Mikor és milyen minőségben dolgoztál a Petőfin? Nekem a kedvenc hajóm volt a Petőfi. Gimnazista koromban sokat utaztam rajta. Azzal a hajóval igazi élmény volt egy hajózás; ugyanez nem feltétlenül igaz ma egy Moszkva típusú hajóval. Csodálatos volt, ahogy délután kikötött Leányfalun: a gép dohogását már messziről lehetett hallani, meg ahogy a lapátok verték a vizet. Nagyon sajnálom, hogy a kikötés hangjait nem vettem fel magnóra, mert a géphangok, csengetés, zörejek és a gép dohogása meg a víz hangja egészen különös hangulatot adott. Igazán beszerezhettem volna egy magnót, most nagyon örülnék egy ilyen hangfelvételnek. A kikötés valóságos show-műsor volt. Nagyon érdekes volt figyelni a gépet meg a gépészek munkáját, és jó volt a korlátra könyökölni és érezni a víz szagát. Ugyanez egy Moszkva típusú hajón csak korlátozottan és sokkal nagyobb zajban élvezhető; ha meg rossz irányból fúj a szél, még az arcunk is kormos lesz.
Nem is értem, hogy hogyan nem láttak annakidején fantáziát a lapátkerekes gőzösök megtartásában. Ismereteim szerint a Vierwaldstatter See-n a régi lapátkerekes hajókra drágább a jegy, mint a szép modern dobozokra, aztán mégis inkább azzal szeretnek utazni az emberek.
Jó szelet!
A két gőzöshöz csak annyit, hogy valóban a "Petőfi" és a "Kossuth" látható rajtuk. A "Petőfi" kéménye valóban a kerékállás előtt volt (huzigálta eleget!:-))) ), de nem takarta ki tragikusan a képet. A kerék egy kissé, ha jól emlékszem balra, el volt tolva, annak is a bal oldalán álltunk, így egész jól lehetett látni a vezérpálcát. Emlékszem, egyszer elfelejtette lecsöngetni a kazánt az első pesti híd előtt az öreg, így amikor lehúztam a kéményt, olyan füstpamacsot kaptak a kerékállásban, hogy csak na! :-)))
muggli
Újból megnézve az yy-t még inkább a Kossuthnak gondolom. A Visegrád emlékeim szerint alacsonyabb építésű és más beosztású volt. Sajnos csak sokat láttam, de sohasem utaztam a "Dunaföldvár"-on, annak is középen volt a hídja, a kémény meg előtte. Szerintem teljesen jól ki lehetett látni onnan. Menj el a Magyar Vasúttörténeti Parkba, és nézz ki valamelyik magas kazánállású gőzmozdony konyhájából! Számomra nagyon meglepő volt, hogy nem is olyan nagy a kazán által letakart holttér.
Szerintem:
az X = Tahi (még Tahi az átépítés-renoválás előtt,
az XX = Petőfi. Ha jól emlékszem az volt az egyík ismertetőjegye, hogy a kéménye pont a híd előtt volt, és sose értettem, hogy mit lát a kormányos
Az Y -> passz
az YY = szerintem megintcsak a Visegrád.
De a pontosabb véleményeket ráhagyom az öreg "tengeri" medvékre :-)
Viszont gyönyörű képeket szedtél össze: Gratulálok!
Múltkor elkültem jakyg-nek e-mailben egy képet a Leitha/Lajta monitorról, amin rajta van monitor formában is meg mederkotró formában is. HA gondolod elküldöm és tedd fel azt is.
gumidani xx és yy jelű képe Esztergomban van felvéve, a képszög alapján a hídról. A kép kb. 1940-44 között készülhetett, úgy tudom, akkor állt a híd. Az xx-ben a későbbi Petőfit, az yy-ban a későbbi Kossuthot sejtem. Én ezeket a hajókat későbbi állapotukban ismertem (a Kossuth úgy még ma is látható); sok kis részlet eltér, de számos egyedi részlet teljesen egyezik az emlékeimben lévő hajókkal. A "Deák Ferencz"-et keveset láttam, de nem ilyen volt. Egyébként: a Petőfi és Kossuth testvérhajók lehettek; meglátásom szerint csak a híd elhelyezésében térnek el. A Deák Ferencz-nek nem volt testvérhajója az, ami "Felszabadulás" néven a 70-es évek közepén a Lánchíd alatt állt állóhajóként?
