Keresés

Részletes keresés

Pannika127 Creative Commons License 2014.10.09 0 0 18736

Szép estét mindenkinek!

 

Kányádi Sándor

Mint öreg fát az őszi nap

 

mint öreg fát az őszi nap

lemenőben még beragyog

és elköszön a szerelem

 

jöhetnek újabb tavaszok

hajthat még rügyet lombokat

gyümölcsöt többé nem terem

 

felejtgeti a titkokat

miket senki sem tudhatott

őrajta kívül senki sem

 

fészke is üresen maradt

elhagyták kiket ringatott

üresen ing-leng üresen

 

de boldogan föl-fölsusog

ha valaki még néhanap

gyér árnyékában megpihen

 

Kolozsvár, 1990.

 

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.06 0 0 18735

Ady Endre:

Október 6.

 

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve,
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

 

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsú-csókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

 

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.06 0 0 18734

Reményik Sándor:
A szobor helyén


Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács, és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár,
Hogy mennyi nőtt: én nem számláltam meg,
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom,
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
Hát ez maradt: túl szobron és időn,
Ércen, márványon, merev méltóságon,
Új viharon, új vértanúhalálon:
Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.06 0 0 18733

Juhász Gyula:
VÉRTANÚINK

.

A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol:

 

E nagy napon, hol emlék s béke leng,
A bús bitókra hittel nézzetek!

 

Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
Minden napoknál szebb és szabadabb!

 

A nap, melyért mi vérben esve el,
Nyugodtan haltunk ama reggelen.

 

Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,
Hisz onnan jönnek mind e sugarak;

 

Hisz onnan árad, új világ felett,
Szentháromságunk, mely jövőt teremt:

 

Szabadság minden népnek, aki él
S halni tudott egy megváltó hitér,

 

Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
Mások szabad prédája, becstelen.

 

Testvériség, mely át világokon
Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.

 

Ó magyarok, ti élő magyarok,
A halhatatlan élet úgy ragyog

 

Rátok, ha az egekbe lobogón
Igazság leng a lobogótokon,

 

Az Igazság, mely tegnap még halott,
Világ bírájaként föltámadott.

 

A népek szent szövetségébe ti
Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.

 

A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke így dalol.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.01 0 0 18732

Zelk Zoltán:
EZ MÁR AZ ŐSZ

 

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök

dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

 

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

 

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

 

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

 

Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

 

Dideregve didergő fák között
úgy tűrni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.01 0 0 18731

Áprily Lajos:

Szeptemberi fák

 

Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.


Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.

 

Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.

 

Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét.

 

Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
hogy tékozolta, nézd, a drága vért.

 

S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
hörögve összeroskad valahol.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.27 0 0 18730

"– Mi ez, amit érzek?
– Jó?
– Csodálatos!
– Akkor őrizd, mint egy kincset! Szíved legeldugottabb széfjébe
zárd el, vigyázd! Majd később is tegyél hozzá hasonló pillanatokat,
jól jön, mikor padlón van az ember. Olyankor előveheted,
nézegetve felidéződnek ezek a pillanatok, és akkor örülsz majd,
milyen sokszor voltál boldog.
– Ez a boldogság?
– Nem szeretnéd, hogy elmúljék, ez a pillanat tartson örökké,
semmi sem hiányzik az életedből, lebegsz a semmiben, és nem
érdekel a múlt, a jövő?
– Pontosan! Te is érzed?
A lány bólintott. A férfi magához húzta, átölelte egy hatalmas
sóhajjal. Így álltak a leszálló estében, sokáig, némán.
– Szeretlek – lehelte a férfi.
– Igen, tudom – válaszolt a lány, de nem mozdultak. Aztán a férfi
felemelte a lány arcát, a tekintetét kereste.
– Te sírsz?
– Jól esik.
– Te?...
– Aha… – felelt a lány a ki nem mondott kérdésre.
– Ez lenne a szerelem?
– Tudom én? Nem mindegy, hogy mi a neve, ha jó?
– Igaz. Nagyon jó."


