Tényleg! Ezek az Urajna-Mooldavia méretű hajók ki tudnak úszni a tengerre (Fekete-tengerre gondolok), vagy az építésük csak a dunai terheléseket bírja el?
Urak!
Itt van egy kis nézelődnivaló, rengeteg, többszáz hajóképpel és az oroszok hajótemetőjével. No english, dehát jónéhányunk kiválóan beszél oroszul, hiszen 5-10 évig tanultuk!:-)))))))))
muggli
Gyorbol mennek, de sajnos egyik nap sem jo.
A kazettakert majd lecsorgok Horanyba :) De Komaromig vki vissza kellene majd, hogy vigyen :)
Rt, alapitvany, barmi alapitasban partolo tag vagyok, ha van ilyen funkcio :)
minden jot!
Az jutott még eszembe, hogy a "Helka" az teljesen fehér volt, míg a "Kelén"-en valami barna volt, ezért távolabbról is megismerték a helyiek. Nagyon szerettem ezzel a hajóval utazni.
muggli
Tavaly nyáron utaztam a Helkával. Nagyon szépen fel lett újítva. Ami egy kicsit szomorkássá tett, hogy vadonatúj német motort kapott, ami már nem levegô indítású, közvetlen hajtású. Így elmarad induláskor a nagynyomású levegô jellegzetes "befújása". A motort sem lehet már látni, a géptér el van zárva, így nem mutathattam meg a fiamnak a szelepek járását a motor tetején. A matrózok azt mondták, hogy a Kelénben még közvetlenül hajtó lassú járású motor van.
A Helkát vízvonal alatt kicserélték, lehet is látni, hogy a test alul hegesztve van, nem szegecselve.
Állítólag a Jókait is elôkaparta egy magánzó és pokoli pénzen teljesen felújíttatta. Kb. olyan lett, mint a nagyapám fejszéje... Azt is mesélték, hogy az orrát is kicserélték, szép íves lett, mint a Keléné és a Helkáé. Hiába magyarázták neki, hogy a Jókai mindig is abban különbözött a másik kettôtôl, hogy egyenes orrvonala volt.
De mindezt csak úgy hallottam, nem vállalom érte a felelôsséget. Írja le, aki jobban tudja!
A "Helka" valamivel idősebb mint a "Kelén", de eredetileg csavargőzös volt mind a kettő, de két, vitorlázásra is alkalmas árbóccal. Nemrég volt szó róla valahol, hogy 100 évesek a hajók. Én is úgy emlékszem, hogy az akkori hajóvezető (amikor a nyarakat Siófokon töltöttük szüleimmel) valami századforduló körüli időpontot meséltek a hajó (a "Helka") építésnek.
ennyi rémlik fel úgy 30 év távlatából.
muggli
De, bocs, elbénáztam!
A Boglárra Révfülöpről emlékszem a 70-es évek közepéről, emlékezetem szerint akkor az északi parton járt a (Siófok?) - Tihany - Kiliántelep (ha volt már akkor) - Révfülöp - Badacsony vonalon.
A Helka sok év parti kényszerszünet (és party kényszerszünet) után végre visszakerükt a vízre és úszik, jár, szállít testvérhajójával együtt. Füreden volt kinnt. Több Bujtor film "szereplője" volt. A Balton legidősebb hajói, koruk körülbelül a Leitha/lajtáéval mérhető. Eredendően csavargőzős volt, valószínűleg átépíttették.
Ha valaki Mijo-t FOMA-t és a többi messzi csavargót utol tudja érni az jó lenne a topictalit illetően.
A Kelén mindkét képen vékony, hosszú kéménnyel szerepel. Az "uu" kéménye pedig rövid és széles. Lehet, hogy ez volt a különbség a két testvérhajó között és akkor az a Helka? Avagy a felvételek más-más időben készültek és az idők folyamán mindkét hajó kéményét kicserélték és így nem válaszolható meg a kérdés? Nem lettek ezek dízelesítve? Emlékszik-e valaki arra, hogy az északi parton valahol kiállított Helka hogy nézett ki? Meg vannak-e még ezek a hajók?
