Keresés

Részletes keresés

azelek Creative Commons License 2003.03.19 0 0 2383
Mozgó SZOT hajó a szocfor volt,ennek lett a neve később Fortuna.Az álló SZOT hajó Budapest néven a Margitszigen állt kiégéséig.Óbudán elkezdódött a test átalakitása szállodahajónak.A megrenndelő időközben becsődölt.1997 tavaszán Csepelen szétvágták.
Előzmény: viking star (2382)
viking star Creative Commons License 2003.03.19 0 0 2382
Én úgy tudom, hogy két egyforma (Druzsba típus) SZOT üdülőhajónk volt annak idején, az egyik valami Nagy Októberi Szocialista Forradalom néven, a másik meg a Fortuna, és ezek álltak egymás mellett az Erzsébet-híd fölött...az uttóbbit, talán nemrég szedték szét a Lágymányosi-öbölben(???) nem tudom, de nekem így rémlik régi képeslapokról pl... (???)
Előzmény: Zoltika (2379)
Mad Scientist Creative Commons License 2003.03.19 0 0 2381
És arról a hajóról ki tud valamit, ami régen, talán a 90-es évek elején került a Dunáról a Balatonra, az is valami (SZOT?) üdülőhajó volt, és évekig az Alsőörsi kikötőben (nem a közforgalmú Mahart kikötőben, hanem a vasútállomás melletti másikban) álldogált teljesen lepusztultan? Tulajdonosa a Sión hozta fel, 3,2 M Ft-ért vette akkor, fel akarta újítani, és álló- lakóhajót akart belőle a Balatonra. Ezt onnan tudom, hogy a vonatból gyerekként többször láttam, majd kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, és egyszer a szüleimmel bementünk, és az egyébként nagyon készséges őr adott infot. Aztán eltűnt, más hajósok szerint helyben, vagy valahol a környéken felaprították.
M.S.
Zolcsi67 Creative Commons License 2003.03.19 0 0 2380
Azt hiszem, Budapest volt a neve.
Nekem az tűnt fel kiskoromban, hogy más fazonú lapátos, mint a Petőfi vagy a Kossuth.
Sokáig ácsorgott a Hajógyári-sziget öblében, lebontott felépítménnyel.
Előzmény: Zoltika (2379)
Zoltika Creative Commons License 2003.03.19 0 0 2379
Korábban a Petőfi és a Kossuth kapcsán elhangzott a topicon, hogy a Visegrád ezeknek testvérhajójuk volt. Engem azóta nem hagy a dolog nyugodni, mert a Visegrád (SzOT üdülőhajó) határozottan kisebb hajóként él az emlékezetemben. Nincsen valakinek fényképe róla?

A 70-es években a jelenlegi Fortuna nevű hajó (talán ez a politikailag korrekt megnevezés -:) ) mellett volt a Dunán egy másik mozgó (nem álló) magyar üdülőhajó, mégpedig lapátkerekes. Nevére nem emlékszem. Ezzel mi lett? Tudna valaki fényképet mutatni róla?

Mad Scientist Creative Commons License 2003.03.18 0 0 2378
Ma reggel 7.00-kor elindult a komp a Balatonon.
cavman Creative Commons License 2003.03.17 0 0 2377
Hali!

Most meg keservesen lefelé húzták..
Pár képet már fel is tettem a lenti címre,mára enyire futotta.
Egyébként az egész délelőtt kint voltam.

HTTP://www.ingyennet.hu/~cavman

Előzmény: kranführer (2373)
Wyfliff Creative Commons License 2003.03.16 0 0 2376
MAHART keres informatikai csapatába EXCHANGE üzemeltetésre rendszergazdát. Környezet: 3db WIN2K szerver, 4 db novell netware szerver, 200 db felhasználó WIN9X, 2K, XP op rendszer alatt. + ingyenes utazás MÁV vonalakon + olcsó étkeztetés, üdülés - állami szektornak megfelelő bérszinvonal + számlaképesség javít a helyzeten + Boráros tértől 5 perc
Nagyon keresik az embert. Meno lehet ez az allami szektornak megfelelo berszinvonal :(
Kar, hogy nem sendmail/postfix/exim melle keresik az emberuket.