(Czakó Gabriella: Ne idd ki fenékig - részlet)

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.21 0 0 18729

Oravecz Imre:

Üzenet

 

Ma a madáretetőre szállt egy madár
de nem evett.
A madaraskönyv csonttollúnak tudta,
de szerintem anyám lelke volt.
És most azért jött nappal,
Hogy lássam tarka, szép tollazatát,
mellyel azt jelenti:
jó érzi magát odaát.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.21 0 0 18728

"A sajnálat ingyen van. Az irigységért meg kell dolgozni."

(Robert Lembke)

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.21 0 0 18727

Szép napot, Pannika!

 

* * *

 

Kányádi Sándor:

Őszeleji kívánság

 

A vadludak és a darvak
már az égre ékelődnek;
hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.

 

A fecskék is készülődnek,
sürgönydróton sorakoznak;
jó utat az elmenőknek,
hosszú őszt a maradóknak.

 

Az árnyékok vékonyodnak,
a patakok hűvösödnek;
hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.

 

Gyapjasodnak a kis őzek,
vöröslik a lenyugvó nap;
jó utat az elmenőnek,
hosszú őszt a maradónak.

 

Előzmény: Pannika127 (18726)
Pannika127 Creative Commons License 2014.09.20 0 0 18726

Szép délutánt kívánok!

 

 

Takáts Gyula

A szépen túli messze

 

Zöld és csontszín lapok… Én kedvelem

az élő és a holt virágokat.

Ők mindig voltak és vannak velem.

Beszélgetünk a Teljesről sokat…

 

És követnek, mert mind igen serény

a kérdésben s nem várva feleletre,

csak jönnek és fénylenek felém,

mert bennük a szépen túli messze,

 

ahonnan valami olyan

s talán ez adja, hogy csak sejtve,

de érzem is e szirmokat kezembe

 

s e lencsésváltó szép növénytan

mögénk néz, de úgy, hogy megadja tán

kimondani a porzó idő szavát.

 

 

 

Előzmény: Bűvössárkány (18725)
Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.20 0 0 18725

Zsiga Lajos:
Változás

 

virágok csókjaitól
megszédült a nyár
hiába könnyeztek
a felhők
minden délután
tántorogva billegett
a dinnyeföldeken át
nyomában az ősz
kezében egy aranykosár
összeszedte a nyár
széthullajtott kincseit
leült mellém a padra
vállamra tette kezét
magához ölelt
mint jó barát
míg alkonyt szőtt körénk
a fáradt délután

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.20 0 0 18724

Szabó Lőrinc:
Munkanélküli a Dunaparton

 

„Fölösleges vagy!” – A semmittevés
kézenfog és
mint gyermekét a megőrült anya,
vonszol a városban. Utcák sora

 

forog köröttem; az üres idő
csobogva nő
fölém, s én benne lézengek, ahogy
hulla lézeng a víz alatt. Ragyog

 

a délelőtt, kisér a Dunapart,
s csak ami zajt
a sziszergő hullám ver tétován,
azt hallom. A kőlépcsőkön anyám

 

ölébe vesz, és lelkének puha
rongyaiba
bugyolál és melenget csöndesen.
Fekszem, kivül városon, életen.

 

Őrült anyám, szegény, egy szót se szól,
csak rámhajol:
akar valamit, de nem mondja ki,
és egyre szomorúbbak szemei.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.20 0 0 18723

Sonkoly Éva:
Őszi kép

 

Fény szaggatta felhőkön át
ömlik a ragyogó sugár.
Vé-alakban távolodó vadludak,
ívben feszülő szárnyuk alatt
dombok, lankák.

 

Elmegy az utolsó vándor
mire szégyenlősre pirul a táj.
Sok éve játsszák el a fák
ezt a csodát.

 

Őszre öltözve, télre vetkőzvén,
dideregve fut az idő
rozsdás, csikorgó kerekén.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.12 0 0 18722

Nagyon szépen köszönöm.:)

 

* * *

 

Hegedűs László:

Kék búzavirágok

 

Hintáznak a szélben
kék búzavirágok,
játszadozva járok
közöttük serényen.

 

Lépkedek vidáman
vadvirágok között,
násztáncra öltözött
pipacsok hadában.