A képek java része postai képeslap, kisebb része különböző könyvekből és prospektusokból származik. A hajómalom valószinüleg a felső Tiszán c. képet az édesapám csinálta a 40-es években. A Pannónia, a Kossuth szines, az Attila, a Várkert, a Budapest, a Fortuna és a Verzej (SLO) képeket én csináltam. A postai képeslapokból egyes esetekben kivágtam a hajót ábrázoló részt.
> bizonyos méret feletti alkatrész kovácsolására állítólag csak Csepelen volt kellően nagy gép
Azt, hogy régen csak egy ilyen gép lett volna, nehezen hiszem. Több gépgyár is volt az országban, ahol nagyobb gépeket is készítettek, gondolok itt a Lángra, a gyôri MWG-re (ott volt az ágyúgyár is!) vagy a Digép elôdjére...
Persze az lehet, hogy ma mindez már a múlté... Akkor sajnos igazad van.
Nem emlékszem, honnan való az információm, de bizonyos méret feletti alkatrész kovácsolására állítólag csak Csepelen volt kellően nagy gép (láttam is működni annakidején), és azt tudomásom szerint már leszerelték. Úgy vélem, azoknak a nagy tengelyeknek, hajtókaroknak kovácsoltnak kell lenniük (pl. a 203-as forgattyús tengelye). Volna ma már más technológia is?
> ma Magyarországon nincs olyan üzem, amelyik hajtórudat/csatlórudat tudna előállítani.
Ezt én így nem hiszem. A technológia biztos megvan - az azért nem _annyira_ bonyolult. Inkább pénz kérdése. Nagyon sok pénzé!
A hengeröntvény már egy fokkal bonyolultabb eset. Azt feltehetôleg újra kell tervezni (hacsak nem találják meg az eredeti részletrajzokat) és új öntômintát készíteni. Ez, ha lehet, még drágább dolog!
Zoltika!
Köszi az elismerést! Hidd el, nekem is az jutott eszembe, hogy mennyivel szebb volt ez a hajó, amikor beszálltam rá, életem első hajójára és a kapitányt megkeresve "... matróz, szolgálatra jelentekezem!". De szép volt! Kár, hogy nem a fejem, hanem valami más után folytattam az életem (bár ezt mostanában a két gyerekem miatt már nem mondanám, mert ők sokkal többet jelentenek nekem), teljesen más irányban, mint szerettem volna, dehát a nők nagy urak! Ráadásul abból a tervezett házasságból sem lett semmi! Ez az igazi csőd! Mi?:-) Na, erre való tekintettel írtam azt, hogy minden tiszteletem azoké, akik hűségesebbek maradtak a hajózáshoz, mint én, mert én megcsaltam őt. A "Petőfi"-re visszatérve azt mondták az ottaniak, hogy (bf4002 kollégát idézve): "Akkora tűz volt rajta, hogy a gépből kiolvadtak a csapágyak! Fenékjavítás volt, de már nem szegecselve, hanem hegesztve. Amint írtam, nagyon sok fedélzeti segédberendezés hiányzik, bár állítólag Csepelen megvan egy része. Hát ennyi. Lehet, hogy az egész gép kuka a meleg miatt, amit a tűzben kapott. A test jónak tűnik, de a többit újra fel kell építeni.
muggli
> Gyanítom, hogy egy henger kaphatott friss gőzt és a másik kettő pedig a kissé használtat.