Az nem a Várfalvy, hanem a Hámori, legalábbis az enyém....
az első az Attila, a harmadik a Tiszáról hozott Vár-kert. A két lapátkerekest nem tudom (az utolsó tán a Deák Ferencz ???).
Sajnos nekem nincs meg a Várfalvy-féle könyv. Csak azokat a részeket jegyzeteltem ki a könyvtárban, amelyek az általam látott hajókról szóltak.
Ebből gondolom, hogy nem élte túl a háborút a MEFTER I.
A kisebb számúak közül csak a MEFTER II., utóbb Pajtás, majd Siófok és végül Dömsöd; a MEFTER V., utóbb Ifjúgárda; a MEFTER VI., utóbb Ráckeve és a MEFTER VIII., utóbb Uttörő adatait irtam ki.
Fő méreteik összevetve az LI. és társaival:
(elöl a kis számú, utána az 50-es számú adata)
hossz: 27,18m / 35,8m
szélesség: 5,2m / 5,4m
oldalmagasság: 3,45m / 2,2m
merülés: 1,5m /1,65m
fixpontmagasság: 5,8m / 6,4m
gépteljesítmény: 120 LE / 260 LE
Végül feltettem egy pár képet, többek között a Siófok is szerepel. Az utolsó négy képen levő hajók beazonosításához a Ti segítségeteket kérem.
http://kep.tar.hu/gumidani/index.phtml?aid=27552949
Hát szóval én sem tartottam viccesnek, legfeljebb kételkedtem. De ha te másként állítod, legyen úgy. Különben is, ez a rész tűnt leginkább hihetetlennek: "még hetekig hallatszott kopogás lentről, kibontani viszont túl drága lett volna" :(! Morbid ...
A könyv képaláírása szerint:
"Az utolsó átkelőjáratok egyike: az I. sorozatú csavargőzös, útban a két part között. A kormányálláson látható jelzés ("C") a közlekedési útvonalat jelöli, s arról árulkodik, hogy a hajó nem a hosszabb útvonalon - a Margit-híd és a Horthy Miklós híd között - járt, hanem csak a két part között ingázott" na, ebből találjuk ki, ki volt Ő! :))))
Szervusztok!
Lehet, hogy tévedek, de ez nem a római számos LI, LIII, LIV, LV közül valamelyik?
Én úgy értesültem, hogy a Pajtás 1945-ben II. számon a Markó u közelében sűlyedt el. Erről, mintha valahol láttam volna fényképet is. 1950-től viszont már a Balatonon volt.
Valaki említette, hogy a hozzátartozói látták a balesetet és a helyszinen az ávósok összeszedték a fényképezőgépeket. Ehhez kapcsolódik, hogy sok évvel ezelőtt egy könyvtárban láttam dr Kucsara Pál könyvét, ami a közlekedési balesetekkel foglalkozott. Ebben volt egy kép amely erősen megdőlve ábrázolja a hajót és egy másik, amelyen az oldalán fekszik és egy csomó vitorlás van körülötte.
A Balatoni Hajózási RT az ideiglenesen Lelle 2 nevet viselő hajóra pályazatot ír(t) ki. Aki letesz 5 millát az lesz a keresztanya. (elsősorban part menti településekre gondolnak, de szóba jöhet más cég magánszemély stb). A hajó egyébként fullrebuilden esett át, két új motor, belsőépítészet, füstszínű ablakok stb. Majd meglátjuk.
Addig is üdv mindenkinek.
gv
Lentebb írtam én is hogy van Boglár, annak idején még vezettem is... egyedül hoztam át Révfülöpről Lellére (persze felügyelet mellett) nagy élmény volt nekem a Viking Star előtt. Nagyon rendes kapitánya volt, asszem ma már más személyzete van.
Ja, legyen a neve valami szép part menti település, vagy tájnév, azok passzolnak a sorozatba. Bár nehéz a névválasztás, mert van már sok belőlük :)
Sziasztok!
Van egy képem,"Először kötött ki tengerjáró hajó Szegeden"(MTI) a címe.A képen a HAZÁM hajó látható a szegedi Tisza-parton, valamikor a 60-as években.Érdekel valakit?Emilben szívesen elküldöm.