 

Közöttük is téged,
csak téged kereslek!
Szép nyárvégi estek,
ne múljatok, kérlek!

Előzmény: meoindil (18721)
meoindil Creative Commons License 2014.09.12 0 0 18721

Sárkányka, nagyon boldog születésnapot kívánok!

 

********

 

Johann Wolfgang von Goethe

A kedves közelléte

 

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
    a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
    a holdsugár.

 

Téged látlak, ha szél porozza távol
    az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
    lába alatt.

 

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
    és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
    téged köszönt.

 

Lelkünk egymástól bármi messze válva
    összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
    Ó, jössz-e már!

 

(Szabó Lőrinc fordítása)

 

(Reich Károly : "Goethe: A kedves közelléte III.")

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.12 0 0 18720

Zöld Csaba:

Fecskék a szivárványban

 

Nagy, sötét felhők fitogtatták a hatalmukat, úgy gondolták, hogy meg tudják hódítani az egész égboltot. A vastag fergeteg valóban úgy eltakarta a Napot, hogy az csak nagy erőfeszítések árán tudott némi világosságot adni a Földnek. Kísérteties, mégis fenséges magabiztossággal hömpölygött.
Za, a kicsiny fecske úgy érezte, elveszett, nem jut el a fiókáihoz, a biztonságos kis fészkükbe. Minden erejét összeszedve, megfeszítve kicsiny szárnyait, küzdött. Sok vihart élt már ő át, de ebben volt valami végzetes. Szinte a Gonoszt látta benne, aki azért jött, hogy őt most megtörje, összezúzza és elveszítse. A nagy fekete, lázadó felhőóriás, mintha megérezte volna, megvillantotta félelmetesen gigászi nyilait és fülsüketítő dörgéssel, morgással akarta nyomatékosítani fölényét.
Za kifeszítette a szárnyait, átadva magát a viharnak.
– Istenem, segíts haza! – sóhajtott fel.
A szél ölébe kapta és vitte-vitte egyre feljebb, aztán elengedte, hogy kődarabként hulljon a mélybe. A kismadár engedte, hogy dobálja a vihar, csak néha avatkozott be, hogy elkerülje a katasztrófákat. Egyik küzdelmes manővere alkalmával vette észre: Sa is hasonlóan küszködik. Jólesett neki, hogy nem kell magányosan hadakoznia, ráadásul nagyon eredményesen egészítették ki egymást, már nem is érezték reménytelennek a helyzetüket.
Aztán csendesedett a vihar, még csapkodta a villámait, de megunta a dúlást; már távozóban volt. Egymás szárnyörvényeiben suhanva a két madár egy biztonságos ághoz érkezett. Ideje is volt megpihenniük, mert az erejük végéhez közeledtek.
Pihegve mosolyogtak egymásra:
– Megúsztuk! – mondták szinte egyszerre.
Megrázták vizes tollaikat, és kiterjesztett szárnyaikat száríttatták a kacsintgató Nappal. A Nap meg akarta jutalmazni őket, telerakta nedves testüket kicsiny aranyérmekkel. Észre sem vették, hogy szárnyukat összeérintve ölelik egymást. A bőkezű Nap, ha már így belejött a jutalomosztásba, csillogó gyöngyökkel rakta tele a fák ágait és leveleit. Megigézve adták át magukat a varázslatnak, nevetve ölelték egyre szorosabban egymást.
Úgy látszik, a Napot jókedvre derítették, rájuk kacsintott egy nagyot, aztán játékosan kibontotta hatalmas palástját; szikrákat, csillagokat szórt a nem is olyan régen még zord tájra. A két madár egymás felett átrebbenve vette át a Nap pajkos örömét. Kacagtak, táncoltak, csicseregve szórakoztatták a gáláns Napot. A Nap hunyorogva nevetett rajtuk. Aztán gondolt egyet, lekapta hatalmas palástját és eldobta, az nagyot lebbent, és egy gyönyörűséges szivárványt terített az égboltra.