Azt hiszem, a triplex azt jelenti, hogy háromszoros expanziójú compaund gép. Ez általános volt a tengereken, az utolsó gôzgépes hajók legtöbbje háromszoros expanziójú volt. Ilyenek voltak a Liberty ship-ekben is. A "Jeremiah O'Brien" Liberty ship (San Franciscoban lehet meglátogatni) gôzgépeit a "Titanic" filmben lehetett megcsodálni működés közben. (a múzeumhajó gépeit a filmezéstôl függetlenül is havonta egyszer felfűtik és megjáratják, hogy meg ne rozsdásodjon)
Folyókon - úgy tudom - leginkább kétszeres expanziójú compaund gépeket használtak - a három hengeres talán túl nagy lett volna.
uu = Boglár! Én ezt az egy hajót ismertem, nem tudom, volt-e testvére.
7 éves koromban volt egy kisalakú könyvem a Balatonról, és az az összes balatoni hajó oldalnézeti rajzát bemutatta. Nem volt meg Nektek? A címére persze nem emlékszem, a Nyár utcai térképboltban vette nekem apám. 9 éves koromat már nem érte meg a könyv.
Wyfliff!
Egyik nap sem jó Neked? Vidékről jönnél? Vagy csak egyszerűen a munka? Pedig Viking kolléga biztos szeretné személyesen odaadni azt a kazit!:-)))) Nem Viking?:-)))))
muggli a faluból
Dani!
A 'tt' könnyű történet, mert ebből csak kettő volt a Balatonon: a "Helka" és a "Kelén". Emlékszem, volt is valami különbség közöttük, az árbocnál talán, de már meg nem mondom mi volt az. Édesanyám nővére Siófokra ment férjhez, hozzájuk jártunk sokat nyaranta, még boldogult iskolás koromban. Nem messze lakik a kikötőtől, elég sokat láttam a hajókat. A vizibuszod már fogósabb. Nem átépített hajó és ebből több is szaladgál(t) a tavon. Jellegzetessége lehet, az oldalablakok tetejének íves vonalvezetése, mert a többinél mintha egyenesre emlékeznék, bár ezek csak egy tizenéves gyerek emlékei.:-))))
Nagyon jók a képeid! Családi képek közül valók?
Üdv: muggli
Megnéztem muggli képtárát, nagyon jó! (és elszomorító).
A Petőfiről elbeszéléseitek alapján sokkal rosszabbat vártam. A szerkezet épnek látszik, és a színe engem a miniuméra emlékeztet. A gép viszont elég reménytelenül néz ki. A felépítmény pótlása műszakilag nem jelenthet problémát, már persze ha van hozzá pénz. A gőzgépnél ugyanez elég kétséges. A gőzösmozdonyos topicból már nem tudom kinek a hozzászólása szerint ma Magyarországon nincs olyan üzem, amelyik hajtórudat/csatlórudat tudna előállítani. Ez itt is probléma lenne.
Kinek a tulajdonában van, és van-e valami terve vele? A gőzmozdonyos történeteket ismerve már az is biztató, hogy nem vágták szét és védett helyen van. Mennyi pénzbe és időbe kerülne a helyreállítása? Nyilván készült róla állapotfemérés a tűz után, mit lehet arról tudni?
Megtoldottam a képtárat.
http://kep.tar.hu/gumidani/index.phtml?aid=27552949&beginnum=
Az uu és a tt jelűekre tippeket kérek! A balatoniak nagyon ismeretlenek a számomra.
Dani!
A magam 43 évével sajnos én sem tartozom már a tinik közé (A gyerekeim annál inkább, három és fél éves ikrek! Nesze neked vénember! :-))) ), de a mai eszemmel, mint az őrült fényképezném a környezetemet, ha visszamehetnék vagy 25 évet!
Nekem a nagyapám volt vasutas, apám teljesen más hivatást választott, de én voltam hajós, villamosvezető és imádok vezetni. Mindenevő vagyok, csak közlekedjen!:-)))
Üdv: muggli
Micsoda pezsges van itt ma ejjel!
Barcsak a (magyar) hajok jarnank ilyen surun a Dunan :)
A topiktalalkozon sajnos nem tudok ott lenni, de majd surun fogtok csuklani, foleg Viking Star, aki szorgalmasan masolja nekem a kazettakat. Ugye? :)