedugták a fejüket az asztal fölött, és kiötlötték a megoldást: a szlovákoktól 12 Skodát kapunk, ha hajónként nem 2 hanem 3 darabot építünk be - igaz, így csak 4 hajóra futja - akkor az már kielégíti a parancsnok elvtárs lóerőigényét.
Megszületett hát a demokrácia alappillére, a szocialista kompromisszum.
Megismételném korábbi kérdésemet, elsősorban mugglihoz, és Bócmanhoz címezve:
Segítsetek már egy kicsit: Mi a hajó bal oldalának (backbord v. backboard) régi magyar neve? A jobb oldal (steuerbord v. starboard) az a kormányféloldal. A balt hogy hívják?
E L É É É É É É É É É É É É G !!!!!!!!!!!
Maradjunk inkább annál, hogy mindenkinek igaza van, de nem tökmindegy? Egyébként közel perfekt német vagyok, ismerem az eredetet, és mégse ... . Ennyi. Hajókázzunk!
Voltam megint Csepelen. Tele volt önjárókkal. Sajnos nem volt időm jobban szétnézni, mert a vámosok nem nagyon hagytak időt, de a "Sajó"-nak "lobogott a haja" az igyekezettől! :-))) Egy "Giorgiu" meg maga boxerolta a bárkáját a belső gabona rakodón, a Ferro öbölben! :-))
Más. Bent volt a "Dunaföldvár". Ez nem az a tipus, amit mi gyártottunk az oroszoknak, a kissebbekből? Valahogy nagyon olyasminek tűnt.
Más. Kérdeztem a múltkor, a régi dunai monitorokról nem tud senki semmit?
És nézzétek meg, hogy még úgy sem bírja abbahagyni, hogy hagytam, övé legyen az utolsó szó....
Más is rádszólt, rögtön az ominózus hozzászólásod után, hogy ne indulatoskodj!
Próbáld már befejezni, mert infarktust kapsz a nagy izgalomtól!
Ja, a képhez még annyit: a felvétel a Hitzler Werft-ben készült, a honlapon olvasható szöveg szerint a képen gyár szabadalma látható, Hitzler kormányrendszer.
Amelyet a mai napig mintegy 3000 hajóba építettek be.
Azt azonban hozzátenném, hogy ha valaki ilyen sleppszár féle dolgokat mond, akkor ismét szólni fogok.
felhívnám rá a figyelmet, hogy a konkrét esetben egészen pontosan annyit mondtam, hogy sleppszál.
Aki szerint EZ személyeskedés, az szerintem menjen szabadságra.
Az már a delikvens döntése, hogy elkezd-e ismét személyeskedni, ismét arrogánsan és pökhendien védi-e a hülyeséget, mint most trophy, vagy esetleg megnézi, hátha mégis tévedett.
Kedves Bócman és Trophy Urak !
Amennyiben a személyeskedést elhagynátok szakmai értekezéseitekből,még nagyobb élvezettel olvasnánk írásaitokat. Köszönöm.
Csónakos