A két madár abbahagyta a játékot, ámulattal figyelte a csodát.
– Gyönyörű! – mondta Za.
– Igen, káprázatos! – hagyta helyben Sa Za csodálatát.
– Menjünk, nézzük meg! – kérlelte Sa.
– Bolond vagy! Azt nem lehet! – kacagott Za.
– Ki mondta, hogy nem lehet?
– Mindenki!
– De mi nem vagyunk akárkik. Mi különlegesek vagyunk.
– Azok vagyunk, de ami lehetetlen, az lehetetlen.
– Én hiszek a csodákban. Te nem?
– Hát… nem is tudom.
– Gyere velem! – kérlelte újra.
– El sem hiszem, hogy ilyen bolond vagyok! – mondta Za. – Indulhatunk?
A két madár szinte egyszerre rúgta el magát a védelmező águkról, és szélsebesen hasították a levegőt. A Nap még utánunk nézett, és hamiskásan megmosolyogta őket. Za és Sa élvezték a száguldást; szárnyaltak, olyan vidám örömmel, mintha most szabadultak volna a madarász tőréből. Szépséges céljuk volt, és ez felvillanyozta őket. Fáradtságnak nyomát sem érezték. Csodálatos tájak felett repültek át. Egyik helyen nagy, hullámzó búzatáblák biztatták őket; aztán hatalmas, égig érő fák helyeselték bólogatva odaadásukat; majd kicsiny csobogó patak csapkodott ütemet számukra; ezt követően tarka rét terített nekik puha szőnyeget; ők pedig szárnyaik megrebbentésével köszönték meg a biztatást.
Már nagyon-nagyon messze jártak. Za néha aggódva visszanézett.
„Vissza kellene fordulni!” – gondolta, de aztán újra magával ragadta Sa lelkesedése, és csak a célt látta maga előtt. Sa is néha elbizonytalanodott, de akarta a csodát, habár már-már kezdett meginogni.
– A földi életben nincs ilyen – mondogatta Za –, hogy a valaki elérje a szivárványt. Ilyen csak a mesében létezik, a valóságban ilyen nincs.
Sa ilyenkor a szemébe nézett, kedvesen megsimogatta a fejecskéjét:
– Talán mégis – mondta, de már ő is kezdett lemondani róla. Többször elhatározta, hogy ha a következő órában nem érnek célhoz, akkor tényleg visszafordulnak, de aztán mindig újra éledt benne a remény.
Sa éppen elhatározta, hogy visszafordulnak, amikor egy pillanat alatt vált színessé körülöttük a világ. Piros, kék, sárga, zöld színű és számlálhatatlan árnyalatú ködbe érkeztek. Sa ámulva nézte, amit Zát különböző színek kapják az ölükbe és játszadoznak vele, mint a kisgyerekek az üveggolyóval. Za is gyönyörködve figyelte, hogyan játszanak a színek Sa szemében. Úsztak a csodálatos tarkaságban, úsztak a boldogságban. Tudták, hogy a szivárványba érkeztek. Súlytalanná vált a testük, lebegtek ebben a leírhatatlan színkavalkádban. Szárnyukkal takarták, simogatták egymást, megélték, élvezték a csodát.
– Ez a csoda mindig ott lesz a szívemben! – mondta Sa.
– Hát el lehetne ezt feledni? – kérdezte Za talányosan. Magukba szívtak mindent, amit lehetett. Beleivódott, beleégett a lelkükbe.
A Nap már kezdett álmosabban hunyorogni. Tudták, hogy indulniuk kell haza. Jó nagy utat tettek meg, amikor szinte egyszerre fordultak hátra. A szivárvány még ott volt, de már nem tündökölt olyan csodálatosan.
– Ott voltunk! – lelkendezett Sa.
– Igen! Láttuk a csodát. Köszönöm! – súgta a fülébe Za.
– Ugyan, nekem van köszönnivalóm! – súgta vissza Sa. Csőrüket összekoccintva zárták le a beszélgetést, és csendesen útjukra indultak.
Aznap este Za a szivárványról mondott mesét a fiókáinak.
– Merjetek hinni a csodában! – fejezte be a mesét a már szendergő csöppségeknek.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.31 0 0 18719

Szép napot, Pannika!