viking star Creative Commons License 2003.03.13 0 0 2375
off
Oké, a Lüftnerék nekem is elküldték az ideit, godolom az ugyan az, a Viking érdekelne...:)))
akkor gyüjtöm én is össze, az enyimeket...(feltéve ha nem baj, hogy a fele orosz és német nyelvű...) emléxel még arra a címemre, amelyikre a Kőszeget küldtem, azon megdumálhatnánk, hogy ne offolódjunk itt annyit...:)
on
Ma kaptam egy német prospektust, kinyitottam, mi virított benne: a Stadt Passau!!! Ez már a második cég, aki értékesíti az idei útjait..., lehet, hogy itt majd gondok lesznek nemsokára...
Előzmény: jakyg (2374)
jakyg Creative Commons License 2003.03.13 0 0 2374
OFF
A csere természetesen mehet....
Ez a Viking katalógus 138 oldal.
Van még egy Lüftner Cruises 24 oldalas.
ON
Előzmény: viking star (2371)
kranführer Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2373
Én hármat láttam. Húzták fölfelé nagy keservesen a pontonhíd darabjait...
Előzmény: jakyg (2369)
viking star Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2372
:))))) hát akkor a Moszkva tatján a lefordított mentőcsonak tetején csókolózó fiatalok már nem is nagy szám....:)))
hááát, de valljuk be, ez azért jobb, mint az amikor senki sincs a kerékállásban, és úgy megy a hajó...:)))
Előzmény: trophy (2370)
viking star Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2371
Na és mik vannak a Vikingbe? Nekem nem akaródzanak mostanában küldeni, pedig még a Grand Circle Travellel és a Seaclouddal is tartom a kapcsit, és ők különbet küldtek, mint a drágalátos Vikingek, akik két háromfelé hajthatós lappal szúrják ki a szemem....:)))))
télleg, és kikhez néztél be még? Én gyüjtöm ezeket a katalógusokat, van már három fióknyi, ha majd kiolvastad, nincs kedved elcserélni velem '92-es Mahart teherhajó-parkját bemutató referenciaanyagokért? :)))))
Előzmény: jakyg (2369)
trophy Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2370
:))

A Rákóczin egyszer egy esküvőn bement a kerékállásba egy félrészeg utas, met azt hitte WC, el akarta kezdeni a dolgát végezni, öreg Tötyi Jóska bá, a parancsnok kizavarta, erre úgy szájon vágta szegényt, hogy leesett a székről. :)

Volt olyan hogy tarifjáratban a gépházban találtunk menet közben egy párt a járó gépnek támaszkodva félreérthetetlen helyzetben. :))

Szóval vannak csodák!

Az utastól nem várható el, hogy érzékelje, veszély van, sőt szerintem addig jó, amíg nincs pánik. És mivel a hajó egy lassú mozgású üzem, ezért nincs, vagy a legritkább esetben van veszélyérzete az utasnak. A kikötésnél, akik ismerik, érzik a hajó mozgását már a ponton közeledéséből látják, ha egy manőver el lett szúrva és kicsit durvább a "landolás" (ez megesik a legjobbakkal is), az utas ezt csak abból veszi észre, hogy leborul a lábáról. :) A moszkváknak egyébként az orrésze a legnépszerűbb, onnan a legjobb a kilátás körbe, valószínű, hogy ez az ötven ember is nagy részben oda zsúfolta be magát. Onnantól meg már nem olyan könnyű menekülni hátrafelé.

Előzmény: viking star (2368)
jakyg Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2369
Hát bizony egészen lehetetlen ez az Al-dunai út addig, amíg el nem jutok Izmailba. A múltkor már csak pár kilométer választott el az áhított várostól ... :)
A hétvégén Berlinben próbálkoztam. Ott volt minden kabinos cég, persze az UDP, az NR, meg a bolgárok kivételével. Hiszen őket azok képviselték, akik bérelik a hajóikat. De nem adom fel...
Hoztam viszont vaskos Viking magazint. :))

Más: Ma délután nagyon nyüzsögtek naszádjaink a Parlament előtt. Kettőt láttam. Nyilván készültek a zseniális pontonhíd építésére. csinált valaki fotót?
Hány naszádunk volt és van? (Ezekre a "jugó" hajókra gondolok.)

Előzmény: viking star (2364)
viking star Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2368
Visszatérve a Matthias Rex-haváriához: nemtudom, ki hogy van vele, de ha én ott ülnék egy Moszkva orrában a panorámaablakai alatt, és azt venném észre, hogy szemből (vagy akár féloldalasan) közeledik felém a part, egy hajlott törzsű fával az élen, én meg csak sodródnék felé egyre közelebb, akkor mikor már kb. 10 méterre vagyunk a közeledő ágakhoz, és nem érzem, hogy fordulna valamit is alattam a hajó, akkor azért, biztos ami biztos, elindulnék hátrafelé - már csak reflexszerüen is - amiben, mivel csak 49 utas volt, talán nem sok hátráltató tényező lett volna... szerintem, ez nem történhetett olyan hirtelen, hogy az elöl helyet foglaló utasok ne sejtették volna, hogy itt egy malőr van, nem pedig az 'ismerd meg közelről a Lupa-sziget növényvilágát hajózás közben' című program...félreértés ne essék, nem voltam ott, nem ismerem a körülményeket, és nem akarok védeni, vagy elítélni senkit, ez csak egy vélemény a leírtak alapján...
a másik meg, hogy jön egy utas ahhoz, hogy kioldogassa a horgonyt (egyáltalán hozzányúljon)? Legközelebb talán már az lesz, hogy benyitnak a kapitányhoz, udvariasan félretolják, és elkezdik nyomogatni meg tekergetni a gombokat?...:))
Előzmény: trophy (2357)
viking star Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2367
Jah, ilyenekért nem kell a keresőkön bajlódni: van nekem még jobb ajánlatom is: "Katharina von Bora" motoros, két hetes út, innem indul helyből Budapestről, végcél: Amszterdam, ahonnan gond nélkül hazarepülsz. Már 3960 €urótól!! :))))))))
Hát, úgy néz ki igen, de találok egy harmadik videot, és az már biztos, hogy jó lesz! :))))
Előzmény: Wyfliff (2366)
Wyfliff Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2366
Nincs? pedig en talaltam. Akar mar 2000 USDübol el lehet menni 1 2 hetes europai hajos csatangolasra :))
A potyautasos dolog jol hangzik, de tudom mit csinalt Fulig Jimmy szegeny Piszkos Freddel korai tronorokos koraban :)
A videok: hat semmi gond. Elobb-utobb majd csak meglesz. Megtrefalt a modern technika?
Előzmény: viking star (2364)
viking star Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2365
Köszi!! de miért rövidebben? Ezért van ez a jó kis topic, nem? :))))))
Előzmény: trophy (2357)
viking star Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2364
Nincs. :)))
Hacsak fel nem kéreckedsz egy önjáróra potyautasként...sőt, olyannyira nincs, hogy már a drága utak is mégdrágábbak és mégelérhetetlenebbek lettek Magyarországról, ebből a szempontból szerencsésnek tartom magam, hogy néhány éve "normális" áron, normális körülmények közt eljutottam Passauig a vikingekkel, ...keresek én is már össze vissza mindenhol mindent,
Jakyg topictársunk is próbálkozik a lehetetlennel, igaz, ő az Al-Duna irányába, de egyelőre sehol semmi remnény....:(((
Ja, Wifliff, elnézést kérek, de a Dunatúrás videora még egy kicsit még várni kell, ha nem gond...
Előzmény: Wyfliff (2358)
tpuppi Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2363
Tengerhajózás imádók figyelem szerintem ez egy érdekes hely:http:\\www.greatoceanliners.net
Aki ismeri attol elnézést.
gigabursch Creative Commons License 2003.03.12 0 0 2362
Nos igazában a hajózóút a Duna felől:
Duna - Altműhl - Csatorna - Majna - Rajna
Ha így pontosabb, bár szerintem viszont így nem fogsz találni semmit sem a googlén. :-)

Ez a moszkvás sztori elég mókás így utólag.
Tényleg a moszkvákat hol gyártották és milyen úton hozták ide őket a Dunára. Gondolom a Fekete-tenger nem a legoptimálisabb egy ilyen jószág számára.

Wyfliff Creative Commons License 2003.03.11 0 0 2361
Remelem azert munkaidoben 1-2 pofonnal tobb nem csattan el ez ugybol kifolyolag :))
De ne terjunk el az alapproblematol. Elkepzlehetonek tartotok ilyesmit? Meg kuzdok a keresokkel de eddig semmi kezzelfoghatot nem talaltam.
Előzmény: trophy (2360)
trophy Creative Commons License 2003.03.11 0 0 2360
Bócman topictárs az első, Duna-Majna-Rajna variációt kedveli, jómagam és hajóstársaim (nem állítom, hogy helyesen) a másikat használjuk.

Asszem egy igen nehéz, fajsúlyos kérdés ez, bizton állítom, hogy órákat fogok mélázni rajta szabadidőmben! :))