 

* * *

 

Maróti György:

Elpillangó

 

Megértem már a távozásra,
jól tudok mindent, mi tudható.
Mi tudásra embernek szüksége lehet,
tudom: hogy csapong a csapongó,
hogy van lány, csermelyként csevegő,
erdei patakként csacsogó.
Láttam, merre pillang a pillangó.
Mit mutathatna még az élet?
Nézzem végig, hogy minden lehull,
hogy elpillang a csapongó,
és Lalagé - a csacsogó - is ,
és szertecsapong a pillangó?
Nézzem ahogy té- és tova
minden szeret, ölel, aztán
süket-barna földbe-csöndbe fúl?
Tudok már mindent, mi tudható,
és kíváncsi másra nem vagyok.
Tudom, hogy mindent visz a végén,
mindent bitorol a bitorló:
csapongót, pillangót, csacsogót.

Megértem hát a távozásra,
jól tudok mindent, mi tudható.

 

Előzmény: Pannika127 (18718)
Pannika127 Creative Commons License 2014.08.30 0 0 18718

Kellemes estét mindenkinek!

 

Erdős Olga

A tizedik napon

Téged rejtett a múlt fanyar
szeder-íze, pipacsok lobogása,
cipőm sarkának minden koppanása
a csillagok alatt.
Benne voltál az egyszer volt
álmokban, a ki nem mondott
szavakban, az összes tétova
próbálkozásomban.
És most itt vagyunk…
lentről az éjszakai város
fénye ragyog ránk.
Fogyó hold sugara simogatja
hajadat, vagy tán
a kezem az – már nem tudom.
Az idő is megszűnt ezer év után,
a tizedik napon.

 

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.27 0 0 18717

Wass Albert:
A SZÍV

 

Nézted már a Szent Anna-tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüsthalak
suhannak mélységein át…

 

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

 

Olyan a szív is,
mint a Szent Anna-tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem,
szenteltessék meg a Te neved…

 

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent Anna-tó haragoszöld vizét?

 

Nézted már a kedvesed szívét?

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.27 0 0 18716

Meoi, nagyon boldog születésnapot kívánok!:)

 

* * *

 

Jószay Magdolna:

Visszanézve

 

Elsuhanó évek
nem mindig fényes
szele csapong
fejed felett,
vissza-visszanézve
tán egyik-másik
tékozlottnak
tűnhet, lehet...
Az egészhez mérve
oly parány idő,
mely igazgyöngyként
születhet meg,
mégis csupán csak e
néhány igazgyöngy
őrzi tisztán,
mi érték lehet.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.26 0 0 18715

Hollósy Tóth Klára:
Augusztusi búcsúszimfónia

 

Lomhán, pislogva csordogál a nap,
a ragyogó nyár hangja már szerény,
lehangoltan ballag, néz hosszasan,
sajnálja az elizzott szenvedélyt.

 

A táj még lágy fényeket iszogat,
csodálkozik a lüktető csodán,
fák között oson, bujkál, simogat
a nap, átérve a zöld bársonyán.

 

Zsolozsmára hív az örök törvény,
ágak közé bújnak a fényimák,
friss szellő simogatja gyöngén,
a lanton zengő búcsúszimfóniát.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.26 0 0 18714

Csorba Győző:

Nyárvég

 

Jaj, hogyan őrizzem meg ezt a szép,
augusztus végi, halk tücsökzenét?

 

E gyönge hűssel átszőtt és halott
növényektől fanyarkás illatot?

 

E világon túl bűvölő varázst,
világon-túli csillag-zuhogást?

 

E gazdag éjt, mely épp azért csoda,
mert múló, s vissza nem térhet soha.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.26 0 0 18713

Fésűs Éva:

Téged csodállak


Téged csodállak a csend ritmusában,
mely mint fehér-kék bölcső lengi át
a téli tájat, s ringatja magában
a dalolatlan alvó muzsikát.

 

Téged szeretlek a nap melegében,
mert tudja forróságod titkait,
s a gyöngyvirág illattá vált szívében,
ha május éjén álmodni tanít.

 

A pőre fák fekete tintarajzán,
a folyó fénykáprázta tükörén,
tavaszi jázminágon, meggyek ajkán
mosolyod suhanását űzöm én.