Előzmény: Wyfliff (2359)
Wyfliff Creative Commons License 2003.03.11 0 0 2359
jajj jajj lebuktam.
Egybol ki akartam magam javitnai, hogy nem is Duna-Majna-Rajna, hanem Duna-Rajna-Majna. A biztonsag kedveert viszont beirtam a google-ba mindkettot es veszesen sokat talalt mindkettobol. Bocsassatok meg tajekozatlansagomert es aruljatok el legyetek szivesek, hogy melyik az igazi.
Előzmény: Wyfliff (2358)
Wyfliff Creative Commons License 2003.03.11 0 0 2358
Ha az egiek is ugy akarjak nyaron el tudok menni egy kis europia csavargasra. Egyenlore a buszos Europass vagy a vonatos Interrail latszik lehetosegnek.
Elkepzelhetonek tartjatok, hogy letezik vmi hasonlo hajos kivitelben is? Franciaorszag, Hollandia, Dania, Benelux allamok (no meg a Skandinav felszieget) erdekelne.
Ha mas nincs a Duna-Majna-Rajna csatornan is szivesen vegigcsorognek :) Persze nem luxushajora, draga uszoszallodara gondolok, hanem vmi diakzsebbol is finanszirozhatora.
trophy Creative Commons License 2003.03.11 0 0 2357
1999. nyár vége, ősz. Különjárat Szentendréről Budapestre 49 fős izraeli turistacsoporttal völgymenetben a Szentendrei-dunaág 8-as fkm-nél kormányképtelen lett a hajó. A bal gépre volt (van) kötve a kormány hidraulika szivattyújának motorja. Ezt ékszíj hajtja, és ez elszakadt. Normál esetben (és a moszkvák nagy részén így van) ugyanez megtalálható a másik gépen is, és egy mozdulattal át lehet állni. Itt nem volt. Oké, mivel azért a ruszkik nem bízták a véletlenre gyártáskor, gondolva erre van egy villanykormány is. (mely kormánygép, vagy rásegítő névre hallgat) Ennek alapesetben a feladata, hogy manővernél, pl. erősebb szélben, amikor gyorsabb, és nagyobb kormánymozdulatoktra van szükség ezzel dolgoznak, és így a felgyorsult kormánymozgással javul a manőverképesség. Igen ám, de mi kell ennek a működtetéséhez. Jó, feltöltött, és megfelelő számú akkumulátor. (a moszkván minimum 6 db) Vagy üzemelő, de minimum üzemképes segédgép. (segédüzemi áramfejlesztő) Jelen esetben ez nem ment, és sajnos nem is indult. Az aksik ugyan fel voltak töltve, de a kormánygép nagy áramfelvételét, lévén nem fiatal darabok voltak pár percig bírták csak. A hajóvez.próbált a két géppel ügyesen játszva irányt tartani, de ez két dolog miatt volt bajos. A Matthias Rex betegsége volt, hogy gyárilag rossz irányváltó áttételezés miatt alig-alig van hátrája. (futáspróbán 100 méter körül még nem bírtuk megállítani) A másik dolog, hogy ahhoz, hogy géppel tartsunk irányt, vagy változtassunk irányt igen nagy előre hátra géperők kellenek, és mivel a hátra jóval gyengébb, mint az előre, ez csak sebességnövekedést eredményez. Kvázi nem tudtak megfordulni, hogy partot tűzhessenek. Felmerült, hogy miért nem volt horgonydobás? Köztudott, hogy a moszkvák farhorgonyosak. Sajnos az is, hogy ha csak féken tartjuk személyhajón a horgonyt a kedves utasok előszeretettel kioldják menet közben = ez nagyon szar... Személyhajós szokás, különösen a tariff járatokon, hogy a horgonyt befékezve, de irányba kapcsolt horgonycsörlő géppel is tartják. A gép sebességváltója, illetve a kuplung kar akkor oldható, ha az áram alatt van, és le irányba meg lehet "ugrasztani". Itt is így volt a horgony, és mivel segédgép nem indult, az aksik nem bírták el, ledobhatatlan volt.
Így sodródtak a Lupa-sziget alsó harmadáig, és ott orral estek a partra, úgy, hogy egy lehajló, kiálló fa törzse előről becsókolt az utastérbe megsebesítve az ott ülő utasokat. A fa a moszkva 107 Tonna tehetetlenségéből adódóan felszakította a bejárati ajtóig a három ablaksort. (8 könnyebb, egy súlyosabb sérült lett)
A felelősségről megoszlanak a vélemények, de a szonda a személyzet több tagjánál zöldes árnyalatúvá változott, és innentől minden egyéb, műszaki okokra való hivatkozás sovány vigasz.
Úgy tudom komoly kártérítést fizetett a Passnave az utazási irodának!

Bocs, ha rövidebben szeretted volna olvasni....

Előzmény: viking star (2356)
viking star Creative Commons License 2003.03.11 0 0 2356
Trophy! Mi volt az a Matthias Rex-es havária?
Előzmény: trophy (2338)
viking star Creative Commons License 2003.03.11 0 0 2355
off
Jee!! Nemrég futott be a szezont nyitó első üdülőhajó, a Fidelio, csaknem száz jéggé fagyott túristával a fedélzetén!! :))))Az elmúlt években azért ilyen korai kezdés még nemigen volt etéren...
on
muggli Creative Commons License 2003.03.11 0 0 2354
Ha valaki nem olvasta volna: az EU-híd főpróbája
muggli

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!