 

Ujjadnak nesztelen, lágy rendezését
őrizgeti a rét selyemhaja,
nyomodban száll a felhő és a szépség,
alélt levélkék röppenő raja.

 

Iránytű lesz a szárba szökkenő mag,
Téged takar az őszi rozsdaszín;
bogár röptének ívein kutatlak
s habmosta szikla zord vonásain.

 

S míg nyári délutánok sárga mézén
bódulva szívom édességedet,
ellágyulok egy lepke szárnyszegélyén,
mert azt a kis mintát is ismered.

 

Te vagy a létem szendergő tavára
fodrot szakítva hulló kődarab,
s Te vagy a váró part, hullám határa,
amerre vágy-köröm mind tágasabb.

 

Mindenben ott élsz, és sehol se lellek,
de bár szememre fényt vagy éjet adj,
részben s egészben örökké kereslek,
ki szívem fájó üressége vagy.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.26 0 0 18712

Köszönöm.:)

 

* * *

 

László Noémi:

Időmilliomos


Óra kondul, nem számolom, hányszor.
Fordul az árnyék, nő a fű, hiányzol.
Loccsan a víz, híd hajlik, hattyú moccan.
Mi történt, most miért nem visszakoztam.
Haj hull, térd fárad, szem világa tompul.
Már nem veszettül, nem is átkozottul,
csak egyszerűen látni szeretnélek.
Ráérek.

 

Előzmény: Pannika127 (18711)
Pannika127 Creative Commons License 2014.08.17 0 0 18711

Szép napot mindenkinek!

Nagyon szép a vers!

 

***

Devecseri Gábor

Tanító-vers

 

Lehetne minden egyszerű is,

de nem az.

Virágoskerted nézve, látod:

fele gaz.

 

Másik felét, ha akarnád sem

értenéd,

az ég fölötted ég, de hát nem

érted ég.

 

Bonyolult minden és felette

ingatag,

csészéjében az alvilágban

ring a nap.

 

Habozik régen: jöjjön el, ne

jöjjön el?

Még nem döntött, csak látszat-mását

küldi fel.

 

Fáradtan legyint a belátás,

hazatart,

jobboldalt három ördög őriz

ravatalt.

 

Hiába szedtem annyi bűvös

szereket,

elszenderedtem, fuvolám is

berekedt.

 

Csak gyenge húr, ami még bennem

ciripel.

Mennyországért sír, de az ördög

viszi el.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Bűvössárkány (18709)
meoindil Creative Commons License 2014.08.15 0 0 18710

Nagyon szép vers, Sárkányka!

 

********

 

Kardos Csongor
Nálad

Halkan szusszan a szívem,
kicsi, puha állat a vackán.
Úgy alszom ágyadon,
mint kihalt, téli tájakon
a hó.
Együtt lélegzem a csenddel,
míg arcomra omlik szelíden
vigyázó jelenléted.

 

Előzmény: Bűvössárkány (18709)
Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.15 0 0 18709

Jószay Magdolna:

Harsona nélkül

 

Nincs nagydob és trombitaszó,
sem harsona, sem vörös szőnyeg,
sem tapsvihar, sem gratuláció,
nincs buli, sem színes konfetti,
mert nem másoknak szól az ünnep,
így a lényegről nem is tudhat senki,
mert
csak számunkra világít gyertyaként
e nap, s az igazság - melyet nem
akadályoz s gátol bármilyen távolság -,
az, hogy az életem veled egy
tenyerünkbe rejtőzött,
predesztinált örökkévalóság.

 

 

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.14 0 0 18708

Szép napokat, Pannika!

 

* * *

 

Dsida Jenő:

Minden nap esttel végződik

 

Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.

 

Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.

 

Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.

 

Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
minden valami semmivel végződik.

 

Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.

 

Pannika127 Creative Commons License 2014.08.11 0 0 18707

Szép napot, jó hetet kívánok mindenkinek!

 

Károlyi Amy
 Kék virág

Ezt a libegést, karcsuságot,
könnyüséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, ő is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
ő is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen. -
Eltikkad gyürüs ujjaim,
s tenyerem forró börtönében.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!